Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)

1955-09-17 / 224. szám, szombat

2 U

1SZ0 1955. szeptember 18. Móra Ferenc

: Kincskereső kisködmön Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó A „Kincskereső kisködmön" kedves hősének, a munkát már gyermekként megismerő és az olvasást szívvel-lélekkel kedvelő Gergőnek története kapcsolatban van e munka írójának, Móra Ferencnek életrajzával. Móra is odahaza, egyedül dolgozó szücsmestemek volt a fia. Az ő apja többnyire foltozó-javító munkát vállalt a szakmájában, s bizony oly kevés jövedelmet hozott az ipar, hogy édesanyjának mint kenyérsütögető asszonynak kellett hozzájárulnia a létfenntartás biztosításához. Mikor Gergő egy kenyérsütéssel foglalkozó aszszonynak segít a kosarát kihordani a piacra, Móra hasonló munkában fáradó édesanyjára kell gondolnunk. A kisvárosi kézmüiparosok, vándorkereskedők, apró boltosok, a vásári meg piaci árusok világának sokféle részlete és képe Móra Ferencbe Kiskunfélegyházán, szülőhelyén vésődött be azzal a friss közvetlenséggel és hamisítatlan eredetiséggel, amellyel a „Kincskereső kisködmön"-ben felidézi különböző típusaikat, így a kovácsot, a ponyvairodalmat is áruló mézeskalácsost, a csizmadiát, bognárt, asztalost, kalapost, a jólelkű szalonnás és gyümölcsös kofákat, az otthon-munkát végző öreg varrónőt, no meg a többi szegényembert: Báró cigányt öt gyermekével, Fabulás Gyurka bácsit, a mezőőrt. Móra szülőföldjére, Kiskunfélegyháza vidékére emlékeztet a „szélmolnárság" emlegetése, meg a már csak 'akásul használt csonkakúp alakú, egykor szélmaimul szolgáló épület rajza. Móra 1879-ben született, s gyermekkorában, a múlt század két utolsó évtizedében a Kiskúnság tájképének tartozéka volt hol álló, hol forgó vitorlájával a szélmalom, de már megkezdődik a gőzmalmok terjeszkedése és versenye, ami azután a szélmalmok végleges leállításához, leszereléséhezés letűnéséhez vezetett, amint ilyen esetről a mi könyvünkben is szó van. Az a melegség, amellyel Móra Gergő édesapjának, az öreg szűcsnek munkáját minden részletével együtt szemléletesen leírja, amint szorgalmát, igénytelenségét, jóságát és bölcsességét jellemzi, elmondja utolsó remekének, a fia számára varrt kisködmönnek elkészültét, majd a remekelő halálát — mindez csupa adalék annak a családi környezetnek valóságos megismeréséhez, amelyben Móra gyermekévei leteltek, s ahol megpróbálkozott az apa mesterségének kitanulásával, de keze inkább állt könyv lapozgatására, toll forgatására mint a szúcstűvel való öltögetésre. Küzdelmesek voltak Móra diákévei. A gimnázium elvégzése után a budapesti egyetem filozófiai karára iratkozott be, s természetrajz-földrajz szakos tanári képesítést szerzett. Két évig tanított a Dunántúlon, Sopron megyében, Felsőlövön, azon a vidéken ismerkedhetett meg a bányász-típusokkal és bányászati feladatokkal, amint ilyeneket azután Gergő történetébe megragadó módon beleszőtt. A tanári pályának e két év után búcsút mond, Szegeden telepszik le, először mint újságíró, majd mint az ottani városi múzeum és városi könyvtár dolgozója. A régészet iránt kezd érdeklődni, hogy a múzeum anyagát gazdagítsa. Szeged környékén, a Tis.ia-Maros szögében ásatásokat végeztet, s értékes archeológiai leletek kor mázzák fáradozását. Szeged városának mind a múzeuanát, mind a könyvtárát magas színvonalú kultúrintézményekké fejlesztette; 1917-től kezdve mint igazgató vezeti őket. * Közben tollát sem pihenteti, de vidéken élve, hosszú évek telnek el, amíg a figyelem ráirányult, és mint író a neki járó elismeréshez és becsüléshez jut. 1902-ben jelent meg első önálló munkája, egy verseskötete. Hogy a versírásban is művészit képes nyújtani, azt a kötetünkben olvasható megható költemény tanúsítja az öreg szűcs végső pihenőhelyéről. Tehetségét azonban a maga teljességében a széppróza területén bontja ki. A magyar ifjúsági irodalmat több nemesveretű elbeszéléssel gazdagítja, így 1914-ben a Kincskereső kisködmönnel. Ásatásai ösztönzést adtak' neki egy a messze múltban játszódó történeti regény megírására. (Aranykoporsó.) Az alkotóerő és a hímév magaslati pontján mutatja Mórát egy másik, sokat olvasott és népszerűvé vált regénye, az „Ének a búzamezőkről". Igazi remekek rövid elbeszélései. Ezekben kifejezésre jut összeforrottsága az egyszerű dolgozók életével, kiáll mellettük a velük elkövetett igazságtalanságok ellen, s amikor ezt teszi, mindig érezhető, hogy együttérzés és szeretet indítja cselekvésre. Haladó gondolkodású ember, meggyőződéssel demokrata volt. Becsületes elvi meggyőződése mellett 1934ben bekövetkezett haláláig kitartott. Az uralkodó rendszer népellenességét az első világháború előtt és alatt éppúgy kipellengérezte, mint a Magyar Tanácsköztársaság eltiprása után uralomra jutott reakció idején. Igazi méltányláshoz csak az 1945-ös felszabadulás után jutott. Működési helyén, Szegeden ma kegyeletesen cszszegyűjtik kéziratait és minden vele kapcsolatos, rávonatkozó emléktárgyat. Műveit állandóan új kiadásokban jelentetik meg. Móra Ferenc Gergő életét az iskolába adást megelőző esztendőtől az elemi iskola negyedik osztályáig, pontosabban a negyedik iskolai év karácsonyáig, tehát az ötödik életévtől 10 éves koráig beszéli el. Mi ennek az elbeszélésnek eszmei magva, milyen alapgondolat fejeződik ki benne? Móra bemutatja, hogyan vezet Gergő fejlődése a meseszerű gondolkodás és elképzelések világából a valóságos élet helyes megismeréséhez. Gergő kincskereső akar lenni. Nemcsak a kisfiút, hanem a felnőtteket is foglalkoztatja a kincskeresés lehetősége, ebben testesül meg a szegény szülők lemondásos életet élő gyermekének és a társadalom felnőtt mostohagyermekeinek álma az általuk soha meg nem ismert jólétről. A félkegyelmű öreg Küsmödi gyújtja fel Gergő képzeletét a kincskeresés irányában, a további szitást elvégzi Aladin és a csodalámpa történetének megismerése. Gergő apjának ötlete, hogy az általa fia számára remekelt kisködmönben olyan csodalény lakik, mint Aladin lámpájában. Az apai ötletnek azonban nevelő célzata is van, mert az öreg szűcs elmagyarázza, hogy a ködmön-tündér csak akkor jelenik meg csodaművelő szolgálatra, ha a kisködmön becsületes, erkölcsi hiba nélküli munkálkodás folyamán elszaggatódik, rongyossá viselődik. A kisködmön nem túr helytelenséget vagy hazugságot, viselőjét szorítja, ha ez társaival szemben visszaélést követ el, megrövidíti vagy kizsákmányolja őket. Gergő igyekvő, munkabuzgalom él benne. Még mielőtt iskolába adták volna, apró szolgálatokkal összekapar annyit, hogy keresetéből lábbelit vehetnek számára, apró játékkapáva! kimegy a kukoricaföldre kapálni segíteni. Mikor arról van szó, hogy iparostanoncnak adják, nem ellenkezik, mikor iskolába jár, példásan tanul és végzi kötelességeit. Azonban ha méltatlanul bánnak vele, igazságának tudatában sarkára áll. Két példát mutat erre: keresztapjával és egy hetvenkedő, vásott iskolatársával szemben. Apja halála • után keresztapja, egy jómódú gazda — látszólag jóindulatból — magához veszi, a nagylelkűség álarca alatt aeonban sötét önzés rejtőzik, mert a jó kulák a gyermeket kíméletlenül, kifulladásig dolgoztatja, de még a betevő falatot is sajnálja tőle. Gergő, helyesen, faképnél hagyja a lelketlen embernyúzót. Mikor jobbmódú rétegekből való, nálánál jobban öltözködő iskolatársa! gúnyolódásuk céltáblájául választják Gergőt, ez végül megembereli magát, s a gúnyolódok vezetőjével, Cintulával, aki pedig nálánál erősebb, úgy elbánik, hogy mindenkorra elmegy a kedve a hetvenkedéstől. Igen siilyos botlást követ el Gergő, amikor hibásra változtatja Pálistosz Peti dolgozatát, hogy ne ő nyerje el a tanító által kitűzött jutalomtárgyat. De ezt a botlást siet jóvátenni: kiviszi hóviharban a kis nyomorék, de nagyon tehetséges iskolatársnak a neki járó teleszkópot, sőt odateszi fekvőhelyére a Peti szemé ben kívánatos kisködmönt, majd vele együtt szenvedi el az eszelős Küsmöd által okozott bányalégrobbanás követ kezményeit. Mindennek elbeszélése közben mive tudja az olvasó figyelmét és érdek lődését lekötni a kincskereső kisköd mönről szóló történet 23 fejezete? Móra szavának megvan az a kivé teles varázsa, hogy az élet valóságát és közelségét érezteti, hogy nemcsak világossá és könnyeddé tesz az ol vasó számára minden témát, amelyet érint, hanem finom derűt áraszt a legkomolyabb mondanivalójára is. Szóval annak a csendes, könnyeken át villanó mosolynak országában járunk amelynek humor a neve. Amivel megnevettet, afelett is elgondolkoztat s ahova szenvedés, megpróbáltatások árnyéka esik, ott ;s van mindig valamelyes átmenet a fény, a felderülés, a megenyhülés felé. A humornak ebben az összhangosító, kiegyenlítő művészi alkalmazása ban Móra Ferenc egy másik humoristának, Mikszáth Kálmánnak rokona A humor ajándéka Móra számára, hogy amit ő a felnőttekről és a felnőtteknek ír, azt az ifjúság is megérti, s a gyermekek számára készült írásait gyönyörűséggel olvassák a felnőttek is. Komoly tényekről és történésekről olvasunk például a „Kincskereső kisködmön" lapjain: kisemberek nehéz életküzdelméről, beteg gyermekek ko rai haláláról, szegény kicsinyek nélkülözéseiről, félszeg felnőttek furcsaságairól, de mindennek szomorú élét az író gyengéd szemlélete és kifejező, megformáló művészete enyhíti. A humor aranyozza be azokat a csak látszatra tréfás eseteket, amikor kivételesen galambsült vagy libapecsenye kerül Gergőék asztalára, s ezeket nem ők, hanem még náluknál is szegényebbek fogyasztják el előlük, a galambot Küsmödi, a sült libát pedig Báró cigány kiéhezett gyerekei, no meg Malvinka cicája. Pajtás. Nem csak erre, hanem Gyuri mezőőr pulijára is kiterjed a rokonszenves ábrázolás kedvessége. Móra a regényben szereplő személyeket bemutatja testi külső mivoltukban, beszélteti és beszélgetteti, valamint cselekedted őket, s ezzel fel tárja gondolkodásuk és érzelmeik szerkezetét és irányát, szóval kiválóan jellemez. így Gergőt több oldalról mutatja be: a szülőkhöz, a családon kívüli felnőttekhez, az iskolatársakhoz és a tanítóhoz való viszonyában, s közben fel tudja tárni a kisfiú képzelettel átszőtt, mindent élővé varázsoló gondolkodását, amikor például a vakondokban „földvári herceget" lát, amikor tudja, mit gondol az óra számlapjára festett oroszlán, érti, hogy az óra ketyegésével mit mond, látomása van a cinege-király és a halál hollójának viadaláról, társalog a réti szélmalomházat felkereső szélúrfiakkal, a kemencét óriásnak nézi, aki elnyelte Jancsit és Juliskát, s egy nagy gömbölyű szöget mint kutyafejű tatárt ütöget. Móra elbeszélő művészetének élénkítésére szolgálnak a hangutánzó, tréfás szavak a dolgozó nép nyelvéből, és a népi gyermeknyelvből, ezekhez járulnak eredeti zamatú fordulatos kifejezések és egyszerűségükben is kivételes szemléletességű hasonlatok. A szójáték körébe tartozó tréfálkozás, amikor a tanító a kisdiákot felszólítja, hogy mondjon kötőszót, s a felelet: zsákmadzag. A „Kincskereső kisködmön" eszmei tartalmát összefoglalja a regény zárószava az embert megbecsülő szeretet meghirdetésével. A robbanó bányalég széttépte a kisködmönt, de Gergő nem siratja, mert rájött, hogy az igazi, a legértékesebb kincseket nem kint kell keresni, és holmi szellem vagy tündér segítségével elnyerni, hanem lelőhelyük az emberi szív, s tündéri cselekedetekre képesít a jóindulat. Nem elegendő azonban szavakban megnyilvánulnia, hanem kézzel fogható és minden embertársunkra kiterjedő módon át kell járnia közösségi életünket. SAS ANDOR X> swienczim í < A felszabadulás óta sok regény még több elbeszélés vezette be az ol vasót a koncentrációs táborok borzai mas világába. Sőt néhány film is megpróbálta elénk vetíteni az ottani élet egy-egy gyötrelmes mozzanatát, vagy a foglyok reménytelen menekülését a halál torkából az életbe. Nagy írók tollára kívánkozott a téma: meg mutatni a fasizmus galádságát teljes meztelenségében, emberi mivoltából kivetkőzve. De a regény vagy az el beszélés bármilyen nagy művész lel kétől ihletett is, a koncentrációs táborok szörnyű világát nem tudja olyan élőén, láthatóan elénk varázsolni, mint a film. A fővárosi filmszínházainkban most műsorra tűzött nagy lengyel filmalkotás tán a legmélyebb, legátfogóbb képet festi a náci haláltáborokról. A film címe: Oswienczim. Rendezője a jól ismert Wanda Jakubowszká. Másfél órán keresztül pereg a film és a néző előtt kitárul a világ: a koncentrációs tábor belső világa. A hely víztócsás, vízgödrös, talán azért, hogy a kimerültek, a halálra elkínzottak akarva-akaratlan belehemperegjenek. Sivár, szomorú barakkok egész sora a táborban, benne rosszul összetákolt faágyak, s rajtuk agyoncsigázott, agyonhajszolt asszonytestek. Egyik oldalon a halál félelmes kaszája suhog, a másikon viszont dorbézoló, az emberi életet semmibevevő SS-tisztek. A film egyenesen a haláltáborba vezet. Nincs kerülőút, nincs benne az otthonuktól, városuktól elszakadt nők sikolya, sem férfiak könnye. Mégis, a film végig feszült, mesterkéletlen konfliktusokkal teli. A német csizmák ütemesen csapják szét a piszkos víztócsákat, és kint az udvaron asszonyok erdeje ácsorog sokáig hajlongva, dülöngélve büntetésből, mert egy öszszeesett közülük. De ez csak egy kép. utána a filmkockák a szívet szorongató események egész sorát villantják elénk. Az egyik fiatal, elnyűtt asszony állapotos. A tábor mélyén meg is szüli gyermekét. A tábori orvos, tudomást szerezvén az esetről, benyit a barakkba, hogy az asszonyt és gyermekét a halálba küldje. Fogolytársai azonban megvédik az asszonyt azzal, hogy már nem él. A gyermek viszont karmai közé kerül. Injekcióstűvei oltja ki életét. Közben újabbnál újabb szerelvények futnak be a táborba, megtömve aszszonyokkal, emberekkel, gyerekekkel. Bűnük csupán az, hogy annak születtek, amik. Mégis szuronyos katonák sorfala fogadja őket és az élet legfájdalmasabb s egyben legmegrázóbb pontjához érnek. A táborban válni kell férjnek feleségétől, szülőnek gyermekétől egy jajszó, egy zokszó nélkül. Látjuk aztán szortírozásukat, kifosztásukat, levetkőztetésüket, lenyírásukat is. Ezek a foglyok csíkos ruhában járnak-kelnek. Nincs itt már a fájdalomra gyógyír, egy könnycsepp, anynyi sincs már a szemekben. Csak ha kell égető, s ha kell ölő gyűlölet. Az emberiség legveszedelmesebb ellensége, a tömeggyilkos fasizmus iránt! A nagy lengyel film forgatókönyvének írói az emberi élet apró-cseprő örömeinek a megmutatására törekedtek. A filmkockák hatása azért rendkívüli a nézőkre. A filmen két véglet vonul végig. Az egyik, ahol aszszonyok, lányok reménytelen helyzete jajveszékelésbe, görcsös rángatódzásba fullad, a másik, ahol még felcsillan a remény, a szabadulás lehetősége, és ez mosolyt csal a sápadt arcokra és szívig ható dalt a vonagló szájakra. Felejthetetlen számunkra az a haláltábor. Füstölgő gázkamrái, krematóriumai kimondatják velünk: soha többé nácizmust! S míg a víztócsás udvaron százak, ezrek menetelnek, zeneszó ütemére a gázkamrák torkába, addig benn a deszkaágyakon gubbasztok és a velük együtt érző felügyelőnők megteremtik a kapcsolatot a szomszédos barakk férfitagjaival. Titkos jelentéseket csempésznek a drótkerítésen túlra: életükről, éhezésükről, kínzásukról. Naponta fogynak, mert hisz a gázkamrák éjjel-nappal emberi testeket emésztenek, de a még élőkben, a szabadulást reménylökben annál nagyobb a bilincset szétzúzó vörös hadsereg iránti szeretet és a nácik iránti határtalan gyűlölet. Tudjuk, hogy szabadulásuk egyre reménytelenebb, de a győzelmet jelentő szovjet repülők dübörgése kifényesíti az elkínzott, megviselt szemeket. A film vázlatos tartalma ennyi. És íoy kimondhatjuk, hogy a lengyel színészgárda színe-virága nagyot, felejthetetlent alkotott. A nagy mű főszereplőit (Barbara Drapinszkát, Barbara Fijewszkát, Alexandra Slaskát, -Kazimierz Pawlowszkit) mélyen átélt alakításukért, a jellemek megindítóan szép ábrázolásáért a legnagyobb elismerés illeti. De nemcsak a főszereplök, hanem a mellékepizódokban szépet alakító többiek is tudásuk legjavát adták. Mondhatnánk azt is, hogy a film legfontosabb főszereplője, eseményelőrevivője, helyzetteremtője, pszihikai alkata: a tömeg. A rendező, Wanda Jakubovszká egyének és tömegek akaratát kapcsolta össze páratlan művészi erővel. Különösen emlékezetünkbe vésődött a tábor Pétervárott végzett női orvosának szerepében Alexandra Slaska alakítása. Mikor a táborba látogatók jönnek, a náci hóhérok fenyegető magatartása ellenére is ki meri mondani az igazságot, hogy éheznek és nagyon sokat szenvednek. Bár rettentő kínzás és halál lesz büntetése, mégsem vall társaira, barátaira. Az igazságban, az ügy győzelmében hivő orvosnő megrendítően szép példája ez. De megragad bennünket a táborból menekülő, majd az SS-tisztek karmaiba kerülő nőt alakító Barbara Drapinszká színészi teljesítménye is. Amikor menekülő fogolytársai és a maga életét akarja megmenteni, a barakktábor parancsnokai az agyonkínzott foglyok jelenlétében kötéláltali halálra ítélik. És ő a bitófa alatt is megmarad embernek, magasabbrendűnek a történelem lapjait beszennyező SS-mannok felett. Azzal, hogy a tisztet arcul csapja, a tömeg hatalmas erejét érzékelteti, amely előbb-utóbb lesújt az emberiség ádáz hóhéraira. Ebben a halál felett diadalmaskodó nemes emberi tulajdonság megmutatásában volt Barbara Drapinszkának felejthetetlen alakítása. A film felmérhetetlen hatása nagy művészi kompozíciójában rejlik. Egyegy képe, jelenete mélyen átfogó mondanivalót közöl a nézővel; soha többé nácizmust! Szinte a mi örökké élő Fucíkunk szavaival figyelmeztet: emberek, legyetek éberek! Nekünk, fiatalabb nemzedéknek, akik élték bár, de nem érezték, nem szenvedték a borzalmas időket, nagy tanulság és egyben okulás is ez a film. A történelemből sohasem ismernénk meg úgy a legsötétebb napokat. mint ebből a megjelenítő, múltat idéző filmalkotásból. Mi, akik csak annyit tudtunk, hogy ártatlan embereket hurcolnak városainkból, falvainkból fajra, felekezetre valő tekintet nélkül és soha többé nem térnek vissza otthonukba, nézzük meg Oswienczimt, nézzük végig a bűntelen emberek millióinak gázkamrába fojtását, hogy lássuk, értsük, felmérjük, mi a fasizmus. Tegyük pedig ezt azért, hogy még erősebbek legyünk elhatározásunkban: soha többé az emberiségre tömeggyilkosokat! Mács József Martin Tvrdon képei között Bratislavában, a Hviezdoslav téri kiállítási helyiségben Martin Tvrdonnak, a tehetséges tájképfestőnek műveit tekinthetjük meg e napokban. A fiatal, alig negyven éves művész a szlovák tájképfestészet legjobbjai közé tartozik. Technikája a rajzból indul ki, gondosan vázol és az aprólékosságig pontos. Akvarell az első kifejezési módja, fehér alapon tiszta kifejezésekkel dolgozik. Legfőbb inspirátora a természet, mély szeretettel festi a szülőföld tájait, a partizánharcok színhelyét a Garam mentén. Nagy élménye a „Kis-Duna". Ez a tárlat igen sok eddig még ismeretlen Tvrdon-képet tartalmaz, de a művész fejlődésének fontos állomásait a Prágában is kiállított jellegzetes művek képviselik („Tavaszelő", „Utolsó hó a Garamnál", stb.). Érdekes, hogy a különféle izmusok virágkorában Martin Tvrdon a valóságot ábrázolta, s ez megkönnyíti útját a szocialista realizmushoz. De mégis nagy önfegyelemre volt szüksége, hogy a felesleges naturalista vonásokat kiküszöbölje. Nemcsak a föld, a hegy, a fű jelent nála anyagi érzetet, hanem a levegő, a víz is materialisztikusan érzékelhetők. Nagyszerűen megragadja a táj hangulatát, az évszak sajátosságát és a perc megdöbbentő erejét. A „Fűzfák ősszel" című képe a nyár utolsó forró varázsát sugározza, a „Tél" című képén szinte metszően hat a ködös téli szürkület hidege, a „Mi Bratislavánk" a tavaszi újjáéledést és a bol- • dog jövőbe vetett hitet hirdeti. Ujabb reményt jelent' fejlődése szempontjából az, hogy nem marad meg csupán a tájképfestésnél, hanem egyre több a figurális kompozíció művészi repertoárjában. Z. J.