Uj Szó, 1955. július (8. évfolyam, 157-183.szám)

1955-07-17 / 171. szám, vasárnap

1955. július 17. U1SZ0 5 A szovjet sportolók napja Kiváló eredményeket értek el az apácaszakállasi állatgondozók Közvetlen a falu alatt, magas drótkerítéssel körülvont térségen húzódnak az apácaszakállasi EFSZ gazdasági épületei. Jobb oldalon a sertésólak, balról a növendék-- és hízóistállók, míg a/ közepén a 96 férőhelyes, modern rejöstehén-isátlló. Itt önkénytelenül is megáll az ember, mintha földbe gyökereznék a iabi. Magyar csárdások hallatszanak bentről szinte táncra kap kedvet az embei Hamiskás emberi hangok kísérik a dallamot, s olykor-olykor jókedvűen nagyokat rikkantanak. Furcsának tűnik mindez, csak mikor- az ember az istállóba lép érti meg az egészet. Egy hónapja múlt, hogy a faluból ide vezették a hangszórót, s nótaszó mellett végzik munkájukat az állatgondozók. Csupa szép szál napbarnított legény szorgoskodik az állatok körül. A dal ütemére emelgetik villájukat, alomszalmat hintenek széjjel. Heten vannak, 30 éves köztük a legidősebb. „Heten mint a gonoszak" tartja a közmondás, rájuk azonban ez semmiképpen sem jellemző. Mint jó testvérek, barátok élnek egymás mellett. A közös munka, a baráti szeretet egybe forrasztotta őket. Fejők mind a hsten. Kovács János a közeli állami gazdaságból, Beke Vendel a katonaságtól és a többiek a dohányos, vagy mezőgazdasági csoportokból jöttek. Még hét hónapja sincs, hogy idekerültek és az eredmények, melyeket már ez idáig elértek, kimagaslóak. Pedig mikor az új év második napján be léptek az istállóba el voltak keseredve. Amit láttak megdöbbentette őket. Csontig lesoványodott tehenek álldogáltak a jászlak előtt, s olyanok is akadtak, amelyek a gyengeségtől lábra sem tudtak állni. Először arra gondoltak, hogy itthagynak mindent, de azután mégis úgy döntöttek, hogy maradnak. Megesett a szívük az állatokon és elhatározták, hogy rendbe hozzák őket. A régi gondozók bizony nem sokat törődtek velük, s így az állatok tönkrementek, A 91 tehéntói alig fejtek naponta 65 litert, ez még a szövetkezeti tagoknak sem volt elég. Beadási kötelezettségét sem tudta teljesíteni a szövetkezet. A múlt évben 50.000 liter tejjel maradtak adósai az államnak. Törte is a fejét Kovács elvtárs, mit is kellene tenni. Tapasztalatai már voltak, hiszen a János-teleki gazdaságban sem volt utolsó fejő. Azután összeült a fiúkkal és megtárgyalták mindent alaposan, mit fognak tenni. — Ha mi is úgy fejünk mint az előbbiek a dohányra valót sem keressük meg •— mondotta Kovács elvtárs. Fokozni kell a tejhozamot, ha törik ha szakad A szavakat azután tett követte. \ két takarmányozó és a fejők mirden este összejöttek. Sokszor éjfélig is elhúzódtak a megbeszélések, s korán reggel már munkába álltak. Úgy cselekedtek ahogyan megbeszélték. A jászlakat minden etetés előtt megtisztították a hulladékoktól, s vízz?l is kisúrolták. Az állatoknak friss takarmányt készítettek reggel-este. Négy órakor már etették az állatokat, hogy legyen idejük az emésztésre, s ötkor kezdték meg a fejést. A teheneket naponta mosták, kefélték. A lelkiismeretes gondozásnak hamar megmutatkozott az eredménye. Az állatok szemlátomást gömbölyödtek, a tejhozam napról napra emelkedett, pedig a takarmányozás ugyan ojyan volt mint azelőtt. Februárban már 50 litert fejtek a 13 tehéntől. Kovács Lajos már elérte a 70 litert. Most már meg voltak győződve róla, hogy még szabb eredményeket is elérhetnek. A tejhozam fokozatosan emelkedett, s a fejők is egyre több munkaegységet szereztek. Szakkönyveket is olvasgattak, s Kovács elvtárs javaslatára bevezették Malinyina szovjet fejonő" módszerét. A naponkénti pontos háromszori fejés, etetés é» a tőgymasszázs alkalmazásával szép eredményt értek el. Márciusban közel 7 liter tejet fejtek átlagban, s Kovácsnál már meghaladta az átlagtejhozam egy tehénnél a 8 litert. Ma pedig már 11—11,5 liter egy tehénnél a napi átlag. Kovács Lajos pedig elérts a 14 literes naponkénti tejhozamot. Ilyen szép eredményeket azoknál a teheneknél, amelyek még 7 deciliter tejet adtak januárban csak a lelkiismeretes gondozással és a szovjet módszer alkalmazásával lehetett elérni. Azt senki sem állíthatja, hogy a jó abrak tette ezt lehetővé, mert a napi adag még csak közepesnek sem mondható. A tehene* szecskázott zabosbükkönyt kapnak háromszor naponta és 2 kg srótfélét. És a tejhozam mégis tovább emelkedik. Hiába, Kovács elvtárs érti a módját, hogy miképpen lehet ezt elérni. Az abraáot, amit minden tehénre egyformm adnak ki úgy osztják szét, hogy amelyik több tejet ad annak több srótot is adnak. A pirostarka „Csipe" tehén 5 kg srótot is kap naponta, de 26 liter tejet fej tőle Kovács elvtárs. Ez a tehén most az istálló dísze, pedig még nemrégiben csak 12 liter tejet ^dott naponta. Sok-sok tehén van még az istállóban, amelyektől 18—21—23 litert fejnek naponta. A fejők azonban tovább tanulnak, s még nagyobb eredményekťe számítanak. Ha Kovács elvtársnak leborjazik három tenehe, 17 literes átlagra számít naponta. A többiek is elérik a 13—14 literes átlagot. Kovács elvtárs már aug. 10-re 13 tehéntől beadja a tervezett 21 000 litert, s még év végéig terven felül 18 000 liter tejet ad a közsllátásnak. Mindannyian hozzájárulnak 7—8 literrel, s így a szövetkezet az év végéig 60 000 liter tejet adhat be szabad áron, s közben törlesztik a múlt évről maradt adósságukat is. E^fenfelül a tagságnak is juttatnak 30 000 litert. Domonkos Károly, az állattenyésztés vezetője nem is állja meg, hogy el ne dicsekedjék a bevétellel. Büszkén emlegeti, hogy állati termékekből az első félévben 200.000 koronát vettek be terven felü'., s ennek legnagyobb részét tejért kapták. Van is pénze a szövetkezetnek bőven. Az állati termékekért kapott pénzből fizetik a munkaegységeket, s az utolsó két hónapban a munkaegység értékét két koronával tudták emslni. Egy fillért sem kellett felvenniük semmilyen terményre, s még az év végéig újabb 2 koronával emelhetik a munkaegység értékét. A szövetkezeti tagok az állatgondozóknak köszönhetik nagyrészben mindazt, hiszen egész évi jövedelmük több mint 70 százalékát állattenyésztési termékekből kapják. Halász Ambrus | A Szovjetunióban évről évre megrendezik a sport hatalmas méretú tömegünnepét — a szovjet sportolók napját. Az 1952. évi Helsinkiben megtartott olimpián és azóta is számos világ- és Európa-bajnokságon bizonyította be a szovjet sport magasrendűségét és világ-rangelsőségét. A világbajnokságok, az olimpiai, az , Európa-bajnokságok és egyéb nagy nemzetközi vetélkedések során a szovjet sportolók 1947-től 1954 végéig 1529 arany és 3494 ezüstérmet szereztek. Tények bizonyítják, hogy a szovjet A világraszóló Köztudomású, hogy a szovjet atléták Európa legjobb versenyzői. Világraszóló eredményeket érnek el mindenütt, ahol szerepelnek. így volt ez már a helsinki olimpán, így volt a éerni Európa-bajnokságokon, és azóta is, ahol csak rajthoz állanak, mindenütt csodálattal szólnak a szovjet férfi és női atléták tudásáról, példásan sportszerű versenyzéséről, emberi szerstetreméltóságáról. Pedig 1950-ben, amikor a Szovjetunió versenyzői először léptek a nemzetközi atlétika porondjára, inkább csak női versenyzőik arattak számotOtkalenko sport tömegességében és eredményeiben egyaránt a világ első sportmozgalma. Évről évre új és egyre több világtehetség tűnik fel és nem múlik el egyetlen esztendő sem, hogy új, fiatal szovjet sportoló nevét meg ne ismerné a világ. A szovjet sport a béke sportja! Hatalmas sportlétesítményei a béke erödei! A Szovjetunió a sportolók hazája. Július 18-án, hétfőn, a szovjet sportolók, napján, minden csehszlovákiai sportoló forró baráti szeretettel gondol szovjet sporttársaira, példaképeire! sikerek titka tevő sikert, a férfiak közül csupán Scserbakov és a 4x100 méteres váltó tért haza győztesként. És ugyanez a Scserbakov, aki akkor 15,39 méterrel nyert, ma 16,23 méterrel a világ második legjobb hármasugrója és legelsők a világon ma Kuc, Litujev, Bulancsik, Krivonosov, Kuznyecov, Ignatyev stb, stb, hogy a szovjet női atléták kimagasló eredményeiről ne is szóljunk. Vajon mi okozta ezt a páratlan fellendülést, minek tulajdoníthatók ezek — az újkori atlétikában sohasem tapasztalt — nagyszerű sikerek? Egyrészt a rátermettségnek, a tudományos alapokon nyugvó felkészültségne, a mindenre kiterjedő gondos edzésnek, a hozzáértő vezetésnek, minden velejárójával együtt. Másrészt azonban a szovjet emberben rejlik a siker titka, nevelése képesíti e kivételes teljesítményekre. Ehhez hasonló élgárdát viszont csak a tömegsport termelhet. A tömegsport az az alap, az a terebélyes fa, amelyen előbb gazdagon fakad a rügy, majd szebbnél szebb gyümölcs — azaz a világcsúcsok. Ez az az út, amelyen a népi demokratikus országok is haladnak s amely bebizonyította, hogy a sikerek legfőbb záloga — olyan sikereké, amelyek ebben az évben, aztán 1956-ban, a soron következő olimpia évében és 1958-ban, a Svédországban rendezendő Európa-bajnokságokon, de közben is törvényszerűen jelentkeznek, sőt: egyre fényesebben felragyognak majd. (hf) GAL1NA NYIKOLAJEVA: Elbeszélés a gépállomás igazgatójáról meg a főagronómusról Linocska is telefonál, gratulál. A folyosón örvendeznek a gyerekek, meg akarják ünnepelni az eseményt, engem is hívnak. . De én csak ülök s gondolkodom ... S egyszerre villámcsapásként hasit agyamba a gondolat... Mindenki elégedett, mindenki vidám, de Nasztya valahol a falu szélén ugrál féllábon, nem tud semmiről semmit, s arra vár, hogy felmondásomra megváljon a gépállomástól ... Még a nevét se említették. Ügy látszik, óvakodott az újságíró olyan embert dicsérni, aki éppen most kapott megróvást. Az ördög vigye el, gondolom, micsoda helyzet! Bejön Arkagyij, hív, hogy menjek át hozzá. Megígértem, hogy később átmegyek, de közben mindenki előtt titokban, befordultam abba az utcába, ahol Nasztya lakik. Talán már otthon van, gondoltam magamban ... Beesteledett, hidegre fordult az idő. Hűvösség árad a faluba a sztyeppéról... Nasztya kapujában nagy, be nem fagyott pocsolya, nem lehet átgázolni rajta. Az ablaka világos, tehát otthon van. Gondoltam, bekopogtatok az ablakon, kihívom a tornácra. Odamentem az ablakhoz, s a következő kép tárult elém: a kályhában ég a tűz, s előtte alacsony kis lócán, két lépésnyire tőlem arccal az ablak felé fordulva ül Nasztya, szokatlan öltözetben. Rövid, ujjatlan száráfánban, de a szoknya aló! kilátszik kedvelt kék bőszárú sínadrágja. Egyik lábán fölhajtotta a nadrágszárát és egy nagy fadézsában gőzöli a lábát. Ügy látszik, kibicsaklott lábát gyógyítgatja ... Kezében nagy darab vajaskenyeret tart, előtte egy mocskos, gubancos kiskutya ül... Nasztya harap egyet, aztán letör egy darabkát és oda adja a kiskutyának ... Felváltva eszik és eteti a kiskutyát, közben az arca meg csupa | könny... De mekkora könnyek! Hatalmasak, nehezek, mint egy-egy hifianycsöpp. Megjelennek a szemében, megállnak a szempilláin, pislog egyet, s a könnycseppek végiggördülnek az orcáján ... Arca szinte teljesen mozdulatlan, csak, amikor fel-felszipog, rándul meg az ajka. Letörli a könynyét, harap egyet, a kutyusnak is ad egy darabot s megint szipog... És olyan szomorú, vigasztalhatatlan az arca ... Nasztya keze vékony, gyönge, a válla keskeny, fáradt. Tudja kihez hasonlított akkor? Magának talán nevetségesnek tűnik ... Maguk moszkvaiak,'"hozzászoktak a csodákhoz ... de én, a mostani utazásomig csak egyszer utaztam el Szibériából... technikumi hallgató koromban kirándultunk Moszkvába és Leningrádba. Egyszer tettem meg az utat s ezerszer meséltem a gyerekeknek. Négy hétig tartott, négy évig éltem az emlékekből. Azon a kiránduláson az Ermitázsban csodálatba ejtett egy szobor... Az \ címe, hogy ... „Belenyugvás". Nem emlékszik rá? Dehát hogy is emlékezhetne mindenre, hiszen maga már annyi sok mindent látott életében! De én emlékszem rá ... Lehajtott fejjel, két kezét térdére ejtve ül ott egy fiatal lány... Az arcát nem is vehettem ki. csak azt láttam, ahogy vékony nyaka átível a vállba, meg ahogy a kezét leengedi — és rögtön mindent tudtam róla! Minden oly világosan látszik: az, hogy szép, hogy csendes, hogy félénk ... Ügy kéri az embert, hogy takarja be, segítsen rajta. Kőből van. mégis élőszóval szólt hozzám! Nagyon elcsodálkoztam akkor, hogy lehet mindezt elmondani kővállakkal és kőkezekkel. Elcsodálkoztam és egy életre agyamba véstem Belenyugvás". Hát ezt igazán nagyon nehezen lehetett volna a mi Nasztyánkra mondani! — Alekszej Alekszejevics arcán megint átsuhan a számomra már ismerős, gunyoros futó mosoly. — És most, nézd csak! Elnéztem, ahogy ott ült a dézsánál, lehajtott fejjel, könynyei potyognak ... Sohase láttam én még ilyennek Nasztyát! Hát ez meg mi — gondoltam magamban. Nasztya lenne, vagy talán mégsem ő az? S egyszerre, mintha hátbalöktek volna ... A pocsolyán keresztül, bokáig vízben, egyenesen az ajtó felé rohantam. Kopogtattam ... Nasztya ajtót nyitott. Meglátott és se könny nincs már a szemében, se bánat az arcán. Ajkai teljesen eltűntek. Álla előugrik ... tekintete semmitmondó, közömbös. Nem is köszön, hűvösen kérdezi: — Mit óhajt, Alekszej Alekszejevics? Hogyha úgy találtam volna, mint egy pillanattal ezelőtt láttam, sírva, magam sem tudom, mit csináltam volna ... De most rögtön megfagyasztott tekintetével s ezekkel a szavakkal... Zavarba jöttem ... Mit mondjak, hogy mondjam, magam sem tudom! Hivatalos hangon feleltem: — Azért jöttem Nasztaszja Vasziljevna, hogy közöljem magával, most közvetítette a rádió az „Izvesztyija" cikkét. Nagyon dicsérték a gépállomásunkat és különösen Gosát, a négyzetes vetésért... Azt gondoltam, nagyon megörül majd a hírnek. De semmi különösebb hatást nem tett rá a közlésem. Kicsit felderült az arca, de egészében elég közömbösen válaszolta: — A négyzetes vetéssel úgy végeztünk, ahogy kellett. De Gosa természetesen derék fiú! Minden dicséretnél jobban dolgozott! Nagyon örülök, hogy megdicsérték a rádióban. Ennyit mondott és figyelemre se méltatott tovább. Eltakarítja a dézsát meg a vödröt. Fát rak a tűzre, háziaskodik. El kéne mennem... de ehelyett leültem a lócára, s mintha csak odaragadtam volna! Csak ülök és nézem Nasztyát. Mintha először látnám. Arca kicsi, határozott. Arccsontjai, álla erős, állán kis gödör. Szeme tiszta, kék, orra, szája olyan, akár egy kisgyereké... Határozott is ez az arc, meg gyöngéd, hetyke és elgondolkozó is. mi minden váltakozik rajta!... Az öltözete is nagyon tetszik nekem. Ez a régi száráfán s alatta bőszárú sínadrág. Kazah, üzbég vagy tatár kislányra emlékeztet ebben a ruhájában. A mozgása is olyan könnyed, mintha táncolna. Kiviszi a dézsát, én meg csak bámulok, bámulok! Valami rendkívülit szeretnék neki mondani, de semmi sem ju^ eszembe, és bután csak ezt tudom kinyögni: — Nagyon szép ez az öltözet... ez a ruha, meg sinadrág ... illik magához! Nasztya fölvett a székről valami ruhafélét, hirtelen mozdulattal odadobta hozzám a lócára és mindjárt a szava is csattant: — Ez meg magához illik! — Mi ez? — kérdezem. — A szoknyám — feleli. — Magának adhatom. Sokkal jobban illik magához, mint a nadrág. Mert nagyon nem férfimódra dolgozik ... Ügy hangzott ez, mint egy ostorcsapás. Minden összerándult bennem. Most azonnal fel kell állnom és el kelr mennem — gondoltam magamban. De nem keltem fel!... Nem mentem el!... Közben kinyílt az ajtó és bejött Gosa Csumak és Kosztya Belouszov. Gosa igazi szibériai. Keménykötésű, ügyes, szélesarcú, domború homlokú. Barnaképű, de a szeme egészen világosszürke. Bejön, zavarban van, azt sem tudja, hogy köszönjön, hová üljön ... Kosztya Belouszov meg szeplős, fürge fiú, úgy cikázik körülötte, mint a fecske: — A mi Gosánk... az egész ország visszhangzik tőle! Hallotta? Nézzen hát rá! Nasztya odament Gosához, átölelte, s halántékát hozzáértette a fiú arcához. — Elégedett vagy, Gosenyka? Gosa elmosolyodott, s megfontoltan felelte: — Olyan furcsa... még most is úgy tűni^, mintha nem rólam volna szó!... Dé Kosztya közbeszól, siet, örvendezik, mintha ő lenne a nap hőse és nem Gosa: — Alighogy kiértem hozzájuk a mezei szállásra, egyszer csak hallom, hogy a moszkvai adásban a mi Gosánkról beszélnek! Hanyatthomkík rohanok utána! Ott találtam a közelünkben. Leállt a traktorja. Gosa ilyenkor olyan komor, mint egy bika ... Már messziről kiabálok neki: „Gosa, rólad beszélnek a rádióban!" De ö a fülebotját se mozgatja! Odafutok, azt mondom neki: „Hős vagy, te csodabogár! Rólad beszélnek a moszkvai adásban!" De csak azt felelte rá: „Te is jókor hülyülsz! Nem látod, hogy leállt a traktorom?" S már mászik is be a gép alá. Hát mit csináljon az ember? Lábánál fogva ráncigálom: „Hová mászol?" Az egész Szovjetunió visszhangzik tőle, úgy dicsér Moszkva. Bújj már ki"' Erre kidugja a fejét és azt mondja: „Kibújok én mindjárt, s olyat bökök a koponyádra a csavarkulccsal, hogy rögtön megtudod, mikor kell ilyen cirkuszi napot csapni!" (Folytatjuk.)