Új Szó, 1956. január (9. évfolyam, 1-31.szám)
1956-01-19 / 19. szám, csütörtök
A nemzetgyűlés bizottságai oz 1956. évi állami költségvetésről tárgyalnak A nemzetgyűlés bizottságai, január 16-án folytatták az 1956. évi állami költségvetés tárgyalását. Az egészségügyi bizottság ülésén, melyet dr. Karéi Kacl mérnök professzor, képviselő, a bizottság elnöke vezetett, megvitatta az Egészségügyi Minisztérium költségvetés' fejezetét. A képviselők meghallgatták Václav Myška képviselő beszámolóját és a vita során az egészségügy egyes kérdéseiről beszéltek. A vita befejező részében a kérdésekre dr. Josef Plojhar egészségügyi miniszter és dr. František Kahuda iskolaügyi miniszter válaszoltak. Ezután az egészségügyi bizottság az Egészségügyi Minisztérium 1956. évi költségvetését jóváhagyás végett a nemzetgyűlés teljes ülése elé terjesztette. A költségvetési és gazdasági bizottság megtárgyalta az Építészeti Minisztérium, az építészeti állami bizottság valamint a lakás és polgári építkezés központi igazgatósága költségvetési javaslatait. Ladislav Wait képviselő, az Építészeti Minisztérium költségvetési javaslatának előadója és a többi képviselő azokról az okokról beszéltek, amelyek gátolják a beruházási építkezés tervének teljesítését. Döntő körülmény itt az építkezés iparosítása, a munkák, de különösen az építészeti szerelőmunka gépesítése, valamint az építkezési munkálatok szervezésének és irányításának megjavítása. Szükséges egyúttal fokozni az építkezési anyag termelését, javítani a minőségét és az eddiginél jobban érvényesíteni a pótanyagok használatát. Vladimír Litvaj mérnök, képviselő az építészeti állami bizottság, valamint a lakás és polgári építkezés központi bizottsága költségvetési javaslata előadójának beszámolójához sok képviselő szólt hozzá. Különösen az építkezések téli munkáiról volt szó, valamint a szervezésben és irányításban mutatkozó fogyatékosságok kiküszöböléséről. Rámutattak arra, hogy a tömbépítkezés bővítése hozzájárul az épületek szétágazottsága korlátozásáéhoz. A tanácskozások befejező részében felszólaltak dr. Josef Plojhar egészségügyi miniszter, dr. Emanuel Slechta mérnök, professzor, építészeti miniszter és Oldfich Beran miniszter, aki közölte, hogy az építkezési tervek koordinációjának biztosítása, költségvetése és végrehajtása céljából építkezési állami bizottságot létesítettek, és egyúttal a városok és falvak komplex építésének tervezésére megalakították a lakás és polgári építkezés központi igazgatóságát. A költségvetési és gazdasági bizottság az Építészeti Minisztérium, az építészeti állami bizottság, valamint a lakás és polgári építkezés központi igazgatósága költségvetési javaslatát jóváhagyás végett a nemzetgyűlés teljes ülése elé terjesztette. • * » A nemzetgyűlés bizottságai kedden, január 17-én folvtatták az 1956. évi állami költségvetés vitáját. Az egészségügyi bizottság gyűlésén megvitatta az Állami Járadékbiztosító Hivatal és a Nemzeti Biztosító Hivatal költségvetési fejezeteit. A bizottság ülésén jelen volt Evžen Erban, az Állami Járadékbiztosító és a Nemzeti Biztosító Hivatal elnöke és František Kacha, a Központi Szakszervezeti Tanács titkára, akik az egyes fejezetek megtárgyalásának befejező részében válaszoltak az egészségügyi bizottság tagjainak kérdéseire és hozzászólásaira. Az egészségügyi bizottság az 1956. évre szóló állami költségvetés mindkét S megvitatott fejezetét jóváhagyás végett a nemzetgyűlés teljes ülése elé terjesztette. A költségvetési és gazdasági bizottság megtárgyalta a Könnyűipari Minisztérium és a Belkereskedelmi Minisztérium költségvetési javaslatait. Az ülésen részt vett Alois Málék, könynyűipari miniszter és František Krajčír, belkereskedelmi miniszter. Alois Málék könnyűipari miniszter záróbeszédében kijelentette, hogy a fogyasztóknak a könnyűipar termékei iránt állandóan növekvő igénye, élénk érdeklődése és ellenőrzése megkívánja, hogy a lehető leggyorsabban kiküszöböljük a még előforduló fogyatékosságokat. František Krajčír belkereskedelmi miniszter válaszolt a képviselők kérdéseire, elemezte az egyes hiányosságok okait és megmagyarázta milyen intézkedéseket foganatosít a Belkereskedelmi Minisztérium, hogy azokat kiküszöbölje. A fogyasztók kereslete egyike a legfontosabb alapmutatóknak az üzleti alkalmazottak számára. Az árufajták választékát a jövőben a szakemberek széles köre fogja összeállítani a fogyasztók kívánságai szerint. A miniszter beszédének nagy részében az állami és szövetkezeti kereskedelem kérdéseivel foglalkozott, különösen a textilárut illetőleg, ahol szükséges lesz néhány szaküzlet létesítése. Egyes árucikkek iránt már ma nagy a kereslet, mint pl. a televíziós készülékek iránt, ezeknek az ára viszonylagosan elég magas. Ez dolgozóink magas életszínvonalát bizonyítja. A költségvetési és gazdasági bizottság egyetértett mindkét megvitatott költségvetési fejezettel és jóváhagyás végett a nemzetgyűlés teljes ülése elé terjesztette. Közlemény a szovjet-csehszlovák tudományos és technikai együttműködés bizottságának 8. üléséről Prágában e napokban fejezte be a szovjet-csehszlovák tudományos és technikai együttműködés bizottsága 8. ülését. Az ülésen megvitatták a tudományos műszaki vívmányok kicserélésének további kérdéseit a nemzetgazdaság különböző ágazataiban, valamint a két állam közötti tudományos-műszaki együttműködés további kibővítésének problémáit. Az elfogadott kötelezettségvállalásokkal kapcsolatban a Szovjetunió 1956-ban a Csehszlovák Köztársaságnak átadja a szénbányákban végzett fáradságos munka gépesítésére vonatkozó projekciós és technikai dokumentációt, az egyes bányászati, kohászati, energetikai és útépítési berendezések gyártására vonatkozó tervrajzokat és dokumentációt, a tűzálló anyagok, a borax, a boritsavak és a gyógyászati készítmények gyártása technológiai eljárásának leírását. A Szovjetunió a csehszlovák szakembereknek lehetőséget nyújt, hogy megismerkedhessenek a tudományos, műszaki vívmányokkal és a termelési tapasztalatokkal a kohászati és vegyiiparban, a turbínagyártásban, az elektrotechnikai iparban, a csapágyak gyártásában, az ásványi lelőhelyek kutatásában és a Csehszlovák Köztársaságba szakembereket küld, hogy a helyszínen technikai seg'ítséget nyújtsanak. A Csehszlovák Köztársaság a Szovjetuniónak átadja a gépipari, az elektrotechnikai, a papírgyártási, a textil- és könnyűipari és más ipari ágazatok berendezései gyártására vonatkozó technikai dokumentációt. Ezenkívül átadj^ a darúk, a rieselmotorok és a szövőgyárak legújabb felszerelésére vonatkozó dokumentációt. A szovjet szakemberek Csehszlovákiában megismerkednek a nemzetgazdaság különféle ágazatainak vívmányaival, így a pontos öntvény technológiájával, a présberendezés és a reduktor gyártásával. A Szovjetunió és a Csehszlovák Köztársaság tudományos kutató intézetei közötti közvetlen kapcsolatok létesítésére elhatározták a tudományos dolgozók kölcsönös kicserélését, hogy megismerkedjenek a tudományos kutatásokkal. Elhatározták, hogy kölcsönösen tájékoztatni fogják egymást a tudományos kutatómunkák eredményéről és hogy a tudomány és technika legfontosabb problémáit közös értekezleteken megvitatják. A bizottság szovjet tagjai Cšeh- j szlovákiai tartózkodásuk során megismerkedtek a köztársaság több tudományos kísérleti intézeteivel és ipari vállalataival. A Kassai Állami Színház a korompai lázadásról írott színmű bemutatására készül ^ Kassai Állami Színház idén bemutatja Ján Skalka, a Kecsketej szerzője új színművét, a ,,K.)rompai lázadást". A Kassai Állami Színház a színdarab bemutatásával ünnepli a forradalmi munkásosztály korompai harcának 35. évfordulóját. Az együttes a színművet Andrej Chmelkonsk, a színház igazgatójának rendezésében játsza. A színdarab előkészítésére során a művészek megismerkedtek a korompai eseményekkel, meglátogatták a lázadás ermékezetes helyeit és elbeszélgettek a lázadás még élő részvevőivel, Michal Jánošíkkal és František Schmidttel. akiket meghívtak a bemutatóra. Válasz a köztársaság elnökének a Szudáni Köztársaság függetlenségének kihirdetése alkalmából küldött jókívánságaira A Szudáni Köztársaság Függetlenségi Tanácsának elnöke a következő választ küldte Antonín Zapotockýnak, a Csehszlovák Köztársaság elnökének a Hotíľ" 1 Koztarsasagelnokének a Szudáni Köztársaság függetlensége kihirdetesenek alkalmaból küldött jókívánságaira: „A Szudáni Köztársaság legfelső tanácsa örömmel és köszönettel fogadta omeltosága üdvözletét és jókívánságait. A szudáni nép örömmel látja, hogy a csehszlovák néppel és más népekkel való barátság és együttműködés elősegíti az egész emberiség békéjét és jólétét. A szudáni nép' szívélyes üdvözletet kuld Csehszlovákia dolgos és szorgalmas népének. Abdel Fattah el Maghraby, a Függetlenségi Tanács elnöke. Karel Pokorný szobrászművésznek a nemzeti művész címet adományozták Antonín Zápotocký köztársasági elnök a kormány javaslatára Karel Pokorný professzort, államdíjas szobrászművészt a nemzeti művész címmel tüntette ki. Ladislav Štoll, a kulturális ügyek minisztere január 17én az élenjáró kulturális dolgozók jelenlétében jókívánatait fejezte ki K. Pokorný professzornak a magas kitüntetéshez. Štoll miniszter beszédében meleg szavakkal értékelte Karel Pokornýnak, Myslbek növendékének és követőjének művét. Pokorný professzor a második világháború időszakában főleg „Testvériség" című szoborcsoportjával fejezte ki népünk érzelmeit. Műve ily módon klasszikus nemzeti művészetünk elválaszthatatlan részévé vált. A „Szabad Európa" alattomos tevékenységének további áldozata Az elmúlt napokban a Prešov-környéki járás Drienov községében felrobbant egy a „Szabad Európa" nevű rádióleadó-allomás által feleresztett léggömb, amelyet a szélvihar Ladislav Jurčik ötgyennekes munkás házához sodort. A léggömb beleütkazött a ház falába, felrobbant, és súlyosan megsebesítette a 14-éves Milán Juröikot, aki 'íz udvarra kifutva elkábult a robbanástól és másodfokú égési sebeket szenvedett, úgyhogy azonnal a prešovi kórházba kellett szállítani. .4 léggömbrobbanás oly heves volt, hogy erősen megrongálta az újonnan épített családi házat. A ház padlója a robbanás folytán kb. 30 cm-rel emelkedett, a fal megrepedt és eltolódott a ház hátsó, valamint elülső oldalán. Továbbá kitörtek az ablakok és megrongálódott a belső berendezés is. A robbanás által okozott kár körülbelül 20 000 korona. Ladislav Jurčik felesége a robbanás idején többi gyermekével együtt c ház belsejében tartózkodott. Csupán a véletlennek köszönhető, hogy közülük senki sem sebesült meg. Az eset nagy felháborodást keltett a község és a környék lakossága közátt, akik elítélik az amerik'ji monopolisták által pénzelt „Szabad Európa" leadóállomás aljas tevékenységét. A Nyitrai Kerületi Színház működésének hetedik évébe lépett Január 17-én volt hat éve annak, hogy első ízben emelkedett fel a Nyitrai Kerületi Színház függönye. Örvendetes eredményekkel lép a színház sikeres működésének hetedik évébe. 1950. óta több mint 1150 előadást tartott Nyitrán, valamint a nyitrai kerület és más kerületek városaiban és falvaiban. A nyitrai Kerületi Színház idén 11 bemutatót tart. Februárban Goldoni „Szerelmesek" című vígjátéka, valamint Egri Viktor államdíjas .,Házasság" című korszerű témát taglaló színműve kerül bemufätásra. tiiiiB[:aii>iiaitiiiBiiatiaiiBiiaiimiiBii>jiaii>t:>i!ai!iiiaii>ii>[iaiiaiiBitaiiaiisiiaiiBiia!iBiia!i*iiaLsaiiaiiai:aiiaiiaiiaiiaiia:ia:> iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimianiiiiiiiiiiniMiniiiiniiiiiiiiiiiiiiii • IIIIII I fjúságunk jó munkával készü l a CSISZ szlovákiai kongresszusára A bratislavai kerület CSISZ-tagjai gondosan készülnek a Csehslzovák Ifjúsági Szövetség szlovákiai kongreszszusára, amelyet 1956. március 23— 26-án tartanak meg. A CSISZ tagsági ülésein -a múlt év végén és a tagsági igazolványok kicserélésekor szocialista munkakötelezettségeket vállaltak a kongresszus tiszteletére, amelyek a mezőgazdasági termelés és a munkatermelékenység fokozására, az önköltség csökkentésére, az ifjúsági műhelyek létesítésére, stb. vonatkoznak. A ružindoli helyi szervezet tagjai a kongresszus előtt kampány során OJ SZÖ 1956. január 19. elhatározták, hogy ez év tavaszán 120 hektáron fészkes négyzetes módszerrel vetnek kukoricát. A Dolná-Krupa-i CSISZ tagok 40 kektárt, a špačincei ifjak 30 hektárt és a Horné Lovčice-i fiaitalok 20 hektárt vetnek be e módszer szerint. A kukoricáról a vetéstől egészen a behordásig gondoskodni fognak. A trnavai Kovosmaltban dolgozó CSISZ-tagok is értékes kötelezettségvállalást tettek. A mechanikai műhelyt már ez év elején ifjúsági műhellyé változtatták. E műhelyben mosógépalkatrészeket gyártanak. A vállalatban 15 gazdasági csoport helyett a munkahelyeken már 20 csoportot létesítettek, amelyek a villanyáram helyes kihasználásáról és az anyag takarékos felhasználásáról gondoskodnak. A radiátorok üzemrészlegének CSISZ-tagjai is példás kötelezettségvállalásokat tettek a kongresszus tiszteletére és 5—18 százalékkal szilárdították a normákat. A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség szlovákiai kongresszusára a CSISZ tagokkal együtt készülnek a pionírok is. A bratislavai Klement Gottwald pionírotthonban e napokban úgyszólván az összes érdekkörökben értékes ajándékokat készítenek a kongresszus számára. A fiatal technikusok hordozható laboratóriumot állítanak össze, a Micsurin-körökben hatalmas virágkosarat és a tömegpolitikai osztályon a szlovákiai pionírok életét bemutató, fényképekkel ellátott albumot készítenek. JAMES WATT, a gőzgép tökéletesítője születésének 220. évfordulójára a a lökhaitásos és helikopter repülőgépek, a televízió idejében és az atomenergia korszakának küszöbén az emberek kezdik már kevésre becsülni és elavultnak tekinteni az egyszerű, régi gőzgépet. A világtörténelem sok forradalmat jegyzett fel, de a Nagy Októberi Szocialista Forradalomig egyik 6em volt olyielentékeny, mint az, amelyet a gőzqép feltalálása okozott. Ez a forradalom nem volt sem lármás, sem véres, de gazdasági hatása korszakalkotó volt. A gőz sok millió rabszolgát szabadított fel az állati, izomi munkától. A gőzgép közvetlen következménye volt a vasút és a gőzhajó feltalálása, amelyek néil. mai világ gazdasági fellendülése lehetetlen lett volna. A távolságok lerövidültek, a technika fejlődése elősegítette a szociális fejlődést, a jelenben és jövőben megszünteti a különbséget az elmaradt és fejlett országok és népek között. A gőzgép, amelvnek tökéletesítését James Wattnak köszönhetjük, még mindig a technika középpontjában áll. James Watt 1736. január 19-én született Greenockban, Skótorszáflban. Apja mesterember volt, aki járatos volt a természettudományok sok ágában. Fia tőle örökölte a matematikához és fizikához való nagy szeretetet és tanulási kedvét. Tehetsége elsősorban műszaki téren érvényesült. Sokat fúrt-faragott, kísérletezett, főként geometriával foglalkozott. Mechanikusnak készült. Mikor kitanult, Glasqowban telepedett le. Később mint egyetemi mechanikus rendben tartotta annak fizikai és C6illaqászati műszereit. A megélhetésért való küzdelem vitte arra. hogy kelendőbb árucikkek készítésére vállalkozzék. Hangszereket kezdett gyártani, ami jól jövedelmezett. Ebben az időben lett figyelmes a gőzgép problémájára. qözgép eszméje ugyanis nem volt Watt saját eszméje. Már az ókorban sejtették azt az erőt, mely a qőzben rejlik. Papin, Savarv és Newcomen neveihez fűződik a primitív gőzgép első megszerkesztése. A Newcomen féle gőzgép dolgozott ugyan, de a qvakorlatban nem volt használható. A kondenzátor, a sűrítő hiányzott használhatósághoz. Éppen ennek a feltalálása Watt kizárólaqos érdeme és azóta lett képes a gőzgép arra, hogv rendes munkát végezzen Watt megfeitette az erőferrás problémáját, s ígv az ő műve alapján haladhatott tovább az iparosodás, melvnek megfelelő erőforrásokat biztosított. A Newcomen féle gép volt az alap, melyből kiindult. Ebben az időben a bányák víztelenítése képezte a legnagyobb problémát. így Watt törekvése oda irányult, hogy a szivattyúgépet tovább fejlessze. Sok fejtörés és tudományos kísérletezés után 1765-ben találta meg a megoldást, de csak 1769-ben kapta meg gőzgépére a szabadalmat. Sokkal nehezebb Volt azonban az új találmány értékesítése, sokáig keresett vállalkozót a gőzgép qvártására. Az új qép előállítása nagy nehézségekbe ütközött. Mire elkészült az első gőzqép, akkorra társának vagyona kimerült és Watt segítőtárs, eszköz nélkül maradt. Ezután Boulton személyében új társat kapott, akinek segítségével végre célt ért. 1775-ben Sohoban létesítették a qyárat. innen indult világhódító körútjára a gőzgép. Először a cornwalli ónbányákban alkalmazták a qőzszivattvút. Ez tette lehetővé, hogv a nagy kiterjedésű bányatelep tovább működhetett. 1800ban már 40 ilyen qép volt itt üzemben. Fokozatosan tökéletesítette a qőzgépet indikátorral, centrifugális szabályozóval és megalkotta a kettős hatású és expanzióval működő gőzgépet. Ezt alkalmazni kezdték a vasművekben, textilqvárakban, fazekasműhelyekben, felvonógépeknéi, szénés rézbányákban, qabonamalmok hajtására. Ig.v 1800-ban már 84 Watt-gép működött a pamutgyárakban, 1850-ben pedig a gépek már-71 ezer lóerőnyi gőzenergiával dolgoztak, 11 ezer lóerőnyi vízenergiával szemben. 1802ben megjelent az első qőzzel hajtott cséplőgép, 1811-ben a könyvnyomtatásnál elsőízben alkalmaztak gőzerőt. A modern maqasnyomású qözgépekre csak akkor lehetett áttérni, amikor a század vége felé a vas megmunkálását tökéletesítették. További haladást jelentett a qőzhajó megszerkesztése. 1815-ben Angliában húsz qőzhajó volt. Amint a gőz meghódította az óceánokat. Nagy-Britanniáé lett a vezetőszerep. Az első qőzhajó 1819-ben szelte át az Atlanti-Öceánt, akkor, amikor Watt 83 éves korában éppen lehúnyta szemét. tizennyolcadik században a gőzaép feltalálása, az iparban történt változások óriási lépést jelentettek előre az emberiséq történetében. Hatalmas lépést ama állapot felé, amelyben ma vagyunk, a szocializmus építésében. /