Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)
1956-05-31 / 151. szám, csütörtök
Szlovákia népgazdaságfejlesztési tervének teljesítéséről Közl emény a Megbízottok Testületének ütéséről A Megbízottak Testülete kedden, május 29-én tartotta rendes ülését, melyst Rudolf Strechaj, a Megbízottak Testületének elnöke irányított. A Megbízottak Testülete elsősorban Pavel Majling megbízottnak, a Szlovák Tervhivatal elnökének Szlovákia népgazdaságfejlesztési tervének 1956 első negyedévében és áprilisban való teljesítéséről szóló beszámolójával foglalkozott. Az ipari dolgozók ez év első négy hónapjában a termelés bruttó tervét általában teljesítették. A bruttó termelés a múlt év ugyanezen időszakához viszonyítva 11,3 százalékkal emelkedett. Annak ellenére, hogy a kedvezőtlen időjárás a téli hónapokban akadályozta a .terv sikeres teljesítését, a dolgozók nemcsak a termelésben mutatkozó lemaradást egyenlítették ki, hanem számos szakaszon túlszárnyalták a tervfeladatok teljesítését. Ez azt bizonyítja, hogy ipari vállalatainkban még jelentős kihasználatlan tartalékok vannak a bruttó termelés növekedése ütemének fokozására. Közben általában véve betartották a munkatermelékenység és az átlagkeresetek növekedése közötti helyes arányt. A tavaszi mezőgazdasági munkák egészben véve sikeresebben folytak, mint a múlt évben. Ellenben lemaradt a burgonyaültetés, a kukorica, len és főleg a tavaszi takarmány keverékek vetése. A beruházási építkezés tervét nem teljesítettük kielégítően. Az építészeti szerelési szervezetek az egész évi feladatnak csak. 14,2 százalékát teljesítették, ami mellett komoly lemaradás mutatkozik a fontos építkezéseken. A beruházási építkezés tervének nem teljesítésében nagy részük van az építészeti-szerelési szállító szervezeteknek, amelyek az első negyedévi tervet csak 90,3 százalékra teljesítették. A kiskereskedelmi forgalom tervét teljesítették. A múlt év ugyanezen időszakához viszonyítva a kiskereskedelmi forgalom 6,9 százalékkal, a szövetkezeti szektor forgalma pedig 11,9 százalékkal emelkedett. A fejlődés terve teljesítése folyamatosságának biztosítása érdekében a Megbízottak Testülete határozatot fogadott el az anyagtechn kai ellátásban mutatkozó fogyatékosságok kiküszöbölésére és intézkedéseket tett a tervezési szervezetek munkájának megjavítására. Ján Marko pénzügyi megbízott ismertette a Megbízottak Testületével a pénzügyi terv teljesítését, melyet 1956 első negyedévében teljesítettek. A Megbízottak Testülete foglalkozott a béralapok 1956 első negyedévében való felhasználásáról szóló beszámolójával is. Azok a jó eredmények, amelyeket ebben az irányban 1955-ben elértünk, tovább szilárdultak 1956 első negyedévében is. A béralapok felhasználásában, a termelés bruttó tervének teljesítése és a béralapok kiaknázása között helyes arányt értünk el. De az egyes vállalatok túllépték a béralapokat, annak ellenére, hogy a termelés bruttó tervét nem teljesítették. A Megbízottak Testülete a továbbiakban megtárgyalta Michal Chudíknak, a Megbízottak Testülete első elnökhelyettesének, földművelésügyi megbízottnak, Ján Šebíknek, az állam gazdaságok megbízottjának, dr. hc. Alexander Horáknak, a helyi gazdálkodás megbízottjának, Sámuel Takáč építészeti megbízottiak, Ernest Sýkora iskolaügyi megbízottnak, Ľudovít Borteľnek, a Begyűjtési Minisztérium szlovákiai megbízottjának, Ján Marcek mérnöknek, a fogyasztási szövetkezetek szlovákiai szövetsége elnökének és Ladislav Prekop mérnöknek, a polgári építkezés és lakásépítés területi igazgatósága elnökének a beruházási építkezés tervének teljesítéséről szóló beszámolóját 1956 első negyedévében. A Megbízottak Testülete és a Szlovák Szakszervezeti Tanács felhívása után, az építés feladatai teljesítésében mutatkozó javulás ellenére sem teljesítik még kellőképpen ezeket a feladatokat, főleg a Helyi Gazdálkodás Megbízotti Hivatala hatáskörébe tartozó építészeti-szerelési szervezetek. A tervezésben mutatkozó állandó hibák és az egyes megbízotti hivatalok tervezési előkészítésében a kellő előny hiánya jelentős mértékben fékezi az építészeti szerelési szervezetekben az ütemes jó tervteljesitést. Nem kielégítő a helyzet a lakásépítés, az iskolák és kórházak építési tervének teljesítésében sem. A Megbízottak Testülete által elfogadott intézkedések teljesítése javulást hoz a beruházási építkezés szakaszán. Andrej Sirácký akadémikus, a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke a Megbízottak Testülete elé terjesztette a Szlovák Tudományos Akadémia 1955-ben folytatott tevékenységéről szóló beszámolót. Az 1955-ös év a Szlovák Tudományos Akadémia életében az beiső konszolidáció és a tudományos kutató-munkahelyek kibővítésének időszaka volt. Bár a Szlovák Tudományos Akadémia számos kutató feladatot valósított meg, dolgozó: nem fordítottak kellő figyelmet a szerzett ismeretek gyakorlatban való alkalmazására. Ezért a Megbízottak Testületének intézkedései arra ösztönzik a kutatással foglalkozó munkahelyeket és reszortokat, hogy a kutatással járó megoldott feladatokat gyors ütemben használják fel népgazdaságunkban. Csehszlovák kormányküldöttség utazott Moszkvába Szerdán, május 30-án csehszlovák kormányküldöttség utazott Moszkvába a Csehszlovák Köztársaság és a Szovjetunió közötti kulturális egyezmény megtárgyalása és aláírása céljából. A kormányküldöttséget Ladislav Stoll, a kulturális ügyek minisztere vezeti. A küldöttség tagjai dr. Vladimír Václavík, az iskolaügyi miniszter helyettese, dr. Ivan Kopecký, a Külügyminisztérium szovjet osztályának vezetője és Josef Kadlec, a moszkvai csehszlovák nagykövetség tanácsosa. A küldöttséget a Külügyminisztérium, a Kulturális Ügyek Minisztériuma, az Iskolaügyi Minisztérium, a Csehszlovák Tudományos Akadémia és az Állami Testnevelési és Sportbizottság szakemberei kísérik. (ČTK) A csehszlovák kormányküldöttség Hollandiába utazott Május 29-án Prágából Amsterdamba utazott a csehszlovák kormányküldöttség dr. František Kahuda iskolaügyi miniszter vezetésével. A küldöttség tagjai: Viktor Sándor hágai csehszlovák követ, Július Šefránek professzor, á bratislavai J. A. Komenský Egyetem rektora, Otokar Chlup akadémikus, a Károly Egyetem filozófiai-történelmi fakultása pedagógiai tanszékének vezetője és dr. Vladimír Novotný, a Prágai Nemzeti Képtár igazgatója. A küldöttséget Vlastislav Kraus, a Külügyminisztérium dolgozója kíséri. A küldöttség találkozik a holland kormány képviselőivel, a kiváló holland pedagógusokkal és kulturális dolgozókkal, akikkel megtárgyalja a Jan Amos Komenský emlékére rendezett ünnepségeken való részvétel lehetőségeit az 1956—1958-ig terjedő években. Ezekben az években ünnepeljük azokat a jelentős évfordulókat, amelyek J. A. Komenský életével és műveivel függnek össze. 1957ben lesz 300 éve annak, hogy Amsterdamban kiadták az „Opera didactica omnia" iratgyűjteményt. 1958ban lesz 300 éve annak, hogy Amsterdamban megjelent Komenský „Orbis pictus"-ának első kiadása. Ezekben az években a Komensky-ünnepségek hozzájárulnak a nemzetek tanítójának élete és művei tudományos értékeléséhez és népszerűsítéséhez a tanítóság és a nevelők széles körében. A párttag jogai és kötelességei (Folytatás az 1. oldalról) A múltban néha megtörtént, hogy a kommunista munkáját gyakran formálisan értékelték. Gyakran az is megtörtént, hogy egyes funkcionáriusok a párttanok kötelességévé tették saját döntésük, nézetük — gyakran hibás nézetük és döntésük — teljesítését. A személyi kultusz ilyen megnyilvánulásaival is határozottan végezni kell a pártmunkában. A kommunistákat nem értékelhetjük másképpen, Megérkezett az új argentin követ Kedden Prágába érkezett Francisco de Veyga úr, az Argentin Köztársaság új rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere. A Külügyminisztérium nevében a követet dr. Dobromil Ječný, a Külügyminisztérium diplomáciai protokollfőnöke fogadta. A fogadásnál jelen voltak az argentin nagykövetség tagjai Charlos A. Ferro úrral, Argentína csehszlovákai ügyvivőjével az élén. (ČTK) Sz. Sz. Satilov és A. I. Lomonoszov elutaztak Bratislavából Sz. Sz. Satilov vezérőrnagy, a Hadsereggel, Légihaderőkkel, Tengerészettel Együttműködő össz-szövetségi önkéntes Társaság Központi Bizottságának alelnöke és A. I. Lomonoszov ezredes, a moszkvai körzeti bizottság elnöke, akik részt vettek a Hadsereggel Együttműködők Szövetsége I. országos kongresszusán, kétnapos szlovákiai tartózkodásuk után elutaztak Bratislavából. AZ ÚJ SZO POSTAJÁBOL ízlik az ebéd az üzemi konyhán Vasúti teherkocsikat szállítunk Indiába (ČTK) A Česká Lipa-i Tatra nemzeti vállalat alkalmazottai ez idén először szállítanak Indiába vasúti teherkocsikat. Mivel India szegecselt vasúti kocsikat kért, a Tatra-üzem pedig hegesztésre van beállítva, kénytelenek voltak átszervezni a termelést. A vasúti kocsik alkatrészei gyártásának megkezdése előtt a hegesztők legnagyobb része iskolázáson vett részt, úgyhogy az új munkamódszert sikerrel alkalmazzák. A szerelőteremben befejezték az első vasúti kocsik szerelését. Kedden, május 29-én India kereskedelmi képviselőinek jóváhagyása és a sorozatgyártás engedélyezése után megkezdték a kocsik gyártását. Az India részére készített vasúti kocsik n?gyobb szállítmányát a jövő hónaiban küldik el a Česká Lípa-i Tatra-üzemből. Sürög-forog a három fiatal szakácsnő, iparkodnak hogy pontosan 12 órára készen legyen az ebéd, mert a jónevű konyhára csak úgy özönlenek az éhes emberek. A konyha alkalmazottai azzal is törődnek, hogy az asztalokon virág legyen. Az üzemi szakszervezet rádiója pedig a zenét szolgáltatja az ebédhez. Az ebédek változatosak. Manci néni mindenkinek jól megrakja a tányérját. Rákóczi bácsi pedig a sörről gondoskodik. Egy ebéd ára 2,80—3,50 korona. De nemcsak ebédet készít a konyha. Reggelivel és vacsorával is várja a dolgozókat. Nemcsak Nánán, többi gazdaságainkon is jól működnek az üzemi konyhák. Jó munkájukkal könnyítőnek dolgozóink helyzetén és így hozzájárulnak a terv mielőbbi teljesítéséhez. Trenčík Mária, Nána. Meddig még] Ipolynagyfalun baj van a tejbeszolgáltatás körül. A gazdák 3,8, 3,4, 4,2%-os tejet adnak be, amit a begyűjtő szemük láttára állapít meg. A hóvégi elszámolásnál mégis a jóval alacsonyabb zsírtartalmú tej árát kapják meg. Ez a kérdés foglalkoztatja až ipolynagyfalusi dolgozókat. Szeretnék tudni, miért nem kapják meg a beadott tej zsírtalmának megfelelő ellenértéket. Erről beszél az egész falu, de a HNB nem akarja meghallani az ilyen panaszokat. Talán éppen ezért olyan biztos a dolgában a tejgyűjtő. Pedig ez az elszámolási mód elveszi a gazdák kedvét attól, hogy több tejet adjanak a közélelmezésnek. V. L. Ipolynagyfalu. Fogyatékosságok a falu ellátásában CJ SZO 1 május 31. Az életszínvonal fokozatos emelkedésével párhuzamosan nőnek a falusi dolgozók igényei is. Ezek kielégítésére szolgál többek között a kiskereskedelem is. A kiskereskedelem feladata, hogy a falu dolgozóihoz közelebb hozza a fogyasztási cikkeket, mert ezzel a falusi dolgozó időt és pénzt takarít meg. örvendetes tény, hogy ma már nemigen lehet különbséget tenni a falu és város dolgozói igényei között. Ezzel a problémával a CSKP Központi Bizottsága az 1953. és 1954. években aprólékosan foglalkozott Ennek ellenére még ma is nagy aránytalanságot tapasztalunk az állami üzletek és a népi fogyasztásiszövetkezetek áruellátásában. Ez főleg a nagymegyeri és a somorjai járásra vonatkozik, ahol a mezőgazdaság van túlsúlyán és kevés az ipari üzem. A nagymegyeri járás közönsége pl. érthetetlennek tartja, miért nem lehet ugyanazokat az árucikkeket Nagymegyeren is megkapni, amelyeket Dunaszerdahelyen. De érthetetlen az is, hogy miért kaphatnak a nagymegyeri mezőgazdák lapátot, gereblyét, szöget bármilyen nagyságban és mennyiségben Komáromban, vagy Bratislavában, csak éppen Nagymegyeren nem? — Mióta a Jednota átvette Nagymegyeren a Mototechnát iš, azóta lehet ebben az üzletben vásárolni motorkerékpárt, kerékpárt, varrógépet, czak a hozzájuk való alkatrészeket nem. Ha valakinek a járásban motorkerékpár-alkatrészre van szüksége, Komáromba, Dunaszerdahelyre vagy Bratislavába kell utaznia, hogy azt megvehesse. Felvetődik a kérdés, ha a fogyasztási szövetkezet nem tarthat ilyen alkatrészeket, miért nem nyitnak Mototechna üzletet Nagymegyeren is? Az 1955-ben Brünnben megtartott fogyasztási szövetkezeti konferencián megállapították, hogy ez nem nagymegyeri specialitás. ?->k helyen előfordul az országban. Ezért kívánatos volna, ha az illetékesek ezt a kérdést mielőbb megoldanák. Kopper János Nagymegyer A jó példa lelkesít Tóth Lajos elvtárs, a REGENA-üzem dolgozója 1956 februárjában egyévés hosszúlejáratú brigádra jelenkezett Ostravára. A napokban kaptunk tőle levelet. Azt írja, hogy elhatározását nem sajnálja, mert öntudatos munkatársak közé került, akik épp úgy, mint ő, megértették a szénbányászat nagy jelentőségét, hogy hazánk hatalmasodjon, hogy minden nappal szépüljön és gazdagodjon. Keresetével is nagyon megvan elégedve. Azt válaszoljuk Tóth elvtársnak, hogy értékeljük munkáját és sikerét, szerencsét kívánunk neki és minden brigádosnak Ostraván, akik oly szeretettel fogadták maguk közé. Tóth elvtárs levele lelkesítően hatott üzemünk munkásaira, akik közül 60kan készülnek a bányákba menni. Ondrejkovič Aladár, Regena, Bratislava. Mikor fizetik ki végre a terven felül beadott termények árát ? Medveshidegkút Szlovákia legdélibb részén, a füleki járásban terül el. A faluból többen adtak be terven felül tejet, tojást az 1955-ös évre, de ezekért a terményekért a szabad árat még a mai napig sem kapták meg. Ilyenek például Magfütő Sándor, aki 30 tojással adott be többet, Simon Dezső 154 tojással többet. Magtamás Béla 80 liter tejjel többet szolgáltatott be. Vannak olyan gazdák Is a faluban, akik baromfiból adtak be többet, de ezek sem kapták meg a nekik járó szabad árat. Miután Medveshidegkútról Fülekre 12,80 korona az útiköltség, jó volna, ha az illetékesek végre kielégítenék a medveshidegkútiakat a törvény által előírt módon, hogy ne kelljen nekik személyesen Fülekre utazniok ez ügyben, mert az sok pénzbe, de még több időveszteségbe kerül. Magpál Vilmos, HNB titkár. A gySri színház vendégjátéka A napokban dél-szlovákiai vendégszereplő körúton volt a győri Kisfaludy Színház. Gútai és komáromi fellépésük alkalmával nagy sikert arattak Millöcker Koldusdiák, de főleg J. Strauss Mesék a bécsi erdőből című daljátékaikkal. Hruška József mint aszerint, hogyan teljesítik a párthatározatokat és az alapszabályzatot. A kommunistát kizárólagosan tettei, politikai munkája és üzemi vagy más munkahelyén folytatott munkája szerint lehet értékelni. Természetes, hogy legjobban azok a kommunisták használhatják ki jogaikat, akik egyúttal maradéktalanul teljesítik kötelességeiket is. Az ilyen elvtársak környezetükben a dolgozók bizalmát élvezik és szavuk természetesen a pártgyűlések folyamán is komoly súllyal bír. A párt fejlődésében gyakran vannak olyan rövid időszakok, amikor a kommunista több tapasztalatot szerez, mint máskor néha hosszú éveken át. Jelenleg ilyen időszakot élünk. A pártszervezetekben folyó vita a párttagok öntudatának növekedését eredményezte; kétségtelen, hogy ezzel megszilárdul a párt egysége és még jobban megerősödik akcióképessége. Ezt célozza a párttag kötelességeinek megkövetelése és jogainak érvényesítése is. HÍREK i NAPONTA 225 VÉRÁTÖMLESZTÉS Az orvosi gyakorlatban a különféle gyógymódok alkalmazásánál nagy szolgálatot tesz a vérátömlesztő állomás. A múlt évben kórházainkban 81417 vérátömlesztés volt, ami na-í ponta 225 vérátömlesztést jelent. Kedden hazájukba utaztak a jugoszláv újságírók küldöttségének tagjai, akik húsz napot töltöttek Csehszlovákiában. Május 29-én Václav Kopecký miniszterelnökhelyettes fogadta az újonnan megválasztott püspököket, akik kezébe letették a köztársaság iránti hűségesküt. Ezek Dorothei prešovi pravoszláv püspök és dr. F. M. Hnik, a csehszlovák hitközség olomouci püspöke. Május 28-án és 29-én Ostravába látogatott a kínai küldöttség, amely Kuo Lej tábornok vezetésével részt vett a Hadsereggel Együttműködők Szövetsége első országos kengreszszusán Prágában. A küldöttség tagjai megnézték a vítkovicei Klement Gottwald Vasmű és a Kunčicei Kohászati Kombinát egyes részeit. Az elmúlt napokban a prešovi kerület járásaiban újból megkelték p régi hadianyagok eltávolítását, amelyeket a fasiszta hadsereg 1911 oen és 1945-ben menekülésekor hazánk különböző részein, főleg az erdők >er» hagyott. A közbiztonság tagjai ezt az életveszélyes munkát július 15-re befejezik. Az eddigi kutatások alapján megállapították, hogy körülbelül 5000 darab különféle lőszer, akna, bomba, gránát stb. van szétszórva. A közbiztonság tagjai ebben a kerületben már évek óta dolgoznak a régi hadianyagok eltávolításán. Fáradságos munkájukért, melynek folytán több mint 22 000 darab különféle hadianyagot tettek ártalmatlanná, egyeseket jutalomban és kitüntetésben részesíts**®*''.