Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)

1956-05-03 / 123. szám, csütörtök

Lovicsek Béla: GULYASOK !iiiiiiiiiitiiiiii!iiMi>ii!ii!iiiii:iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiai!iiiiiiiiiaiiiiiiiii]iiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiii!iiiiiiiiiiiiiiiiir t émítő hideg ropogtatja február derekát. Havas bunda alatt mocorog a falu. Nehezen ébrednek az emberek. Marasztalóan suttog a meleg ágy, de mindhiába. Ha egyszer munka van, ugorni kell belőle, fül a gúnyát és gyerünk ... Fazekas Márton, a szövetkezet tehenészetének egyik gulyása sem lát más kiutat. Ügy öltözködés közben jut eszébe, hogy rosezat álmodott, s ilyenkor illő volna, ha mérgeskedne, vagy legalább is komor ábrázatot vágná. Azonban egyiket sem teszi, fütyül. Pedig az ötven éves bajusz alá sehogyan sem illik a füttyszó így reggelre, éhgyomorra. Fütyül. Tehet arról az ember, ha egyszer fütyülhetnékje támad!? Felesége a konyhában sürög-forog. Szorgos kezét dicsérik az ablaküvegen hervadozó jégvirágok. A derengő félhomályba apró villanásokat dobál a sparheltlpen ropogó tűz. Melegszik a moslék, meg a bögrikében az ember „porciója". A szobaajtón átvág a füttyszó és Fazakasné fülébe kúszik. Apró láng lobban a melle közepén és hirtelen mérges lesz. Sarkig tárja az ajtót, a küszöbre lép, fejét kissé oldalra billenti és szól: — Te, Márton! Márton már nagyon is jól ismeri azt az oldalra billent fejtartást, meg a szelíden úszó hangot. Csomóba rándult szája széles vonallá nyúlik, vigyorog. — Hát osztán!? — Hát osztán? — csap' magasba az asszony hangja. — Te itt fütyörészgetsz, a teheneid meg ott bőgnek az istállóban!? Azt hiszed, én örökké azt fogom hallgatni a faluban, hogy a Fazekas Márton munkája tgy nem ér egy pipa bagót, úgy nem ér... Meg hogy azt tanulta az apjától, aki életében gulyás volt a Fodor-uradalomban... — Köhögésbe fúl a szóáradat, ibolyaszín lesz tőle az arc. — Micsoda!? — hökítik meg a szavak Fazekast, — ... hogy én, hogy az én munkám... hogy az apámtól .. — kaokod az agya, barna arcát még sötétebbre süti a harag. Ez már több a soknál! — Barna Károly, az fájn ember, jó gulyás, pedig paraszt volt, nem béres, mint te, mégis érti a dolgát. Ezt is mondják ám, Márton! — sarkantyúz Fazekasné az ember vékonyába. Márton majd leroskad. Ami sok, az sok! Nem engedi szóvá buggyanni a gondolatot. Visszafolyik oda, ahonnan jött, hogy ott bent, a mélyben, ahol az ember emberré érik, marjon, romboljon... — Eriggy előlem, mert úgy váglak a falhoz, hogy az isten se kapar le — dörrenti végül felesége felé és lódul ki az ajtón. Még a borocskát is a sparhelton felejti. 1 Fazekasné kissé megszeppenve bámul utána. Megbánást tükröz az arca, de aztán durcásan ránt egyet a vállán és kész. nagydarab ember, mint egy bőszült bika, leszegett fővel kocog a tehénistálló felé. Gondolat nélkül viszi a haragja. Vastagon tóduló pára közt lép az istállóba. Barna tehenei már eszne^, az övéi néznek. Kapja a kast, hordja elibük a szecskát. Majd villája szűrődik a trágyába és szórja veszettül. — Jóreggelt! — lép feléje Barna Károly. Semmi válasz. — Mondom, jóreggelt, Márton! — Menjen dolgára! Barna elcsodálkozik. Mi lelte ezt az embert!? — Csak nincs valami baj, Márton!? — Mondom, hogy menjem, míg jó dolga van! Barna még egy pillanatig nézi a vadul dolgozó embert, aztán elódalog a közeléből. Veszi az itatóvödröket, megy itatni. Hatot tér, a tizenkét tehénnek egy-egy vödörrel jut. így szokták ezt mindig. így kényelmes. Előbb itatnak, fejnek, elibük egy csomó szecskát, aztán rágódhatnak egész nap, a rossz se törődik velük. Márton is végez a trágyával. Az elárvult vödrökhöz szegődik és itat. Mire végez az itatással, Barna mar fej. Ő is nekigyürekezik. Erös keze nyomán vastag sugarak cikáznak az edC'ivbe. Habosan illatozik a frissen feji tej. A tehenek evegetnek, a gulyások meg szusszantnak. ^Vagy öt méterre ülnek egymástól. Barna belepipál. A pipaszár mellől víoan köoődik a füst. Mártonra sandít a sipka alól. Cigaretta a szájában, de alioha van pvufája, mert ioen verdesi a zsebeit és egybe se zörren. Készséqesen nyújtja Mártonnak a gyufát. Az tétovázik — elvegye, ne vegye!? Hanem a melle sóvárog a füst után, csak elveszi. Barna — látva az enyhülést — csak hogy mondjon valamit, megszólal: — Kevés a tej!... — Maga jó gulyás, fejjen többet! — Csendes a szó, mégis érződik benne a szikra. — Nem vagyok én különb, mint te! — A falu csak jobban tudja!... Maga jó gazda volt, én meg béres ... — Mennyi fájdalom tud szorulni egykét szóba! Megnyújtja az arcot, sebesebben kalapáltatja a szívet. Barna valahogy megérzi a veszedelmet, s hogy elkerülje, inkább ellép. — Maradjon! — csattan Márton hangja. Lassan, vésztjőslóan föláll. Széles válla enyhén megrándul. — Mit akarsz? — Szóval, maga a jő gulyás ... — Az az öreganyád térde!... Ne találgass bolondokat!... Márton, mintha nem is hallaná Barnát, konokul kitart állítása mellett. Szót szó követ. Egyre jobban élesedik a hang, egyre vadabbul villognak a szemek. Teregetnek. Egymás szennyesét teregetik. — Nincs tej!... Miért! ? — bömböl Márton. — Rossz a takarmány, kevés az abrak — fékezi a veszedelmet Barna. — Ugye!? De a maga tehene olyan, mint az ágyú, húsz litert ad. Miből, honnan? Innen! A javát viszi, olyan kötelekkel, hogy az orra a hóban csúszik alatta ... — Hazudsz! — Én? — Te! — menekül a vádtól Barna. Márton keze már a villanyélen feszül. — Ki mondta, hogy elég egy vödör víz télen a tehénnek, én!? — Miért nem adsz többet a tieidnek, ha egyszer tudod, hogy tóbb kell... -• fortyan föl most már Barna Károly is. — Csak nem vagyok bolond! Hiszen egv fillérrel sem kapok többet, mint maga! — Hát akkor meg ne jártasd a szádat! Te meg viszed az abrakot a d.isznaidnak. Én adtam be kettőt szabadon!? Fazekas Marton lelkének legmélyére szökken a hamis vád, vörös köd' t dob a szeme elé: — H*>T. azt a rezesszájú... — em?

1

1—''Ve kezében magasra a villa — ... elhalhasson, mert rögtön pozdorjává ovúrom ... W

áratlanul nyílik az ajtó és Török Péter, az újonnan választott zootechnikus lép be. Mintha hógolyó lógna az orra alatt. Bajszát Kicifrázta az idő, míg a falu felső végiről leért. Látja a két paprikás embert, de úgy tesz, mint aki semmit sem sejt. — Jóreggelt! Beszélgettek? Egyik jobbra, másik balra oldalog. — Hm. Nagy lehet a baj, hogy ilyen süketek — gondolja magában a zootechnikus. — Oszt már elvégződtetek? — El! — röffenti Barna félvállról. — Már ittak is? — Persze hogy! — Fejtetek is? — Az is a végződéshez tartozik, nem? — mormolja az orra alatt Barna és villájával a tehenek alját igazgatja. Fazekas Márton áll a tehenek faránál, arca torz és sötét, mint éjjel az erdő, csak a két bogárfekete szem izzik rajta. Méq mindig félhomály üli az istállót. A falraakasztott viharlámoa üvege csupa korom, alig ereszt át valami fényt. Török Péter lép ide, lép oda, nézeget ... A tehenek szőre torzonborz — nem látnak ezek se vakarót, se kefét. Aztán csak úgy véletlenül bot(J)mgxLÍ 9éta, lik csizmája az itatóvödörbe. A tehenek fölkapják a fejüket. — Szomjaznak — állapítja meg magában Török. Kapja a vödröt, megy ki a kútra. Szuszogva hozza a vizet, A tehenek majd láncukat szakítják érte. Leteszi a vödröt, lép az egyik tehénhez, meghúzza a csécsit — szalmába zizzen a tejsugár. — Baj van, emberek! — szól szomorkásán, csendesen. Ilyenkor a kísérő szempillantások forralják a vért, s aki az imént ellenfél volt, társ lesz, együtt fordítják haragjukat a közös ellenség felé. Pedig Fazekas Márton nyelvét csillapítólag szorítja le valami láthatatlan, foghatatlan erő, ami nem ért egyet nyelve akaratával, azért csak megszólal: — Mit taknyoskodik maga itt, mit hánykolódik, mit ugrál, ki hívta ide... Maga senki!... — Micsoda!? Én senki vagyok neked. Hát nem rám szavaztál az este!? — lódul meg a vér Török Péter ereiben. — Az a bajod, hogy megmondom az igazat, hogy azt akarom, eztán jobban legyen!? Neked ez fáj? Szégyelhetnéd magad! Olyan erőd van, hogy az ökröt is megemelnéd, a teheneket meg nem bírod megitatni. Azért olyan rengeteg a tej, azért vannak olyan jó bőrben, csak a csontjuk zörög, mint száraz kenyér a tarisznyában ... Felfordul a világ hirtelenjében. Török Péter oldalbordái már az ajtófélfa élén ropognak. Ijedtében úgy dűl belő'e a hang, mint hízóból a kés alatt. Vépiqvág a falun a vészes hír: — ölik egymást a gulyások! M->imozdul a falu, csődül a nép. Faz^knsnéba is belenyilal a féltő aggodalom. Nagykendót dob a fejére és már kocog is. Csapódik ki az istállőajtó, csörömDölve gurul ki az itatóvödör, majd Török görbebotja repül. Nagy a hangzavar. Aztán Török hangja nyírja a levegőt: — Kénytelen vagyok én evvel ? Leoyen „teknyik", aki akar. Csaknem csapatom agvon maaam vénségemre! — Jön kifele megtépázva, haiadonfőtt. Kapu nvílik az élő sövényen — utat adnak neki. Mea*- hazafele meotépázva, mennyalázva. Mondd meg az igazát, betörik a fejed ' 0^

uent csend lesz. Aztán Barna Károly jön ki fnldúltan. Senk-'re nem néz, senkihez nem szól. Megy. Kemény elhatározás feszül az aoyán: soha többet nem teszi lábát az istállóba. Fazekasnénak a rémület egy pillanatra elállítja a szívverését... Csak nem az ő Mártonját csaoták agyon!? Félénken, szorongva lép be. Fazekas a fejőszéken ül, cigarettázik. — Gyere haza, Mártonkám! Fazekas nem szól, csak néz maga elé és fújja a füstöt. — Gyere no! Még nem is ettél! — könyöröq tovább az asszony. — Még dolgom van — mordul az ember. Az asszony elmegy. Egész úton magát okolja a veszedelemért — az istállóban pedig csend van. Csak a tehenek fújják, forgatják a jászolban a szecskát. ipazekas Márton, a volt béres, az KI új gulyás ül, ül és gondolkozik. Bensőiében különös érzések tolongnak. Aztán hirtelen föláll, körülnéz, szeme a vödröket keresi. Ki tudja már hánvadik vödör vizet viszi a teheneknek!? — Igyatok, ne szomjazzatok! — símítja végiq fekete szemének meleg fénve a huszonnéqv tehenet., s közben határozottan érzi, hogy eztán minden másképpen lesz ... f A „Légy jó mindhalálig' Kassán Kassán a Csemadok műkedvelő körének előadásában színre került Móricz Zsigmond „Légy jó mindhalálig" című örökszép regényének színpadi változata. E mű szemléltetően mutatja be a régi világ diákjainak küzdelemmel teli életét. Vele párhuzamba állítja a társadalom kétszínű, hamis felfogását. Ebbe a világba lép be a szegény, de tehetséges Nyilas Misi, aki nagyon korán megismeri a nagyok életét. A kis diákembernek a felnőttekbe vetett hallatlan bizalma és csalódása drámai modon nyer kifejezést. A Csemadok kassai színjátszói bensőséges átérzéssel hívták életre a kiváló író művét. A dráma főhőse Novotný Mária alakításában már az első képek után megnyerte a közönség tetszését. Novotný Mária élethűen játszotta a kisdiákot, beleélte magát annak lelkivilágába, őszintén megrajzolta rendületlen hitét a nagyokban. Berka Péter Dorogi Danyija is jő volt. A Nováky testvérek Viola és Bella alakítása reális volt ugyan, de az érzések megnyilvánulásával nem lett volna szabad fukarkodniuk. Figyelemreméltó volt Juhász tanár Korenek Tóni szerepében, öreges volt, elmélázó és igen hatásos a színmű nagyjelenetében. Antal Pál Gyéres tanára már kevésbé elégített ki. Meg kellett volna játszania a tartózkodó, de egyúttal a mindenki bizalmába férkőző embert, helyette azonban túlzott s ezért alakja komikus figurává változott. F. L, Valahányszor Prágában időzöm, nem mulasztom el, hogy fel ne menjek a Hradzsinba és el ne látogassak egy régi-régi temetőbe, mely európai viszonylatban is egyedülálló ritkaSág ... Mostani első utam is a várba vezetett, hogv ismét a szememaljára rögzítsem annak a várudvaron felállított lovasszobornak a képét, mely a cseh fővárosnak büszkesége, féltve őrzött kincse. Mindig úgy igyekszem a szobor közelébe jutni, hogy rajtam kívül ne legyen ott senki, hogy zavartalanul gyönyörködhessem a Szent György szobor szépségében, mely 1373-ban készült szülőföldemen: Biharban, Nagyváradon... Most azonban hiába vártam percekig a bronzszobor körül, egy turistaruháju férfi sehogy sem akarta meghagyni szememnek a csendes szemlélődés gyönyörűségét, immár a tizedik felvételt készítette a sárkányölő szentről s úgy látszott, egyelőre nem is fogja abbahagyni ezt a neki nyilván örömöt okozó tevékenységet. Végül is megúntam a várakozást és hozzáléptem: — Tetszik? — tettem fel csehül a kérdést. — Dá, dá — mondta románul a választ, de olyan magyaros kiejtéssel, hogy rögtön tudtam, Erdélyből származottal állok szemben. Hirtelen anyanyelvemre fordítottam a szót. — Világviszonylatban is a legtökéletesebb alkotások közé tartozik. — Ogy van... S én fényképsorozatban örökítem meg, hiszen hazámbeli művészek remekelték: a Kolozsváry testvérek. — Igen, a Kolozsváry festő fiai: Márton és György. Nagyváradon alkották. — Dehogy Váradon! — pattogott ismeretlen ismerősöm. — Az én városomban: Kolozsvárt. Innen is a nevük: Kolozsváry testvérek. — Sajnos nem futja az időmből, hogy hosszabb vitába keveredjünk. Ogy tudom, hogy a Kolozsváry fivérek ezt a Szent György szobrot akkor formálták, mikor készen voltak Szent István, László és Imre aranyszobraival. A váradi négytornyú vár közepén állott székesegyház számára alkották őket és a XVII. században, Várad török megszállása alatt elpusztultak. Csak ez az egy szobruk maradt meg alkotásaik közül. — S hogy került ide Prágába? — Erről két verzió kering. Nagy Lajos ajándéka képpen, vagv a német IV. Károly révén... De akár Váradon készült, akár Kolozsvárott a hradzsini Szent György szobor, örülnünk kell, hogy legalább ez a zseniális műalkotásunk megmenekült a pusztulástól — fejeztem be a vitát. Most szerbül beszélő turistacsoport közeledett a kecses, de mégis erőt, önbizalmat kifejező szoboralakhoz, majd két franciául beszélő nő vette filmre ezt a tökéletes szépségű, középkorbeli műalkotást. — Ami szép, az örök — idéztem búcsuzóul a Prágában időző volt honfitársamnak. * * * Prága zajongó szívében, rohanó jármüvek lármája között alszik egy csodálatosan érdekes temető. Század századra viharzott sírkövei felett s ha a kövek beszélni tudnának, olyan sokat mesélnének az erre vetődőknek, szépet és borzalmasat, hogy őszbe fordulna a hollószínt haj is, míg végighallgatná ... Barnult kőfallal körülvett zsidótemető ez, aki nem tudná az idevezető utat, sohsem találná meg a házrengeteg között... Nyolcadholdnyi területen 140 ezer csontváz porlad itt a mélyben, egymás felé rétegezett sorokban. Tizenegyezer kísértetiesen jobbra-balra dülő sírkövön héberül bevésett sorok jelzik, kik alusznak itt évszázadok óta. Mert nyolcszáz év óta temetkezett ide Prága zsidósága: Európa legrégibb megmaradt zsidó temetője ez. 1389-ben IV. Václav uralkodása alatt gyorsan növekedett a sírkövek száma: az elmúlt háború borzalmaira emlékeztető szörnyű pogrom tizedelte meg a ghetto lakosságát. A vöröses-szürkés sírköveken nevet nem találunk. Tiltva volt a holt nevét bevésni. Ehelyett figurákkal ábrázolták az itt porladót. Szarvas van vésve a Hirsch család kövére, medve a Beerére. De láthatni az életfát Ádámmal. Évával — jelezve a gyermekáldásban bővelkedő házaspár végtelenségbe nyúló álmát... Van olyan sírkő is, melyen orvosi lancetta, vagy, mozsár domborodik, jeléül, hogy gyógyított, vagy gyógyporokat tört az elhunyt. És itt nyugszik a híres tudós rabbi Lew is, aki a gépembert, a Gólemet alkotta ... A zsidó temető tőszomszédságában van az 1260-ban emelt zsinagóga, mely páratlan a maga nemében. Ugyanis nem a szokott keleti stílusban épült, hanem mint a korabeli egykori katolikusi istenházak: gótikus stílusban. Az ódon, földbe süppedő zsinagóga melletti régi ház falán újabb érdekesség. Az óriási órán számok helyett héber betűkön jelzik a mutatók az idő állását. Itt, ezen a „radnicán" székelt egykor a zsidó önkormányzat s ebben a sötét épületben székelt az elmúlt háború alatt a Gestapo, hogy ítélkezzen a zsidók élete-halála felett... Ma béke leng és nyugalom honol az öreg templom boltívei alatt, melyek egykor annyi jajt és annyi sóhajt fogadtak magukba. A Radnica előtt gyermeksereg játszik a furcsa óra alatt, fiatalok, akik sohsem fogják megélni azt, amit másfél évtized előtt átéltek azok a szerencsétlenek, akiket halállal büntettek származásuk miatt egy helyzetért, amelybe beleszülettek. L. Kiss Ibolya. Rajzok, vázlatok, grafika a címe annak a kiállításnak, melynek keretében a Csehszlovák Képzőművészek Szövetségének mártoni kerületéhez tartozó művészek mutatják be alkotó tevékenységük egy részét. A kiállított müvekkel a bratislavai Hviezdoslav téri kiállítási teremben ismerkedhetünk meg. A szereplő művészek hosszú névsorában olyan ismert nevekre bukkanunk, mint Ján Hála, Martin Benka. Miloš, Bazovský, Ľudovít Fulla, Szabó Gyula, kiknek kiállított rajzai, fametszetei, vázlatai ezúttal sem ejtenek csorbát alkotóik jóhírnevén. A kiállítás legnagyobb részében — a vázlatokban, — a művészi alkotófolyamat előkészítő stádiumát örökítik meg. Az ilyen vázlatok többet árulnak el egy műalkotás keletkezési körülményeiről, alkotójának jelleméről, lelkiállapotáról, mint a befejezett munka. Ezekből a vázlatokból ismerhetjük meg azt a kitartó, lelkiismeretes munkát, amely egy mű születését megelőzi. Beszélnek ezek a vázlatok az élet, a környezet, az emberi jellem, a különféle lelkiállapotok beható tanulmányozásáról, valamint arról a küzdelemről, amelyet az alkotó művész vív — elsősorban önmagával —, míg gondolatait a kétdimenziójú papírra vetíti és az így kapott anyagot művészi kompozícióvá rendezi. Jankovich Imre KULTURÁLIS HÍREK A Milanói Scala történetét viszi filmre Roberto Rossellini, a híres olasz filmrendező. Az új film munkálatait már megkezdték, főszerepét a világhírű operaénekesnő: Mária Meneghini Callas fogja játszani. • * * Francois Mauciac, a kiváló francia katolikus regényíró éleshangú cikket írt az Express legutóbbi számába, amelyben az algériai béke mielőbbi megteremtését követeli, A cikk „baloldali jellegű"-nek minősített állásfoglalása miatt óriási feltűnést keltett. Klaus Mann „Vulkán" című regényét kiadta a G. B. Fischer-Verlag frankfurti kiadóvállalata. A 424 oldalas regény Thomas Mann kísérőlevelével jelent meg. A regény Párizsban, Amsterdamban, Zürichben és New Yorkban játszódik a második világháború előtti években. A kritika szerint a regény a német ellenállás, az emigráció és a nácizmus elleni harc epopeájának lehet nevezni. O J SZÓ' 1 1956. május 3.