Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)
1955-09-11 / 219. szám, vasárnap
1955. szeptember íí. yi szö 3 OCiggált íi rMagy e&illiig ^őandimwn is Közvetlenül a bányásznap előtt, szeptember 9-én sikerük elérni a handlovai Nagy-bánya dolgozóinak a szénfejtési terv teljesítését. Hosszú idő után újra kigyűlt a Nagy-csillag a Nagy-bánva kapuja felett és jelenti, hogy a vállalat 100,2 százalékos eredményt ért el. Pénteken a legjobb az első fejtőrészleg volt 134,4 százalékkal, a második helyet a 7. fejtőrészleg és a harmadikat a 2. fejtőrészleg foglalta el 121,3 százalékkal. Az igen termékeny harmadik fejtőrészleg is már 90 százalék fülé emelte teljesítményét és csak néhány tonna szén hiányzott a terv teljesítéséhez. A szocialista munkaversenv fellendülése a bányásznap előtt volt az, amely elsősorban segített hozzá a szép eredmény eléréséhez. Az új munkamódszerekkel szemben érzett, itt-ott felmerülő bizalmatlanságot megcáfolja az a tény, hogy éppen a hetedik és második fejtörészlegek, amelyek 128,8 és 121,8 százalékot értek el, új kétrétű fejtési módszert alkalmaznak és gépekkel dolgoznak. A tömegpolitikai munka és a munkaszervezés megjavulása a negyedik fejtőrészlegen biztosíthatja, hogy ez az eredmény továbbra is megmaradjon és a handlovai Nagy-bánVa ezután már egyenletesen teljesítse a tervet. A pénteken elért 100,2 százalékos tervteljesítés annak a sokat emlegetett ténynek a bizonyítéka, hogy Handlován lehet a tervet teljesíteni. VILCSEK GÉZA N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke fogadta dr. K. Adenauert, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárját Moszkva, szeptember 9. (TASZSZ). N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke szeptember 9-én fogadta dr. K. Adenauert, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárját. K. Adenauert elkísérte dr. von Brentano, a Német Szövetségi Köztársaság külügyminisztere, dr. Hailstein, a külügyminisztérium államtitkára, dr Globke, a szövetségi kancellár irodájának államtitkára és dr. Mohr követ, a külügyminisztérium protokollfőnöke N. A. Bulganyin és K. Adenauer megbeszélésén Jelen volt V. M. Moiotov, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökéhek első helyettese, külügyminiszter, valamint V. Sz. SzeVnjonov, a Szovjetunió külügyminiszterének helyettese. M. P. Taraszov fogadta dr. Adenauert Moszkva, szeptember 10. (TASZSZ). M. P. Taraszov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökének helyettese szeptember 10-én fogadta dr. K. Adenauert, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárját. Dr. K. Adenauert elkísérte dr. von Brentano, a Német Szövetségi Köztársaság külügyminisztere, dr. Hailstein, a külügyminisztérium államtitkára, dr. Globke, a szövetségi kancellár államtitkára és dr. Mohr követ, a külügyminisztérium protokollfőnöke. M. P. Taraszov és dr. Adenauer megbeszélésén részt vett A. F. Gorkin, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége titkárának helyettese. Fogadás a Bolgár Népköztársaság moszkvai nagykövetségén Moszkva, szeptember 9. (CTK) — K. Lukanov, a Bolgár Népköztársaság szovjetunióbeli rendkívüli és meghatalmazott nagykövete szeptember 9-én nagy fogadást rendezett a bolgár nép nemzeti ünnepe — „A szabadság napja" tiszteletére. A fogadáson részt vettek: N. A. Bulganyin, L. M. Kaganovics, A. I. Kiricsenko, G. M. Malenkov, V. M. Molotov, M. G. Pervuhin, M. Z. Szaburov, M. A. Szuszlov, N. Sz. Hruscsov, A. P. Volkov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke, M. P. Taraszov, az OSZSZSZK Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, miniszterek, tábornokok és más hivatalos személyiségek. A vendégek között helyet foglaltak a termelési újítók, tudósok, írók, zenészek, a központi szovjet hivatalok vezető dolgozói, szovjet és külföldi újságírók. A fogadáson részt vettek a Szovjetunióban levő rendkívüli és meghatalmazott nagykövetek. A fogadás szívélyes légkörben folyt le. A szovjet mezőgazdasági küldöttség kanadai tartózkodása Ottawa, szeptember 10. (TASZSZ). — A szovjet mezőgazdasági küldöttség szeptember 8-án meglátogatta a kemptvillei mezőgazdasági iskolát, amely az ifjúságot a farmokon való gazdálkodásra készíti elő. Az iskola évente hat hónapon át működik. A küldöttség tagjai megtekintettek egy szarvasmarha tenyésztelepet is és megismerkedtek a telep gazdálkodásával. Ugyanaznap este a szovjet mezőgazdasági küldöttség vacsorán vett részt, amelyet a kanadai földművelésügyi minisztérium rendezett tiszteletére. A küldöttség tagjain kívül a vacsorán részt vett D. Csuvahin, a Szovjetunió kanadai nagykövete és a nagykövetség vezető dolgozói. Kanadai részről a vacsorán részt vettek R. Wintres, Kanada közmunkaügyi- és földmüvelésügyi minisztere, Taggart, Kanada földművelésügyi miniszterének első helyettese. Ball, a kereskedelemügyi miniszter helyettese és más kiváló közéleti személyiségek, tudósok, mezőgazdasági szakértők, kanadai és külföldi tudósítók. A vacsorán a szovjet mezőgazdasági küldöttség tagjait Wentres közmunkaügyi miniszter üdvözölte. A kormány és a kanadai nép nevében annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a szovjet mezőgazdasági küldöttség kanadai tartózkodása hasznára válik mind a kanadai, mind pedig a szovjet népnek. A vacsora szívélyes I baráti légkörben folyt le. Hatalmas sztréjkhuliám az USA-ban és NyugatNew York, szeptember 10. (TASZSZ) Amerikai hírügynökségek jelentése szerint az USA Atlanti partvidékén lévő kikötők munkásainak sztrájkja kiterjedt Massachusetts államtól egészen Maryland államig. Csupán a newyorkl kikötőben 25 ezer kikötömunkás sztrájkol. A sztrájk következtében ebben a kikötőben 70 hajó vesztegel. Az Angol Általános Szakszervezeti Szövetség kongresszusának határozata Southport, szeptember 10. (TASZSZ) — Az Angol Általános Szakszervezeti Szövetség évzáró kongresszusának záróülésén több határozatot hoztak, amelyek felhívást tartalmaznak a nemzetközi feszültség enyhítésére. E határozatok egyike köve teli, hogy az angol kormány támogassa a Kínai Népköztársaság felvételét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. A Zenészek Szakszervezeti Szövetségének küldötte, aki e határozatot javasolta, kijelentette, hogy nem ésszerű megtagadni az Egyesült Nemzetek Szervezetében a világ lakossága egy negyedét képviselő küldöttnek tagságát, és másrészt a szervezetben helyet adni a „kalandorok bandájának, akiknek egyedüli támasza egy idegen hatalom". Egy másik határozat felhívást tartalmaz, hogy széles mértékben tárgyalásokat folytassanak a négy nagyhatalom között a célból, hogy „egyszer s mindenkorra" véget vessenek a hidegháborúnak. Egy további határozat felhívja a kormányt, hogy tegyen azonnal intézkedéseket a katonai tényleges szolgálat idejének megrövidítésére. A kongresszus egyik határozatában elégedetlenségének adott kifejezést afelett, ahogy az állam a dolgozók lakásviszonyairól gondoskodik. Számos küldött támogatta azt a Üatárgzatot, amelyet a Tűzoltőtestületek Alkalmazottainak Szakszervezete javasolt, és amely felhívást intéz az egységes, békeszerető Németország megalakítására és elítéli Nyugat-Németország felfegyverzését. J. Horner, a Tűzoltótestületek Alkalmazottai Szakszervezetének főtitkára állást foglalt e határozat támogatása mellett és azt mondotta, hogy a genfi értekezlet eredményei kedvezőbbek volnának, ha nem állanának fenn a párizsi egyezmények. A főtanács azonban e határozat ellen foglalt állást azért, mert a Németország felfegyverzéséről szóló határozat „valósággá" vált. A határozat mellett 3 212 000 szavazatot, ellene 4,402 000 szavazatot adtak le. n Beszüntették a munkát a philadelphiai, bostoni és norfolki kikötök rakodómunkásai is. Bradleynak, a kikötőmunkások és rakodómunkások szakszervezeti szövetsége elnökének kijelentése szerint a sztrájkot New York állam és New Jersey állam kikötőbizottságainak diszkriminációs intézkedései váltották ki, amelyeket e szakszervezeti szövetséggel szemben alkalmaztak. Berlin, szeptember 10. (CTK) — Az állandóan emelkedő létfenntartási költségek, a közszükségleti árucikkek és adók emelkedése, valamint a reálbérek csökkenése Nyugat-Németországban visszatükröződik a nyugatnémet dolgozók sztrájkmozgalmában. Ügyszólván naponta érkeznek hírek újabb sztrájkokról a Német Szövetségi Köztársaságban. E héten sztrájkba léptek a Vulkán hajógyár munkásai. 15. pfeniges órabéremelést követelnek. A sztrájkbizottság bejelentette, hogy e jogos követelés teljesítéséért a munkások már négy éve harcolnak. A berlini sztrájkoló vakolómunkásokhoz és építkezési munkásokhoz számos más város munkásai is csatlakoztak. A sztrájkolók nagy része algíri munkás, akiket különféle ígéretekkel Nyugat-Németországba csábítottak, hogy ott olcsó bérért dolgoztassák őket. NÉHÁNY SORBAN SZEPTEMBER 7-ÉN ÉS 8-ÁN Tiranában az Albán Dolgozó Ifjúság Szövetségének Központi Bizottsága 10 tel.jes ülését tartotta, amelyem részt vett Enver Hodzsa, az Albán Munkapárt Központi Bizottságának első titkára is. Az ülésen beszámolókat tartottak és vitattak meg az ifjúság neveléséről! (CTK). SZEPTEMBER 9-ÉN Moszkvából repülőgépen Nagy-Bjritanniáb« utazott a szovjet orvosok küldöttsége, ame'y szeptember 12. és 17. között részt vesz Londonban a II. nemzetközi neuropatológiai kongresszuson. A szovjet tudósok tudományos beszámolókat tartanak a kongresszuson. (CTK) SZEPTEMBER 9-ÉN a bolgár népnek a fasiszta járom alól való felszabadítása és a néphatalom felállítási 11. évfordulója alkalmából, valamenynyi bolgár városban a dolgozók nagy manifesztációkat rendeztek. Szófiában katonai díszszemlét tartottak s utána a bolgár főváros dolgozói hatalmas manifesztáción tüntettek a bolgárszovjet barátság mellett. (CTK). i A Bányászalkalmazottak Szövetsége Szlovákiai Bizottsága plénumának ünnepi ülése A bányászok nagy ünnepének — a bányásznapnak tiszteletére szombaton, szeptember 10-én a szlovákiai szénbányák igazgatóságának székhelyén, Prievidzán ünnepi ülésre ült össze a Bányászalkalmazo'ttak Szövetsége Szlovákiai Bizottságának plénuma. A Népmüvelődési Ház feldíszített termében az ünnepi ülés részvevői — akik között ott voltak a kékkői, handlovai és novákyi legjobb bányászok és technikusok,, a kitüntetett dolgozók melegen üdvözölték körükben a párt és a kormány küldöttségét. A küldöttséget Karol Bacílek, a CSKP KB politikai irodájának tagja, az SZLKP KB első titkára vezette. Tagjai voltak: Vojtech Daubner, Szlovákia Kommunista Pártja KB irodájának tagja, a Szlovák Szakszervezeti Tanács elnöke, a nemzetgyűlés képviselője, Jozef Kríz, az SZLKP KB titkára és Peter Marusiak, a Szlovákia Kommunista Pártja KB mellett működő Központi Pártiskola igazgatója. Az ülésen részt vett továbbá a Bányászalkalmazottak Szövetsége Központi Bizottságának küldöttsége Antonín Klimo vezetésével és más vendégek. Az 1954—55. évi Színházi Aratás győzteseinek kiértékelése A prózai színjátszás, az ifjúsági színdarabok és a bábjáték győztes kollektívái és egyéni győztesei. A PRÓZAI SZÍNJÁTSZÁS SZAKASZÁN az 1954/55. évi Színházi Aratás győzteseként kihirdették: a prágai Zdenék Nejedly Realista Színházat, A. N, Ostrovskij; „Erdő" című darabjának bemutatásáért; a martini Hadsereg Színházat Popov Sztyepanov „Port Arthur" című drámájának kiváló előadásáért: a Ceské Budéjovice-i Kerületi Színházat Viliam Shakespeare „Hamlet" című drámájának bemutatásáért; a nyitrai Kerületi Színházat Magda Matustíková „Kristina" című darabjának bemutatásáért; A Színházi Aratás arany jelvényével jutalmazták: Jaroslav Rausert, az olomouci Kerületi Színház prózai színészét Friedrich Schiller „Don Carlos" című darabjában II. Fülöp mesteri alakításáért; E. Romancikot, a martini Hadsereg Színház tagját, Pogogyinov „A puskás ember" című darabjában Sadrin meggyőző alakításáért; Antonín Zacpalt, a kladnói Városi Színház tagját Kornyejcsuk „A nagy műtét" című darabjában Tyerentyij Oszipovics Dublik alakításáért; A Színházi Aratás ezüst jelvényével jutalmazták: Ottó Hraderkyt, a Ceské Budéjovice-i Ke.-ületi Színház tagját Shakespeare „Hamlet" című drámájában Claudius alakításáért és Dafíko „Steelfordi felfedezés" című művében Dalcolm professzor alakításáért: Gustav Opocenskyt, a Karlovy Vary-i Kerületi Színház tagját Vitkovsky: „Bedfich**Smetana" című darabjában Pivoda professzor kiváló alakításáért és Goethe „Faust" című drámai költeményében v Mefisztofelesz figyelemre méltó alakításáért; Hanna Srámkovát, a Karlovy Vary-i Kerületi Színház tagját Goethe „Faust"-jában Margaréta alakításáért és Vítkovsk^/ „Bedfich Smetana'" című darabjában Eliska Krásnohorská alakjának megható emberi ábrázoláséért; Vera Novákovát, a pardubicei Kerületi Színház tagját Leon Kruckowski „Július és Etel" című darabjában Etel alakításáért; Joan Brehmst, a Ceské Budéjovice-i Kerületi Színház képzőművészét Shakespeare „Hamlet"-jének rendezéséért és Danko „Steelfordi felfedezés" című darabjának művészi értékű kiállításáért; Emil Lenzet, a Karlovy Vary-i Kerületi Színház díszletfestőjét, Goethe „Faust"-jának művészi díszletezéséért: Frantisek Dadejt, a kassai Nemzeti Színház tagját, Balzac „Eugenie Grandez" című regényének kiváló dramatizálásáért; Václav Procházkát, a kladnói Városi Színház tagját Kornyejcsuk „A nagy műtét" című darab főszerepének alakításáért; Rostislav Volfot, a mosti Kerületi Színház tagját Cácha „Erőd északon" című darabjában Josef Nedonnak, az üzemi tanács elnökének alakításáért; Nina Bártűt, a warnsdorfi Kerületi Színház tagját Capek „Anya" című darabjának főszerepéért; Antonín Vorelt, a sumperki Kerületi Színház képzőművészét Kruczowski „Július és Etel" című darabjának rendezéséért; Király Dezsőt, a komáromi Magyar Területi Színház tagját Ladislav Mnacko: „Hidak Kelet felé" című darabjában Hulej meggyőző alakításáért; Adam Matejkát, a bratislavai Falu Színház tagját Ladislav Mnaőko: „Hidak Kelet felé" című darabjában Hulej meggyőző alakításáért. AZ IFJÜSAGI SZÍNDARABOK SZAKASZÁN: az 1954—1955. évi Színházi Aratás győztetéseként kihirdették: a brnói Július Fueík Ifjúsági Színházat Lesia Ukrajinka „Erdei dal" című darabjáért; a Színházi Aratás aranyjelvényével jutalmazták: Karel Dittlert, az ostravai Ifjúsági Színház igazgatóját Ján Drda „Barátkozás az ördöggel" című mesejátékának rendezéséért; Ján Klimót, a bratislavai Nová scéna rendezőjét, Martin Kukucin: „Ifjú évek" című dramatizált novellájának rendezéséért. A BÁBSZÍNHÁZ SZAKASZÁN: az 1954—55. évi Színházi Aratás győzteseként kihirdették: a brnói „Radost" Kerületi Színházat N. V. Medvedkinová: „Kecskegida #s a farkas" című darabjáért; a Marianské Lézne-i Kerületi Színházat K. Schneider „Észak hősei" című darabjáért; A Színházi Aratás ezüst jelvénnyel jutalmazták: Ottó Rődl docenst, a cseh bábjáték zeneszerzőinek egyikét Arisztofanesz bábjátékainak megzenésítéséért és Csehov műveinek dramatizálásáért a prágai Központi Bábszínházban: Zdenek Cervenyt, a prágai Központi Bábszínház tagját Pavlicek „Mese a hercegnőről és a hét vitézről'" című darabjának irányításáért. A Pravda legjobb levelezőinek országos aktívája Bratislavában Szombaton, szeptember 10-én kezdődött Bratislavában Szlovákia Kommunista Pártja központi sajtószerve, a Pravda legjobb munkás- és földműveslevelezőinek kétnapos munkaaktívája. Az aktíva részvevői a Rudé Právo és a Pravda chudoby megalakításának 35. évfordulója alkalmából arról tárgyaltak, hogyan segítették a Pravdát kollektív propagátori, agitátort és szervező feladatának teljesítésében és hogy a jövőben hogyan javítják meg munkájukat. HÍREK A BRATISLAVAI Kultúra és Pihenés Parkjában ma 10 órai kezdettel a Dynamo Bratislava Spoj és a Slavoj Praha asztaliteniszezői küzdenek a Köztársasági Bajnokságért. SZEPTEMBER 29-E és okt. 2-a között a keskenyfilmek harmadik országos fesztiváljával fejeződik be a népi filmalkotás országos versenye. IDŐJÁRÁS Az időjárás rosszabbodik, nagy felhöcsoportosulás esővel, amely fokozatosan az ország egész területére kiterjed. Kelet-Slovákiában reggel még szép meleg idő lesz, legmagasabb napi hőmérséklet 25 fok körül, az ország nyugati részén lehűlés, a napi hőmérséklet 17—22 fok között ingadozik. A délkeleti szél nyugatra majd északnyugatra fordul.