Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)

1955-09-17 / 224. szám, szombat

1955. szeptember 17. UJSZ0 7 A termelőképesség helyes megállapítása feltárja üzemünkben a tartalékokat Pártunk és kormányunk már több esetben rámutatott gépiparunk tervezési módszereinek, nemzetgazdaságunk fejlődésének állandóan fokozódó és bonyolultabbá váló feladataihoz viszonyított lemaradására. A CSKP X kongresszusa megállapította, tervezésünk ezen hiányossága abból ered, hogy terveinket nem támasztjuk alá teljes egészükben reális és amellett progresszív tervezési adatokkal. Ezek között vezető helyet foglal el a gyártás-kapacitás, amelynek helyes megállapítása és ellenőrzése, valamint legjobb kihasználási módjának ismerete tökéletesebbé teszi mind a rövidebb, mind a hosszabb időszakra beállított ún. perspektivikus tervezést. A gyártási kapacitások állandó ellenőrzésének fontosságára jellemző, hogy több kormányrendelet szabályozza végrehajtásukat. A legutóbbi, 1955. III. 16án kelt határozat értelmében kidolgozott irányelvek, amelyek gyártási ágazatok és gyártási csoportok szerint állapíttatják meg a gépipari üzemek kapacitását, kiegészítik, egyszerűsítik egységesebbé és pontosabbá teszik az eddig érvényben volt kapacitás-megállapítási módszereket. A gépipari üzemek gyártási programjainak, gyártmánytípusainak és az alkalmazott gyártástechnológiai eljárásainak különbözősége nem engedi meg olyan utasítások kidolgozását, amelyek felölelnék a feladat minden problematikaját. Szükséges tehát, hogy a gépipar dolgozói az általános érvényű irányelveket kezdeményezőleg kiszélesítsék és kiegészítsék gyártási ágazataik, üzemeik különleges adottságai, viszonyai szerint. Éppen ezért a gyártáskapacitás megállapítása, eredményeinek ki értékelése és felhasználása az üzem tervosztályának, technológiai-, gyártási-irányító-, munka- és bérosztályának, valamint a főmechanikus-osztályának szoros együttműködését kívánja meg. A gyártási kapacitás meghatározása mindenekelőtt az üzem rejtett gyártási lehetőségeinek feltárását, az így feltárt tartalékoknak kihasználását célozza. Értékes adatai irányt szabnak a műszaki-fejlődési terveknek és a műszaki-szervezési intézkedések tervének is. A termelőképesség meghatározása nem azt a célt szolgálja, hogy azzal szabjuk meg az adott év gyártási tartalmát, hanem annak megállapítását, milyen tartalékokat lehet fokozatosan mozgósítani a gyártás további fejlesztése érdekében? Ha az adott év gyártási programjához viszonyítjuk a kapacitás számítással meghatározott eredményét, megkapjuk a kapacitás kihasználásának mértékét. A kettő különbsége viszont feltárja a gyártási teljesítőképesség tartalékát. A kapacitás a technika fejlődésével, a technológia tökéletesedésével, a gyártásszervezés és tervezés magesabb szintre emelésével, újabb, tökéletesebb munkamódszerek bevezetésével, a dolgozók műszaki képzettségének fejlesztésével állandóan növekedik. Szükséges tehát, hogy számításainkat évről évre — sőt rövidebb időszakokban is — megismételjük és az eredményeknek megfelelően igyekezzünk gyártási tervünket tökéletesíteni, termelésünket fokozni, gazdasági eredményeinket gyártási berendezésünk jobb kihasználásával állandóan javítani. Mint javarészben közszükségleti cikkeket gyártó üzemnek, az életszínvonal állandó növekedése következtében fokozott fogyasztással kell számolnunk, tehát elsőrendű kötelességünk, hogy gyárunk kapacitásának legjobb kihasználásával vegyük ki részünket fogyasztóink jó ellátásából. A maximális termelőképesség meghatározásénak legfontosabb alapelveit figyelembe véve a következő eljárással állapítottuk meg üzemünk folyó évi és jövő évi kapacitását: Az egész üzem kapacitását annak az üzemrésznek kapacitása határozza meg, amely a leghatékonyabban biztosítja az alapvető gyártási eszközök kihasználását. Ez rendszerint az az üzemrész, vagy műhely, amelynek berendezése, gépei a gyártás legfontosabb, más gépekkel nem pótolha.ó munkaszakaszait (operációit) végzik. Üzemünk esetében ez a műhely a lemezfeldolgozó sajtoló műht lye. Tekintettel arra, hogy egy ilyen gyártási szakasznak gépparkja különböző munkagépeket foglal magában, kiválasztottunk 1<özülük három olyan gépcsoportot, amelyeken a legfontosabb, más gépeken el nem végezhető operációkat végezzük. Erre a három gépcsoportra kivetítettük egyrészt a folyó évi gyártási terv gyártmánymennyiségeire eső gépcsoport-normaórákat, másrészt a jövő évi tervmennyiségekre eső — az 1955. évhez viszonyítva — szilárdított normaórákat. Az egyes gépcsoportok összesített nqrmaór.iiból és a normateljesítés átlagából kiszámítottuk a ténylegessn szükséges muhkaórák számát. Ezen munkaórák viszonya az egyes csoportok gépeinek napi 16 órás üzeme által meghatározott évi időalapjához megadta a kihasználás mértékét Végül a gépcsoportok közül kiválasztottuk a legfontosabbat, s annak áttételei koefficiensével, amely a kihasználás mértékének fordítottja, végig szorozva az egyes gyártmánycsoportok évi tervmennyiségét, megkaptuk azokat n gyártmánymennyiségeket, amelyek előállítására — mint maximumra — fel vagyunk készülve. A kapacitásszámításokat sosem szabad az ún. szűk keresztmetszetekre irányítani, mert így olyan eredményeket kapunk, amelyeket maguk a jelenlegi gyártási eredmények megcáfolnak. De a kapacitásszámítás alkalmas éppen a s-ük keresztmetszetek leleplezésére, megmutatja, milyen munkahelyek pótlására, helyettesítésére kell intézkedéseket tennünk, hogy helyreállítsuk a termelőeszközök egyensúlyát. Kapacitásszámításaink feltárták előttünk, hogy például kályha- és tűzhelygyártásunkten — öntvénykooperáció biztosítása esetén — 1955-ben 20 százalékkal, 1956-ban 35 százalékkal magasabb termelésre vagyunk berendezkedve. Megmutatták azonban azt is, hogy forrasztógépeink nem fedezik szükségletünket és ezért bizonyos gyártmányainknál az eddig több részből forrasztott lemezalkatrészeket egy darabból kell kisajtolnunk. Ezek a számítások arra is módot nyújtanak, hogy megállapítsuk a gép „generáljavításának" sürgősségi sorrendjét, az üzemek közti gépcserék, gépátutalások és nem utolsó sorban a gépi beruházások szükségét. Az országos viszonylatban végrehajtott és a minisztériumban összesített gépipari kapacitásszámítások jelentős tartalékokat tárnak fel, nemcsak az üzemek termelésének fokozhatósága, hanem a kihasználatlanu'. heverő gépek és berendezések célszsrű átcsoportosítási lehetőségeinek tekintetében. Kiküszöbölhetők az indokolatlan gépi beruházási igénylések, meghatározható a valóban szükséges beruházások iránya és mértéke. így kapcsolódik a kapacitások megállapítása abba a szocialista tervezési renszerbe, amely nemzetgazdaságunkat céltudatosan és állandóan fokozódó jólét útján vezeti. -•A füleki Kovosmalt tervosztálya ....... f Nagyszerű eredményeket érnek el a géppel dolgozó vakolócsoportok Az ostravai és a környékbeli építkezéseken dolgozók az utóbbi hónapokban efi.vre szebb eredményeket érnek el a géppel véqzett vakolásban. A karvíni nyolcemeletes kórház építésének befejező munkálatain a múlt hónapban kezdte meg a munkát a Frantisek Ruibr elvtárs vezette vakolócsoport. A csoport vezetője és tagjai már nagy gyakorlatot szereztek a qéppel végzett munkában. Mostani munkahelyükön műszakonként 8 óra alatt átlag 52,9 négyzetméter falat vakoltak be személyenként. Hudec elvtárs opavai vakalócsoportja is kitűnő eredményt ért el. műszakonként 50.8 négyzetméter falat vakolnak be a csoport tagjai. Más koművescsoportok is szép eredményeket érnek el. Kubin elvtárs Ostraván dolgozó 6 tagú csoportja fejenként 49.9 néqyzetméter. Nepla elvtárs 7 tagú csoportja pedig egyénenként 45.2 négyzetméter falat vakol be. Valamennyi vakolócsoport kifogástalan minőségű munkát végez a gép seqítséqével. Girásek Ede, Opava. (13) Zatykó szükségesnek tartotta, hogy megnevezze azokat a pártonkívülieket, akikre a párt támaszkodhat és akik kitüntetésnek veszik, ha a párt határozatét végrehajthatják. Többek között felsorolta Marosit, Telekest, Gyeszat Rudit, Kelét és ,Nagy Jánost, Nagy Sándort, Szabó és Nagy Fent, Otrubát, Bozsakit, Csente Ferit és a Plavec-család tagjait, akik közül két fivér meglepetésszerűen éppen most, !

a legválságosabb időben jelentkezett a szövetkezetbe. A pártszervezet elfogadta a javaslatot és határozatot hozott, hegy az őszi munkálatokat, tehát a rizs, a kukorica betakarítását két műszakban, éjjel-nappal, szakadatlanul ke'.I végezni. Ezt egyrészt a rizsaratás, másrészt az őszi szántás sürgősen megköveteli. Erről az aktíváról, amely először hozta össze a kommunistákat a szövetkezet legjobb dolgozóival — a párt és a szövetkezet vezetősége ma is mint a fejlődés döntő állomásáról beszél. A pártonkívüliek egyöntetű lelkesedéssel elfogadták a párthatározatot és a kommunistákkal vállvetve fáradhatatlanul dolgoztak a r'zstelepen. Keserves munka volt, mert a természet is mintha próbára akarta volna tenni elhatározásukat, sűrű esőt zúdított a földekre. Térdig latyakban kellett a rizst aratni, a répát szedni, szállítani, mégis megállták a helyüket. Zatykó szerint ez az első aktíva — amely a következő évek folyamán meghonosodott az Ifjúsági Faluban — úgyszólván csodákat művelt -az emberekkel. Olyan tagokat is mozgósított, akiknek eddig igen kevés fogalmuk volt a párt jelentőségéről. Pusztán az a tény, hogy a párt kitüntető bizalommal fordul egyenesen hozzájuk, mélységesen megindította ókat és az aktívát ünneppé avatta szemükben. A vita során elhangzott felszólalások őket is arra ösztönözték, hogy őszintén megmondják véleményüket és javaslataikkal hozzájáruljanak az egyre tornyosuló sürgős munka sikeres elvégzéséhez. Ekkor kerültek először szoros érintkezésbe a párttal, hallották a kommunisták hangját, akik úgy beszéltek a szövetkezetről, mint a közös vagyonról, amelyért felelősséggel tartoznak önmaguknak, a pártnak és az egész ország dolgozóinak. Ez a hang bennük is növelte a felelősségérzetet és ráébresztette őket arra, hogy ennek a földnek ők a gazdái, és tőlük, munkájuktól függ, milyen életet biztosítanak maguknak. Ezt ugyan eddig is naponta hallották, de igazi jelentőségét és értelmét csak most, ezen az aktíván fogták fel. Valamennyien úgy érezték, hogy erejük rejtélyes módon megkétszereződik és képesek lesznek arra, hogy szövetkezetükben valóra váltsák a párthatározatot. Zatykó szívvel-lélekkel bekapcsolódott a munkába, bár égési sebei még nem gyógyultak be teljesen. A rizsaratás, cséplés és behordás munkálatainak- irányítását Mrskával együtt vállalta és a többiekkel együtt úgy dolgozott a térdig érő sárban, akárcsak tavasz idején az áradásban. Turcsina a répa és kukorica betakarítását vezette, Urbancsok az állatállomány gondját viselte mint zootechnikus. Egyébként valamennyi vezetőségi tag külön-külön konkrét feladatokat vállalt e rohammunkánál, amelynek célja nemcsak a termés megmentése, hanem az ellenzék megsemmisítése és az egység megteremtése volt. A párttagok és a legjobb dolgozók önfeláldozó példás munkája valóban magával ragadta a tagság zömét, es a sár, a zuhogó eső, majd a fagy közepette fáradhatatlan kitartással végezték feladataikat. Mondják, hogy e keserves hetekben a mostoha viszonyokkal vívott elszánt harcban nem egyszer úgy alakult a helyzet,, hogy az elkeseredést szertelen vidámság váltotta fel. Otruba János például, aki úgy ragaszkodott lovaihoz, akárcsak legjobb barátaihoz, a fáradhatatlan dolgozók közé tartozott. Átlátszó tiszta kék gyerekszeme ragyogott az örömtől, ha egy nap egy fordulóval többet sikerült végeznie a rizs behordásánál. Egy ízben kocsiját annyira megrakta rizskévékkel, hogy lovai minden erőlködésük ellenére képtelenek voltak kihúzni a súlyos terhet a tapadós, agyagos sárból. Otruba tehetetlenségében a térdig érő sárban körülcammegta kocsiját, az egyik majd a mL.sik lóhoz fordult, kért, könyörgött nekik, hogy mozduljanak, ne hagyják cserbe, végül torkaszakadtából ordítozott rájuk, dühösen szitkozódott, de ostorral nem nyúlt hozzájuk és a tagok legnagyocb meglepetésére azt sem engedte, hogy könnyítsenek a lovak terhén. Nem és nem. Azt mondotta a körülállóknak, akik segíteni jöttek, hogy csak hagyják. Nem csalódhat az állataiban, elvégre hűségesen gondozta, jó takarmánnyal látta el őket. sokszor maga nem ebédelt rendesen, de a lovaknak pontosan megadta a nekik járó adagot. Nem kíván tőlük lehetetlent. Otthon Árvában az apjának is volt egy pár lova,- azoknak hegynek felfelé kellett a terhet húzniuk, jól tudja 0 mennyit bír el egy ló. Otruba elkeseredésében és csalódásában bőbeszédűséggel próbálta elrejteni szégyenét, csalódását. Ez a harmincéves kiváló szövetkezeti kocsis, aki a szövetkezethez oly feltétlen hűséggel ragaszkodott, akár gyermek az anyjához, a lovaktól is hűséget követelt. Ügy beszélt róluk, mintha megállapodást kötöttek volna, hogy a rendes bánásmódért engedelmeskedni fognak neki. Most, hogy megrekedtek az agyagos sárban és újra szemerkélni kezdett az átkozott eső, elkeseredésében könnyezett és maszatos arcán a könnyek egybefolytak a homlokáról lecsurgó verejtékkel és esőcseppekkel. Negyedórai pihenés után kissé megnyugodott, pokróccal takarta le a jól táplált lovak széles hátát, hízelkedve nógatta őket, újra, újra megveregette nyakukat, farukat s ők ágaskodva nyerítettek, mintegy értésére adták, hogy megértik és mindent elkövetnek, ami erejükből telik. És valóban, amint újra kezébe vette a gyeplőt, a lovak izmaikat egyszerre megfeszítve olyan lendülettel ragadták ki a kocsit a sárból, hogy Jano nem tudott velük lépést tartani, még gumicsizmái is beleragadtak a sárba. De bánta is ő a csizmákat, csak annak örült, hogy Iám, mégsem csalódott lovaiban. Megtörtént azonban, különösen kései alkonyati órákban, hogy a lovak már fáradtak voltak és nem bírták tovább a munkát. Ilyenkor bizony ki kellett őket fogni, a megrakott kocsi meg éjszakára ott maradt a sárban és csak reggel tudták kivonszolni. December elején azonban már nemcsak az agyagos sár, hanem a fagy is fogvatartotta a kerekeket. Ezen úgy segítettek, hogy meleg vízzel öntözték a fagyott göröngyöket. Miután ez többször megismétlődött, kénytelenek voltak a téli hajnalban kondért felállítani a szabadban, hogy vizet melegíthessenek benne. A lépten-nyomon fellépő nehézségek ellenére is lankadatlan kitartással folytatták munkájukat. A fonák helyzetek az első napokra emlékeztették őket. amikor a konyha híján kint a szabadban főzték ebédjüket. Erre most is sor került, amikor a hideg estéken a rizstelepen arattak. Mialatt az asszonyok apróságaikkal szép álmukat aludták az úi családi házakban, a férfiak kisebb pihenők alatt nyulat fogtak és a kondérban nyúlpaprikást főztek. A romantikus vacsorának később híre járt és a répaszedők is követték a rizsesek példáját. Egy kis ital sem hiányzott, mert a meggémberedett tagokat egy kicsit fel kellett melegíteni. És az éjszakában dalok keltek szárnyra, melyek messze-meszsze elszálltak és világítottak akárcsak Kele Gábor Sztálinyecének két reflektora a sötét éjszakában. A Sztálinyec mélyszántásával egyidőben egy másfajta erő ugyancsak mélyszántást végzett az emberekben. Rohammunkával sikerült ugyan részben megmenteni a termést, de nem lehetett behozni azt, amit a tagság egész esztendőben elmulasztott. A rohammunka nem hozhatta a gyökeres változást, a munkaegység értékének megszilárdítását. Ehhez a szerencsétlen esőzés is hozzájárult, amely a rizstermést nagyjában tönkretette. Előrelátható volt, hogy az évvégi elszámolásnál egy fillér osztalékot sem kapnak. Azok, akik teljes hévvel kapcsolódtak a párthatározat megvalósításáért folyó munkálatokba, és éjjel-nappal törték magukat a termés megmentéséért, ha nem is nagy örömmel, de tudomásul vették a tényeket. Látták, hogy minden erőfeszítésük ellenére a rizskévékből, amelyeket oly óvatosan és vigyázva hordtak a karjukon, akárcsak az apró gyermekeket, a legkisebb mozdulatra sárba pereg a szem. Mégsem zúgolódtak, nem keseregtek ... Tudták, hogy egy rossz esztendő végére járrjak, a bajokban ők is hibásak, de feltétlenül bíztak a jövőben és levonták a tanulságot: mindent elkövetnek, hogy a hibák ne ismétlődjenek meg. Az mindenesetre megnyugtatta őket, hogy önfeláldozó munkájukkal egy hektárról legalább 15 mázsa rizst sikerült megmenteniük. Ez is valami, óriási értéket jelentett, hisz 80 hektár rizstermésről volt szó. Azok azonban, akik távolról nézték a sárral, esővel és faggyal vívott harcot, a rideg tényekre hivatkoztak, hogy hát itten a talaj nem termi meg a rizst, sem a kapásnövényeket és az egész Ifjúsági Falu reménytelen rögeszme. Megjósolták a szövetkezet közeli bukását. A meggondoltabbak, az óvatosabbak viszont azt híresztelték, hogy nincs más segítség, olyan vezetőséget kell választani, amely sokkal megértőbb és elnézőbb a tagsággal szemben. Nem csap lármát, ha a tag , félhektár helyett egész hektárt művel meg a háztáji gazdálkodásban és az ellen sincs kifogása, ha egy tag három-négy tehenet tart. Ez az új vezetőség attól is eltekintene, hogy a tehéntulajdonos tejet adjon be. A vezetőség végül is arra való, hogy védje a tagság érdekeit. Ezt minden épeszű embernek be kell látnia. Vajon a mostani helyzet nem igazolja-e az ő álláspontjukat? Végül is, ha a szövetkezetben nem is sikerül a termés, de a háztáji megtermi, ami ke'l. Mert mégis csak könnyebb egy hektár földet rendben tartani és kiirtani belőle a gazt, mint az óriási táblákról. Na és a tehenek ügye? Csak nem bolond a tag azért tartani tehenet, hogy a töjet beadja?! Ki hallott ilyet?... Akkor inkább kecskét tart. Még a kecsketej is hoz annyit a tisztességes embernek, hogy meg tudja vásárolni az olcsó gumicsizmát, meg az olcsó ruhát. * így beszéltek az elégedetlenkedők, a hangoskodók az esti órákban egyegy füstös szobában vagy konyhában, mialatt a becsületes tagok kinn a határban emberfölötti erővel igyekeztek elvégezni a rizsaratást és a répaszedést. Egy sem akadt köztük, aki arról beszélt volna, hogy azoknak, akik az olcsó ruhát, gumicsizmát készítik, szintén szükségük van olcsó tejre, húsra, lisztre. (Folytatása következik.)