Uj Szó, 1955. október (8. évfolyam, 236-261.szám)

1955-10-27 / 258. szám, csütörtök

4 tffSZO 1955. október 27. ZDENÉK NEJEDLÝ: Igy nézzünk most Genf elébe! ily nagy lármát, arra mutat, hogy ezeknek a békerontóknak elsősorban az a fontos, hogy az értekezletnek már előre és minden áron ártsanak. Ez for.tosabb nekik, mint maguk a vitás ügyek. Ügy is beszélnek, mintha nagyban főne a fejük az értekezlet miatt, azzal a collal, hogy ezzel erősen befolyásolják és megnehezítsék az értekezlet tárgyalásait. Ez a napnál világosabban elárulja, ami egyébként sem titok, hogy a tőkések nem szívesen nyugodnak bele a „genfi szellembe", ahogy ma általában az első értekezletet követő enyhült légkört nevezik', amely már magában véve is oly sokat adott a t embereknek. Ezt nem tagadhatják le és az értekezletet természetesen megtartják. De ezek a saját zsebüket és hatalmukat védő hívek nem hallgatnak el és igyekezni fognak ártani és akadályokat támasztani mindenütt, ahol csak tehetik. Ezért mi is ebből a szempontból igyekszünk megvilágítani a légkört, amelyben néhány napon belül összeül ez a második genfi értekezlet, a nagyhatalmak külügyminisztereinek értekezlete. Ennek feladata, hogy tovább tárgyaljon arról és ha lehetséges, valóra is váltsa azt, amire indítékot adott é6 irányt szabott a négy nagyhatalom kormányfőinek első genfi értekezlete. E

s abban az általános hangulatban, amelyben az értekezlet összeül, bizonyosan első helyen kell megemlíteni azt a hatalmas és tartós visszhangot, amelyet az első genfi értekezlet barátságos szelleme világszerte keltett. Az emberek szinte fellélegeztek abban a tudatban, hogy megtalálják az útját, hogyan lehet mindenben megegyezést elérni, mindenről tárgyalni, csak akarni kell. Maga Genf megmutatta, hogy ez nemcsak valamilyen jelszó, hanem teljesen reális lehetőség arra, hogyan lehet a háborús veszélyt kiküszöbölni és ezzel a legnagyobb félelmet elhárítani, mely az embereket lidércként nyomta. Mintha új nap kelt volna fel az emberiség felett. A százmilliók nagy örömére, de vajmi csekély örömére azoknak, akik a háborún keresnek, vagy a népek és nemzetek közötti elVasárnapi rádióbeszéd • • • lentétekböl élnek. Még a genfi szellem egyik legnagyobb, szinte fanatikus ellenzőjének, az amerikai „Life" címú lapnak is be kellett ismernie, — hogy amint ő nevezi — „tömeghipnózis" ejtette meg az embereket. Amerikában is a Genfben elhangzott barátságos szavak hatására. De ez még nem volt minden. Ezzel erősen csökkent a Szovjetunió elleni uszítás hatása is, hisz szinte szembeszökő volt, amint a Szovjetunió a kérdéseknek kölcsönös megbeszélések útján való rendezése elvét hirdette. £s az amerikai népben emellett felelevenedett a visszaemlékezés a szovjet és az amerikai nép baráti együttműködésére a múlt háborúban. De természetesen ez nem illik bele ma azok számításaiba, akik mindenekelőtt a fegyvergyárosok érdekeit tartják szem előtt. Ezek számára a genfi szellem állandó, „potenciális szerencsétlenség", amint azt a „New York Herald Tribúne" nevezte. De nemcsak Amerikáról van szó. Ugyanennek a tábornak előttünk ismert szószólója, Lippmann újságíró arra is felhívta a figyelmet, hegy ilyen körülmények között nehéz lesz meggyőzni az Atlanti Szövetség országainak és az európai országoknak parlamentjeit arról, hogy fokozott kiadásokat kell megszavazni a fegyverkezésre, amikor a szovjet támadás veszélye már szétfoszlott. És amit ez a tábor maga koholt, azzal sajátmagát veri hátulról fejbe. Mindaz a jóakarat, amelyet a Szovjetunió a genfi szellemben nyilvánított és naponta nyilvánít, állítólag semmi más, mint üres beszéd, mint az első értekezlet résztvevőinek örömteli arca, amiről múltkor beszéltem s ami állítólag szintén semmit sem jelent. Tetteket, tényeket akarunk látni, sürget és követelődzik a nyugati zsurnalisztika. Azonban a nyugati tőkés körök ilyen tettét, vagy lépését megmutatni valóban nagyon nehéz, ha nem lehetetlen volna. A Szovjetunió ellenben e rövid idő alatt oly messzemenő lépéseket mutathat fel, amelyeket a genfi szellemben tett, mégpedig saját kezdeményezéséből, mint a katonai erők létszámának csökkentése, az osztrák államszerződés megkötése, a diplomáciai kapcsolatok felvétele oly szívós ellenféllel, mint a Német Szövetségi Köztársaság kormánya. És ami a katonai támaszpontokat illeti, a Szovjetunió feladta finnországi tengeri támaszpontját, amelyet az imperialisták annyiszor felhasználtak arra, hogy a Szovjetuniót támadják. Ezzel szemben Amerika még annyit sem tett, hogy elismerje a népi Kína jogos helyét az Egyesült Nemzetek Szervezetében, nem is beszélve az európai államokról. A francia kormány külügyminisztere még azt sem tűrte, hogy az ENSZ-ben egyáltalán beszéljenek Észak-Afrikáról, és a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjának szinte hideg futkos a hátán még arra a puszta gondolatra is, hogy a Német Demokratikus Köztársaság képviselője mellé kellene leülnie. Íme, így értelmezik a genfi szellemet az egyik oldalon és így a másikon. Hogyne mutatkozna ez meg a második genfi értekezleten is, amelytől az egész világ az első genfi értekezlet barátságos szellemének fokozását várja! T gy nem lephet meg bennünket különösképpen, hogy ezek az árnyak rávetődjek magára az értekezletre is. Az árnyak okozóinak ezúttal — úgy tűnik — bizonyos előnyeik is vannak. Elsősorban Eisenhower elnök megbetegedése, akire egyébként sokkal több mindent róttak, mint ahogy azt egy oly magas kultúrával dicsekvő társadalomhoz illett volna, amilyennek magukat a nyugati tőkések szívesen tartják. A new-yorki börzén a részvények pánikszerűen zuhannak és ezt is állítólag Eisenhower elnök megbetegedése okozta. És így beszélnek most: Eisenhower — igen, ő tudott az oroszokkal tárgyalni, de hogyan egyezzünk meg velük mi, szegény imperialista árvák? Most Amerikában minden Dullesra hárul és 6 ehhez nem ért úgy, ezt bizonyára mindenki mosolyogva beismeri. De nemcsak Amerikáról van szó, Franciaország van csak .igazán rossz helyzetben. Kormányának elnöke, aki részt vett az első genfi értekezleten, az új genfi értekezlet előtt néhány nappal kénytelen felvetni a nemzetgyűlésben a bizalmi kérdést. A bizalmat megkapja, de csak alig-alig, nyilvánvalóan csupán azért, mert ha megbukna, végtelen huza-vona következnék, ki legyen utódja. És hátra van még Anglia, akinek miniszterelnöke, Eden körül úgy tűnik, nincsen semmi hiba. De a konzervatív párt évzáró értekezletén, amely pártnak Eden tagja, a három vezető közül egyik sem titkolta, mily nehéz a párt és az ország helyzete. Ott is egészen nyílt sző esett a külügyminiszterek genfi értekezletének esetleges sikertelenségéről. _ , Nagy hiba volna, ha ebből azt a következtetést vonnánk le, hogy a küszöbön álló értekezletnek valóban nincs kilátása sikerre. A népek közötti megegyezés ellenségei egyszer már megkíséreltek egy ilyen értekezletet meghiúsítani. 'Ez a híres berlini értekezlet volt 1954 januárjában, ahol a három tőkés nagyhatalom képviselői a szovjet képviselővel szemben valóban keresztülvitték azt, hogy az értekezlet eredménytelenül végződött. De Molotov elvtárs visszaverve ezeket a támadásokat, a Szovjetunió nevében olyan javaslatokat tett, amelyek mindmáig élők és egyre időszerűbbek. És' a további értekezlet tavaly Genfben ennek hatása alatt alakította ki a megegyezés légkörét, amely azután már nem tűnt el többé. Ezért elképzelhetetlen, hogy a világ most, az idei sikeres genfi értekezlet után, viszszatérne a két év előtti berlini értekezlet praktikáihoz és tehetetlenségéhez. Ez már elkésett. Ezt már nem engedhette volna meg magának a legmagasabb szintű genfi értekezlet sem, és ez nem is jutott ott senkinek eszébe. Ma ez már egyenesen nagy kockázat volna, ha valaki arra merész-, kedne, hogy ehhez visszatérjen. A népek ez alatt a nem egészen ^^ két év alatt annyit tanultak, hogy aligha mernének már így bánni velük. Nehézségeket kigondolni, borúlátást terjeszteni, ezt lehet, de hogy a világ hajóját, akár a legélesebb szirten is elsüllyesszék, kapitalista önkényből — ez már mégicsak mögöttünk van. Tehát így nézzünk most Genf elébe is! A külügyminiszterek genfi értekezlete előtt Vf ár csak néhány nap választ el bennünket attól az eseménytől, amelyet már hónapok óta vár a békére vágyó emberiség, mint a nemzetközi feszültség további enyhülésének nagy reményét. Ez a feszültség idén nyáron, a négy nagyhatalom kormányfőinek genfi értekezlete óta kezdett enyhülni. Ezen az értekezleten ugyanis megegyeztek abban, hogy októberben ismét Genfben tart értekezletet a négy nagyhatalom, amelyen azonban már nem a kormányfők, hanem a külügyminiszterek vesznek részt, mint hivatott szervek annak megvalósítására, amiben a kormánytők megegyeztek. Nos, október már fitt van, végéhez közeledik és az egész (világ feszült figyelemmel várja ezt a [második genfi értekezletet. Mindenütt lérezzük közeledését, az örömteli várakozást, a hozzá fűződő reményeket, lazt, hogy mit ér el a feszültség további enyhítésének útján az egész békeszerető emberiség boldogságára és megelégedésére, nem ügyelve azokra iá felhőcskékre, sót néha hatalmas felhőkre sem, amelyek e második genfi értekezlet fölött gyülekeznek, s amelyek néha szinte fenyegetően sötétek. Igen, már most, az értekezlet kezdete előtt hallunk olyan hangokat is, hogy az értekezlet úgy sem hoz semmilyen eredményt, és ezt olyan emberek mondják, vagy legalább is sejtetik, akiknek szavát nem lehet csak ügy figyelmen kívül haayni. Ezért megkísérlem itt elsősorban ezeket az ijesztgetőket helyes megvilágításba helyezni. És itt mindjárt elöljáróban rá kel! mutatnom ezeknek a vészmadaraknak néhány általános ismertető jelére, mert ez talán lehetővé teszi nekünk, hogy ne ijedjünk meg már előre, hanem nyugodtan és tárgyilagosan nézzük szajkózásukat és különválaszthassuk beszédük igazi magvát mindattól a pelyvától, amely ilyenkor szívesen a maghoz tapad, csakhogy • eltakarja, miről is van szó. Bizonyára több, mint feltűnő, hogy az első és fő genfi értekezlet után hónapokig tartó derülátó - hangulat után tulajdonképpen c.

cak most, az utolsó két-három héten kezdett a nemzetközi politikai láthatár borulni, még hozzá oly vésztjóslógn, hogy ha nem lennénk ellene felvértezve, talán igazán félni kezdenénk. De éppen az, hogy közvetlenül az értekezlet előtt csinálnak RÖVID HÄROM HÓNAPON belül immár harmadízben lesz a Genfi-tó kies partja nagy horderejű nemzetközi' tanácskozások színhelye. Sőt, ha a múltévi indokínai konferenciát is hozzászámítjuk, úgy másfél éven belül negyedszer irányul a világ figyelő szeme a vallásreformátorok, óragyárosok, az egykori Népszövetség városa felé. A vietnami béke megteremtése, a négy nagyhatalom kormányfőinek sikeres értekezlete és a világ atomtudósainak az atomerő békés felhasználásáról tárgyaló konferenciája óta Genf az emberiség reményeinek — tegyük hozzá, jogos reményeinek — városa lett. így nézünk a negyedik genfi konferencia, a külügyminiszterek konferenciájának előestéjén a világ minden sarkából a Lac Leman partjai felé. Mit várhatunk, mit várhat a békét óhajtó, a békéért küzdő emberiség a negyedik genfi konferenciától? Hogy erre a kérdésre megfelelhessünk, szükséges, hogy ezt a további genfi tanácskozást a háború utáni évek politikai fejlődésének vonalában lássuk, mert csak így tudjuk megítélni — az óhajokon túlmenően — a valós lehetőségeket. Még be sem fejeződött a roppant vérzivatar, a második világháború, még ki sem formálódhatlak a béke megvalósításának és biztosításának gondolatai a meggyötört emberiség képzeletében, és máris felrobban, — az amerikai imperialisták saját megfogalmazása szerint is — „a harmadik világháború első bombája", — a hirosimai atombomba. Az amerikai imperialisták, elvakulva egy technikai siker lehetőségétől, világméretű zsarolási politikába kezdtek. Nem tanultak semmit Hitler példájából, azt hitték, hogy egyetlen „csodafegyver" elegendő egy újabb világháború megnyeréséhez, világuralmi terveik megvalósításához. Sőt voltak olyan balgák közöttük, §kik azt hirdették: elég megütni a „bikini-propaganda" nagydobját, hogy a Szovjetunió és az általa felszabadított népek minden ellenállás nélkül elfogadják az amerikai monopóliumok diktátumát. Az amerikai imperialisták azt hitték, hogy hosszú időre kettős monopólium birtokában vannak. Kezükben van, — s kizárólag csak az ő kezükben van, — az atombomba titka és kezeikben tartják az atomerő békés felhasználásának, vagy fel nem használásának a lehetőségét. A Szovjetunió és vele együtt az egész békeszerető emberiség kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy be kell tiltani minden tömegpusztító fegyvert, tehát az atombombát is és mindent el kell követni, hogy az atomerőt az emberiség békés fejlődésének szolgálatába állítsák. AZ AMERIKAI IMPERIALISTÁK azonban nem voltak hajlandók lemondani monopóliumukról, amelyet — mint mondták — „isten adott a kezükbe céljaik megvalósítására". Hiába hirdette a Szovjetunió, hogy nincsen atomtitok, mert a Szovjetunió is ismeri az atombomba gyártásának titkát, — nem hitték. Annál nagyobb volt aztán a világ imperialista köreinek megdöbbenése, amikor 1949-ben saját műszereik jeleztek atomrobbanásokat a Szovjetunió területén. Ahelyett, hogy legalább most belátták volna az atommonopólium politikájának értelmetlen és embertelen voltát s elfogadták volna a Szovjetunió ajánlatait, még fokozták atomfegyverkezésüket s minden reményüket egy még borzalmasabb fegyverbe, a hidrogénbombába vetették. 1953 augusztus 8-án aztán összeomlott az imperialistáknak ez a világuralmi lázálma is: Malenkov elvtárs bejelentette, hogy a Szovjetunió is eló tud állítani hidrogénbombát. Betetőzte ezt a fejlődést az ez évi június hó 29én Moszkvában megtartott repülőnap, amelyen olyan lökhajtásos bombázókat mutatott be a Szovjetunió, amelyek nem hagytak kétséget az iránt, hogy az Egyesült Államok katonai atommonopóliuma — ha volt is ilyen — egyszer és mindenkorra a múlté. Hasonlóképpen zúzta szét a Szovjetunió vasköve tkezetességű békepolitikája az amerikai imperialisták másik haladásellenes monopóliumát, az atomerő békés felhasználásának eddig minden eszközzel kikényszerített megakadályozását. E tekintetben a fordulópontot 1954. június 27. jelenti, amikor a Szovjetunió üzembe helyezte a világ első atomerőre berendezett elektromosmúvét. Az atomerő békés felhasználásának az amerikai monopóliumok részérő! követett elszabotálásának politikájára a világ atomtudósainak ez év augusztusában G?nfben megtartott konferenciája méri az utolsó csapást, amely szabaddá teszi — az amerikai monopóliumok minden görcsös ellenállása ellenére — az atomerő békés felhasználását a világ minden iparilag megfelelően fejlett országában, sőt megindítja ezt a folyamatot magában az Amerikai Egyesült Államokban is. AZ EMBERISÉG döntő része belátta ezekben az években az atomháború értelmetlen voltát. Az egész világ közvéleményének mozgósított békevágya előtt — legalább részben — meg kellett hajolniok az amerikai imperialistáknak is. Be kellett látniok, hogy sem politikai, sem gazdasági, sem pedig katonai téren nem támaszkodhatnak túlsúlyra, ami lehetővé tenné korlátlan világuralmi vágyaik megvalósítását. Végeredményben ez a titka a koreai fegyverszünet létrejöttének, a vietnami hét évig tartó gyarmati háború beszüntetésének és annak, hogy végre a békeszerető emberiség annyi sürgetése után 1955 nyarán Genfben az imperialista államok legmagasabb képviselői is hajlandók voltak leülni a tárgyaló asztalhoz, hogy megbeszéljék a béke legégetőbb kérdéseit. így jött létre a négy nagyhatalom kormányfőinek genfi tanácskozása, igy született meg szűkebb és tágabb értelemben, a „genfi szellem". A politikai légkör megjavulása volt tehát az első eredmény és az, hogy konkréten elhatározták, a nagyhatalmak külügyminiszterei 1955. október 27-én összeülnek a legfontosabb kérdések megtárgyalására, a következő tárgyalási programmal: az európai biztonság kérdése, Németország egyesítésének kérdése és az általános leszerelés kérdése. A Szovjetunió azonban nemcsak az amerikai háborús atommonopólium szétverésében látta a béke biztosításának egyetlen eszközét. A Szovjetunió a béke megőrzésének, a hidegháború enyhítésének politikáját mindenki által érzékelhető tényekkel támasztotta alá. Gondoljunk csak a távol-keleti, mandzsúriai támaszpontok idóelőtti kiürítésére, tizenkilenc kínai önkéntes-hadosztály kivonására Észak-Koreából, a népi Kína türelmes politikájára a tajvani tengerszorosban, a csangkajsekisták minden provokációja ellenére, vagy gondoljunk a belgrádi tárgyalásokra és az osztrák államszerződés megkötésére s feltételeinek határidő előtti teljesítésére — és láthatjuk, hogy a béketábor már a genfi konferencia előtt is minden tőle telhetőt megtett a békés kibontakozás útjának elősegítésére. GENF UTÁN, Genf szellemének érvényesülése idején a béketábornak ez az aktív békepolitikája még csak erősbödött. Elég, ha a Szovjetuniónak a Nyugatnémet Szövetségi Köztársasággal való és a diplomáciai kapcsolatok normalizálását célul kitűző és megvalósító tárgyalásaira, vagy ha azokra a bejelentésekre gondolunk, amelyek szerint a Szovjetunió még ebben az esztendőben önként 640 000 fővel, Csehszlovákia 34 000 fővel, Románia 40 000 fővel, Lengyelország 47 000 fővel, Magyarország 20 000 fővel és Albánia 9000 fővel csökkenti hadseregének létszámát. Ugyanerre az időre esik a finnországi szovjet haditengerészeti támaszpontnak határidő előtti önkéntes kiürítése is. Látjuk tehát — és a kapitalista világban is látnia kell minden gondolkodó embernek — hogy a Szovjetunió és a béketábor többi országa számára a genfi szellem nemcsak békés magatartást, hanem egyben a következetes, a két rendszer békés együttélését gyakorlatilag szolgáló cselekedeteket jelenti. Sajnos, az imperialista körökben a felkészülés az idei harmadik genfi konferenciára nem egészen ebben a szellemben folyt. Alig ocsúdtak fel a kormányfők genfi értekezletén megteremtett békés szellem által okozott megrökönyödésükből, abból, hogy a hidegháború csökkenése, közelálló megszűnése veszélyezteti a háborús konjunktúrán alapuló extra profitjukat, máris megindult az imperialista körök álcázott éš nyílt áskálódása a genfi szellem ellen a külügyminiszterek ma megnyíló konferenciájának zátonyra juttatásáért. Maga Bulganyin miniszterelnök szükségesnek tartotta ezekre a jelenségekre felhívni Eisenhower amerikai elnök figyelmét és azóta a moszkvai Pravda cikkeiben ismételten rámutatott ezekre a „készülődésekre". Elég, ha Irán bevonására utalunk a közép-keleti támadó háborús tömbbe, hogy lássuk a különbséget a két tábor genfi előkészületei között. Maguk a nyugati külügyminiszterek nyilatkozataikban a konferencia előestéjén természetesen sokkal óvatosabbak. ök legalább is „részleges eredményekről" beszélnek, mert jól tudják, hogy a világ túlnyomó többségben békét óhajtó közvéleménye hogyan fogadná a Genfben megindult folyamat zsákutcába juttatását. A MA MEGINDULÓ új genfi tárgyalások — időtartamuk több hétre van előirányozva — bizonyára nehezek lesznek. A genfi szellem önmagában még nem szüntette meg az imperializmust, nem szüntette meg a nagy nemzetközi monopóliumokat és nem söpörte el még teljesen ezeknek különböző zsoldosait. De a genfi szellem és a mögötte álló roppant és legyőzhetetlen világerd, a népek feltétlen békeakarata már lényegesen meggyengítette a nemrég még atom- és hidrogénháborúval, vagy legalábbis végnélküli hidegháborúval handabandázó imperialista köröket és nincs kétségünk aziránt, hogy a világ minden sarkába elható békefront legelőretoltabb állásában több héten át Genfben küzdó szovjet küldöttségnek sikerülni fog újabb fontos lépéssel előbbre vinnie a béke ügyét.