Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-15 / 166. szám, péntek

Csehszlovákia Kommunista Pártiának országos konferenciája (Folytatás az 1. oldalról.) val értünk el, s ugyanakkor biztosítottuk az átlagbérek emelkedését. A vásárlóképes kereslet és a kiskereskedelmi árualapok egybehangoltságával biztosítottuk a lakosság zavartalaredlátását. Emellett a személyes fogyasztás emelkedését azáltal biztosítottuk, hogy növeltük az élelmiszerek és közszükségleti cikkek gyártásának mennyiségét és minőségiét, a behozatalt és a hazai mezőgazdasági termelést. Mindez együttvéve lehetővé tette, hogy lényegesen és egyre kifejezőbben megváltoztassuk a fogyasztás szerkezetét, s áttérjünk jobbminőségű, tartósabb gyártmányokra. Másodszor, az árleszállításokkal karöltve 1953-ban gyakorlatilag megkezdhettük a bérek és fizetések rendszerének tervszerű és céltudatos módosítását azzal a céllal, hogy következetesebben érvényesítsük az érdemszerinti díjazás elvét. Harmadszor: a kötelező beadási normák leszállításával, a begyűjtési és felvásárlási árak emelésével és m^s intézkedésekkel gyorsan emelkedett a falusi lakosság életszínvonala, s különösen a mezőgazdasági termelés 1955. évi gyarapodása révén. Negyedszer: tovább szélesedett a lakosságnak nyújtott egészségügyi, szociális, kulturális, és egyébb ingyenes szolgálatok mértéke, részben kibővül a javító és egyéb kommunális szolgálatok munkája, bár a lakosság igényeit e téren még mindig nem elégítettük ki teljesen. Ötödször: gazdasagi életünk egészséges fejlődésének eredményeképpen lényegesen megszilárdul koronánk és megnőtt vásárló értéke. Le kell azonban szögeznünk, hogy az életszínvonal ez ^ltalános emelkedésével nem áll arányban a lakásépítések ügye, ahol komoly lemaradás tapasztalható. Az életszínvonal alakulása az elmúlt esztendőkben ezekre a következtetések re jogosít: Először: a szocializmus építésének általános irányvonala helyesnek bizonyult, beigazolódott,' hogy ez az a .megbízható út, amelyen győzelemre visszük a szocialista termelési viszonyokat, megszilárdítjuk a népi demokrácia gazdasági alapját, megerősítjük védelmi készségünket és egyben biztosítjuk a nép életszínvonalának tartós -emelkedését. Szocialista tervgazdaságunk helyesnek bizonyult és megmutatta, hogy képes biztosítani egyidejűleg a termelés hatalmas arányú fellendülését, a széleskörű építkezéseket és az életszínvonal rohamos emelkedését. Másodszor: teljes egészében beigazolódott a párt és a kormány 1953. évi intézkedéseinek helyessége, amelyek a termelés további gyarapodása, bizonyos aránytalanságok enyhítése, különösen pedig a mezőgazdaság fejlődése alapján lehetővé tették, hogy hiánytalanul valóra váltsuk a személyes és társadalmi fogyasztás növelését, amelyet a kormány 1953-i nyilatkozatában célul tűzött ki. Az elmúlt esztendők törekvéseinek az az eredménye, hogy népünk életszínvonala lényegesen túltesz a tő-~ kés Csehszlovákia átlagos életszínvonalán. A dolgozók általános helyzetének lényeges megjavulása társadalmi helyzetük alapvető változására, a munkanélküliség, a létért való aggodalom megszüntetésére, a foglalkoztatottság lényeges növelésére, a személyes fogyasztás összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékére, a lakosságnak nyújtott ingyenes szolgáltatások kibővülésére, a társadalmi fogyasztás lényeges növelésére, és ami a legfontosabb, arra vezethető vissza, elvtársak, hogy világosan látjuk magunk előtt az életszínvonal tartós, tervszerű és gyors emelkedésének távlatait. Ha tekintetbe vesszük a társadalmi és személyes fogyasztást és a lakosságnak nyújtott ingyenes szolgálatokat, az átlagos életszínvonal minálunk eléri a fejlett európai országok nívój t, és a fejlődés iramát tekintve még felül is múltuk az említett országokat. Kapitalista viszo-\ nyokkal összehasonlíthatatlan különösen egészségügyi, szociális és kulturális gondoskodásunk a lakosságról, ami minálunk magától értetődő. A tőkés Csehszlovákia átlagos életszínvonala tekintetében elmaradt a fejlett tőkés országoktól, a mai népi Jaromír Dolanský elvtárs hozzászólása 2 CJJ szö 1956. június 15. demokratikus Csehszlovákia azonban rohamos fejlődésével eléri őket és többé nem utópia, hanem az adott történelmi fejlődés ténye, hogy nemcsak a termelésben, hanem az egy lakosra számított fogyasztásban is felülmúljuk őket (Taps.) A rohamos fejlődés és a magas átlagot hangsúlyozva nem akarom azt mondani, hogy már teljes egészében megoldottuk az életszínvonal emelésével kapcsolatos valamennyi problémát. Ami azonban történt, kezességül szolgál, hogy a még előttünk álló feladatokat is megoldjuk. Számos kérdésről van itt szó, elvtársak, amelyek elsősorban abból következnek, hogy az életszínvonallal kapcsolatos problémákat csak fokozatosan oldhattuk meg lehetőségeink szerint és a gazdaság fejlődésével összhangban. Többek között arról van szó, hogy az átlagos jelentős emelkedés ellenére a fejlődés a lakosság nem minden rétegében volt egyenletes. A termelőerők nem egyenletes fejlődéséhez hasonlóan az ország egyes vidékein nehézségek merültek fel az életszínvonal egyenletes emelkedésének biztosításában. Bevezetőben már leszögeztem, hogy az életszínvonal alakulását a gazdasági élet általános fejlődése határozza meg. Vizsgáljuk meg, hogyan biztosítja a második ötéves terv irányelveinek javaslata alapvető arányosságaiban az életszínvonal lényeges problémáinak megoldását. Elsősorban a nemzeti jövedelem elosztását a második ötéves tervben az jellemzi, hogy a termelés általános emelkedésének alapján lényegesen nő a nemzeti jövedelem olyképpen, hogy lehetővé teszi számunkra növelni a fogyasztási alap összességét és ugyanakkor fokozni az akkumulációs alapot is, amely biztosítja a nemzetgazdaság fejlődésének gyors ütemét. Az elmúlt években növeltük a termelést, éppen ezért most a beruházási építkezések kibővítése és a nemzetvédelemről való szükséges gondoskodás mellett tovább emelhetjük az életszínvonalat. Mindenki bizonyára megérti, hogy egyoldalúan nem vehetünk irányt sem a fogyasztás növelésére, sem a beruházások kibővítésére. Az egyik nem mehet a másik terhére, de a lehető legkedvezőbb módon egybe kell hangolnunk a dolgozók azonnali és hosszabb időtartamra szóló érdekeit, amelyeket a szocializmushoz vezető úton e két szempont szolgál. Másodszor: a második ötéves tervben következetesen tovább folytatjuk a nehézipar, a termelő eszközöket termelő iparágak elsődleges fejlesztését, hogy mindenekelőtt biztosítsuk a feldolgozó ipar számára szükséges tüzelőanyag-, energetikai és nyersanyagalapot, a feldolgozó ipar, nevezetesen a gépipar termelésének növelése céljaira, és ezzel karöltve közvetve biztosítsuk népgazdaságunk valamennyi ágazatának szükséges műszaki felszerelését is, ami viszont a munkatermelékenység gyors emelkedésének és egyben a szükséges kiviteli alapok megteremtésének előfeltétele. A közszükségleti cikkek ter melésének tervszerű gyarapítása ösz szességében elég a személyes fogyasztás növekedésének anyagi biztosítására, bár kellő választék, különösen tartós személyi fogyasztási cikkek vagy például húsáruk esetében még nagy erőfeszítéseket igényel majd. Ezért a nehézipar elsődleges fejlesztésének politikája, amelynek he lyessége ismét beigazolást nyert az SZKP XX. kongresszusán, hazánkban a szocializmus építése általános irányvonalának állandó, alapvető része marad. Az irányelvek tervezete biztosítja tehát az életszínvonal további emel kedését, összhangban az ország általános gazdasági fejlődésével. Biztosítására az irányelvek elsősorban a személyes fogyasztás növelését tűzik ki legalább egy harmadával. Ez sokkal több, mint az első ötéves tervben. Ehhez hozzájárul a szolgáltatások kibővítése, a lakásépítések növelése és végeredményben minőségileg új tényezőként az életszínvonal eme lésében, — a munkaidő csökkentése, A személyes fogyasztás növekvését egyfelől a kiskereskedelmi árak leszállításával biztosítjuk, másfelől a bérek és fizetések rendezésével. két módszer szerepe azonban különböző. A második ötéves terv során a bérek és fizetések rendezése elsősorban arra irányul, hogy következetesen bevezessük a végzett munka szerinti díjazást. A kiskereskedelnv árak leszállításának célja azonban a dolgozók valamennyi rétegében az életszínvonal általános emelése. Mindkét módszer felhasználása elkerülhetetlen, hogy e téren elérjük a második ötéves terv kitűzte fő célokat. Az elmúlt években az árleszállítások politikájának súlypontja és fő iránya — országunk gazdasági adottságainak megfelelőn — az iparcikkek és közszükségleti cikkek árának csökkentése volt. Az árleszállítások politikájának új tulajdonsága, hogy már ez idén egyenlő arányban csökkentettük mind az iparilag gyártott közszükségleti cikkek, mind az élelmiszerek árait. Ezért állandó figyelmet kell fordítanunk, kellő erővel kell törekednünk a mezőgazdasági termelés tervszerű gyarapodására, valamint a szükséges behozatal biztosítására, hogy e politikánkat következetesen folytathassuk a jövőben is azzal a céllal, hogy megjavítsuk főleg a többgyermekes családok és az olyan bérkategóriába tartozó dolgozók helyzetét, akiknek jövedelme túlnyomórészt élelmiszerek bevásárlására szolgái. Ezáltal kiegyenlíthetjük az egyes kategóriák életszínvonalának múltbeli egyenetlenségét, amit különben is az ötéves terv egyik fontos feladatának tekintünk az életszínvonal emelésének szakaszán. Ez intézkedések jelentősége annál nagyobb lesz, mivel egyre több dolgozónak nyújt lehetőséget, hogy úgynevezett tartós fogyasztási cikkeket vásároljon, ami végeredményben a magas életszínvonal kifejezője. Ezzel egyidejűleg kibővítjük ez áruféleségek belföldi piacát. Az árleszállítások kérdésével kapcsolatban élesen meg kell bírálni egyes eseteket, midőn a párt és a kormány irányvonalaival szöges ellentétben új gyártmányokat nagyobb áron dobnak piacra, anélkül, hogy ezt az áremelést—megfelelő' minőség-javítással indokolnák. A kommunisták és az illetékes szervek feladata, hogy harcoljanak ezek ellen a visszaélések ellen. Az életszínvonal általános emelését főleg az árleszállítások politikája révén biztosítjuk, a bérpolitikában pedig fő feladatunknak tekintjük annak biztosítását, hogy a bérek és fizetések rendszerében következetesen érvényesüljön a végzett munka mennyisége, minősége, súlyossága és társadalmi jelentősége szerint való díjazás elve. A bérezés rendszerének és gyakorlatának széleskörű bírálata elvben igazolja az irányelvek helyességét e téren. Helytállók annyiban, amennyiben rámutatnak, hogy a bérezés rendszere és gyakorlata nem biztosítja eléggé az anyagi érdekeltséget, túlságosan nagy az egyenlősdi és igen sok a bérekben az indokolatlan különbözőség és visszásság. Hol keresendők e helyzet okai? Egyrészt abban, hogy az irányító gazdasági szervek nem törődnek kellőképpen a bérek és normák kérdéseivel, másrészt pedig e visszásságok kifejezésre juttatják a termelésünkben felmerülő általános hibákat. Miről van főleg szó? Arról, hogy a tarifarendszer elavultsága mellett a bérben szereplő tarifatétel rendszerint alacsony és a normát a keresetek szerint módosítják, továbbá arról, hogy az átlagos munkásbérek emelkedése mellett egyes fontos alkalmazott-csoportok fizetése általában azonos színvonalon marad. A normázás visszásságai, a bérfegyelem megsértése következtében a bérek alakulásában jelentősek az egyenetlenségek. A második ötéves terv időszakában tehát azzal a bonyolult feladattal találjuk majd magunkat szemben, hogy fokozatosan átépítsük egész bérrendszerünket úgy, hogy maradéktalanul megfeleljen a szocialista elveknek. Ezért legfőbb törekvésünk, hogy fokozatosan olyan új tarifarendszert vezessünk be, amelynek tételei megfelelnek a mai feltételeknek, ezzel kapcsolatban műszakilag indokolt normákat és bérkatalógusokat dolgozzunk ki, fokozatosan végrehajtsuk azokat az intézkedéseket, amelyek valamennyi kategóriában biztosítják a szakképzettség, felelősség, társadalmi jelentőség szerinti díjazást. Bonyolult gazdasági és szervezési feladatról van szó, amely nem oldható meg egyik napról a másikra. Meg kell teremtenünk e munka előfeltét?leit a műszaki normázás és a munkaszervezés szakaszán és biztosítanunk kell a szükséges anyagi eszközöket. Ezért a bérrendezéseket már 1955-ben megkezdtük, és ez idén szélesebb körben folytatjuk, pártunk Központi Bizottságának ez év március 30-án hozott határozata értelmében. Fokozatosan rendet teremtünk tehát a bérek és fizetések terén, hogy meghatározzuk a helyes arányokat. Nem engedhetünk azonban abból az elvből, hogy a munkatermelékenység emelkedésének mindig a bérek emelkedése előtt kell járnia. Az általános életszínvonal emelésére irányuló törekvésünk egyik része a nemzeti biztosítás átszervezése amelynek új szabályzata az év végén •> életbe, amint azt már Novotný és Široký elvtársak is megemlítették be számolóikban. Az irányelvek javaslata számol a falusi lakosság életszínvonalának további emelésével is, ami elsősorban a mezőgazdasági termelés gyarapításának eredményeire támaszkodik majd. Ez az emelkedés meglehetős magas kezdőpontról indul ki, mivel a begyűjtési és felvásárlási árak, valamint a kötelező beadási normák rendezése következtében már 1953— 55-ben az általános életszínvonal emelkedése mellett különösen a falusi lakosság esetében volt gyors a fejlődés. A falusi lakosság számára fokozott hasznot jelentettek az eddigi árleszállítások is, amelyek főleg az iparilag gyártott fogyasztási cikkeket érintették. A falusi lakosság anyagi érdekeltségének nagy foka igen fontos a mezőgazdasági termelés növelésének biztosításában, e feladat teljesítése pedig múlhatatlan előfeltétele az életszínvonal általános emelkedésének. Az életszínvonal emelésére irányuló törekvéseink leggyengébb láncszeme pillanatnyilag a lakásépítés. Már néhány esztendeje nem teljesítik a kitűzött terveket a lakásépítések szakaszán. 1952 óta az eredmények kereken évi 30 000 lakás körül mozognak, a magánlakásépítési akció évente átlag 10 000 családi ház építését jelenti. De a tavalyi eredmények, bár negyvenötezer lakással bizonyos javulást mutatnak, távolról sem elegendők ahhoz, hogy eleget tegyünk minden igénylő kívánságának. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy a lakásépítés tervének e teljesítése ez idén rendkívül elégtelen, s a lemaradás távolról sem magyarázható' csupán a februári fagyok következményeivel. A mulasztottak pótlására a legnagyobb erőfeszítések szükségesek, biztosítanunk kell elsősorban a lakóházak befejezési határidejének megrövidítését. A lakáskérdés gazdasági életünk egyik komoly problémája. Pártunk és kormányunk ezért szüntelen figyelemmel kísérj. A lakásépítés tulajdonképpeni problematikus pontja nem a pénzfedezet problémája. Az építőanyagok kérdése már komolyabb, mivel a lakásépítések eddigi elégtelen színvonala ellenére is nehézségek merültek fel bizonyos gyártmányok esetében, nevezetesen tetőcserépben, elektromos szerelőanyagban és padlódeszkában. Ez a probléma azonban kellő igyekezet mellett megoldható. A központi kérdés az építőipari kivitelezés, az építőipari szervezetek teljesítőképessége. Egyrészt e szervezetek szakmunkásai elégtelen számúak, főleg kőműves van kevés, másfelől nem kielégítő az egész iparág műszaki és szervezési színvonala. Az építőipari szervezetek ezért elégtelenül látják el az egyes munkahelyeket, tűrik az építőmunkák vontatott, késedelmes menetét, ami arra vezet, hogy az építkezések hallatlan sokáig tartanak, és a költségek magasak. Műszaki szempontból az építőiparban a munka gépesítése mind ez ideig nem ért el kellő színvonalat. A Köz ponti Bizottság ezért tavaly októberben elemezte az építőipar legfőbb hibáit és határozatában kitűzte az iparág gépesítésének vonalát, amely teljes mértékben kifejezésre jut a második ötéves terv irányelveiben is. Ennek az irányvonalnak a valóra váltása, az építőipar ipari színvonalra való emelése nem könnyű feladat. Elsősorban feltételezi, hogy nagy teljesítőképességű termelő bázist építsünk fel, egész rendszerét az épületelemeket elögyártó üzemeknek, amelyek éreztetik majd munkájuk eredményét a második ötéves terv végén. Ezéft a lakásépítések zömében csakúgy, mint a többi építkezéseken, akár polgári, akár ipari, akár mezőgazdasági vagy más építkezésekről iegyen szó, feltétlenül teljes mértékben ki kell használni a szervezési tökéletesítéseket. Mindenekelőtt a munka folyamatos megszervezéséről és az építkezéseken a munka további állandó gépesítéséről van sző. Egészben véve ezek az intézkedések 52,9 százalékkal emelik az építőiparban a munka termelékenységét. A fennálló helyzet és a lakásépítések terén meglevő lehetőségek fényében tehát az irányelvekben kitűzött feladat rendkívül megfeszített és további növelése nem volna reális. E feladatot azonban a meglévő igényekre való tekintettel minimálisnak tartjuk, és igyekezni fogunk túlteljesíteni. Ehhez arra van szükség, hogy következetesen és sürgősen valóra váltsuk az építőipar iparosításáról hozott határozatot. Az építőipar iparosításának és ezúton teljesítőképessége lényeges növelésének feladatát közvetve támogatja számos intézkedés, amelyeket például a bérek dolgában foganatosítunk, illetve előkészítünk. A tervezés, a pénzügyi gazdálkodás, az anyagellátás módszerének egyerűsítése azokkal az intézkedésekkel karöltve, amelyekkel kiszélesítik a vezető dolgozók illetékességét és felelősségét minden fokon, főleg az építőiparban szabadít fel nagy belső tartalékokat. Ezért lényeges jelentőséggel bír a lakásépítés feladatainak teljesítése szempontjából is. A lakásépítés fellendítésének érdekében mozgósít további tartalékokat az a kitűzött feladatunk is, hogy a beruházási építkezések költségeit 5 százalékkal csökkentsük. Tekintettel a lakásépítkezés jelentőségére, az életszínvonal általános emelkedésében az irányelvek kötelességünkké teszik, hogy különös figyelmet fordítsunk a lakásépítésre, és azt a második ötéves terv egyik alapvető feladatának tekintsük. Az életszínvonal emelésében új tényező a munkaidő csökkentése. Megvalósítása egyidejűleg történik majl a termelés általános fejlesztésével és a személyes fogyasztás növekedésével, hisz csak e feltétel alapján járulhat hozzá az életszínvonal emeléséhez. A munkaidő csökkentése ily értelemben törvényszerű következménye a nagyfokú munkatermelékenységnek a szocialista termelési viszonyokban és annak az elvnek, hogy a nemzeti jövedelmet a dolgozók javára osztjuk fel. A munkaidő csökkentése gazdasági és szervezési tekintetben igen bonyolult feladat, megvalósításánál szakaszonként járunk majd el úgy, hogy biztosítsuk az életszínvonal általános emelkedésének szükségleteit. Az életszínvonal megjavítását szolgáló intézkedések elválaszthatalan része a munka kultúrájának gyarapítása, a munkaviszonyok és a munkakörnyezet megjavítása. Az életszínvonal emelésére irái yuló általános törekvésünkben abból az elvből indulunk ki, hogy a szocializmus célja a dolgozók szüntelenül növekvő anyagi és kulturális igényeinek egyre jobb kielégítése. Az életszínvonal emelkedése és a szocialista nevelés, a kultúra felvirágoztatására irányuló törekvés között fennálló összefüggés nemcsak abban keresendő, hogy a nagyobb termelési feladatok fejlett munkafegyelmet és egyre nagyobb szakképzettséget igényelnek, hanem abban is, hogy csakis e kettő egybehangolásával, harmonikus fejlesztésével biztosíthatjuk, hogy a magasabb anyagi színvonal valóban gazdagabb, kulturáltabb életet eredményez. Elértük azt, hogy lényegesen emelkedett és tartósan tovább emelkedik a dolgozók életének anyagi színvonala. Ezt bizonyítja például, hogy mily tömeges lett az olyan árufajták fogyasztása, amelyek azelőtt csakis a burzsoázia javára szolgáltak. Annál élesebben rajzolódik ki ma előttünk a feladat, hogy a szocializmus építésének előrehaladásával és a szocializmus anyagi termelési alapjának megteremtésével kapcsolatban biztosítsuk egyben a nép teljes, örömös életének előfeltételeit minden téren, felébresszük és kielégítsük a legszélesebb néptömegek új kulturális igényeit, hogy ezáltal új típusú, szocialista embert neveljünk, akinek (Folytatás a 3. oldalon.)