Uj Szó, 1955. augusztus (8. évfolyam, 184-209.szám)

1955-08-13 / 194. szám, szombat

6 UISW Í955. augusztus 13. A

mióta Marx és Engels felfedezték a társadalom fejlődésének objektív törvényszerűségeit általában és a kapitalista társadalomét különösképpen, azóta a kapitalizmus elkerülhetetlen elmúlása és a kommunizmus keletkezése a „széplelküek" és a szegények hitéből a tudomány üqye lett. S mivel Marx ís Engels ezen objektív fejlődési törvényszerűségekkel egyidőben felfedezte a munkásosztályban azok megvalósításának szubjektív^ tehát személyi tényezőjét, szükségszerűvé lett, hogy a kommunizmus a munkásosztály személyes, tehát szubjektív ügyévé váljék. Ez azt jelenti, hogy a munkásosztálynak és a többi kizsákmányolt osztályoknak is erkölcsi és politikai kötelességük megismerni a kapitalizmus megszüntetésének és a kommunizmus megteremtésének törvényszerűségeit s politikai és gazdasági gyakorlatukat ezen megismeréssel vezettetni. Közvetlenül a munkásosztály és az összes dolgozók pártjának, a kommunista pártnak egyik legfőbb feladata * lvégezni ezt a tömeg tanító és nevelőmunkát azzal, hogy írásban és élőszóval. újságokkal, brozsúrákkal. tanfolyamokkal, pártoktatással s hasonló módon és eszközökkel a marxizmusleninizmus elméleti tanítását belevígye a tömegek tudatába. Minél nagyobb sikerrel végzik a párt különféle szervei a marxizmus-leninizmus elméletének propagálását, annál biztosabban, gyorsabban és kevesebb anyagi, politikai és erkölcsi veszteséggel dönti meg a dolgozó nép a kapitalizmust és építi fel romjain a kommunizmust. A ma még létező kapitaüsta országok munkásságának és általában dolgozó népének siralmas helyzete a legékesebb bizonyítéka a marxizmus-leninizmus elmélete, semmivel sem helyettesíthető nagy .leientőségének a munkásosztály politikai gyakorlata számára. A mi pártunk ebben a tekintetben is óriási tömegnevelő és tanító munkát végzett eddig. A rnarxizmus-leninizmus elméletét a pártpropaganda tényleg elterjesztette a dolgozó tömegek széles rétegeinek tudatába. Kitűnt azonban, hogy a marxizmus-leninizmus tanainak ezen elterjesztése főképp kvantitatív oldalával jelentós, míg kvalitása sok kívánnivalót tartalmaz. Persze, a tömegek közkincsévé tenni a marxizmus-leninizmus elméleti tanítását, annak legalább is világnézeti, gazdasági és politikai tartalmát, nem könnyű dolog. Ahhoz jó propagandisták, tehát jó tanítók és nevelők, írók, tudósok és művészek s hasonló káderek szükségesek, amelyek, sajnos, nem teremnek minden bokorban, hanem hosszú ideig tartóan nevelödnek. A marxizmus-leninizmus propagálásának jó kvalitása ezen személyi feltételen kívül a tanítás bizonyos segédeszközeinek jelenlététől is függ. A marxizmus-leninizmus elmélete nem válhat a tömegek sajátjává, húsává és vírévé csupán előadások hallgatása segítségével, meg azzal, hogy a klaszszikusok müveinek tanulmányozását ajánljuk nekik. Természetesen a klaszszikusok müvei a főforrása! a tudományos világnézetnek, politikának és gazdaságtannak, de ahhoz hogy a tudás ezen forrásai a széles tömegek számára hozzáférhetővé váljanak, föltétlenül szükség van egy közvetítő eszközre: tankönyvre. Nem kell különösképpen bizonygatni, milyen óriási jelentősége volt a jó tankönyvnek az SZKP történetének a tömegek által való megértésében s azt, mily sok tökéletlensége volt a politikai gazdaságtan elmélete oktatásának főképp n.tert, mert nem volt jó tankönyvünk. S a tömegek ezen elméleti fogyatékossága azután jelentkezett a szocializmust építő gyakorlatukban. Bizonyos, hogy ezen gyakorlat számos hibáját és elégtelenségét, valamint ezen gyakorlat vezetésének és irányításának gyakran tapasztalt helytelenségét az okozta, hogy a gazdaság irányítóinak és dolgozóinak alacsony színvonalon állt és áll az elméleti képzettséqük. A vezetők és a tömegek ökonómiai tudásának elmélyítését biztosítja ezután a politikai ökonómia azon tankönyve. amelyet a legkiválóbb szovjet teoretikusok kollektívája írt s amelynek előzetes megvitatásában maga Sztálin elvtárs is igen tevékenyen vett részt. Hiszen ez az a híres könyv, amely kiváltotta Sztálin elvtárs utolsó geniális müvét „A szocializmus közgazdasági problémáiról a Szovjetunióban". A budapesti Szikra könyvkiadó a napokban jelenttette meg ezt a könyvet magyarnyelvű fordításban s ezzel megteremtette az objektív feltételét annak, hogy a magyar dolgozók is tovább fejleszthetik elméleti tudásukat a politikai gazdaságtanban. E

zen tankönyv elméleti és gyakorlati jelentőségét felmérni persze lehetetlen egy újságcikkben a ezért írásunknak csupán az a célja, hogv felhívja rá a dolgozók figyelmét és kiemelje tartalmának néhány főbb összetevőjét. A politikai ökonómia ezen tankönyve rövid összefoglalása annak a lényegA politikai gazdaságtan TB JS rr > -m r rr m aíapweto tankonywerol nek, amit a marxizmus-leninizmus klasszikusai az emberi társadalom anyagi termelésének és elosztásának fejlődési törvényeiről tanítottak s azonkívül továbbfejlesztése ezen elméletnek a felvetődött új problémákra adott feleletekkel. A tankönyv három fő fejezetre oszlik. Az első fejezetben igen összevont formában „a kapitalizmust megelőző termelési módiikról" kapunk szemléletes képet, a másodikban „a kapitalista termelési módról" s végül a harmadikban „a szocialista termelési módról". Mind a három fejezet ismeretanyagát a tankönyv írói a materialista-dialektika módszerével dolgozzák fel és magyarázzák az olvasóknak s ezzel nemcsak érthetően és meggyőzően tanítják a marxista-leninista elmélet ezen meglehetősen nehéz tartalmát, hanem ezenkívül számos elméleti és módszertani kérdésben is helyes megoldást nyújtanák. Ebben a tekintetben a tankönyv megjelenésével a politikai ökonómia tudománya magasabb szintre emelkedett, mert komoly tudományos kísérletet jelent elméleti feleletet adni egész sor kérdésre, melyet a kapitalizmus és a szocializmus fejlődésének mai szakasza emelt ki. s mely feleletre a dolgozó tömegek gyakorlati osztályharcának van égető szüksége. A kapitalizmus előtti társadalom gazdasági alakulatainak ismertetésében az új, a helyesbítés az eddigi ismertetéssel szemben abban van, hogy a tankönyv, ezen társadalmi alakulatok ökonómiáját ismerteti s nem a történelmét, mint azt az eddigi elmélet tette. A tankönyv az anyagi termelést és elosztást vizsgálva felfedi elsősorban a termelőerők fejlettségi fokát s a nekik megfelelő termelési és elosztási viszonyokat, aztán rámutat konkrét ellentmondásukra, mely formálja az illető társadalmi alakulat fő gazdasági törvényszerűségét s végül kimutatja azokat a belső okokat, amelyek hatása következtében a tárgyalt társadalmi alakulat a romlása felé kénytelen haladni. A fennálló termelési és elosztási rendszer és társadalmi alakulat keletkezése, felvirágzása és elmúlása, s helyébe egy magasabb rendű s tökéletesebb termelési s elosztási mód keletkezése törvényszerű folyamatnak van feltüntetve. A

z ősközösség ökonómiájának tárgyalásánál a tankönyv írói különösen a termelőerők közös tulajdonának helyes értelmezésére fordítanak nagy gondot s azt a tényt hangsúlyozzák, hogy a termelőeszközök közössége csupán csekély egyént számláló törzsi szervezetekre korlátozódott. A termelőerők és termelési viszonyok egységének alacsony fejlettségi foka határozza meg azután az ősközösség ökonómiájának alaptörvényét. Az ősközösségi társadalmi gazdálkodás és elosztás alaptörvényét a marxizmus-leninizmus történetében először így fogalmazták meg a tankönyv írói: Megteremteni az emberi létfenntattáshoz minimálisan szükséges anyagi javakat, az egész társadalom. tehát egy törzs egyéneinek közös munkájával, primitív szerszámok segítségével az egész társadalom javára. Az ősközösség termelési viszonyai több mint kétszáz évezreden át léteztek és határozták meg a gazdasági élet jellegét. A termelési viszonyok ezen merevsége azonban nem jelenti azt, hogy a termelőerők és az egész gazdálkodás egy szinten állt volna, nem fejlődött volna. Az ősközösségben a termelőerők óriási fejlődésen mentek keresztül, amíg a „kőbaltától" a bronzbői. majd vasból készült szerszámokig eljutott az ember. A tankönyv újdonsága itt abban van, hogy megszűntette az ősközösségnek korszakokra való felosztását, amelyet Morgantól, az indián ősközösségek híres kutatójától Marx és Engels is átvett s a marxizmus-leninizmus eddig használt. Ezen korszakokra osztás szerint az ősközösség társadalmának története a vadság és a barbárság korszakára oszlik szét. A vadság korszakának van alsó-, közép- és felsőfoka, míg a barbárságnak csupán alsó- és felsőfoka. A tankönyv írói Engels kritikájára támaszkodva fölöslegesnek tartják ezt a nem ökonómiai alapon álló periodizációt az ökonómiai tudományban. Ehelyett több figyelmet szentelnek a matriarchátusnak (anyai jog korszakának) és a patriarchátusnak (apai jog kora), mert ezekben tükröződnek a gazdaságban végbemenő változások. Az ősközösség után a rabszolgatársadalom gazdaságának főbb jellemvonásait tárgyalják a tankönyv irói. A termalőerők és a társadalmi munkamegosztás fejlődésének tüzetes vizsgálása során a tankönyv írói kimutatják a termelőeszközök magántulajdo- > nának a közös tulajdon rovására történő keletkezését s ennek következményét: a csere és a vagyoni egyen* lőtlenség keletkezését. Ezek a tények voltak az objektív okai az ősközösség gazdasági romlásának s egyúttal feltételei a rabszolgatársadalom keletkezésének. A közvetlenül társadalmi munka helyére a magántulajdonon alapuló egyéni munka lépett, melyet a csere folyamata fűz össze társadalmivá s ezzel a törzsi szervezet, amely nem ismert kizsákmányolót és kizsákmányoltakat, osztálytársadalommá alakult át. Ebben a szakaszban ismerkedik meg az olvasó azokkal az ökonómiai kategóriákkal, amelyek ugyan még nem jellemzőek a rabszolga termelési viszonyok között gazdálkodó társadalomra, de benne bukkannak fel először a történelem folyamán és neki szolgálnak, mint az áru, a pénz, kereskedői tőke. uzsoratőke és hasonlók. Kár, hogy a tankönyv írói nem eléggé szervesen vezetik le ezeket a kategóriákat a rabszolgatársadalom gazdaságából és nem elég konkréten mutatják ki azt, hogy miként szolgálták ezek a gazdasági valóságok a rabszolga-gazdálkodás javát. Érdeme ennek a szakasznak még az is, hogy meg van benne fogalmazva a rabszolgatársadalom gazdaságának alaptörvénye. A rabszolga termelési mód célja ezen törvény szerint az volt, hogy az élősdi rabszolgatartók osztálya kisajátította a rabszolgák termelte többterméket a termelőerők (beleszámítva a rabszolgákat is) teljes magántulajdona alapján, a nyers erőszak segítségével és a szabad, de szegény parasztok és kézművesek rabszolga sorsra juttatásával. A

rabszolga termelési viszonyok végül is szűkekké váltak s fojtogatni kezdték a termelő erőket. A termelőerők mind élesebb harca a termelési viszonyok ellen végül is a rabszolga termelési mód és vele együtt a rabszolga munkán épült egész társadalom felbomlásával végződött. A tankönyvben a feudalizmus keletkezése főképpen annak nyugateurópai fejlődése szerint van ismertetve s csupán figyelmeztet a tankönyv arra, hogy a feudalizáciős folyamat nem minden országban és földrészen volt teljesen azonos. Azok a néptörzsek például, amelyek részt vettek a római rabszolga munkán épült társadalom megdöntésében, mint a szlávok, magyarok stb. s amelyek még törzsi szervezetben éltek a feudalizmusban, nem a rabszolga termelési viszonyokon keresztül, hanem közvetlenül tértek át a feudalizmusba. A feudális termelési viszonyok azért haladóbb természetűek a rabszolgatermelési viszonyoknál, mert a közvetlen termelők, vagyis a jobbágyok már csak részben s nem teljesen, mint a rabszolgák, függnek uruktól, aki mint a legfőbb termelőeszköz: a föld ura, bizonyos természetbeni szolgáltatások fejében földet juttat nekik. A földesúr- iobbágyi termelőviszonyban a munka produktivitása a rabszolgamunkához , viszonyítva jelentősen emelkedik. A feudális társadalmi gazdálkodás alaptörvénye így határozza meg a feudális termelési mód célját: a feudális termelés és elosztás célja az, hogy a feudális osztály élősdi szükségletei fedezésére kisajátítsa a társadalmi terméktöbbletet, amelyet a jobbágyok termelnek a föld feudális tulajdona és a termelő parasztok nem teljes tulajdona alapján és segítségével. A tankönyv ezen szakaszában ismenkedik meg az olvasó azzal a történelmi folyamattal is, amelynek következtében a feudalizmus ölében kezdetét veszi egy új lényegü társadalmi gazdálkodás: a kapitalista gazdálkodás. Megtudjuk itt. Hogy a társadalmi munkamegosztás és a termelőeszközök magántulajdonának további fejlődése következtében az egyszerű árutermelés nagy lendülettel halad tovább. Az árutermelés hat a feudális naturális gazdálkodásra és felbomlasztja azt, a termény- és munkajáradékot pénzjáradékra változtatja és ezzel a végletekig kiélezi a jobbágyság és feudális urak és gazdag kézművesek viszonyát. Látjuk, hogyan teremtődnek meg fokozatosan a feudalizmus ölében a kapitalista termelési viszony feltételei: a pénzben gazdag kereskedő és a „szabad" (értsd: földesurától vagy céhmesterétől felszabadult s minden anyagi létfeltételtől megszabadított jobbágy vagy mesterlegény) áruvá vált munkaerőtulajdonos. A kereskedő-tőkének és az eredeti tőkefelhalmozás folyamatának (amely abból állt, hogy a földesúr erőszakkal elvette jobbágyai földjét, őket földönfutókká tette s bérmunkával dolgoztatott földjein) nagy szerepét a kapitalista termelési viszonyok kialakulásában a feudalizmus ölében a tankönyv már itt tárgyalja. A termelés és elosztás fejlődési törvényeinek megvilágítása és tanulmányozása a kapitalizmus előtti társadalmi formációkban nemcsak elméleti, hanem gyakorlati jelentőségű is, mert alapot nyújt azon népek fejlődésének világosabb megértéséhez, amelyeknek gazdasági jelene még napjainkban is magán hordja ilyen múltjuk maradványait, vagy amelyeknek kapitalizmusa hanyatló, fejlődési szakaszában magasabb fokon visszatér ezekhez a régmúlt létformákhoz. A

kapitalista termelési mód ismertetésére szánt fejezet két részből áll. Az első részben Marx „Tőke" című alapvető művében összefoglalt gazdasági tanításának lényegét a kapitalizmus ún. szabad konkurrencia uralta korának gazdasági törvényeiről és jelenségeiről ismertetik a szerzők. A második részben a monopolista kapitalizmus gazdasági jelenségeit és törvényeit ismertetik Lenin és Sztálin errevonatkoző elmélete alapján. Marx tudományos kutatásai a kapitalizmus gazdasági életének területén valóságos forradalmat jelentettek azért, mert az egyedül helyes nézőpontból: a munkásosztály nézőpontjából végezte őket, amely nézőpont párosulva az egyedül tudományos dialektikus-materialista módszerrel, lehehetővé tette a tőke és a munka viszonyának mélyen igaz megismerését. Felfedezte az értéktöbblet törvényét, mint a kapitalizmus alaptörvényét, amely meghatározza a kapitalista termelés és elosztás fejlődésének egész jellegét elkerülhetetlen elmúlásával együtt. Az értéktöbblet elméletéből kiindulva a kapitalizmus konkrét elemzése alapján Marx gondolatokban reprodukálta a kapitalista gazdasági élet bonyolult objektív valóságát és annak törvényszerűségeit. Felfedezte a kapitalista tőke-felhalmozódás törvényét és azt, hogy ennek következtében a burzsoázia kezében óriási vagyon halmozódik fel, míg ugyanakkor a társadalom másik pólusán nöttön nő a dolgozók nyomora, munkanélkülisége, éhhalálra ítéltsége. A munkásság abszolút és relatív nyomorának fokozódása a kapitalizmus kérlelhetetlen szükségszerűsége. Míg a munkásosztály összbére az USA-ban 1889-ben a kapitalisták össznyereségének 70%-a volt, 1918-ban már csak 610/

0-a, 1929ben csak 47%-a és 1939-ben 45%-a! A kapitalizmus fejlődésével mindinkább kiéleződik annak alapellentmondása a munka társadalmi jellege s termékeinek kapitalista magántulajdonon alapuló egyéni kisajátítása között. Ezzel együtt nő a kapitalista gazdálkodás anarchiája s a kizsákmányoló és kizsákmányolt osztályok ellentéte. A kapitalista gazdaságot ellentmondása időnként válságba döntik, amelyek hovatovább katasztrőfálisabb jellegűvé válnak. A termelőeszközök és a kapitalista termelési viszonyok ellentéte mind tűrhetetlenebbé válik s az egész gazdasági rendszer mind lehetetlenebbé lesz. A kapitalizmus fejlődési törvényeinek hatása következtében nemcsak elmúlásának feltételei teremtődnek meg, hanem ugyanakkor a szocialista termelési és elosztási mód anyagi (fejlett technika) és egyéni (fejlett munkásság és szövetségesel) feltételei is. A kapitalizmus imperialista szakaszát a tankönyv Lenin szellemében, mint annak legfejletteb, de egyúttal már haladó állapotát tárgyalja, amelyben az előző fejlődési szakasz szabad konkurrenciájának uralmát a monopóliumok uralma váltotta fel. A monopóliumok uralmából következik, hogy az áruk árai értéküknél magasabbakká lesznek, s a kapitalizmus előző szakaszán uralkodó „közepes nyereség" törvényét a „maximális nyereség" törvénye váltotta fel. A tankönyv külön fejezetet szentel az imperializmus gyarmati rendszerének és a gyarmati lakosság folyton erősbödő szabadságharcainak. A tankönyv nagy figyelmet szentel annak a világtörténelmi jelentőségű ténynek, hogy a világkapitalizmus saját objektív törvényszerűség dí hatása következtében már régen az általános válság állapotában vonaglik. Rámutat arra a körülményre, hogy a kapitalizmus általános krízise ugyan halálos állapot, de mivel Igeri hosszú lefolyású folyamat, azért lehetséges és meg is valósítható a két ellentétes gazdasági rendszerű világ békés együttélése, A tankönyv továbbá megvilágítja az okát és jelentőségét annak, hogy a második világháború után az addig egységes világpiac kettéhasadt, hogy a kapitalizmus egyenlőtlen fejlődésének törvénye a gazdasági és politikai téren elmélyült, valamint a gyarmatrendszer válsága is. Rámutatnak a tankönyv írói arra a tényre, hogy a monopolista kapitalizmus gazdasága militarizálódik és így a békés élet szolgálatából a halál, a háború szükségleteinek kielégítőjévé lesz. A

kapitalizmus ökonómiáját tárgyaló résznél is sokkal nagyobb elméleti és gyakorlati jelentősége van a tankönyv második felének, amelyben a szocialista társadalmi gazdálkodás, termelés és elosztás jelenségeit és törvényszerűségeit ismertetik az írók. Jelentősége elsősorban abban van, hogy ez az első kísérlet rendszeresen összefoglalni és megmagyarázni a szocializmus gazdasági problémáit. Ezt a nehéz és valóban teremtő munkát kívánó feladatot a tankönyv szerzői úgy oldották meg, hogy ügyesen összegyűjtötték és világosan megmagyarázták mindazt, ami a szocializmus gazdasági kérdéseiről a szocializmus klasszikusainak munkáiban, a párt határozataiban és a tudomány eredményeiben bennfoglaltatik s a szocializmus építésének gyakorlata igazolt. Azonkívül azokra az új kérdésekre is tudományos feleletet kapunk e könyvben, amelyeket a legújabb fejlődés állított fel. A szocializmus önkonómiája tárgyalására szentelt része a tankönyvnek a kapitalizmusból a szocializmusba történő átmenet gazdaságának jellemzésével kezdődik. Rámutatnak a könyv szerzői a proletárdiktatúra államának gazdasági szerepére a szocialista jellegű gazdaság építésének folyamatában, valamint az új objektív termelési viszonyokból fakadó törvényszerűségekre, azok hatására és fejlődésére. Meg vannak itt magyarázva a szocialista iparosítás és a mezőgazdaság kollektivizálásának problémái és megoldásának módjai. Azután következik a szocializmus termelőerőinek, valamint termelési viszonyainak megvilágítása, a belőlük fakadó gazdasági alaptörvények és a szocializmus sajátságos törvényszerűségének, a tervszerűség törvényének a megmagyarázása. Továbbá feleletet kapunk itt a munka termelékenysége állandó növekedésének törvényszerűségéről, az elosztás munkamennyiség szerinti törvényszerűségéről, az értéktörvény kihasználásának lehetőségéről és módjáról. A szocialista gazdálkodás alaptörvényéből kiindulólag a tankönyv logikus rendszerré fűzi össze a szocialista gazdaság összes kategóriáit és törvényeit s így valóságosan tudományos képet nyújt róla. A szocializmus gazdasági rendszere, termelési viszonyai a dolgozó tömegek soha nem tapasztalt aktivitását hívják ki, s ezt a sajátosságot a tankönyv helyesen hangsúlyozza. A tankönyv rámutat arra, hogy ahhoz, hogy a szocializmus gazdasága végleges győzelmet arasson a kapitalista gazdálkodási módon, a tömegek aktivitásának, mindenekfölött a munka termelékenységének állandó emelkedésében kell megnyilvánulnia. Ezzel kapcsolatban a tankönyv felveti a produktív és nem produktív munka égető problémáját a szocializmusban. Rámutat arra, hogy a szocialista gazdaság anyagi javak termelését szolgálja s ezért óriási nemzetgazdasági jelentősége van annak, hogy a termelő egyének száma minél nagyobb legyen a nem termelő s csupán szükséges munkát végző egyének számával szemben. Nagy jelentőségű a szocialista társadalom nemzeti jövedelmének és elosztásának megvilágítása, valamint a szocialista újratermelés folyamatának és a szocialista felhalmozódás folyamatának megmagyarázása. A könyv utolsó fejezete a népi demokráciák gazdaságánk jellemzésével foglalkozik. Itt ki van mutatva, hogy a népi demokráciákban a gazdaság jellegét megadó, azt uraló szektor a szocialista szektor, amelynek objektív magasabbrendüsége biztosltja győzedelmes jövőjét. Külön fejezetben tárgyalja a tankönyv a Kínai Népköztársaság gazdaságát és*fejlődési törvényeit. Az utolsó fejezet a szocialista tábor országainak gazdasági együttműködéséről szól. A szocialista tábor országainak gazdasági együttműködését a szocializmus alaptörvénye határozza meg. Ebből kifolyóan szocialista nemzetközi munkamegosztás van kialakulóban, amelyik lehetővé teszi az összes országok termelőerőinek maximális fejlesztését, valamint ezen országok szükséges specializálódását és kooperációját. K

étségtelen, hogy a politikai gazdaságtan ezen jó tankönyve óriási segítséget jelent a vezetők és vezetettek tudásának elmélyítésére s így szocializmust építő gyakorlatuk teremtő erejének fokozására Ezért olvassátok, tanulmányozzátok' Szántó László.