Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)

1956-05-10 / 130. szám, csütörtök

Megmentenek egy várost Három év alatt újjáépítik Cheb történelmi részeit AZ ÖSI CHEBNEK, nyugati határvidékünk egyik legnagyobb városának gazdag történelmi múltja van. Az. időszámításunk utáni VIII. században az Ohre folyó partján már szláv település volt. Ebben az időben az egész környéket szláv törzsek lakták. Később egyre inkább érezhetővé lett a németek benyomulása, míg végül teljesen hatalmukba kerítették ezt a stratégiailag fontos központot. A kezdetleges szláv vársáncok helyén szilárd, kőből épített várat emeltek és a XII. század második felében Rötszakállú (Barbarossa) Frigyes fényűző császári székhellyé alakította át, ahová időnként maga is szívesen ellátogatott. A történelmi vár maradványai még most is láthatók. A vár alatt román stílusban épült város épült, melynek alaprajza girbegörbe utcácskáival ma is tisztán felismerhető. Később természetesen a gótikus stílus lett uralkodóvá; a város újabb épületei, valamint a nagy, téglalapalakú tér alakították ki a későbbi városképet. Sok épület emlékeztet erre a korra nyeregkinézésű tetőzetével, jellegzetes padlásablakaival. A város építészeti különlegessége a főtér egyik sarkában kialakult önálló házcsoport. Századok óta Spaliceknek nevezik csehül ezt az érdekességet és — ki tudja miért — az egyszerű főnevet, ha ezt a chebi házcsoportot értik alatta, a cseh helyesírás szerint nagy kezdőbetűvel írják. Igen nehéz zamatos, magyar kifejezést találni rá. Olyan ez a színes, festői kép, mint a mesebeli, mézeskalácsból épült házikók és igen értékes gótikus műemlék. Május elsején pompázó zászlódíszben láttam a Špalíčeket. Körülötte sokezres tömeg lelkesen ünnepelte a Munka napját. Felejthetetlen élmény. Ott tudtam meg, hogy teljesen rendbehozzák és korszerű szállódévá építik át Špalíčeket. A MÚLT SZÁZAD óta a város állandóan fejlődött. Aki az európai városok történelmi fejlődését tudományos alapon óhajtja tanulmányozni, feltétlenül látogassa meg Chebet. De az is, aki meg akar ismerkedni hazánk szépségeivel. A felszabadulás után Cheb új benépesítése nehezen indult. A város közvetlenül a határ mentén fekszik és az akkori feszült nemzetközi helyzet nem tette lehetővé, hogy a város azt a szerepet töltse be köztársaságunk életében, mint annakelőtte. Kalandorelemek kerültek a városba, melyek sok kárt okoztak és elriasztották a jószándékú polgárokat. A\ forgalom csökkent, az élet egy időre mintha megállt volna. A házakat marta az idő vasfoga. A chebi házakat a középkori német városok mintájára építették, vagyis a falakat keresztül-kasul szelték a széles fagerendák. Ez nagyon tetszetős külsőt kölcsönzött a városnak. Csakhogy ez az építészeti megoldás idővel problematikussá vált, mert a fa nem dacolt az időjárás viszontagságaival. Korhadásnak indult. És bár már az első köztársaság idején „komoly" tárgyalások folytak a város megmentéséről, valójában semmi sem történt. Az utóbbi években a viszonyok jelentős javulása, a nemzetközi helyzet enyhülése következtében a közvélemény figyelme újra Cheb felé irányult. A történelmi épületeket műemlékvédelem alá helyezték és elkészítették a város újjáépítésének tervét. Az első feladat ez volt: menteni, ami mén menthető! Mindez nem bizonyult egyszerű dolognak. Csupán a város történelmi részében 400 épület igényelt alapos rendbehozatalt. A város és a kerület kezdeményezésére köztársaságunk kormánya többször foglalkozott Cheb újjáépítésének kérdésével és olyan határozatott hozott, amely biztosítja a nehéz probléma megoldását. Kormányunk úgy határozott, hogy Cheb történelmi központját három éven belül a modern lakáskultúra igényeinek megfelelő, egészséges állapotba helyezik. A házakat központi fűtéssel és megfelelő komforttal látják el, úgy hogy Cheb aránylag rövid időn belül ezer, jóformán új lakásegységhez jut. Több épületet hivatalok és kulturális célok szójgálatába állítanak. Kormányunk nagyszabású intézkedése megmenti az ősi város páratlan kulturális és történelmi emlékeit. Cheb óriási fejlődés előtt áll. Fokozatosan idehelyeznek egyes közigazgatási és gazdasági intézményeket, hivatalokat, amelyek még — elég helytelenül — a közeli Karlový Varyban vannak. Ennek áldásos következményét nemcsak Cheb fogja élvezni, hanem a világhírű fürdőváros is, amely jobban betöltheti igazi hivatását, ha megszabadul egyes oda nem való hivataloktól. Gondoskodás történik, hogy Cheb ipart is kapjon, és ezért ismét fontos gazdasági és kulturális központja lesz Nyugat-Csehországnak. Cheb újjáépítése nehéz feladat. Három éven belül több száz, nagyobbrészt tönkrement házat kell rendbehozni és használatba helyezni. Jólle het a történelmileg értékes városré szek rendbehozásában és korszerűsí tésében jó eredményeink és meggyőző tapasztalataink vannak (Telč, Český Krumlov), ilyen nagyszabású feladat elvégzése aránylag rövid időn belül első ízben kerül megvalósításra. A múlt rendszerben mindez elképzelhetetlen volt. Mindén hasonló kezdeményezés hajótörést szenvedett volna, miután az épületek magántulajdonban voltak. Ezt a tényt nyugati szakértők is megerősítették, akik beismerték, hogy ilyen természetű városrendezés és műemlékvédelem náluk lehetetlen. CHEB RÖVIDESEN szorgalmas, nyüzsgő hangyabolyhoz fog hasonlítani. Munkások, mérnökök, tudományos dolgozók százai serénykednek majd a városban. Olyan rendkívüli mű megvalósításába kezdenek, mely kiváltja egész közvéleményünk érdeklődését, s megéri a ráfordított munkát és költséget. A május elsejei ünnepségen ezt olvastam ki a város lakosainak szeméből: Határidő előtt teljesítjük a kitűzött feladatokat. Segítünk ma punknak, tehermentesítjük Karlový Varyt, építjük hazánkat, újjáépítjük városunkat. JÖ SÁNDOR m A TULSO PA%T M

unkatáborunkat az SS-ek egészen Ukrajnától erdőkön, mocsarakon át, úttalan utakon zavarták nyugat jelé. Az emberek haldokoltak az éhségtói, a szomjúságtól, a kimerültségtől, az SS-hajcsárok durvaságától. Ezek azt sem engedték meg, hogy a betegeken segítsek. Tehetetlenül néztem, hogyan pusztítják az embereket. Több mint egy évig hajtottak így. Nap nap után kövekezett, éjszaka éjszaka után és a hosszú évek folyamán kifakultak emlékezetemben az emberi arcok, az események. De azt az éjszakát, amikor Alekszej Lvovics Csorkint megismertem, sohasem felejtem el. Világosan látom a kicsiny fehér házikót Deodorovka falú szélén, nem messze a határtól, a Duklánál. Látom a kertet a ház mögött, a lövészárkok sötét vonalát az országúi mentén. Annyira él bennem az emlék, hogy hallom a közeli hegyipatak csobogását is. A Kárpátokban minden kemény harcokról beszélt. A foglyok, alighogy megérkeztek a faluba, hozzáláttak a lövészárkok és fedezékek ásásához. Géppisztollyal álltak fölöttük az SSek és könyörtelenül hajszolták őket. A Hitler-katonáknak nem nagy kedvük volt behurcolkodni a falusi házakba, féltek a partizánoktól és biztonságosabban érezték magukat a fedezékekben. Az első napok nyugalomban teltek el. Negyednap azonban, röviddel éjfél után hirtelen fehér rakéták fénye lobbant fel és minden oldalról visszhangzott a lövések zaja. Oroszok. Valamennyien vártuk a pillanatot, amikor megérkeznek. Kifutottam a kötözőből. Körülöttem süvítettek a golyók. A földre vetettem magam. Az SS-katonák fejvesztetten futkostak körülöttem. Védettebb helyeket kerestek. Bennem küzdött a félelem a szabadság utáni vággyal. Feszült figuelemmel vártam, mikor látom meg az első szovjet katonát. Egyszerre csönd lett. Lassan felemelkedtem. Hol vannak az oroszok? Izgatottan hallgatóztam a sötéthin. Csak az SS-eket hallottam, amint a lövészárkokban beszéltek. Csalódottan tértem vissza a faluba. Egyszerre csak halk sóhajtásra lettem figyelmes és megálltam. Vigye az ördög az SSeseket — gondoltam és tovább mentem. Néhány lépést tettem és újból megtorpantam. Hátha nem SS-katona? Megfordultam és megindultam abban az irányban, ahonnan a jajgatást hallottam. A hajnali félhomályban egy sebesült katonát vettem észre, aki fájdalmában a földön fetrengett. Sapkáján vörös csillag fénylett. Lehajoltam hozzá. A sebesült felém fordította arcát, szemében visszafojtott fájdalom és kín látszott. — Ne félj, barátod vagyok. Szétgomboltam köpenyét. Jobb oldalon, a derékszíja alatt, közel az ágyékhoz, patakzott a vér. Egy nagy repeszdarab megakadt a csípőcsontnál. Lázasan gondolkoztam. Hogyan segítsek rajta? Megfordítottam a sebesültet, hogy jobban megnézhessem sebét. Védekezett. — Fordulj meg — súgtam türelmetlenül. Megrázta fejét. — Orvos vagyok, segítent akarok. Vigyázva megfordítottam, ekkor észrevettem, hogy egy nagy katonatáskán fekszik. Míg a közeli bokrok közé húztam, erősen szorongatta a tarsolyát. — Mi van benne? — kérdeztem. — Kenyér ... Kutatóan nézett rám és szaggatott hangon folytatta: — ... és gránátok. Az elvtársak várják, nincs több nekik. A túlsó partra kell jutno'm a gránátokkal. — Hiszen nem tudsz lábra állni. — Orvos vagy, kösd be a sebemet. Condolkoztam. A repeszdarabot ki kellene vennem a sebből. — Segítek rajtad. Czaladtam a kötözőbe. Magam^ hoz vettem a legszükségesebb műszereket és visszatértem a sebesülthöz. Csukott szemmel feküdt, homloka verejtékezett. Láttam, hogy nagyon szenved. És érzéstelenítés nélkül vagyok kénytelen operálni. Nem volt altatószerem. — Az operáció fájni fog — mondottam — nem szabad kiabálnod, az SS-ek nagyon közel vannak, alig 30 méterre tőlünk. — Inkább vágnál, ahelyett, hogy beszélsz — mondotta türelmetlenül. Felállítottam a lámpást, hogy lássam a sebet. Elkezdtem operálni. A kezem reszketett. De uralkodtam ma gamon, talán nem fog kiabálni. Kinyitottam a sebet. Negyedóráig operáltam, a katona meg sem mukkant. A legnagyobb fájdalmat akkor érezte, amikor hozzáértem a repeszdarabhoz. Kinyitotta száját. Ha kiáltana és meghallanák — végünk van. Befogtam a száját, hogy elfojtsam kiáltását. — Fjlytasd csak, nem fogok kiabálni — súgta. Kivettem a repeszdarabot és bekötöttem a sebet. Kinyitotta a szemét és elmosolyodott. — Lábra tudok állni? — kérdezte. — Most négy órát nyugodtan kell feküdnöd — válaszoltam. Ültem és figyeltem a sebesültet. Szemerkélt az eső, a hegyek felől hi deg szél fújt. Az éjszaka, őszi esős éjszaka nyirkossága áthatol a ruhán. Reszkettem a hidegtől és az izgalomtól. Négy hosszú órán át ültem mellette, mint az őrségen. Nyugodtan lélegzett, aludt. A keze a gránátokat tartalmazó tarsolyon pihent. Virradat előtt felébredt. — Már itt az ideje? Hangjából kiéreződött a visszatérő élet ereje. A tarsolyt a gránátokkal vállamra vetettem és lassan közeledtünk a pa takhoz. M

ár virradt, amikor elértünk a partra. Kimerülten esett a fűre és gyorsan lélegzett. Fagyni kezdett és a szél is sebesebb lett. Nézem a patakot. Vize ugyan sekély, de gyors esésű. — Átmégy? — kérdeztem. — Muszáj, tprvos elvtárs, Feállt. *9 — Add ide a tarsolyt a gránátokkal. — Veled megyek. Elviszem. Megölelt. Beléptünk a jéghideg víz be és átmentünk a túlsó partra. Michal Stemr HA^ tCLOCL^Z, Tavaszi este, szép magában kifordul habkönnyű ruhában az ifjú hold, s sápadtan égve elnyújtja tenyerét az égre. Csillagot dob a félhold marka, kitör a bimbók forradalma, rezzenj te is egy könnyű dalra: minden bot kivirul hajnalra. Minden tar ág szívet rügyedzik s csillagot bont hajnaltól estig. Ó, mennyi könny, ó, mennyi csillag, mit láthatatlan szemek sírnak Égre, földre, bokrokra, fákra: szüntelen az egész világra gyöngyöz a jóság nagy türelme, így fogan ég és föld szerelme. Szépség pólyái, magzó álmok, kuporgó rügyek, mire vártok? Hová sóhajttok, mit reméltek, rózsafűzért mormoló tölgyek? Gyöngypergető tenyerek, ujjak, a földből ezerszám kibüjnak és zöldellő színeket hintenek örömére ráncos szemünknek. Nagy példa!... Bontsunk rügyet, ágat, embert rügyedző sok családok. Kössünk éggel-földdel szerelmet: és virágozzunk történelmet. Ki lesz a tavasz rügycsillagja? Ki kerül, égve, magasabbra a szenvedések iskoláján, a Kínok-kínja lajtorjáján? Csak a zöldellő rügyek érzik, csak a kis sarjú népek őrzik, kit ha vérző sebekbe vágnak: rügyszeme lehet a világnak. Kicsike sarjak rügycsillagja, vergődöm én is magasabbra a szenvedések iskoláján a Kínok-kínja lajtorjáján. És már minden seb: az enyém is, ahol kín: ott van a remény is. És már minden fény: az én fényem — minden élőben van reményem. \ Hazám műiden föld: ahol ember... Népem minden nép: ki velem kel... Hitem minden hit, minek láza. Cj tavasz serdít a világba. JANKOVICH FERENC Hasznos volt a bírálat Az őszinteség sokszor olyan ellenállásra talál, amely gondolkodóba ejti az őszinte szót mondó embert. Ez volt az érzésem, amikor az Üj Szóban nyíltan bíráltam a nagymegyeri kulturális élet hiányosságait, rámutattam azokra az okokra, amelyek ezeket előidézték. Bíráló cikkemet egyes helyi tényezők személyes támadásnak vették. A tények azonban, amelyeket felsorakoztattam, megcáfolhatatlanok voltak, lassan lecsillapodott a hangulat; az illetékesek belátták, hogy a bírálat helytálló volt s valóban cselekedni kell, hogy az említett hiányosságok megszűnjenek. A bírálatnak tehát volt hatása és pedig azért, mert azt a célt tartotta szem előtt, hogy segítsen javítani a helyzeten. S ime, ma már Nagymegyeren alig találni valakit, aki az Üj Szóban napvilágot látott bíráló cikk miatt neheztelne. Bátran állíthatjuk, hogy a bíráló cikk következtében lüktető erővel felélénkült Nagymegyeren a kulturális élet. Megnyílt a Kultúrház kapuja és a kultúréhes polgárok minden alkalommal az utolsó helyig megtöltik a nagytermet. Láttuk ezt a Nyitrai Kerületi Színház szlovák előadásán. Örömmel állapítottuk meg, hogy Dunajevszkij Szabad szél című operettjét négy estén át telt házak mellett adta elő a Csemadok nagymegyeri színigárdája. A nagy esztrád iránt pedig, amelyet a május elseje ünnepsége előestéjére hirdettek, már eleve nagy volt az érdeklődés. Telt ház előtt folyt le tehát a programban gazdag esztrád-estély. A több mint nyolcszáz főnyi nézőközönség nagy tetszéssel hallgatta a vegyesénekkar számait, a nagymegyeri nyolcéves középiskola növendékeinek szavalatait és a Gellner Károly tanító-karmester által vezényelt ötventagú gyermek-énekkar műsorát. Nagy tetszés kísérte az Építési Vállalat fúvószenekarának bemutatkozását is. A kékszínű egyenruhába öltözött munkások, akik egy fél évvel ezelőtt talán még hangszert sem ismertek, most Schneider karmester vezénylete alatt szinte hibátlanul játszották számaikat. Üj tehetségek léptek a színpadra, tanúbizonyságot téve dolgozóink eddig még ki nem merített tehetségéről. Pecske Mária énekszáma Kovács Béla népi zenekarának kísérete meilett nagy tetszést aratott s remélhető, hogy kellemes szoprán-hangjával gyakrabban fogja szórakoztatni közönségünket. Hasonló nagy sikerben volt része Szeder Irmának vidám népdalaival és kellemes meglepetés volt Horváth Évi föllépése is. A műsort az iskolásfiúk bájos tengerászjelenet^ tarkította, amelynek betanítása Csiba Erzsébet és Gellner Károly tanítók érdeme. Ugyancsak nagy tetszést váltott ki a nyolcéves középiskola Szélmalom jelenete. A műsor legkiemelkedőbb számai közé tartozott a Csemadok énekkarának fellépése. Kulcsár Rezső karmester kéthónapos szorgalmas és fáradságot nem ismerő munkájának eredménye, hogy százhúsztagú énekkara kitűnően szerepelt s minden bizonnyal még sokat hallat magáról. Ugyancsak szép jövőt jósolhatunk az Építkezési Vállalat tánczenekarának. A több mint háromórás gazdag műsor a legjobb bizonyítéka annak, hogy Nagymegyeren fel lehet lendíteni a kulturális életet. A kezdet nagyon bíztató, most már csak a Csemadok, a CSISZ-csoport vezetőségén múlik, hogy a munkakedvet a járási nemzeti bizottság kultürosztályának és a Kultúrház vezetőségének irányításával szocialista kultúránk javára minél erőteljesebben kamatoztassák. Kopper János O =KULTURÁLIS HÍREK A párizsi Le Monde-ban Claude Julién figyelemreméltó, nagy visszhangot keltett tanulmányban foglalkozik a mártírhalált halt Rosenberg-házaspár perében harminc évre ítélt Morton Sobell ügyével. Sobell a főtárgyalás alatt állandóan ártatlanságát hangoztatta. „A Rosenberg-Sobell-per 1951 márciusában folyt le, az akkori amerikai politika légkörében. Mac Carthv dicsősége tetőpontján állott és elküidötte helyettesét, Roy Cohnt, aki az inkvizítori szerepben Waypol ügyész mellett kicsikarta a legsúlyosabb büntetést a vádlottak ellen." — írja Julién. Majd emlékeztet arra, hoov az amerikai atomtudósok bulletinjének januári számában Harold Urey professzor teljes mértékben támogatta John Wexleynek a perről adott áttekintését. Wexl'ey könyvében leleplezte az ameikai rendőrség cselfogásait, a hisztérikus hangulatkeltést, az ügyész és bíró öszszejátszását. „Mindez indokolttá teszi, hogy a pert 1956-ban felülvizsgálják és újra lefolytassák. Ez a revízió kétségtelenül bebizonyítja majd a vádlottak ártatlanságát. A Rosenberg-házaspár halott, de Morton Sobell még mindig a d'alkatrazi börtön foglya és kénytelen elviselni az FBI nyomását. Az FBI öt esztendő óta sikertelenül igyekszik Sobellt rábírni olyan vallomásra, amelynek megtételét Julius és Ethel Rosenberg megtagadta." * * • A DEFA stúdiójában egész sereg érdekes témájú rövidfilmet készítettek, többek között film készült Eduard von Wintersteinről, a híres német színészről, aki legutóbb Lessing. A bölcs Náthán című drámájának címszerepében aratott sikert • * * Ibsen „Kisértetek" és „Peer Gynť* című színmüveit megfilmesítik Norvégiában. A filmek rendezője Tancred Ibsen, a költő egyik leszármazottja. A női főszerepet felesége, Lillebill Ibsen játsza. 0 J SZŐ C 1956. ntfjai 10.