Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)

1956-05-07 / 127. szám, hétfő

/ Ľ assan, bátortalanul közeledik a soká várt tavasz. Az útszélen, a hegyoldalakon még hófoltok fehérlenek. Balra az Árva folyik, könynyedén, szucskosan sárgán morajlik, nem visz a hátán se tutajt, se csónakot, habjai csak a csupasz bokrokat, parti köveket mossák. Jobbra a dombtetőn kis temető;, korhadt fakeresztek, behorpadt zöld sírok, pár márványkereszt. Lent egy sor régi faházikó a domboldalnak nekidőlve pihen. Az öregek még tudják, hogy ezekben a házikókban műhelyek voltak, az úton nagy volt n reg íufajosok közt. Abaffy úr lassan eladogatta birtokát, később a mokrágyi kastélyt, is, de hát rajtam ez nem segített, pénzem nern volt, földet nem vehettem. Ha jó idő volt, előttünk pár lépésre ereszkedtek lefelé a hatalmas tutajok, csöndesen, lassan eltünte'c, csak néha hallatszott a tutajosok dalolása, kiáltása. Víz melA mokrágyi völgy forgalom, koptak a patkók, törtek a kerekek; szükség volt bognárra, kovácsra. ( Kicsit meghajolva lépek be az eiso házba a halkan nyikkanó ajtón. Az asztalnál két öregember és egy fiatalabb kártyázik, gyurákot játszanak s a füstfelhőben néha rávágnak a rozoga lábon álló asztalra. A asztal felett villany szórja a fényt, s az ablaknál egy újnak tűnő rádió szól rekedten. Juriga bácsi szerint az unokák verték ilyen rekedtre. Ő lakik itt öreg élettársával és egy otthon maradt fiával. Juriga szváko, az öreg tutajos hatvankilenc éves. A bajusza és haja még mindig fekete. Ügyességéért a társai „doktor"-riek hívják. Most már nyugdíjat kap, 340 koronát. Nem sok ez, de van még két hektár földje — legelője, két tehene, és így szépen, öregesen megélnek belőle. Szívja cigarettáját, fújja a füstöt régi társa, az öreg Kitas felé, akii halk köhögéssel, nehezen lélegezve, de büszkén veri a tromfokat. Kitas bácsi felett már jobban elmentek az éveik. 300 koronás nyugdíját kosárfonásból szerzett keresettel növeli. Otthon a nagy családból még megmaradtak egy páran, vannak unokák is, s ha lassan közeledik a koratavaszi alkony, szép csöndben eltűnik hazulról és átjön ide a régi jóbaráthoz. Nagyobb itt a csönd, s a repülő kártyákkal gondolatban ők is visszaszállnak a régi időkbe. Az emlékekben lassan elhalványodik a nagy szegénység, a reménytelen nyomor és élénk színben tűnik elő a sok kaland, a fiatalság, amely már nem jön többé vissza. Harmadik társ a partinál a munkából délután hazatért fiatal Juriga. Kettőnek unalmas a kártyajáték és beszélni is jobb, fia van valaki, aki hallgatja a régi történeteket. K

ünn hideg van, szürkül a táj. Öröm hallgatni a nedves fenyőfát, ahogy szürcsögve, pattogva árasztja a meleget. Kártyázás közben folyik a szó, Juriga bácsi tűnődve, elelgondolkodva mesél: — Szóval 1906-ban elmentem Pestre. Gondoltam krumpli, árpakalács csak jut, ha akad munka. Hát aztán ott is maradtam 1913-ig, Ácsoknál dolgoztam, nehéz munka volt, az igaz, akkordban dolgoztunk,- volt olyan nap, hogy tizenhat órát is gürcöltünk látástól vakulásig. Fiatal voltam, egészséges. így bírtam a munkát s tíiindig jutott egy kis pálinkára is. 1913-ban elmentem a vállalattal együtt Szarajevóba. Ott voltam, amikor lelőtték Ferenc Ferdinánd főherceget. Másnap olyan fórradalonf lett, hogy a bútorok, sifonérek csak úgy nyekkentek, amikor leszórták őket a harmadik és negyedik emeletről. A sok dunyhából úgy ömlött a toll, mintha hóvihar lett volna. — Nagyon csúnya lett a világ, kitört a háború, én azt hittem, közben mar otthon is változott valami, de bizony minden a régiben maradt. Nekem csak az volt "új, hogy sokan hiányoztak. Aki tudott,-elment Amerikába, le az Alföldre Magyarországra. Elment a nép egy harmada s nagyon kevesen jöttek viszsza, csak a nyomor maradt a régi. lett nőttem fel, szerettem a vizet, felcsaptam én is tutajosnak. Akkor Murunyak volt a vezető, mellette kezdtem belejönni a tutajos tudományba. A víz alattomos, ismerni kell minden megbúvó sziklát, követ, örvényt, hidat. Pár ügyetlen fogás és vége mindennek, széthullanak a fatörzsek, mint a pálcikák s kimenekülni ilyenkor a hideg vízből a csúszós köveken át, nagyon veszélyes. Huncut a tutaj, tudomány kell hozzá. Hányszor mentem le Varínba, Zsolnára, Vágújhelyre, fene tudja, hány tutaj is volt tavasztól őszig. Ha megindult a jég, pár nap múlva már mink is mentünk. Így mentem a víz hátán lefelé éveken keresztül, egy évben százszor is leúsztunk 40—50 köbméter fával. Sok mindenféle megesett velünk. Szünetet tart, hogy pipáját megtömje, aztán elmélázva folytatja: — Egyszer Varín alatt Ú6ztunk lefelé. Emlékszel még rá, Kitas? — szól szomszédjához. De az el van foglalva a lapokkal, hallgat, hall is mindent, de csak dünnyögve bólint. — Beszélgettünk és egyszerre csak csönd lett, — meséli tovább Juriga szváko. — Mi van ezzel a Kitassal, hogy nem felel? Megfordulok, de nem látom. Kiabálni 'kezdek, hé, hol vagy Kitas! Körülnézek, hát látom, hogy már mászik ki a vízből a tutaj mögött. Csak később mondta, mikor már kifújta magát, hogy a tutaj alatt volt. Jómagam is nem egyszer megfürödtem akaratlanul, néha csak kellemes lubickolás volt, de néha bizony nyeltem néhány deci vizet is. F

olyik a mese, az emlékezésben újabb éveket ugrik: — 1936c^zén Sztrecsno alatt ereszkedtünk lefelé. Az öreg Steták, meg a Jano fiam volt velem. Nyavalyás örvények vannak arra, egyszercsak belerohantunk az egyikbe. A szél is nagy volt, néhányat fordult a tutajunk, ví^ alatti sziklára rohantunk s az egész tákolmány ropogott, recsegett, pattogtak a kötések. Ráordítottam a fiamra, ugorj arra jobbra, de akkorra már én is belepottyantam Stetákkai együtt a jó hűs vízbe. Egy nyáron a mokrágyi Halajjal mentünk, velünk volt az asszonyom is. Zsolnán kikötöttük a tutajt, az asszony még rajta volt, nézem a tutajt, hí az angyalát, hisz ez megy lefelé. Hát lecsúszott a lánc és a tutaj szabadon úszott. Beleugrottam a vízbe utána, mást nem csinálhattam, hisz az asszony nem értett a tutajhoz. Valahol szétzúzódott volna, s az asszony elvész a vízben. Pontosan nem tudnám megmondani, hányszor is voltam lent a tutajjal, de az biztos, hogy legalább kétezerszer. Nagy szám, szinte hihetetlen, de ismertem is jól a vizet, a környéket, minden megbúvó sziklát. Ha lefelé mentünk, mindig több tutaj ment egyszerre, s hogy vígan teljék az idő, háť énekeltünk. Sokat énekeltünk, talán legtöbbször azt: Hory, hory, hory čierné neraz som ja prešiel cez ne ..

. Van szomorú emlékem is. Nem szerettük az örvényeket, a meglapuló köveket, de volt egy gonoszabb ellenfelünk is; a víz színe fölött csüngő kompkötél. Egy reggel tejfehér köd ült a zajló víz felett, az elöl úszó tutaj emberei megfeledkeztek a drótkötélről, későn vették észre, amikor az egyik embert már lesodorta a tutaj alá. • Mire kihúztuk már késő volt. Eggyel kevesebben leltünk ti kertészetbe, 1914-ben ' yíssžatért. Sokat tutajozott, néha Jucijával, néha másokkal, később pedig pásztorkodott. Kint már egészen sötét az éj, itt bent elhalkul a 1 beszéd, s hol az egyik ásít, hol a másik. Még pár szó esik Juriga vejéről, aki itt dolgozik a gyárban, kölcsönt kért, hogy házat építhessen. Nem akar örökké a festői, de alacsony, egészségtelen lakásban lakni. Üj munkát végez, emberhez méltóan akar élni. A két öreg segít majd a fiatalokHorgász a Vág partján K' itas (bácsi nem beszél, nehezére e6ik, i.ieg hát minek is ismételje el, amit már elmondtak. Sorsuk egyforma volt. ő is elment Magyarországra munkára az egyik pesnak, hogy minél hamarább elkészüljön a szép új ház, hogy ebből is lássák az emberek: a régi árvái nyomor örökre el van temetve. Kontár Gyula, í*5 A szepsi járás Csemadok-csoportjai a szövetkezeti mozgalomért Bensőséges, szép ünnep volt a Csemadok járási konferenciája Szepsiben. A kassai kerület vándorzászlaját a járások közötti versenyben a szepsi járás nyerte el az év első negyedében kiérdemelt jó munkájáért. A legutóbbi járási konferencia óta jelentős eredmények születtek a Csemadok helyicsoportjainak munkája nyomán. Kulturális tevékenységük, agitációjuk és propagandamunkájuk — m Országos szavalóverseny Komáromban „Ifjú szívekben élek s mindig tovább, Hiába törnek életemre Vén huncutok és gonosz ostobák, Mert életem millió gyökerű." Ady Endre jövendöli meg versében azt, ami ma már élö valóság: az ifjúság lett a költők szellemi örökségének tolmácsolója, az ifjúság megszerette a verset, és száll, száll a költemény szerte az országban. E gyönyörű költői jóslat első sora az 1956. évi országos szavalóverseny magyar részének jelmondata. A Komáromi Tizenegyéves Magyar Tannyelvű Középiskola gyönyörűen feldíszített kultúrtermében összejöttek a szlovákiai magyar iskolák legjobbjai, a kerületi szavalóversenyek győztesei, hogy nemes vetélkedésben összemérjék erejüket. Az előadói emelvény felett a felirat: „Ifjú szívekben élek s mindig tovább" — jelképezte ifjúságunk szeretetét a versmondás, a költök iránt. Petőfi Sándor és P. O. Hviezdqplav egymás mellett levő képei pedig a két nemzet,' a szlovák és magyar nemzet költészetének együvétartozásának szimbólumai. A múltban a burzsoá világ „vén huncutjai és gonosz ostobái" el akarták tántorítani\ az ifjúságot a költőktől, a versmondást nem tekintették művészetnek és mindent megtettek, hogy az ifjúság minél keve; sebbet ismerjen meg költőink müveiből és ha ismeri is, ne szavalja. Kellemetlen volt az akkori uraknak Petőfi és Ady, Hviezdoslav és Chalúpka vádjait az ifjúság ajkáról hallani. De a költök élete „millió gyökerű" és ennek a milliógyökerü fának ezer é% ezer hajtása, lombja és ví» rága, az ifjúság ma diadalmasan zengi a költők igazát, szavalja a verseket. Az iskolaügyi hatóságot neme9 cél vezette, amikor az országos szavalóversenyt megrendezte. A cél a nyelv tisztaságának, a nyelv ápolásának ügye. A versmondás nagyon hatásos eszköz arra, hogy nyelvünk szépségeit feltárja és megmutassa azokat a hibákat, melyekkel vétünk ellene. A versenyt két részben bonyolították le: a költémények a Magyar Területi Színházban, a prózai müvek a tizenegyéves magyarnyelvű középiskola dísztermében hangzottak el. A versenyen részt vevő 32 diák nagy felkészültségről, lelkes ügyszeretetről és magas színvonalú előadókészségről tett tanúságot. Előadásmódjuk színes volt és csak elvétve akadt kifogásolható tájszólás, helytelen hangsúly és bizony itt-ott lámpaláz. De ez már együttjár a versennyel. Ezzel számolni kell a bírálóknak. A diákok között túlnyomórészt leánytanulók versenyeztek és a nyolc győztes között csak egy fiútanuló van. Ez elgondolkoztat. Azt jelenti-e, hogy a lányok versmondó tehetsége nagyobb, költőinket jobban szeretik? Igaz, a fiúkat leköti a sport, a technika, a kézügyességet igénylő munka, de ez a számarány késztesse őket arra, hogy a jövőben többen álljanak a pódiumra és ne maradjanak le annyira a lányok mögött. i, Szavalásban az I. kategóriában Gyurjás Mária, a Lévai Nyolcéves Magyar Tannyelvű Középiskola tanulója, a II. kategóriában: Kardos Ilonka, a Bratislavai Magyar Tannyelvű Nyolcéves Középiskola tanulója, a III. kategóriában Havas Mária, ugyancsak a Bratislavai Magyar Tannyelvű Nyolcéves Középiskola tanulója s vé^ül a IV. kategóriában Kovács Piroska, a Komáromi Pedagógiai Gimnázium tanulója lett az első. A prózai művek előadásában az elsőségért négy kerület tanulói küzdöttek. Az I. kategóriában Krista Katalin, a Losonci Nyolcéves Középiskola tanulója, a II. kategóriában Goda Éva, a Komáromi Tizenegyéves Középiskola tanulója, a III. kategóriában Mészáros Erzsébet, a Bratislavai Gazdasági Középiskola tanulója, a IV. kategóriában Szabó Oszkár, a Rozsnyói Pedagógiai Iskola tanulója lett a verseny győztese. A versenybizottság a közeljövőben Dolný Kubfnban megtartandó országos szlovák nyelvű előadói versenyre Kovács Piroskát mint szavalót és Mészárr Erzsébetet mint prózai előadót jelölte ki. Az országos magyar szavalóversenyt a Magyar Területi Sz'nházban tartott műsoros est zárta le, melyen az Iskolaügyi Megbízotti Hivatal képviselője a győzteseket, a helyezést elért szavalókat és előadókat, valamint az önálló alkotásokkal szereplő tanulókat értékes jutalomban részesítette. Az elsők diplomát és arany töltőtollat, töltőceruzát és értékes könyveket kaptak. Nagy öröm volt nézni a boldogságtól sugárzó diákarcokat, amint megérdemelt jutalmukat átvették. Nemcsak maguk győzelmének örültek, hanem annak is, hogy dicsőséget szereztek iskolájuknak, tanítóiknak, kerületüknek is. A szavalóverseny megmutatta, hogy a tanítók törődnek a költészettel, szívügyük az előadóművészet fejlesztése. De még sokat, nagyon sokat kell nekik is tanulniok, hogy értékes szavalónemzedékeket neveljenek. „Igen, én élni s hódítani fogok. E9U~ fájdalmas nagy élet jussán. Nem ér föl már szitkozódás, piszok! Lányok és ifjak szívei védenek". Mily jól érezte Ady Endre! Az ifjúság nem hagyja el költőit, ifjú szívekben tovább élnek a költők és a versek. Induljpn hát tovább diadalútra a versmondás és legyen a tanulóifjúság összefogásának jelképe. Lányok és fiúk! Diákok és tanítók! Szeressétek, műveljétek a versmondást, a költői művek előadását: „mert a költő halott, de él, ha szavaljátok". S1POSS JÉNÖ különösen a téli kampány keretében — a szövetkezeti mozgalom további fejlesztésében több helyen eredménynyel járt. Az EFSZ megalakításában a Csemadok tagok jáifak elől jó példával, s a szövetkezetben ma benne van a falu egész lakossága. A Csemadok kulturális tevékenysége segített a szádelö' szövetkezet megalakulásánál is. / A népművelési munka keretében az előadásokkal segítették a mezőgazdasági termelés új módszereinek nép-' szerüsítését, a tavaszi munkálatok előkészítését, a rétek és legelők rendezésének, tisztításának megszervezését. Ilyen eredményekkel azonban nem találkozunk minden falusi csoportban. A járási vezetőség tagjai nem tettek eleget ama kötelességüknek, hogy rendszeresen látogassák a csoportokat és kellő segítséget, irányítást nyújtsanak a helyi szervezeteknek. Legfeljebb odahaza, faltijukban fejtettek ki aktivitást. Voltak olyan helyi csoportok, me-' jyek elhanyagolták az évzáró közgyűlések előkészítését. Ez főként ott fordult elő, ahol a járási vezetőség segítségére vártak, s ez elmaradt. A népművelési tevékenységet elemezve a konferencia részvevői megállapították, hogy a szepsi járásban a kulturális tevékenység a színjátszásban csúcsosodott ki. Az eszmeipolitikai nevelés szükségességének jelentőségét még nem mindenütt tudatosították a helyi csoportok. Az ismeretterjesztő előadások, a viták, p tudomány, művészet és irodalom kérdései iránti érdeklődés felkeltésének jelentőségét még nem ismerték fel mindenütt. A szepsi járásban jelenleg húsz kultúrház működik, s minden községben van népkönyvtár. Szükséges, hogy ezek a kulturális intézmények fokozzák tevékenységüket, s komoly lépéseket tegyenek a falvak lakosságának esimei nevelése terén. Koleszár elvtárs, a tornaújfal'isi szövetkezet elnöke mutatott rá a faluban megrendezett irodalmi vita eredményére. Több községben, mint pl. Horvátiban, ahol ipég nincsen kultúrotthon, elhanyagolják a népnevelés ügyét. A kultúrotthonok létesítésének kérdése igen égető. A nemzeti bizottságok és tömegszervezetek kezdeményezésére eddig mindenütt eredménnyel járt. Jászón már épül a nagy kultúrotthon. A jászói példát követni kell azokban a községekben is, ahol a kultúra még nem talált otthonra. (m) ÜJ szö 1956. május 7.