Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)

1955-09-09 / 217. szám, péntek

1955. szeptember 9. 411 SZO 5 (7) 1950 tavaszén kellett megkezdeni a családi házak építését, így a téli hónapok főleg azzal teltek el, hogy a negyedi állomásról teherautókkal hordták az építőanyagot. Az anyag sokszor az esti órákban érkezett az állomásra, ilyenkor még az éjszaka folyamán gondoskodni kellett a kirakásról és az elszállításról, hogy a vagonokért fekbért ne fizessenek. Zatykó esetiolesetre összehívta a fiatalokat és térXép helyütt most apró papírlapot tartott a kezében, amelyről számokat olvasott fel, egész közönséges számokat, Feltárta előttük, hogy a gyors szállítással egy kis kényelmetlenség árán mennyi pénzt takaríthatnak meg. Mindezt nyugodtan, higgadtan mondta el anélkül, hogy bárkit is felszólított volna, hogy a sötétben, szemerkélő fagyos esőben kimenjen a negyedi állomásra. Turcsina, Juhász, Kele, Zatykó János tüstént jelentkezett munkára és Zatykó Pista csendjesen megjegyezte, hogy 6 is megy segíteni. Valamenynyien egy emberként vonultak ki a barakkból és csak a késő éjjeli órákban, bőrig ázva tértek vissza. De akkor a deszkák, a súlyos cölöpök, amelyek alatt fiatal válluk roskadozott, már a > megfelelő helyen voltak. Kora tavasszal, amikor az építkezős megkezdődött, már könnyebb volt a helyzet. Sütött a nap és Zatykó már kézzelfoghatóbb formában beszélhetett az új életről. Még csak a ház alapját raktí-k le, de az ifjak egymásközt már felosztották a lakásokat. Tudták, hol lesz a konyha, a szoba és az éléskamra. Tudták, hol fog állni a szobában az új szekrény, az ágy és a konyhában a tűzhely, amelyen az asszony ebédet és vacsorát főz majd. Turcsina még a bölcső helyét is kiszemelte, annyira sietett a nősüléssel. Ebben az egyben azonban tévedett, mert nem bölcső került a házba, hanem gyerekkocsi. Turcsina nevéhez fűződik a szocialista munkaverseny megindítása az Ifjúsági Faluban. Az árvái legény, aki egy éve, mikor idejött, a paprikát és a cukorrépát nem tudta megkülönböztetni a gyomtői, most a mezei csoport vezetője és három hektáron hozzáfogott a korszerű cukorrépa termesztéshez. Králik tanácsára csatlakoztak a prosenicei mozgalomhoz. Turcsina ebben az esztendőben rengeteget tanul Králik tói és oly szorgalommal és kitartással végzi munkáját, hogy csoportja, amely Juhász csoportjával versenyez, nemcsak a szövetkezetben győz, hanem országos viszonylatban is a második helyre kerül. Háromhektáros parcelláján 670 mázsás hozamot ér el hektáronként. Ez a siker bebizonyította, hogy a mezőgazdaságban lehetetlen komoly eredményeket elérni egyre változó munkaerőkkel, akiket állandóan tanítani kell és mire emberszámot tennének ki a munkában, el "is mennek. A növény az avatatlan, hozzá nem értő kezek munkáját azonnal megérzi, akár a hízó vagy a tehén az új etetőt vagy fejőt. Zatykó Pista érzi, hogy itt valamit tenni kell és tervszerűen készül arra, hogy a kisszigetieket bevonja a közös munkába. Néhányat közülük, akik az építkezési munkáknál segítenek, kiválogat, mintha véletlenül tenné, elbeszélget velük a szövetkezeti munkáról. Feszülten figyeli, hogyan válaszolnak a feltett kérdésekre. Beszélget Kele Gábor apjával is. Ezzel párhuzamosan Králik is meggyőzi néhány társát Gútán, hogy itt a szövetkeretben a helyük. Különösen nagy öröm éri, amikor 1950 őszén Mrska jelentkezik tagnak, mert Králiknak leghőbb vágya, hogy megkezdjék az Ifjúsági Faluban a rizstermelést, már pedig 4ppen Mrska ennek a kényes munkánál* egyik legjobb szakértője. Ez év őszén különben is forradalmi változások mentek végbe a szövetkeíetbffl. Két hernyótalpas Sztalinyecet kapnák a gépállomástól az őszi munkákhoz és az a tervük, hogy a 300 hekUr szántót 700-ra bővítik. Vagyis az egész ugart felszántják és kiépítik a szükséges csatornázást. Ugyanakkor az első fiatalok, akik megnősültek, már behurcolkodnak a frissen vakolt családi házakba és az utcát Makarenkóról nevezik el. Megkezdik a szántást. Az egyik harnyótalpast Kele Gábor kapja és any.iiyirw félti a ^épét, hogy naponta két műszakban dolgozik rajta két segéderővel. Példás, kiváló munkát végez. A legtöbb mélyszántást őrá bízzák, de gépén 1953 januárjáig komolyabb javítást nem kell eszközölni, bár a másik hernyótalpas javítási költségei sok ezer koronát emésztenek fel. Kele Gábor szépen keres. A magyar ofóár&aláp helyin jaaJTOi^TTSr. sa» ' ifjúságot ez arra serkenti, hogy egyre többen Jelentkezzenek közülük traktorosnak. Egyre nő a magyar traktorosok száma és a szülők mar össze-öszszesúgnak, négyen-öten összedugják a fejüket, komolyan beszélnek, tárgyalnak egymással, hogy be kellene lépniük a szövetkezetbe, hisz a jól megművelt föld búsás hozamot hozna, ha szakavatott kezek gondoznák a növényt. Turcsina ezt a napnál fényesebben bebizonyította. Ezek a fiatal lányok és fiúk, akik csak jönnek és mennek, nem ismerik az itteni földet, nincs idejük megszeretni, hát nem is tudják kicsalni belőle, ami kell. De Turcsina gyökeret vert itt és megmutatta, hogy szereti a földet. Közösen megállapítják, hogy Turcsina legény a talpán és ilyen fiatalokra szükség van. Dicsérik Turonyt; Králikot, Juhászt. Egyszóval közelednek a szövetkezethez. Zatykó Gyeszat Rudi révén értesül ezekről a tárgyalásokról. Mindez azonban a legnagyobb titokban folyik, mert Kisszigeten a gútai kulákok hangja még mindig igen erős, legalább itt akarják biztosítani a hatalmukat, mert már Gútán is tért hódit a veszély: alakulóban a szövetkezet. Gyeszat Rudi és Zatykó beszélgetésének eredményeképpen 1950 őszén Kisszigetről egy 13 tagú csoport lép be a szövetkezetbe, megválasztják mindjárt vezetőjüket is, hozzáfognak a répaszedéshez és olyan példásan dolgoznak, hogy az Ifjúsági Falu fiataljai beadják a derekukat és szívesen fogadják be őket. Kisszigeten azonbán villámcsapásként hat ez a hfr, egyesek vak gyűlöletükben odáig mennek, hogy elfordítják a fejüket, ha találkoznak egy „taggal". Ezt a szót megvetéssel ejtik ki, mintha azt mondanák, hogy elárulta a nemzetiségét. Ezzel az osztályharc új formát vesz fel az Ifjúsági Faluban. A kulákok szította csendes ellenállás hangot kap, majd 1952-ben tettekben és kirobbanó ellentétekben jut kifejezésre. De mielőtt rátérnék az 1952-es esztendő eseményeire, be kell mutatnom a kisszigetieket, akik ma a szövetkezet tagságának kétharnpadát alkotják és soraikban már nem egy kiváló dolgozó akad, aki a közös munkához való hűségében felveszi a versenyt az Ifjúsági Falu alapítóival. Ügy ismerkedtem meg velük, hogy nem én tőlük, hanem ők akartak tőlem megtudni valamit. Néhány napi ott-tartózkodásom után az egyik kissziget!, mielőtt reggel munkába indult, megszólított és arra kért, hogy kísérjem ki a határba. Szívesen vele tartottam. Néhány percnyi beszélgetés utén azonban minderi átmenet nélkül azzal a váratlan kérdéssel fordult hozzám, vajon magyar vagy szlovák újságíró vagyok-e? A kérdés meglepett, de nem hozott zavarba. Arra gondoltam, ha ilyen kérdést szegez a mellemnek, akkor bizonyára megvan a komoly oka rá.. A helyzetet alapjában véve mulatságosnak tartottam és nagyot nevettem volna, ha nem látom, hogy komolyan és szemrebbenés nélkül állja tekintetemet. Nem volt mit tenni, mint híven feltárni előtte a valóságot, hogy akkor sem vallhatnám magamat szlovák újságírónak, ha akarnám, mert nehezen töröm a szlovák nyelvet. Kijelentésemet látható kétkedéssel fogadta, bár ezt egyetlen szóval sem juttatta kifejezésre. Engem azonban nem hagyott nyugton a kérdés és gondolkozni kezdtem, tulajdonképpen mi indította arra, hogy megszólítson. Bizonyára egymás között is beszéltek róla, vajon magyar vagyok-e vagy szlovák. Némi töprengés után rájöttem, a kérdés azért indokolt, mert amióta itt vagyok, kizárólag a szlovákokkal voltam együtt, közöttük gyűjtöttem a szükséges anyagot és a magyarokkal alig beszéltem. Amikor erre rájöttem, nem haboztam tovább és én szegeztem neki a kérdést: — Elismeri-e, hogy az Ifjúsági Falut a szlovák- ifjúság építette és nélkülük, itt soha virágzó élet, virágzó szövetkezet nem lenne? — Elismerem — mondta meglepetve, miután villáját a silóba szúrta —, de azért mi is segédkeztünk az építkezésnél! — Segédkeztek — válaszoltam —, de nem az Ifjúsági Falu kedvéért. A jólét feltételeit, azt, hogy ma a kisszigetieknek sem kell másutt munkát keresniük, a szlovák ifjúság teremtette itt meg. — Az igaz — felelte komolyan. — Az is igaz — folytattam —, hogy maguk eleinte ellenséges szemmel figyelték a munkát, ami itt megindult. — Nem tagadom — válaszolta mosolyogva —, de vegye számításba, hogy 1949-ben nálunk még igen nagy volt a bizalmatlanság. — Ezt tekintetbe vettem. Sajnos arra nem gondoltam, hogy irántam is bizalmatlanok lesznek, holott be kei! , látnia, ha az Ifjúsági Falu keletkezéséről akarok írni, akkor csakis a szlovák ifjúság küzdelmes munkáján keresztül találhatom meg az utat az itteni magyar dolgozókhoz. Csakis tőlük tudhatom meg, hogy milyen ellenállást kellett leküzdeniük, amíg megteremtették ezt a virágzó szövetkezetet, amely ma biztosítja az egész környék megélhetését. Érti most már? — Értem — felelte felcsillanó szemmel és viselkedésén látni lehetett, hogy végre megkapta a feleletet arra a kérdésre, amely nemcsak öt, hanem a tibbieket is foglalkoztatta, örültem, hogy sikerült tisztáznom egy profilémát, amelyre munkám közepette nem is gondoltam. VégM a legjobb hangulatban azzal váltam el tőle, hogy este, mihelyt elvégzi munkáját, eljön értem és együtt megyünk majd Kisszigetre, ahol meglátogatom otthonukat, hogy közvetlen képet kapjak az ottani szövetkezeti ®gok életéről. Este már kész tervvel vártam, füzetemben egymás után sorakoztak a kérdések, amelyekkel el akartam indítani a komoly beszélgetést és amelyek révén reméltem, hogy sikerül betekintést nyernem gondolat- és érzésvilágukba. Hiába vártam azonban, nem jött. Most már sajnáltam, hogy nem jegyeztem meg a nevét. Persze eszem ágában sem volt, hogy most már feladjam a harcot Kissziget megismerésére, ellenkezőleg a kudarc még inkább arra serkentett, hogy megismerjem ezt a dzsungelt, ahogy Kisszigetet ma nevezik. Más úton próbáltam megközelíteni. Nagy Jánossal, a mezei csoport egyik csapatvezetőjével megbeszéltem, hogy .vele indulok el Kissziget meghódítására. A megbeszélt időpontban őt is hiába vártam, nem jött. Dühös ^voltam és nem tudtam mire vélni a dolgot. Nagy János, a szövetkezet egyik legkiválóbb és leghűségeseWi dolgozója, az efsök között lépett be 1950 őszén a szövetkezetbe. Králik, az agronómus és Turony a főkönyvelő mulatott az eseten. Azt mondták, hogy ők nem látnak itt semmi bajt. Az Ifjúsági Falu, a világtól elszakadtan, olyan területen épült, ahol a talajt fel kellett törni, Kogy szántófölddé váljék és burján meg gaz helyett gabonát teremjen. Érthető tehát, hogy az emberek is a parlagon heverő talaj tulajdonságaival rendelkeznek és fel kell őket törni. Végeredményben tehát fölösleges boszszankodnom. — Érdemes velük törődni — folytatták ugyanebben a derűs hangnemben — vannak közöttük igen hűséges és komoly szövetkezeti tagok. — „Nagy Jánossal pedig feltétlenül beszélned kell" — mondották. IKSiaÉPi xm^' Gyeszat Rudi új háza Kisszigeten » Jo így mulattak rajtam. Hiába mondtam, hogy elég nehézségem van az anyag feldolgozáséval, a fejlődés öszszekuszált szálainak kibogozásával, hogy munkám épp oly tervszerűséget kíván mint az övék, Králik meg Turony csak nevetett felháborodásomon és azt válaszolták, hogy az igazi munka az a hajsza, amig megtaláljuk az utat az emberekhez. Persze eltökélt szándékom volt, hp találkozom Nagy Jánossal, nem fukarkodom majd a szóval és megmondom neki véleményemet. Azt is szemére vetem, hogy nem tartotta be adott szavát. Am téved valaki, aki azt hiszi, hogy bármit is mondtam neki mindabból, amit tervszerűen felsorakoztattam magamban. Másnap, amikor találkoztunk a söntésben (azért mentem oda, hogy találkozzam vele), azzal a furfangos és hangos szemrehányással fogadott, hogy ő bizony ott volt, csak éppen egy órával később érkezett, mint ahogy kellett volna. Dolga akadt a határban, mert nem olyan egyszerű dolog az Ifjúsági Faluban csapatvezetőnek lenni. Gondoljam meg, neki 18 ember munkáját kell irányítania és ellenőriznie, amellett saját munkáját is el kell végeznie, ha havi munkaegységeinek a számát legalább ötvenre akarja vinni. Aztán meg — ezt már kuncogva tette hozzá a pohár sör mellett — azt hitte, hogy az újságírónak elég ideje van, várhat. Én erre a szóözönre nem tudtam méltó választ adni, elvégre nem árulhattam el mindenki előtt a teljes igazságot, hogy én még egy órával később is ott voltam a megbeszélt helyen, de Nagy Jánosnak híre-hamva sem volt. Hagytam tehát az egész ügyet így megoldatlanul, én magam meg gyakorlatban alkalmaztam a régi közmondást, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. Elhatároztam, hogy egyedül látogatok el Kisszigetre, amely ma az Ifjúsági Faluhoz tartozik, de a rendezett új utcáktól mintegy 2 kilométernyi távolságra fekszik. Ütközben betértem a kisszigeti magyar nemzeti iskolába, ahol az iskolaigazgató kísérőt adott mellém, aki elvezetett Gyeszat Rudi otthonába. Valakinek vezetnie kellett, mert a 110 házszámos Kissziget valóban kész dzsungel. A házak nem sorakoznak utcába, hanem össze-vissza, teljesen rendszertelenül épültek és ha jól megné.zzük, nem is házak, hanem kunyhók, amelyek most nyáron- megbújnak a fák sűrű lombjai között. A kunyhók zöme vályogból épült és olyan apró ablakaik vannak, hogy a rózsák körülöttük néha nagyobbnak látszanak az ablakoknál. Gyönyörű, vad romantika uralkodik az egész területen, a zegzugos kitaposott gyalogösvényeUen, amelyek mint titkos fonalak szálai futnak egy-egy kunyhóba. Ez a romantika azonban nyomban sáros agyaggá válik, mihelyt beköszönt a tél vagy az olvadás napjaiban, amikor a tavasz jelentkezik. A kisszigetiek mondják, hogy a telep egykor a gútai kulákok tulajdona volt. A mai lakók ősei az ö szolgáik voltak. Miután a kulákoknak Itt 10—15 hektáros birtokaik voltak, amelyek távol estek a gútai határban fekvő földjeiktől, fa- vagy vályogkunyhót emeltek béreseiknek, hogy megműveljék a szántókat és neveljék állataikat. A szolgák addig kuporgattak, míg jő pénzért sikerült nekik megvásárolni gazdáiktól gyermekeik számára egy kunyhóhelynyi területet. így épült fel összevisszaságban tervszérűtlenül a 110 ház, amely magán viseli ma is azt az anarchiát, amit a kapitalizmus vitt a dolgozók életébe. Meg kell jegyeznem, hogy a járási vagy a helyi nemzeti bizottság itt még ma sem teremtett rendet. Még nem tette lehetővé, hogy a kisszigetiek új házak, otthonuk építésével is közelebb kerüljenek az Ifjúsági Faluhoz, így aztán ma is vetik a vályogot szorgalmasan, sőt téglából is építenek házat, holott semmi kilátás sincs rá, hogy ebben az összevisszaságban villanyt vezessenek be a telepre és rendes utakat építsenek. A helyi és járási nemzeti bizottságnak itt komoly problémával kell megküzdenie, de há nem oldják meg ez idén, a nehézségek jövőre még nagyobbra nőnek, mert a jólét növekedése nem tűri a szűk kis egyszobás kunyhók homálya' fény és levegő után áhítozik itt is az ember, amióta szövetkezeti tag lett. Az óvatos egyke-rendszer megszűnt, a fiatal házasoknál már két-három nevető apróság népesíti be az udvart és érthető, hogy az égyszoba-konvha faIát mindenütt kitolják, lerombolják, tágítják a házat. (Folytatása következik.)