Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)

1955-09-06 / 214. szám, kedd

\ 1955. szepte

mber 6. Az I. Országos Spartakiád dolgozóinak ünnepélyes kitüntetése UJSZ0 Szombaton összegyűltek a prágai Reprezentációs Ház Smetana termében testnevelési és sportdolgozóink és a különböző szakok dolgozói egész köztársaságunkból, hogy átvegyék a kormány képviselőinek kezéből az érdemrendeket és kitüntetéseket az I. Országos Spartakiád megrendezésében végzett munkájuk jutalmául. A díszelnökségben foglaltak helyet a párt és a kormány képviseletében V. Kopecky, V. Skoda miniszterelnökhelyettesek, L. 5toll, F. Kahuda és K. Polácek miniszterek, V. Pleskot, az Állami Testnevelési és Sportbizottság elnöke, A. Svoboda, Prága főpolgármestere, érdemes testnevelési dolgozók és más jelentős vendégek. Az ünnepélyt V. Pleskot, az Állami Testnevelési és Sportbizottság elnöke nyitotta meg. Utána V. Kopecky miniszterelnökhelyettes mondott beszédet. Beszédében kiemelte az I. Országos Spartakiád nagy jelentőségét, a gyakorlók százezreinek és testnevelési mozgalmunk összes szervező dolgozóinak önfeláldozó munkáját. Különösen azt a tényt hangsúlyozta, hogy az I. Országos Spartakiád egész népünk, üzemi és falusi testnevelési egységeink dolgozói százezreinek ügyévé vált. Beszélt továbbá a testnevelésünk e hatalmas seregszemléje folyamán nyert gazdag tapasztalatok kihasználásáról és a dolgozók hatalmas érdeklődéséről a tömeggyakorlatok iránt. Felhívta a testnevelési dolgozókat, hogy már most kezdjék meg az előkészületeket arra, hogy az 1956. évi II. Országos Spartakiád még ünnepélyesebb és sikeresebb legyen. Ezután a köztársaság testnevelési dolgozói átvették V. Kopecky és V. Skoda miniszterelnökhelyettesek kezéből az érdemrendeket és kitüntetéseket. Az ünnepélyes aktus befejezése után a kitüntetettek nevében M. Rejhonová, az I. Országos Spartakiád egyik dolgozója, a munkaerőtartalékok legsikeresebb fellépésének előkészítője köszönetet mondott pártunknak és kormányunknak. Az ünnepély a munka dalával fejeződött be. A legmagasabb kitüntetésekkel a következő kollektívákat és dolgozókat jutalmazták: A KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMRENDDEL: A szakszervezetek önkéntes testnevelési sportszervezetét, A munkaerőtartalékok önkéntes sportszervezetét, a Sokol önkéntes sportszervezetet. A MUNKAÉRDEMRENDDEL: A Vörös Csillag önkéntes sportszervezetet, Csak a múltnak ez a megvesztegethetetlen kritikusa, csak a jövőnek ez a megértője lehetett a béke ügyének szóvivője. Thomas Mann a békét „korunk kategorikus imperatívuszaként" sugalmazza. És ez a végbólcsessége sugárzik felénk a legéltetőbben és legbiztatóbban. Ezért szeretjük, és ezért vállalják milliók. Milliók, akik ismerik, és olvassák. És ez a fontos, és ez a döntő. Thomas Mann halálának első pillanatában önkéntelenül Goethére kellett gondolnunk, Goethe halálára, e halál visszhangjára, egy egész világ döbbent csendjére, gyászára. De ez a gyász csak a kultúra értőinek, az elit világ közösségének volt az ügye. Mit tudott a német, angol, francia átlagpolgár, az olasz, cseh, vagy svájci iparos, az orosz, lengyel vagy magyar földműves Goethéről? Mit jelentett a dolgozónak, a népnek a költőfejedelem halála ?! És mit jelent ma Thomas Mann a dolgozók millióinak, a népnek?! E

gy, a Szovjetuniót járt német író, az egyik Dongőzös gépészével beszélgetett — irodalomról. Beszélgetés közben a hajógépész dicsérően nyilatkozott Thomas Mannról. írónk ezt azonnal továbbította Thomas Mannák, aki levelében így felelt: „Egy messzi Don-gőzös gépészének szájából hallani a nevemet: micsoda álom! Még ha ez csak szívbéli udvariasság is volt. Ön egy híres orosz író nevét említette, mire a gépész a német írónak egy német névvel kedveskedett, akiről egyszer hallott, vagy olvasott. Valószínűleg ez az egész. És ez mégis — valami." a Hadsereggel Együttműködők Szövetségét, Az iskolai vonalon működő sportszervezetet, a Népi Alkotóművészet Prágai Központi Házát, a munkarőtartalékok Bratislava-kerületi önkéntes sportszervezetét, a munkarőtartalékok önkéntes sportszervezetének brnói kerületi bizottságát, a zilinai kerületbeli pruskói nyolcéves középiskola testnevelési egyletét, az olomouci kerületbeli zábrehi gépkocsiszakos ipariskola testnevelési egyletét, A banská-bystri?ai kerületbeli radváni Sokol tornaegyletet, a prahai kerületbeli teplisovicei Sokol tornaegyletet, a Gépipari Minisztérium Spartak tornaegyletét, Prága főváros közlekedési vállalatát a forgalom sikeres lebonyolításáért az I. Országos Spartakiád napjaiban, az Armabeton nemzeti vállalat Prága 12 kerületbeli Tesko üzemét — az öltözők és a Strahovon létesített más berendezések felépítéséért, a prágai főpályaudvart, a Csehszlovák Autóbuszjáratok prágai vállalati igazgatóságát, Václav Pleskotot, az Állami Testnevelési és Sportbizottság és az I. Országos Spartakiád törzskarának elnökét, Václav Hendrychet, az Állami Testnevelési és Sportbizottság elnökhelyettesét, az I. Országos Spartakiád törzskarának tagját, Karel Zemant, az Állami Testnevelési és Sportbizottság elnökhelyettesét, az I. Országos Spartakiád törzskarának tagját, dr. Julius Viktoryt, a Szlovák Testnevelési és Sportbizottság elnökét, dr. Jaroslav Stercet, a tömeggyakorlatok és akciók vezetőjét, az I. Országos Spartakiád törzskarának tagját, Gustav Klika ezredest, az I. Országos Spartakiád törzskarának titkárát és tagját, Josef Félix mérnököt, a Strahovon létesített hangszórőberendezés tervezőjét, Richárd Nejezchlebát; a Szlovák Testnevelési és Sportbizottság elnökhelyettesét, az I. Országos Spartakiád törzskarának tagját, Több más kollektívát és dolgozót, akik kiváló sikereket értek el az I. Országos Spartakiád megszervezésében, „az építésben elért eredményekért" és „kiváló munkáért" kitüntetésekkel, valamint „a testnevelési és sport érdemes dolgozója" címmel tüntették ki. ^Konstantin Fegyin kommentárja ehhez a szerény „valamihez" kapcsolódik: „Ez a „valami" nagyon sok. Ez nemcsak a^t jelenti, hogy Thomas Mannt a Szovjetunióban ismerik. Ez azt jelenti, hogy nálunk a nép Thomas Mannt olvassa, hogy ez olyan realitás, melyet a mai Nyugat nem ismer, mert a népből feltörő intelligencia idegen számára. Thomas Mann halálát, temetését hatszázan tudják, azok, akik látvalátták. Mi ezzel szemben milliókról beszélhetünk, milliókról, akik ténylegesen olvassák, és dolgozók millióiról, akik holnap fogják megismerni. A nép, a dolgozók találkozása Thomas Mann-nal, napjaink egyik legbiztatóbb kultúra-realitása: Thomas Mann nehéz olvasmány, és könyveit ma kérges munkáskezek lapozgatják. A weimari ünneplések egyik legszebb, legmeghatóbb fényképdokumentuma is ezt bizonyítja. A képen nevető, mosolygó, lelkes tömeg állja körül autóját. Magasra tartott kezükben könyv: autogrammot kérnek. Nem sznobok és nem autogramm-vadászok, de nem is parvenű-hiúság ugrasztottjai, vagy sztárimádó hiszterikák, hanem egyszerű földművesek, traktorosok, és állatgondozók, férfiak és nők, fiatalok és öregek: egy termelőszövetkezet tagjai izgulnak, örülnek és örvendeznek itt, emberek, akik Thomas Mann könyveit olvassák. Ez az a nagy „valami", ami mindennél többet jelent. És ez, ennyi Thomas Mann élete, mely valójában most kezdődik — milliós hatványon. Thomas Mann nem halt meg! FÁBRY ZOLTÁN. (4) A csinos családi házak ma mindenütt apróságokkal népesek. Az ifjak, lányok, akik egy új világ építésének hevével érkeztek a sivár, terméketlen parlagon heverő területre, már mind apák és anyák. Pufók gyermekeik viruló rózsás arca Rubens angyalain is túltesz. Az apróságok rendkívül illedelmesek, tisztelettudóak. Látszik, hogy nevelésükre a szülők nagy gondot fordítanak. A gyermek még be sem töltötte a 12 hónapot, máris viszik a bölcsődébe, ahol többedmagával egész nap felügyelet alatt van, ott étkezik, ott alussza délutáni álmát és játszik szórakozik a többiekkel. Három esztendős korában óvodába kerül és ott nevelkedik, amíg a nemzeti iskolába kerül. Valamennyi gyermek tisztán, csinosan öltözve jár. A szülök igen kényesek gyermekeik öltözetére. A sokgyermekes családoknál mindössze az a különbség, hogy lakásberendezésük nem olyan fényűző, mint az egy-két gyerekes családoké, például Urbáncsoké, vagy Zatykó Jánosé, akiknél csupán az ebédlő közel 10 000 koronába került, rádiójuk sem olyan pazar kiállítású, viszont van mosógépük. Az utóbbi időben a faluban valóságos vásárlási láz tört ki. A férfiaknak személyautóra és motorkerékpárra, az asszonyoknak süllyesztett varrógépre és mosógépre fáj a foguk. De nem fáj sokéig, mert hamarosan meg is veszik. Van olyan család, ahol az asszonynak már volt rendes varrógépe, de mert éiíre járt, hogy Urbáncsokné 2000 koronáért süllyesztett varrógépet vásárolt, ő is ilyet akart. Nem nyugodott addig, míg meg nem Szerezte. Egyébként erős a gyanúm, hogy Urbáncsoknénak is kétfajta varrógépe van. Ilyesmi nem meglepő az ifjúsági Faluban, hisz Nagy Sándornál, a kjválő sertésetetőnél három rádió jelzi a fejlődés különböző állomá1 sait. Az asszonyoknak különben komoly szavuk van az Ifjúsági Faluban, mert épp úgy dolgoznak, mint a férfiak. A kertészetben és a baromfifarmon a lányok és asszonyok uralkodnak. A fejőknél eddig csak két nő dolgozik, de Janovszky, az állatgondozó csoport vezetője már arról beszél, hogy jobb lenne, ha valamennyi fejő lány és asszony lenne. Lehet, hogy rövidesen így is lesz, Nem hallgathatom azonban el, hogy a könyvszekrények és általában a könyvek körül nem tapasztalható olyan láz, mint a kerékpárok és a süllyesztett varrógépek vásárlásánál. Nem egyszer gondoltam, hogy ez talán azért van, mert Zatykó a terített asztalról elfelejtette a könyvet. Azok, akik mégis könyvet vásárolnak, többnyire szakmunkákra adnak ki pénzt, de szépirodalomra kevesen. A meglepő az, hogy éppen egy könyv, Makarenko műve, „Az új ember kovácsa" segítette át az ifjúságot sok nehézségen és serkentette arra, hogy újult erővel dolgozzon. A két Zatykó-fjvér, István és János, Turcsina, Turony mint felejthetetlen élményről beszél e műről. Híven emlékeznek azokra a szenvedélyes vitákra is, amelyek a mű egy-egy részlete, alakja körül kialakultak. A Makarenko iránt érzett mély tisztelet késztette őket arra, hogy első utcájukat róla nevezzék el. Az irodalom iránti érdektelenséget azonban csak átmeneti állapotnak tartom. Most minden erejüket a terv és a kötelezettségvállalások teljesítése . foglalja le és valószínű, a motorkei rékpár-láz abból ered, hogy az Ifjú! sági Falunak igen rossz az összekötitetése. Mégis úgy vélem, nem ártana, ha külön kultúrreferens foglalkoznék 'a falu kultúréletével. Miért is ne?... Ha a szövetkezeti tagok megengedhetik maguknak, hogy külön szakácsnőt tartsanak a bölcsődében és külön az óvodában, akkor a kultúrreferensre is telnék. Erre mér csak azért is szükség lenne, mert a házuk táján uralkodó tisztaság, rend igazolja, hogy igényesek és szépérzékük fejlett. Figyelemreméltó, hogy a felszabadulás 10. évfordulójára milyen lelkesen szépítették községüket. Minden családi ház elé brigádmunkával cementezett rácsos kerítést építettek. Amikor megkérdeztem, hogy miért van szükségük ilyen pompás kerítésre, egyszerre' ketten válaszoltak, mintha összebeszéltek vglna. Nevetve mondták, ha az urak kastélyokban lakhattak, akkor ők, az Ifjúsági Falu szövetkezetesei is megengedhetnek maguknak egy kis fényűzést. Zatykó távozását rossznéven vették a faluban, bár nagyjában ismerik az okokat, amelyek Zatykót erre az elhatározásra bírták. Valóban komoly okok voltak, de előidézésükben Zatykónak is része volt. A helyzet úgy alakult, hogy választania kellett házasélete és az Ifjúsági Falu között akkor, amikor hőn óhajtott álma a megvalósulás felé közeledett és szakadatlan munkájának gyümölcse

1 már érlelődtek. Családja és az Ifjúsági Falu szövetkezete között részben azért mélyültek az ellentétek, mert Zatykó nem avatta be feleségét a terített asztal vágyálmának és az érte vívott hősi harciak a szépségeibe. Mialatt ő maga tanult, művelődött és mélyítette magában az emberismeretet, meg a hazaszeretet eszméjét, asszonya nem tudott lépést tartani fejlődésével és a kép, amely otthonában fermen hirdette élete célkitűzését, nem jelentett többet számára egy ipar vagy foglalkozás cégérénél. A második hibát Zatykó követte el, hogy nem számolt az ellenség kíméletlen és elszánt fegyvereivel. Nem számolt azzal, hogy az ellenség, amely egyenes jellemén nem talált csorbát, más utat módot keres, hogy munkáját gátolja az Ifjúsági Faluban és mérget csepegtessen az életébe. Zatykó István azokat a rágalmakat, amelyeket egyes munkakerülők terjesztettek róla és a szövetkezet vezetőségének más tagjairól, játszva pozdorjává zúzta a tagság előtt, de tehetetlenné vált akkor, amikor 1952ben felesige nevére Diószegre címezve megindult ellene a névtelen levelek áradata. A reakció tehát mégis megtalálta a sebezhető, gyönge pontot. Zatykónak ugyanis két otthona volt. Felesége Diószegen lakott a szüleivel, ő pedig az Ifjúsági Falu egyik szerény kis szobájában húzódott meg, ahol gyakran éjfélig is ült számadatai felett, hogy rendet, összhangot teremtsen a szövetkezetben. Egyszer hetenként járt haza. Néha azonban két hétig is távol maradt. Minden a munkájától függött. Magától értetődőnek találta, hogy életét a nagy műnek rendeli alá. Felesége azonban mindezt nem találta természetesnek, egyre távolodott férjétől és az egyetlen gyermek szeretetén túlmenő hévvel csüngött öreg szülein. Az Ifjúsági Falu megalakulásának első éveiben Zatykó még küzdött azért, hogy felesége a szüleivel együtt költözzék hozzá és 1951-ben úgy is,döntöttek, hogy a Micsurin utca egyik családi házába beköltöznek, mihelyt az építkezés befejeződik. A szülök azonban téllen vonakodtak hurcolkodni, mert hideg van, tavasszal a sár akadályozta őket, Így halogatták különféle indokokkal a döntés végrehajtását, annyira ragaszkodtak diószegi lakásukhoz, annyira rabjai voltak a réginek, és ellenfelei az újnak. Az asszony pedig, mint egyetlen megmaradt gyermekük teljesen a befolyásuk alá került és az ő akaratukhoz, hangulatukhoz alkalmazkodott. Amikor aztán megérkezett az első névtelen levél. Zatykóné már nem csak nem akart az Ifjúsági Faluba költözni, de követelte a férjétől, hogy hagyja ott a munkáját és keressen más alkalmazást. Mielőtt részletesen foglalkoznánk ezekkel a névtelen levelekkel, látogassunk el Zatykóék diószegi otthonába. Jómagam egyszer-kétszer- ottjártam és szerzett benyomásaim sok mindent feltártak előttem. Zatykó felesége és az asszony szülei igen szívélyes és vendégszerető emberek. Tudták, hogy újságíró vagyok és hogy nagyjában be vagyok avatva az utóbbi időben lezajlott izgalmas eseményekbe. Sőt azt is sejtették, hogy elítélem magatartásukat, mégis kifogástalanul viselkedtek velem szemben és mindent megtettek, hogy jól érezzem magam náluk. Már Zatykó döntése után jártam náluk, azért fölöslegesnek tartottam, hogy kényes kérdéseket vessek fel, Tapintatos viselkedésemet különösen értékelték és közvetlen egyszerű szívélyesseggel viszonozták. Az asszony értelmes, okos és kellemes modorú, szüleiről ugyanezt mondhatom, de határozottan kételkedem abban, az asszony elolvasott valaha .s egy szocialista regényt. És nem hiszem, hogy szülei olvastak egyáltalán könyvet a biblián kívül. Becsületes, dolgos emberek, akik egész életükben szakadatlanul dolgoztak a faiat kenyérért és azt, amijük van, két kezük munkájával szerezték. A felszabadulás előtt hat hektár földjükön kívül még harmadban bérelt földeken kukoricát termeltek és abból éltek. A munka annyira elfárasztotta, kimerítette őket, hogy utána az étkezésen és alváson kívül másra nem jutott sem idejükből, sem akaratukból. Az evés és alvás is csak arra kellett, hogy másnap újúlt erővel lássanak hozzá a 12—14 órás megfeszített munkához. Ebben a körforgásban eszükbe sem jutott, hogy könyv is van a világon és olvasni kellene. (Folytatása következik^, A baromfiólak, ahol az Ifjúsági Falu alapítói az első időkben laktak. /