Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)

1955-09-10 / 218. szám, szombat

1955. szeptember 10. III SZÖ 5 cSzabó J3éla új könyve Szabó Béla regénye, „Marci, a csodakapus", egy 13 éves fiú életébő! 1945 márciusától 1945 augusztusáig részletesen bemutat 6 hónapot. Szegény foltozó suszter fia a regény címét adó kis hős, s ebbe a hat hónapba esnek a fasizmus dühöngésének utolsó napjai és a szovjet hadsereg hozta felszabadulás. Az utóbbinak élménye mellett szinte eltörpül az a megrázkódás, melyen még márciusban, a felszabadulás előtt átesett. Kizárták ugyanis a polgári iikola utolsó osztályából egy csíny miatt, melyet proletárelkeseredésében követett el, s a fasiszta és burzsoá befolyás alatt álló tantestület ezért nem ismert a fiúval szemben kíméletet. Szeptemberben visszavonják a kicsapatást, utólagos záróvizsgára kap engedélyt, de ezen elbuktatják, mert a tanítók többsége a felszabadulással nem vált új emberré, köpönyegforgatással tovább melengette a fasizmusban fogant nemzeti türelmetlenséget. A magát magyar nemzetiségűnek valló diák nem folytathatja tanulmányait gimnáziumban. Beleszövődik a regénybe a fasisztaellenes magyar dolgozók kulturális sorsa a tisztulást és fordulatot hozó 1948-as februáron át az oktatásügy és a szellemi élet kommunista eszmeiségű megújhodásáig. A szlovák és a magyar kölcsönösség tisztult népi tormáját, mint a szegény és küszködő szülőktől nyert nagyértékű örökséget, mutatja az a Szabó Pali (mert a Marci nevet csak futballdicsőségéröl szóló álmában viseli), akinek önfeláldozásban túlsíárnyalhatatlan édesanyja szlovák, és keserű életharcban eleinte rideggé váló apja magyar. De példa a fiú előtt Chira, a szocializmusra nevelő kiváló tanító, aki szlovák nemzetiségű, ám szeretettel és példásan nevelte a rábízott gyermekeket abban a magyar tanítási nyelvű iskolában, amelynek Pali növendéke volt. A regény színtere Bratisiava perifériája, említve van az Alagúton túli rész, mint a szülők és a szomszédok lakóhelye s a nagyváros falusias-kertes peremrésze valahol a Zuckermandel szomszédságában. Négy irányban, négy síkon ismer•Kfedünk meg a regény névadó főalakjának életével: 1. A családhoz, a szegényes szülői otthonhoz való viszonyában, Sokszor és lenézően hallja emlegetni kint az életben szegénységét. Amennyire szabadulni akar ennek bélyegétől, átkától, annyira egészen finom érzések fűzik anyjához, akinek segít az egymás után születő kistestvérek gondozásában, ha kell, még mosogat is, vagy az egyetlen lakószoba padlóját felsikálja. 2. Találkozunk vele iskolai szereplésében, ahol, bár az osztály legjobb tanulója, de a társadalmi osztálygőg tövisei tanulótársaival való érintkezése közben is megsebzik, sőt megtorlásra ösztönzik, azonban megértő nevelőre talál a már említett oktatóban, aki a szocializmus felé irányító mestere lesz. 3. Az iskolával függ össze rajongása a futball-játékért a szereplése az általa szervezett diákcsapatban. Ide tartozik álma, a futballpályán szerzett világdicsőségről. Ennek a sportágnak szépirodalmivá nemesített ismertetésében e regénynek alig akadhat versenytársa. 4. 1945 márciusában ott látjuk a fiút a fasizmus fertőzésétől nemcsak ment maradó, hanem vele szemben ellenálló egyszerű emberek között, amilyen a felszabadulásban rendületlenül bízó Szántóné, egy szabó felesége, vagy a púpos szíjgyártó Mucha neje, aki német létére szembeszáll a fasiszta rendőrség politikai nyomozóival. Ez volt az az idő, amikor az emberiesség és tisztesség a társadalom mostohagyermekeinél s a város peremére szorult plebejusoknál talált menedéket. Az iskolából igazságtalanul kizárt diáknak micsoda elégtétel, hogy betegeket gondozhat egy szovjet hadikórházban, s megismerkedhet szovjet emberekkel, elsősorban a kórház nemeslelkű és Palival barátilag rokonszenvező orvosával. Maga a regény főalakja ad számot életéről, tapasztalatairól, világnézetéről, sorsáról naplószerű formában. Naplószerűséget mondunk, mert noha a napló őszintesége és közvetlensége megvan, részletekre tagoltsága pontos dátumok szerint hiányzik, s a feljegyzések nagy egységekké kerekednek, bonyolultakká válnak. így kerül sor benne Palinak Marci néven csodakapusként való szerepeltetésére, de ez csak mint egy álomról való beszámoló iktatódik a naplóba. A napló írója a beszámolót felolvassa futballozó társainak, akik az álomban is szerepelnek, s szerepeltetésükre felolvasás közben megjegyzéseket tesznek. Nemcsak az elalvás és a felébredés valóságos körülményeiről tájékozódik az olvasó, hanem megtudja azt is, hogy a magát cs,>dakapusnak álmodó fiú álmában is elaludt, álmodott és felébredt. A naplót befejezi egy Amerikából átjövő rokon látogatása 1945 augusztusában. A regény 275 oldalnyi terjedelméből 260 oldalt foglal el Palinak a kicsapástól az amerikai bácsival való leszámolásig terjedő napló formájába öltöztetett története. Ennek négy, egyenként 50—70 oldal terjedelmű fejezete közül az elsőben tanúi vagyunk Pali iskolai konfliktusának a burzsoá Gombos fiúval, a másodikban a Palihoz kicsapatása után is hű maradó volt iskolatársak csapata futball-mérkőzésen legyőzi Gombos csapatát, s Pali, mint kapus, ragyogő teljesítményével tűnik ki, a harmadikban az apjától kapott pofonok miatt hazulról elbujdosó Pali megálmodja csodakapusi szereplését Párizsban, üzletes sportkémek kapzsisagával is viaskodva, a negyedikben a fiú elutasítja az amerikai nagybácsi ajánlatát, hogy menjen vele a tengeren túlra. A regény utolsó fejezete vázlatos függelékként hat az előző fejezetekhez képest, 1954. július 20-ról keltezett, mindössze 14 oldalnyi pótlás a kilenc év előtt írt és abbahagjott naplóhoz. Ezen a 14 oldalon össze van sűrítve 9 év története: a nem sikerült pótvizsga után tanonckodás következett egy asztalosnál, majd áttérés a géplakatosságra, munkavállalás egy gyárban, boldog erkölcsi otthonra találás munkástársai körében; az 1948 februárja után következő új körülmények között tanulmányainak folytatása esti tanfolyamon, érettségi vizsga letétele, aminek örömére munkahelyén ünneplés tárgya. Nemcsak Pali nő ki a kispolgári világból, hanem apja is változáson megy keresztül, a mindig elkeseredett kismester a magános vergődést felcseréli a szövetkezetben végzett kollektív munkával, sőt végül eljár fiával futball-mérkőzésekre is, ő, aki a 13 éves fiút a cipőrongálást okozó ~ futballjáték miatt társai előtt megverte, megszégyenítette. Hogy az új élet a családi otthont is megváltoztatta, a rozzant bútorok helyére barátságos új darabok kerültek, s a jő anya által tömött ludakat nem kellett eladni, hanem maguk fogyaszthatták el, ezek kisebb, de nem lényegtelen részletei egy jobb világ felderengésének, melyben a nap mindenki számára süt, nem pedig kiváltságos keveseknek. Ennek a nagy változásnak feltüntetése képezi az író eszmei mondanivalóját, s a regény, amint utolsó fejezetében olvasható, az új körülmények között munkálkodó fiatalságnak és az idősebb nemzedéknek emlékezetébe idézi a felszabadulás előtti nyomorúságot, az akkori gazdasági és politikai elvaduitságot, hogy tudatosítsa és szeme előtt tartsa, mit köszönhet a szocializmust építő korszaknak. Szabó Béla regényének vonzó sajátsága, hogy valami keresetlen üdeséget, a szó legjobb értelmében idillit és emberit tud varázsolni a szegénység szigetére, a szűkölködés fészkéül szolgáló otthonba, ahol egy szegény családanya örökösen útban van a legkisebb gyerek bölcsője, a mosóteknő és a konyhatűzhely között, ahol a munkájába és a reménytelen életküzdelembe belefásult kisiparos apa, ha a foltozó cipész háromlábú székecskéjéről feláll, a 13 éves Palin tölti ki bennfojtott keserűségét. Mélyrenyomuló igazi élményből és a lényegre irányuló megfigyelésekből tevődik össze az anya jellemzése, amellett ezt őszinte hangú és tisztazengésű líra kíséri. Mily szép az a megjegyzés, hogy a fáradhatatlan anya a kályhától a bölcsőig vivő rövid úton „hosszú és keserves kilométereket" tesz meg. S az író szemléltető ötletességére kell-e jobb példa, mint amikor hozzáteszi: „De bírta az iramot, fakanál volt a kezében^ azzal dirigálta a fazekakat, meg bennünket is egyben. Ránk-ránk csapott óvatosan és körültekintően, mint a karmester, mikor pálcájával injt, és megjegyzem, ilyenkor mi is hangot adtunk". A művészi éleslátás micsoda magasságba emeli, hogy megszépíti a legkeservesebbet is, ami a valóságban előfordul. És ebből a reménytelennek látszó környezetből felnőnek feltisztult életkedvű és értelmű fiatalok. Pali a szocializmus felé tájékozódik a legválságosabb napokban, hittel várja a nemzeteknek békés együttélést és a dolgozóknak számukra kijáró megbecsülést hozó napfelkeltét. Nemcsak harcolni kész már mint gyermek a társadalmi megalázottság ellen, hanem termékeny és pezsdítő álmok álmodására is képes. Naplójába 'feljegyzi: „...a mi szobánk nagyon szegény, a falak meg az ágyak, meg minden, és csak akkor szépül meg, ha álmodom". Álmainak szövódése és a valósággal való összeszövöttsége a legtöbb esetben megragadó és tevékenységre serkentő. Bár el kell ismerni, hogy amit Grigorij szovjet katonaorvos a futballról mint sportjátékról elmagyaráz, s amit a regény főalakja az általa látott és végigküzdött, vagy megálmodott mérkőzésekről naplójában megörökít, a legkiválóbb rádiószpíkerek teljesítményeivel felveszi a versenyt, és a könyvnek sok olvasót fog szerezni, a regénynek nem ez a néhol szándékoltan kibővülő rész a magva és a legértékesebb része, hanem Szabó Pali egész élete: a kor társadalomtörténeti küzdelmeihez, forradalmi alakulásához és a fiú szűkebb környezetéhez való viszonyában. A polgáristák futballozásáról szóló 70 oldalas fejezet, „A nagy mérkőzés", végeredményben nem egyéb, mint igen eleven és a maga nemében egyedülálló riport sportliliputból. Az erre következő harmadik fejezetben Pali elmondja álmát a futballista világhír csúcsai felé vivő útjáról, de hiába teszi hozzá, hogy „amit akkor éjjel (a szalmakazalban feküdve S. A.) álmodtam, döntő volt egész életemre", ennek kevés nyoma látható, arról nem is szólva, hogy az álom-fejezet helyenként tartalmával elüt a 13 éves fiú lelki alkatától, sőt a meglepetéseket halmozó szürrealizmusnak (a dadaizmus határát érintő) nyomai is vannak (Marci Latyival a bárban, Párizsban). Mindez inkább betét, beillesztett dekoratív részlet, semmint a mű regényszerűségánek hordozó pillére. A regény kompozicionális egyenetlenségét az okozza, hogy a sporton kívüli történések tartalmi és megírási tekintetben megragadóbbak és értékesebbek a futball-körletnek szentelt fejezeteknél. Talán túlsókat akart az író nyújtani, szórakoztatót és a jelenünkhöz vezető fejlődés problematikáját együttesen. Szeréncsés témaválasztásának köszönheti, hogy műve, mint elbeszélő alkotás, az ifjúság kezébe is való, s ezt a szó szocialista értelmében éppúgy neveli, mint ahogy a felnőtteket leköti. Szabónak van szélesen áradó elbeszélő adománya, azonban vigyáznia kell, nehogy ez minden parton túllépve hömpölyögjön s őt magát is sodrásába kapja. Ha az író ellenőrző ébersége önmagával szemben kihagy vagy ellankad, elvész a mérték, hogy miről mennyit kell írni, mennyi anyagot lehet beépíteni a mű egészébe, anélkül, hogy a kompozíció arányossága csorbulna. Ez a regény olyan épület, melynek egyes szárnyai és pompás dikzitményei jobban hatnak, mint az egész. Itt van például a befejező kurta fejezet, bármennyit is préselt ebbe az író, nem érezzük sem befejezésnek sem az előző részekhez szervesen kapcsolódónak. Azután az élet és az álom összebonyolódása a harmadik részben mintha romantikusan eltúlzott lenne. A fasizmus bűneivel kapcsolatban még élesebben és konkrétabban is lehetett volna szólni szegény emberek, egyszerű dolgozók magatartásáról, csendes hősiességéről azokban a sötét napokban, amikor az aktív gazkodás mellett a merev önzés, a nemtörődömséggel takaródzó gyávaság orgiáit ülte, s ők a be nem hódoló, nem remegő és nem rettegő erkölcsi szilárdságnak annyi ragyogó, de eléggé nem Jtt szül ellem Voltam eddig, ami voltam, de szégyent és gyalázatot őseimre sohsem hoztam. Voltam cseléd, béreslegény, mit szégyelnem nincsen miért: igaz voltam s mindig szerény. Vagyok most is, ami vagyok, és rosszat, ha majd meghalok, tudom, rólam nem mondhattok. Bátran vallom: már van hazám: Latorcától a Dunáig, s Dunától a Sumaváig. Hegyek, rónák mind azt súgják: én a földből nőttem ki, mint diófánkból egy karcsú ág. Itt születtem, s lettem ember. A Vihorlát hamvas bércét csodáltam én minden reggel. S vallani csak egyet vallok: emberséget mindenkinek, mit apámtól most is hallok. Török Elemér. • • * Jarosl av Seifert: kCedoeyic U egyem (Hora Ríp) Láttam csillámló alpi bércet, szépsége dalra mégse késztet. Szikrázva villant tető s jege, elbűvölt halvány zafír ege, szédítő messzi fénybe futott... ... Dalolni róla mégse tudok! Táj közepén ha feltűnik egy domború, kedves, alacsony hegy, fölötte hószín gomoly... mása: kihagy a szívem dobbanása ... Érett kalászok selyme lobog, istállón lovak lába dobog. Kepékbe* áll a tenger kéve és villan szent György dárdavége, hogy a tüzes sárkányba vágjon, és pille ring szöszös bogáncson; s mint csepp a napon, csepp a gyűrűn ragyog a székfűvirág sűrűn. Nem tud betelni szívem, szemem — elkezd dalolni, sírni bennem minden — mint aki kincset talál: Be szép is otthon, édesanyám! Fordította: Sípos Győző Dal, amelyet mindnyájan megértünk Havas csúcsok alatt, zöld fenyvesektől övezve ál! VjtSné Hágy nyolcemeletes tüdőszanatóriuma. Fényáradat fogad, ha belépsz. Az az érzésed, hogy itt minden üvegből van, még a padló is. önkéntelenül lábujjhegyen jársz. Hófehér csempe, csillogó nikkel kápráztatja el szemedet. A folyosókon a kék és fehér színek szerelmesen olvadnak egybe. Nyári délután van. A sok száz szoba egyikében ülünk. Előttünk fehér terítővel borított asztal, rajta festett agyagvázában margaréta. Olasz nemzeti ételt, paradicsomos makarónit eszünk. Vendéglátónk, Enrico müve. Enrico Dél-Olaszországból jött a Tátrába. Olaszország Kommunista Pártja nagybetegen, repülőgépen küldte ide. Érdemes volt. Enrico egészségi állapota annyira javult, hogy a szanatóriumi munkaterápián már dolgozik is. Mindnyájan szeretjük ezt a szomorú, fekete szemű, szelíd mosolyú fiatalembert. Nyolcan vagyunk. Hat nyelvet képviselünk ... Enricot két német fogja közre. ' Az idősebbik holnap utazik vissza Berlinbe. Napbarnitotta arca mindig vidám. Tulajdonképpen az ő búcsúztatására Jöttünk össze. Mindeddig nem sokat tudtunk róla. Most, egy nappal elmenetele előtt megoldódik a nyelve: — Apám kommunista képviselő volt. Még él, 75 éves. Anyám is él még. Hatan voltunk fiútestvérek. Az egyik Afrikában, a másik Leningrádban esett el. A harmadikat a fasiszták halálra ítélték és kivégezték kommunista tevékenykedése miatt. Magam hét évig voltam koncentrációs táborban ... Miközben szüleiről beszél, két könnycsepp gördül végig arcán. Mindnyájan ránézünk. — E napokban kaptam levelet anyámtól — mondja.'— Arról ír, hogy kéthetes rekreáción volt. Életében először ... A másik német, Albrecht, 20 éves. A Német Demokratikus Ifjúság egyenruhájában érkezett. Apja államdíjjal kitüntetett neves geológus. Még eddig nem járt külföldön. Szintén repülőgéppel jött. Elmondja, hogy egy kicsit félt az itteni fogadtatástól. Tudja, mennyi embertelenséget követtek el Csehszlovákiában a német fasiszták. A szembenülő két cseh elvtárs igyekszik őt megnyugtatni, hogy mi már megtanultunk különbséget tenni a gonosztevők és az új német ember között. Ugyanezt szeretné mondani neki szlovák társunk, egy szemüveges ipariskolai tanár is, de nem tud németül. Előkapja magával hozott gitárját és egy pattogó német indulóval fejezi ki azonos véleményét. — Blutrote Fahnen... — énekli. Hangjához egy kellemes bariton csatlakozik. Naum,' az albán kommunista énekel vele ... — Blutrote Fahnen... — ő is csak ennyit tud németül. Csendes, hallgatag ember ez a Naum. Mandulavágású szemével órákig tud a távolba nézni. Ha hazájáról kérdezed, azonnal felélénkül, és tört szlovák nyelven mesél a hegyekről, szabadságról ... Érzéke van a zenéhez. Visszakapott egészségét és az itt tanult dalokat viszi majd magával emlékbe Csehszlovákiából. A társalgás különböző nyelveken folyik. Genfről, Varsóról és a békéről beszélünk. Valamennyien a háború következtében betegedtünk meg. Van miért kívánnunk a békét. Hiszünk benne. Le akarjuk győzni a betegséget is. Élni akarunk. Dolgozni, építeni a békéhez és a nemzetek őszinte barátságához vezető utat. A tanár újra felveszi gitárját, s kérdőn néz ránk. Melyik dalt választjuk. Mindnyájunknak ugyanaz a gondolata támad, s zenésztársunk mozgékony ujjai már pengetik is a dalt: — Daleko, daleko, kde kacújut tumany... Ezt a nyelvet valamennyien ismerjük, ez a melódia mindnyájunknak kedves. Dénes Klára ismert példáját adták. Ezek akkor kerülnek méltó helyre a történeti tudatban és emlékezésben, ha az irodalom gondjába veszi megörökítésüket a szocialista realizmus művészi eszközeivel. De ne legyünk túlzók hiányok keresgélésében, utaljunk a látszólag odavetett mondatokban elhintett megragadó leírásokra, így arra, amely valósággal személyes életet önt Paliék egyetlen szobájának, elnyűtt, megrokkant bútoraiba vagy a tavasz nyiladozásának egyetlen mondatba foglalásába a bratislavai vár alatt: „A tavasz belép a városba egészen csendesen, észrevétlenül és mégis mindenki szeme láttára". A szabadságszeretetre nevelő Chira tanító iránt érzett tiszteletében hű tanítványa azt hiszi, hogy áz csillogó ősz hajjal jött a világra. Az író mélyértelmű gondolata találkozik a Konfuciuszról szóló mítosszal, melyben a kínai nép a nem változó értékű bölcsesség iránti becsülését' azzal fejezi ki, hogy ez a nagy fia ősz hajjal született. Kívánjuk Szabó Bélának, hogy eredeti elgondolásaihoz egyre szerencsésebben meg tudja találni a hozzájuk méltó fegyelmezett művészi formát. SAS ANDOR