Új Szó, 1956. április (9. évfolyam, 92-120.szám)

1956-04-22 / 112. szám, vasárnap

A.LOSZEV: Qtt íli Jleniii A londoni feensberyi körzet cholfordi parkjában az egyforma külsejű házak között a 30. sz. alatt áll egy háromemeletes egyszerű épület. Ebben élt Vlagyimir Iljics 1902 áprilisától 1903 májusáig. Feensbery munkásnegyed. Szomszédságában fekszik a Bloomsbery városrész, amelyben az angol főváros dolgozó értelmisége: írók, diákok, művészek és tudományos dolgozók élnek. Közel van ide a brit múzeum, ahol Lenin gyakran egész napokon át dolgozott. Lenin kénytelen volt takarékoskodni és Feensberyben olcsón lehetett hónapos szobához jutni. Lenin és Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkája a cholfordi 30. számú házban egy évig laktak. Vlagyimir Iljics Münchenből került Londonba. Münchenben 1901 év végén az Iszkra (Szikra) című újságot adta ki. A müncheni nyomda tulajdonosa akadályokat gördített a lap kiadása elé, amiért Lenin kénytelen volt a lap szerkesztőségét és kiadóhivatalát áthelyezni Nagy-Britanniába, mely az akkori időkben egyike volt a burzsoá világ legszabadelvűbb államainak. Lenin Richter néven élt az angol fővárosban és arra törekedett, hogy ne vonja magára a figyelmet. Háziasszonya azt hitte, hogy a szerény újságíró német nemzetiségű. Lenin kevéssel azelőtt szibériai száműzetéséből visszatérve a forradalom előkészítésén dolgozott. Tekintettel arra, hogy Lenin az 1902-1903as években az Iszkra főszerkesztője volt, ő irányította Londonból az orosz forradalmi marxisták egész munkáját az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt II. kongresszusának előkészítésében és Oroszország munkásosztálya harcos pártjának megteremtésében. Ö vezette a tanácskozásokat az egyes küldöttekkel: a pétervári (leningrádi) bizottság, az északi szövetség és a moszkvai szervezet képviselőivel megalakította a II. kongresszust előkészítő szervező bizottság szerkesztőségi csoportját és részletesen kidolgozta a bizottság működésének programját. Lenin figyelmesen elolvasott minden levelet, amit az Iszkra Oroszországba küldött. Az Iszkra hasábjain, az orosz illegális dolgozókhoz intézett levelekben, valamint a szociáldemokrata emigránsok gyűlésein Lenin kérlelhetetlen harcot folytatott a szocializmus elveiért. Lenin szabad idejét Anglia tanulmányozására fordította. Anglia a nyugati kapitalizmus bástyája és egyúttal a legális munkásmozgalom erődítménye volt. Iljics még odahaza, Oroszországban megtanult angolul. Száműzetésében Susenszkij faluban lefordította Sidney és Beatrix Beeb „Az angol Trade Unionizmus elmélete és gyakorlata" című művét. Londonba érkezése után azonnal hozzáfogott az angol nyelv tanulmányozásához. Újsághirdetése útján megismerkedett két londonival, akiktől angol-orosz csereleckéket vett. Az otthoni tanulás azonban nem elégítette ki. Az angol nyelvet magával a néppel, a londoni munkásrétegekkel létrejött személyes kapcsolatai alapján akarta elsajátítani. A munka'bér-kifizetés napján Lenin estefelé helyet foglalt az omnibusz tetején és a külvárosba utazott, ahol a dolgozó nép élt. Csatlakozott a néptömegekhez, a kis népi vendéglőket, az olvasótermeket, a népgyűléseket látogatta. Felkereste a különböző vallásfelekezetek, szekták templomait, imaházait, ahol az istentiszteletek alkalmával nyilvános gyűléseket tartottak. Ezeken az összejöveteleken megvitatták a szociális és politikai kérdéseket. Az újsághirdetések alapján felkereste a város központjától messzebbre fekvő városnegyedek nyilvános gyűléseit, amelyeken nem vezető személyiségek, hanem egyszerű munkások szólaltak fel és ott sokáig hallgatta a vitákat. Leninnek mindegy volt, miről beszélnek ezek az emberek. Közelebb férkőzött a szónokhoz és figyelemmel kísérte beszédét. Néhány hónap múlva a londoni szegény nép tájszólása, amelyet Bemard Shaw a Pygmalion című színművében örökített meg, már nem volt titok előtte. Vlagyimir Iljicset nem érdekelte a kiválasztottak, az előkelők, a gazdagok, a fényűzők, a csillogó különlegességek és külsőségek Londona, amelyet az élvezethajhász gazdag turisták kerestek fel. Lenin Martin Andersen Nexö: A tervező és megvalósító az igazi Angliát, a munka és az osztályharc Angliáját tanulmányozta. Megértette és tisztelte az egyszerű angol, munkást, figyelte mindennapi életét, amely a töke elleni állandó harc jegyében folyt. Látta a küzdelem nehézségeit és nem kímélte aziokat, akik kerékkötői voltak az előretörő munkásmozgalomnak. Megemlékezve egy vitáról, amelyben egyszerű munkások vettek részt, ezt mondotta Nagyezsda Konsztantyinovának: t — A munkásokból csak úgy árad a szocializmus! A szónokok többnyire butasággal traktálják a hallgatóságot, de ha egy munkás szólal fel, mindjárt fején találja a szöget. Lerántja a leplet a kapitalista rendszer lényegéről. Leninnek az a tehetsége, hogy azonnal megértesse magát az egyszerű eir berekkel minden államban és megértse őket — amely tulajdonságáról Gorkij írt emlékezésében Lenin meglátogatásáról Capri szigetén —, Angliában is érvényesült. Londonban időt szakított arra, hogy irányítsa az orosz emigráns munkások tanulmányait. 1903 márciusában a Whitechapel proletárnegyed munkásainak gyűlésén előadást tartott a párizsi kommünről. Quelts, a Justice angol szoc. dem. szövetség hetilapjának szerkesztője segítségére volt Leninnek az Iszkra kiadásának megkönnyítésében. Lenin később így jellemezte Queltset: „az angol szociáldemokrácia legenergikusabb és leghívebb munkásainak egyike." Queúts — aki eredetileg nyomdász volt — a munkáspárt vezetői azon csoportjának volt tagja, amely a múlt század alkonyától kezdve kérlelhetetlen harcot vívott a nép ügyéért. Quelts Lenin rendelkezésére bocsátotta a Justice nyomdáját és megosztotta vele a szerkesztőségi iroda helyiségeit. Ez az iroda a nyomda egyik sarkában volt elhelyezve, amelyben éppen csak egy könyvespolccal felszerelt kis íróasztal és egy szék fért el. Amikor Vlagyimir Iljics meglátogatta Queltset irodájában, a másik széknek már nem akadt helye. Lenin ezt fel sem vette, egész életében keveset törődött a kényelemmel. A legnehezebb feltételek között is tudott dolgozni, s emellett állandóan lankadatlan erővel munkálkodott. A moszkvai Trudból. Az összes hírek közül, melyek Szovjetoroszországból jöttek, a legmegrendítőbb volt az első zavaros jelentés Lenin haláláról. Lenin meghalt. Mindegyikünk ösztönösen érezte, hogy ez könyörtelen tény. Nem kósza hír volt ez, hanem közlés: mindenkinek. Láttam egy rongyos ruhájú munkást, aki megtorpant, mintha súlyos sorscsapás érte volna, mikor tudtára adták a hírt. S arra gondoltam, vajon képzelhetőe más hír, mely ugyanilyen súlyos csapásként hatna az egész világra, az egész emberiségre? Mindenütt, ahol emberi élet lüktet, láttam egyszerű embereket, akiket ugyanígy lesújtott, megdöbbentett ez a hír... De ezek az emberek, ha fiuk született, Leninről nevezték el. Lenin volt legbiztatóbb reményük ... Évszázadokon át nem volt még egy ember, aki olyan méretekben tudta volna mozgásba hozni az emberek gondolatát és érzéseit, mint Lenin. Az utóbbi két évtizedben mindenütt, a földteke bármely pontján, mindenki ajkán felhangzott a neve: az egyszerű nép szeretettel ejtette ki a nevét, az uralkodók és elnyomók pedig gyűlölettel. Nyugat-Európa alkotó elméi, mind a művészet, mind az irodalom és a tudomány terén, nagy többségükben még nem tudták felfogni Lenin óriási jelentőségét. Talán azért, mert hiányzik belőle a nagy szellemek elbizakodottsága, talán azért, mert túlságosan emberi. Mind elismerik Lenin nagyságát, bár túlságosan egyszerűnek tartják, mert soha sem ölt magára t ált osi jelmezt, hanem az emberiség legnagyobb problémáiról is oly egyszerűen beszél, hogy azt bárki megértheti. S hozzá nem elvontan elmélkedik ezekről a problémákról, de valóban meg is oldja őket. A filozófiai okoskodásokat tettekre váltja, felborítja a régi iskolák hagyományát. Igaz, hogy ma már megjavult a helyzet. A kultúra képviselőinek legjobbjai, különösen azok, akik az Októberi Forradalom utáni korszakban nőttek fel, Lenin tisztelőinek vallják magúkat és fokozatosan az új társadalmi rend tudatos harcosaivá lesznek. Svédországban tehetséges fiatal írók s művészet-teoretikusok egész raja áll a lenini világnézet hatása alatt és vesz részt a proletariátus harcában. Az Amerikai Egyesült Államokban az irodalom nagyszerű újjászületése szakaszába érkezett, ami szintén Lenin hatásával függ össze. S nálunk Dániában is a kultúrfront ifjú harcosainak legjobbjai, kisebb vagy nagyobb mér-, tékben, a lenini tanok hatása alatt áll latiak. De még erősebb Lenin hatása az egyszerű munkásra, akinek ehhez nem kell az átnevelés bonyolult folyamatán keresztülmennie. A régi világ proletariátusa növekvő erejét és aktivitását teljes egészében Leninnek köszönheti, a nagy kinyilatkoztatónak és alkotó-, nak, akinek nincs párja a történelemi ben és Lenin gyermekének: a Szouí jetuniónak. A dolgozó tömegek élenjáró emberei, mind a kultúra képviselői, mind az egyszerű munkások, Leninben osz-. tályuk és mozgalmuk legnagyszerűbb vonásainak megtestesülését látják; á harcoló proletariátus legértékesebb tulajdonságait Leninben leli fel: hitét, törekvését, eszméit, melyek Leninnél valódi nagyságukban és ragyogó fényi ben mutatkoznak meg. Sőt, az a tömeg is, amely még nem ébredt fel, vagy amelyet újból el akarnak bódítani, ösztönösen érzi, hogy Lenin — vérbeli testvére. Lenin jelentősége a nemzetközi proletármozgalom számára felbecsülhetetlen. Lenin lángesze egyesítette magában a tervezőt és megvalósítót, új célokat mutat a kultúra képviselőinek: a passtív szemlélet világából a cselekvés, a tettek világába vezeti őket. A proletariátus felszabadító harca új lendületet kapott. A munkásmozgalmat nem lehet többé visszafordítani. Lenin életet lehelt azokba az erőkbe, melyek az emberiség haladásáért harcolnak. (1938) LENIN A BÉKÉÉRT Milyen gondolat lehet méltóbb tudatunk foglalkoztatására Lenin születésének mostani 86-ik évfordulóján, mint a békére, a dolgozó emberiség nagy és egyetemes békéjének konkrét megteremtésére való törekvés. Az SZKP XX. kongresszusán az elhangzott referátumok három hatalmas ideológiai pillére — a különböző társadalmi rendszerek békés egymás mellett élése, az öldöklő és kultúrapusztító háborúk kiküszöbölhetősége és a szocializmusra valő áttérés új távlatai, esetenként az éles osztályharc megrázkódtatása nélkül — a szocialista jövő biztonságos házának megépítésére igazi előkészület és lelkesítő kezdeményezés. A mindebben megnyilvánuló béketörekvés lenininek nevezhető, tőle ered, az ő tanításainak és példájának napjainkig érő, élő hatásában gyökerezik. Amint a leningrádi Szmoínyij-paíota előtti parkon át a homlokzat hatalmas oszlopsora felé közeledik a látogató, a kapubejárathoz vivő lépcsőzet előtt szemben találja magát Leninnel. V. V. Kovlovszkij idehelyezett műve Vlagyimir Iljics olyan megörökítése szoborformában, ércanyagból, amely igazán méltó hozzá és emberi lényét megragadó erővel fejezi ki. OJ SZŐ 1956. április 22. Megragadó erejű azért, mert a szobornak nincs magas talapzata, nem felettességé*, ünnepélyes emelkedettséget érez benne az előtte megálló, hanem érzi a nagy gondolkodónak, a lángeszű alkotónak és a biztos ítéletű cselekvőnek az egyszerű emberek életszíntjéhez vaió teljes közelségét. És ez a közelség jut a szoborábrázolás egészében kifejezésre. Az emberi történelem emberhez méltó korszakának ez a rendkívüli elméjű és akaratú elindítója nem azzal nagy, hogy kiemelkedő helyről szemlél és irányít, hanem azzal, hogy a tömegekkel van. közöttük él, minden igény nélkül megkülönböztető külső formákra, ünnepeltetésre. Lenin igényesség nélküli nagyságáról beszél a Szmolnyij-palotában az a szerény dolgozóhelyiség s egyszersmind lakószoba, amelyből a Nagy Októberi Szocialista Forradalom első napjaiban és az utána következő hónapokban Lenin a forradalom magas eszmeiségi vonalának betartása felett őrködött. Ez az őrködés természetesen ezerirányú széttekintést és gondoskodást jelentett. Kozlovszkij szobra egyszerű köznapi ruhában ábrázolja Lenint s úgy érezzük, hogy felénk irányuló, felemelt jobbja az igazságos és demokratikus békének arra az útjára mutar, amelynek elfogadását innen, a Szmolnyijból ajánlotta a világ valamennyi hadviselő államának, minden népek dolgozó tömegeinek. Itt fogalmazta meg — miután a harcos bolsevikok az ideiglenes kormányt megdöntötték és minden hatalmat a szovjetek vettek át — azt a békedekrétumot, amelyet a szovjetek kongresszusa 1917. október 26-án éjszaka elfogadott. A békedekrétum az emberiség elleni legnagyobb gonosztettnek tartja a háború folytatását, meghódított gyenge népek leigázására és szétdaraboló felosztására. A békére való törekvés Lenin elgondolásában azokat a kivételes tulajdonságokat mutatja, amelyek egész cselekvő munkáját átjárják. Nem úgynevezett pacifizmusról van szó, tehát mindenáron való nyugalomkeresésről, nem támadó célokat leplező, békét csupán hangóztató színészkedésről, hanem arról, hogy a szocializmus új társadalmának felépítése közben az ember felemelésének végtelenül ^fontos eszköze, előfeltétele a béke. A békére valő törekvés Leninben építő akarattal forrt össze és ennek az akaratnak minden akadállyal megbirkózó érvényesülését a rá jellemző kritikai bátorság és őszinteség támogatta. Az Októberi Forradalom győzelme után megkezdődött a forradalmi harc a békéért: Nyílt tárgyalások megindításának javaslatával s a területrablásokról és a legyőzőitekre kiróvandó hadisarcról való lemondás elvének hirdetésével. Lenin a népbiztosok kormánya élén nyíltan kifejezi a tömegek megundorodását a nyomort és lealacsonyodást okozó első világháborútól. Lényegében a következőt mondja: nem félünk bevallani, hogy belefáradtunk a háborúba, amelybe az uralkodó osztályok kergették a népet. A polgárháború súlyos szakaszában Lenin súlyos áron is a németekkel való békekötés mellett van, mert így a munkások és parasztok állama lélegzethez jut, hogy belső helyzetét megszilárdítsa és megindíthassa azt az építést, amely gyors bizonyítékot nyújt a tömegeknek arra, hogy az új társadalmi alakulatban hallatlan alkotó erők szabadulnak fel. Végtelenül tanulságos Lenin magatartását elemezni a nyugati hatalmak által támogatott felkelések idején. A Békedekrétumnak van egy rendkívül jelentős utalása arra, hogy milyen módszerrel kell a béketárgyalásokon eljárni. Nevezetesen azt hangoztatja, hogy az annexió és hadikárpótlás nélkül kötendő béke elve nem merev, ultimátumszerű magatartást fejez ki, hanem a szovjet kormány kész figyelembe venni a többi tárgyaló fél által előterjesztett javaslatokat és módosításokat. Amikor Lenin a Békedekrétumban az ultimátumszerűség ellen fordult, ennek elvi jelentősége van napjainkig. A nemzetközi érintkezésből ki kell küszöbölni minden diktátumot, meg kell lenni a jóindulatú tárgyalásra és megegyezésre való készségnek. És íme a mostani napokban ez a készség, ez a követelmény érvényesül a Szovjetunió Kommunista Pártjának és kormányának annyi nyíltsággal és őszinteséggel kezdeményezett nemzetközi, államközi, népközi kapcsolataiban. Mindaz, amit a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusán a különböző társadalmi rendszerek békés együttéléséről, a háború elkerülhetőségéről és a szocializmusba való átmenet polgárháború nélkül lehetséges különböző formáiról kifejtettek, egyetlen egyetemes, forró törekvésbe torkoll: kiküszöbölni a történelemből a rombolások sorozatát, az örökös bukdácsolást a vérontások és pusztítások szakadékain át a további építés felé (amelyre ismét pusztulás várt eddig az osztálytársadalmakban), megteremteni a bizonytalanságtól és a jövőtől való aggodalmat megszüntető társadalmi rendet mind belső, mind kifelé valő vonatkozásaiban. Mindez lenini örökség, hiszen a Békedekrétumot kisérő előadó beszédében azt mondotta, hogy az emberiséget meg kell szabadítani „az örökös gyilkolás lidércnyomásától". Ő adta továbbá a népközi kapcsolatok, a külpolitika számára azt az irányítást, hogy annak nem szabad egyoldalúan merevnek és hajthatatlannak lenni. A régi társadalomtörténetnek menynyire a gyökerére világít Leninnek az a megállapítása, hogy a burzsoázia szerint a szovjetek békességes, nem ultimátumszerű fellépése gyengeségre vall. Lenin ezt a balhiedelmet megérti és megmagyarázza. A burzsoázia ugyanis nem tudja elképzelni, hogy a békeakarat erőt jelenthet, mert szerinte csak a tömegek harcbakergetése vall erőre és az ezzel való fenyegetőzésnek lehet súlya. 1917 októberének elején Lenin Ciliket írt a Rabocsij Putejba, s ebben a cikkben azt olvassuk, hogy a forradalom ügyének győzelme jelenti a szabadságot és a föld átadását a dolgozóknak, de még ezeket a vívmányokat megelőzően és elsősorban a békét, az imperialista erőszaktól való teljes lemondást. Lenin számításba vette mint lehetőséget a forradalom békés fejlődését, beszél arról, hogy a nép békésen válassza meg küldötteit, a szovjeteken belül a pártok békés mérkőzése menje" végbe és a hatalom