Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)

1956-05-05 / 125. szám, szombat

Német partizánok Az antifasiszta ellenállási mozga lom május 9-ig tartó nemzetközi i kel felszerelve, minden oldalról kúsz­emléknapjai alkalmából megemlékezünk azokról az áldozatokról, akik a ! nak fel a hegyoldalon. Előbb kisebb második világháború alatt a börtönökben, koncentrációs táborokban és felderítő őrsökkel igyekeztünk okét fasiszta kínzókamrákban pusztultak el A nemzetközi szolidaritás jegyé- • félrevezetni, ami azonban nem si­ben megemlékezünk a különféle nem zetiségekhez tartozó habosokról is, került. Nemsokára minden oldalról akik a szlovák fasiszta állam idején, de különösen a Szlovák Nemzeti erös gépfegyver- és aknavető tűz Felkelésben fegyverrel harcoltak a német fasiszták ellen. A cseh, ma­gyar, francia, bolgár, lengyel, jugoszláv, román és más partizánokon kívül Szlovéniában oldalunkon 250 ant'fasiszta német is harcolt a fel­kelésben. Az antifasiszta németek főleg az „Ernst Thalmann"-osztag­ban küzdöttek, melynek paracsnoka Martinov szovjet őrnagy volt. Az alábbi írás a Thalmann-osztag egyik tagjával, Gürtler Istvánnal va­ló beszélgetés után készük. Még mielőtt Gürtler István meg­kezdte volna partizán élményeinek elbeszélését, a hálószobából elhozta kitüntetéseit, érdemrendjeit és par­tizánjelvényét, melyek üveg alatt a falon lógtak. Büszkén mutatta a fe­kete-sárga szalagú, „Za pobjedu nad Germaniji" (Németország feletti győ­zelem) rendjelét, eleve minden két­séget eloszlatva, mintha elbeszélését csak kitalálta volna. Együtt ültem a konyhában Gürt­lerrel. A tűzhelyen forrt a húsleves. Gürtler elvtárs alaposan rárakott a tűzre és egy vázlatot kezdett raj­zolni, hogy a harcok lefolvását job­ban érzékeltethesse. Megrajzolta a Valašská Bélából Klínbe kígyózó utat, az erdőket, a hegyhátakat, azt a vi­déket, ahol a partizano!; bunkerei és megfigyelő állásai 1944-ben voltak. — Egy sűrű, erdős hegyoldalon ütöttünk tábort — mesélte. — A partizánosztagban szovjet ejtőernyő­sök. szlovák, magyar és német an­tifasiszták, a szlovák haJ.ereg szö­kött katonái, hadifoglyok éi lelőtt repülőgépekről kiugrott repülök vol­tak. Martinov őrnagy, az osztag pa­rancsnoka, olyan ember volt, aki rá­termett a partizán háborúra. Közép­termetű, kemény, kitartó, harcos, jól bírta az erdei primitív et fáradal­mait, a kemény harcokat, a hosszú menetelést és soha sem vesztette el tréfálkozó jókedvét. Előzőleg Uk­rajnában harcolt, s mint partizán­vezető felbecsülhetetlen tapasztala­tokkal rendelkezett. A kisebb né­met csapattestek, löszerszállítmányok és élelmezisi utánpótlási oszlopok ellen vezetett raitütéseket. Az ő' pa­rancsnoksága alatt villámgyorsan hajtottuk végre ezeket az akciókat, így osztagunk állandó mozgásban volt. Martinov nekünk azt a bolsevi­kot jelentette, akit eddig csak a könyvektől ismertünk. Ránk, német antifasisztákra a legjobb benyom-st az a bizalom tette, amelyben bennün­ket részesített. Amilyen elkeseredetten harcolt a német fasis ellen, olyan szere­tettel viselkedett irántunk, német partizánok iránt. Ogy kezelt bennün­ket, mint saját orosz barátait és bajtársait. Egyszer Valašská Belá közelében jártunk. Tíztagú felderítő osztaaot küldtek ki, hogy kikérni ' je a nímet csaoatok ílásait. A tíz harcos közül csak egy érkezett vissza, aki jelen­tette, hogy csapdába kerültek. A né­met fasiszták kilenc partizánt -elfog­alá kerültünk. Mindnyájan beláttuk, hogy helyzetünk felette kritikus. Gránátszilánkok, kövék, törött fa­ágak repültek fejünk körül. Ebben a helyzetben merész ötletem tá­madt. Felajánlottam parancsnokunk­nak, hogy német egyenruhában az el­lenséges állásokba megyek és meg­kísérlem az ellenséget léirevezetni. tak majd kihallgatták őket és utána j Martinov őrrwgy és az elvtársak hi (elakasztottak. Csak neki, a felde- tetleniil ráztá k' fejüket e fantaszti rítő osztag utolsó emberének sike rült az erdőben elrejtőznie és meg­szöknie. Martinov őrnagytól paran­csot kaptam, hogy néhány harcos­társammal szálljam meg az erdő egy j részét, ahonnan az utat jobban fi­gyelhetjük. Egész nap jártunk anél­kül, hogy szekeret vagy gyalogjárót láttunk volna az úton. A második nap éjjel elláttam magam élelmiszer­rel és bajtársaimat vi6szaküldtem a táborba. Ott éjjeleztem a erdő­ben. Másnap a reggeli ködben az úton két lovast pillantottam meg. Amint felém közeledtek, megismer­tem német egyenruhájukat. Auto­mata pisztolyomat lövésre készen tartva, egy vastag fa törzse mögé bújtam és vártam közeledtüket. Ami­kor már arcukat és a német tiszt mellén a lovapkeresztet megismer­tem, rájuk kiáltottam: „Állj! Le a lóról! Kezeket fel!" Mindketten meglepődtek, körül­néztek, de nem láttak meg mindjárt. Végül mégis lemásztak lovukról és felemelték kezüket. Csak most lép­tem ki rejtekhelyemről, elvettem fegyvereiket és rájuk parancsoltam, hogy előttem az erdőn keresztül tér­jenek a partizántáborhoz vezető út­ra. A lovakat ott kellett hagynom. A két német lovas úgy reszketett, mfnt a nyárfalevél és az, hogy töké­letes német nyelven beszéltem ve­lük, sok fejtörést okozott nekik. Amikor kettőjükkel megérkeztem a táborba, nagy volt Martinov és a bajtársak lelkesedése. — Tudtam mindjárt — mondta Martinov őrnagy, — hogy a „mi Git­lerttnk" nyélbe üti a dolgot. Én csak arra kértem, hogy a né­met tiszt egyenruháját, csizmáit és a lovagkeresztet megtarthissam ma­gamnak. — Mire kell neked a német egyen­ruha — kérdezte Martinov őrnagy. — Nem lehet tudni, mire hasz­nálhatjuk majd egyszer — felel­tem. , Mivel a parancsnok oízott ben­nem, beleegyezett és attól kezdve az egyenruhát hátizsákomban hordtam magammal. Egy napon — a Cernv Vrchtől Va­lašská Báláig tartó menetelés köz­ben — előőrsünk és jldalvédünk azt jelentette, hogy erős német oszta­gok gépfegyverekkel és aknavetők­Forgatják a Szerelem vizsgája című filmet kus ötletre és megtagadták bele­egyezésüket. Végül mégis csak rábe­széltem őket. — Hiszen megkísérelhetnénk — mondta Bahinskv kapitány Martinov őrnagynak — Végeredményben mé­gis csík német és ami másnak nem sikerülne, mert beszédéről megismer­nék — az Gürtlernek sikerülhet.^ Felvettem a német egyenruhát, a lovagkereszttel együtt. Az elvtársak nem tudták visszatartani magukat a nevetéstől. „Vot nás Gitler" — ki­áltották. Aztán nyakamba borultak, az „ő Gitlerüknek" jól megrázták kezét és jótanácsokkal láttak el. Az „elővéddel" jelszóban állapodtunk meg. Nem kellett messzire mennem, hogy bele ütközzek az első gép­fegyver-állásba. Messziről kiáltottam feléjük: „Ne lőjjetek" Közelükbe engedtek és megismert *k, mint né­met katonatisztet. Ráparancsoltam az őrre, hogy hívja oda parancsno­kát. Hallottam, hogy Seibtnak hív­ják. Amikor megérkezett, „Heil Hit­lerrel" köszöntöttük egvmást és mindjárt komoly szemrehányásokat tettem neki, hogy gépfegyvereiket helytelen irányba állította fel, mert a partizánok felderítése azt ered­ményezte, hogy fő erejük a közeli hegyoldalon bunkerokban van és mi, a német hadsereg, így egy üres, sen­kitől meg nem szállott erdőt bom­báztunk. Sikerült Seibtet félrevezet­ni. Osztagának parancsot adott, hogy gépfegyvereiket máshová irányítsák. Nem esett nehezemre a sűrű erdő­ben eltűnni, bár visszatértemkor majdnem agyonlőttek a partizánok. Amikor visszaérkeztem a táborba és jelentést tettem, Martinov őrnagy pararcsot adett a kitörésre. Nagy és eredményes harci feladat volt ez, amelynek során a német fasiszták százainak holtteste maradt az erdő­ben. A zavar, melyet elö'déztem, azt eredményezte, hogy a német csapa­tok az erdőben egymásra tüzeltek és így óriási veszteséget szenvedtek. Sok becsületes német antifasisztát, akik mint partizánok harcoltak Szlo­vákia hegyeiben, tüntettek ki később, amikor a IV. Ukrán Hadsereggel megteremtették az összeköttetést. Hanuš Frank A napokban kezd­ték meg a Cseh­szlovák Állami Film kolibai műtermében egy egész estet be­töltő új szlovik film forgatását. A Szerelem vizsgája % című film Ján Mi- I náč forgatókönyve I alapján készült. Ké­pünkön Jaroslav Lokša érdemes mű­vész é.s Anna Cel­ková a film egyik jelenetében. Kas sai o^ewei i LJct oasz Hat hétig tartó kulturális akció pla­kátjai láthatók a kassai utcák hirdető­tábláin: a Kassai Zenei Tavasz kere­tében fellépő hivatásos és öntevékeny kultúresoportok, zeneművészek, mű­sora. A Kassai Zenei Tavaszt a csehszlo­vák rádió és az Állami Színház egye­sített zenekarának szimfonikus hang­versenye nyitotta meg Ludwig van Beethoven V. szimfóniájának és hazai szerzők müveinek bemutatásával. A május 31-ig tartó Zenei Tavasz kere­tében több értékes kultúresemény nyújt lehetőséget elmélyült, értékes művészi alkotások megismerésére. A műsorra kerülő két hegedűverseny közül az egyiken romániai hegedűmű­vész, a másikon a bratislavai Nemzeti Színház koncertmestere, R. Kalup szerepel. A kamarazene-estek egyikén a Városi Közművelődési Ház kvartett­je, a másikon az Állami Színház zene­karának tagjai lépnek fel. Az opera­esteken, a zene- és humor estéjén a színház és a rádió magánénekesei szerepelnek. Az esztrád-esteken jobbára öntevé­keny kultúresoportok, a zene- és ba­lettiskolák növendékei, üzemi és Cse­madok-együttesek, a nemrég alakult Cimbalom népi-zenekar, fúvós- és tánc-zenekarok, a színház és rádió operettszólistái, valamint Olláry Me­lánia, Boráros József és Csík János népszerű énekesek lépnek fel. A Zenei Tavasz rendezvényei, ame­lyek a város dolgozóinak tetszésével találkoznak, köszönet azokért az ered­ményekért, amelyeket dolgozóink az ipar és mezőgazdaság építőmunkájá­ban elértek, s egyben buzdítás a to­vábbi lelkes munkára a művészi él­mények és szórakozás nemes eszkö­zeivel. (m) •••• HÍREK A FILM VILÁGÁBÓL A Cannesi Nemzetközi Filmfesztivá­lon eddig a legnagyobb sikert a Szov­jetunió Othello című filmje aratta, Rendkívül nehéz vállalkozás az Othe!­lóból filmet csinálni, de a szovjet film­művészetnek sikerült szépet, meg­győzőt alkotnia. Ugyancsak őszinte, forró sikert aratott Fábry Zoltán és Sarkadi Imre körhinta című, igazi mű­vészi eszközökkel megalkotott filmje, valamint a Jiŕi Trnkáról, a bábfilme'-t kiváló cseh művészéről szóló cseh­szlovák kisfilm. * * * Megkezdték az első ír nemzeti film forgatásét. Címe Három virág a cí­merből. A film három különálló törté­netet dolgoz fe'. három ír novella alapián. John Ford rendezésében. * * * Anna Magnani, a Róma nyílt város című film egyik főszereplője, a legna­gyobb amerikai filmdíjban, az Oscar­díjban részesült a Tetovált rózsa című film főszerepéért. * * * Az ide* cannesi fesztiválon ezúttal Románia is részt vesz egy játékfilm­Hét édes bűn címmel most mutat- ; mel, egy színes trükkfilmmel és a ták be a párizsi filmszínházak Maurice j GrigoresCuról, a neves festőről szóló Chevalier új filmjét. i dokumentumfilmmel. iiiiiiMiHiitiiiMHiiiiiinniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiMiiiiiiiiiiiniiiiiiMiiii iiiiiiiiitiiiiiitiiiitiiiitiiiiiiiitititiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiKiiiiiiiiiiiiiftiii Hiiimmiimiiiimiiiimi lľ |toIjára tavaly, január első nap­jaiban utaztam Prágából Chebre. Emlékszem jól, sötét téli reg­gel volt, a gyorsvonat zsúfolásig tele. Plzenig az utasok egy részének ülő­hely sem jutott. Sötét volt, hideg volt, ember, ember hátán. Mit csinál ilyenkor a tisztességes utasember? Szidja első­sorban az államvasutakat, aztán át­tér a közállapotok bírálatára. Látszat­ra derék, dolgos emberek között ül­tem, de ilyenkor mindenkinek jól esik megereszteni a nyelvét. A vonatban közlékenyebbek az emberek. Meg is írtam akkor, hogy olyan szilárd ná­lunk a népi hatalom, hogy az emberek bátran kritizálhatnak, megmörrdhat­ják, hol szorítja őket a csizrría. A mi rendszerünkben van annyi erő, kész­ség és akarat, hogy a bírálatot fej­lessze és a fogyatékosságokkal, hibák­kal, egyéni túlkapásokkal leszámoljon. Ez az időszerű megjegyzés csak úgy a tollam hegyére kivánkozott (főleg mert 14 hónap után ugyanazzal a vonattal, újra Chebre utazom), va­lójában nem erről szándékozom írni Bár a gyors megtelt a prágai főpálya­udvaron, nagy a különbség a mostani és tavalyi utazás között. Nincs hideg, világos van, és én előre tudom, hogv Plzeňben sokan kiszállnak. Mielőtt még az utasok beszédbe elegyednének egymással és megkezdenék a ČSD megszokottá vált ócsárlását (bár a vonat menetrendszerű- pontosságg-i! fut ki az állomásról), a hangszóróból megszólal egv kellemes női hang: — Itt a 2-es számú propagandd­szerelvétfl/ rádióközpontja, üdvözöljük az utasokat, és kérjük, hallgassák meg adásunkat. A 61-es számú gyorsvona­ton ülünk és Prágából Chebre uta­zunk. Bár pontosan tudtam, hol ülök és hová megyek, a bejelentést örömmel fogadtam, mert a négyórás útra csak a Rudé právo hétfői számát vettem KELLEMES UTAZAS magamhoz (az Üj Szót többszöri fi­gyelmeztetés ellenére sem terjesztik a prágai pályaudvarokon, Chebben igen.) — Gyorsan valami jó zenét — dör­mögi magában potrohos szomszédom, — aki bizonyára gyógykezelésre megy valamelyik nyugat-csehországi fürdő­helyre — és máris felhangzik egy pattogó induló. A zene hallatára vi­dámabban indul a beszélgetés, gyor­sabban telik az idő. A z újságírót hajtja a vére, ke­" resi, hol a titokzatos rádió­központ, és ki a kellemes női hang gazdája. Átverekszi magát a folyósón, és észreveszi. hogy az egyik másod­osztályú fülke üvegajtaját bedesz­kázták, és hivatalos felirattal látták el „Tilos a bemenet". Biztosra veszi, hogy jó helyen jár, ezért kellő határo­zottsággal bekopogtat és udvariasan bemutatkozik. — Érdekelne a propaganda-szerel­vény munkája. Megtudhatnék vala­mit? Az ajtó kinyílik és egy csinos, fiatal, szőke nő barátságosan beinvitál a ku­péból átalakított műszaki kabinba. Jar­mila Chmelíková — akit polgári ruhá­dban. munka közben van szeren­csém az alábbi képen bemutatni, es akinek -vasúti egyenruháját vastap ezüst-csík díszíti, nem minden büsz­keség nélkül tájékoztat. — Hasonló vasúti szerelvények mar 1954 vége óta járják az országot. Egvelőre néqv ílven szerelvény van állandó forgalomban, de rövidesen lesz több is. Az utazóközönség kényei­mét szolgálják. Az utas. aki megis­merte szerelvényünk előnyeit, mindig szívesen utazik velünk. Jarmila hivatalos latugatásom köz­ben is teljesíti kötelességét, és többször bemondja a mikrofonba, hogy könyveket, társasjátékot, sőt gyerekeknek játékszereket is lehet nála kölcsönözni, időnként váltja a gramofonlemezeket, beolvas néhány j fontosabb hírt, propagálja az új tecn­i nikát és — ezer kartács és bomba — itt tudom meg, hogy a prágai Nemzeii Műszaki Múzeumban a napokban meg­nyílt „A holnap technikája" cimü igen érdekes és tanulságos kiállítás. Arról is értesíti hallgatóit, hogy bármelyik /eneszáfnot szívesen elismétli, ha az utasok közül valakinek ez a kívánsá­ga. Már pedig ki ne hallgatná szívesen Nedbal fülbemászó melódiáit, a Strauss­keringők; a cseh, szlovák, orosz nép­dalokat és Csík János előadásában néhan.V szép magyar nótát. Elmondja, hogy 19 órakor mindig bekapcsolja a rádió hirszolgálátát és idő járás jelen­tését. Nem feledkezik mea előre fi­gyelmeztetni az utasokat, hogy melyik állomás következik, és melyik olda­lon kell kiszállni. Természetesen, ilyen­kor a kíváncsi természetű újságíró­nak is el kell hallgatnia. Közvetítés alatt tilos a beszélqetés a kabinban. Ezt a kötelező csendet használom fel arra, hogy körülnézzek. Elsősor­ban: aránylag sok lemez, könyv és já­ték. A lemezeket a legkülönbözőbb műfajok szerint osztályozták, a klasz­szikusoktól kezdve a népdalokon St egé­szen a jazzig. A legfontosabb kellék persze a leadókészülék. A készséges Jarmila, aki vasúti­műszaki, sőt hangvizsgát is tett, 1952 óta a ČSD alkalmazottja. Másodna­ponként utazik Chebbe és vissza Prá­gába. Tökéletesen kiismeri magát a bonyolult készüléken. De jól bánik a mikrofonnal is. és arra törekszik, hogy hírei mindiq érdekesek, változatosak, frissek legyenek. Arról is informál, hogy a kölcsönadott könyvekért, já­tékszerekért soha sem kér zálogot, és még nem fordult e!ő, hogy az utasok ne adták volna őket rendben vissza. Az persze már előfordult, hogy vala- . melyik kislánynak eltörött a mécsese, amikor a hajaskwbát vissza kellett adnia. Megköszönöm a felvilágosítást és elbúcsúzom. A rra gondolok, hogy ha nem is vagyok Jarmila Chmelíková hivatalos feljebbvalója, sőt arra sem vagyok hivatott, hogy kádervéleményt adjak róla, mégis örömmel közölhe­tem, hogy a 2-es számú propaganda­szerelvény rádióközpontja jó! műkö­dik. kellemessé teszi az utazást. Ha a főérdem a CSD-é is, hiba lenne meg nem írni, hogy az utasok elégedettsé­géhez és szórakoztatásához hozzájárul Jarmila Chmelíková ügyszeretete, fá­radhatalan készsége, ügyessége, fi­gyelmessége és kedves hangja is. Visszaülök a helyemre, elbeszélge­tek útitársaimmal és meggyőződöm róla, hogy egyéni véleményem az egész utazókollektíva egybehangzó jó­váhagyásával találkozott. Jarmila Chmelíková Cheb előtt a mikrofonon keresztül elbúcsúzik hall­gatóitól, azután még a vonat ablaká­ból integet. Dolgom végeztével szeret­nék azzal a szerelvénnyel visszautazni Prágába, amelyen ő teljesít szolgála­tot. Jó Sándor r " fts si c ~7 1856. mljN§ ft, /

Next

/
Thumbnails
Contents