Uj Szó, 1955. december (8. évfolyam, 288-314.szám)

1955-12-14 / 299. szám, szerda

/ IIJSZO '1955. december 1?; Csehszlovákia 1955. évi egyéni ökölvívó bajnoksága Csak Majdloch és Torma védték meg bajnoki címüket Olomoucban három napig tartó kilzdelem után eldőlt az ökölvívás egyé­ni bajnokságának torsa. A döntő nem volt meglepetések nélkül, aminek okát nemcsak az igyekvő és íeltörtf fiatalok szorgalmában és tehetségében kell keresni, de részben abban is, hogy ebben a legmagasabb vetélkedés­ben jónéhány neves ökölvívónk nem vett részt. Sporthatóságainknak és az egyesületek vezetőségének ebből a példából okulva a jövőben gondoskod­nlok kell arról, hogy hasonló eset ne történhessen meg, s hogy a* or­szágos bajnok büszke címéért minden acámltásba jövő versenyző szorítóba lépjen. / i Súlycsoportonként a következő ököl­vívók küzdöttek a döntőben a bajnoki címért: Légsúly: bajnok Majdloch (Červená Hviezda), aki pontozásos győzelmet aratott Svatochhal szemben (ODA). Harmatsúly: bajnok Gajdoš (Spartak Nové Mesto n. Váhom), el­lenfelét Nikit (Červená Hviezda) pon­tozással győzte le. Pehelysúly: bajnok Táhlo (Slavoj Polná) Mužlay (ODA) felett győzedelmeskedett. Könnyűsúly: bajnok Gold (ODA), döntőbeli ellen­fele Moravčík (DA Prešov) volt. Kis­váltósúly: bajnok Ivanuš (Červená Hviezda) ugyancsak pontozással győ­zött Török (ODA) ellen. Váltósúly: bajnok K. Blesák (Lokomotíva Trna­va), aki Vitovecet (ODA) a harmadik menetben technikai k. o-val győzte le. Nagyváltósúly: bajnok Straka (Červe­ná Hviezda), ellenfelét R a okot (ODA) már az első menetben szántén tech­nikai k. o-val gyűrte le. Középsúly: Bajnok Koutný (ODA) bajnoki 'címét Suchý (ÜDA) kiütésével szerezte meg. Félnehézsúly: bajnok Torma (ODA), az első körben aratott kiütéses győ­zelmet Vičannal (Červená Hviezda) szemben. Nehézsúly: bajnok Neťuká (ODA, aki Némec (Slavoj Č. Budé­jovice) fölött pontozásos győzelmet aratott. A legnagyobb meglepetést Táhlo Mužlay felett aratott győzelme, va­lamint K. Blesák bajnoki címe jelenti, aki Vítovec felett győzedelmeskedett. — A mérkőzések általában jó színvo­nalúak voltak mind technikai, mind taktikai szempontból, de az 52 ököl­vívó között akadt olyan is, akit ké­pességei még nem tesznek alkalmassá a legmagasabb vetélkedésben való rész­vételre. Kitűnő formában van Kout­ný, aki a bajnoki verseny során a legmegbízhatóbban küzdött s a leg­technikásabb ökölvívónak bizonyult. Dicséretet érdemel Moravčík és Gaj­doš is, akik erőnlétükkel s harcos szellemükkel tűntek ki. — ökölvívó sportunk irányítóinak pedig a mostani országos egyéni bajnokságok jó ala­pot nyújtanak az olimpai jelölések szempontjából. Asztaliteniszezőink fölény es győzelme Csehszlovákia—NDK 5:0 Asztaliteniszezőink Stockholmból út­ban hazafelé, Berlinben az NDK asz­taliteniszezőivel vetélkedtek. 2000 néző előtt a mieink igen jó teljesít­ményt nyújtottak, és biztos győzelmet arattak. Eredmények: Andreadis— Matthias 2:0, Vyhnanovský—Schneider 2:0, Štípeik—Hanschmann 2:0, Andrea­dis—Schneider 2:0, Štipek—Matthias 2:0, A bemutató mérkőzésen Vyhna­novský 2:0-ra legyőzte Hanschmannt, Andreadis pedig 2:0-na győzött Štípek felett. A Csehszlovák Serlegért lefolyt döntő küzdelmekben a Slávia úszói kettős győzelmet arattak Osti n. Labem-ben végét értek a Csehszlovák Serlegért vívott úszóver­senyek. A nők serlegét a Slávia Bra­tislava együttese nyerte és ugyancsak győztek a Slávia Bratislava férfi úszói is. Az előbbiek 7:5 arányban előzték meg a Dynamo Praha versenyzőit, az utóbbiak pedig 10:6~árányban az ODA együttesét. Eredmények: 100 m hát­úszás: 1. Danihel (Slávia Bratislava) 1 p 08,5 mp, — 200 m pillangó: 1. Sa­muhel (ODA) 2 p 37,6 mp, — 400 m gyorsúszás: 1. Šmerda (ÜDA) 4 p 57,6 mp, — 100 m női hátúszás: 1. Skupi­lová (Slávia) 1 p J8 mp, (csehszlovák csúcs beállítva), — 100 m pillangó­úszás: 1. Šubrová (Slávia) 1 p 20,7 mp, — 400 m női gyorsúszás: 1. Marková (Dynamo Praha) 5 p 27,9 mp. Vízi­labda-mérkőzésen a Slávia Bratislava 6:1 arányban győzött az ODA felett. A második nap eredményei: 100 m gyorsúszás: 1. Chorvát (Slávia) 1 p 00.8 mp, 200 m mellúszás: 1. Skovajsa (Slávia) 2 p 41,2 mp, — 4X100 m-es vegyesváltó: 1. Slávia Bratislava 4 p 33,4 mp. — Nők: 100 m gyorsúszás: 1. Marková (Dynamo) 1 p 9,6 mp, — 200 m mellúszás: 1. Šubrová (Slávia) 3 p 4 mp. — 4X100 m vegyesváltó: 1. Slávia 5 p 22,5 mp, 100 m mellúszás: 1. Svozil (ODA) 1 p 12,1 mp, (új cseh­szlovák csúcs). Trnaván játszik a Csepeli Vasas Érdekes nemzetközi labdarúgó-mér­kőzésre kerül sor december 18-án, vasárnap a Spartak Trnava pályáján: az otthoniak a magyar NB I. egyik jóképességű csapatát, a Csepeli Va­sas együttesét látják vendégül. A cse­peli csapat a múlt vasárnap játszotta utolsó bajnoki mérkőzését a Bp. Dó­zsa ellen, mely gól nélküli döntetlent hozott. A Népsport a Csepeli Vasas teljesítményéről írva többek között megjegyzi, hogy a csepeli csatársor lendületes támadásokat vezetett, de jól szerepeltek a hátsó sorok is. A vendégek valószínűleg a következő összeállításban lépnek pályára Trna­ván: Bakó — Bulla, Mednyánszki, Ta­kács — Bőröndi, Kleibán — Tóth II., Keszthelyi, Ughy, Gondos, Pavázsai. A játékosok közül Takács az ősz fo­lyamán többször játszott a magyar válogatott együttesben is, így utoljá­ra Prágában a csehszlovákok elleni mérkőzésen. Többszörös válogatott azonkívül Tóth II. és Keszthelyi. Utób­bi immár 30 éven felül van, de még mindig kiváló játékos. A találkozó 14 órakor kezdődik. Jegyek elővételben a Turista n. v.-nál kaphatók. December 18-án: Simmering— Slovan Bratislava Bajnokcsapatunk vasárnap Bécsben játszik visszavágó mérkőzést az oszt­rák állami liga hatodik helyén álló Simmering labdarúgó-csapatával. A bé­csiek november elején Bratislavában 3:1 arányban vesztettek a Slovan el­len, de azóta sokat javultak, ami leg­utóbb elért bajnoki eredményeikben is kifejezésre jut. így többek között le­győzték az osztrák bajnok Viennát is, múlt vasárnap pedig az Admira csapata felett arattak biztos győzelmet. A bé­csi sajtó arról ír, hogy a Simmering már .régen volt ehhez hasonló jó for­mában. Labdarúgó-bajnokunk tehát Bécsben nem könnyű feladat előtt áll, de bízunk abban, hogy ennek ellenére jó eredménnyel tér haza az osztrák fővárosból. Szovjetunió—Harringay Racers 7:1 (4:1, 2:0, 1:0) A Harringay Racers, Európa egyik legjobb hivatásos jégkorong-együttese egnap első mérkőzését játszotta Moszik­vában a Szovjetunió válogatott csapatával. Igen gyors és magas szín­vonalon mozgó játék után az ott­honiak Gurisev (2), Bobrov (2), Pan­fcuhov, Szidorenlco és Uvarov teKtalá­l&taľ«aJ fMémyejsen győztek. A ven­dégek gólját Maisaneure ütötte. Bombayba érkezett a Zátopek házaspár Emil Zátopek érdemes sportmester és felesége, Dana repülőgépen Bom­tí&yba érkeztek, majd folytatták útju­kat Űj-Delhibe. E hét végén visszatér­nek Bombayba, ahol néhány hétig az indiai atléták edzését vezetik. Jégkorongozóink Moszkvában Válogatott jégkorongozóink „B" együttese december 20-án és 22_én visszavágó mérkőzést játszók a Szov­jetunió ,,B" csapatával. A Moszkvá­ban sorrakerülő két mérkőzésre a kö­vetkező játékoskeretet jelölték ki: Jendek — _Záhorský, — Kasper, Olej­nik, Bünther, Ohábr, Kolár, — Prošek, Vanék, Návrat, Cimrman, J. Kluc, M. Kluc, Sina, Kaftan, Schauer, Zábojník és Kratochvíl. SPORTHÍRADÓ • Brno—-Moszkva 51:81 (27:42). Moszkva versenyzői Brnóban a város együttesével vívtak kosárlabda-mérkő­zést, melynek során a vendégek biz­tosan győztek. • Kladno—Szovjet utánpótlás 57:66 (26:35). A szovjet női utánpótlás Kladnóban nagy közdelem után meg­nyerte a magas színvonalú mérkőzést. • Az osztrák liga-bajnokság utolsó őszi fordulójának eredménye: Sim­mering—Admira 2:1, Austria Graz— Rapid 0:1, Wacker—Austria Bécs 3:1, GAK—Sturm Graz 2:0, Wiener Sport­klub—FC Wien 3:1, Kapfenberg—Stad­lau 0:1, Austria Salzburg—Viemia 6:4, Az őszi bajnok 22 ponttal a Wacker, 2. az ugyanannyi ponttal ren­delkező Rapid, melynek gólaránya azonban rosszabb. • Szófiában Bulgária válogatott tor­nászai 532,20:522 arányban legyőzték Lengyelország tornászait. Az egyéni versenyben S. Stancseva és Kapszi (mindkettő bolgár) lettek elsők. • A Leningrádban rendezett úszó­versenyen a 200 méteres férfi hát­úszásban Szorokin 2 p 26,5 mp-cel szovjet csúcsot állított fel. • A dán tenisz-szövetség Torben Ulrichot, az ismert Davis-Kupa játé­kost 1956. május l-ig eltiltotta a ver­senyzéstől. A büntetés indokolása: Ul­rich a stockholmi fedettpálya-verseny egyik mérkőzésén több labdát sport­szerűtlenül a közönség közé ütött, s a játék befejezése előtt levonult a pályá­ról. • Bécsben vendégszerepelt a Loko­motíve Kari Marx-Stadt vízilabda-csa­pata, s Bécs város válogatottjától 8:6 (3:3) arányú vereséget szenvedett. 9 A Londonban megrendezett nem­zetközi úszóversenyen két új női vi­lágcsúcseredmény született. A 140 yardos női gyorsúszásban a holland Mary Kok 5 p 07,2 mp-cel új világ­csúcseredményt ért el, amely két ti­zed másodperccel jobb az amerikai Curtis nyolc éve fennálló világcsúcsá­nál. A másik, világcsúcsot a holland csapat érte el a 4x100 yardos női ve­' gyesváltóban 4 p 30,2 mp-cel. A régi világcsúcsot az amerikai váltó tar­totta 4 p 33,5 mp-cel. • Svédország ökölvívó-válogatottja Oslóban 12:8-ra győzött Norvégia vá­logatottja ellen. • Csütörtökön Portugáliába repül az osztrák vegyescsapat, mely decem­ber 18-án Lisszabonban a portugál B­együttessel mérkőzik. Az osztrák szí­neket ezúttal a bécsi Rapid és Vienna játékosaiból alakított együttes képvi­seli. • A Cortina ďAmpezzoban sorra kerülő téli olimpián nem indul a Saar­vidék és Izrael. Mindkét ország visz­szavonta jelentkezését. Az idei karácsonyi vásárt elegendő mennyiségű áruval látták el a bratisla­vai kozmetikai üzem dolgozói. Évi tervüket már november 10-én teljesítet- , ték és azóta terven felül dolgoznak. Gyártmányaik jelentős részét a népi demokratikus államokba és a távol-keleti országokba is küldik. Az üzem jó hírnevéért lelkiismeretesen dolgoznak a kozmetikai üzem dolgozói, köztük a képünkön látható Vlasta Rychtáriko vá és Štefka Horinková •rr -k * Az afganisztáni csehszlovák követ átadta megbízólevelét Mohamed Zahir Sha afgán király de­cember 10-én fogadta Václav Haviint, a Csehszlovák Köztársaság rendkívüli követét, és meghatalmazott miniszte­rét, aki átadta neki megbízólevelét. * * • A ZVOLENI Erdő- és Faipari Főis­kolán 72 erdőipari és 35 faipari mér­nök nyert oklevelet. Közülük 12-en a munkás előképző tanfolyamról kerül­Á tek a főiskolára. J A KASSAI kerület dolgozói 618 mű­f helytanács és 425 üzemi bizottság \ funkcionáriusait választották meg. A ' választások alkalmával 3—5 százalék­kal növelték a dolgozók szervezettsé­gét a Forradalmi Szakszervezeti Mozga­lomban. Több üzemben a dolgozók 100 százalékosan szervezettek az FSZM­ben. AZ NDK-BÖL főiskolai tanáraik há­romtagú küldöttsége érkezett. Prágá­ba, akik csehszlovákiai kőrútjukon ta­nulmányozni fogják főiskoláink mun­káját • Megelent az Uj Idő 30. száma A vezércikk a legutóbbi szovjetunió­beli atom- és hidrogénfegyver-kísér­letek kapcsán a szovjet atompolitiká­val foglalkozik. Az e heti külföldi saj­tószemle Bulganyin és Hruscsov in­diai útjának világvisszhangját ismer­teti. Szjepov, a Pravda szerkesztőbi­zottsági tagja a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kikiáltásának 11. év­fordulója alkalmával összefoglaló át­tekintést ad a népi Jugoszlávia politi­kai és gazdasági fejlődéséről, Nyikola­jev pedig Albánia felszabadulásának 11. évfordulójáról emlékezik meg „Az al­bán nép sorsa" című cikkében. Kondrasov terjedelmes cikke Bur­ma múltjáról és jelenéről tájékoztatja az Oj Idő olvasóit. Puncagnorov mon­gol tudós „Tenyérrel nem lehet, elta­karni a napot!" című írása a New York Timesnek ahhoz a megállapítá­sához fűz csattanós kommentárokat, amely szerint „Külső Mongólia: fik­ció!" A Nemzetközi Élet rovat kedvelt jegyzetei Nyugat-Németországba, az Egyesült Államokba, Irakba, Afganisz­tánba és Libánonba viszik el e héten az olvasókat. Berezskov, az Egyesült Államokban tartózkodott szovjet új­ságírócsoport tagja „10.000 kilométer az Egyesült Államokban" című nagy riportjában számol be a szovjet új­ságírók tengerentúli tapasztalatairól. Uzsik professzor, aki az idén nyáron másodmagával nyugat-németországi körutat tett, a Ruhr-vidéki gyárakban szerzett tapasztalatait ismerteti. He­gyi Gyula az OTSB elnöke a magyar sport fejlődéséről ad képet a lap ol­vasóinak. A könyvismertetés rovat két új Vietnamról szóló könyvet ismertet. Nemzetközi események krónikája zárja be, az e heti szám tartalmát. A TŔINECI V. M. Molotov Vasművek teljesítették az évi tervet. A második ötéves terv* megkezdése előtt az üzemben még 70 millió korona értékű nyersvasat, acélt, kokszot és más ter­méket gyártanak. AZ OSTRAVA-KARVINI szénkörzet­ben tavaly közel 500 ezer tonna sze­net fejtettek kombájnokkal. Az idén már megkétszerezték a múlt évi tel­jesítményt. December 12-én kifejtet­ték a milliomodik tonna szenet. FÖLDMŰVESEINK közül eddig kö­rülbelül 600 dolgozó jelentkezett bá­nyászmunkára, akik a tavaszi mező­gazdasági munkák megkezdéséig se­gíteni fognak a szénfejtési terv telje­sítésében. MAGYARORSZÁGI művészek nagy sikerrel léptek fel Ostraván. Zathu­reczky Ede hegedűművész Petri End­re kíséretével Beethoven-, Bartók-, Kodály-, Zsolt- és Paganini-műveket játszott. Szerda, december 14 A BRATISLAVA! MOZIK MŰSORA HVIEZDA: Angyal a hegyekben (cseh) 16, 18,15, 20.30 SLOVAN: Az emirátus bukása (szov­jet) 16, 18.15, 20.30 PRAHA: Sipka-szoros hősei (szovjet) 16, 18.15, 20.30 POHRANIČNÍK: Sipka-szoros hősei (szovjet) 16, 18.15, 20.30 METROPOL: Sipka-szoros hősei (szov­jet) 16, 18.15, 20,30 DUKLA: Hamlet (angol) 17,30, 20,30 LUX: Sipka-szoros hósei (szovjet) 18, 20 PALACE: Harckocsi brigád (cseh) 18.30, 20.30 LIGA; Heidi (svájci) 18,20 STALINGRAD Hintónjáró szere'em (magyar) 18, 20 MÁJ: Oj partok felé (szovjet) 18,30, 20,30 BRATISLAVAI SZlNHÄZAK MŰSORA NEMZETI SZÍNHÁZ: Jenufa 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Idegenek az országban 19 OJ SZÍNPAD: Giuditta 19 ZENEI SZlNHÄZ: Ruggiero Leoncavallo: Komédiások (opera két felvonásban) 19,30 A KASSAI MOZIK MŰSORA SLOVAN: Viharos út OSMEV: Dal az emberről TATRA: A nyolcarcú férfi A KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MÜSOP Traviata 19. Időjárás: A reggeli órákban köd. A nap folya­mán borús idő. Szlovákia északi, északnyugati részén időnként havazás. Nappali fagyok. A hőmérséklet -2-5 fok. Gyenge szél. „ŰJ SZ<">" kiadla Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség- Bratislava Je9enského 8—10, tplef "> 347-16. 352-10. Kiadóhivatal Bratislava OorkéTm 8 telefon 337-28 Előfizetési dP havonta Kčs 6 60 Terieszti a Posta Hírlap szolgálata Megrendelhető minden postahivatal* A-60454 nál és kézbesítőnél Nvomás Pravda Szlovákia Kommunista Pá r t te Kňzuonti Bizottsáaának kiadóvállalata Bratislava. f /

Next

/
Thumbnails
Contents