Uj Szó, 1955. december (8. évfolyam, 288-314.szám)
1955-12-03 / 290. szám, szombat
1955. december 3. ül S20 5 dohánygyárban nítás és a netalán még előforduló levélerek, rostok eltávolítása után három napon keresztül áll, hogy egységes aromát kapjon. A technikai laboratórium ismét ellenőrzi a dohánykeverék minőségét, hogy a most már feldolgozásra kerülő dohány kifogástalan állapotban kerüljön a cigarettatöltő gépekhez. Itt valóban sok az érdekes látnivaló. Ez az a terem, ahol percek alatt sok ' ezer cigaretta készül, ahol a Lipát gyártó hatalmas gépek kezelőit, Sčlgulinská és Hudáceková elvtársnőket is megismertem. És itt oldódott meg á cigarettákon található- Számok rejtélye is. A gépek ugyanis nemcsak megtöltik a cigarettát, de ugyanakkor színes felirattal, számmal is ellátják. Az egyik gép 89 T 5 számú Lipát, a másik 90 T 5 jelzésű Lipát gyártott. A 89-es szán i a gép számát, a T (Tatra) a gyári jelzés, az 5 az idei évszámot jelenti. Eszerint tehát reklamálásnál nagyon egyszerű megállapítani, hol és melyik gépen, melyik évben készült a cigaretta. Aztán már csak a szárítás és csomagolás következik. A szárítóban 13 fok hőmérséklet s állandó szellőztetés mellett egy napig áll a kész cigaretta, s úgy kerül a csomagológépekhez. Kitűnő, automatizált gépek ezek a csomagolok. Abban a pillanatban leállnak, ha véletlenül 10 darab helyett csak 9 kerül a dobozba. A csomagolás ellenőrzése is tökéletesen megvan oldva. A gépek ellenőrzési számán, a csomagolás hónapjának megjelölésén kívül a csomagolónők neveinek pecsétje is rákerül a csomagokra. Itt ismertük meg Vojčíková Margitot is és Novorotníková Annát, akik nagyszerű munkateljesítményekkel, új munkamódszerek bevezetésével kiváló eredményeket érnek el. Még csak annyit, hogy a dohánygyárban 3 éve bevezették az üzemen belüli önálló gazdálkodást. Az év elejétől az önköltségek csökkentésével a cigaretta előkészítőben több, mint 185 ezer, a termelésben 135 ezer, a csomagolásban 44 ezer koronánál több megtakarítást sikerült elérniök. A legszebb eredménnyel Kovalciková Helena kollektívája dicsekedhetik, akiknél a személyi megtakarítási számlán 1300—1400 koronás havi megtakarítást is láttunk feltüntetve. így kaptam ízelítőt a cigarettagyártás bonyolult folyamatából a szepesbélai dohánygyárban. Mészáros Gyula Látogatás egy Dohányos ember vagyok, Ismerem ezt a szenvedélyt, a cigarettázás minden fortélyát, a szivarragyújtás szertartásosságát, a pipaszó hangulatának kedélyességét. Egyszóval gyakorlati dohányos voltam, csak elméleti ismereteimben voltak hiányosságok. Azért írom, hogy „voltak", mert ma már pótoltam a hiányokat: voltam ugyanis egy dohánygyárban. Kíváncsi voltam, hogyan lesz a dohányból Bystrica, Lipa vagy Tatranka cigaretta. Azt is tudni akartam, mit jelentenek azok a titokzatos számok a cigarettákon, amelyeket szenvedélyesen dohányzók mohón vizsgálnak vásárlásnál a trafikokban, s amire senkitől sem kaptam elfogadható magyarázatot. Sok mindent megtanultam a szepesbélai dohánygyárban. Ott láttam először a cigarettagyártás bonyolult folyamatát. A dohánylevelek nedvesítését, rostjaitól, ereitől, szárától való megtisztítását. Azt is megfigyeltem, hogy hatalmas gép végzi a hazai és kínai nagylevelil dohány nedvesítését. A szovjet, szerb, török és bolgár dohány kisebb leveleit pedig női kezek készítik elő a feldolgozásra. Aztán egy másik helyiségben találtuk magunkat, ahol a benedvesített dohány egyenletes hőmérséklet mellett egy bizonyos idő múlva kellemes, jó illatot, aromát kap. Mindenütt lányok, asszonyok. Férfit csak néhányat láttunk egy-egy gép kezelésénél. A következő teremben a nők két nagy csoportban ülnek a szállítószalagok körül. Itt keverődnek a dohányfajták. Mindegyik munkásnö más és másfajta dohánylevelet szór a szalagra. Tudtam, hogy cigarettáinkat dohánykeverékkel töltik, de azt hiába bizonygatta volna előttem bárki, hogy a Bystrica a dohányfélék 22 különböző fajtájának keverékéből áll. A Lipa túlszárnyalja a Bystricát, dohánykeveréke 28 fajtából tevődik össze. Majd abba a helyiségbe lépünk, ahol a dohányvágógépek sorakoznak. Űj, modern gépek ezek, a régi rendszerűekkel szemben 8 métermázsa helyett 30 mázsa a teljesítőképességük. A késeket gyakran kell cserélni. Egy késsel legfeljebb fél mázsát lehet felvágni. A kések élesítését ugyancsak gépek végzik. A fölszinti munkatermek megtekintése után vezetőnk, az iizem főmérnöke a második emeletre visz bennünket. Ide jön föl automatikusan a már fölvágott dohány, ahol a portala™^TÉLEN IS A Český Teái n-i építészeti szakasz nem akar lemaradni a terv teljesítésében a téli hónapokban sem. Hogy a nyitott építkezéseken télen is dolgozhassanak újabb és újabb eszközöket ke. resnek, amelyek segítségével a hó és a hideg ellen megvédhetnék az ácsokat, kőműveseket, betonozókat és az összes többi dolgozókat. Český Tešinben a téli hónapokban többek között 13 lakásegység építését valósítják meg az Odboj utcában. Janik építésvezető munkakollektívájával elhatározta, hogy ponyva alatt fogják az építkezés ÉPÍTENEK munkáit végezni, úgynevezett melegítőben. E célból már megrendeltek 600 méter ponyvavásznat, amit a két szomszédos házhoz erősítenek és így a középső rész védve lesz a hidegtől és hótól. így a 22-szer 22 négyzet, méternyi építkezési terület ponyva alatt lesz és a dolgozók meg lesznek kímélve a hófúvásoktól és a tél egyéb veszélyeitől. Természetesen az építkezés helyén melegítő berendezések is lesznek. Girášek Ede, Opava. Bányá^zhiradó A KARVINI DoubHazánkban született tudomány December 20-án tölti be dr. Jaroslav Heyrovský professzor akadémikus 65 életévét. Ezt a jubileumot az egész világ tudományos dolgozói megünneplik. A polarografia tudomány, amelynek alapjait már több mint 35 évvel ezelőtt rakta le Heyrovský professzor, elfoglalta méltó helyét a világ tudományos köreiben. Lényege a villanyáram és feszültség arányának mérése az elektrolitikus megnyilvánulásoknál. Ez a felfedezés nemcsak a tudományos intézeteknek, hanem az orvosoknak is nagy segítségükre van a rák kezdeti stádiumának megállapításánál, nagy fontosságú a gyárak vegyészei számára a termelés ellenőrzésénél és mindenütt, ahol gyors vegyi elemzésre van szükség. Heyrovský professzor leghőbb vágya az volt, hogy a polarografia tanulmányozására kísérleti intézetet létesítsenek. Ezt a kívánságát népi de mokratikus köztársaságunk teljesítette és Heyrovský professzor ma a Tudományos Akadémia mellett múködó polarografikus intézetet vezeti, ahol munkatársaival együtt szilárdítja az új, Csehszlovákiában született tudománynak — a polarografiának alapjait Képünkön Michal Fedorenko mérnök munka közben a polarografikus intézet laboratórimában a LP 53-as legkorszerűbb műszer mellett. AZ OSTRAVA-karvini bányakörzet 192 877 tonna feketeszénnel maradt adósa az állami tervnek. November folyamán túlteljesítették tervüket és 92 559 tonna szenet fejtettek ki terven felül. Ezzel sikerült az ez évi elmaradásnak majdnem felét behozni. NOVEMBER végéig 2147 új dolgozó jelentkezett bányáinkba. Különböző bányakörzeteinkbe még 2472 új dolgozó szükséges. Ebből a handlovai Nagybánya 482, a nováki szénbánya 148 új bányászt vár. » • • A SOKOLOVOI bányakörzetben a Dolný Rychnov-i Sylvester-bányának a második ötéves tervben 48 százalékkal kell növelnie a szénfejtést. Hogy a bányászok a magasabb feladatokat már a jövő év elején teljesíthessék, ebben a hónapban a felszíni bánya dolgozói megkezdték három műszakban a fejtést. • * * AZ OSTRAVAI J. V. Sztálin Nagybánya építésén kiváló eredményeket ért el a gyorsfejtők kollektívája. A novemberi győztes Walter Berger 24 tagú kollektívája lett, amely egy hónap alatt 215 méter folyosót hajtott ki. Ez az ostrava-karvini szénkörzetben az eddig elért legjobb teljesítmény. A SZEPESI és gömöri vasércbányák novemberben túlteljesítették az ércfejtési tervet. A nyers ércfejtési tervét a szepesi bányák 102,4 százalékra, a gömöri vasércbányák pedig 101,4 százalékra teljesítették. A legjobb eredményt a rudnyani bányászok érték el. * * * A HELYI GAZDÄLKODÄS üzemeiben is sikeresen folyik a dolgozók toborzása bányáink részére. Ezekben az üzemekben november végéig 201 dolgozót nyertek meg. Nagyon jól végzik munkájukat a helyi gazdálkodás üzemei a nyitrai kerületben. A munkaerőtoborzás tervét a prešova kerületben is túlteljesítették. rava-bánya aknája felett már 26 hónapja világít a vörös csillag, amely jelenti, hogy a bányászok egyenletesen teljesítik feladataikat. December 1-én fejtették ki a jövő évi tervfeladatok teljesítésének megkezdését jelentő első csille szenet. December folyamán a doubravai bányászok nyolcvanezer tonna szénnel akarnak többet adni nemzetgazdaságunknak. A csehszlovák ipar feladatai az 1956. évben Az ipari üzemek dolgozói figyelmének középpontjában az 1956. évi terv előkészítése áll. Az 1956-os év a második ötéves terv kezdetének éve lesz. A második csehszlovák ötéves terv a népgazdaság fejlesztésének távlati terve, amely feldolgozza a Csehszlovákia Kommunista Pártjának X. kongresszusa által kitűzött irányelveket. A második ötéves terv döntő szakaszai, amelyektől gazdaságunk további fejlődése és a nép életszínvonalának emelkedése függ, továbbra is a nehézipar elsősorban való fejlesztése és ennek alapján a mezőgazdasági termelés további növelése marad. Emellett minden téren érvényesíteni kell a legnagyobb fokú gazdaságosságot. Milyen népgazdaságunk jelenlegi helyzete? Az ipari termelésben az állami terv feladatait általában teljesítik. Az idei év 8 hónapja alatt a nyerstermelés tervét 2,8 százalékkal túlszárnyaltuk. Összehasonlítva a múlt év ugyanezen időszakával az ipari termelés 11 százalékkal emelkedett. Iparunk 8 havi munkaeredményei azt mutatják, hogy a nyerstermelés növelésének tervezett ütemét az idén jelentősen túlszárnyaljuk. E sikerek következtében fordulat állott be a munka termelékenységének növekedésében is, kedvezőbb viszonyok alakultak ki a munkatermelékenység és az átlagos keresetek fejlődésében. Az iparnak ezen általános jó eredményei mögött egyes ágazatokban és vállalatokban komoly hiányosságok rejlenek, amelyek állandóan megnyilvánulnak a megnevezett fontos állami feladatok alacsony teljesítésében. Elégtelenül teljesítik a szénfejtés, a vasérctermelé6, a hengerelt anyagok és számos más termékek termelésének tervét. Gazdaságunk rákfenéje az állandóan ismétlődő egyenlőtlen tervteljesítés, valamint a választék nem teljesítése. Ugyancsak egyes termékek minősége is még mindig alacsony színvonalon áll. A fogyasztási árucikkeket termelő minisztériumok jobban teljesítik a tervet, mint a termelőeszközöket termelő minisztériumok. Ezzel a helyzettel függ össze a beruházási felépítés tervének nagyfokú nem teljesítése. Amikor iparunk munkájának idei általános javulásáról beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy teljesen más a helyzet az építkezésben, ami megnyilvánul a beruházási felépítés tervének nem teljesítésében. A beruházási tervet évek óta nem teljesítik, évek óta túllépik a beruházási felépítés tervezett költségeit. Népgazdaságunknak e szakaszán ez idén sem állott be fordulat. A CSKP Központi Bizottságának ez év októberi teljes ülése, amely az építkezés helyzetével foglalkozott, megmutatta, hogy a beruházási felépítés minden hiányosságának gyökere az építészet irányításának alacsony színvonalában rejlik. Ez megnyilvánul az építkezési munkák lassan előrehaladó gépesítésében, az építészet lassú iparosításában és az ebből származó nagy munkaerőhullámzásban. A beruházási felépítés tervének nem teljesítését jelentős mértékben okozza a beruházási felépítés céljaira dolgozó gépipari termelés egyes megnevezett feladatainak nem teljesítése is. Milyen fő feladatokat kell megoldonia iparunkban az 1956. évi tervne.t ? Csehszlovákia Kommunista Pártja a gazdasági politikai kidolgozásában az ipar szakaszán a nehézipar elsősorban való növelésének lenini elvéhez igazodik. Hogy a nehézipar gyors ütemben fejlődhessék, megfelelően fejlett nyersanyagalappal kell rendetkezni. A második ötéves terv eső évében mindenekelőtt arról lesz szó, hogy a nehézipar elsősorban való fejlesztése alapján biztosítsuk a nyersanyagalap fejlesztését. Azután ezen az alapon gyors ütemben kell fejleszteni a népgazdaság valamennyi ágazatának termelését. A párt. és a kormány által az 1956os évre megállapított ellenőrző számok feladatunkká teszik, hogy az ipar nyerstermelésének összterjedelmét legalább 9,7 százalékkal emeljük az 1955. végén elért színvonallal szemben. (Ez több mint kétszerese annak a növekedésnek, amelyet 1954-ben elértünk.) Feltételezzük a termelőeszközök termelésének gyorsabb növekedését. Ez a termelés 9,8 százalékkal emelkedik, míg a fogyasztási árucikkek termelése 9,4 százalékkal. A termelés növekedésének gyors üteme a jövő évben megköveteli a nyersanyagalap jelentős kibővítését. A múlt években elért jelentős fejlődés ellenére iparunk nyersanyagalapja még mindig elégtelen. Az ellenőrző számok ezért feladatunkul tűzik ki a kőszénfejtésnek 5,4 százalékkal, a barnaszénfejtésnek 10,7 százalékkal és a villanyenergiatermelésnek 10*5 százalékkal való fokozását. A nyersanyagforrások komplex kihasználásának követelménye azonban elsősorban a feldolgozás vegyi módszereinek fejlesztését jelenti, vagyis a vegyiiparnak, mrnt a népgazdaság termelési folyamatai kemizálása alapjának fejlesztését. A nyersanyagalap és az energetikai ágazatok fejlesztése megköveteli a beruházási munkák terjedelmének lé.nyeges fokozását már a jövő évben. Ezért merül fel oly sürgetően építkezésünkben a munkafolyamatok minősége megjavításának és gépesítésének kérdése. Az új technika bevezetésének a népgazdaság valamennyi ágazatába, amint azt az új technikáról szóló tézisek kitűzik, figyelmünk középpontjában kell állania a jövő évi terv előkészítésében és teljesítésében is. A gyors technikai fejlődés országunk szempontjából ma és a jövőben is rendkívül fontos, mégpedig két okból. A munka társadalmi termelékenysége állandó növelésének elsősorban az űj technika a leghatásosabb eszköze. Abban a harcban, amely országunkban a legyőzött, de még mindig ki nem irtott kapitalizmus, valamint a születő, erősödő és lépésről-lépésre diadalmaskodó szocializmus között folyik, a szocializmusnak be kell bizonyítania előnyeit a kapitalista ipar és a kapitalista mezőgazdasági termelés felett. Ezt az előnyét csupán azzal bizonyítja be, hogy magasabb munkatermelékenységet ér el a legújabb technika széleskörű fejlesztése és kihasználása alapján. A pártnak és a kormánynak az új technikáról szóló tézisei haladéktalan megvalósítása most, a jövő évi terv előkészítésének időszakában rendkívül fontos, tekintettel arra, hogy az ipari termelés csaknem 10 százalékos növekedését az 1956-os évben túlnyomórészt a m unka termelékeny ség fokozásával kell elérni. A termelésnek a dolgozók számával való emelése a jövő évben és egyáltalán a jövőben nálunk jelentősen korlátozott. így az egyedül "lehetséges utat kell választani a termelés fokozásának és a nép életszínvonala emelésének biztosítására, mégpedig a munkatermelékenység növelésének útját. A jövő évi tervben az ipari termelés növekedésére eső munkatermelékenység fokozásának döntö feladata az, hogy csaknem 10 százalékos növekedést kell elérnünk, melynek 82 százalékát a munkatermelékenység