Uj Szó, 1955. november (8. évfolyam, 262-287.szám)

1955-11-18 / 277. szám, péntek

1955. november 15. UJSZ0 287 f genfi értekezlet véget ért — a Szovjetunió tovább harcol a békéért (Folytatás az 1. oldalról.) irányelveit. Evégből előterjesztettük az európai általános kollektív biztonsági szerződés alapelveinek tervezetét. Rámutattunk, hogy nem vezet jóra az olyanfajta katonai csoportosulások létesítésének útja, mint az Északatlanti Tömb és a Nyugateurópai Unió. Az ilyen lépések más európai államokat is saját csoportosulásaik megalakítására késztetnek. Csak az olyan kollektív biztonsági rendszer felelhet meg a "béke és az európai biztonság érdekeinek, amely minden európai államra kiterjed, függetlenül azok társadalmi és állami rendjének különbözőségétől. Ha egyes nyugati államok még nem készek az egész Európára kiterjedő kollektív biztonsági szervezet megteremtésére, akkor Európa egy részének biztonsági egyezményével lehetne kezdeni. Ez az egyezmény magába foglalná mindkét német államot és azokat az európai országokat, amelyek már most készek belépni ebbe a szervezetbe. A kormányfők irányelvei közvetlenül utalnak erre is. Más javaslatokat is tettünk ugyanezzel a céllal. Megállapodás azonban még nem jött létre. Az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia képviselőinek törekvése egyáltalán nem felel meg a kormányfők döntéseinek. Nemcsak Nyugat-Németország újrafelfegyverzéséhez — ami a párizsi egyezmények óta folyamatban van — akarták megkapni beleegyezésünket, hanem Kelet-Németország remilitarizálásához is, valamint ahhoz, hogy egész Németországot vegyék fel a nyugati hatalmak katonai csoportosulásaiba. Mindezt össznémet választások megtartása útján, az úgynevezett Eden-terv alapján akarták végrehajtani. Ezt a javaslatot nem támogathatta az értekezlet valamennyi részvevője. A német kérdés megoldása, Németország egységének helyreállítása egybeesik azzal a kérdéssel, milyen úton fejlődjék az egyesített Németország: azon a; úton-e, hogy militarista állammá váftoztatják, amelyet még ráadásul felvesznek egyes hatalmak katonai csoportosulásaiba, vagy pedig békeszerető és demokratikus államként fejlődjék, amely nem vesz részt semmiféle katonai tömbben és együttműködik a többi állammal a béke megszilárdításában. Aki kitér az elől, hogy választ adjon erre a kérdésre, az gátolja a német kérdés megoldását. Sajnálkozásunkat kell kifejeznünk afölött, hogy értekezletünkön nem sikerült elérni a német kérdés kellő kezelését. Jóllehet a nyugati hatalmak képviselői sokat és szívesen beszéltek Németországról, mégsem járultak hozzá, hogy meghallgassák a német nép képviselőit, elutasították a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság képviselőinek meghívására vonatkozó javaslatunkat. Ezt semmivel sem lehet igazolni. A német kérdés megvitatását már sikertelenségre kárhoztatta az az egy tény, hogy ez a vita németek részvétele nélkül, mind Nyugat-, múld Kelet-Németország képviselőinek részvétele nélkül folyt le. Másrészről a három nyugati hatalom javaslatai nyilvánvalóan ellentétben voltak a valóságos németországi helyzettel és az európai béke és biztonsáp biztosításának érdekeivel. Most nem lehet úgy megoldani a német kérdést, ha nem veszik tekintetbe azt a tényt, hogy két különböző társadalmi berendezésű német állam van. Nem szabad elrugaszkodni a valóságtól. Teljesen nyilvánvaló, hogy megvalósíthatatlanok az olyan kísérletek, amelyeknek az a céljuk, hogy Nyugat-Németország bekebelezze Kelet-Németországot. Pedig a három nyugati hatalom javaslatainak az volt a lényege, hogy Nyugat-Németország az „Eden-terv" segítségével ezt tegye Kelet-Németországgal. Az ilyen állításoknak semmiféle alapjuk nincs. Mi amellett vagyunk, hogy Németország egysége szabad össznémet választások alapján helyreálljon. Nem segítjük azonban Németország egyetlen része remilitarizálásának terveit sem, még kevésbé egész Németország újrafelfegyverzésének terveit és az olyan terveket, hogy Németországot a Szovjetunió és más békeszerető államok ellen irányuló katonai csoportosulásokba vonják be. Németország újraegyesítésének olyan tervét terjesztették elénk, amely semmibe vette az alapvető feladatot: Németországnak békeszerető és demokratikus államként való újraegyesítését. Olyan tervezetet terjesztettek elénk, amely szerint Németország újraegyesítése egész Németország remilitarizálásától és nemcsak Nyugat-Németországnak —

r ez már meg is történt —, hanem Kelet-Németországnak is az Északatlanti Tömbbe (NATO) való belépésétől függene. A Német Demokratikus Köztársaság határozattan tiltakozik ez ellen. Mindez — mint mondották — a kormányfők irányelveinek értelmében történt, bár a német kérdésre vonatkozó ilyenfajta tervek és tervezetek gyökeresen ellenkeznek az európai biztonság érdekeivel és a német nép érdekeivel egyaránt. Máskülönben a kormányfők irányelvei azt mondják, hogy a német kérdés megoldását és Németország újraegyesítését „a német nép nemzeti érdekeivel és az európai biztonság érdekeivel összhangban" kell megvalósítani. Mire vezetett az európai biztonság és Németország kérdésének megvitatása ? A vita megmutatta, hogy az európai biztonság kérdése igen fontos minden európai nép szempontjából és hogyha ezt nem oldják meg, nem lehet megoldani a német kérdést sem. A vita egyúttal azt is megmutatta, hogy két néínet állam fennállása mellett is biztosítható az európai biztonság. Ehhez azonban az szükséges, hogy vessék el Németország újrafelfegyverzésének terveit, akár a párizsi egyezményeket, akár az újabb messzemenő szándékokat, amelyek nemcsak Nyugat-Németországra vonatkoznak, hanem Kelet-Németországra is. A vita azt is megmutatta, hogy a német kérdés megoldásának mindenekelőtt maguknak a németeknek az ügyévé kell válnia és a németek részvétele nélkül a német kérdés megvitatása egyáltalán nem lehet eredményes. Mindez azt bizonyítja, hogy a Német Demokratikus Köztársaságnak az össznémet tanács megalakítására vonatkozó javaslata, amely a Német Demokratikus Köztársaság kormánya által az értekezletünkhöz intézett felhívásban foglaltatik, megérett és teljesen helyes javaslat. Az össznémet tanács megalakítása a két német állam parlamentjeinek képviselőiből, nem sértené egyik ma fennálló német állam érdekeit sem, és nem érintené a Német Demokratikus Köztársaságban, vagy a Német Szövetségi Köztársaságban fennálló társadalmi rendet. A Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság képviselőinek végül is hozzá ke'J látniok a német népet foglalkoztató minden kérdés közös megtárgyalásához. Arra van szükség, hogy megkezdődjék az NDK és az NSZK közeledése és együttműködése. Enélkul lehetetlen előkészíteni Németország egyesítését. Nem szabad a dolgot úgy feltüntetni, mintha az amerikaiaknak, a franciáknak, az angoloknak, vagy az oroszoknak nagyobb érdekük fűződnék a német probléma megoldásához, mint maguknak a németeknek. A német kérdés megoldása csak akkor indulhat meg, ha maguk a németek látnak hozzá, a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia pedig segíteni fognak nekik. Akkor megteremtődnek Németország egyesítésének feltételei és újjászületik valóban békeszerető és demokratikus államként az egységes Németország. Az európai biztonság és Németország kérdésének megtárgyalása még nem vezetett bennünket összehangolt következtetésekre. Reméljük azonban, hogy ez a vita haszonnal jár, hogy e kérdések megoldása nem fog elhúzódni, hogy összehangolt következtetésekre és döntésekre jutunk. Az értekezlet jelentékeny figyelmet fordított a leszerelés kérdésére. Ez a probléma létérdekeibe vág minden népnek. A világ népei talán semmit sem akarnak annyira, mint a fegyverkezési hajsza megszüntetését. Alig tagadható az is, hogy az olyan államoktól, mint az Amerikai Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia és Franciaország, várják az atomháború elhárítását szolgáló reális intézkedéseket. Süket fülekkel hallgatni a népek szavát annyit jelent, mint nem igazolni a világ békeszerető népeinek bizalmát. A kormányfőknek a leszerelésre vonatkozó irányelvei kifejezésre juttatták azt a törekvést, hogy kiküszöböljék a háborús veszélyt és csökkentsék a fegyverkezés terheit. Ennek megfelelően a külügyminisztereket azzal bízták meg, hogy vizsgálják meg a leszerelési bizottság munkáját, vegyék figyelembe a kormányfői értekezleten felmerült véleményeket és javaslatokat, s vitassák meg, nincs-e lehetőség további hasznos kezdeményezésre a leszerelés terén. Az elért eredményekkel azonban nem lehet dicsekedni. Elegendő megismerkedni azzal a javaslattal, amelyet az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország nevében nyújtottak be. Ebben a javaslatban szó sincs a fegyverkezési verseny beszüntetéséről. Ez a javaslat egyáltalán nem beszél a fegyverzet csökkentéséről, ez a javaslat teljesen hallgat az atomfegyver eltiltásának szükségességéről, jóllehet az Egyesült Nemzetek Szervezete már 1946-ban állást foglalt emellett. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya, majd Nagy-Britannia és Franciaország kormánya is az utóbbi időben felülvizsgálta a fegyverzet csökkentésének és az atomfegyver eltiltásának kérdésében korábban elfoglalt álláspontját. Ezek a kormányok nem hajlandók megvitatni a leszerelésre vonatkozó intézkedéseket, sőt a nyugati hatalmak ezen az értekezleten olyan álláspontra helyezkedtek, amely homlokegyenest ellenkezik a kormányfők irányelveivel. E világos irányelvekkel ellentétben úgy akarták beállítani a dolgot, mintha jelenleg nem volna lehetséges megvalósítani egy általános leszerelési programot; azt javasolták, hogy szorítkozzunk az ellenőrzés és a felügyelet megteremtésére, anélkül, hogy bármilyen intézkedést tennénk a fegyverzet csökkentésére. A leszerelés kérdésének ilyen kezelése nem járhat pozitív eredménnyel. A Szovjetunió álláspontja világos és következetes. Abból indulunk ki, hogy a leszerelés terén a fő feladat a fegyverkezési hajsza megszüntetésére, a népeknek az atomháború veszélyétől való megszabadítására irányuló gyakorlati intézkedések megvalósítása. Ezt csak úgy érhetjük el, ha rendületlenül valóra váltjuk az Egyesült Nemzetek Szervezetének korábban egyhangúlag elfogadott határozatait, amelyek kimondják, hogy olyan nemzetközi egyezményt kell kötni, amely előírja valamennyi fegyverzet jelentékeny csökkentését és az atomfegyver eltiltását nemzetközi ellenőrzés megteremtésével. Mindez kifejezésre jutott a szovjet kormány 1955. május 10-i javaslataiban. Nem véletlen, hogy ezek a javaslatok mrnd nagyobb rokkonszenvre találnak minden országban. A Szovjetunió abból indult ki, hogy a jelen helyzetben komoly sikert, tehet elérni a leszerelésben és ezen belül a váratlan atomtámadás veszélyének megszüntetésében. A jelen körülmények között az atomfegyver teljes eltiltását kimondó általános egyezmény megkötéséig hatalmas jelentősége volna annak, ha erkölcsileg és politikailag elítélnék az atom- és hidrogénfegyver alkalmazását. Ha az Egyesült Nemzetek Szervezete az itt képviselt négy állam kezdeményezésére ilyen erkölcsi és politikai ítéletet mondana, ezt nem lehetne figyelmen kívül hagyni. Megfelel ennek a célnak az a javaslatunk is, hogy az Amerikai Egyesült Államok, a Szovjetunió, NagyBritannia és Franciaország jelentse ki: lemond arról, hogy elsőnek alkalmazza az atom- és hidrogénfegyvert. Nehéz felbecsülni egy ilyen lépés jelentőségét az államok közötti bizalom megszilárdítása, a népeknek egy atomtámadás félelmétől való megszabadítása szempontjából. Azt is javasoltuk, hogy értekezletünk egyhangúlag jelentse ki azt is: a négy hatalom tartózkodni fog egymással szemben a fegyveres erők alkalmazásától és a közöttük fennálló, vagy esetleg felmerülő nézeteltéréseket kizárólag békés úton oldja meg Sajnos, a három nyugati hatalom e javaslatok közül egyiket sem fogadta el és így anélkül kell befejeznünk ezt az értekezletet, hogy gyakorlati eredményre jutottunk volna ebben a fontos ügyben. Mindamellett ez a körülmény nem hathat ki arra az elhatározásunkra, hogy továtebra is síkra szállunk a leszerelésért. A Szovjetunió továbbra is teljes állhatatossággal és következetességgel a fegyverkezési verseny beszüntetésére és az atomháború veszélyének kiküszöbölésére fog törekedni. Szólnom kell a harmadik napirendi pontról, a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok fejlesztésének kérdéséről is. A szovjet kormány javaslatokat terjesztett elő, hogy szakítsuk el a Kelet és Nyugat között emelt korlátokat, amelyek akadályozzák a zavartalan kereskedelem és a gazdasági kapcsolatok fejlődését, ami pedig reális alap a népek közötti összes egyéb kapcsolatok megerősödése szempontjából. A szovjet küldöttség egész sor javaslatot terjesztett elő a kulturális, tudományos, művészeti, sport-kapcsolatok fejlesztésére, az idegenforgalom stb. fejlesztésére vonatkozólag is. A szovjet küldöttség azonban nem kanta meg az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország küldöttségének támogatását. E küldöttségek javaslatai eltávolodtak attól az együttműködési elvtől, amely a kapcsolatok kérdésének tárgyalását a kormányfők júliusi genfi értekezletét jellemezte. A szovjet küldöttség úgy véli, hogy meg lett volna az alap a megegyezésre ebben a kérdésben, ha az értekezlet valamennyi részvevője a kormányfők irányelveit követte volna és tiszteletben tartotta volna a más államok belügyeibe való be nem avatkozás elvét. A szovjet küldöttség ennek megfelelően íerjesztette elő javaslatait. Feltételeztük, hogy az összes említett területeken el lehetett volna érni a négy küldöttség álláspontjának közeledését. -Ezt természetesen megegyezéses döntésben kellett volna kifejezni és tovább dolgozni a -többi megoldatlan kérdésben, amelyek közül sokat az érdekelt felek kétoldalú tárgyalásai során lehetne megvitatni. A három nyugati hatalom küldöttségei azonban tovább ragaszkodtak olyan javaslatokhoz, amelyek teljesen az érintett államok illetékességébe tartoznak, minthogy azok belügyei, és így természetesen nem voltak meg vitathatók ezen az értekezleten. Mégis úgy véljük, hogy a kapcsolatok kérdésének ezen az értekezleten történt megvitatása segít a megegyezéses döntések további kidolgozásában. A szovjet kormány azonban anélkül, hogy ilyen döntésekre várna, gyakorlatilag megvalósítja a kapcsolatok fejlesztését azokkal az országokkal, amelyek erre törekszenek. Kedvező eredményeket remélünk e téren a nemzetközi kapcsolatok kiterjesztése általános céljainak megfelelően. Mi nagy jelentőséget tulajdonítunk a genfi kormányfői értekezlet eredményednek. Ez az értekezlet kifejezésre juttatta, hogy a népek mindenütt, a nemzetközi feszültség enyhülését kívánják. Az értekezlet után a Szovjetunió már egész sor újabb intézkedést tett, amelyeknek célja a genfi szellemnek megfelelően a nemzetközi feszültség enyhítése és az államok közötti bizalom megszilárdítása volt. A Szovjetunió továbbra is ezen az úton fog haladni mindazokkal együtt, akik előtt becsesek a béke és a nemzetközi együttműködés érdekei. A külügyminiszterek mostani értekezlete véget ért anélkül, hogy bármiféle végleges határozatot hozott volna. Ez az értekezlet bebizonyította, hogy a nemzetközi feszültség további enyh tése ügyében mindennemű előbbre í lépés nem kis nehézségekkel jár, szükségessé teszi azoknak az akadályoknak és a hangulatoknak leküzdését, amelyek nem ritkán nem előre viszik, hanem visszafelé húzzák az ügyet. Mi ma is megfigyeltünk egyet-mást, amiből korántsem a genfi szellem sugárzott. Ámde ezzel az eljárással olyan helyzetbe lehet jutni, amely az elszigetelődéshez áll közel, nem pedig a népek körében elfoglalt pozíciók meg javulásához. Az érteke/let egyúttal elősegítette, hogy ráirányítsuk széles körök figyelmét korunk legégetőbb kérdéseire. Lehetetlen, hogy ez ne járjon pozitív következményekkel. Most nemcsak az akadályok váltak világosabbá, hanem azok a széleskörű lehetőségek is, amelyek megvannak az olyan problémák sikeres megvalósítására, mint az európai biztonság biztosítása, a leszerelés kérdése, a német kérdés megoldása, a Kelet és Nyugat közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok kiterjesztése és más kérdések. Meggyőződésünk, hogy a mostani értekezlet hasznos lesz a nemzetközi együttműködés fejlődése és a nemzetközi feszültség további enyhülése szempontjából. A genfi értekezlet záróközleménye Genf, november 16. (TASZSZ). — Franciaország, az Egyesült Királyság, a Szovjetunió és az Egyesült Államok külügyminisztereinek 1955. október 27-től november 16-ig Genfben megtartott értekezletéről az alábbi közleményt adták ki: Azoknak az irányelveknek megfelelően, amelyeket a négy kormányfő júliusban Genfben megtartott értekezlete után adott ki, a Francia Köztársaság, az Egyesült Királyság, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterei 1955. október 27-től november 16-ig értekezletet tartottak Genfben. Őszinte és átfogó eszmecsere folyt le közöttük arról a három kérdésről, amelynek megvitatását az irányelvek alapján rájuk bíztak, mégpedig 1. az európai biztonság és Németország; 2. a leszerelés; 3. a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok fejlesztésének kérdéséről. A külügyminiszterek megegyeztek abban, hogy tárgyalásaik eredményeiről jelentést tesznek kormányfőiknek és javasolják, hogy a külügyminiszterek tárgyalásainak jövő menetét diplomáciai úton szabályozzák.