Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)

1956-05-03 / 123. szám, csütörtök

Ünnepélyes keretek között rajtolt az idei Békeverseny Az olasz Cestári győzött az első útszakaszon A szépen feldíszített „Stadioné de­satročia"-ban ünnepélyesen megnyi­tották az 1956. évi IX. Nemzetközi Béke-versenyt. Az ünnepségek után a versenyzők elmentek a Sztálingrá­di útra, ahonnan 14,10 órakor elin­dították a 110 km hosszú Varsó—Ber­lin—Prága Nemzetközi Béke-verseny első jelszakaszát. Az egyes országok képviselői a követelő színű mezben álltak rajt­hoz. .^bánia: Piros-fekete, Anglia: piros-fehér-kék, Belgium: kék-fekete, ; sárga-piros sávval, Bulgária: bordó­fehér, zöld sávval, Csehszlovákia: kék, Dánia: piros, fehér kereszttel, Egyip­tom: zöld-fehér, Finnország: kék-fe­hér, sávval és kereszttel, Franciaor­szág: kék-fehér sávval, Hollandia: fe­hér-piros, kék sávval, Olaszország: világoskék, Jugoszlávia: sötétkék-kék, fehér-piros sávval, Luxemburg: pi­ros-fehér-kék, Magyarország: fehér­piros, fehér-zöld sávval, NDK: fehér­fekete, piros-sárga sávval, NSZK: acélszürke-fekete, piros-sárga sáv­Válogatott kerékpározóink íegnap Varsóban elindult a Béke­mely 1954-ben és 1955-ben csapat vár. Az újoncokból álló csehszlovák J. Krivka a csehszlovák együttes kapitánya. 24 éves. sportmes­ter. Klubcsapata az ŰDA. 1949-ben raj­tolt először a Béke­versenyen. Azóta még kétszer állt rajthoz e nagy nemzetközi verse­nyen. verseny. A csehszlovák együtteste, győztes volt, ez évben nagy feladat együttes tagjai-a következők: J. iWovák 22 éves, az ŰDA együttesének tagja. Foglalkozásra néz­ve géplakatos a che­bi ESKE nemzeti vállalatnál. Először 1955-ben rajtolt a Béke-versenyen. B. P!ank 23 éves, jelenleg a brnói ČSAD auto­mechanikusa. Hosz­szú ideig Trnaván is dolgozott. Tavaly, mint a csehszlovák együttes tartaléko­sa vett részt a Bé­ke-versenyen. Tagja a Jiskra Jundrov sportszervezetnek. A. Šváb 24 éves. 1954-ben elnyerte a cseh­szlovák országúti kerékpáros • baj­noki címét. Ez év­ben már harmad­szor rajtol a Béke­versenyen. Tavaly a 31. helyen végzett. Kubr helyett került be a csapatba. Venclovský a csehszlovák vá­logatott kerékpár­együttes legöregebb tagja. 27 éves. Fog­lalkozásra nézve automechanikus és tagja a pardubicei Jiskra sportszerve­zetnek. M. Čaboj 26 éves. villany­szerelő. A Spartak Modrany sportszer­vezet versenyzője. Első ízben rajtol a Varsó—Berlin­Prága nemzetközi kerékpárversenyen. Eddig a hegyes vi­' dékeken ért el kivá­ló eredményeket. val, Norvégia: fehér-piros, fehér-kék sávval, Lengyelország: fehér-piros, Franciaországi lengyelek: fehér mez „franciaországi lengyelek" felirattal, Ausztria: piros-fehér-fekete, Roma­nia: fehér-zöld, Szovjetunió: piros, Svédország: kék-sárga, Svájc: lila-fe­hér. A május elsején megtartott sajtó­értekezleten Krivka, a csehszlovák együttes csapatkapitánya, a követke­zőket mondotta válogatottunk rajt­járól: „Sok függ attól — mondotta Krivka csapatkapitányunk —, hogyan sike­rül az újoncok bemutatkozása. Nem szabad elveszteni önbizalmukat, mert azután már a következő három-négy útszakaszon sem találnak magukra. Az első útszakaszok a legnehezebbek számunkra, mert síkságon vezetnek keresztül, s itt nem Vagyunk erősek. Az időjárásnak is nagy befolyása van teljesítményünkre. Hűvösebb, esetleg esős idő bizonyos mértékben előnyt jelentene számunkra, mert ilyen időjá­rási feltételek mellett végeztük ez idei edzéseink legnagyobb részét. Száraz és meleg idő viszont ellenfe­leink, különösen az olaszok és a fran­ciák számára jelent előnyt." A varsói „Desat Ročia" stadion­ban megtartott ünnepélyes megnyitó után a sztalinogrodi úton volt az éles j-ajt. Az első 10 kilométer után a német Schuŕ vezetésével egy 12 tagú csoport vette át a vezetést, de a 60. kilométernél a főpeletón utol­érte őket. A 110 km hosszú távon egy részhajrá volt, melyet az olasz Iiomagnoli nyert meg. Versenyzőink közül Novák a 7. helyen végzett. A nyolcvanezer nézővel megtelt sta­dionba elsőnek a két olasz verseny­ző jött be. A Varsó körüli útszakasz győztese Cestári, második Fallarini, harmadik pedig Guglielmoni. Mind­hárman olaszok. Az első útszakasz eredményeiről holnapi számunkban közlünk részle­tes beszámolót. Moszkvábanmegkezdődött a labdarúgó-évad A Moszkvai Dinamó-stadionban 70 ezer néző előtt került lebonyolításra az első bajnoki mérkőzés. A Dinamó Moszkva együttese l:0-ra győzött a CDSZA csapata felett. A mérkőzés egyetlen gólját Mamedov lőtte. A Szovjetunió labdarúgó-bajnoksága élén jelenleg a Moszkvai Spartak áll 9 ponttal. Seszéiő számok ORSZÁGOS VERSENY „B" CSOPORT: Barátságos nemzetközi mérkőzések 1. Baník Vítkovice 4 4 0 0 9:1 8 2. CH Brno 4 5 1 0 10:4 7 3. Tatran Prostejov 4 2 1 1 12:4 5 4. Slovan Nitra 4 1 3 0 5:3 5 5. DA Trenčín 4 2 1 1 6:5 5 6. Iskra Trenčín 4 1 2 1 8:7 4 7. Slovan Brat. B. 4 2 0 2 4:7 4 8. Krídla vlasti 4 1 1 2 2:2 3 9. Lok. Zvolen 4 1 1 2 4:9 3 10. Sokol Lanžhot 4 1 1 2 6:12 3 11. Lok. Sp. N. Ves 4 0 1 3 5:10 1 12. Spart. Gottwaldov 4 0 0 4 1:8 0 KÖRZETI BAJNOKSÁGOK E csoport: 1. Tatran Topoľčany 4 4 0 0 14; 2. Spartak N. Zámky 4 5 0 1 9 3. Baník Kremnica 4 3 0 1 11 4. Slovan Brat. C 4 2 116 5. Slavoj Senec 4 2 0 2 6 6. Spartak Komárno 4 2 0 2 8 7. Baník Handlová 4 2 0 2 6 8. Spartak Trenčín 4 2 0 2 7 9. Iskra Trenč. Mer. 4 112 7 10. Slovan B. Bystr. 4 10 3 6 11. Spartak Bratisl. 4 10 3 5 12. Slovan R. Sobota 4 0 0 4 7 KÖRZETI BAJNOKSÁGOK F csoport 1. Lok. Vrútky 4 3 1 0 8: 2. Dyn. Košice Spoj 4 2 2 0 7: 3. Iskra Puchov 4 2 2 0 10 4. Lok. Košice A 4 2 0 2 7: 5. Iskra Ružomberok 4 1 2 1 10: 6. DA Žilina 4 12 1 7 7. Slavoj Michalovce 4 12 1 7 8. Tatran Krásno 4 12 1 3 9. Slavoj Bardejov 4 112 10 10. Lok. Košice B 4 0 3 1 4 11. Lok. Vranov 4 10 3 2 12. Spartak Bytča 4 0 13 3 „OJ SZÖ" kiadja Szlovákia Kuminunlsls hivatal: Bratislava, Gorkého 8, telefon: A-74535 SLAVOJ DUN. STREDA—GYŰRI DÓ­ZSA 3:1 (2:0). A dunaszerdahelyi ba­rátságos nemzetközi labdarúgó-mér­kőzés közepes játékot hozott. Először a vendégek támadtak, de a dunaszer­dahelyiek a 20. percben Kósa révén A Slavoj Liberec győzött Prágában A prágai ifjúsági labdarúgó-torna második napján a Slovaj Liberec 4:2 (1:2) arányú győzelmet aratott az FC Recklinghausen együttese felett. A Baník Ratiškovice pedig 1:1-re ját­szott Bécs válogatottja ellen. A labdarúgó-torna végső állása a következő: 1. Slavoj Liberec 3 pont, 2. Baník Ratiškovice, 3. Bécs váloga­tottja. 4. FC Recklinghausen. megszerezték a vezetést. A 43. perc­ben újból a honiak voltak eredmé­nyesek. A második félidőben a győriek voltak fölényben és a 7. percben Sztemmer szepíteni tudott. A 44. perc­ben Pacho góljával beállította a vég­eredményt. 5:1. KOŠICE—MISKOLC 2:0 (0:0). Kas­sa válogatott labdarúgó-együttese megérdemelt győzelmet aratott a mis­kolciak felett. A honiak állandó fö­lényben voltak. A gólokat Vargovič lőtte. BANÍK VÍTKOVICE—GÖRNIK RAD­LIN 1:1 (1:0). A lengyel bajnokság élcsapata Vítkovicén a Baník ellen döntetlen eredményt ért el. Az ér­dekes. színvonalas mérkőzésen mind­két csapat ftibb gólhelyzetet hagyott ki. A vendégek részéről Poliakov volt eredményes, a honiak gólját pedig Čiž lőtte. Hol tart A BEKEVERSENY Térképünkön a IX. Nemzetközi Békvverseny útszakaszai láthatók. Az eddig megtett útszakaszokat vastag vonallal jelöljük. OQOOO0GOOO0OOOOOfflfí> ©OOO0OOOOOOOO0QOO© Külföldi labdarúgó eredmények NDK: Wismut Kari Marx-Stadt— Turbine Erfurt 4:1, Einheit Drezda— Rotation Lepzig 0:3, Lokomotíva Stendal—Aktivist Brieske Senften­berg 1:1, Vorwärts Berlin—Fort­schritt Weissenfels 1:0, Motor Kari Marx-Stad—Rotation Babelsberg 1:0, A tabella élén a Wismut Kari Marx­Stadt csapata áll 11 ponttal. Franciaország: Nice— Stade Reims 1:0, Sedan—Monaco 2:1, Troyes— St. Étienne 1:1, Metz—Marseille 2:3, Bordeaux—Nimes 2:1, Lille—Sochaux 1:2, Toulouse—Nancy 1:0, Lyon—Ra­cing club de Paris 3:1, Strasbourg— Lens 1:0, Olaszország: Roma—Fiorentina 1:1, Milan—Pro Patria 3:3, Atalanta— • Internazionale 1:1, Napoli—Lazio 1:2, Padova—Juventus 1:1, Sampdoria— Novara 1:1, Spal Lanerossi 5:0, Tori­no—Genova 2:2, Triestina—Bologna 1:3. Saar-vidék: Saar-vidék válogatott­ja-Svájc 1:1, (0:1), Törökország: A brazil válogatott Istambulban l:0-ra győzött a török labdarúgó válogatott felett. Milánó: Az Európa klubcsapatok elődöntőjében az AC Miláno 2:l-re győzött Real Madrid csapata felett. A döntőben ezek után a francia Stade Reims és a Real Club Madrid együt­tesek találkoznak. NSZK: Nyugat-Berlin válogatottja l:0-ás vereséget szenvedett Bécs vá­i logatottjától. A Červená Hviezda—Spartak Hradec Králové mérkőzésen több ízben kel­lett Matysnak, a Spartak kapusának közbelépni, hogy megmentse csa­patát a góltól. Felvételünkön Matys hárít. Bajnoki eredmények a besztercebányai kerületben Kerületi bajnokság: Baník Podbre­zová—Spartak Filakovo 3:5 (2:2), Góllövők Molnár (2), Štefánik (2), Andrej (1), illetve Citera (1), Hlaváč (2) A mérkőzést Bordás jól vezette. Baník B. Štiavnica—Baník Kalinovo 3:4 (2:1), Góllövők: Bednár (3), Ma­tiaš (1), illetve Greč (1) és két ön­gól. Ta.tran Filakovo Mier—Tatran Ondrej 3:3 (1:0), Góllövők: Goronci, Gáspár, Fajd, illetve Uhrík, Pavlov­ský, Kliment. Kerületi verseny: Baník Lovinaba­ňa—Sokol ŽolOvce 6:1 (2:1). Baník Ružiná—Iskra Málinec 4:4 (1:1), Iskra Opatová B—Lok. Lučenec B 0:0, Isk­ra Utekáč —Slavoj Modrý Kameň 3:2 (1:1). Ifjúsági bajnokság: Spartak Fi­lakovo—PZ B. Bystrica 5:1 (2:0), Ba­ník Kremnica —Iskra Opatová 3:0 (0:0), Tatran Poltár—Spartak Žiar 0:4 (0:0), < Losonci járási bajnokság: Sokol Stará Halič—Lok. Lučenec C 0'2 (0:0), Sokol Vidiná—Baník Lovinába­ňa B 4:2 (1:0), Sokol Halič—Sokol Dobroč 4:3 (0:1), Baník Podrečany— Sokol Boľkovce 3:1 (1:1), Sokol Veliká —Sokol Repovce 4:2 (2:1), Sokol Mi­kušovce—Sokol Lehôtka 8:0 (3:0), Iskra Opatová C—Sokol Divin mér­kőzés elmaradt. Barátságos mérkőzések: Slavoj Mcdrý Kameň — Balasagyarmati Tö­rekvés 7:6 (7:2). Játszották Kékkőn. Losonc válogatott—Fülek válogatott 4:1 (2:1), Losoncon, Fülek válogatott —Losonc válogatott 5:3 (3:2) játszot­ták Füleken. Csütörtök, május 3. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA: Hviezda: Gróf Monte Christo (fran­cia) 15.30, 19.30, Slovan: Dr. M. Esa­lon (jugoszláv) 16. 18.15. 20.30. Po­hraničník: A léha asszony (szovjet) 15.30, 17.45, 20. Praha: A bűvös város (francia) 10, 16. 18.15, 20.30, Metropol: Gróf Monte Christo 16, 20. Dukla: Gróf Monte Christo 18. Liga: A stra­konicei dudás (cseh) 16. 18, 20, Obzor: Hej rup (cseh) 18, 20, Lux: Aranyal­ma (szovjet) 20. Stalingrád: Rokonok (magyar) 18, 20. Mladých: A bátor is­kolás (szovjet) 16, Máj: Három start (lengyel) 18. 20, Zora: A föld sója (amerikai) 18, 20. A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MŰSORA: Nemzeti Színház: Gizella. Kadétbál 19, Hviezdoslav Színház: Jožko Púčik és karrierje 19, Üj Színpad: Marina Havranová 19. A KASSAI MOZIK MŰSORA: Slovan: A léha asszony Osmev. Kis­krajcár. Tatra: Esküvő előtt. A KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MŰ VOR A: Nebántsvirág. Holnap: Don Juan. IDÖjAlíÁV Éjjel — szélcsend esetén — fagy­veszély. Napközben — különösen a hegyek környékén — • felhős idő, Leqmasagasbb nappali hőmérséklet 9— 12 fok, helyenként 13—16 fok. Gyenge északi szél. eart.j&iMk Ko/punit Htiuusäya Sierkesju a $zerke.-^tüt>i/ iiiaäg. Feltlôs: Déces Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség Bratislava, Gorkého u. 10. sz, telefon: 347-16, 351-17. Kladő­337-28. Előfizetési dlj havonta Kis 8.—. Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista / Pártja KözponU Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava.

Next

/
Thumbnails
Contents