Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)

1956-05-26 / 146. szám, szombat

ERETTSEGI E

héten nem a megszokott kép fogadta a Komáromi Tizenegyéves Középiskolában a belépőt. A tízpercek csendesebbek voltak, a máskor vidám csevegéstől hangos folyosók levegőjében volt valami ünnepélyes feszültség", ami még a kisebb diákok bensőjét is szorongó érzésekkel töltötte meg. Érettségiznek — e szó hangulata áradt szét a tantermekben, 5 tantestületi szobában, az igazgatói irodában* az internátusban. Ezt érezte meg a belépő is, ez áradt feléje a második emeleti folyosón szorongó, suttogva tárgyaló diákok arcáról, s mire közelükbe ért, rajta is úrrá lett ez az érzés: együtt izgult velük az ismeretlen, ismerősök, a diákok, az érettségizők sikeréért. Az iskola dísztermében még ünnepélyesebb a hangulat. A látogatók részére elhelyezett székeken főként diákok ülnek, többnyire azok, akik másnap vagy harmadnap kerülnek a bizottság elé. Leülök egy pillanatra közéjük. Hallom a szakadozott lélegzetvételeket, a néha-néha felszakadó mély sóhajtásokat, látom a remegő térdeket, az ujjak ideges játékát: jaj annak a papírdarabnak vagy gyufaszálnak, amely most közéjük kerül. Biztatom, bátorítom őket: nem érdemes izgulni. Hiszen ha jól felkészültek, bármelyik tételt húzzák is, tudnak felelni. Magam is tudom, hogy hiába beszélek. Nincs az a bátorító szó, ameiyIyel meg lehetne most őket nyugtatni. Még a legjobban elkészült diáknak is torkában dobog a szíve, amikor leül a bizottság elé. Mert nagy dolog az érettségi az ő életükben: eddig szerzett tudásukról, ismereteikről kell számot adniuk. És a diák soha sem érzi magát oly gyengének, tudatlannak, mint éppen az érettségi előtt. Mintha minden eddig tanult matematikai képlet, orosz igeragozás vagy irodalmi mű kiment volna a fejéből. Erről panaszkodnak a körülöttem ülők is. — Jaj, nem tudok semmit, nem fog eszembe jutni semmi — tördeli a kezét mellettem izgalmában Szalay Ildikó, aki — mint ők mondják — másnap kerül terítékre. — Ha megbukom, nekimegyek a Dunának — sóhajtja egy másik lányka, de amikor látja, hogy megdöbbenés helyett csak mosolygok tragikus kijelentésén, elszégyelli magát, és máimaga sem hiszi el, amit mond. Azt sem, hogy a Dunának megy, de még azt sem, hogy megbukik. Mert van valami különös dolog az érettségiben. Amint az ember közeledik a vizsgáztatók asztala felé, mindjobban felen'ged a dermesztő hangulat, mind melegebb a légkör. S a drukkoló diák meglepődve tapasztalja, hogy amint kihúzta az első tételt, a szíve menten visszavándorol torkából a helyére, és csodák csodája: minden eszébe jut, még olyasmire is visszaemlékszik, amiről már azt hitte, hogy rég elfelejtette. Az asztalnál nyoma sincs az idegeskedésnek, izgalomnak. Hiszen olyan emberek ülnek ott, akiket ismernek, akik tanították őket. Bánó Ernő, a bizottság elnöké, az Érsekújvári Tizenegyéves Középiskola igazgatója is mint ember, mint pedagógus teljesíti küldetését. Nem hiányzik a jóindulat, a bátorító szó. Érzik, tapasztalják ezt a vizsgázók, és eloszlik minden nyomasztó érzésük. felfigyelek az egyik barna lány• ka hangjára. Magyar irodalomból vizsgázik, Balassa Bálintról beszél. Kiejtése kissé idegenszerű, de nem ez lep meg, hanem az, hogy mindemellett szóragozása, mondatfűzése hibátlan, dicséretére válna bármelyik magyar anyanyelvűnek is. S emellett bámulatos szókészséggel és széleskörű tárgyi tudással rendelkezik. Szépen, összefüggően felel, világos stílusban számol be az anyagról. — Görög lányka — mondják a többiek. Görög lány magyarul érettségizik Csehszlovákiában. Mennyi küzdelem lehet ennek a fiatal, 19 éves lánynak az élstében!? Theodoridu Dórának hívják. Az egész családja — apja, anyja, fivérei, nővére — résztvett a görög szabadságharcban. Kilenc éves volt, amikor Jugoszláviába menekült édesanyjával. Ott folytatta iskoláit. Később kultúrcsoportokkal járták a népi demokratikus országokat. Elkerült Magyarországra, és ott is maradt. Ott tanult meg magyarul. Jól érezte magát, mindene megvolt, csak az édesanyja hiányzott, aki akkor már Csehszlovákiába került. így jött át Dóra is Csehszlovákiába, és tanulmányait itt fejezte be a komáromi magyar tannyelvű iskolában. Azaz dehogyis fejezte be. Zeneművészeti főiskolán akarja folytatni. Szép hangja, kitűnő zenei hallása van, és érdekli ez a pálya. Jövőre Bratislavában fog tanulni — szlovák nyelven. — Kissé nehéz lesz, de nem félek. Ha magyarul megtanultam, megtanulok szlovákul is — mondja határozottan. Hogy ez így lesz, arra biztosíték Dóra határtalan szorgalma és kitartása. Délben már mint „érett" felnőttel beszélgetek vele. Sikerült az érettségi, nagyon boldog. És boldogok a többiek is, amikor átesnek a vizsgán. — Nem is volt nehéz. — Kár volt félni, — röpködnek a bíztatások a szurkolók felé. ayjásnap ezzel a megkönnyebbült sóhajtással állt fel Szalay Ildikó is. Minden eszébe jutott, amit kérdeztek. A másik kislány sem ment a Dunának. Dehogyis bukott meg. Akadnak azonban olyanok, akiket pótérettségire javasolt a bizottság. Ezek talán lehangoltak, de ők is érzik: nem történt semmi tragikus dolog, szeptemberre ők is „megérnek". Estefelé felenged a feszültség. Eltűnik a diákarcokról az aggodalom. Együtt örülnek a nap hőseivel. Az érett fiatalok pedig boldogan, a megnövekedett öntudat érzésével lépnek ki az iskola kapuján. Már a jövőre gondolnak. Az egyetemekre, a •munkahelyekre. Érzik, tudják," hogy van célja az életüknek. Szükség van rájuk. Jakab István. A QÜL BABA SZERZŐJÉVEL lllltlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIJIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII Ismét magyar operettet mutat be az Üj Színpad operettegyüttese. Az Aranycsillag ^s a nagysikerű Állami áruház után sorban Huszka Jenő daljátéknak is beillő romantikus nagyoperettje, a Gül Baba a harmadik ezen a színpadon, és ha a Kassán bemutatott Csínom Palkót tekintetbe vesszük, a negyedik magyar operett, amely a felszabadulás óta köztársaságunkban színre kerül. Hozzátehetjük, hogy az ötvenegy esztendővel ezelőtt, 1905-ben bemutatott Gül Babának ez az első idegennyelvű külföldi előadása. A főpróba első szünetében erről beszélünk Huszka Jenővel, a magyar operett 81 esztendős nagymesterével. — Fél évszázad óta ez az operettem odahaza úgyszólván állandóan műsoron van — mondja Huszka Jenő. — Ha nem játsszák hivatásos színpadok, akkor nagyobb műkedvelöcsoportok műsorán szerepel. Kétszer meg is filmesítették, először a háború előtt, másodszor éppen ebben az esztendőben. Azt hiszem, a játék szövegkönyve volt az oka annak, hogy a külföldi operettszínpadok nem nyúltak a Gül Baba után. Valóban a Gül Babának a török hódoltság idején lejátszódó története, Gábor diáknak és Leilának édesbús szerelme nem köthette le a franch, majd bécsi operettek ízlése után igízodó színházakat. De ugyanilyen nagy része van ebben az operett muzsikájának, amely hol népdalszerűen egyszerű és ízig-vérig magyaros, hol pedig fináléiben jellegzetesen átkomponált, szimfonikusán hangszerelt, magas színvonalú, igényes zene. Annál nagyobb az érdeme František Rellnek, az Üj Színpad operett-együttese igaz gatójának, a Gül Baba első külföldi rendezőjének, hogy vállalta a kísérletnek is beillő bemutatást A sző a mester más müveire is ráterelődik. Elmondja, hogy első nagy sikerót a budapesti Népszínházban bemutatott Bob herceg című operettjével aratta. Mosolyogva említi: — Az előadás után az egyik lap kritikusa megjegyezte: a Bob herceg megbukott a bemutatón. A századik előadása után nem igazította helyre tévedését, hanem megjegyezte: a Bob herceg ma századszor megbukott. Nos, az én véleményem az, mindig a közönség és az idő dönti el, kinek van igaza. ÁH ez különösen olyan müvekre, amelyek újat mondanak. És ha nem vagyok szerénytelen, az én operettje-; im a nagy bécsi triász, Strauss, Millöcker és Suppé után újat mcndotta.w Az én jelentkezésem idején kezdte ei Lehár is a pályafutását Bécsben. — Miben látja okát, hogy Lehár! operettjei eljutottak a világnak úgy-i szólván minden operett-színpadára? Huszka Jenő hallgat. Helyette a kíséretében levő felesége jegyzi meg csöndes, szerély mosollyal: — Talán a Lehár-operettek szöveg-* könyveinek kozmopolitizmusában. Történetük hol a Balkánon, hol Olaszor-í szágban, hol Kínában, hol Németor-j szágban játszódik le, és ehhez igazol dik a zene is. A Huszka-operettek librettói kevés kivétellel magyar földöli játszódnak le, és zenéjük is minden ütemében magyar. így van ez valóban. Huszka egyil: nagysikerű operettje, a Mária főhadnagy a negyvennyolcas szabadságharc idejéből meríti történetét, és legutolsó munkája, a közel nyolcvanéves korában komponált Szabadság-szerelem is a magyar múltból merít, Jókai Politikai divatok című regénye után készült. Az új magyar dráma egyik úttörője, Háy Gyula írta a szövegkönyvet, és Huszka Jenő jellegzetesen magyar, a kor hangulatának megfelelő romantikus hevületű muzsikája teszi felejthetetlenné, az új magyar operett egyik mesterművévé. A Szabadság-szerelem fiatalos, pezsgő és invenciózus muzsikája nem vail arra, hogy szerzője túljutott a nyolcvanadik évén, és olyan korban van, amelyben a legtöbb alkotó már baoérjain pihen, és a múlt emlékein meieng. Ezért megkockáztatom a kérdést. — Vannak újabb tervek, készül-e űjabb operett? — Jó szövegkönyvet keresek. Olyan mesét, amely leköt, és olyan kész verseket, amelyek zenére inspirálnak. Reméljük, hogy Huszka Jenő megtalálja a keresett jó szövegkönyvet, a jo verseket is, amelyek újra elindítják édesbús melódiáinak gazdag patakját. E. V. Ha a látogató ma Zselíz utcáin já<\ tán nem is sejti, mennyi történelmi és kulturális emlék fűződik ehhez a csendes járási székhelyhez. A tizennyolcadik század elején Vak Bottyán kuruc generális lovasai vágtattak végig e fontos stratégiai úton és a Garamnál hidat vertek. Ezen keresztül szállították az élelmet az érsekújvári, nyitrai, tapolcsányi, esztergomi és komáromi helyőrségeknek. A Garam hídját, mely sáncokkal volt megerősítve, 1200 gyalogos védte. Sok véráldozatba került a császári seregeknek, amíg elfoglalták a hidat. 1706-ban maga II. Rákóczi Ferenc fejedelem is Zselízen táborozott. A történelemben először 1345-ben szerepel a város, amikor Zselíz, vagy régi nevén Zselész koronabirtok volt, melyet Nagy Lajos király ajándékozott a Becsei családnak, Házasságok révén került a Desseffy, Amadé, Szakmáry majd Eszterházy grófi családok kezére. Ezek a feudális urak a régi kastély helyére 1720-ban újat építettek és hozzá gyönyörű angol parkot létesítettek. A húsz hektár kiterjedésű parkot patak szeli át, melynek csobogását oly kellemes hallgatni. De álljunk csak meg egy kicsit ennél a pataknál, a parknál és kastélynál, melyek egy nagy zeneköltő életében sokat jelentettek. * * * A 18. század végén, egy hideg januári napon Bécs egyik elővárosában, Lichtentalban egy szegény tanító házában napvilágot látott a kis Franci. A tanító bizony nem nagyon örült, mert sok éhes szájnak kellett enni adnia. Két házasságából 19 gyermeke született, akik közül tíz maradt életben. Francit jó hallással, zenei tehetséggel áldotta meg a sors, megtanult hegedülni, zongorázni; a templomi, majd később a császári udvari énekkórusban énekelt. Már korán meg kellett küzdenie az élettel, sok csalódás érte. Sohasem volt rendes állása. Később nagyon szűkösen abból élt, amit zeneszerzeményeivel keresett. A kiadóktól gyakran egy fillért sem kapott a nyomtatásban megjelent zeFranz Schubert nyomában Szlovákiában neművekért. Ismeretes, hogy Franz Schubert egész élete munkássága idején (15 év alatt) talán 7000 forintot vételezett be műveiért. Huszonegyéves korában Schubertot egyik barátja beajánlotta Eszterházy János grófnál, aki őt házi zenetanítóként alkalmazta. Ilyen minőségben hagyta el először 1818 nyarán Bécset. Postakocsin, váltott lovakkal utazott Zselízre, hogy itt a gróf leányait zongorázni tanítsa. A lakáson és ellátáson kívül egy leckéért két forintot kapott. Fivérének és barátainak érdekesen számolt be leveleiben zselízi tartózkodásáról. Keserűen jegyezte meg, hogy a cselédséggel étkezett, mert a grófi család rangján alulinak tartotta a muzsikust. A gróf durva, a grófnó büszke, de a gyermekek jók — írta. Az alkalmazottak között pedig voltak nyereséghajhászó, úgyszólván korrupt emberek, mint például a tiszttartó. Majd tovább élcesen jegyzi meg: „A A zselízi kastély szakács kissé laza erkölcsű, a komorná 30 éves, a szobalány igen csinos. Az én társalkodóm, a gyermeknevelőnő, egy jó öreg, a kulcsár pedig a vetélytársam. A két lovászmester jobban ért a lovakhoz, mint az emberekhez. Természetes őszinteségem miatt megkedveltek engem, amit azt hiszem ki kell hangsúlyoznom, mert ismertek engem erről az oldalamról." SzidFranz Schubert ta az ellenséges reakciós kormányrendszert is. Ekkor írta Panasz a néphez (Klage an das Volk) című dalát. Schubert hat év múlva, azaz 1824 nyarán újból ellátogatott Zselízre. Jól érezte magát itt. Érdeklődéssel hallgatta a szlovák és magyar népdalokat, a cigány- és parasztzenét; melyekből sokat merített. Gyakran kisétált a Garam partjára, a Hosszúlánc nevű erdőrészbe, ahol megpihent a néhányszáz éves tölgy árnyékában. Órákig elüldögélt a szép parkban, leheveredett a mitológiai szobrok tövébe vagy hallgatta a patak csobogását. Több műve itt született meg Zselízen: az F-moll fantázia, két szonett Grand Duo címen, a Divertissement á la hongroise (Magyar mulatság), sőt egyes források szerint a húsz dalból álló „Die schöne Müllerin" (Szép molnárné) ciklusának egyes részei is. E dalcikluson kíséretként keresztülvonul a patak csobogásának és a malomkerék zajának hangja. Kortársai közül néhányan azt is állították, hogy Schubert második útja alkalmával bizonyos gyengéd érzelmeket táplált Karolina grófkisaszszony iránt. Ezt azzal magyarázták, hogy egy alkalommal, amikor Karolina szemrehányást tett Schubertnek, hogy egyik szerzeményét sem ajánlotta neki, Schubert így válaszolt: „Minek is, hiszen mindent magának ajánlottam". Tényleg, később az Fmoll fantáziát neki ajánlotta. Máskor meg levelében így nyilatkozott a grófkisasszonyról: „Sajnos, nem az én társadalmi osztályomból való". Schubert gyakran járt a kastély konyhájába, s itt hallgatta a népdalokat. A nép zeneszerzője volt, a nép hagyomftiyaiból és életéből merített. „A nép gyermeke vagyok, a legjobban a nép között érzem magam" — Irta egy'ik levelében. Zselízen nagyon kedvelték és sokat tréfálkoztak a kissé félszeg, kövérkés, kiskezű és kislábú, nagyon rövidlátó Schubertet, aki gyakran feküdt le szemüvegével aludni, mert ha éjjel felébredt, mindjárt feljegyezte zenei gondolatait. Egészségesen, megfiatalodva tért vissza 1824 novemberében ZselízrSl Bécsbe, ahol azonban nem kedvezett neki a szerencse. Nagy nyomorban élt, s a melódiákban oly gazdag Schubertnek annyi pénze sem volt, hogy a zongorakölcsönzési díját megfizesse. Fiatalon, 31 éves korában halt meg tífuszban. t • * • Azóta négy háború szele sepert végig Szlovákián. A barokk, majd átépítése után a klasszicista stílusú zselízi kastélyt bizony kissé kikezdte az idő vasfoga. A megrongált szobrokat a Műemlékvédő Hivatal kijavíttatta. Még őrzik azt a zongorát, melyen egykor Franz Schubert játszott. Egy szobában kis Schubert-múzeumot akarnak létesíteni. A kastélyban az állami gazdaságok irodája székel, a park karbantartásával — ahogy olvasóink közölték — senki sem törődik. Ez pedig nagy kár, mert a parkban még ma is találunk exotikus fákat: lyriodentront, tulipánfákat és két mocsári ciprust. Gyakran jártak el ide messziről a természetbúvárok, hogy megcsodálják őket. Virágnak, rózsaligetnek, ápolt pázsitnak már nyoma sincs. A ritka fákat megrongálták, sokat kivágtak. Nagy értékek pusztulnak el, ha á Zselízi Helyi Nemzeti Bizottság idejében nem gondoskodik ennek az áldatlan állapotnak a megszüntetéséről. Hiszen ö a leghivatottabb erre. Mégis csak tarthatatlan az a helyzet, hogy a parkkal és kastéllyal az Erdészeti és Faipari Megbízotti Hivatal, az állami gazdaságok és végül a HNB egyaránt rendelkeznek, ezenkívül a Kulturális Ügyek Megbízotti Hivatala érdekkörébe is tartozik. Bizony igaza r y ^ ^ ^c, V'/ r /(/fir*' / ^ g ŕ -f—l Á "77""* r *~~7 " ' OUT Schubert Zselízröl írt levelének részlete van annak a levelezőnknek, aki azt írja, hogy „a sok bába között elvész a gyerek". Véleményünk szerint az orvoslást a HNB-nek kellene megkezdenie. Használják ki a város- és faluszépítési akció összes lehetőségeit, szervezzék meg a lakosság társadalmi munkában való részvételét, s mentsék meg a pusztulástól a zselízi parkot. Áldozzanak így a dal mestere: Schubert maradandó emlékének. Ezzel is erősíthetjük a csehszlovákosztrák kulturális kapcsolatokat. G. I. — K. E. CJ S7i

s >' 1956. május 26. 7