Uj Szó, 1955. július (8. évfolyam, 157-183.szám)

1955-07-22 / 175. szám, péntek

1955; július 22. UJSZ0 Zdenek Nejedlý: INBNYAJUNK ÜGYE Még mindig felejthetetlen, magávalragadó és dicső spartakiádunk mély hatása alatt állunk. Nemcsak az előttünk elővarázsolt képek szépsége hat ránk továbbra is, amelyekről természetesen nem feledkezhetünk el, s ráiuk gondolva újra örülünk ennek az egyedülálló szépségnek. Ma még jobban Siat ránk, s egész életünket, fényesebbé teszi és áthatja az az örömteli tudat, hogy milyen nagyszerűen sikerült ez a nagy mű. Nem mintha kételkedtünk volna a spartakiád sikerében, hiszen iámertük népünk képességeit, lelkesedését. De ne feledkezzünk meg arról, hogy Prága Európa szive és Csehszlovákia a szocializmus és béke táborának legszélsőbb bástyája, amely határos a kapitalista és agresszív Nyugattal. S elképzelhetjük, hogy mit jelentett és ma is mit jelent az, hogy éppen innen és szinte közvetlenül a Nyugat arcába zúgta győzelmi harsonaként a lelkes fiatalok és felnőttek százezreinek arca és teljesítménye: lássátok, mik vagyunk és mit tudunk. De sokat hangoztatták, hogy a spartakiádból semmi sem lesz, hogy a szocializmus nem képes valami ilyesmit megvalósítani. Pedig a spartakiáddal valami olyat tettünk, ami messze túlhaladta mindazt, amit bárki is megkísérelt a tőkés uralom idején megvalósítani, beleértve a polgári időszak annyira dicsőített Sokolnapjait. Mennyi gyűlölet és harag volt az 1948. évi utolsó polgári Sokol-napok idején, amikor a burzsoázia vereséget szenvedett a februári ütközetben, milyen mélyen lezüllött a Sokolfelvonulás részvevői egy részének, tár- ' sadalmi viselkedése! S ezzel szemben mennyi hevítő öröm, boldog vígság és jogosult öntudat sugárzott spartakiádunk mindkét felvonulásából. Természetesen, meg voltak ennek a politikai következményei is. Erősen berekedt a külföldi uszítók ordító hangija, akiket egészen konštérnált hazudozásuk teljes sikertelensége, amely nem zavarta meg ugyan a spartakiádot, de őket magukat igen, mivel az ilyen halhatatlan felsülés kellett, hogy (Vasárnapi rádióbeszéd) hatást gyakoroljon kenyéradóikra is amikor értékelték szolgálataikat. De idehaza is, ha valaki még kételkedett abban, mit tud és milyen mértékben megvalósítani a szocializmus: az erö és az alkotó készség e nagyszerű bizonyítása után eltűntek és kellett, hogy eltűnjenek az .utolsó kétségek is. A spartakiád így népünk örömének é* büszkeségének ünnepe lett, " úgy egységesítette népünket, mint 1945 óta semmi más, amikor is hasonló egyöntetűséggel és lelkes örömmel fogadtuk felszabadítónkat, a szovjet hadsereget. És emi ebben a legszebb és különösen ma a legértékesebb, ez az, hogy éppen falvainkra hatott erősen a spartakiád, falvaink élik át a legbehatóbban minden emlékét. Különösen a faluval kapcsolatban meséltek és hazudtak sokát a szocializmus ellenségei, hogy milyen szétforgácsolt, széthúzó, torzsalkodó; máskor pedig arról beszéltek, hogy milyen szilárd bástyát képez a szocializmus elleni harcban. De elég volt, hogy egy fontos feladatot állítsunk falvaink elé, amilyen éppen a spartakiád volt, és mindjárt megmutatkozott, hogy mindkét állítás helytelen. Amint tudjuk, éppen a falusi Sokolnak sikerült olyan nagyszerű és tökéletesen egységes fellépést bemutatnia, hogy az a program egyik nagy sikert arató száma lett. Nem volt itt bizony szó a szocializmus elleni ellenszenvről, olyan szemmel látható örömmel mutatták be [gyakorlatukban azt, hogyan válnak a köztársaság hasznára: a tavaszi és a nyári munkákat. Elsősorban természetesen az ifjúság lépest fel ezzel a gyakorlattal, de olyan sikerrel, hogy feltétlenül élénk visszhangot keltett minden faluban, ahol ha ma valaki valamit sajnál, akkor azt, hogy idejében nem jelentkezett gyakorlatozásra, vagy hogy rá sor nem került és így le kellett mondania erről az örömről és a dicsőségről, nem lehetett részese maifalunk nagy sikerének. Azonban nemcsak a spartakiádról van szó, hanem többről, sokkal többről. Ugyanezekben a napokban ülésezett Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és június 30-i határozata a falut jelenlegi belpolitikánk élére állította, • .feladatául tűzte ki i>eki, és valamennyi dolgozónknak, hogy falunkat olyan gazdasági és politikai színvonalra emeljék, amilyen a szocializmus teljes megvalósításához szükséges. Nem első eset, hogy a kommunista párt és a korrrjány a falu és valamennyi dolgozó felé fordul. S azelőtt sem fordult hozzájuk sikertelenül. Csak szét kell néznünk az országban és meg kell látnunk, milyen óriási előrehaladást ért el eddig is falunk ez irányban. Már a nagy tagosított földek és az, hogy a községek majd felében van egységes földmüvesszövetkezet, a növényi és állattenyésztési termelés szocialista formája, hogy állandóan javul a gépés traktorállomások tevékenysége, amelyek a szocialista gazdálkodást jellemzik azzal, hogy az iparhoz hasonló gépesítéssel segítséget nyújtanak a kistermelés nagytermeléssé való változtatásában — erről a nagy előrehaladásról tanúskodik. Mindez kétségtelenül nagy lépést jelent a szocializmus felé gazdálkodásunk e szakaszán is. De nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a falutól még mindig nem kapunk annyit, amennyire a szociálista gazdálkodásnak igazán szüksége van, ha el akarja látni az emberek nagy tömegét, ehogy azt megköveteli a szocialista társadalom. Ezért már a CSKP X. kongresszusa a párt és a kormány egyik fő feladatául tűzte ki, hogy ne csak növeljük a mezőgazdasági termelést. hanem alapvetően és lényegében kell megteremteni az előfeltételeket nagyszabású fellendítésére. És most, egy évvel ezután, az esztendő tapasztalatait vizsgálva, a CSKP Központi Bizottsága a mezőgazdaság kérdését szélesebb alapokra helyezte: rámutatott a mezőgazdasági termelés rendkívüli fontosságára és most az ipar hatalmas fellendülése idején harcot indított a kényelemszeretet éfe a következetlen intézkedések ellen, rámutatott arra, hogyan kell leküzdeni az akadályokat, hogyan kell haladni azon az úton, amely mezőgazdaságunkat is elvezeti oda, ahová Iparunk eljutott, olyan színvonalra, amelyen megfelelően teljesítheti azt, amit népi demokratikus rendszerünk a mezőgazdaságtóJ megkövetel, högy fgy a mezőgazdaság teljesíthesse rendkívül fontos küldetését. A határozat ezért valamennyiünktől sokoldalú segítséget kíván meg a feladat teljesítésében. Nemcsak a parasztoknak, hanem az ifjúságnak, a gyári munkásoknak, az értelmiségnek, a pártnak és más szervezeteknek is kivétel nélkül sorompóba kell állniok. És azt mondhatjuk, hogy a Központi Bizottság felhívása megfelelő visszhangra talált. A falu és termelési, társadalmi, szervezési és kulturális problémái súlyt kap'tak és oly fontosak, mint soha azelőtt. Nem mintha nálunk azelőtt nem érdekeltek volna bennünket a falu kérdései. Elég, ha belepillantunk irodalmunkba. Voltak olyan idők is, amikor falunk politikai téren is nagy szerepet töltött be. De az eredmény? Gyakori az ingadozás, a régi keveredik az újjal, egyszer egyik, másszor a másik van felül. A legutóbbi időben is előfordult, hogy megalakult egy EFSZ, szétbomlott, majd újra feléledt. Ez természetesen gyengíti falunk helyzetét, termelőképességét; pedig falvaink egész sorában mutatkoznak ilyen hiányok. Ezt akarja megszüntetni a CSKP Központi Bizőttságának határozata. Nem arról van szó, hogy az önkéntesség elvét felváltsa a parancs vagy az erőszak, hanem arról, hogy elérjük a mezőgazdasági termelés fellendítését. Az előbbi eljárás nem állna összhangban semmi esetre sem a kommunizmus elveivel, mivel ez az út nem biztosít tartós eredményeket. Van azonban egy más, jobb, megbízhatóbb út, amely oly kiválóan bevált a Spartakiád és éppen a falusi Sokol fellépése során — a meggyőzés útja, annak bizonyítása, hol van a haladás és igazság és hol hiányzik az. Ez természetesen semmi esetre sem jelenti azt, hogy ülnünk és várnunk kell, míg minden magától megvalósul. Ellenkezőleg, ez az út sokkal nagyobb aktivitást követel meg, mint az egyszerű parancsosztogatás. És sokkal több új erőt, több frisseségeí és örömöt visz be a falu életébe. Ma már láthatjuk ennek jeleit. Az egységes földművesszövetkezetek, habár nem csekély a számuk és majd két millió hektárnyi földterületen gazdálkodnak, még mindig nincsenek a kívánt számban. Pedig ez a fa

j lusi kollektív gazdálkodás tulajdonképpeni formája a szocializmusban. Ezért fordít rájuk a Központi Bizottság határozata különleges fegyelmet, igen, tulajdonképpen minden arra irányul, hogy alapítsunk új szövetkezetekét, hogy irányítsuk őket. És már fő funkciójukból ered, hogy nem arról van szó, hogy a falvak ehnyi és ennyi százalékában legyen EFSZ, hanem arról, hogy mindenütt műjcödjön. És ha ez azonnal mindenütt nem is valósítható meg, kivétel nélkül ebben kell látni célunkat és az átmeneti formáknál sem szabad szem elől téveszteni ezt a célt. Ha nem megy másképp, legalább a II. típusú EFSZekbe kell tömöríteni a kis- és középparasztokat. A falun földdel rendelkező gyári munkásoknak*is lehetőség szerint át kell térniök tartósan a mezőgazdasági munkára, mivel most ebben sem lehetünk következetlenek. A mezőgazdasági termelés teljesmérvű fellendítése megköveteli egyben a földművesek számának növekedését is. Az EFSZ-ekben érvényesíteniük kell a munkások határozottságát, munkáslelkesedést' kell belevinniök az új szövetkezetek létesítésébe és irányításába. Végül pár szót a gépesítésről. Erről legjobban a szovjet mezőgazdasági gépek szombaton megnyitott kiállítása beszél, ahol a mi parasztunk is meggyőződhet arról, mire képes ma a gép és mit jelent a mezőgazdaság fellendítése szempontjából. A végtelenségig lehetne beszélni, arról, ami már ir.a megvan és holnap lesz szocialista falvainkon. Vajon lehet-e csodálkozni azon, hogy ma a falun más élet van, mint azelőtt, sokkal örömtelibb. Ezzel magyarázható a falusi ifjúság nagyszerű bumatója a Spartakiádon. Vajon elképzelhető-e, hogy ezt a virágzó paradicsomot durván és gyáván elpusztítanák? Milyen borzalmas tévedésben élnek azok a gonosztevők, akik azt gondolják, hogy itt nekik illatozik a virág, nekik, akiket gyűlölet és Rosszakarat tölt el! (23) Amikor a kukorica meg a napraforgó teljes erőre kapott, már nemcsak egyenként kezdtek járni hozzánk a vendégek, egész delegációk jöttek. Sok gépkezelőnek nem sikerült a négyzetes vetés, elvesztették bizalmukat a „SzS-6"-os vetőgép iránt. Eljönnek hozzánk és elnézik: olyan a földünk, mintha vonalzóval rajzolták volna ki, akár hosszában nézi az ember, akár keresztben, merő gyönyörűség! Azt is meg kell mondanom, hogy a hozzánk érkezőket mind Arkagyij vezette végig a szántóföldeken. Hogyan is történt ez, valahogy magunk se vettük észre. Magastermetű, jómegjelenésü ember, érdekes arcú, pipát szorongat a foga közt, tekintélyes hangon beszél. Akárki érkezett a kerületből vagy a területről vagy akár Moszkvából, mindenkinek rajta akad meg a szeme... ^ Arkagyij magyaráz, végigvezeti őket a földeken, mint a gépállomás legjelentősebb alakja és a négyzetes vetés szaktekintélye ... És mindenkiben kialakult az a benyomás, hogy ő az, akinek révén ezeket az eredményeket elértük. Nasztyát többnyire még csak észre sem veszik. Karton száráfánjában olyan észrevétlen, olyan kicsike ... A mi gépállomásunkon se rögtön jöttek rá az értékére. Csak lassacskán, ahogy egymás után jelentkeztek és nőttek a sikereink, kezdett jelentkezni és nőni Nasztya értéke azok szemében, akik mindezt látták. Ezelőtt, amikor kedvenc szavait mondta: ,,A könyvekben meg az újságokban nem így írnak! — kinevették ezeket a szavakat, mint valami buta naivságot. Most lassacskán megértették, hogy nem itaivságból mondja, hanem egyszerűen csak azért, mert becsületes, határozott jelleménél fogva nála a szó mindig azonos a tettel... GAUNA NYIKOLAJEVA: Elbeszélés a gépállomás igazgatójáról meg a főagroncmusról Ezelőtt, amikor kifejtette nekünk különböző terveit, lázálmoknak tartottuk és csak legyintettünk rá. Most pedig minden egyes szavára felfigyelünk. Nasztya ettől megnyugodott, Vesztett keménységéből és szinte megemberesedett. Egyszer saját magát bírálva meg is mondta nekém: — Eddig nem ismertem el magát vezetőnek, s egyáltalán nem is akartam figyelembe venni magát... Az is előfordult, hogy elkeseredésemben mindenféle ostobaságot mondtapi... Igaz, hogy a viták meg a veszekedések azért megmaradtak. De ezzel együtt baráti, elvtársi hang is kialakult közöttünk. És egyszerre kiderült, hogy nagyon jó vele dolgozni! Érdekes és vidám. Igaz, semmit se néz el az embernek... De ezt a mi módunkon csinálja, amúgy szovjet módra... orosz módra ... Ügy érzi magát az ember mellette, mint téli fagyban. Csíp is, meg hevít is, nem hagyja az embert megposhadni! Lehet, hogy azoknak, akik mgszokták a langyos klímát, ez nem kedvükre való, de a mi fajtánknak éppen ez kell! Eleinte úgy tűnt nekem, hogy Arkagyljjal is rendbe jöttek. Arkagyij udvarias lett vele szemben, még bókokat' is kezdett mondogatni neki: „Mennyi energia rejlik ebben a Nasztaszja Vasziljevnában!", „Nasztaszja Vasziljevnában van kezdeményező erő!" De volt valami fagyosság ebben az udvariasságában. És a bpkokban is valami feltűnően lekezelő árnyalat... Eleinte észre sem vettük ezt, s azt gondoltuk, minden a legnagyobb rendben van, és végre összerázódik ez a két egymással oly szöges ellentétes ember. Csakhogy egyszer vadászat közben Fegyával meg Arkagyijjal a tó partján töltöttük az éjszakát. Tüzet gyújtottunk, megmelegettük magunkat, ahogy már az illik. Fekszünk a tűz mellett, beszélgetünk ... Fegya elkezdi dicsérni Nasztyát, én hallgatom, egy szót sem merek kiejteni, Arkagyij meg egyszer csak legyint egyet és azt mondja: — Ugyan, hagyjátok, ismerem én őt! És olyan gyűlölet csengett a hangjából, 'hogy Fegya meg én megriadtunk tőle? > — Mit tudsz róla?! Mondd el! De Arkagyij semmit sem tudott mondani. Csak valami ostobaságot dörmögött. — Nem tiszta dolog ez, közte meg Csumak között... Fegya ráfelelt: — No és ha meg is tetszettek egymásnak...? Talán gyűlölni kellene érte Nasztyát? Különben is, annyi mindent beszélnek összevissza! Azt mondják, Linocska is Lukáccsal... De Linára mégse haragszol ezért! Mit érdekel az téged! Még csak nem Is érdekel. Miért haragszol hát Nasztaszja Vasziljévnára? Mond meg nyíltan!... De Arkagyij csak bámult a tűzbe, legyintett, s egyre azt hajtogatta: „Tudom ér amit tudok" — de jelentéktelen somnliségeken kívül semmit, de semmit sem tudott mondani. Végre, hogy megszabaduljon tőlünk, azt mondta: — Van az úgy, hogy mikor esik az eső, a tócsákban buborékok jelennek meg! Megjelennek, szétpukkannak! Megjelennek, szétpukkannak! Ügy ismételgette ezt, mintha halálosan kívánta volna, hogy minél hamarabb „szétpukkanjon". Nekem nagyon akaródzott rögtön ráfelelni: — Nem, drága barátom! Nem fog „szétpukkanni"! Ebben ne is reménykedj! De nem szóltam egy szót sem. Nagyon megdöbbentettek Arkagyij szavai. Többet nem szólta el magát... Megőrizte udvarias hangját... Még dicsérte is nekünk Nasztyát... De Fagya és én nem tudtuk elfelejteni azokat a szavakat. Nem is annyira a szavakat, mint inkább az ellenséges .hangot... Ennek az ellenségeskedésnek a mérete mindkettőnket mélységesen megdöbbentett. Hiszen Nasztya jóformán semmi rosszat nem tett neki. Igaz, ahogy ezt mondani szokták „keresztül nézett" Arkagyijon. Az is igaz, hogy voltak közöttük mindenféle munkával kapcsolatos veszekedések. De hiszen velünk is voltak ezelőtt ugyanilyen vitái! Ezelőtt Fegya meg én se szerettük, ellenségesek is voltunk vele, bennünket is keserített! De ilyen mély, dühödt ellenségeskedést mi soha nem éreztünk vele szemben. Most meg annál inkább nem ... Most már világosan látszik, mennyi hasznot hozott Nasztya az egész gépállomásnak, Arkagyijnak meg aztán igazán mindenkinél többet! Nasztya közömbösen nézte, hogy Arkagyij eltulajdonítsa az ő érdemeit. Egyetlen egyszer sem említette régi tévedéseit. Egyetlen egyszer sem használta ki vele szemben azt, hogy neki volt igaza. Csak Nasztyának köszönheti Arkagyij, hogy osztályrésze lett a dicsőség. És ugyanakkor soha és senkiről nem beszélt ilyen gyűlölettel', mint Nasztyáról azon az éjszakán... Ennek a gyűlöletnek az ereje sehogysem állt arányban azokkal az apró kellemetlenségekkel. amiket a munkában Nasztya szerzett neki valamikor... / S hozzá még Nasztya'egyáltalán nem haragudott Arkagyijra ... Észre se vette Arkagyijt. nem érdekelte, elhárította magától, mint valami akadályt, de semmiféle gyűlöletet nem mutatott iránta. Honnan támadt hát Arkagyijban ez a titkolt, vad gyűlölet Nasztya iránt? Miben gyökeredzik ? Megoldhatatlan rejtély maradt előttem is, Fegya előtt is ... Ha ezt nem is, azt mindenesetre megértettük, hogy semmiféle „összerázódásról" szó sincs e között a két jellem között. Arkagyijnak Nasztya iránt érzett ellenszenve legfeljebb csak visszahúzódott a felszínről a mélybe, s ha ettől tompább is lett, de mélyebb is. A mi barátságunk Arkagyijjal éppen ellenkezőleg, egyre sekélyebb lett. Változatlanul együtt vadásztunk; összeültünk Ignat Ignatovicsnál, de nem estek már közöttünk szívböljövö beszélgetések ... Hivatalos ügyeinkről is egyre ritkábban beszélgettem vele ... Az, hogy barátságunk meggyengült, nem keserített el. Közben új barátaim támadtak, a ml kerületünkből is, meg a szomszédosokból is. Üj örömök, új érdeklődési területek tűntek fel ezzel együtt... (Folytatjuk.) •i