Uj Szó, 1955. december (8. évfolyam, 288-314.szám)

1955-12-31 / 314. szám, szombat

1955. december 18. UJSZ0 5 Részletet közlünk Zápotocký elvtárs új müvéből, a „Virradat"ból, amely egy regényciklus első része lesz. Az új regény, amelynek központi alakja egy nagyszerűen megformált cseh asszony, a szerző nagyanyja, a cseh társadalom életét ábrázolja a múlt évszázad hatvanas éveitől a szociáldemokrata munkáspárt megalakulásáig. Az „Oj harcosok sorakozója" című regénnyel ezt a művet Budečsky Ladislav alakja kapcsolja össze, akivel az olvasók azokban a fejezetekben találkoznak, amelyek Prága akkori politikai életérői festenek képet. Xyžcký. viuRÁöÁt T

erezka hi telen abbahagyja a gondolkodást és figyelmesen fordu a többiek felé. — Chleborád, mit akartok Chleboráddal ? Ma bankigazgató és nagybirtokos! — ezt Budečsky mondja és társai, akik szorosan körülveszik őt az asztalnál, figyelmesen fordítják feléje fejüket. „Lám-lám, ő Is Chleborádró! beszél", gondolja Terezka. „Halljuk csak, mit akar." És odalép az asztalhoz, a vitázó társasághoz. — Hallom, hogy Chleborádró! beszéltek. Meghallgathatnám én is? Budečsky társai közül néhányan, akiket láthatólag kellemetlenül érintett a zavaró szó, barátságtalanul néznek Terezka asszonyra. Sűrűsödnek a hallgatás kínos percei. A csendet Budečsky szava töri meg: — Jöjjön csak ide közénk, Dolejšné asszony Maga előtt nincs titkunk, ugye Maráček. A megszólított már nagy igyekezettel helvet is szorított Terezkanak az asztalnál és kezét nyüjtja az asszonynak. A kínos helyzet megoldódott. Ha Lágya és Maráček kezeskedik Dolejšnéért, akkor nyílván nyugodtan beszélhetnek előtte. — Ügy bizony, elvtársak, a Chle-. bórád féle Kaptárak a mi részünkre is tanulságot jelentenek, — folytatja a megszakadt beszélgetést Bu- dečsky. — A munkásoknak a maguk sajátos politikáját kell. folytatni. Nem bízhatnak a polgárságban, nem hagyakozhatnak a segítségére. Azoknak volt igazuk, akik óva intettek bennünket Chleborádtó! és a bankjaitól. És helyesen tettük, amikor elválasztottuk a munkásosztály mozgalmát a Chleborád-féle önsegélypolitikától. Az efféle utópiák csak arra jók, hogy letérítsék a munkásságot a helyes, szocialista útról. Terezka egyre összpontosítottabb figyelemmel követi Lágya szavait és mugában azt mondja: „Nézzük csak, megint az az utópia. Már nem 's egy, hanem egyszerre több lett belőle. Kérdezd meg már Terezka, itt a jó alkalom." összeszedi bátorsáságát és Budečskyhez fordul: — Bocsánat, Budečsky úr, azért, hogy félbeszakítom. De maga utópiákról beszél, én meg nem értem az idegen szavakít. Ne haragudjon, magyarázza meg rekem, mi is az az utópia ? — Miért is haragudnék? Hegy mi az az utópia ? Hogy is magyarázzam csak meg ? — tanakodik Budečsky. — Tudja, az utóp'a olyasmit jelent, ami egyáltalában nem létezik, jobban mondva, amit nem lehet megvalósítani. — Hát akkor nem sziget? — szökik ki a szó Terezkából. — Bizony nem sziget, — folytatja Budečsky, — illetve eredetileg sziget lett volna, de annak is olyan, hegy soha sem volt. Mórus Tanús angol író agyában született meg ez a tengerövezte földdarab, utópiának keresztelte el és kiagyalt regénye színhelyévé tette. A regény egy uj, s«.ha nem volt társadalmi rendről szól, amelyben az emberek kitalált, álombéli életet élnek. Erről a regénybeli szigetről nevezték el utópiának a megvalósíthatatlan ötleteket, valószerűtlen kívánságokat. Utópia például az, ha az égről lekívánná a csillagokat és hinrie benne, hogy akad a világon jó ember, aki szépecsken leakaszt belőlük egyet-kettőt és az ölébe rakja. — De miért gondolja, hogy amit Chlehorád akart, az mind utópia volt? — Azért, mert megvalósíthatatlan. — Ugyan már, hogy is lenne megvalósíthatatlan ? Chleborád a szegényeknek boldog és dús életet ígér. Mi ebben a rossz, mi ebben a megvalósíthatatlan? — Azt nem mondom, hogy rossz, vagy hogy nem lehetne megvalósítani ... — Akkor meg miért vannak a Chleborád ellen? Maguk talán azt hiszik, hogy a munkások nem vágyakozhatnak a jobb életre? Azt mondják, hogy ez a jobb élet megvalósíthatatlan, utópia? Hát akkor maguk egyet értenek azzal, hogy a szegénység örökre csak robotoljon, szenvedjen és teljesítse a parancsot. Ezt se gondoltam volna magukról, — teszi hozzá szemrehányón Terezka. — Nem úgy van, — védekézik Budečsky, — nem értünk mi egyet mindazzal, amit az imént felsorolt. Éppen ellenkezőleg, a szegényeknek végre követelniök kell a jogaikat, harcolniuk kell és arra törekedniük, hógy jól élhessenek. — De hát Chleborád is csak ezt akarta! — Nem akarta, Dolejšné asszony! — Még hogy nem akarta!? Nem ô mutatta meg az utat a szegénységnek, hogy meggazdagodhasson ? Nem azt akarta talán, hogy a munkásokból gyárosok legyenek ? nem a maguk munkájából gazdagodnak, hanem a máséból. — Ugyan már mit beszél, hisz a gyárosnak is gondoskodnia kell, spekulálnia, tanakodnia. Mennyi munka az, mennyi gondjuk van vele, — erősködik Terezka. — Az ám, főleg spekulálnak, — bólint Budečsky. — Spekulálnak azon, hogyan fizethetnének minél kevesebbet a munkáért, hogy minél többet keressenek rajta. — Én is keresni akarok, én is jói akarok élni. Az csak nem bűn, ha valaki keres, — hajtogatja tovább a magáét Dolejšné. — Persze, hogy nem bűn. Terezka asszony. De a maga munkájából soha sem szerezhet annyit, hogy gyárat építhessen. Hogy annyira meggazdagodjak, ahhoz nem elég a maga keze munkájának haszna, hanem a más munkáján is keresnie kellene. Minél több ember robotol eg • gyárosra, annál többet fölöz le magának a munkájuk hasznából, anná' jobban megszedi magát. Ha egymaga gürcölne és nem lenne alkalma meglopni a többieket, bizony ö se gazdagodna meg. — Még akkor sem, ha agyafúrt és ravasz, tud spekulálni? nyit fizetek ki az asszonyoknak egyegy ingért, amennyit tőle kapok. Mondta is, hogy spekulálni kell... — Maga meg nem spekulált és ezért... — Terezka Budečsky sza vába vág: — Dehogyis nem spekuláltam. A Barumka alig volt hat éves, már befogtam őt iš varrni. Szegény csöppség, alig látszott ki a földből, de már dolgoznia kellett, keresnie. De hiába, csak nem gyarapodtunk ... — De mások meggazdagodtak a gyerekek munkájából. Ismeri a smiChovi gyufagyárat? Annak a tulajdonosa is jóle'kű ember, ahogy mondani szokták, kenyéradó! Csakhogy nem a maga gyerekeit dolgoztatja, hanem a másét. Azt mondja, a gyerekek csak könnyű munkát végeznek, a gyufaszálakat mártogatják kénbe és foszforba. M'nél több gyerek , meg munkás robotol, annál többet keres a gazda ... Terezka asszony még nem adta be a derekát, tovább ellenkezik: — Maga is mondja, minél több ember dolgozik a gyárosnak, annál többen keresnek, no meg ő is annál inkább gazdagszik. Ha a munkások összefognának, együtt dolgoznának a gyáros nélkül, csak a maguk kezére, minél többen volnának, annál inkább •"^.íBSS:- . — Éppen ez volt az utópia. Éppen ez mutatja, hogy soha senki se válthatja valóra a Chleborád jelszavait, ígéreteit. — Most már igazán nem értem. Magyarázza meg szaporán, hogyan is van! — Megmagyarázom én szívesen .A dolgozó szegényemberek is a maguk urai lehetnek. Megszabadulhatnak a járomtól, a robottól. Csak abban nem szabad hinniök. hogy ez a nagy szabadság úgy pottyan az ölükbe, akár a fáról az érett alma. Nem szabad várniuk, amíg akad valaki, aki hozzásegíti őket a boldogsághoz. Maguknak kell érte dolgozniuk, harcolniuk. — Budečsky egész beletüzesedik a magyarázatta, Terezka aszszony azonban tovább ellenkezik: — De hisz ezt tanácsolta Chleborád is. Azt akarta, hogy a munkások együtt vásároljanak, együtt dolgozzanak, műhelyeket, gyárakat alapítsanak és így urak lehessenek. Ha a gyárosok megszedhetik magukat a munkából, miért ne gyarapodhatnának belőle a munkások is? — Éppen itt van a bibi, Terezka asszony. Bocsánat, azt akartam mondani, hogy Dolejšné ... — Csak ne kérjen bocsánatot, nevezzen nyugodtan Terezkának, csak mondja meg végre, >, mi az a bibi ? — Hát, csak az, hogy a gyárosok — Akár hogy ravaszkodjék, akár hogy spekuláljon, ha nem használhatja ki mások munkáját, nem lesz belőle gazdag ember! — De Klatovyban a Dattelzweig úgy gazdagodott meg, hogy ingeket varrt. — És maga varrta ezeket az ingeket, az a Dattelzweig vagy másokvarrtak neki ? — teszi fel a kérdést tudečsky. — A mindenségit, ember, most aztán fején találta t: szöget! — kiált fel Terezka asszony. — Mert a Dattelzweig maga valóban soha sem varrt inget. Én varrtam, meg a többi asszony Klatovyban, Maloveskában, Lubyban és egyebütt, a Dattelzweig pedig csak spekulált... — Ügy úgy, Terezka asszony. Azon spekulált, mennyit is kereshetne minden egyes ingen, amit más varrt. Azon spekulált, hogyan fizethetne'minél kevesebbet a megvarrott ingekért és hogyan adhatná el miijei' ('•ágábban. — Nagy igazsŕ.ga van, — bizonygatja Terezka, — mert ha lehetett, levont a bérünkből a gazember és még bírságolt is. — Látja, minél többet lopott el a más keresetéből, annál több jutott neki, — teszi hozzá Budečsky. — Ügy van. Csak most érem fel ésszel, miért csodálkozott a Dattelzweig úr, hogy én magam anyT> SeliüuCí gyarapodnának ... Hát akkor a Chleborádnak mégis csak igaza volt. — Azt elfelejti, Terezka asszony, hogy a gyufagyárban, aztán Porgesnél a textilgyárban, Ringhoffernél a gépgyárban és másutt a műhelyekben a munkások, a gyerekek csak egyetlen egy gyáros hasznára, zsebére dolgoznak, gürcölnek. Ezért van jő dolga a gyárosnak, ezért gyarapszik anélkül, hogy ő maga fáradna. A „Kaptárak"-ban, „Ekék"-ben, „Kapákéban, meg iz ördög tudja micsoda neveket viseltek még a Chleborád-féle szövetkezetek, ugyancsak sok ember dolgozhatik, de a más munkáján egyik se nyerészkedhetik, így aztán nem is gazdagodhatik meg. Ha aztán még hozzászámítjuk, hogy Chleborád úr, Novotný mérnök úr és mús jótevő a tagok pénzével spekulálni kezdtek, kétes hírű vál'alkozásokba bocsátkoztak, házakat vásároltak és búsás illetékeket vágtak zsebte, akkor aztán megértjük, hogy a Kaptárak előbb-utóbb tönkremennek, csődbe jutnak. — Ha így magát hallgatom, végül még e'hiszem, hogy mégis csak az én Jánosomnak lesz igaza. Tulajdonképpen mit sem tehetünk. Legfeljebb azt, hogy várunk, úgy amint ő várakozik, hogy egyszer talán mégis feltámadnak a Blaník-hegy lovagjai és rendet teremtenek nálunk. De ebben bízni, az megint csak — ahogy vmaguk mondják — utópia. De azért valamivel mégis csak okosabb 'lettem. Ugyan nem örülök neki, őszintén megmondom. Meggyőztek róla, hogy a szegénységnek egyre csak húznia-vonnia kell az igát, de hiába igyekszik, hasznát nem láthatja. Senki sem segít rajta és senki sem változtathatja meg ezt az átkozott rendet, — legyintett lemondón Terezka. Budečsky hevesen tiltakozik. — De én ezt nem mondtam. Terezka asszony. Éppen ellenkezőleg, én hiszek benne, hogy a mi mai rendűnk megváltoztatható és meg is kell változtatni. — És ki változtatná meg ? — Hát az emberek, a munkások! — Azt meg hogyan'/ — Össze kell fogniuk, egyet kell akarniuk. Harcolni a tőkések eiien és lehetetlenné tenni, hogy kizsákmányolhassanak bennünket. — Mi hasznuk lesz abból a szegényeknek, ha összefognak? Talán a világon soha nem volt több ember együtt, mint azon a parádén, amikor lerakták a Nemzeti Színház alapkövét. Utána Prágában is nagy volt a nyugtalanság. Mindenütt csupa forrongás, mozgolódás. Az ünnepségen mennyi ember volt együtt, mind egy irányba mentek, egyazon végén fogták r botot. Az ember valóban azt hihette, amint azt Maráček úr szokta mondani, hogy mindnyájukon erőt vett az igazi szoľdaritás. Bizony úgy látszott, hogy az egész nemzet egyesült és összefogott. Az emberek erősebbnek érezték magukat, követelni kezdték, ami nekik jár. Még a szabólegények se hagyták magukat. De ezt maguk jobban tudják mint ért. Gyűléseket hívtak össze, követelésekkel mentek a miniszterek elé. Végül még a munkát is abbahagyták, másfélezeren voltak, akik sztrájkba léptek. Előbb azonban kéthetes felmondást adtak a mestereknek, hogy minden a törvény szerint történjél:. Az én Janom nem értett egyet a dologgal, azt mondta, hogy ostobaság az egész és semmi sem lesz belőle. De én rászorítottam. Ján, mondom neki, talán csak nem akarnál áruló lenni, amikor mindnyájan fel-! mondanak és sztrájkolni fognak! Egy nagy fenét sztrájkoltak, a deputáció, amelyet megválasztottak, hogy tárgyaljon a többiek nevében, hűvösre került, bezárták őket. Még szerencse, hogy az én Janom nem volt köztük. Mit tehettem mást, igazat adtam neki, mert a magam szemével láttam, hogy hiába lázonganak, sztrájkolnak, az se segít. Na és a színház dolga ? Annak se lett jó vége. Jano akkor is mondta, hogy nem les- belőle semmi, és igaza volt. Mi közük hozzá a munkásoknak, hogy cseh színház lesz-e vagy német komédia? Verekedjenek érte az urak, azoknak van rá pénzük, hogy színházba jár-' hassanak. Budečsky ekkor indulatosan félbeszakította Terezkát: — Nincs igaza, Terezka asszony. Sem a színházzal, sem a sztrájkkal. A -színház sokat jelent nemcsak az uoaknak, hanem nekünk munkásoknak is. Maga azt hiszi, hogy a színházba csak urak járhatnak, mert ne-' kik van rá pénzük. A munkások nem mehetnek .színházba, nincs pénzük. így aztán azt gondolja maga, hogy semmi közünk a színház dolgához. Téved, Terezka asszony, mert a munkásoknak harcolniuk kell érte, hogy ők is eljárhassanak a színházba. El kell érniük, hogy a színház ne csak az uraké legyen, hanem a dolgozól:é is. Most megint Terezka kapja fel a beszéd fonalát: — Azt már igazán szeretném látni, hogyan érik ezt el? Én egyszer voltam színházban a Barunkával. Tegnap — először életemben. A Janom még össze is szidott érte, hogy csak elrontom a kislányt és hiábavalón pazarlom a pénzt. De vannak emberek, akik előfizetnek a színházba, egész éven át eljárnak az előadásokra. Hogyan akarják megcsinálni, hogy nekünk is színházi bérletünk legyen ? — Nem a bérlet a fontos, Terezka asszony. A színház, bérlet csak olyan módi, amit most felkaptak a pénzes polgárok. De m't törődnek ó': a színházi művészette

1! Ha mi leszünk a kormányon, az lesz a gondunk, hogy minden ember előtt meg. (Folytatás a 8. oldalon.)