Uj Szó, 1955. december (8. évfolyam, 288-314.szám)

1955-12-17 / 302. szám, szombat

4 UJSZ0 1955. "december 17; Indonézia Kommunista Pártja élesen bírálja a Harahap-kormányt Dzskarta, december 15. (TASZSZ). '— A sajtó közölte Aiditnak, Indonézia Kommunista Pártja főtitkárának nyi­latkozatát, amelyben élesen bírálja a Harahap-kormány külpolitikáját. A kormány minden újabb intézke­dése — mondja a nyilatkozat — a nyugati országokhoz, az Egyesült Ál­lamokhoz és a Hollandiához való kö­zeledésre irányul. Aidit bírálta azt a magatartást, amelyet az indonéz kül­döttség, elsősorban annak vezetője, Anak Agung külügyminiszter Hágában az indonéz-holland tárgyalásokon ta­núsít. Aidit kijelentette, hogy a nép Anak Agung visszahívását követeli. Több lap szintén bírálja a Harahap­kormány tevékenységét. A Szulih In­donézia rámutat, hogy Szasztroamid­zsozso kormánya Nyugat-Irian kérdé­sében szilárd álláspontot foglalt el. Az indonéz küldöttség most Hágában el­árulja a nép érdekeit, hajbókol Hol­landia és Amerika előtt. A dél-vietnami kormány az általános választások kérdésében durván megsérti a genfi egyezményt Hanoi, december 15. (TASZSZ). — A vietnami sajtóiroda jelenti, hogy Fam Van Dong, a Vietnami Köztársa­ság kormányelnöke válaszolt a „Francé Soir" című francia lap tudósítójának kérdéseire. Arra a kérdésre felelve, vajon tisz­teletben tartják-e a genfi egyezményt, Fam Van Dong többek között hang­súlyozta, a dél-vietnami hivatalok rendszere­sen elutasítják a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság képviselőinek részvételével az 'általános választá­sok kérdésében tartandó értekezlet összehívását, ez durván megsérti a genfi egyezményt. A továbbiakban Fam Van Dong meg­emlékezett a genfi egyezményből szár­mazó francia kötelezettségekről és rá­mutatott, hogy a francia kormány a genfi egyezmények mellett foglalt ál­lást, a valóságban azonban kitér köte­lezettségei teljesítése alól, vagyis, hogy meghiúsítja a genfi egyezmény politi­kai pontjait; Vietnam szabad, általá­nos választások alapján való egyesí­tését. Fam Van Dong hozzátette, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Franciaország közötti kapcsolatok a két fél jóakaratával az egyenlőség és a kölcsönös előnyök alapján meg­javulhatnak. Arra a kérdésre, hogyan értékeli a Dél-Vietnamban folytatott amerikai politikát, Fam Van Dong ezt válaszol­ta: A Dél-Vietnamban folytatott ameri­kai politika célja, hogy rendszeresen meghiúsítsa a genfi egyezmények megvalósítását. Ez a politika veszé­lyezteti Indokína és Délkelet-Ázsia békéjét! ^ ĽJtban az Antarktisz felé A Nyugat-európai Unió minisztertanácsának ülése Párizs, december 15. (TASZSZ). — A Nyugateurópai Unió minisztertaná­csa december 14-én Párizsban ülést tartott. A Nyugateurópai Unió. a párizsi egyezmények alapján létesült és hét nyugat-európai országból áll. Az ülésen a következő külügyminiszterek vettek részt: Pinay (Franciaország), Macmil­lan (Nagy-Britannia), von Brentano (Német • Szövetségi Köztársaság), Martino (Olaszország), Spaak (Bel­gium), Beijen (Hollandia) és Bech (Luxemburg). E szervezet feladata, hogy megerősítse a nyugat-európai ka­tonai tömböt. Ezt a szervezetet kelet­kezésétől fogva komoly belső ellenté­tek jellemzik, amelyek megnyilvánul­tak a december 14-i ülésen is. A minisztertanács meghallgatta Pi­nay beszámolóját von Brentanóval, a Saar-vidéki kérdésről folytatott ' tár­gyalásairól. A minisztertanács ülésén nagy fi­gyelmet szenteltek a jNyugateurópai Unió tagállamai fegyveres erői kérdé­sének. Ez a probléma azzal kapcsolat­ban merült fel, hogy Franciaország tiltakozott azon szándék ellen, hogy Nyugat-Németország túllépje a párizsi egyezmények által megállapított fegy­veres erők színvonalát. Az ülésen ellentétek merültek fel az „Egyesített Európa" gondolata körül. Spaak belga külügyminiszter azzal vá­dolta a brit kormányt, hogy állásfog­lalása bonyolulttá tette az „európai együttműködés" tervének kidolgozá­sát. A szovjet antarktiszi expe­díció vezérhajója, az Ob, az Atlanti-óceán víztük­rét hasítja. Több száz mérföldnyi utat hagyott már maga ' mögött: a vastag decemberi ködben elmo­sódtak a balti-partok körvonalai, nem csapkodják már a hajót a nyugtalan Északi-tenger ólmos hullámai, eltűntek az angliai vi­lágítótornyok. Mindenki izgatottan várta, hogy az Ob túljusson a biscayai öblön, amelyet a tenge­részek régesrég „forrongó kat­lanának neveznek. A Biscayai-öböl ezúttal nem há­borgott, nem dobálta a hajót, nem öntötte sós vizét a fedélzetre: a házi költők nyomban verseket fa­ragtak a hangos híradó számára a kegyes Neptunusról, aki tisz­telettel bocsátotta át a tudomá­nyos expedíció vezérhajóját a Antarktisz felé vezető úton, ame­lyet az orosz tengerjárók jól is­mernek. Valóban az Ob ott ha­lad, ahol 135. évvel ezelőtt a bátor orosz tengerészek hajóztak, hogy feltárják az emberiség simára a hatodik világrészt. A rettenthetet­len tengerjárók a Vosztok (Kelet) és Mirnij (Békés) nevű bárkáikon itt, az Atlanti-óceánon feszítették ki vitorláikat, s orosz dalaikat szárnyra kapta a sžél az óceán felett. Az Antarktisz bátor felfe­dezőinek utódjai nem feledték elő­deik halhatatlan hőstettét. A tu­dósok és tengerészek a hajófülkék­ben és szalonokban gyakran be­szélgetnek Bellinszgauzen és Lá­zár jov útjáról, az Antarktisz tér­képén olvasható orosz elnevezé­sekről. A sekély Balti- és Északi-tenger után a visszhangos mélységmérő készülék mutatója hirtelen erőset süllyedt: 5 kilométeres gigászi mélységet jelez. Ez már az Atlan­ti-óceán a maga mérhetetlen tér­ségeivel. Éjszakánként meg-meg­csillan a hullámok tajtékzó taraja. Melegre fordult az idÖ, s éjszaka a fekete égbolton a szokatlanul fényes déli csillagok ragyognak. Egyáltalán nem hasonlítanak azokra, amelyek most a fagyos Moszkva felett világítanak. Az expedíció részvevői és a ten­gerészek vidáman készülődnek az Egyenlítőn való ünnepélyes átha­ladásra. Ivan Alekszandrovics Man, a hajó kapitánya, aki már hatszor szelte át az Egyenlítőt, el­mondja az „Egyenlítő-ünnepség" megrendezésére alakult bizottság tagjainak, hogyan szokták köszön­teni a különböző zászlók alatt fu­tó hajók az ősz Neptunust, ho­gyan fürdetik meg az úszómeden­cében az újoncokat, hogyan ren­dezik a karnevált. Az „Egyenlítői ünnepség" vidám és mulatságos előkészületeiben megmutatkoznak a szovjet emberek nagyszerű vo­násai: kiolthatatlan optimizmu­suk, tréfakedvük, igazi baráti ér­zelmeik. Az expedíció több részlegre osz­lik: vegyészekre, aurológusokra, rádiósokra, építőkre, repülőkre stb. A hajón lüktet az élet. 'A tudósok a laboratóriu­mokban és a fedélzete­ken, a felső parancsnoki hídon, mindenütt megfigyeléseket végez­nek, vizsgálják a meterológiai je­lenségeket, meghatározzák a ten­geri* mélységeket, figyelik az égi-'; testeket. Alighogy megnyílt a könyvtár, máris több mint 80 ol-j vasója van. Most örömmel emlékezünk vász-; sza a Volokalamszk szovjet keres-: kedelmi gőzössel való találkozá­sunkra. A hajó személyzete kitó­dult a fedélzetre, s jól szemügyre vette az expedíció vezérhajóját, a rajta levő zöld repülőgépeket, a külön állványhídon elhelyezett helikoptert, a hatalmas ládákat; Szívélyesen üdvözöltek bennünket: „Szerencsés hajózást!" — Szerencsés hajózást! — ezt kívánja a Szlava bálnavadász flo-i tilla, amely az antarktiszi vizeken dolgozik. — Szerencsés hajózást, viszont-, látásra! — ezt kívánják a káli-: nyingrádi heringhalászok, akik az Atlanti-óceán északi vizein ha-; lásznak. Jókívánságaival keresi fel az expedíció tagjait a mur-; manszki medence tengerészgyűlé-j se is. Ezt a gyűlést abból az al-i kálómból tartották, hogy Északon negyven évvel ezelőtt megalakult az orosz jégtörő-flotilla. — Szerencsés hajózást! = Ez a szívből jövő jókívánság kíséri az expedíció tudósait és tengerészeit, akik óceánjáró hajójukon tovább" haladnak dél felé. Y A moszkvai Pravda december 11-i számából.) A második hajó is elindult December 14-én a kalinyingrádi ke­reskedelmi hajózási kikötőből elindult a szovjet antarktiszi expedíció máso­dik hajója — a „Lena" nevü hajó is. A „Lena" az „OB" vezérhajó pontos mása. Diesel-villanymotor hajtja és a legkorszerűbb berendezéssel van el­látva, amely a legbonyolultabb körül­mények között is biztosítja a hajózást. A hajó hordképessége 12 600 tonna. A „Lena" a szállítmányok további részét viszi az Antarktiszre: egy másik repü­lőgépet és helikoptert, traktorokat, terepjáró automobilokat, műszereket, felszerelést, fegyvert, gyógyszereket stb. Ezenkívül magas fenyőfákat szál­lít az újévi éjszaka számára, amelyet az expedíció részvevői a trópusokon, töltenek. Az expedíció m'ásodik részében, amely a „Lena" fedélzetén utazik, van M. V. Klenovova, a geológia és geo­gráfia doktora, tudományos dolgozó, az egyedüli nő is, aki részt vesz az expedícióban. DiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiigiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiniMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniMiüiiiiiii A SZÁRAZFÖLDÖN többször csatla­koztak hozzánk szovjet újságírók, fotoriporterek, filmesek. Előfordult, hogy a nyilatkozatot, amelyet csopor­tunk egyik tagja például Ogyesszában tett, Jaltán már olvashatta. Naum Alexandrovics Kisinyovszkij, a Vodnyij transzportnak, a tengerészek lapjának egyik szerkesztője Ogyesszából Szocsi­ig velünk utazott és cikksorozatban dolgozta fel utazásunk történetét. Tu­ristáink szinte szétkapkodták a lapo­kat. Felbuzdulván a sajtó nagy sike­rén, szeptember 28-án, a hajónkon töltött utolsó napon, rendkívüli hajó­újság kiadását határoztuk el. Az új­ságba útitársaink legszebb élményei­ket írták meg, hogyan érezték magu­kat, milyen bensőséges volt találkozá­suk a szovjet emberekkel. A rendkí­vüli hajóújság egyetlen számát falták az emeberek és arról a szívélyes bú­csúünnepélyről sem maradt el közü­lünk senki, amelyet az INTURISZT és Péterünk parancsnoksága rendezett, amikor a partraszállás pillanata kö­nyörtelenül bekövetkezett. Bár mi gondtalan turisták voltunk, a hajó személyzete pedig nehéz szol­gálatát teljesítette és a mi kényel­münket tartotta szem előtt, nagyon megszerettük egymást. Szergej Szer­gejevics Kandaurov, az INTURISZT, Vazilej Jevgenovics Kniha, a hajó Lenin-rendes kapitánya a hajó sze­mélyzete nevében búcsúztatott. — A hajón fegyelemre van szükség és én vasfegyelmet tartok. Kemény ember vagyok, de mast én is elpitye­regtem magam. Bocsássanak meg, csehszlovák elvtársak, az öreg tengeri medvének. Kár, hogy Csehszlovákiá­nak nincs tengere. De nagy lenne az örömünk, ha csehszlovák vendégein­ket is hazai kikötőjükbe szállíthat­nánk, mint bolgár elvtársainkat. — Sose búsulj, öreg kapitány elv­társ! Ha nem is szállhatunk partra Bratislavában, azért a ti szovjet ten­gereiteken és a népi demokráciák ten­gerein mi is otthon érezzük magun­kat. Kubka mester alig tud válaszolni. Elérzékenyülten mindnyájan szemün­ket törölgetjük. Miután minden el­ajándékozható tárgyat már az Artyek­ben szétosztottunk, CSSZBSZ jelvé­nyeket tüzünk a kapitány, Kandaurov, Ivan Alekszandrovics és hűséges tol­iniiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiininiiiiiiiiiiiii HAZAFELE mácsaink kabátjaira. Fejezzék ki ežek a jelvények is érzésünket: A Szovjet­unióval örök időkre! Már az utolsó csehszlovák turista is elhagyta a Nagy Pétert. A konstancai parton állunk. A helyőrség minden tagja és a bolgár vendégek még min­dig búcsúztatnak, éltetik a Csehszlo­vák Köztársaságot. A gőzös motorja zakatol, a hajókürtök háromszor fel­búgnak. Mindez a baráti Csehszlovákiá­nak szóló nagy tiszteletadás. TIZENNYOLC NAP RÖVID IDŐ. De úgy érzem, ez idő alatt nemcsak él­ményekben lettünk gazdagabbak, ha­nem sok mindenben okosabbak is. Mindenünnen úgy mentünk tovább, hogy jó lett volna még sokáig ott maradni. Létezik-e érinél szebb érzés egy nagy baráti ország látogatója szá­mára? Igy is sokkal többet tudunk e szép új világról, mint annakelőtte. A szó csak szó, az írás csak írás. Az egyéni tapasztalatnak, annak, hogy mindent saját szemünkkel láttunk, nincsen párja. Felséges Nagy Péter, hősi Ogyessza, bűbájos Jalta, vidám Artyek, pompázó Szocsi, ragyogó Szuhumi, távoli Batu­mi, szovjet emberek: Da szvidányija, da szvidányija! A csodás napok véget értek. Ogyesz­szától a krimi partok mentén a török határhoz közeli Batumig mindvégig a szovjet ember szerető szíve kísért. Nagyon sokszor és nagyon sokan haj­lamosak voltunk korábban arra, hogy a szocialista Szovjetuniót úgy tekint­sük, mint a megvalósult szocializmus kialakult, mintegy zárt világát. Hiába ismertük elméletileg a fejlődés törvé­nyét, a jól ismert elmélet mellett a gyakorlatban csak most tanultuk meg, hogy a , szovjet élet, a Szovjetunió, nemcsak a megvalósult szocializmus magasabb fokának a példája, hanem a fejlődőnek és a fejlődésért .folytatott győzelmes harcnak, valamint az ered­Tengerparti fürdő Szocsiban fä luiiiiuiiiiiiuiiniiiiiiuiiiiniiiiiiiniiiiiiininiiiiiiiniiiiiirnininiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiii až ottani bányászoknak. Szuhumiban zeneszó mellett töltöttünk közösen egy estét. — Soha sem láttam ilyen tökéletes szövőgépeket, mint a moszkvai cseh­szlovák kiállításon — mondotta Szif­rin elvtárs. — Valóságos forradalom ez, új fejezetet nyit a textilgyártás terén. Nagyon ízlett a sörük is. Adják át üdvözletemet a csehszlovák dolgo­zóknak mindezért a sok szépért. Szifrin elvtárs szava milliók érzé­seit fejezte ki, üdvözletéhez sok-sok millió szovjet ember csatlakozik. NÉPSZERŰEK VAGYUNK. Éreztük ezt mi is, egyszerű csehszlovákiai dol­gozók, akik szeretjük hazánkat, sze­retjük a Szovjetuniót, a szépet, az újat és kihasználtuk az alkalmat, hogy otthonában köszöntsük a szovjet em­bert. Mindenütt mosolyogva, gyengéden, kedvesen, szeretettel fogadtak, kész­ségesen álltak rendelkezésünkre. Ke­zünk, eszünk munkáját tisztelik ben­nünk, hogy ragaszkodunk forradalmi hagyományainkhoz, iparunk kiváló hírnevéhez, hogy fejlesztjük, tökélete­sítjük azt, hogy mindig tökéletesebbet alkotunk. Ez a nemes tradíció a leg­jobb névjegyünk a Szovjetunióban, meg az, hogy a béke, a demokrácia és a szocializmus útján feltartóztathatat­lanul haladunk előre. Ahogy Arany János mondta: Hajt az idő gyorsan — rendes útján eljár — Ha felülünk, felvesz, ha maradunk, neín vár; Változik a világ; gyengül ami erős, És erős lesz, ami gyenge volt ezelőtt. ERŐS, HATALMAS A SZOVJET­UNIÓ. Erősek- vagyunk mi is. Erős a Szovjetunió vezette béke tábor. És ki­tartó munkánk árán, a világ dolgozói­val szoros egységben még sokkal, sok­kal erősebbek leszünk. Igen, változik a világ. Boldog, aki a mi korszakunk­ban él és a változásból kiveszi a ré­szét. Hálás köszönet a látottakért, a ta­pasztaltakért, drága barátaink, szovjet emberek! (VÉGE) JÖ SÁNDOR ményes munkának is a hazája. Ezt lát­tuk mi most a gyakorlat nagyon sok területén, minden vonatkozásban. SAJÁT SZEMEMMEL LÁTTAM, mennyire igaza volt Engelsnek, amikor megjövendölte, hogy az emberiség a szocializmus győzelme után lesz tör­ténelme folyamán elsőízben igazán és tudatosan úrrá a természet felett. A Szovjetunióban máris valóra váltak Engels szavai. A szovjet emberek olyan sikereket értek el, amelyekkel joggal büszkélkedhetnek. De még rá­juk is rengeteg munka vár. A. szovjet ember békében és az alkotó munkában látja még boldogabb jövőjének biztos zálogát. Meggyőződtem róla, hogy a Szovjetunió és a béke fogalma azonos. A szovjet ember egy test, egy lélek a békével és jaj annak, aki rátörne. Most tapasztaltam először, világosan és határozottan, hogy a szovjet embe­rek mindig örülnek valaminek, örül­nek egy űj épületnek, egy használható réginek. Örülnek a gyermekeknek, egymásnak. Örülnek a természetnek, az életnek, a munkának. A szovjet em­ber öröme rámragadt, és érzem, tu­dom, milyen nagy dolog örömben élni. Köszönöm, hogy figyelmeztettek: ne siessek élni! A szovjet ember és ez a legtöbb, amit elmondhatunk róluk, lelkiismeretesen elvégzi kötelességét, de aztán méltán megköveteli a magá­ét. Meg is kapja. Felszabadítóink között voltam. Meg­győződtem róla, hogy a Szovjetunió­ban ismernek, tisztelnek bennünket, mert mindenütt beszél helyettünk lel­kiismeretes munkánk. A moszkvai csehszlovák kiállítás megtette a ma­gáét. Tudnak róla széltében-hosszá­ban. Joszif Iszakovics Szifrin, az ukrajnai Krivojrogról származó ta­pasztalt bányamérnök, most Azerbajd­zsánban a volt istenhátamögötti, jelen­leg híres daskeszáni ércbányában segít

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents