Új Szó, 1956. január (9. évfolyam, 1-31.szám)

1956-01-14 / 14. szám, szombat

PÁRTÉLET A vágkirályfai pártszervezet tagjai a szövetkezet megszilárdításáért Az 1955-ös esztendő befejezésével a vágsellyei járás szövetkezetesei, egyénileg dolgozó kis- és közép­parasztjai hozzáláttak a másodjk öt­éves terv első éve feladatainak meg­valósításához. A falusi pártszerveze­tek nyilvános gyűléseken ismertették meg a szövetkezeti és egyénileg dol­gozó parasztokkal azokat a nagy fel­adatokat, amelyek az 1956-os esz­tendőben előttük állnak. A vágkirályfai pártszervezet is megtárgyalta az 1956-os év teendőit, majd nyilvános gyűlésen ismertették a feladatokat. Maguk a párttagok határozatot fogadtak el, mely sze­rint bővíteni fogják a szövetkezet tag- és földalapját. Elhatározták, hogy megszilárdítják a pártiskola lá­togatását, hogy ideológiai és eszmei tudásuk fokozásával helyes meggyőző munkát tudjanak végezni a földmű­vesek között. Ha minden kommunista a legjobb tudása szerint lát munkához, ez nem is lesz olyan nehéz. Hiszen ebben az esztendőben van mivel lépniök a szö­vetkezeten még kívülálló kis- és kö­zépparasztok elé. Az 1955-ös eszten­dőben a munka jó megszervezésével rendkívül szép eredményeket értek el mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben. Ezeket a ki­magasló eredményeket elismerik az egyénileg dolgozó kis- és középpa­rasztok is. Amíg a földművesek 17 mázsa bú­zát, 22 mázsa árpát és 16 mázsa ro­zsot termeltek átlag egy hektáron, addig a szövetkezetesek búzából 28, rozsból 26,5, árpából 25,5, zabból pe­dig 46,5' mázsa termést értek el hek­táronként. A faluban az egyénileg dolgozó parasztok a múlt évben bi­zony nem mindnyájan tettek eleget beadási kötelezettségüknek, a szö­vetkezeti tagok ellenben a gabona­nemúek minden fajtájából magasan túlteljesítették az állam iránti köte­lezettségüket. így volt ez az állati termékek be­adásában is a múlt évben. Sertés­húsból 78 mázsát, marhahúsból 52 mázsát, tejből 48 000 litert adtak ter­ven felül. Ezek a szép eredmények a szö­vetkezeti tagok jó munkájának, a szakszerű irányításnak, s nem utolsó sorban a falu kommunistáinak kö­szönhetők, akik elől jártak a mun­kában és minden ügyes-bajos dolog­ban segítették a szövetkezet tagjait, így a múlt évben megerősödött a szövetkezet, aminek hasznát látja minden egyes jól dolgozó tag. Míg az elmúlt években alig-alig bírtak annyit kitermelni, hogy az előleget fizethessék a munkaegységekre, most előreláthatólag 4 korona jut munka­egységenként a zárszámadáskor. Elő­legül 7 koronát fizettek, ezenfelül gazdag pótjutalmazásban részesültek a tagok. Volt olyan is, aki három-, sőt négyezer korona pótjutalmat ka­pott. A kommunisták segítségével a szö­vetkezeti tagok az állatállomány ré­szére a szemes- és szálastakarmány­alapot 150 százalékra biztosították. Ezáltal a tél folyamán emelhetik az állatok hasznosságát. A szemes- és szálastakarmányokon kívül elegendő sílótakarmányt is készítettek. 650 köbméter silókukoricát és 30 vagon répaszeletet. Ilyen eredmények felmutatásával nem lesz nehéz megvalósítani a kommunistáknak a magukra vállalt feladatot. Felvilágosító munkájuknak már most megmutatkozik az eredmé­nye. Az a 11 kis- és középparaszt, aki a nyár folyamán beadta a kilé­pési nyilatkozatot, visszajött a szö­vetkezetbe. Kilátás van rá, hogy to­vábbi földművesek is a közös gaz­dálkodás mellett döntenek. Halász Ambrus, Egy pártbizottsági gyűlésről Kissé hiányos ez a pártbizottsági gyűlés, a bizottsági tagok közül töb­ben nem jelentek meg. Igaz, igazol­tan vannak távol, de most, amikor az üzemi pártszervezet évi munkája mérlegelésének előkészítése van na­pirendre tűzve, egyes elvtársak tá­volmaradása nagyon is érezhető. Szerettünk volna egyet-mást meg­tudni a gazdasági helyzetről, arról, hogyan dolgozott a múlt év folya­mán a ligetfalusi Kovosmalt-üzem. Nem történt azonban teljesen így. — Fából a kilincs, madzag a húzó­ja, így mondja a népi szólás. Eléged­jünk meg azzal, ami van. Próbáljuk meg kibogozni a szálakat, kihámozni a helyzetet, néhány szót szólni arról, hogy a ligetfalusi Kovosmált üzemi pártszervezete mit tegyen még az év­záró gyűlésig és a jövőben. Az a tény, hogy Bezák elvtárs iga­zoltan maradt távol a pártbizottsági gyűlésről, helytálló. Azonban a már kidolgozott gazdasági jelentést — ha valóban kidolgozták — más pártbi­zottsági tag is ismertethette volna. így a helyzet olyanképpen festett, mintha a pártbizottság az ott megje­lent, nem az üzemi pártszervezethez tartozó elvtársak előtt restellte volna alaposabban feltárni a helyzetet. Pedig ez az álláspont — még gon­dolatban is — helytelen. Hisz úgyis elég sokan tudják, hogy a ligetfalusi Kovosmált tavaly nem teljesítette a tervet. Egyrészt azért, mert hosszabb ideig anyaghiánnyal küzdött, másrésat meg azért — és ez a ré6z sem ki­csi a hibák halmazában, — mert az üzemi pártbizottság is gyengén mű­ködött. Erről beszélt a kiküldött instruk­tor is, amikor azt mondta, hogy a pártbizottság egyes tagjai (azóta már új tagokat választottak) nem egyszer „kész tények" elé állították az egyes üzemrészlegek dolgozóit. Olyan érte­lemben, hogy nem végeztek megfelelő politikai nevelő munkát az egyes ak­ciók előkészítése előtt, a kommunis­ták nem magyarázták meg a parton­kívülieknek, hogy az egyes feladató-, kat miért kel! elvégezni. Konkrét eset a normaszabályozás­nál. Míg a 100-as üzemrészlegen az akció jó kerékvágásban halad, addig a 300-ason már komoly nehézségek mutatkoznak. A 300-as munkarészlegen a kom­_ munistáknak kell türelmesen meg­győzni a dolgozókat arról,, hogy a ter­melésben ez évben már nem lesz fennakadás anyaghiány miatt, jól le­het majd keresni, C6ak becsületesen kell érte dolgozni. És becsületes munkás sok van az üzemben. Nagyobb baj az, hogy hiá­nyos az elismerés, és a róluk való gondoskodás. Ne értsük ez alatt a bérezést. Ámbár itt is van még mit csi­nálni annak ellenére, hogy eddig is sokat tettek, sokat rendbehoztak e téren. Az emberek azonban szeretik, ha munkájukkal társaik előtt is elis­merést szerezhetnek. A legjobb dol­A Csehszlovák Államvasutak tervteljesítésének grafikonja A Közlekedésügyi Minisztérium je­lentése szerint a Csehszlovák Állam­vasutak vasútigazgatóságai be- és kirakodási, valamint személyszállítási grafikonja 1956. január első dekád­jában a következő: cjj c0 5í -ű <0) Xi a "ľ Ä! a > ä n C í? 'CO m N -M -P 01 e d) CO M •<D x. ä •Y 11 C C '3) cfl ffl c/l '-Í x> « c 3 S o 3 > 3 -2 Í .SK, ä S Ä — CO Si ™ N CC *-> O yi indulás érkezés Kassa 104,4 100,9 94,6 96,6 Bratislava 108,5 98,5 93j3 96,1 Ostrava 92,6 104,3 93,8 96,2 Prága 107,0 100,0 80,3 85,5 Üstí nad Labem 96,7 101,5 84,4 84,9 Plzeň 96,3 104,8 86,8 86,5 össz sen 99,1 101,8 91,0 92,5 Új iskolák a kassai kerületben Az új korszerű iskolák állandóan növekvő száma a kassai kerületben bizonyítja államunk nagy gondosko­dását az ifjúság neveléséről. Ez évben a kassai kerületben iskolai építkezé­sekre csaknem 38 millió koronát for­dítanak. Hét új, korszerű iskola építé­2 ÜJ S Z Ô 1956. január 14. sét kezdik meg, mégpedig tizenegy­éves iskolák építését Szepsin és Nagyrőcén, nyolcéves iskolák építését Hrabušicén és Rozsnyó-Bisztrón, va­lamint Poproč bányászfalvakban. Üj óvodát építenek a Tátra alján, Svit­ben és Kassán. Az 1956-ik év folya­mán a 24 építés alatt álló iskolából 19-et befejeznek és a következő két évben a többi ötöt is felépítik. gozókat ki kellett volna emelni, meg­jutalmazni őket. Ez azonban nem tör­tént meg. Mindezt tudják a pártbizottság tag­jai, beszélnek róla. Beszélnek arról is, hogy ha valakinek a neve felkerül a dicséret-táblára, s netalán valamikor hiányzik a munkából, van ám akkor felzúdulás. Tehát van igazságérzet, lelkesedés, kezdeményezőképesség a dolgozókban, s Peťkó elvtárs se keseredjen el, hogy a 300-ason egy-két élesebb szóváltás is elhangzik. Inkább arra használják fel a dolgozók kezdeményezését, hogy a hibákat eltávolítsák, rendet teremt­senek. , Előbb azonban a pártbizottság ^te­remtsen rendet munkakörében. Még pedig úgy, hogy a munkahelyek prob­lémáit is aprólékosan megismeri, elemzi. Erre irányítsák a párttagokat. Ha jelentős, sokoldalú segítséget tud­tak nyújtani a hódosi EFSZ-nek, a védnökségi szövetkezetnek, akkor ott­hon, a saját munkahelyükön minden bizonnyal még nagyobb rendet tudnak csinálni. Mert az évközben előfordult hibák nemcsak az anyaghiányból erednek. Ha fogyatékosságról beszélünk az üzemben, elsősorban az állapítható meg. hogy a legnagyobb fogyatékos­ság a gyenge tömegpolitikai murika. Ez a nehézségek eredője. A pártbi­zottságnak ezt kell szem előtt tar­tunia, kiváltképpen most, amikor az évzáró taggyűlést készítik elő, és a pártcsoportok megvitatják, elkészítik a beszámoló rájuk eső részét. A pártcsoportokban is ismertetni kell a gazdasági eredményeket és ál­talában az egész gazdasági helyzetet, hogy az elvtársak hozzá tudjanak szól­ni, javaslatot tudjanak adni a munka megjavítására, beszélni tudjanak ar­ról, a kommunisták hogyan dolgoztak egy éven át a terv teljesítéséért. Minden hibát, fogyatékosságot bát­ran _ fel kell tárni a kommunisták előtt, mert csalk a hibáik megismeré­sével lehet azokat eltávolítani. G. Á. Megjelent az „Új Idő" új száma Az Oj Idő ez évi 2. számának vezér­cikke az új esztendő politikai pers­pektíváival foglalkozik. Turszun Zade tádzsik költő, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldötte a régi és a mai Tádzsikisztán újévi ünnepét hasonlítja össze. Thakin Kodó Hmaing burmai költő pedig Burma gazdasági eredmé­nyeit és a Burmai Unió külpolitikáját ismerteti. Az új számban lát napvilá­got Jeruszalimszkij professzornak, a történelemtudományok doktorának Kingsley Martinhoz, a New Statesman and Nation című angol hetilap szer­kesztőjéhez írt nyílt levele arról, ho­gyan juthatnak ki a nyugati hatalmak a háborús tömbök politikájának zsák­utcájából. Karel Beba csehszlovák új­ságíró a kínai újévi ünnepségekről és népszokásokról számol be, Berezskov folytatja Tízezer kilométer az Egye­sült Államokban című riportsorozatát. Ä nemzetgyűlés bizottságai az 1956. évi állami költségvetésről tárgyalnak Csütörtökön, január 12-én a nem­zetgyűlés bizottságai folytatták az 1956. évi állami költségvetés megtár­gyalását. A kulturális bizottság meg­tárgyalta a Kulturális Ügyek Minisz­tériumának költségvetési fejezetét (előadó Oleg Homola képviselő), to­vábbá az Állami Testnevelési és Sport­bizottság költségvetési fejezetét (elő­adó: Gustáv Przec^ek képviselő) és a prágai vár költségvetési fejezetét (előadó Andela Sukupová képviselő). Ugyanezen a napon ülésezett a költ­ségvetési és gazdasági bizottság, amely megvitatta a Kohóipar- és Ércbá­nyaügyi Minisztérium költségvetési javaslatát, valamint a Magfizikai Inté­zet, a Találmányi Hivatal és a Nor­malizációs Hivatal költségvetési javas­latait. Az említett költségvetési feje­zetek előadói Miroslav Voborský, Ján Pavlik ás Engelbert Toman képvise­lők voltak. A költségvetés valameny­nyi említett fejezetét az egyes re­szortok miniszterei és a hivatalok ve­zetői jelenlétében megvitatták és jó­váhagyás céljából a nemzetgyűlés plé­numa elé terjesztették. Az 1956. évi állami költségvetés meg­vitatása során január 13-án, pénteken összejött a nemzetgyűlés külügyi bi­zottsága, hogy megtárgyalja a Kül­ügyminisztérium költségvetés: fejeze­tét. Zdenék Fierlinger, a nemzetgyű­lés elnökének jelenlétében a kérdéses költségvetési fejezetről Anežka Hodi­nová-Spumá számolt be. A külügyi bizottság ülésén a csehszlovák Köz­társaság politikájáról Václav Dávid külügyminiszter számolt be. A Szlovák Nemzeti Tanács szűkebb elnökségének ülése A Szlovák Nemzeti Tanács szűkebb elnöksége csütörtökön, január 12-én tartotta 25. munkaülését. Értékelte a gazdasági, kulturális és népnevelési bizottságok ez év január 11-i közös tárgyalását és elhatározta e bizottsá­gok határozatainak végrehajtását. A Szlovák Nemzeti Tanács szűkebb elnöksége ezután jóváhagyta a Szlo­vák Nemzeti. Tanács és bizottságai üléseinek február havi programját. Jóváhagyását adta ahhoz, hogy a földművelésügyi bizottság tárgyaljon a tavaszi mezőgazdasági munkák elő­készítéséről. A Szlovák Nemzeti Ta­nács összeül, hogy megtárgyalja az 1956. évi állami költségvetés szWá­kiai részét, valamint az 1954-. évi ál­lami zárszámadást. Az ülésen végül megtárgyalták a Megbízottak Testülete tagjainak be­számolóit azon feladatok végrehajtá­sáról, amelyeket a Szlovák Nemzeti Tanács bizottságai reszortjaik munká­jával kapcsolatos beszámolójukban ajánlottak, valamint megtárgyalták a megbízottaknak a képviselők kéruései­re és hozzászólásaira adott válaszát Megszépült Rozsnyó főtere A rozsnyói főtér elhanyagolt, ren­detlen állapotban volt. Gidres-gödrös, köves talajú, szerteszét a hetivásá­rokon elszórt hulladékokkal, a főtér közepe táján pedig egy idomtalnn, ko­pottfalú téglabódéval volt ékesítve. A főtér körül a járda mellett valamikor virágágyak voltak, de ezekből rövid időn belül semmi más nem maradt, csak a keményre taposott 'föld. Az őrtorony tövében elterülő „kis séta­tér" ;sem festett ki. szebben. Azóta 'egy esztendő telt el és a rozsnyói főtér képe sokban megvál­tozott. A teret simám aszfaltozták, lerombolták az idomtalan bódét, más helyre tették a piacot. A tér körül új virágágyakat létesítettek, a kis park új padokat kapott. A főtér meg­szépült a rozsnyóiak nem kis örömé­re. Vannak azonban Rozsnyón olyan egyének is, akiknek a jelek szerint szűknek bizonyul a széles járda, mert ők a virágágyakon keresztül sétálgat­nak. Az átjárógatók még a virágágya­kat övező vékony láncokból álló ke­rítést is leszaggatják. Kérjük, ne tegyék tönkre és ne csúfítsák el újra a rozsnyói főteret. Tartsák szem előtt azt, hogy vannak olyanok is, akik szeretik, ha környe­zetük csinos és rendes. Fábián J., Rozsnyó Készül a kollektív szerződés a Klement Gottwald-üzemben A Považská Bystrica-i Klement Gott­wald-üzem dolgozóinak minden évben nagy segítséget nyújtott a terv telje­sítésében a kollektív szerződés pontos betartása. Második ötéves tervünk első évének elején is hozzáláttak a kollek­tív szerződés kidolgozásához, amely az üz?m vezetőcége és a ' "zervezrt egész évi programját fejezi ki. A Považska Bystrica-i gépgyár fel­adatai ebben az évben 5 százalékkal nagyobbak, mint tavaly. A „Pionír Jawa 50" típusú kis motorkerékpír gyártása több mint tízszeresére emel­kedik. A műszaki, ipari és pénzügyi terv, valamint a kollektív szerződés összeállításánál a Klement Gottwald Üzem dolgozói 158 műszaki-szervezési intézkedésre nyújtottak be javaslatot. Ebből 114 intézkedést elfogadtak, a'melyek összértéke hét és félmillió koronára rúg. A napokban az üzem részlegeiben és műhelyeiben a dolgozók megvitatják a javaslatokat, hogy a kollektív szerző­dést ez év február végéig megköthes­sék. Négy gyerek életét mentette meg Egy iskolásfiú hőstette Karlovy Vary vidékén történt. Is­kolás gyermekek csúszkáltak a jé­gen. A nagyobbak jégkorong-mérkő­zést rendeztek. Mindennapos kép ez a halastavak vidékén. A játék és csúszkálás közben a gyerekek vidá­man nevetgéltek, kiáltoztak. Az egyik nap azonban a lárma hir­telen elcsendesült. Azon a helyen, ahol hét, hat év körüli gyermek ját­szadozott, csak egy sötét lyuk táton­gott a jégen és a jeges vízből három gyermekfej emelkedett ki. Négy gyermek a jég alá került. Helmut Metličky iskolás gyermek pajtásával elsőnek sietett a vízbe esett gyermekek segítségére és a korongiitö segítségével kiszabadította azt a három gyermeket, akik a víz színén tartották magukat. De mi lesz a többiekkel? Nem le­hetett sokáig gondolkozni. Az oda : seregiettek soraiból kilépett egy diák és beugrott a vízbe. A jeges víz ösz­szecsapott feje felett. A diák — Václav Š vare — a Lomnic u Soko­I lova-i nyolcéves iskola tanulója volt. Háromszor tért vissza a jég alól és mindig egy-egy gyermekkel. De Vác­lav, bár, a jeges vízben teljesen át­fagyott és kimerült volt, feladatát ezzel még nem fejezte be. Látta ezt barátai arcán és a két Adamec gyer­mek könnyein is. Václav Svarc is­mét a víz alá bukott. Rövid idő múlva a jég alól két gyermekfej bukkant fel. Václav és a kis Ada­mec. A lomnici halastón a mulatság er­re a napra be/fejeződött. A kis Vác­lav számára elmaradt a szórakozás másnap is, lázasan feküdt az ágyban. Azonban négy gyermekéletet mentett meg. A gyermekek egészségesek és ez a tudat örömmel és boldogsággal töltötte el. Václav Svarc számára a január 11-i szerdai nap ünnep volt. A Lomnice u Sokolova-i nyolcéves iskoláfiak pionírcsoportja Václavot ünnepélye­sen tagjává fogadta. A felsorakozott diáksereg előtt nyerte el ezt az el­ismerést hősi tettéért. t

Next

/
Thumbnails
Contents