Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)

1955-09-21 / 227. szám, szerda

2 III 5*0 1955. szeptember 22. I ehet, hogy elaludnál. A vonat fáradhatatlan dajka. Ringatódalát még akkor is hallod, mikor már hatalmába kerített az álom, lassan, lágyan, de ellenállhatatlanul lefektet • szovjet vasúti kocsi széles kerevetére, s a vonattal együtt a sztyeppe is csendes, egyhangú, álombaringató melódiát dúdol a füledbe. Zöldesszürke melódiát. Lehet, hogy elaludnál, ha tíz óra hosszat hallgatnád ezt a melódiát. Közeledik az éj, aludj! — ez a természetes rendje a többhetes utazásnak a szovjet vasutakon. De az az ember, szemben veled, a másik fekvőhelyen, nem hagy aludni. Érdekes ember, akárhogy nézed is. Kurajli-Razjezd, olvastad a kicsi, egyetlen épületű, kétsínpárú vasútállomáson, körülötte mindenfelé végtelen sztyepp. Ott szállt fel új szomszédod, ő és a kutya. Ha Kurajli-Razjezd-i lakos volt, Kurajli-Razjezd kihalt abban a p'llanatban, amikor elhagyta. Ha pedig nem Kurajli-Razjezdben lakik, vajon hogyan kerülhetett erre az elhagyatott szigetre a zöldesszürke tenger közepén? Úgy látszik, halálosan fáradt. Szeme beesett és ráncai orrtövétől haja tövéig húzódnak. Fáradt Vagy beteg. És nem alszik. Szabályos időközökben, melyek szabályosságát figyelemmel követheted üvegnélküli karóráján, feláll, kinyitja kopott útitáskáját, óvatosan és mégis mohón kiemel egy üvegecskét, melyben valaha kölniviz illatozott, s most egy furcsa, sötétlő és mégis csillogó folyadékkal van megtöltve, felemeli, nyugat felé tartja ahonnét épp most int búcsút a másodrangú lírikusokat lelkesedésre lobbantó s az egyszerű embereknek nyugodt pihenést ajándékozó vérvörös alkonysugár. Titokzatos ember, titokzatos üvegcse. |Sjo, kíváncsi idegen, helyén a nyelved, próbálj behatolni a titkába, azután aludhatsz nyugodtan, ahogy azt a szovjet vasutasok hetekig tartó utazás rendje természetesnek tartja! így születik meg a kérdésed: „Mi van abban az üvegben, polgártárs, melyet, amint látom, egészen más folyadéknak sáántak?" „Látja, ez ..." Azt hitted, tudomást sem vesz a jelenlétedről és most mégis úgy válaszol, mintha már órák hoszszat komolyan beszélhetnénk, mintha csak várta volna kérdésedet, hogy máris válaszolhasson, mielőtt még végigmondhattad. És ebben a pillanatban — anélkül, hogy sejtenéd — búcsút mondhatsz az alvásnak a sztyeppén töltött első éjszakára. Leningrádi. Harminc éves. Bőbeszédű. Harminc évének gazdag történetét egyetlen éjszaka alatt akarja elmondani — az új hősök ezeregy éj szakába illő, való történeteinek első éjjelén. Mint földtani mérnök, a naftának szentelte életét. Olyan mint a varázsvessző. Ahol a talaj fölé hajol, ott néhány hét múlva hatalmas naftaforrás tör elő. Kazahsztanba küldték. Ezekre a sztyeppékre, melyeken most robogunk. Ez itt az embai körzet: Az Emba folyótól kapta nevét ez a hetvenezer négyzetkilométernyi terület, amely alatt naftaforrások húzódnak a Káspi-tenger északkeleti partjától egészen az Orenburg— Taskent-i vasútvonalig. Már régen tudtak erről a kincsről. Valamikor a cári Oroszország ideién kutatni is kezdtek utána. JÚLIUS FUCÍK i\ KÖIMIVI Leástak húsz méterre — angol társaság volt —, azután elmentek. Nem önként. Megadták magukat. Az életfeltételek túlságosan nehezek voltak. Túlságosan nehezek! /A nafta csak a petrográdi geológusok terveiben csillogott tovább. Azután Petrográdból Leningrád lett. „Az ötéves terv. elvtárs, nincs berendezkedve • olyan ötletekre, amelyeket nem lehet megvalósíta-, ni. Rávetettük magunkat az embai körzetre". | gen, rávetették magukat az embai körzetre. De ez azt jelentette: Mondj le az életről két vagy három évre! És ki tudja, visszatérsz-e! Nem lehetett egyszerűen munkásokat küldeni erre a vidékre. Nem volt összeköttetés arra. ahol fúrni kezdtek. , Lakatlan terület. Csak sztyepp. És itt a sztyeppén, hatvan versztnyire a vasúttól, kell élni és dolgozni. Az ellátás, bizony az ellátás nehéz lesz, nagyon nehéz! Talán ennivalód se lesz néha, sohasem tudhatod, mi történhetik a távoli magányban. Megbetegszel és a legközelebbi kórházba két napig tart az út. Nem, nem lehet egyszerűen munkásokat küldeni erre a vidékre. Ki jelentkezik önként? Akadt pár száz jelentkező, de csak hetvenre volt szükség. Már második éve él hetven munkás a sztyeppén, hatvan versztnyire a vasútvonaltól. Az első hónapban szabad ég alatt aludtak. Még sátruk sém volt. Most már van sátor, s van szükségbarakk is. A víz naftaízű. A kenyér kiszárad, mielőtt még a kezükbe jut. Voltak napok, amikor heves szélvihar ostromolta a sátrakat, és a munkások védtelenül álltak az éles, mindent átjáró fagyban. Voltak napok, mikor eltűnt az ivóvíz, szomjaztak, ilyenkor aztán a tevékkel és a hosszúszarvú birkákkal osztoztak a zavaros patak vizén. Voltak napok, amikor a friss tartalékokat szállító kocsik eltéved

1 tek a sztyeppén, vagy az élelmiszert hozó vonatot befújta az Ural mentén a hóvihar. Olyankor aztán éheztek, régi újságfoszlányokat csavartak össze, és megtöltötték a kiszáradt sztyeppefű maradványaival, hogy e kezdetleges cigaretta csipős füstjével töltsék meg a gyomrukat. Már második éve él hetven munkás a sztyeppén, hatvan versztnyire a vasútvonaltól. Egy sem hagyta el a helyét. Titokzatos földdarab ez a sztyepp. Azt mondták, hogy csak a Pamir nincs még feltérképezve, de nem, elvtárs, ezt a sztyeppét i-s csak a régi térképcsinálók gazdag képzelőereje rajzolta meg. Csak most készül új és pontos térkép a sztyepp sok-sok tízezer négyzetkilométernyi, végtelen területéről. Ott az önkéntes munkások között él két ifjú térképrajzoló — egyébként a fúrási munkálatoknál dolgoznak, ha kell. Kezük nyomán készül az új, pontos térkép. Üj vonás a világ képébe. „Űj földet hódítunk meg." Nagyon egyszerűen, magától értetődően mondja. Tavaly télen, szabadsága alatt hazament Leningrádba. Hosszú hónapok múltán először jutott friss újsághoz. Olvasta Sztálin beszédét az ötéves terv első éveinek sikereiről. Az összes számokat bejegyezte jegyzetfüzetébe. „Felolvasom őket, amikor delelni fog a nap és nem tudunk dolgozni. Beszélünk majd róluk. Hatalmas erő van ezekben a számokban, nem tudom, mindenki úgy érzi-e, mint mi. akik mindig egyedül vagyunk és már régen kifogytunk a mondanivalóból; tervünk első éve teljesítve van, teljesítve és túlteljesítve. Jól értse meg: a mi tervünk. Talán mindentől el vagyunk vágva, ami törtéaik, de e terv — ez bennünket is jelent, annak része vagyunk és semmi sem foszthat meg bennünket ettől a kapcsolattól." ^ ein vagyok romantikus hajlamú kisasszony, s ezt meg is mondtam neki. Megmondtam neki, hogy ez a lelkes lemondás talán mégis csak meglehetősen hihetetlenül hangzik. Nem haragosan, inkább nekikeseredve válaszolt: „Nem érti? Maga sem érti? Azt természetesnek találja, ugye, hogy a háborúban nélkülöznek az emberek. Hogy lemondanak a gyilkolás kedvéért. És nem hisz a lemondásukban, amikor alkotni akarnak." Hallgatod. Kételkedhetsz — hiszen csak az első napokat töltöd a Szovjetunióban. „De egyébként sem vagyunk már egyedül. Szomszédunk is akadt. Üj szovhoz. A második Gigant. Féléve alakították meg. és egyre gyarapodik. A sztyepp új darabiát hódította el a szovjet ember. Üj földdarabot. Most már nálunk is lesz elég kenyér. Már nem kell várni rá. mint eddig vártunk, és gyakran bizony hiába. Ha tíz év múlva eljön hozzánk, már nem talál itt sztyeppét, amely fölött csak a tűző nap és az elhagyottság az úr. Addigra már város lesz itt, emberek városa". Kint az éjszaka és a sztyeppe. J<5, fáradhatatlan dajkák. És ennek az embernek napbarnított, lesoványodott arcáról és fáradt szeméből mégis annyi kiapadhatatlan fény sugárzik. Kezében felcsillan az üvegcse. Kisegít zavaromból: „És ez az üvegcse, elvtárs!" Boldogan mosolyog: „Emiatt utazom ma kivételesen ezzel a vonattal. Emiatt találkoztunk itt. Hatvan versztnyi utat tettem meg a sztyeppén, senkivel sem találkoztam, senkinek sem mondhatom meg. nem mutathattam meg legnagyobb büszkeségünket .. Most először beszél lassan, nyugodtan: „Ebben az üvegcsében nafta van, elvtárs! A világ legtisztább naftája..." ma reggel akadtunk rá." ^ a reggel a legtisztább naftaforrás tört fel az embai sztyeppén. Éppen azon a helyen, ahol évekkel azelőtt kezdtek ásni az angolok. „Ostobák, húsz méter után megadták magukat. Lemondtak a világ legtisztább naftájáról. Látja, és az ötéves terv megtalálta". Egy szóval sem említi, mennyit áldoztak saját életükből a földnek, amely most ezzel a forrással hálálta meg fáradságukat. Ügy véli, nem kell beszélnie arról, hogy az ötéves tervet itt hetven munkás és szakember képviseli, akik fáradságukkal és a világról való lemondással fizetnek a terv sikerének. És hogy csak önfeláldozó lelkesedésükkel tudtak rábukkanni arra, amiről az angolok lemondtak, mert csupán cégük spekulációjának motorja hajtotta őket. Az angolok megadták magukat. De azt azért megtették, hogy betemették valamennyi fúrásukat és a pontatlan térképekbe pontatlanul és felületesen rajzolták be helyüket. hogy senki se akadjon rájuk. És mégis megtaláltuk. Az új felfedezés történetét hallani kelL Kutya volt a felfedező. Az a kutya, amelyik itt fekszik a vasúti kocsi folyósóján. fülkénk ajtaja előtt Már három évs kíséri legtisztább naftájú gazdáját. Látta, amint gazdája lehajol és ásványokat gyűjt Összeszedett mindenféle követ, ami megtetszett neki és odahordta ura elé. Megfigyelte, hogy némelyiket megvetés éri: gazdája eldobja. Mások visszont a mérnök zsebébe vándorolnak: tehát értékesek. Megtanulta, hogy megkülönböztesse őket. Néhány hónap múlva már megismerte, melyik kövön érezhet naftanyomokat. Megtanulta, hogy csak ilyeneket hordjon, és jól megjegyezte a helyet, ahol találta. Orrával folyton a földet szaglászta. így aztán egy szép napon egy olyan követ hozott amelynek alapján ráakadtak az angolok betemetett ásatásaira. Elvezetett a világ legtisztább naftájához. „Látja, ez a segítőtársam. Ez már nem kutya. Ez már munkatárs." Sokáig ástak. A forrás mélyen a föld alatt rejtőzött. Ma reggel aztán rábukkantak. És látták: tiszta, teljesen tiszta nafta. ^ mérnök reszketett az izgalomtól. Körülnézett. Nem volt semmilyen edény a közelben. Nem gondolkodott sokáig. Zsebében volt egy üveg kölnivíz. Fényűzés a sztyeppén. Fényűzés, amelyben öröme tellett. A civilációnak amolyan olcsó kis illúziója, csaknem megilletődik tőle. ha tüskés, borostás arcára gondol. Megfeledkezett erről az érzelgősségről. Kihúzta az üvegcse dugóját, kiöntötte és mielőtt a kiszáradt föld és a mohó nap Igazságosan megosztozkodhatott volna az üveg tártalmának utolsó cseppién — máris ott csillogott az üvegben a nafta a kölnivíz helyén. Ez az a kölnivizes üveg, melyet most magával visz a körzet másik részébe, hogy eldicsekedjen vele. aztán leadja szakvéleményét és további utasításokat kérjen. Egyedül megy. Néhány nappal ezelőtt talán nehezen mozdulhatott volna el. Egyetlen mérnök volt az egész körzetben. Segítőtársai diákok voltak. Félévet a leningrádi főiskolán töltenek, félévet itt dolgoznak. Aztán megint félévet Leningrádban s félévet az embai körzetben. De ma, ma már két felelős mérnök van ott. Azt is el kell mondania, sietve, hogy mindenre teljen idejéből, azt is el kell mondania, hogy ki a másik. ^ háborúig mezei munkát végzett. Mezőgazdasági munkás, akinek olyan szerencséje volt, hogy az iskola három osztálvát elvégezte. Falusi iskolában — tudja mit jelentett ez a cári Oroszországban? Aztán kitört' a háború.. Túlélte az imperialista front poklát, aktív részt vett a polgárháború harcaiban. Mint vörösgárdista megismerte a világot. Rájött, hogy az emberben lehetnek más erők. más képességek is, mint csak annyi, hogy jól le tudja kaszálni a rozstáblákat. Most már. nyitva állt előtte az út. Tehetséges volt. Érezte. Elhatározta, hogy tanulni fog. Százötven versztnyi utat tett meg gyalog. A százötven versztnyi út végén volt a város, melynek középiskolája volt. Elismerték, hogy tehetséges. De megállapították, hogy az a falusi iskola, amelyben a műveltség első alapjait kapta, semmiben sem különbözött a cári Oroszország többi falusi iskolájától: nehezen ment neki az olvasás. írni pedig egyáltalában nem tudott. így hát elejétől kezdte. Előbb írni és olvasni, aztán középiskola, utána egyetem. Becsületesen tanult. Alaposan. Gyorsan. Elküldték gyakorlatra az embai körzetbe. Megmutatta, mit tud. írtak róla Leningrádba, és kérték, hogy néhány hónapra itt maradhasson a körzetben. Szükség van rá. Azonban ősszel újra iskolába kellett volna mennie. Az utolsó félévi elméletre. De már nem megy. Néhány nappal ezelőtt táviratot hozott neki a kahaz küldönc. (Ha írna nekünk, elvtárs, semmiesetre se küldjön táviratot. Ott ragad Kurajli-Razjezd-ben. amíg csak össze nem gyűlik annyi küldemény, amennyi miatt már érdemes kiküldeni hozzánk. Akár levél. akár távirat — ott fekszik és vár. Olyanok vagyunk, mint a tengerészek és Kurajli-Razjezd a kikötőnk. Ne küldjön táviratot Csak fölöslegesen terhelné vele a vonalat.) Az ő távirata is feküdt és várt Félévi késéssel kapta meg. Keze ragadt a naftától. Nadrágjába törölte a harminchatéves diák zavarával. Kibontotta a táviratot Aztán sokáig boldogan nevetett és napbarnított arcát elborította az öröm pírja. Tudatták vele, hogy a munka, amelyet itt végzett, feljogosítja a mérnöki címre. |^ét óra van moszkvai idő szerint. A keleti övezetben már né.gy óra, ennyit mutat mérnökünk üveg nélküli karórája. A sötétkék ég lila színt ölt. Éles. piros fénysugár tör be az ablakon. Kel a nap. „Ilyenkor már teljes gőzzel folyik nálunk a munka. Korán kezdünk, amíg még lehet dolgozni. Délben — nagy a hőség. Aztán hamar itt az este. Tíz-tizenkét órát dolgozunk naponta. Néha többet is. Bizony nem tartjuk be a munkaidőt. Senkinek sem jut eszébe, hogy erre gondoljon. Senki sem kényszerít bennünket — csak a munkánk. Mi tudjuk, hogy minden méter, mellyel közelebb jutunk a naftához, magasabbra emel. közelebb visz a szocializmushoz. Azt hiszi, frázisokat mondok? Nem, elvtárs! Ez a mi életünk. Itt bizony nem ismerjük a kényelmet. Nem élünk jólétben. Nincs asszony körülöttünk, és ez. elvtárs, nem kis dolog. De mégis van szerelmünk: a nafta. Azt szeretjük forró szeretettel, nem magáért, hanem azért, amit ad. Az előbb megdöbbentem attól, amit mondott. Most folyton ellenőrzöm magam, és nem szeretném, ha gesztust látna abban, ami nem más. csak a becsületességünk. A sztyeppén nem tanul meg az ember túlozni. A sztyeppén leszokik róla, hogy hazudjon önmagának. A sztyeppén nagyon egyszerűen gondolkodik az ember, túlságosan egyszerűen. Nehéz ott az élet és ha hazugságban keresne vigaszt, talán halálát is okozhatná..." Y éget ér a sztyeppe éjszakája, Kelet felé vezető utad egy rövid éjszakája. Izenbet vasútállomás. Elbúcsúzunk. Gyorsan eltűnik a nyárfák mögött, melyek az egyetlen árnyat adó forrásai az állomásnak. A vonat, a ió dajka újból belekezd altatódalába. Hiába. Nem alszol el. Az ablakban szalad a sztyeppe vonala. A látóhatáron itt-ott egy jurta. A sínek mentén kíváncsi tevék emelgetik fejüket az elrobogó kocsisor felé. (193Q.)