Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)

1955-09-01 / 210. szám, csütörtök

1955. szeptember T. UISZÖ 7 Ha az Ifjúsági Falu szövetkezetébe küldöttség érkezik, az egyes tagok, amint megpillantják a hasas autóbuszt, cinkos mosollyal összenéznek és gúnyosan azt mondják: „Már megint". Mivel pedig a küldöttségek naponta érkeznek, ez a szólás-mondás szinte már jelszóvá vált. Az Ifjúsági Falu szövetkezetében mindenki nyakig a munkában, mert az elért kiváló eredmények nem az égből pottyannak le, hanem keményen meg kell dolgozni értük, és minden tagnak naponta el kell végeznie a tervből ráháruló feladatát. Ez a szövetkezetben minden tagra kivétel nélkül érvényes. Márpedig a küldöttség kalauzolása naponta egy egész embert kíván, olyan embert, akinek áttekintése van a gazdaságról, sorjában meg tudja magyarázni a munkaszervezés, tervezés, jutalmazás és végül a tervteljesítés bonyolult kérdéseit, feltárva a nehézségeket is, amelyeket a szövetkezet továbbfejlődése érdekében lépten-nyomon le kell küzdeni. Ezek a vezetők munkájukat természetesen csak akkor végezhetik el, ha a küldöttségnek már mindent megmutattak, s gyakran késő este kell dolgozniok, hogy behozzák a mulasztottakat. Napközben, amíg a küldöttséggel járnak, szinte elérhetetlenek, ezért gyakran, ha a tagoknak valami tanácsra lenne szüksége, ki-ki a maga találékonyságára van utalva. Ezért bosszankodnak egyesek, ha meglátnak egy küldöttséget, sőt akadnak" olyanok is, akik azt mondják, hogy a Földművelésügyi Megbízotti Hivatalnak külön emberről kellene gondoskodnia, aki a kalauzolás, mutogatás munkáját elvégezné. Ám évek folyamán a tagok komoly fejlődésen mentek keresztül, már maguk is dönteni tudnak a munka közben felmerülő kérdésekben, ezenkívül azt is belátják, hogy országos szempontból rendkívül fontos a közös munkában szerzett tapasztalatok átadása. Talán sértve is éreznék magukat, ha egy napon megszűnne a küldöttségjárás az Ifjúsági Falu szövetkezetében. De már nemcsak a küldöttség tagjai kérdeznek, hanem nekik is feltesznek kérdéseket, és a válaszokból fontos tanulságot vonnak le. A tagság érdeklődési köre bővült és saját ügyén kívül komolyan foglalkozik más szövetkezet problémáival is. E fejlődés nyilvflnul • meg abban is, hógy a „Már megint" jelszó elvesztette gúnyos élét és a tagok jóindulattal veszik tudomásul, hogy a szövetkezet legjobb dolgozóinak egyike egész nap magyaráz, felvilágosítást ad a távoli' vidékekről ideérkező szövetkezeti tagoknak. A kalauzolás nem könnyű feladat. Nemrég, még a nyár elején a lévai járásból érRezett küldöttséghez csatlakoztam, amelyet Králik agronómus vezetett végig a dús növényzettől zöldelő határban. A küldöttség tagjai vagy húszat^ lehettek. Ott volt köztük az elnök, az_ agronómus, a zootechnikus, mindmegannyi komoly, tanulni és dolgozni vágyó szövetkezeti tag, akik izgalommal vegyes érdeklődéssel igyekeztek megismerni azokat a titkokat, amelyek az Ifjúsági Falu szövetkezetében a munkaegység értékét már eddig is 25 koronára növelték. Mert' mondani sem kell, a küldöttség elsősorban ezt tudakolta meg. Mielőtt idejöttek volna, nyilván már a sajtóból értesültek a munkaegység értékéről, sőt azt is tudták, hogy tavaly az évvégi elszámolásnál 27 koronát fizettek ki és közel négy kiló gabonát, mégis fontosnak tartották, hogy nemcsak Králiktól, hanem úton-útfélen, a mezőn dolgozó emberektől is újból meg újból érdeklődjenek a munkaegység értéke felől. Elvégre, ha már itt vannak, akkor tüzetesen körül kell nézniök ... Ez a buzgó puhatolózás csak akkor szakadt meg, amikor a küldöttségtől is megkérdezték, hogy hát náluk mennyi a munkaegység értéke. A csendes válaszból kiderült, hogy mindössze 8 korona. Erre aztán az egyik Ifjúsági Falubeli, aki a sánc körül a szénahárftásnál dolgozott, tapintatosan odahajolt az elnök füléhez és egy orvosprofesszor biztonságával, aki megállapítja a bajt, odasúgta neki: — Maguknál a tagok lopnak! Az elnök — egy ötven év körüli deresedő, tekintélyes külsejű gazdaember — egyetlen pillanatig sem tiltakozott a vád ellen; beleegyezően és mély szomorúsággal igent intett. Ekkor érkezett meg Králik, az agA i

noiaár e'nláp helyen f í ' ** •

• • »•'. U V' '• .'••*• — •• . ^rp^-y/v ' "-* ' • - - .rrssaSSB&l íStt* u J^rtfcü". ronómus. Mindnyájan felszálltak az autóbuszra, amely kivitte őket a határba. A küldöttség tagjai sértődött hallgatásba burkolóztak. Az elnökre nehezteltek: minek járt el a szája? (Bár igazság szerint egyetlen szót sem szólt). Az elnök szinte leroskadt az ülésre. Nyilván arra gondolt, hogy már az első hír elárulta a nyavalyát, amelyben szövetkezetük tagsága szenved. A lesújtó az, hogy legjobb akarata elllriére sem lehet ezt a tarthatatlan állapotot titkolni. A 8 koronás munkaegység, a 4 koronás előleg úgy elárulja a tagság magatartását, viszonyát a közös munkához, akár a hőmérő a beteg lázát, Králik agronómus úgy tett, mintha észre sem vette volna az elnök vergődését. Nyugodtan és derűsen helyet foglalt a vendégek között, majd élénk hangon — mintha életében első ízben számolna be szövetkezetük alapításáról és fejlődéséről, magyarázni kezdett: — Hát, elvtársak, — móndotta — ez a hatalmas épület balra a gazdasági udvar. Ide még visszatérünk, hogy megnézzük az állatállományt. Emitt jobbra láthatják a baromfifarmot. Itt laktak egykor a fiatalok, akik megalapították a szövetkezetet. Itt kezdtük az építkezést 1944-ben, a határ legmagasabb pontján, ahol nem fenyeget az árvíz veszélye. Köröskörül még mindenütt feltört a talajvíz, mihelyt a Duna meg a Vág emelkedni kezdett, még akkor is, ha nem volt áradás. Jol érezték magukat a békák, gólyák, vadkacsák és más vízimadarak, sőt a kulákok is, akik kasul szántóföldjeinken, és ha szükség lesz rá, újabb csatornákat ásunk. A szövetkezeti tagság e tekintetben nem kíméli erejét. Kint az élénkzöld, széles határban Králik hirtelen leállította a járművet egy hatalmas lucernatábla előtt, ahol egy traktoros éppen kaszált. A traktor nyomában széles rendekben dőlt a dús, gazdag termésű lucerna. — Bár idén nagy a szárazság — fordult Králik a körülállókhoz —, nálunk kiváló a takarmánytermés. Nézzék meg ezt a lucernát és látni fogják, hogy többfajta fűvel kevertük. Ezek a füvek itt rendkívül szívósak, velük írtjuk, elnyomjuk a gyomot és így elősegítjük a lucerna növését, fejlődését. Persze, ügyelni kell arra, hogy a fű ne legyen több, mint 10 százaléka az egész vetésnek. A takarmányalapra különben is rendkívül nagy gondot fordítunk. 700 hektáros szántóföldünkből közel 180 hektáron takarmányt termelünk. Felmerült tehát a kérdés, hogyan tudjuk a többi terményből teljesíteni a beadást? Nos, szakszerű műveléssel és trágyázással annyira megjavítjuk a talaj összetételét, termőképességét, hogy a terméshozamot jóval az átlagos fölé emelhetjük. Nem elégszünk meg hektáronként 40—50 mázsás kukoricahozammal, hanem 80 mázsánál többet akarunk. Tavaly 86 mázsa volt — jegyezte meg úgy mellékesen — és nem elégszünk meg a 300 mázsás cukorrépahozammal, hanem a 600-at is túlhaladjuk. Mialatt Králik beszél, magyaráz, a traktoros egy fordulót tesz, s a hul•HP Králik György agronómus munka közben beleszólhattak, hogy melyik parasztnak adja bérbe a község az ugart legelőnek; halászhattak a zavarosban. No de mi a békákat kiszorítottuk a csatornákba, és a kulákok is már csak a sötétben karattyolhatnak. Elhaladtunk az autóbusszal a disznóólak mellett. Szemben a füzfaerdőben merinói juhok legelnek békésen. — Ezt a kis erdőt — folytatja Králik — azért nem irtottuk ki, hogy maradjon a juhoknak meg a sertéseknek árnyékos helyük, ahol legelhetnek, heverhetnek. Amikor kiépítettük ezen a pusztaságon a csatornázási rendszert, akkor nemcsak arra gondoltunk, hogy lecsapoljuk a mocsarat, hanem szem előtt tartottuk a növényzet öntözési lehetőségeit is. Minderről maguk is meggyőződhetnek. A csatornák ma már több mint 6000 méter hosszúságban szelik keresztül ló rendek közül párosával menekülnek az otthontalanná vált foglyok. Itt-ott fácánok röppennek fel, amott a nagy csatorna tájékán egy gólya száll fel széles, kitfrjesztet szárnyakkal. Valaki bátortalanul megjegyzi, hogy náluk bizony e száraz napokban a takarmány nagyon silány. Társa azt válaszolja, hogy a takarmánytermés errefelé azért olyan kiváló, mert ezelőtt itt mocsár volt. Králik azonban nem ért egyet ezzel a magyarázattal. Igaz, a talaj egykor mocsaras volt, de a szövetkezetnek éppen ezért óriási munkájába került, hogy semlegesítse a mocsár helyén termővé tett föld savanyúságát és kiirtsa a drótférget, amely 1952-ben egész gabonatermésüket megtámadta. A gazdag takarmánytermést tehát csakis annak köszönhetik, hogy a tél folyamán trágyalével öntözték a földet és nem sajnálták tőle a műtrágyát sem. Ezt pedig minden szövetkezet megteheti. Trágyával megrakott traktoroskocsi robog el mellettünk, nyomában lovaskocsi, ugyancsak trágyával. Králik megjegyzi, a vezetőség tegnap úgy döntött, hogy aratásig minden trágyát ki kell hordani, hogy megfelelően előkészítsék az őszi munkálatokat A vendégek hallgatnak, agronómusuk bosszankodva egy legyet hesseget el arcáról. Ki tudja mire gondol, nem dönt-e éppen most a trágyahordásről. Egyesek vitatkozva gyönyörködnek a szomszédos haragoszöld repcetáblában. A repce volt az egyetlen reményük, hogy az övék szebb, hisz kétszer is sarabolták. Most azonban kiderült, hogy ez a szebbik. Amott szemben meg most gyűjtik a szénát, szárítókra rakják, hogy az eső ki ne lúgozza. A petrencék úgy sorakoznak a táblán, mint apró szalmatetős kunyhók. — Elvtársak, — magyarázza tovább fáradhatatlanul Králik — fogadják meg a tanácsomat és termeljenek minden növényből vetőmagot. A nagyüzemi mezőgazdálkodásnál ez nélkülözhetetlen. Mi nagy méretben háromfajta búzát termelünk. Kísérletezésünk folyamán rájöttünk, hogy melyik búza milyen földbe való. E bevált fajtákon kívül még 7 más fajtával kísérletezünk, mert csak így tudunk lépést tartani a fejlődéssel. A vendégek feszült figyelemmel hallgatják Králikot. Szavai nyomán mintha új világ tárulna fel előttük és Králik gondoskodik róla, hogy érdeklődésük egyetlen pillanatra se lankadjon. Üjra megállítja az autóbuszt egy halványzöld árpatábla előtt. — Nézzék, elvtársak — mondja, miközben széttárja karjait, mint valami győztes hadvezér. — Ez itt tavaszi árpa, melyet mi ősszel vetettünk el. Három évi kísérletezés után komoly eredményekről számolhatok be. Ez az ősszel elvetett tavaszi árpa tavaly 34 mázsát hozott hektáronként. A látogatók ámulva nézik az élénkzöld kalászokat. Az agronómus ezt a csodát már nem állja szó nélkül és arra kéri Králikot, hogy küldjön nekik pár mázsát ebből az árpafajtából. Králik szívesen eleget tenne a kérésnek, de megmagyarázza, hogy fölösleges. Saját termésükből is vethetnek ősszel, de az első esztendőben késő ősszel végezzék a vetést, hogy a fagyok beállta idején legfeljebb tűnyi magasságban keljen ki az árpa. Králik hirtelen elmosolyodik és még mielőtt a vendégek magukhoz tértek voina előbbi meglepetésünkből, máris új titkot tár elibük. Két szomszédos búzatáblához vezeti őket. Az egyik táblán a smaragzöld búza már gyönyörű kalászokba szökkent és egyenes izmos szárral ágaskodik a napfény felé, a másik táblán azonban a sötétzöld vetés még selymesen hajlong a szél érintésétől, akárcsak a bokrosodó fű; kalásznak még nyoma sincs. — A két búza között az a különbség — mondja Králik — hogy az egyiket szeptember, a másikat október végén vetettük el, tehát az agrotechnikai határidő után. Szándékosan tettem, hogy meggyőzzem a tagokat, mennyire fontos az agrotechnikai szabályok pontos betartása. Szemléltetőbben már csak az aratás és cséplés győzhet meg mindenkit a mezőgazdasági tudomány jelentőségéről. Határozottan tudom, hogy a terméshozamban pár mázsa búza különbség mutatkozik majd. Králik most --a szaktudás fontosságáról beszél. Neki sem könnyű a dolga, még rha is küzdenie kel! egyegy új módszer bevezetéséért. Idén a kukorica és a burgonya négyzetes és fészkes ültetéséért komoly vitát kellett folytatnia a tagokkal, amíg sikerült őket meggyőzni .a módszer helyességéről. — Sikerült? — ismétli öngúnnyal, miközben a négyzetesen ültetett kukoricához és a fészkesen ültetett burgonyához érünk, — őszintén szólva ez némi túlzás, hisz még csak pár nappal ezelőtt a mezei munkacsoport gyűlésén valóságos háború tört ki ellenem, mert a burgonya fogasolásakor pár szem a felszínre került és a kukorica sarabolásakor a gép megsértett néhány növényt. Persze én álltam a pergőtüzet, jól ismerem munkatársaimat és megmagyaráztam nekik, hogy nem a módszerben, hanem az ültetésben van a hiba. Arra is emlékeztettem őket, hogy évekkel ezelőtt mennyire tiltakoztak, ágaskodtak a műtrágya alkalmazása ellen. Minduntalan ismételgették, hogy az apjuk meg a nagyapjuk hosszú éveken át gazdálkodtak és nem volt szükségük erre a vacakra ... Hiába magyaráztam, hogy a maguk egy-két holdjára elegendő istállótrágyát tudtak hordani, de nagy területen lehetetlen műtrágya nélkül komoly eredményt elérni. Ősszel aztán a terméshozam megmutatta, hogy nekem van igazam. Ma egyetlen szövetkezeti tag sem akad, ak: a maga félhektárján műtrágya nélkül vetné el a magot Králik nem győzi eléggé hangsúlyozni, hogy az új módszerek bevezetése harccal jár, de érdemes érettük küzdeni. Varga Péter például, aki tavaly ' kilépett a szövetkezetből, a műtrágya legnagyobb ellenzői közé tartozott és makacs ellenállásával majdnem sikerült felborítania a szövetkezet tervét. Ma egyenesen Komáromból hordja a műtrágyát a földjére. A szénaszárítást is a szövetkezetben ellesett módszerekkel szárítókon végs;i. Ugyanígy megbarátkozott a tagság a Fleischmann-féle nemesített kukoricával is, amikor látták, hogy 86 mázsás hozamot takarítunk be. Ma már háztáji gazdálkodásukban is csak ezt a nemes fajtát ültetik. Králik érti a módját, hogyan kell a küldöttség figyelmét lekötni. Olyan kérdésekről beszél, amelyeket a vendégek még nem oldottak meg, de munkájuk folyamán naponta felmerülnek. Hangja, szava, tárgyilagos, pontosan tudja, hogy mikor kell szünetet tartania, hogy időt engedjen a látottak és a mondottak megemésztésére. Mértékkel és türelemmel magyaráz, szavaiban egyszerűség, a dolgozó ember szerénysége lüktet, aki nem titkolja, hogy minden eredmény nehézségek leküzdésével jár. Megmutatja az óriásig közel 50 hektárnyi rizstelepet, amelyet most a délelőtti órákban friss vizzel árasztanak el. A telep most is, e szik-< kadt, száraz júniusi napokban gyönyörűen, egyenletesen zöldéi, akárcsak az ápolt labdarúgó pályán a pázsit. Az áradó eleven víz egyre emelkedik, egyre nagyobb tért hódít és a tűhegynyi rizsszálak egyszerre fürödnek a vízben és a tűző napsugarak özönében. A vendégek sajnálják, hogy náluk nincs rizstelep, és valószínűleg nem is lesz, mert a Garam a falutól hat kilométernyire folyik. Králik azt válaszolja, hogy a távolság nem akadály, így is érdemes lenne csatornát ásni, olyan szép hasznot hajt a rizstermelés. Tavaly' 45 mázsa rizst termesztettek és csak ez a termény hektáronként 8 koronával járult hozzá a munkaegység értékének emeléséhez. Megjegyzi még, hogy a csatorna ásásához bizonyára a szomszéd falvak is hozzájárulnának, mert léhetővé tenné a többi vetemény öntözését. Králik elhallgat és hallgatnak a vendégek is, mintha összebeszéltek volna. A mély hallgatás e pillanataiban érik a gondolat, hogy tervvé kovácsolódjék és megvalósuljon. A vendégek tekintetében tűnődés fészkel, mintha már otthon járnának és felmérik hunyorgó szemmel a távolságot Králik elvezeti a társaságot a régi rizstelepre, ahol ma több mint 90 hektárnyi területen dúsan nő és virágzik a lóhere. Két motor dolgozik itt szakadatlanul, megtelífl vízzel a régi rizsárkokat, amitől a talajvíz emelkedik és állandóan biztosítja a lóherének a szükséges nedvességet. Amott távolabb pedig hatalmas csövekből ezernyi ezer vízsugár tör fel. Gyönyörű látvány. A tűző napsugarak megtörnek a vízsugarakon és messziről úgy tűnik fel, mintha ragyogó szivárvány ölelné át az Ifjúsági Falu határát Odébb a munkacsoport tagjai kukoricát kapálnak. Innen csak apró mozgó pontoknak látszanak. (Folytatása következik). \