Új Szó, 1956. január (9. évfolyam, 1-31.szám)

1956-01-21 / 21. szám, szombat

Iskoláink kapcsolata a szülőkkel és a nemzeti bizottságokkal Én nem felejtem Minket már az álom »e sokszor hangoztatják tanítóink, hogy meg kell szilárdítani a*, iskola kapcsolatát a szülőkkel és a nemzeti bizottságokkal. Ez a mondat már szinte jelszóvá lett. Tantestületi gyűléseken, járási aktívákon és egyéb megbeszéléseken egyetértenek azzal, hogy e kapcsolat a neveló- és oktatómunka elengedhetetlen feltétele. Más kérdés azonban, hogy a gyakorlatban mennyit foglalkoznak e problémával, mennyi energiát fordítanak •e fontos feltétel megteremtésére. Ha alaposabban szemügyre vesszük iskoláink munkáját, bizony még sok kívánni valót találunk ezen a téren. Nem megy minden egyszerre — mentegetődznek egyes tanítók és igazgatók. Nem megy minden magától — mondjuk erre mi. Mert e kapcsolat kiépítéséhez és megszilárdításához nemcsak időre, hanem akaratra, tettre is szükség van, sót erre van elsősorban szükség. Az idő múlása nem old meg semmit, ha az ember alkotómunkaja elmarad. A jelszó csak üres jelszó, az elmélet csak elmélet, ha a gyakorlatba át nem visszük. Nem elégedhetünk meg tehát azzal, hogy tanítóink csak elméletben ismerjék el az iskola és a szülök, valamint a nemzeti oizottság közti kapcsolat meyerositesenek szükségességét, hanem elvarjuk tőlük, hogy iassanak komolyan munkához ennek megvalósításáért. Igazságtalanok lennénk, ha azt mondanánk, hogy minden iskolában elhanyagolják ezt a munkát. Vannak iskolák, ahol nagyon szép eredményeket értek el mar eddig is a szülök megnyerésében. Például a Bratislavai Zoch -utcai Nyolcéves Középiskolában mintaszerűen folyik a szülői közösség munkája. A rendszeresen tartott szülői értekezleteknek, a problémák közös megvitatásának rpeg is van aztán az eredménye, mert 'sokkal könnyebb a nevelés és a jó tanulmányi előmenetel biztosítása, ha a szülő segítségére van a tanítónak és a tanító a szülőnek. A tanítónak tehát sokszorosan megtérül később az a fáradsága, amit a szülő meggyőzésére fordít. Könnyű a városi szülőket megnyerni, de próbálnák csak meg falun — legyintenek erre egyesek. Hát már megpróbálták. Több falu van már, ahol szépen megindult a munka, és megnyerték a szülőket az iskolának. Szépen erősödik az iskola és a szülők közti kapcsolat például Apácaszakállason, Tankházán, Doborgazon és még jó néhány községben. Számos szülő vesz részt az értekezleteken a Somorjai Tizenegyéves Középiskolában is. Itt viszont fel kell hívnunk a tanítók figyelmét arra, hogy ezeknek a szülőknek a száma a tanulók létszámához képest még igen kevés. Maguk is tapasztalhatják, hogy mindig ugyanazok az arcok láthatók az értekezleteken. Főként a jó tanulók és a helybeliek szülei jönnek el. Éppen azok hiányzanak, akiknek legjobban elkelne a segítség. A tanítók kötelessége, hogy ne álljanak meg, ne elégedjenek meg féleredményekkel, hanem tovább szélesítsék az iskola munkájába bevont szülök táborát. skolaink nagyrésze, sajnos, még il ily<?n ej-edményekkel sem dicsekedhetik. Pedig hány tanító panaszkodik a gyermekek hiányos iskolába járasara, készületlenségére, a szülőkre, akik még ma sem érak meg az iskolába járás fontosságát, sőt gyermekük előtt aláássák a tanító és az iskola tekintélyét. S éppen ezeknek a tanítóknak nem jut eszükbe, hogy közeledjenek a szülőkhöz. Nem gondolnak arra, hogy ezeket a problémákat csak a szülőkkel karöltve oldhatják meg. Tegyék csak meg az első lépéseket ezen az úton, és meglátják, nem lesz annyi nehézségük, nem lesz annyi okuk a panaszra. Sok teendő akad még az iskolák és a helyi nemzeti bizottságok kapcsolatának megerősítésében is. Bár tavaly óta sokat javult a helyzet, még mindig vannak funkcionáriusaink, akik előtt akkor „jó tanitó" a tanító, ha a község adminisztrációs dolqaiva' törődik. Hogy iskolai kötelességét hogyan végzi el, az nekik mellékes. Mások meg egyenesen megsértődnek, ha az igazgató — hivatkozva az iskolai rendszabályokra, — a tanítás ideje alatt nem bocsátja rendelkezésükre azt a tanítót, akikre valamilyen célból szükségük lenne. Helytelen, hogy nem értik meg: a tanító első kötelessége a nevelés és oktatás, s a tanító akkor is „dolgozik", amikor ezt végzi. Ezzel szemben sok nemzeti bizottság szinte tüntet azzal, ha valamit tesz az iskola érdekében. A nemzeti bizottságok tagjai elfelejtik, hogy ez tulajdonképpen kötelességük, és ezzel nem a tanítónak tesznek „szívesséaet" — bár az ő munkáját is meqkönnvítik —, hanem elsősorban a község gyermekeinek nevelését segítik elő. Nem helyeselhetjük azonban azoknak a tanítóknak az állásfoglalását sem, akik azzal az ürüggyel, hogy adminisztrációs munkára nem veheti őket igénybe a nemzeti bizottság, semmiféle iskolánkívüli munkát nem végeznek. Tanítóinknak tudatosítaniok kell, hogy az agitációs és népművelési munka a falvakon elsősorban az ő kötelességük, és ebbe — a tanítás idején kívül — teljes erejükkel bele kell kapcsolódniuk. A helyi nemzeti bizottságok nemcsak anyagi, hanem erkölcsi segítséget is nyújthatnak az iskoláknak. Sokat tehetnek például a rendszeres iskolába járás biztosításáért. Ahol a tanító már nem tud segítem, ott a nemzeti bizottságnak kell komolyan kezébe vennie az ügyet. Nem lehetünk megelégedve a Gútori Helyi Nemzeti Bizottság e téren kifejtett munkájával. Lapunkban már foglalkoztunk azzal, hogy Gútorról több iskolaköteles gyermek nem jár iskolába. Például Horváth Imrét, Horváth Aladárt, Kirefch Júliannát kötelességszerűen beíratták a szülök, azonban az igazgató többszöri figyelmeztetése ellenére sem küldik őket a tanítási órákra. Sőt akad olyan iskolaköteles gyermek is, aki be sincs íratva. A Gútori Helyi Nemzeti Bizottság is kapott már erre vonatkozólag hivatalos értesítést az iskola igazgatóságától, de a mai napig sem javítottak a helyzeten. Vajon a Gútori Helyi Nemzeti Bizottságnak az a célja, hogy analfabéták nőjenek a községben? Mert segíteni lehet itt is, csak több felelősséget kell érezni a gyermekek jövőjéért. Példának hozhatjuk fel a Tejfalusi Helyi Nemzeti Bizottság titkárát, aki maga ment el meggyőzni a Wagner-családot, amikor értesítést kapott, hogy gyermekük nem jár iskolába. S munkája eredménnyel járt. z iskola és a helyi nemzeti bizottság összefogásának szép példáját tapasztalhatjuk Nemesócsán is. Itt a nyolcéves középiskola négy épületben volt elhelyezve. A tanítók sok időt vesztettek azzal, hogy egyik épületből a másikba szaladgáltak az órákra. Döme Imre, a helyi nemzeti bizottság elnöke és az iskola igazgatója szépen megoldották ezt a problémát. Volt ugyanis a faluban egy nagyobb épület, az állami gazdaság birtokában. Hét család lakott benne, a gazdaság alkalmazottai. Áz elnök és az igazgató meggyőzték az állami gazdaság vezetőjét, valamint a hét családot, hogy adják át az épületet az iskolának. Helyette a volt három iskolépületet, valamint a rendbehozott tanítói lakást kapták meg a gazdaság dolgozói. így segítettek az iskolán, amely most nem négy, hanem csak két épületben van elhelyezve, viszont nem károsodtak az állami gazdaság dolgozói sem, mert a volt iskolaheiyiségek egyébként takaros épületek, lakóházaknak kitűnőek, hiszen eredetileg erre a célra építették őket, nem iskolának. Látjuk tehát, hogy a magára hagyatott iskola nem képes elérni olyan eredményt, amilyet ma várunk tőle, viszont a szülőkkel és a nemzeti bizottsággal karöltve könnyedén megoldhatja a legnehezebbnek látszó problémákat is. Éppen ezért lépjenek tanítóink végre a cselekvés útjára, s értessék meg a szülőkkel, hogy gyermekük nevelése csák akkor haladhat helyes irányban, ha az iskola és a szülő nevelése között megvan az összhang. Nemzeti bizottságaink pedig legyenek tudatában felelősségüknek, amely új nemzedékünk nevelésével kapcsolatban hárul reájuk, és tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy segítsék az iskola munkáját. JAKAB ISTVÁN A kökénybokrok virágos kötényt bontottak mind, és mögém szegődött a nyári est. Vártalak téged, a kedvest. Emlékszel? Kettesben a mezőt jártuk: éreztük a duzzadó erőt és féktelen kedvet, — te a virágot szedted ott. Most tán rajztábládra hajolsz, buzgón tervezel, rajzolsz gyárfalat, családi házat, s míg készül a vázlat gondolsz-e ilyenkor a virágos dombra, hol világos * cipőd sajnáltad a sártól, de csókod az égető szádról mint virágot szedtem, — nem, ezt soha sem felejtem! GYÜRE LAJOS Minket már az álom nem hiába bíztat fehérebb kenyérre, * bővebb vacsorára, s nem csak panaszt szórhat esti találkákon mosolygós szép rózsánk csókra álló szája. Munkát is találtunk; van itt munka bőven csak gazdagabb legyen szívünk az erdőben. Több jóságot kíván tőlünk ez az élet, csak tettrekész ember alkothat itt szépet! FECSÖ PÁL A SZLOVÁK FILM MÉRLEGE A szlovák filmalkotást az 1955-ös jubileumi évben, fennállásának 10. esztendejében a zsáner, a témakör és a feldolgozási forma különfélesége jellemezte. Olyan filmmüvek jöttek létre, amelyek népünk életét, munkáját, társadalmi kapcsolatait és gazdag érzelmi világát ábrázolják az új társadalmi körülmények között. Tavaly három játékfilm készült, a „Francia négyes", „A hegyvidéki aszszcny" és a „Miso, önmaga ura". A „Francia négyes" és a „Miso, önmaga ura" válasz az új vígjátékok és szatírák írására való felhívásra. „A hegyvidéki asszony" mélyen hatol a szlovák falu forradalmi átalakulásának és a falusi emberek fejlődésének problémájába. A dokumentumfilm terén az 1955-ös év a terv mennyiségi teljesítésén kívül, amely a stúdió dolgozóinak 9 dokumentumfilm létrehozását írta elő, több jelentős sikert hozott. Létrejött Barabás „A szabadságért" című, egész estét betöltő dokumentumfilmje. Ez a partizánharcok lenyűgöző képe és a dicső történelmi napok méltó emlék*műve. A közvetlen élmény rendkívüli erejével hat F. R. Záček rendező filmje, „A bratislavai tavasz", amely Szlovákia fővárosának a szovjet hadsereg által való felszabadítását mutatja be. Nagy sikert aratott D. Kodaj filmaz ifjúság értékes munkájáról számol be, amely a Csallóköz parlagon heverő pusztáin Szlovákia egyik leggazdagabb szövetkezetét építette. „A színház szolgálatában" című film Jan-' ko Borodáč nemzeti művész életéről, és a szlovák színház építése terén szerzett érdemeiről szól. „A tanítónő" című film Vilma Potmanová munkáját mutatja be. „Az 1955. évi KözépEurópai Kupa" a futball-torna legfontosabb mérkőzéseit tárja a nézó elé. Az ismeretterjesztő film stúdiójának dolgozói 'tervbe vett feladataikat szám szerint magasan túlszárnyalták. Az 1955. évre tervezett 17 film helyett 22 filmet készítettek. Ezek között Jozef Zachar „Samo Chalúpka" című filmje a klasszikus szlovák költő forradalmi hatását mutatja be, František Kudlač „A lőcsei Pál mester" című filmje becses művészeti, emlékeket tár elénk, D. Plichta „Fel, cigányok!" című filmjében' elítéli a cigánytáborokban folyt élet elavult formáit. A hírszolgálati filmstúdió a múlt év folyamán olyan filmekkel gazdagította a szlovák'filmalkotást, amelyek a boldogabb jövő építői mindennapi életének és munkájának harci krónikái voltak. A hírszolgálati film a rendszeres heti híradón kívül több rövidfilmeket is alkotott. Ezen a kiskapun lépett be, melynek kilincsét most én fogom, 1847 júliusában Petőfi Sándor. Lovát — mert állítólag lóháton érkezett — maga után vezette. Forró nyári nap lehetett, a tengerkék égen habos felhők pihentek, a hosszúkás udvaron dús fü, gyom zöldéit, a bogáncs , lila virága bágyadtan köszönt a váratlan vendégre. A bejei paplak udvarán állok, melyre Tompa Mihály nézett ki szobájának ablakán, amikor itt élt. Most január ban, a tetökrt és a földet egy kevés fagyos hó borítja, az ég ólomsziirke, a rétek felöl jeges szél fütytyent be a faluba. Habozva nézelődöm, hallottam, hogy harapós kutya van a háznál. De a vágy, hogy lássam a szobát, ahol a két költő beszélgetett, legyőzi a félelmet. A ház hátsó ajtaján nyitok be. A hátsó helyiségeket később ragasztották hozzá ahhoz a részhez, melyben Tompa lakott. A lelkész nincs itthon, de minden pereben várják, a szomszéd községbe ment kerékpáron. Amíg várom, Petőfire gondolok. 1844-ben írta „Tompa Mihályhoz" című versét. Közli benne költőtársával, hogy elolvasta azt a verset, melyet Tompa irt hozzá, „valahol a bártfai forrásnál'.'. Hívja Tompát, jöjjön minél előbb Pestre, látogassa meg. Az utolsó versszak így szól: „Siess hát, mert ha sokáig késel, Elted napjáig megemlegeted; ín rontok hozzád s akkor jaj neked: Agyonszorítlak egy öleléssel." A vers születése és Petőfi bejei látogatása között három év suhant el. Közben találkozott a két költő. Petőfi volt Eperjesen, ahol Tompa nevelősködött, s Tompa • ideig Pesten lakott, ahol bizonyára több ízben találkoztak. Tompa 1846-ban jött Bejére, mögötte volt már a Népregék sikere s jőbarátjának mondhatta Pe• tőfit. Idejött testről lelkésznek, mert amellett, hogy élt és verseket írt, fneg it kellett élnie valamiből. Az ce je, „A puszta elfoglalása". Ez a film OREG- BEJEI HAZ említett vers utolsó versszakában igért berontás ölelkezés — úgy érzem — itt történt meg. Bején, ahol most vagyok. Petőfinek egy másik verse is erre enged következtetni. E másik vers címe „Tompa Mihálynál" s ezt a verset itt írta Petőfi, ebben a házban. Hazajött a lelkész, átmegyünk a szomszéd szobába. A szobát nem fűtik, a szavak páraködmönben hagyják el ajkunkat. Régi, könyvekkel teli szekrény, ládák, székek állnak a fal mellett. Tompa-kéziratot nem tud mutatni vendéglátó gazdám, — de hátha mégis? Talán maradt valami. Régi papírokat szed elő, sárga a színük, cakkos a szélük. Fakó, régiformájú betűk sorakoznak rajtuk, — ki tudja, melyik lelkész kezevonása? A papírok öreg jegyzökönyvekből hullottak ki, szekrények mögül, ládák aljából kerültek elő. 1770-ből való is van közöttük. Most egy kemény könyvfedélben tartja őket a lelkész. Ilyen régi papírok fölé hajolva állunk az ablak mellett, mert lassan alkonyodni 'kezd, félhomály iil a szobában. Semmi... Ezen sincs semmi. Rakjuk egymásra az átböngészett lapoKat. Na végrel Talán ezen. Ez a papírlap taián a legsárgább, legrégibb Azoknak a lelkészeknek a névsora van rajta, akik Bején működtek. Három rubrikára van osztva. Az elsőben évszám, a lelkész állásba lépésének éve, a másodikban betűkkel leírva, hogy a falu hányadik lelkésze volt, az utolsóban a név. Mindez az illető lelkész saját kezevonásával bejegyezve. Megyünk végig a neveken. — Megvan! Vendéglátóm szeme felcsillan. Igen, megtaláltuk. Az egyik sorban ez áll: „1846 — Tizenhetedik — Tompa Mihály". Tompa szép. lendületes, könynyen olvasható betűivel. A Mihályt hozzákapcsolta a. vezetéknév utolsó betűjéhez. Ez tehát az egyetlen Bején található Tompa-kézírás. Ő volt a község tizenhetedik papja. Elnézzük egy ideig a papírlapot, melyen halott emberek nevei sorakoznak. Közülük az ablakon bevilágító fényben kicsillog impa neve. Vendéglátóm csak öt esztendeje él itt, nem tud ser.imilven Tompára vonatkozó adatot, történetet, az ismerteken kívül. Átmegyünk a harmadik szobába. Ez már Tompa lakásához tartozott. Itt is hideg van, a lelkész berendezte, de a szoba lakhatatlan, hideg és dohos, gyermekei egés7

répét veszélyeztetné. A falak fejmagasságig nedvesek. A mennyezet fehérre van meszelve, a gerendák h.íjlottak már. A lelkész ebben az évben megjavíttatja a házat, kidobatja a gerendákat, stukatúros mennyezetét csináltat. Jókor jöttem tehát. Ha néhány hónap múlva érkezem, nem találtam volna már úgy ezt a szobát, ahogyan az Tompa idejében kinézett. Ezek alatt a vén gerendák .latt ült Petőfi, ezek a falak látták, amint Tompa kitárt karukkal elébe siet. A falhoz támasztva Tompa berámázott színes arcképe áll, egy eredeti festmény másolata. Valamelyik lelkész kapta, már Tompa halála után, azóta itt van. A ház lakói elmentek vagy meghaltak, de a kép itt maradt. Ebben a szobában írta Petőfi „Tompa Mihálynál" című költeményét, az 1847. esztendő júliusának egy forró napján. A hosszú, tűző napon való Ijvaglás után itt ült le, kopott csizmában, kihajtott gallérú ingben, homlokát törölgetve. A versből kitűnik, hogy Tompa éppen a templomba készült istentiszteletet tartani, amikor Petőfi megrázta az ajtó incsét. Sebbel-lobbal jött, váratlanul, mint a nyári zivatar. Tompa alaposan meglepődött, szólni sem tudott az első pillanatból. — Édes barátom, de szólj már te is egyet. Bennem a gondolat gonfolatot kerget ... ez a két sor is erről tanúskodik. A hideg, homályos szobában állva elképzelem most a vers születésének körülményeit. Az első, az örömtől dadogó félmordatok után biztosan leültek pipára gyújtottak. Egymás szavába vágva mesélték egymásnak, mi történt velük utolsó találkozásuk óta. Egyszerre Tompa a homlokára ütött és az órára nézett. Eszébe jutott, hogy a templomba kell sietnie. Keresgélte a bibliát meg a kalapját, elfelejtette, hová is tette, mikor a cimbora betoppant. Mikor Petőfi magára maradt, — mert ö inkább a virágok illatát szerrtte szívni „istenige gyanánt", elhatározta, hogy körülnéz a kertben. De a beszélgetéstől felzaklatott lelke még nem nyugodott meg. Sok mindent mondott i Ina Tompának, aki már messze járt. Papír és kalamáris után nézett, leült és belefogott a versbe, hogy ha már Tompa távol van, legalább így beszélgessen vele. Futott a toll, a költőnek homlokába hullt a haja. „Vesd ki jó barátom, vesd ki azt a férget Mely titkon, de folyvást emészt téged belül, Hidd el, szép a világ, hidd el, szép az élet, Ha vehetünk, mért ne vennénk örömibül ?" Tompa panaszkodással kezdhette a beszélgetést (mert beteges volt már), ezért írhatta ezt a iersbe Petőfi, aki pedig ragyogva ss vidáman érkezett. Hogyne örült volna. Hiszen a legfontosabb, amit még Tompának mondani akart, egy kérés volt, mégpedig ez: ő eskesse össze Júliával! „Te fogsz megesketni, jó Mihály barátom ..." írja a versben, melyet így fejezett be: „

S vigyázz, örömödben egyik bordalomat Ne mondd el valahogy a Miatyánk helyett." Mert tudta, mennyire örül Miska barátja ennek a látogatásnak. Pontot tett az utolsó szó után s kiment az udvarra, ahol lova legelészte a füvet. S kisétált a kertbe, a virágok közé. * * * Állunk a szobában, ahol egy Petőfivers született. Nagy csend van, nem merünk szólni, nehogy egymás gondolatát megzavarjuk. De bejön a lelkész leánykája, (kékszemű, szőke kis virágszál) s erre megmozdulunk mégis. Á kislány csodálkozva néz ránk: mit keresett apuka, meg ez az idegen bácsi ilyen sokáig ebben a hideg szobában? Kis ibolyaszál! Egyszer majd megérted, ha nagyobb leszel s megtudod a szoba titkát. * * * Az út közepén állva, még elnézem a házat. Tetején vékony, szakadozott szélű hóteríťô. Az ég szomorú, szürke. A lelkész kikísér és kézfogás előtt elmondja: az idisebb f 'ubeliek tudják, hogy Tompa itt lakott s innen költözött Kelemérre. Apjuktól, öregavjuktól hallottak a tizenhetedik lelkészről, aki verseket írt udvarán, a szilvafa alatt. Azt is tudják, hogy Petőfi itt járt. De vajon a fiatalok tudják-e mindezt? Ébren tartják-e a tanítók és kultúrmunkások Tompa és Petőfi itteni emlékét a fiatalok sžívében? Mert, de szép is lenne, ha megkérdeznék tőlük, hogy mire büszkék a falujukban, válaszukból nem hagynák ki ezt az öreg házat. VERES JÁNOS OJ szd 1956. január 21. •