Új Szó, 1956. január (9. évfolyam, 1-31.szám)

1956-01-02 / 02. szám, hétfő

NÉPHADSEREGÜNK A BÉKE ŐRE JÓ KEDVVEL AZ ÚJ ÉVBE A naptár utolsó lapja a papírkosár­ba hullt, azonban ezzel ne feledkez­zünk meg arról, hogy mit végeztünk a múlt évben. Hiszen eseményekben ' gazdag volt ez az év. Két hónappal ezelőtt munkásokból, földművesekből, tanítókból és hivatalnokokból — ka­tonák lettek. És se­mennyi eredményt értek már el. Pén­ikava közlegény, aki két hónappal ezelőtt, először tartott puskát a kezében, a kisöbű fegyverrel az el­lenőrző Iövőgya­korlat során mind az ötször célba ta­lált. Poddaný köz­legény öt lövés kö­zül négy találatot ért el. Má6 elvtár­sak is elértek négy találatot. É6 ez bi­aki mint magyar nemzetiségű, az első év folyamán a szolgálati nyelv elsa­játításával küszködött, ma a legjob­bak közé tartozik, čučka és Vantuch őrvezetők. valamint a második évfo­lyam szakaszának más tagjai, mely l szakasznak Kulla tiszt a parancsnoka, sok katonána.c min­taképül szolgálhat­nának. A katonákra az űj évben még hezebb fe. adatok várnak, mint a múltban. HÍsľen az újoncok az eddigi lövőgyakori atokon csak az első lövé­szeti feladatot vé­gezték el. Hátra /vannak még a tak­tikai és az éjjeli gyakorlatok, vala­mint a kiképzőtá­borokban való tar­zony nem könnyű. Poddaný közkatonánál is megvannak tózkodás, Ez lesz ímert hiszen pa- az előfeltételek, hogy ebben az év- a főpróbája annak, rancsnokaink meg- bs n sikereket érjen el. Nemrégiben amjt megtanuIta k. éleslövészeten 5 lehetőből négy lö- És mire elérk€zjk a z vessel talalta el a kis célpontot. oszi ertekeles ideje, nehezítik a kato­náknak a gyakorlat feltételeit, szem előtt tartva Szuvorov dicső hadvezér jelszavát: „Nehéz a gyakorlat, könnyebb lesz a harc!" Ez a jelszó ma katonáinkra kétszeresen érvényes. Azáltal, hogy a hadsereg létszáma csökkent, minden katonára fokozottabb feladatok várnak. A szám­ra kisebb hadseregnek jobban kell el­sajátítani a haditudomány csínját­bínját. A katonák azonban nemcsak a lö­vészetben, hanem a kiképzés más ágazataiban is jó eredményeket értek el. Elsajátították az alapvető gyakor­latokat, a taktikai, vegyi, utászati elő­képzés alapjait, legtöbbje már ka­tonai épületeknél is őrt állt, és Így tulajdonképpen már harci feladatot is teljesített. A második évfolyam kato­nái is szép sikereket értek el. Míg az elmúlt évek folyamán megfigyelhet­tük, hogy a második évfolyam kato­nái már öreg obsitosoknak képzelték magukat, s azt hitték, hogy részükre a katonai szolgálat befejeződött, ma — hála a politikai nevelésnek, ők is tö­rekszenek. így pj. Telek közlegény, egyesek még csak nem is sejtik, hogy megkeményedtek izmaik, megszilár­dult akaratuk, megváltozott életszem­léletük. Üj emberekké válnak, a ha­za védelmezőivé. Ha mindez nagy fá­radságot, önmegtagadást kíván is meg, mégis ezek a fiatal emberek olyan perceket élnek át, amelyekre szívesen visszaemlékeznek mindhalálig. Mert ezeket a feladatokat teljesíteni lehet. Erről tanúskodnak a példás katonák ezrei katonai alakulatainkban. És ha az ifjú elvtársak jókedvvel fognak, a munkához, minden bizonnyal elvégzik a rájuk váró feladatokat. Ez a mi kívánságunk is! Ezért új­év hajnalán ha koccintunk, ne feled­kezzünk meg arról, hogy azok sikerére is ürítsünk egy poharat, akik a ka­szárnyákban tanulják, hogyan kell a hazát védelmezni. Váljanak belőlük példás katonák, olyanok, akik bármi­kor készek megvédelmezni drága ha­zánkat! K. K. Egységünk életéből A karácsonyi ünnepek alatt nem mehettünk mindnyájan szabadságra. Mi, akik a laktanyában maradtunk, mi sem éreztük magunkat rosszul. Ün­nepi vacsoránkon, amelyre eljöttek parancsnokaink, 6Őt a védnökségi EFSZ több tagja is, nagyon jól el­szórakoztunk. A gazdagon terített asztalon nem hiányzott a karácsonyi rántott hal, saláta, sütemények, kü­lönféle gyümölcsök, cukorkák és volt mivel koccintanunk is. Az alakulatunk CSISZ tagjainak ülé­sén tcbbek között olyan határozatot hoztunk, hogy az űj évben még job­ban felhasználjuk a napi sajtót. Azon fogunk igyekezni, hogy minden CSISZ­tag előfizessen rá és rendszeresen ol­vassa. Az agitátorok és katonai le­velezők figyelmeztetni fogják az ol­vasókat a fontosabb cikkekre, vagy sajtótízperceken felolvassák őket. Ez­zel azt a célt akarjuk elérni, hogy minden katona naponta jól legyen tájékoztatva a bel- és külföldi esemé­nyekről. Gottlieber Ferenc, közkatona. Légelhárítók az összpontosításon Bo'ech tiszt ütegének katonái ez idő szerint összpontosításon vannak. Jelenlegi elhelyezésük, környezetük, ha nem is nyújt mindenben annyi ké­nyelmet, mint amilyenben a kaszár­nyában volt részük, mégis megad minden lehetőséget a kiképzésre és a pihenésre. A gyakorlatozásra bőséges hely all a katonák rendelkezésére. Hiszen je­lenlegi lakóhelyük mellett egy nagy rét terül el. Megvan tehát minden le­hetősége annak, hogy felkészüljenek a szabadban való összpontosítás legfőbb feladatára — a téli .lövészetre. De mire volna jó mindez a kedvező előfeltétel, ha a katonáknak nem volna meg az, ami a legfontosabb — a ked­vük. Ez pedig nem hiányzik. Nemcsak a lövészeti szolgálat óráiban, hanem az egyéni előkészület idejében is, sőt még a szabadidőben is tanulják a lö­vészet elveit. A kezelőszemélyzet már elsajátította a szükséges tudnivalókat és most mozgásuk a tűzállásban nap­ról napra jobb és gyorsabb. Az üteg parancsnokának megígérték, hogy a téli lövészetben nem okoznak csaló­dást és hogy a parancsnok minden bi­zonnyal meg lesz velük elégedve, ígéretet be kell tartani. 7. üteg azonkívül, hogy felké­szül a téli lövészetre, az összpontosí­tási térben más feladatokat is végez — figyeli a légköri viszonyokat. A ka­tonák egymást váltják fel a parancs­noki megfigyelőhelyen és minden moz­zanatról — amit a légkörben észre­vesznek, jelentést tesznek. Egyetlen repülőgép sem repülhet át a széles tájon, amelyet a megfigyelő éles sze­me észre nem venne. . S amellett a megfigyelő jelentései pontosak; nem­csak a mozgás irányának és a repülő­gép magassági helyzetének megadásá­ra, hanem a típus megjelölésére is ki­terjednek. Lő:, uk, hogy Bolech tiszt ütegé­nek katonái már megszokták az új lakóhelyet. Hiszen minden rendelkezé­sükre áll, ami a kiképzés sikeréhez kell. Hudec Emil tiszt Legyen példaképtek Katonáékhoz minden évben sok olyan újonc jön, aki sehogy sem ta­lálja helyét. A katonáskodás első napjaiban Günter Jilg újonccal is így volt. Nem lehet ugyan azt mondani, róla, hogy a parancsnokok parancsait nem tel­jesítette volna, vagy pedig nem tö­rődöm és hanyag volt. Azonban saj­nos be kell ismerni, hogy mindent kedvtelenül, lelkesedés nélkül vég­zett és minden egyes mozdulatán meglátszott, hogy ezt csak azért te­szi, mert kénytelen vele és nincs más kiút. így volt ez mindaddig, amíg egyszer a század éleslövészetre in­dult. Éleslövészet — ez a század ün­nepe és hogyha az első éleslövészet­ről van szó, ezt bizony rendkívüli ünnepnek lehet tekinteni. így volt az Mikuš tiszt századában is. Az első| gépfegyveresek befejezték a lövést. Günter Jilg közlegény került sorra, Becsületesen készült fel, mert az elő­készületi gyakorlatok alkalmával a leadta az utolsó lövést, mindnyájan a céltábla felé futottak. És ime mi történt — minden golyó eltalálta a zöld bábot, a lövészet kitűnően si­került. A faliújságon még ugyanaznap meg­jelent a század agitátorának cikke, amely ezzel a felirattal díszelgett: „Vegyetek róla példát". A cikket a század minden katonája elolvasta, ter­mészetesen Jilg is. És bátran elmond­hatjuk, hogy az első éleslövészet, an­nak eredménye és végül az agitátor dicsérő cikke segítették Jilget abban, hogy megtalálta helyét. Napról napra javult. A feladatokat és parancsokat ezután jókedvvel végezte, sőt azt is észre lehetett venni, hogy valósággal vágyik a. legnehezebb feladatok elvég­zésére. Ez megmutatkozott egy tak­tikai gyakorlat alkalmával, amikor egész éjjel kellett kiinduló hadállást ásni. A könnyűgépfegyver számára egyedül ásta meg az állást, ami leg­jobbnak bizonyult az egész század­ban. Egy más alkalommal az őrszol­lenőrzés alkalmával. Jilg közlegény még a kisebb feladatokat sem ve­tette meg, aminek meg is lett a kellő eredménye, mert elérte méltó jutal­mát. Megdicsérték és jutalmat is ka­pott. Munkájának eredményeit észrevette a CSISZ alakulati szervezet is és rö­videsen maguk közé fogadták őt a század . CSISZ-tagjai. Jilg közlegény kötelességeit itt is következetesen tel­jesítette. Jilg közkatona megtartja esküjét, amellyel hazájának és népének hűsé­get ígért. A Csehszlovák Hadsereg Napján a legmagasabb kitüntetéssel jutalmazták, amit katona elnyerhet, megkapta a példás katona jelvényét. Ma Jilg közlegény a katonai egyen­ruha zöld zubbonyán azt a jelvényt viseli, amely igazolja, hogy mestere lett fegyverének és hogy hadseregünk pillérei közé tartozik. Olyan katoná­ról, mint amilyen ő, vegyetek példát! Megtalálta helyét és legyőzte önön­magát. S. S. legjobbak közé tartozott. Mikor Jilg gálatban bizonyult kitűnőnek az el­ocxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxyoci^xx^xxxxxxxxxx^ocíKxx: oocoqoooöooco cx^©2oocgooooooogqccooqc»og^^ Brabeček közkatona az első szabadságon H iszen mindnyájan tudjátok, hogy szokott az lenni. Mindenki, aki magára ölti a katonaruhát s egy kicsit körülnéz a kaszár­nyában, máris a szabadságra gondol. Brabeček közlegény sem volt különb. Azon törte a fejét, hogyan mehessen szabadságra. A jó tanács aranyat ér és ezért Mazáček Pepi közlegény­hez fordult. Mazáček ügyes gyerek volt, min­dent hallott és mindent látott. — Hát, barátocskám, a szabadság most ne­hezen megy. Majd csak talán háromkirálykor, vagy esetleg gyertyaszentelőre. Most még ala­posan ki kell venned részed a katonáskodás­ból. Jól kell viselkedned, máskülönben nem kerülsz haza. Ez bizony így van pajtás, és nem másképp. Ha csak ... nem lennél zenészI Mert ha zenész volnál, akkor hazakerülhetnél, mert tavaly is úgy volt, hogy a zenészek az eskü után hazamentek a felszerelésért. Ez idén is úgy '.esz, mint ahogyan tavaly volt. De nem kell félned a következményektől, mert nem kell nagy művésznek lenned. Itt ugyanis sok szó folyik a zenéről, tervbe veszik az együt­tes összeállítását, és azután annyiban is marod minden. Tudod, én már itt nagyon is kiisme­rem magam. Örülhetsz, hogyha néha napján megszólalhat a harmonikád és be nem rozs­dásodik a nagy várakozásban. Fogadd meg a tapasztalt öreg legény tanácsát. Ha van oda­haza valami hangszered, hát akkor csak rajta, jelentkezz bátran zenésznek és hazakerül­hetsz. Elhozod a hangszert és ezzel az ügy befejeződik. Kész munka. Világos, mint u vak­ablak. Vagy nem? Brabeček e beszélgetés óta fennen hangoz­tatta, hogy hegedű nélkül úgy érzi magát az ember, mint a test lélek nélkül. L etették az esküt és ime, mi sült ki ekkor. Minden újonc egyúttal zenész is volt. Mir.t ha életre kelt volna a cseh zenészek régi dicsősége. Az egyiknek odahaza klarinétje volt, a másiknak nagybőgője, a harmadiknak gor­donkája, a negyediknek cit érája. Az egyik az­zal dicsekedett, hogy a szájharmonikán mű­vészi tökélyre tett szert, a másiknak húzó­harmonikája volt odahaza. Az egyik újonc azzal állt élő, hogy tábori kürtje van odahaza, és azon fogja reggelenként az ébresztőt, az ebé­det és a takarodót fújni. Felcsillanó szemekkel bizonykodott, hogy sokkal vígabb lesz itt az élet. Franta azt javasolta, hogy 5 Strakonicére megy dudáért, hogy az öregapja szívesen adja neki kölcsön, mert büszke lesz rá, hogy mű­vészi tudása folytatódik ivadékában. Még do­bos is jelentkezett. Volt az újoncok közölt trombitás, fuvolás és flótás is. Az újoncok egyike odahaza csak az orgonán fújtatott, de azért ő is jelentkezett zenésznek. Mindnyájan kaptak szabadságot, Brabeček is hazautazott a hegedűért. Mindnyájan benne látták a zetie­együttes jövő prímását, aki dicsőséget szerez majd az alakulatnak. A mikor Brabeček hazaérkezett, megmozdult az egész falu. Brabečekéknél a sok láto­gató egymásnak adta a kilincset. Mindenki betért egy-két szóra, megkérdezni, milyen is az élet mostanában katonáéknál. Brabeček egy ­szeribe hős lett. A szoba közepén ült, evett és csak úgy ömlött belőle a szó. A szomszéd­asszonyok, akiknek fiai a katonaságnál voltak, nyelték szavát. Ha Brabeček időnként nem szaladt volna át Tonikájához, folyton folyvást hallgatták volna. A szabadság napjai gyorsan leperegtek. Már az autóbuszhoz készült, bú­csúzkodott, amikor hirtelen felkiáltott: — A kutyafáját! Hol van a hegedűm? Hiszen egé­szen megfeledkeztem arról, ami a legfonto­sabb. Letette kofferét és sietett fel a padlásra. Anyja összecsapta kezét, apja káromkodott. — Mi az istenfáját akar « kölyök azzal a hege­dűvel? — És ezzel utána sietett. Ugyanis évekkel ezelőtt még, amikor Bra- beček iskolábc járt, édesanyja sokat szomor­kodott miatta. Zenészt akart belőle nevelni.) Fia járt is Čižek tanítóhoz hegedűórákra. — Amit ifjúkorodban megtanulsz, annak öreg korban hasznát veszed — mondogatta édesanyja. Azonban Brabeček fiatal korában nem tanult meg hegedülni. A tanulást elha­nyagolta. Egy pár hónapos küszködés után a hegedű a padlásra került, ahol most azt az egész család kereste. — Itt ebben az öreg almáriumban volt, néküle nem térhetek vissza — sopánkodott Brabeček. — Most jut az eszembe öregem, hogy a hegedűt a szomszédék Ferencének kölcsönöz­ted .— jutott édesanyja eszébe. — Jaj, én szerencséilen, hisz itt hagy az autóbusz, emberek segítsetek, kerítsétek elő azt a szerencsétlen hegedűt — kiáltott két­ségbeesve az ifjú hős. Nagy zűr-zavar keletkezett. Az apja szaladt a koferrel az autóbuszhoz, hogy visszatartsa azt, az újonc, anyjával a szomszédhoz, meg­keresni a hegedűt. A házat felforgatták, míg végre a hegedűt és a vonót megtalálták. Most már egyenesen az autóbusz felé rohantak. Si­került elérnie. Brabeček az autóbuszon má' nem is hallotta, amit az apja utána kiáltott: £s mit fogsz te azzal a hegedűvel ott cs'nálni? Ú tközben megállapította, hogy a hegedűnek csak egy húrja van és a vonó zilált ál­lapotban leledezik. — Nem tesz semmit, az a fő, hogy meg van, hisz úgy sem fogok rajta játszani! Brabeček befutott az egyhúros hegedűvel és rozzant vonóval, ezzel úgy vélte, az ügy rá­nézve elintézést nyert. Azonban nem úgy történt. A parancsnoknak mégis csak feltűnt, hogy ez idén az újoncok között annyi sok zenész akadt és ezért elren­delte, hogy szombaton a yipi foglalkozás után próbálják ki a zenészek tudását. Brabeček erre majdnem elájult. Erőt vett magán és a pa­rancsolvasásánál nem árulta el, mennyire meg­rendítette ez az intézkedés. Mazáček Pepi vi­gasztalta, hogy ez lesz az első és utolsó tö­megakció. Közben az a hír terjedt el, hogy azt, aki zenésznek jelentkezett és nem tud játszani, bezárják és kemény büntetéssel sújt­ják. Brabečeknek égnek állt a haja a szörnyű félelemtől. A század parancsnoki körében Bra­bečekkel mint az együttes prímásával szá­moltak. Kemény napok következtek. Reko'd időben, saját számlájára rendbehozta hegedű­jét és vonóját. Erős akarattal fogott hozzá a munkához. Az­előtt csak nagynehezen tudott felkelni öt óra­kor reggel, most már négy órakor felébredt és titokban szorgalmasan gyakorolt. Játszott ebéd után, vacsora után, késő éjszaka. Alig evett, alig aludt, a zene lett napi kenyere. Senkivel sem beszélgetett, lesoványodott. Csak hegedűjével törődött, de éppen ebben az idő­ben olyan volt, mint test lélek nélkül. A mű­vészetnek szentelte magát. Éjszakánként a padlásról hallatszottak Brabeček hegedűjének keserves hangjai. Olyan hangok voltak ezek, m'nf a macskanyávogás, ha farkát húzzák. Küszködött, és küszködött. E lérkezett végre a rettegéssel várt szombat. Már az egész legénység tudott Brabeček hegedűművészeiéről. Ő azonban nem sejtett semr-'t. Véjre rá került a sor. Szakavatott módon oegyantázta a vonót, megragadta a he­gedűt és szárazon bemondta: — Népdalokat fogok játszani. Gyermekkoromból. A parancs ­nokr. ajánlom. Az állát rátámasztotta hege­dűjére és a halálos csendben eljátszott '.lárom népdalt. A népdalokat megismételte, felcserélte, iparkodott egyszer gjorsao'an és egyszer las­sabban játszani. Végre mintegy tíz verc múl­va befejezte a játékot. Kitűnően álcázta a he­gedűjátékot. Most pedig Ítéletére várt. Hall­gatói egymásra tekintettek. A parancsnok mo­solygott a bajusza alatt, rákacsintott az újon­cokra és ezt mondta: — No, Brabeček, hát nem volt olyan na­gyon rossz, azonban ezen c hegediíjátékon még javítani kell. Állandóan gyakorolni. De még egyelőre nem lesz prímás. Hegedűsünk kevés van, Skokan őrvezető, aki régi zenész, gondjaiba veszi majd magát és megtanítja A - t rázni. — Parancsnok elvtárs, én már régen em játszottam, de egész biztos, hogy belejövök, — sóhajtott Brabeček. 'em akasztotta tehát hegedűjét szegre, mint ahogy elképzelte. Nem ér­te őt semmi bántalom, amitől ret­tegett, hanem a zenészegyüttes taqia lett "^kő­kannal- sok munkája volt vele, de tiirelmes"n tanította, brabeček szorgalmas volt, sokat gyakorolt. Szorgalmának meg is volt a gyü­mölcse. Mind jobban és jobban játszott És ami a legfontosabb, kedvvel játszott. Idővel igazi zenész lett belőle, és ezzel valóra vált édesanyja régi vágya. És így Brabeček a katonaságnál megtanult szépen hegedűlni. JIR1 VOREL, PRÁGA N e i

Next

/
Thumbnails
Contents