Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-15 / 166. szám, péntek

Csehszlovákia Kommunista Pártiénak országos konferenciája Jaromír Dolanský elvtárs hozzászólása (Folytatás a 2. oldalról) anyagi és szellemi élete egyaránt gazdag lesz. Mint látható, a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának szüntelen emelésére irányuló törekvésünkben széleskörű komplex feladatról van szó, különféle eszközökről és módszerekről, amelyeknek összefüggéseikben és alakulásukban kölcsönös arányban kell maradniok, ha biztosítani akarjuk célunkat, a dolgozó nép egyre jobb életét. E feladat teljesítésében szükség szerint közvetve vagy közvetlenül tükröződni fognak gazdaságunk valamennyi ágazatának eredményei, sikerei és kudarcai is. Az életszínvonal tervszerű emelkedésének biztosítása jelentős erőfeszítést igényel. Ennek ellenére helyénvaló a kérdés: azt jelentik-e ezek az intézkedések, hogy az életszínvonal emelésére kimerítettünk minden lehetőséget? A válasz egyértelmű, elvtársak: nem, nem merítettük ki. Az életszínvonal elért foka, és a tervbevett további emelése sem jelent maximumot, és noha természetesen nem oldhatunk meg mindent egy csapásra, leszögezhetjük, gazdasági életünkben annyi a tartalék, hogy fokozott mérvű mozgósításuk esetén az életszínvonalat tovább emelhetjük, a második ötéves tervben előirányzott mértéken túlmenőn. (Taps.) A tervelőirányzatról lefolytatott széleskörű, kezdeményező vita e cél érdekében számos lehetőséget és utat-módot tárt fel. A dolgozók bírálta hibák és nehézségek, amelyek előrehaladásunkat fékezik, tulajdonképpen apparátusunk valamennyi hibájának összességét jelentik, lentről fel minden fokon. Éppen ezért az orvoslás sem történhetik egy hatásos gesztus vagy népszerű intézkedés révén, amelyet ugyan kívánnánk, de amely nem felelne meg lehetőségeinknek. Elvégre mindnyájan tudjuk, hogy az objektív érvényű gazdasági törvényeket nem lehet megkerülni. Orvoslás, javulás, haladás gazdasági életi'nkben tehát ismét csak a párt, az állami és gazdasági apparátus minden fokán végzett kitartó mindennapos munkának a summája lehet, amelyben fő szerepet játszik a legszélesebb tömegek aktivitása. Világosan kell látni, hogy ez az egyetlen hathatós útja a hibák megszüntetésének és az előrehaladásnak. Merre fordítsuk igyekezetünket, hol vannak azok a legfőbb tartalékok, amelyeket az életszínvonal további gyorsabb emelése érdekében mozgósíthatunk? Elsősorban a társadalmi munka termelékenységének gyorsabb ütemű növeléséről van szó. Ebben az ötéves tervben tovább nő a munkatermeié kenység jelentősége, amely a szocialista termelés gyarapításának döntő tényezője. Az első ötéves tervben az ipar termelésének növelése 70 szá zalékban a munkatermelékenység javára volt Irható, ebben az ötéves tervben ez a mutatószám kereken 90%ra emelkedik. Mi azonban nemcsak az ipari vagy más munka termelékeny ségére gondolunk, hanem minden fajta munka megtakarítására és hatékonyságára, tehát minden felesleges munkamenet kiküszöbölésére, na gyobb termelékenységre, az egész társadalmilag szükséges munka eredményességére. A társadalmi munka termelékenysége fogalmának tisztázása nemcsak fontos elméleti kérdés, hanem igen nagy gyakorlati jelentőséggel is bír, hogy minden tekintetben feltárjuk és mozgósítsuk a munkatermelékenység fokozásának pótlólagos lehetőségeit. Az anyagi termelésben dolgozók részesedésének emeléséről van szó, (ebben keresendő a lényeg) valamint a felduzzadt gazdasági és állami apparátus korlátozásáról és csökkentéséről. A minél nagyobb mérvű műszaki fejlődésről, a termelés és a munka szervezésének színvonaláról, a munkaidő teljes kihasználásáról, a beruházások hatékonyságáról, a nemzetközi munkamegosztás lehetőségeinek kihasználásáról, a külkereskedelem minél jobb eredményeiről stb. Különösen nagy szerepet játszik népgazdaságunk tervezésének, irányításának és szervezésének színvonala, hisz tőlük függ javarészt, hogyan leszünk képesek mozgósítani mindazokat a hallatlanul nagy tartalékokat, amelyek szocialista gazdasági életünkben rejlenek. Valóban a kezdet kezdetén tartunk rr.ég ez óriási lehetőségek kihasználásában, amelyeket magában hord nagy mértékben összpontosított és egységesen irányított gazda-águnk. A munka társadalmi termelékenységének fejlődését komolyan fékezi, hogy ezek az elképzelhetetlenül nagy tartalékok kihasználatlanul hevernek. Ezzel kapcsolatban igen nagy jelentőségűek azok az egymással összefüggő intézkedések, amelyeket pártunk Központi Bizottsága terjeszt az államigazgatás munkájának megjavítása érdekében a konferencia elé. Ezektől az intézkedésektől elvárjuk, hogy elősegítsék nemcsak az apparátusra fordított kiadások csökkentését, hanem az eddiginél sokkal szélesebb körben teszik lehetpvé a termelés és a munkatermelékenység fokozására valamennyi dolgozó tapasztalatainak és az egyes vállalatok lehetőségeinek kihasználását. A tartalékok mozgósításában jelentős szerepe lesz annak, hogy következetesen érvényesítsük az anyagi érdekeltség elvét. Arról van szó, hogy kifejleszszük azokat a különféle módszereket, amelyek felkeltik minden egyes dolgozó, mind az egyes vállalatok érdekeltségét. (Taps.) Az eddigi igazgatási módszerek egyik komoly hibája az volt, hogy a gazdasági kapcsolatokat gyakran adminisztratív kapcsolatokkal helyettesítették, adminisztratív indítékokat alkalmaztak gazdasági indítékok helyett. Ezzel függ össze a vállalaton belüli önálló elszámolás, hozraszcsot elvének következetlen alkalmazása, az árak rendszerének elégtelen kihasználása, az értéktörvény elégtelen kihasználása olyan értelemben, hogy a gazdasági feltételek megteremtésével és kitartó gazdasági szervező munkával biztosítsák a legfontosabb tervfeladatok teljesítését. A jelenlegi időszakban az előttünk álló nagy feladatok valóra váltása magától értetődő természetességgel megköveteli, hogy a szocializmus építésének valamennyi szakaszán megerősítsük a párt vezető, szerepét, megjavítsuk a pártmunka színvonalát és módszereit. Minden téren új feladatok merülnek fel előttünk. Decentralizáció, az igazgató hatáskörének, a nemzeti bizottságok illetékességének kibővítése egyidejűleg új tartalmat ad az ellenőrzés jogának és ugyanakkor lényegesen növeli a pártszervezetek felelősségét a helyi ügyekért. Fokozott igényeket támaszt a kádermunkával szemben is, olyan arányban, amint minden szakaszon megnő most a felelősség és a. hatáskör is. A szocialista demokrácia elmélyítése és a dolgozók kezdeményezésének felkeltése a pártszervek kötelességévé teszi ügyelni arra, hogy egész állami apparátusunk megértse és gyakorlatban érvényesítse az elvet: a szocializmusban a kormányzás nem adminisztrálást jelent, hanem elsősorban az egész nép megszervezését és vezetését a meggyőzés alapján. A technika fejlesztésével, a haladó munkamódszerek elterjesztésével kapcsolatos követelményeink a decentralizáció teremtette viszonyok közepette szükségessé teszik, hogy az eddiginél sokkal hatásosabban növeljük a dolgozók szakképzettségét, stb. Mindezeket a feladatokat nem oldhatjuk meg eleven és gazdag pártonbelüli élet nélkül, amely a lenini normák szerint a kollektivitás, a nyílt eszmecsere, a bírálat és önbírálat, a demokratikus centralizmus és főleg az elmélyült ideológiai munka útján fejlődik és elmélyül. Újból meggyőződtünk róla, és e tanulságot pártunk történetéből is leszűrhettük, hogy csakis a marxizmus alkotó szellemben való továbbfejlesztése, a tények tudományos elemzése és az új tapasztalatok merész általánosítása alapján — amikor a leninizmus újjáéledéséről beszélünk, éppen erre gondolunk — szolgálhat megbízható alapul a párt tevékenységében. Ennek alapján kell harcolnunk a párt ideológiai egységért, aktív népnevelő és propagandista munkájáért. Ezért a dogmatizmus leküzdésére, az alkotó szellemű marxizmus-leninizmus felelevenítésére irányuló törekvésünk jelentsen egyben sokkalta tevékenyebb harcot is minden ellenséges id:olőgia ellen. Hazánkban a szocializmus erői legyőzhetetlenek. Pártunk célkitűzései egyszerűk, világosak és érthetők, a nép túlnyomó többsége támogatja őket, hisz legsajátabb érdekeit fejezik ki. Előrehaladásunk a szocialista világrendszer hatalmas arányú fellendülésének része. Meg vagyunk győződve róla, hogy pártunk, amely képes volt megszervezni a kapitalizmus megdöntését és nagyszerű, hatalmas munkát végezni a szocializmus építésében, hogy pártunk, amely ma élén áll annak az igyekezetünknek, hogy további fontos lépést tegyünk előre a szocializmus irányában, minden akadály és nehézség ellenére, sorainak szoros egységében és megbonthatatlan kötelékben az egész néppel, teljesíti történelmi küldetését. (Taps.) Jaroslav Dostal elvtárs felszólalása (prágai kerület) Elvtársak, pártunk Központi Bizottságának beszámolója rámutatott számos komoly hiányosságra, melyek pártszervezetünkben különféle formákban előfordulnak. Felszólalásomban a gazdasági és politikai feladatok egybekapcsolásáról szeretnék beszélni, melyeket még nyomatékosabban megerősítenek a második ötéves terv irányelvtervezetéből reánk háruló feladatok. Saját üzemünk tapasztalataiból fogok kiindulni, bár meg vagyok győződve arról, hogy más üzemek vezető gazdasági dolgozói és funkcionárius elvtársai is hasonló tapasztalatokkal rendelkeznek. Gyakran beszélnek arról, hogy a tervteljesítés összes mutatóiban elért jó gazdasági eredmények a jó pártmunka, az összes kommunisták aktivitásának eredményei és attól függnek, hogyan vezetik a többi dolgozókat. Vannak azonban üzemek, ahol teljesítik a tervet, emellett azonban a párttagok aktivitása a problémák megoldásában, a tagyűléseken, a pártcsoportok munkája az egyes munkahelyek feladatainak biztosításában nem áll magas színvopalon. A sajtó és az aktíva segítségével egyetlen jó példa alapján is ezen üzemek pártmunkáját állítják példaképül és sokszor maguk az üzemben dolgozó kommunisták csodálkoznak ezen legjobban. A smichovi Tatra vagongyárban, vagyis üzemünkben gyakran foglalkoztunk a hiányos tervteljesítés okaival és az a nézetünk, hogy nagyon sok függ attól, milyen a vállalat termelési programja, műszaki és szerkezeti szempontból mennyire világosak az egyes megrendelések, mennyire helyesen és idejében dolgozzák ki őket technológiai szempontból, milyen az anyagbiztosítás stb. Ha nem biztosítják ésszerűen ezeket az alapfeltételeket, úgy a vállalat vigasztalan helyzetbe kerül. Nem teljesítheti az egyes tervmutatókat és higgyjétek meg, elvtársak, hogy ez esetben még a legtökéletesebben megvalósított ellenőrzési jog sem segít. A Tatra Smichov 1951-ben a prágai kerület legjobb üzeme volt és a gazdasági feladatok teljesítése szempontjából példaképül állították a többi üzemek elé. Az 1954. és 1955. években azonban üzemünk nem teljesítette a tervet. Nem tartoztunk már többé a jó üzemek közé, és ez még ma is így van, habár a szocialista munkaverseny segítségével ez év első felében teljesítettük az áru és a termelés tervét nyersértékben. Rossz vállalat vagyunk azonban, mert túllépjük az önköltségeket és a béralapokat különösen a külföldi vagonmegrendelések teljesítésében. Ennek következtében az év végéig nem teljesíthetjük ezeket a mutatókat. Szeretnék itt kissé részletesebben rámutatni, mi okozza a béralapok túl lépését vállalatunknál e megrende léssel összefüggésben a megrendelés átadásának időpontjától egészen a mai napig. A fent említett megrendeléssel 1955-ben a terv összeállításánál eredetileg nem számoltak ás csupán 1955, február 14-én adták át a vállalatnak, amikor a terv változtatásával kivették termelésünkből a Talpot billenőkocsik gyártását. Hangsúlyozni kell azt is, hogy a pártnak és a kormánynak a műszaki fejlesztésről szóló téziseivel ellentét ben prototípusok készítése nélkül kezdtük meg a gyártást, ami azt eredményezte, hogy a hiányos műszaki előkészítés következtében s mindenekelőtt azért, mert a Külkereskedelmi Minisztérium dolgozói anélkül kötötték meg az üzletet, hogy tekintetbe vették volna a szükséges műszaki anyagot, a gyártás folyamán 400 szerkezeti változásra került sor. Mint már említettem, a megrende lést 1955 február 14-én vettük be a tervbe megfelelő rajzok nélkül és az zal a feladattal, hogy novemberben szállítsuk az első öt vagont, míg további 15 vagont 1955 decemberében szállítsunk annak ellenére, hogy az országok közötti szerződésben már 1955 szeptemberére határozták meg az első vagonok leszállítását. 1955. február 14-én egyúttal felhívták a vállalatot, hogy foganatosítson változásokat a munkatervben a fent említett megrendelésre való tekintettel. Mivel nem voltak kéznél a KÍI'.Ő rajzok és elemzés alapján nem határozhatták meg a vagonokhoz szükséges munkamennyiséget, a norma megállapításánál a bulgáriai vasutak vagonjaival való összeha sonlításból indultak ki és a normát előzetes becslés alapján 20 800 norma' órában állapították meg. Amikor szerkezetileg megoldották a vagon elkészt tését és megállapították, mennyi munkára lesz szükség az előállításhoz, a vállalat 1955. augusztus 10-én javaslatot tett az 1956. évi munkatervre, melyben a harmadosztályú vasúti kocsik elkészítésének normaóráit Z7 336-ban, az I. és II -osztályú vasúti kocsik elkészítési normaóráit 30 774 órában állapították meg. Ennek ellenére a vállalat 1955. november 3án megkapta az 1956. évi tervirányszámokat, melyeknél egyáltalán nem vették tekintetbe a vállalat által javasolt normákat és a béralapot úgy ál'apították meg, hogy normaórákra való átszámítás után egy harmadosztályú vasúti kocsi elkészítési idejét 22 600 normaórában, az I. és Il-osztályú vasúti kocsik elkészítési idejét 25 500 normaórában állapították meg. Emellett azonban 1956 januárjában, az első szállítmány elkészítése után egy vasúti kocsira 40 000 normaóra, a második szállítmány elkészítésénél 35 000 normaóra jött ki. Ez azt mutatja, hogy az a norma, mely szerint a béralapot megállapították, nem reális és egyáltalán nem mozgósító erejű. Az a tény, hogy az utolsó szállítmánynál 27 800 normaórát értek el egy vasúti kocsi elkészítésénél, azt bizonyítja, hogy a vállalat operatív kalkulációja arányban állt az eredetileg javasolt normaval, az územi technika állapotával, valamint az elkészített vasúti kocsik számával. Nem vették azonban tekintetbe azt sem, hogy bár a vállalat sokévi, jő hagyományokkal és szakképzett munkaerőkkel rendelkezik, már több mint <-záz éves és körülbelül ennek megfelelően. elavult a berendezés. Olyan vállalat, melyről már hosszú évek óta azt beszélik, hogy meg fogják szüntetni és ezért a különféle szociális berendezések, öltözők stb. felépítését a tervbe való beiktatás után bürokratikusán visszautasítják. Nehezen értetik meg az iiyen eljárást. A megrendelés megkötéséhez a vállalat képviselői nem szólhattak hozzá és ily módon a meggondolatlanul és a vagongyártáshoz egyáltalán nem értő emberek által megkötött megrendelést átadták a vállalatnak, melynek hatékony „segítséget"' ígérnek a megrendelés teljesítésénél. A Tatra Smichovban ez a segítség mindeddig abban nyilvánult meg, hogy nem hajtották végre a kívánt normarendezést, ezzel szemben néhány nappal ezelőtt a Srrojexport, melynek ezt a megrendelést köszönhetjük, több mint négymillió korona pönálét rótt ki ránk. Tegyük fel a kérdést: teljesíthetjük-e ilyen helyzetben az önköltségi tervet és összhangba hozhatjuk-e a munkatermelékenység növekedését a béralapok kimerítésével? Ezt a kérdést teszi fel nálunk a dolgozók túlnyomó része is, akiknek nem közömbös, teljesítjük-e ezekben a mutatókban a tervet vagy nem. Nagyon nehezen viselik el és magyarázzák meg a rajtunk esett sérelmet. Még ma is ez a helyzet és hála a vállalat munkahősiességének, a dolgozók szorgalmának túlteljesíti a tervet. Minél jobban teljesítik, annál inkább túllépik a béralapokat és az alkalmazottak kifizetéseinz szükséges pénzösszegeket nagy nehézségekkel méltalan és megalázó módon — kegyelemből való folyósítások útján — biztosítják. Ez az állapot még ma is tart annak ellenére, hogy már 1955 novemberében figyelmeztettük Poláček miniszterelnökhelyettes elvtársat és Bukal gépipari miniszter elvtársat, amikor a vállalatot meglátogatták és ez év márciusában, amikor Mudra elvtárs, a főosztály igazgatója és Dvorák külkereskedelmi miniszter elvtárs jelenlétében megtekintette az üzemünket (Folytatás a 4 oldalon) ÜJ SZO 1956. június 15.