Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)
1956-05-04 / 124. szám, péntek
Világ proletárjai egyesüljetek SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILÁPJA 1956. május 4. péntek 30 fillér IX. évfolyam, 124. szám, A MAI SZÁMBAN: A CSKP Központi Bizottságának irányelvtervezete a Csehszlovák Köztársaság 1956—1960-as népgazdaságfejlesztési második ötéves tervére (i—8. old.) Á CSKP KOZPONTI BIZOTTSAGANAK / IRÁNY VTERVEZETE Csehszlovák Köztársaság 1956—1960-as népgazdaságfejlesztési második ötéves tervére A szocialista országépítő munkánkban elért eredmények, amelyek megnyilvánulnak a népgazdaság fejlődésében, a nép anyagi és kulturális színvonala emelésében és a népi demokratikus rendszer szilárdításában, bizonyítják Csehszlovákia Kommunista Pártja által a szocializmus építése szakaszán kitűzött vezérvonal helyességét, tizonyítják népünk öntudatosságát és alkotó igyekezetét. Az 1949—1953-as' években az ipar felépítésével és átépítésével, valamint a nehézipar elsődleges fejlesztésével sikeresen teljesítettük a szocialista iparosítás alapvető feladatait. Az első ötéves terv végén a termelőeszközök termelése 2,3-szeresen lépte túl a háború előtti szintet. A gépipar, amelynek fejlesztése és felépítése az első ötéves terv egyik alapvető jellege és eredménye, a háború előtti termelési szintnek majd négyszeresét érte el. A gazdaság szocialista felépítése és átépítése mély hatást gyakorolt a társadalmi élet valamennyi szakaszára. Gazdaságunk válságok és munkanélküliség, a kapitalizmus eme kísérő jelenségei nélkül fejlődött. Növekedett munkásosztályunk ereje, tovább emelkedett kulturális-műszaki színvonala és jelentősége társadalmunkban, megszilárdult szövetsége a dolgozó parasztsággal. Jelentős eredményeket értünk el a Szlovákia és p cseh országrészek között a történelem során keletkezett gazdasági színtkülönbség kiküszöbölésében. Szlovákia iparosításával és nemzeti kultúrája fejlesztésével megszilárdult nemzeteink testvéri szövetsége. A népgazdaság fejlesztésével az első ötéves terv során megteremtettük annak alapjait és feltételeit, hogy gyors ütemben tovább emelkedjék a lakosság anyagi és kulturális színvonala. E kétségtelen sikerek ellenére az első ötéves terv utolsó éveiben komoly fogyatékosságok mutatkoztak a népgazdaságban. Különösen a tüzelőanyag, az energetikai és a nyersanyagalap, valamint a mezőgazdasági termelés fejlődése maradt le. Ezen ágazatok termelésének ki nem elégítő fejlődése fékezte a termelőerők fejlődését s különösen a mezőgazdasági termelés fejlődésében a lemaradás a lakosság életszínvonala növekedési ütemének lassúbbodását okozta. Az 1954 és 1955-ös években ezért e hiányosságok kiküszöbölésére összpontosítottuk a figyelmet. Ily módon az elmúlt két évben bizonyos javulást értünk el a szénfejtésben, a villanyenergia termelésében és megkezdődött az előfeltételek megteremtése ezen ágazatok nagy terjedelmű felépítése irányában. A mezőgazdasági termelés gyorsabb ütemének biztosítására fordított igyekezet is eredményes vólt. Az elmúlt két év során lényegesen növeltük a közszükségleti árucikkek termelését és ez, valamint a népgazdaságban elért többi siker lehetővé tette a lakosság személyes fogyasztásának jelentős növelését, éspedig az állami kiskereskedelmi árak rendszeres csökkentése, valamint a munkások és alkalmazottak béreinek és fizetéseinek növelése útján. Gyors ütemben növekedett ä földművesek reáljövedelme is, amelyre hatást gyakoroltak nemcsak a mezőgazdasági termelésben elért jobb eredmények, hanem elsősorban a kötelező beadások normáinak csökkentése, a mezőgazdasági termékek egész sorában a begyűjtési és felvásárlási árak emelése, valamint az ipari árucikkek állami kiskereskedelmi árainak lényeges csökkentése. Komoly hiányok vannak még a népgazdaság műszaki színvonalának emelésében és a beruházási építkezés szakaszán. Nem fordítottunk kellő figyelmet a technológia megjavítására, a termelés és a segédmunkálatok gépesítésének tökéletesítésére. A feladatok nem teljesítése a beruházási építkezés szakaszán kedvezőtlenül befolyásolja a termelőerők fejlődését és a lakosság életszínvonalát. Ez különösen nyomasztóan mutatkozik a lakásépítkezés terén. A párt és a kormány irányelvei különösen az 1954—1955-ös években az e szakaszokon mutatkozó hiányok kiküszöbölésére irányították a figyelmet. A párt, az állami és a gazdasági apparátus, az összes fokozatú nemzeti bizottságok és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom kitartó szervező munkájára van szükség a párt és a kormány ezen alapvető irányelveinek megvalósítása végett. Ez fontos Teltétele a második ötéves terv feladatai teljesítésének. *** A gazdasági és a kulturális építés szakaszán elért eredmények lehetővé teszik, hogy a második ötéves terv során a következő célokat tűzzük ki: lényegében befejezzük a szocializmus anyagi termelési alapjának felépítését és elérjük azt, hogy a szocialista szektor a mezőgazdaságban is döntő túlsúlyba kerüljön; országunk természeti és gazdasági adottságainak teljes felhasználásával a szocialista világrendszerben az együttműködés fejlesztése és a munka nemzetközi megosztása alapján biztosítsuk a termelőerők gyors fejlődését, és így hozzájáruljunk ahhoz, hogy a szocialista világrendszer a kapitalizmussal való békés verseny során fölénybe kerüljön; a szocialista termelési viszonyok kiterjesztésével és szilárdításával, a társadalmi munkatermelékenység alapján a termelés növelésével lényegesen tovább emeljük a nép anyagi és kulturális színvonalát mind a reáljövedelem és a személyes fogyasztás növelése útján, mind pedig a csökkentett munkaidő folyamatos bevezetése segítségével, hogy így további kifejező bizonyítékát adjuk a szocialista társadalmi rend fölényének. A második ötéves terv e feladatainak biztosítása elsősorban a következőket követeli meg: ] 1. Továbbra is biztosítani kell a nehézipar és annak magva, a nehéz gépipar elsődleges fejlesztését, mivel ez az alapja a népgazdaság valamennyi ágazata gyors és tartós fellendülésének, a munkatermelékenység növelésének és az ország védelmi képessége megszilárdításának. Rendkívüli figyelmet kell fordítani a fűtőanyag és nyersanyagalap gyorsabb ütemű fejlesztésére. Az energetika felépítésében a szükséges időelőnyt kell elérni. 2. Lényegesen növelni kell a mezőgazdasági tprmelés belterjességét és a mezőgazdasági munka termelékenységét. A hektárhozamoknak és a gazdasági állatok hasznosságának jelentékeny növelésével az EFSZ-ekben és az állami gazdaságokban lényegesen meg kell közelíteni a legfejlettebb mezőgazdasági termeléssel rendelkező államok színvonalát. 3. Jobban és hatékonyabban kell feltárni és kiaknázni országunk természeti kincseit. 4. A munkásoknak, a parasztoknak és a dolgozó értelmiségnek, különösen a tudományos és műszaki dolgozóknak a legszorosabb együttműködésben bíztosítaniok kell a tudomány és a technika maximális kihasználását a termelés fellendítése, a munkatermelékenység növelése és a termelés gazdaságosabbá tétele érdekében a legtökéletesebb technológiai filyamatok bevezetésével, kiterjedt gépesítéssel, a termelési folyamatok fokozatos automatizálásával, a villamosítással és a chemizálással. A tudományos és kutató szervezetek munkáját a népgazdaság fejlesztése alapvető kérdéseinek megoldására kell összpontosítani. 5. A népgazdaság arányos fejlesztésével összhangban folytatni kell Szlovákia iparosítását és tovább kell szilárdítani nemzeteink testvéri szövetségét. 6. Fejleszteni kell a munkások, parasztok és dolgozó értelmiség aktivitását és alkotó kezdeményezését, amely a szocialista gazdaság kimeríthetetlen forrása és teljes mértékben ki kell aknázni a dolgozók tapasztalatait. 7. Valamennyi szakaszon lényegesen emelni kell az irányító és szervező munka színvonalát. E célokkal és alapvető feladatokkal összhangban Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a népgazdaság egyes szakaszainak az 1956—1960-as években való fejlesztése érdekében a következő irányelveket tűzi ki: I. Ipar 1. Az ipar nyerstermelését legalább 50 százalékkal kell növelni. Ebből a termelőeszközök. (A csoport) termelését 57 százalékkal, a közsszükségleti cikkek termelését (B csoport) 40 százalékkal kell növelni. 2. A legalább ni: Kőszén barnaszén koksz — összesen villanyenergia vasérc nyersvas acél hengerelt anyag elsődleges alumínium hajtóanyag kénsav nitrogéntrágya foszfortartalmú trágya polyvinylchlorid műfonal ebből: szintetikus fonal váltó és egyenáramú villanymotorok nyersolaj motorok vegyiipari berendezés hengerlőberendezés cementgyári berendezés motoros mozdonyok I villanymozdonyok fémforgácsoló szerszámgépek ebből különleges és specializált gépek automaták és félautomaták sajtoló formázó gépek textilipari berendezés élelmiszeripari berendezés teherautók személygépkocsik hengeres csapágyak traktorok mezőgazdasági pépek ebből répakombájnok ellenőrző, optikai, laboratóriumi és villanym'rő eszközök, irodai gépek és gyógy-mechanika motorbiciklik, motoros kerékpárok és scooterek varrógépek porszívók fényképező gépek televíziós készülékek háztartási hűtőszekrények háztartási mosógépek cement mész tetőfedő cserép tégla építkezési alkatrészek összesen táblaüveg egészségügyi keramika bútor fehérítetlen celulóze papír pamutszövet selyemszövet len és féllen szövetek gyapjúszövet kötött alsónemű kötött felsőruha lábbeli összesen hús összesen nvers zsír konzumtej vaj növényi étzsiradék szappan cukor 26 százalékkal 49 százalékkal százalékkal százalékkal 23 68 46 százalékkal 60 százalékkal 46 százalékkal 47 százalékkal 125 százalékkal 110 százalékkal 46 százalékkal 153 százalékkal 59 százalékkal 3 szorosan 36 százalékkal 3,5-szörösen 75 százalékkal 58 százalékkal 158 százalékkal 165 százalékkal 197 százalékkal 4-szeresen 8.2-szeresen 74 százalékkal 7,2 szeresen 4,8-szeresére 37 százalékkal 111 százalékkal 4.8-szeresére 2.9-szeresére 50 százalékai 4,4-szeresére 2-szeresére 2.3-szeresére 78 százalékkal 2,7-szeresére 2-szeresére 3.2-szeresére 40 százalékkal ?0 százalékkal 69 százalékkal 12,8-szeresére 4.3-szorosára 37 százalékai 56 százalékkal 46 százalékkal 2,1-szeresére 65 százalékkal 3,3-szorosára 26 százalékkal 41 százalékkal 20 százalékkal 34 százalékkal 27 százalékkal 29 százalékkal 39 százalékkal 19 százalékkal 20 százalékkal 28 százalékkal 12 százalékkal 21 százalékkal 33 százalékkal 33 százalékkal 19 százalékkal 61 százalékkal 28 százalékkal 38 százalékkal 51 százalékkal legfontosabb termékek termelésében a következő eredményeket kell elérAz 1960. évi termelés terjedelme 29,30 mill. tonna 57,79 mill. tonna 8,63 mill. tonna 25,34 mid. KWó. 3,63 mill. tonna 4,78 mill. tonna 6,54 mill. tonna 4,38 mill. tonna. 56,0 ezer tonna 1,7 mill. tonna 560,0 ezer tonna 141,0 ezer tonna N 156,5 ezer tonna P;O s 9,0 ezer tonna 66,6 ezer tonna 3,2 ezer tonna 2.300 MW 1.260 ezer HP 75 ezer tonna 41 ezer tonna 22 ezer tonna 870 darab 270 darab 27,3 ezer darab 1000 darab 1350 darab v 6800 darab 34 800 tonna 270 millió korona 380 millió korona 15 800 darab 55 000 darab 28,5 millió darab 28 300 darab 970 millió korona 1900 darab 1327 millió korona 325 ezer darab 110 ezer darab 220 ezer darab 245 ezer darab 220 ezer darab 130 ezer darab 280 ezer darab 4520 ezer tonna 2256 ezer tonna 17,10 millió négyzetméter 2724 millió egységtégla 1530 ezer ..öbméter 26.5 millió négyzetméter 10,2 ezer tonna 1,69 mid. korona 425.7 ezer tonna 437,1 ezer tonna 439,0 millió méter 60.6 millió méter 65.7 millió méter 47,2 millió méter 42,1 millió darab 44.6 millió darab 76,1. millió pár 457,5 ezer tonna 57,5 ezer tonna 1024 millió liter 69.7 ezer tonna 116,5 ezer tonna 55,5 ezer tonna 991.8 ezer tonna