Új Szó, 1956. április (9. évfolyam, 92-120.szám)

1956-04-12 / 102. szám, csütörtök

Kirándulás egy plasztiktáskákat készítő üzemben Hazánk fővárosának műemlékeit, jellegzetességeit igyekszünk lapunk hasábjain keresztül közelebb hozni az olvasóhoz. Szeretnénk, ha minél jobban megismernék Prágát, ha ugyanolyan közel állna szívükhöz, mint a prágaiaknak. Hogy Prága polgárai milyen érdeklődéssel, ragaszkodással figyelik fővárosuk minden újdonságát, mindtn dobbanását, arról a napokban alkalmam volt meggyőződni. A Központi Nemzeti Bizottság keretén belül egy népnevelési központ működik, amelynek tevékenysége kizárólag abból all, hogy Prága érdekességeit bemutatja a közönségnek. Minden hónap minden napjára változatos és gazdag programot állítanak össze és ezt sok példányban kinyomtatják. Április első hetében a következő látnivalókat iktatták be: Vasárnap: Nemzeti Színház, Tavasz j prágai kertekben (Kolovrat-, Fürstenberg; Pálffy- és Lédeburg-kertek), s Nemzeti Műszaki Múzeum alagsorában épített szén- és érc mintabánya, az Óváros téri városháza. Hétfő: Kórbonctani Múzeum, a Slernberg-palota gótikus művészete, a Cseh Nemzeti Irodalom Kincsestára, Týn Székesegyház, Betlehem-kápolna, kedd: a régi zsidó város, szerda: Mozart Bertramkája, csütörtök: plasztikretikülök készítése, péntek: a Petríni csillagvizsgáló, szombat: Szent Tamás Vendéglő és Sörfőzde, a vyšehradyi kazamaták, a Vörös fény Kladno felett című regény nyomában. Szombaton, vasárnap és ünnepnap több, hétköznap egy-két program-szám szokott lenni. Minden alkalommal vizsgázott lektor kíséri a csoportot, aki részletesen ismerteti a látni valókat. A lektorok részben állandó, részben külső munkatársai a népnevelési központnak. Elhatároztam, hogy én is részt veszek egy ilyen csoportos kiránduláson. Választásom a csütörtöki programra, a plasztiktáskák készítésére esett. A találkozót délelőtt tíz órára hirdették, de már egy negyed órával előbb kíváncsian ácsorogtam a megjelölt utcasarkon Bevallom, attól tartottam, egyedül leszek. — Hétköznap délelőtt, kinek jut eszébe felfedező utakat tenni — latolgattam magamban. Nos. én nem tudtam, hogy ezeknek • kirándulásokr nak állandó és hűséges közönsége van, akik rendszeresen új Írta: Kis Éva Sok mulasztást kell pótolnunk: a magyar olvasó a cseh és szlovák irodalom térképén egyre-másra fehér foltokra bukkan, ismeretlen területekre, művekre, nevekre. Melyik magyar tudott eddig valami érdemlegeset az épp száz évvel ezelőtt született cseh szatirikusról, Svätopluk Cechről?! A Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó jóvoltából most megismerhetjük leghíresebb szatirikus regényét: ,,Prücsök úr kalandos kirándulása a XV. évszázadba." Svätopluk Čech regényének tárgya: a polgári leülepedettség, a rend és nyugalom vágyott áporodottsága, a tegnapi haladó réteg elkényelmesedett önzése. A regény célja: a hazafi és „hazaffy" döntő különbségének felmutatása. A nyárspolgár a történelem haszonélvezője, kamatfogyasztója, a „hazaffy", aki tirádákkal és frázisokkal kendőzi bűnét: teljes közömbösséget a hazával, és érdektelenségét a közösséggel szemben. Ez a típus, ez a „hazaffy" nemzetközi jelenség. A magyar nyárspolgárok majd egy évszázadon át 1848/49 tőkéjéből élősködtek. Március 15: az elviselhetetlen frázisok ünnepe volt, farizeusok alibi-napja. A magyar szabadságharcnak, ez európai tettnek, az igaz hazafinak vérbe-lángba-könnybe fulladt hősiességének nem lehetett hozzá semmi köze. Hány szavaló és szájaló kis- és nagypolgár torpant volna meg a próbán, ha tőlük függött volna e szabadságharc sorsa?! És hányan torpantak meg a valóságban, amikor napjaink német zsarnoksága valósággal kiprovokálta az igaz hazafiak ellenállását, férfias kiállását?! A leülepedett, megalkuvásra kész és magát semmire sem kötelező nagy szavakkal kendőző polgári társadaiom — megtagadta tegnapi nagy indulását, történetformáló szerepét. A polgár a pénzimádás kicsinyes önzője lett. A haza sorsa felé elvakult és elsiketűlt. Mint a tegnapi cseh társadalom nyárspolgárai, a Prücsök Máték, akik kibékültek sorsukkal: a Habsburg-éra valóságával. Alkalmazkodók lettek, elgyávult ügyeskedők, akik legfeljebb érdeklődőket is beszerveznek. Tíz óra előtt megérkezett dr. Balík kísérő, és néhány percen belül legalább negyvenen állták körül. A csoport tagjai egymást és dr. Balíkot ismerősként üdvözölték. Nagyon meglepett a résztvevők kora. A legtöbbjük öreg nyugdíjas volt, akiknek az egykoronás jegy megvétele (másoknak két koronába kerül) is biztosan szerepet játszik, és mégsem hagyják ki, ha valami újdonság van programon. Volt ott egy öreg, de igazán nagyon öreg bácsi, aki reszkető kézzel még jegyzetet is csinált. Vagy például két néni elmesélte, hogy legkedvesebb időtöltésük, különösen vasárnapokon, hogy újból és újból megnézik a jól ismert és szeretett helyeket. •— A kísérők nem mindig ugyanazok, egyik is, másik is különböző szemszögből magyaráz, így aztán sohasem megyünk el anélkül, hogy valami újat ne tanuljunk — mondották egészen magától értetődő hangon. •— Vasárnap a Kórbonctani Múzeumban 120-an voltunk, nagyon érdekes volt — jegyezte meg egy ugyancsak idősebb férfi. Hát számomra egyáltalán nem volt magától értetődő a nénik tudásszomja. Akaratlanul a fiatal korosztályra gondoltam, akiknek gyakran kedvesebb egy füstös bár, mulatozás, mintsem, hogy ilyen kellemes és szórakoztató módon gyarapítsák ismereteiket. Elmélkedésemet félbe kellett szakítanom, mert indultunk a néhány házzal odébb lévő műhelybe. A plasztiktáskákat készítő műhely a Drutex (bőrdíszműárukat készítő és alakító szövetkezet) egyik részlege. Miután elhelyezkedtünk egy nem túl nagy helyiségben, lektorunk bevezető szavai után a Drutex beszerzési osztályának vezetője, Václav Meŕička mérnök laikusok számára is érthetően ismertette, hogyan készül a cseh nylon, a „plastilak". Napajedlában a Fatra nemzet' vál'aiat állítja elő ezt a háború után az egész világon elterjedt plasztikus műanyagot. Külföldön is, nálunk is, körülbelül egyszerre kezdtek kísérletezni vele. Az amerikaiak nylonnak, a németek igelitnek, az oroszok vinidurnak, nálunk PVC-nek nevezik, miután polyvinylchlorid alapanyagból állítjuk elő. A polyvinylchlorid szagtalan, íztelen, vízben nem oldható fehér por. Szén, mészkő, konyhasó és víz keverékeinek különféle vegyi átalakulásából nyerjük. A PVC por természetesen még nem alkalmas a feldolgozásra. Púhítóanyagra, stabilizátorra, festékre, kenőanyagra van szükség, amíg bonyolult technológiai folyamatokon keresztül a PVC-ből plasztikus anyag lesz. Ebben az állapotban ugyancsak más és mas eljárás útján, vagy egészen vékony, 0.3 milliméteres átlátszó anyagot nyerünk, amiből az esőköpenyek, abroszok készülnek, vagy a valamivel vastagabb, 0.5 milliméterest, melyet szatyrok, táskák-készítésére használnak és a 0.7 milliméteres fényes plasztikot, amelyből a nők körében közkedvelt elegáns lakk retikül készül. Meŕička mérnök szavait mindenki érdeklődéssel hallgatta. Figyelmünkbe ajánlotta, hogy óvatosan kezeljük a női táskákat — 5°C alatti hidegben, mert megkeményednek, törékennyé válnak. Ilyenkor nem jó nyitogatni, csukogatni. Normális hőmérsékleten visszanyerik eredeti rugalmasságukat, és ha vigyázunk, évekig olyan marad, mintha új lenne. Könnyen tisztítható, elegendő langyos szappanos vízzel lemosni. Ezek után Biődy műhelyvezető kíséretében bevonultunk a műhelybe. Csoportunk tagjai itt is — ott is megálltak a munkásnők asztalai mellett, és nézték, hogyan varázsolják elő az egyenes darabokból a legkülönfélébb formájú,szebbnél szebb táskákat. Kérdésekben sem fukarkodtak. Hogyan készítik a szegélyt, milyen célt szolgál a gázláng, mivel ragasztanak? — stb. Megtudtuk például, hogy a plasztik, ha sokáig más színű tárgy mellett áll, magába szívja az idegen színt és foltos lesz, hogy a gumi közelsége is elcsúfítja, hogy nem szabad nedvesen eltenni. Mondhatom, csoportunk minden tagja elégedetten távozott és hálásan köszönték meg a műhely dolgozóinak készséges felvilágosításukat. Amikor egymástól búcsúztak, megbeszélték, ki melyik programon vesz részt a legközelebbi hetekben. Nekem a lelkemre kötötték, hogy máskor is tartsak velük, amit ünnepélyesen megígértem. Még csak annyit akarok megjegyezni, a népnevelési központnak igazán nincs szüksége különösebb agitációra, hogy működését népszerűsítse. Pályaválasztás elolt • iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiuiiiiltiiiiiiiniiiiiiiiiininininininiiii Sok család összeült e hetekben, hogy megbeszélje, milyen életpályát válaszszon gyermekük. A megbeszélésnek sokszor nem volt meg a kívánt eredménye, amit tapasztalatból, tudok. Sok tanuló akart tovább tanulni tizenegyéves vagy valamilyen szakiskolában, de terve nem sikerült. A szülők nem értették meg gyermeküket. Itthon maradsz! — ez volt legtöbbször a megmásíthatatlan döntés. Az ilyen határozatok után következik a tanító meggyőző munkája, mely néha eredménnyel jár, de sokszor ez sem segít. Különösen a lányok továbbtanulásában döntenek nehezen a szülők. Minek tanuljon tovább egy lány? Ügyis férjhez megy, a férje majd keres, minek költsünk rá. annyi pénzt? — és ehhez hasonlók az ellenvetések. A fiúknál más a helyzet. Itt a szülök azt akarják, hogy gyerekük minél előbb pénzt kereshessen. Nem akarják semmiféle iskolába adni. Nézzük csak meg, miben tévednek itt a szülők. Legelsösorban elfelejtik, hogy leánygyermekük épp úgy elhelyezkedhet bármely munkaszakaszon, mint a fiú. S ha férjhez megy, ez nem jelenti azt, hogy már nem dolgozhat. Hiszen vannak napközi otthonok, óvodák, ahol gyermekét éppen úgy gondozzák és ellátják mindennel, mint a családban. Ha a leány vagy a fiú a mezőgazdaságban marad, sokan úgy vélik, felesleges tovább tanulnia. Pedig ez nem helyes! Ne felejtsük el. hogy szocialista mezőgazdaságunk, épp úgy, mint iparunk s egész termelő életünk, kulturális fejlődésünk maholnap nem elégszik meg a nyolcéves középiskolai végzettséggel, hanem fokozatosan, évről évre magasabb műveltséget követel állampolgárainktól. Pártunknak és kormányunknak a mezőgazdaság szocializálásáról és továbbfejlesztéséről hozott határozata nagy feladatokat állított a mezőgazdaságban dolgozók elé. E feladatok megvalósítása megköveteli, hogy földműveseink gyarapítsák tudásukat. Tehát az otthonmaradt fiúk, leányok elmehetnének egy vagy kétéves mezőgazdasági szakiskolába, ahol tudásukat tovább növelnék, hogy igazi szövetkezeti tagok lehessenek. Ha az iparba megy a gyermek, akkor sem elegendő az elvégzett nyolc osztály. Itt is feltétlenül szükséges kéthárom éves szakiskola, mert szocialista iparunk minden ága gépesített, s az új munkamódszerek nagyobb szakértelmet követelnek, mint az eddigiek. Építő-iparunk sem elégszik meg az egyszerű kőművessel vagy áccsal. A fejlődés itt is megkívánja, hogy minden kőmüven és ács ismerje az építés módszereit. Miden építőipari munkásnak ismernie kell a különféle tervrajzokat, hogy dolgozni tudjon. Enélkül nem tud helyt állni az építészetben. Ipari iskoláink e szaktudást mindenkinek megadják, csak el kell menni és hozzáfogni a tanuláshoz. Lehetőség van rá, csak egy kis megértés kell, és biztosítjuk gyermekeink jövőjét, boldog éle-: tét. Amikor tehát a szülők gyermekeik sorsát, jövőjét formálják, és eligazítják őket jövendő életpályájuk útján, világosan látniuk kell: tizenegyéves vagy szakiskolába adni gyermeküket nem felesleges, sőt kötelességük mindnyájunk szebb, boldogabb holnapja érdekében, mert a tudás, a nagyobb szakismeret szocialista termelésünk, boldogabb jövőnk alapfeltétele. Budai József, tanító. A Cseh Filharmónia Jugoszláviába utazott Hétfőn, április 9-én a Prága-Közép pályaudvarról elutazott Mariborba az államdíjas Cseh Filharmónia, a Köztársasági Érdemrend birtokosa, A zenekarral együtt utazott Karel Ančerl karmester is. A pályaudvaron az együttes tagjaitól a Kulturális Ügyek Minisztériumának dolgozói búcsúztak. A búcsúzásnál jelen volt Jakša Bucsevics, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság nagykövetségének első titkára is. A kiváló csehszlovák szimfonikus zenekar Ljublanában, Zágrábban és Szabadkán lép fel. Visszafelé vezető útján Magyarország fővárosában, Budapesten is ad három hangversenyt. A hangverseny műsora a zeneművek legjelentősebb alkotásait tartalmazza. Többek között négy szimfonikus költe-: ményt, Smetana „Hazám" című ciklusából, a Libuša előjátékát, Dvorák Karnevalját, D-dur és E-moll szimfóniáját, Janáček szimfoniettjét és Bohuslav Martina IV. szimfóniáját. A Cseh Filharmónia Baranovics, Bartók Béla, Mozart, Debussy és Csajkovszkij müveket is ad elő. SVÄTOPLUK ČECH SZATÍRIKUS REGÉNYE maguk között, törzsasztaluknál, tíz korsó sör után mertek kuruckodni — szavakkal, melyeket holnapi tetteik sorra megcáfolnak. Prücsök Máté: háztulajdonos, aki csak egy gondot ismer: a kilakoltatásról kiadott új törvényt, „mely oly érzékenyen megnyirbálta a sajnálatra méltó háziurak jogát és kiszolgáltatta őket a lelkiismeretlen lakók kényekedvének". Ez az, ami őt bántja, ez a modernség, ez a szocialista anarchia, és így érthető, ha egyre jobban elhatalmasodik lelkében az a nézet „hogy régebben sok minden jobb volt, mint manapság". Svätopluk Čech e ponton kettős szatírát indít. Hősünket visszaveti a múltba, hogy a saját bőrén tanulja meg a modern élet vívmányainak megbecsülését: „Hej, de megjártam, hogy annyit dicsértem a régi jő időket! De csak kerüljek vissza a mi drága XIX. századunkba!" Ez a felismerés azonban csak mellékes — a helyzetkomikumból adódó — szempont. A múltba-vetítés fő célja: pedagógiai demonstráció. Be kell bizonyítani, hogy a Prücsök Máték a cseh történelem tegnapi nagyforduióin csak senkik és árulók lehettek volna. Mai habitusuk, lelki berendezésük, erkölcsi beállítottságuk a tegnap síkján ^sak ezt a szerepet realizálhatja — szemtépőn! A cseh történelem legmegrázóbb fejezete: a huszitizmus kora. Sväto- pluk Čech nem véletlenül ide vetíti vissza hősünket: Prücsök Máténak csúfosan meg kell buknia a vizsgán. Prágában vagyunk, a Zsigmond „keresztes" hada által ostromolt Prágában, és a lelkes, áldozatkész husziták közé csöppent Prücsök úr, azonmód elkülönül: „Annyira nem vagyok tökkelütött, hogy szembeszálljak a katonasággal ... legföljebb hiába ingerelném a vitéz urakat. Akkor már in kább istennek ajánlom lelkemet, ós engedem, hogy akár gulyást aprítsanak belőlem". A huszita megdöbbenve néz erre a lehetetlen csodabogárra: „Hogy is lehetne férfi, aki ilyen gyalázatosan gondolkozik és szemérmetlen szájjal még maga hirdeti a gyaláz; ' ot." Az összeférhetetlenség párbeszéde aztán így folytatódik Prücsök részéről: „Mi bajom nekem a ti Zsigmondotokkal? Ha ti összeütköztetek vele, intézzétek el a vitát a magatok kenyerén és ne ugrassatok bele olyanvalakit, akinek az egész se inge, se gatyája. Ügy pottyantam bele az egész kavarodásba, mint Pilátus a crédóba". Világosabban nem lehet beszélni: Prücsök úrnak semmi köze a huszitizmushoz, a cseh nép szabadságharcához! Nyárspolgárnak a cseh történelem világtörténelmi fejezetéhez nem lehet vonatkozása: se inge, se gatyája! Prücsök űr itt a lehető legroszszabb „slamasztikába" keveredett: ,,Azt képzeltem, hogy rendes háborút viselnek, ezek itt forradalmat csinálnak. Hej Prücsök, Prücsök, legroszszabb álmodban se gondoltad volna, hogy egyszer még lázadók közé jutsz!" — Lázadás részese lenni: ennél nagyobb szerencsétlenség nyárspolgárt nem érhet! Lázadás, forradalom az a lehetetlenség, amire még legrosszabb álmában sem mer gondolni. A bseh nyárspolgár mint forradalmár: maga az elképzelhetetlenig! Ennek a nyárspolgárnak a huszitizmus idegen valami, idegen és ismeretlen. A gyávaság az opportunizmus minden adott helyzetben színt vall. Prücsök úr sem tehet másképp. Ha már bent van egy testétől, lelkétől idegen és ismeretlen slamasztikában, akkor i; nagától adódó célja nem lehet más, mint elbújni, ellógni és valahol biztonságban megvárni, „míg elnyomjak a lázadást". Tehát: amíg népe leg sajátosabb szabadságharcát idegenek, németek elnyomják, ő félre áll és megvárja, míg a szolgaságot — de „rendet és nyugalmat" — hozó erők győznek, és ő igazoltan előbújhat lej tekéből. Ezen a ponton az is kitűnik, hogy a XIX. századból visszacsöppent Prücsök még népe történelmét sem ismeri, semmit sem tud arról, hogy Zsigmond megverten eliszkolt és hogy a prágai csata a „lázadók" győzelmével végződött. Prücsök úr árulásig érő elgyávuíása a XV. században megkapja a méltó büntetést, az árulóknak kijáró kiközösítést: „Sújtson le rád a nép haragja, melynek szégyenére és gyalázatára éltél... Te megtagadnád istent, az igazságot tesvéreidet, anyádat, a fajtádat, meg a nyelvedet. Ezért írtunk ki, ezért pusztítunk el a földről, amelyet beszennyeztél és meggyaláztál... Hiába könyörögsz nyomorult életedért, amelynek istene a teli has volt, oltáriszentsége a csorduló hordó volt". A szót tett követi és Prücsök urat hordóban pörkölik halálra, hogy utána stílszerűen hordóban ébredjen rossz álmából, ahová előző este részegen csöppent. Prücsök úr visszakerülve a XIX. századba, dohogva vonja le álomlátása konzekvenciáit: még dühösebb lesz a huszitákra és minden mai rokonaikra. Svätopluk Čech biztosít minket, hogy „a huszita kor a derék háziúrban határozottan kedvezőtlen emléket hanyott". Prücsök úr magatartása a XIX. század második felének cseh oDportunistáit leleplezi. Ez a cseh polgárság immúnis, érzéketlen népe, nemzete hőskorával szemben, ami nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint a német járomba, a Habsburg-valóságba való beletörődést: „Egyszóval a husziták kelekótya őr jítek voltak. Mit sem törődtek a csen-> des, feltűnésmentes nemzeti társadalmi munkával, minden örömük az volt, hogy ricsajt vernek a mozsaraikkal meg a buzogányaikkal, méltatlan tün-í tetéseket rendeztek és forrófejű hebehurgyaságukkal a legmagasabb uralkodó körökben kompromittálták a cseheket". Aki nem érti a finom gúnyt, azt Svätopluk Čech durvábban ébreszti a valóságra: „Ha a husziták módjára ma is minden hazaárulót hordóba ültetnének, Csehországban ha-' marosan a bognárság lenne a legjövedelmezőbb mesterség." A szatíra itt már átlépi műfaji határát: nyílt ítéletkimondás lesz, mely nem engedi meg, hogy az olvasóban érlelődjön a tanulság. A szatirikus hatást magának a regénynek, az anyagnak, a történetnek kell közvetíteni. Magyarázat, utalác és nyílt ítélet a regénytámogató mankó szerepét játszva, gyengítőn hat vissza magára az egész regényre, az adottsági mondanivalóra és a magától adódó konzekvencialevonásra. Pedig Čech regényének utalásra, magyarázatra nincs szüksége. Tóth Tibor fordítása komoly teljesítmény. Az igazi fordító képzett nyelvész is egyúttal, különben nem tudna megbirkózni e regény archaikusan tartott fejezetével. Tóth Tibor fordítása a nyelvészt dicséri. íme, egy péida: amikor Prücsök úr először áll szóba huszitával, ez így fogadja: „Lesem a szód, de csak alejtom, mit mondasz. Hogy lehessen civis, aki világ nélkül ólai éjfélig a városban, mnit az orv?" A regény dialógusai persze nem maradnak ez ónyelvű síkon. Cechnél a fejezet csak mutató, kort közvetítő betét, a szerző a zavartalan olvasási menet kedvéért csakhamar abbahagyja, hogy ezzel is megkönnyítse az olvasást és az élvezetet, mert élvezni lehet e regényt, mint minden igazi szatírát, élvezni és élvezve, éledve tanulságot vonni: kacagva megvetni és elítélni azokat, akik opDortunus tetteikkel hazát, népet és nyelvet vetélnek! FÄBRY ZOLTÁN