Új Szó, 1956. január (9. évfolyam, 1-31.szám)

1956-01-02 / 02. szám, hétfő

,— KÍNAI ÚJÉVI KÉPEK £ B a Valamikor, talán nem is olyan régen, a délgömöri falvaikban tévhitek, babonák köde gomolygott, az orvos, a kórház. a patika olyan messze volt tőlük, mint .a hold vagy a csillagok. Javasasszonyok „kezelték" a kisdedeket. Vízbeejtett parázs volt a kórtünet okának megállapítója, kígyókp, szamár szőre — s ki tudja mi még — az orvosság. Mi a helyzet most? Hogyan gondoskodnak a kisgyerekek egészségéről ma? — ez a kérdés foglalkoztat, amikor Greksa védőnővér útitársaként 'egy eléggé eldugott falu, Hegymeg felé igyekszem. Arra is kíváncsi vagyok, ki ez a nő, aki a kisdedeket védi és milyen a munkája? Ott, ahol kiszálltunk a vonatból, hiába keresnél állomásépületet. Csak egy feketebetűs tábla hirdeti, hogy Hegymegen vagy. Azaz, hogy csak leszel, ha félórát gyalogolsz a sáros mezei úton. A nővér előttem megy, piros kendője lebeg a reggeli szélben. Önös, nehéz ég alatt hallgatnak a dermedt lombrtk. Egyelőre lelket sem lá*.ni semerre. A kis völgy vadvizes, mocsaras részén idős bácsi mossa a sarat gumicsizmájáról. Egyre nagyobb a sár. Balkézre egy kis erdő fái között a hegymegi kondát makkoltatják. A kondásfiú szájába veszi két ujját és nagyokat füttyentget. Két ku'-ya csaholva tereli össze a messzebbre széledt malacokat. Végre egy dombról meglátjuk a falut. Pihen a dombok közt, mint gyerek az anyja ölében. — Hány faluba jár? — kérdezem a nővért. — Húsz falu van a gondjaimra bízva — feleli. Magas, karcsú nő, tekintete jókedvet sugároz. Gyereke sohasem volt, tíe húsz falu kisdedeivel törődik olyan Szeretettel, mintha az övéi volnának. — Aztán meg a tanyák is — teszi hozzá. Hegymegre körülbelül havonként egyezer ér el. Előttem megy, vállán szatyor lóg, benne esőköpeny', elemózsiát visz. Ifegpnegre két dolog jellemző — gondalom, amikor elérjük az első házakat, a csend meg a sár. Kis falu. Házai össze-vissza épültek. Van néhány igen öreg, süppedt háza, de ezek mellett sok szép, %új örvendezteti az idegent. A csendet a harangok verik fel. Olajzöld tökökkel megrakott ökrösszekér nyikorog, kútgém mozdul, kutya ugat. A falu életjelt adott magáról. A Bodorék udvarán haragos kutya rugaszkodik felénk, de a lánc visszatartja. A faoszlopos tornác párkányán vörös-tarka kandúr alszik. Benyitunk a konyhába. Feketekendős néni kerül elő. A nagymama. — Kálmuskához jöttek? — kérdezi, amikor felismeri a nővért. — Álszik ... — s ujját szájára illeszti. A lefüggönyzött szobában fehér kocsiban alszik Kálmuska. Nyolc hónapos. Nézzük a gyereket. Nemrég a gyomrával volt valami baj, nem akart' envidám szórakozását látjuk. ni. De az osgyáni tanácsadó orvosa előírta a gyógykezelés módját s most már rendben van. Pufók arcán ott az álom rózsapírja. A nővér a szellőztetés fontosságát magyarázza a néninek. Mikor megint az utcán kerülgetjük a nagyobb tócsákat, szerfelet csodálkozom, hogy a nővérnél semmilyen jegyzetfüzet nincs, az anyák nevét és címét fejből tudja. — Ha álmomból, vernének föl, hogy soroljam el a nevüket, úgy elmondanám, mint egy verset. De a gyerekekről is mindazt, amit a legutolsó látogatásomkor tapasztaltam. — De húsz falu — csodálkozom. — A tanyákról megint megfeledkezett •— mondja és befordulunk a következő udvarba. Az öthetes Balázs Rózsika anyját egy kicsit megfeddi útitársnöm. A pelenka nem olyan, amilyennek lennie kellene. Megmondja az asszonykának, milyet vásároljon. A nővér éles szeme észreveszi, a gyermekkádban mostak valarrýt. Figyelmezteti a háziakat, hogy még pelenkát sem mossanak a kádban. * * * _ Hiába jegyzem a szülök vezetéknevét. Hegymegen igen sok a Bodor meg a Balázs. Balázs Gabikát is kibontják, megnézik. Az egyik lábfejét görbén tartja. Útitársnöm megmagyarázza Balázsnénak, hogyan masszírozza a lábat. — Ha ez nem segít, el kell vinnie egy ortopéd szakorvoshoz — teszi hozzá. Ezek a Balázsék szép, tágas házban laknak, az ifjú apa a szövetkezet tagjaJárjuk a falut, gyúrjuk a fekete sarat. Kisüt a nap, jókedvű délelőtt terül a tájra. A kocsma mellett kőrakás magaslik. Nemsokára hozzáfognak a kultúrház építéséhez. Jelen pillanatban még villany sincs a faluban, de azt is vezetik már a szomszéd községből. A falu túlsó végén építik a szövetkezet emeletes raktárát. Az egyik háznál — ezek is Bodorék — az apa van itthon, a tűzhely mellett ül, ringatja a bölcsöt. Már nem fiatal ember. Huszonnégy, huszonegy és kilencéves gyermekei vannak. A kicsi bölcsőben ringó Kató öt hónapos. Nagy, erős gyerek. Makkegészséges. Járjuk a falut. Egyik kapun ki, másikon be. Cuppog a sár. Jól fűtött konyhák melege ölelget. Az egyik udvaron régi kemencét fedezek fel. Az eresz alatt piros paprikafüzér, kötözött kukorica függ. A kertben hatalmas tökhegy. A konyhában ránknevet egy kéthónapos leányka, Apja a feledi traktorállomáson dolgozik. Lakásuk szép, telepes rádiójuk is van. Az utolsó házban — végre elfogyott a sok Bodor meg Balázs — Kovácsék laknak. A nagymama és a fiatalasszony kukoricát fosztanak a konyhában. Az ágyon, pólyába kötve Iluka fekszik. Mellette ötéves fiúcska ül csizmában, kucsmában. Mint egy Móra-novella hőse. A kislány unokatestvére. Csörgőt rázogat s egyre ezt ismétli: — Muka, lluka ... A pirosarcú szép fiatalasszony férje az állami gazdaságon dolgozik. Szobájukban új a bútor. A szekrény tetején a viaszszekfűkböl készített menyasszonyi csokor: édes emlékeik ébresztője! A nővér alaposan megnézi a kislányt, aztán elindulunk. A konyhában a kucsmás kisfiú, aki mintha a Kincskereső kis ködmön című könyvéből lépett volna ki, tovább rázogatja a csörgőt. — llukaaa. ílukaaaa.... Bemegyünk az iskolába. Ma nincs tanítás. Csak a takarító ngni van itt, az ablakot mossa. A sarokban levő polcon szappanok sorakoznak, minden gyereknek külön szappana, törülközője van. Reggel háromnegyed nyolckor már tizenhatfokos melegnek kell lenni a tanteremben. A tanító, aki a járási székhelyen van gyűlésen, értheti a dolgát, mert minden, amit látunk és hallunk, őt dicséri. A néni kibontja a bepólyált nagyujját. Gennyes kelés éktelenkedik rajta. — Fehér liliom szirmát tettem rá — mondja. — Nem megyek be vele az orvoshoz mert hátha kivágná. — Kedves néném! Lehet, hogy a liliom segít, mégis jobban tenné, ha bemenne az orvoshoz. Ne féljen tőle! Közös erővel igyekszünk rábeszélni. Hej, az öregek! A faluban több zavaros vízzel teli gödröt látni. Az öreg nénik a szennyes vízben mossak a ruhát. Ha a csecsemő szájából a földÍ! re esik a cucli, a nagymamák köté-3 nyükbe törlik és visszaadják neki, Hej, ezek az öregek! Nagy dolog, hogy épül a szövetke^ zet raktára, hogy újévre fedél alatt lesz a kultúrház, hogy hamarosan ki-í gyúl a villany a faluban s készül az új út. De mindennél nehezebb fel-: adat a régi rossz szokások kigyomlál lása. Utoljára egy háromgyerekes anyát látogatunk meg. Legkisebb leánya akkor született, amikor az asszony beteg volt. A gondos orvosi kezelést azonban siker jutalmazta. A lányka megerősödött, meghízott. Vidáman nézi ceruzámat, melyen táncol a fény. Fülében égszínű fülbevaló kéklik. A szeme is kék, A kinti magasság is kék, amely alatt továbbsietünk. A Kerékrét-tanyára megyünk. Elég messze van. — Nem fáradt ? — kérdezem • nővértől. — Biztosan maga az — nevet rám, — ha akarja, lassabban is mehetünk. Persze, nem minden faluja ilyen körülményesen megközelíthető, mint Hegymeg. De több olyan faluba jár, ahol nagyobb a sár, mint erre. A tanyákra pedig csak gyalog juthat el. Nyáron forró napfény tűz rá, őszszel a sár várja, télen csikorgó hideg dermeszti. S ö lankadatlan kedvvel indul minden reggel oda, ahová a kötelesség szólítja. Nem is gondol rá, mennyivel könnyebben dolgozhat-J na egy kórház jól fűtött gyermekosztályán. Megy, mert szereti a falusi és tanyai gyerekeket s szeretné, há mindegyikből vasgyúró lenne, mire felserdül. Ismer olyan falut, ahol még ma iš akadnak babonás asszonyok. Éjfélkor vízzel teli vedret visznek kí á keresztúthoz s imádkoznak fölötte. Ebben a vízben fürdetik meg aztán a betegnek vélt gyermeküket. De egyre kevesebben művelnek ilyesmit. Ugyanabban a faluban esett meg vele, hogy egy fiatalasszony seprővel kergette ki, amikor először toppant be a konyhájába. De másodszor is elment hozzá s türelmesen megmagyarázta neki, hogy segíteni akar. Azóta bizalommal és szeretettel várja, mint a többi anya. Előttem jár, lebeg a piros kendője. Kabátját fakóra szítta a nap, elnyütte az eső. Átmegyünk a síneken. Kövér bogyók ringanak a csipkebokrok gallyain. Kerekréten egy hosszú épületben laknak az állami gazdaság dolgozói, a kastélyféle ház szomszédságában, melyben valaha az uraság lakott. A földeken krumpliszedés folyik. Lóvontatta gép hányja ki a földtől a krumplit, az asszonyok felszedik és zsákba rakják. Az anya, akit keresünk, kint van valahol a mezőn. A nővér elindul, hogy megkeresse. Míg odajár, végiggondolom a mai napot. Látom a fiatalasszonyokat, mosolyogva nyitnak ajtót a nővér előtt. Látom a pólyából kinevető kisdedeket. A faluszélen lakó kicsiny asszonykát, aki csak két hete anya s még riadt új feladatában. A konok öregeket, akik olyan nehezen fogadják meg a jó tanácsot. Az apák büszke mosolyát. A polcokon sorakozó orvosságokat, kenőcsöket, cseppeket, melyek a nővér s az orvos jóvoltából varázslódtak oda. De nagy lehet egy ilyen nővrr szír ve, hogy ennyi minden belefér. * * * Megyünk a guszonai állomás felé. — Ha hazaér, mihez fog ? — kérdezem. Először bejegyez mindent naplójába és átadja az orvosnak. Azután? Hazamegy albérleti szobájába s vacsorát főz a vaskályhán. Azután? Ej, de kíváncsi ez az ember. Azután olvas. Könyv várja az asztalon. "Egy orvos élete" a címe. Néha moziba is eljár, de ma olvasni fog, mert érdekes a könyv. Szereti a jó írókat. Korán fekszik, mert holnap egy másik falu kisdedei várják. Fiatal nő jön szembe, vállán egy kosár mosolygó almát visz Kerekrétre. Az árkon túl botjára támaszkodik a gulyás. A nővér olyan szaporán tépkei előttem, mintha nem a sarat gyúrta volna reggeltől velem, hanem egy kényelmes szobában pihent volna. A dombháton felfelé kapaszkodnak a lovak. S a piros kendő íeng, libeg á szélben. VERES TÄNOS A világ minden népének vannak hagyományos szokásai, amelyeket bizonyos ünnepnapokon, alkalmakkor, évről évre felújít és nemzedékről nemzedékre megőriz. Ilyen tradíciós szokása a nagv kínai népnek, hogy újév napján, (a régi Hold-naptár szerint) színes képekkel, plakátokkal, festményekkel, reprodukciókkal díszítik fel otthonukat. Régen az ügyes üzletemberek kihasználták ezt a népi szokást és giccses, színes reprodukciókkal árasztották el a kínai vidéket. Ma ez egész másként van már. Neves festők, híres művészek reprodukciói kaphatók, amelyek a hatalmas ország új életét ábrázolják. Ezekből a képekből mutatunk be néhányat olvasóinknak. „Az ifjú festők" című képen kínai pionírok a hazai tájat örökítik meg. „A Szovjetunió jelene a mi holnapunk". A kép a kínai mezőgazdasági küldöttség szovjetunióbeli látogatását ábrázolja. ,Este a munka után". A képen a kínai parasztok munka utáni „Juhászkodás a tanítás után"