Uj Szó, 1955. július (8. évfolyam, 157-183.szám)

1955-07-20 / 173. szám, szerda

1955. július 20. mszo 3 A négy nagyhatalom kormányfőinek genfi értekezlete N. A. Bulganyinnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) figyelmesen vizsgálni az értekezlet többi részvevőinek javaslatait. Nem kételkedhettünk abban, hogy a népek, amelyeknek tekintete ma Genf ezen értekezlete felé irányul, éppen ezt várják tőlünk. Nem véletlen, hogy a népek törhetetlen békevágyát tiszteletbentartó államférfiak sora mind erélyesebben követeli a vitás kérdések megoldását és tekintetbe veszik valamennyi érdekelt ,fél törvényes jogait. Nem célunk lekicsinyelni azokat a nehézségeket, amelyek e kérdések megoldásának, többi között Európa és Ázsia vitás kérdései megoldásának útjában állanak. Vannak itt nehézségek, éspedig nem csekélyek. Ha azonban mi erre az értekezletre azzal az óhajtással jöttünk, hogy e nehézségeket leküzdjük, akkor ez értekezletünk sikerének megbízható biztosítéka. A szovjet kormány úgy véli, hogy a négy nagyhatalom kormányfőinek ez az értekezlete, az eLső ilyen értekezlet tíz évvel a háború után, történelmi szerepet tölthet be, ha valamennyien őszinte igyekezettel fogunk törekedni a nemzetközi feszültség enyhítésére és a bizalom helyreállítására az államok közti kapcsolatokban. A szovjet kormány az USA, NagyBritannia és Franciaország kormányaival együtt készségesen hozzá akar járulni e nemes cél eléréséhez. A Szovjetunió külpolitikája világos. Védtük és védjük a nemzetek közti békét, valamennyi állam békés együttélését tekintet nélkül ez államok belső berendezésére, arra, hogy vajon monarchiáról avagy köztársaságról, kapitalista avagy szocialista államról van szó, mivel bármely állam társadalmi és gazdasági berendezésének kérdése népének belügye. Ennek a megdönthetetlen ténynek elismerése nagyjelentőségű a vitás nemzetközi kérdések sikeres megoldása szempontjából. Az, akit a jelenlegi helyzet, amelyet a lázas fegyverkezés a tömegpusztító fegyverek mind veszélyesebb és pusztítóbb hatású fajtáinak gyártása és ezzel a számtalan áldozattal járó új háború veszélyének fokozódása nyugtalanít, kell, hogy felemelje hangját, hogy végét vessenek a lázas fegyverkezésnek, betiltsák az atomfegyvert, biztosítsák az atomenegiánal; békés célokra, az emberiség jóléte a civilizáció érdekében való felhasználását. A Szovjetunió az atomenergia békés alkalmazása terén mindig védte és védi a széleskörű nemzetközi együttműködés gondolatát. Ennek jelentőségét Eisenhower elnök hangsúlyozta ismert nyilatkozatában. A szovjet kormány nem egyszer kijelentette ezt mind az ENSZ-ben, mind az atomkérdésről folytatott szovjet-amerikai tárgyalások idejéij. A szovjet kormány az atomenergia nemzetközi szerve mellett létesítendő nemzetközi atomanyag alaphoz hozzá akar járulni megfelelő mennyiségű hasadó anyaggal e nemzetközi szerv létesítéséről szóló egyezmény megkötése után. kásos fegyvernemekre vonatkozóan. Most joggal várjuk, hogy ezek a hatalmak olyan lépést tesznek, amely biztosítaná az atomfegyverek betiltására szóló egyezményt, amely lehetővé tenné a lefegyverzés egész kérdésének reális alapra való helyezését. E. Faure, francia miniszterelnök úr beszélt a katonai szükségletekre szánt költségvetési kiadások csökkentésének szükségességéről, és érveket hozott fel mellette. Ugy véljük, hogy ezek az érvek érdekesek és gondos tanulmányt érdemelnek. Ezenkívül a szovjet kormány nézete szerint jó kezdet lenne, ha a négy nagyhatalom már most beleegyezne azon katonai kontingenseik leszerelésébe, amelyeket osztrák területről az osztrák államszerződés alapján visszahívnak, és ha csökkentenék fegyveres erőik létszámát. A szovjet kormány elhatározta, hogy megvalósítja ezt az intézkedést és felhívja az USA, Franciaország és Nagy-Britannia kormányait, hogy kövessék ezt a példát. Nem szükséges sokat beszélni arról, hogy milyen jelentősége van az európai biztonság és az európai béke biztosítása kérdésének. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a legvéresebb és legpusztítóbb háborúk Európában játszódtak le. Ez azt jelenti, hogy az európai béke biztosításának döntő jelentősége van a világbéke biztosítására. A szovjet kormány meg van győződve arról^ hogy a béke biztosításához és Európában az új agresszió elhárításához vezető legjobb út a kollektív biztonság rendszerének megszervezése az összes európai államok és az Amerikai Egyesült Államok részvételével. Az erre vonatkozó határozatok egészséges helyzetet teremtenének Európában és megteremtenék az európai nemzetek normális életfeltételeit. Az egyes európai államok más európai államok ellen irányuló katonai csoportosulása helyett meg kell teremteni az összes európai államok közös törekvésén alapuló biztonsági rendszert, azt a rendszert, amelynek alapelvei a szovjet kormány ismert javaslataiban vannak megfogalmazva. Nem szabad lebecsülni azokat a nehézségeket, amelyek e rendszer megteremtésének útjában állnak és főleg azt a tényt, hogy a hatalmakat, amelyek részt vesznek ezen a tárgyaláson, katonai kötelezettségek kötik más államokhoz. Ezért a szovjet kormány úgy hiszi, hogy a kollektív biztonság rendszerének megteremtését az egyezmény elérésének érdekében két részre lehetne osztani. Az első időszakban azok az államok, akik aláírták a szerződést, nem lennének felmentve azon kötelezettségeik alól, amelyeket a megkötött szerződések és egyezmények alapján vállaltak, hanem köteleznék magukat, hogy nem használnak fegyveres erőket és hogy az összes ellentéteket, amelyek közöttük keletkeznek, békés eszközökkel oldják meg. Egyezményt lehetne elérni abban, hogy a fegyverkezés korlátozásáról és az atomfegyverek betiltásáról szóló egyezmény megkötéséig, valamint az idegen Yadseregek az európai országokból való visszahívásáig az egyezményben részvevő államok kötelezik magukat, hogy nem tesznek további lépéseket fegyveres erőik számának növelésére más európai államok területén, amit az előzőleg megkötött szerződések és egyezmények alapján helyeztek ott el. A második időszakban az említett államok a szerződés alapján teljes mértékben magukra vállalnák azokat a kötelezettségeket, amelyek az európai kollektív biztonság rendszerének megteremtésével függnek össze, mi mellett teljes mértékben érvényét veszti az északatlanti szerződés, a párizsi egyezmények és a varsói szerződés és az államoknak ezek alapján megteremtett csoportosulása megszűnik és a kollektív biztonság összeurópai rendszere fog helyébe lépni. Eden miniszterelnök úr, az európai biztonság kérdésében országaink között kötendő egyezmény szüksége mellett nyilatkozott. Ez nagyon fontos. Éppen erre törekszik a Szovjetunió. A Szovjet kormány e lépése újabb bizonyítéka annak a törekvésének, hogy hozzá akar járulni Európában a valóban hathatós biztonság kiépítése feladatának megoldásához. A szovjet kormány kitart amellett, hogy végül törekednünk kell arra, hogy az európai államok területén ne legyenek idegen katonaságok. Az idegen katonaság visszahívása az európai államok területéről és annak a helyzetnek megújítása, amely a második világháború előtt fennállt, már önmagában fontos jelentőséggel bírna a béke megszilárdításában, radikálisan megjavítaná az európai helyzetet és kiküszöbölné az ál'atnok közötti kapcsolatokban ma fennálló bizalmatlanság fő forrásainak egyikét, sőt talán magát a fő forrást is. Ennek a lépésnek jelentősége még jobban kitűnik, ha a fegyverzet korlátozásával és az atomfegyverek betiltásának feladatával kapcsolatban értékeljük. Az idegen katonaságnak az európai államok területéről való visszahívása sokban megkönnyítené az egyezmény elérésének lehetőségét az európai szokásos fegyvernemek csökkentésének körzetében, a nem európai'államokban is, valamint a nukleáris fegyverek használatának betiltására vonatkozó kérdésben is. Magától értődő, hogy amikor a Szovjetunió ezeket az érveket felhozza, semmiféle különleges feltételeket nem követel a maga számára, bár a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy sokkal több oka van nyugtalankodni nyugati határai miatt mint más állarroknak. Általánosan ismert tény, hogy országunk megtámadásakor az agresszor nem egyszer a Szovjetunió határaitól Nyugatra fekvő államok területén keresztül tört magának utat. Szeretnénk megismerni az USA, Nagy-Britannia és Franciaország állásfoglalását a szovjet kormány érveivel kapcsolatban, amelyeket itt ismertetett a fegyverzet korlátozása és az atomfegyverek betiltása, valamint az európai kollektív biztonság rendszere kiépítésének kérdésében, és az európai államok területéről az idegen katonaságok visszahívására vonatkozó kérdésben. Természetes, hogy az egyik vagy másik kérdésről szóló feltétlenül szükséges megegyezés eléréséhez, — amely kérdések köjül mindegyiknek nagy jelentősége van a béke sorsára, — időre lesz szükség, végeredményben még akkor is, ha megegyeznénk megoldásuk alapelveiben. Tekintettel erre a körülményre és arra is, hogy azok az államok, amelyek képviselve vannak ezen az értekezleten és a más országokkal kötött szerződések és egyezmények alapján bizonyos kötelezettséget vállaltak magukra, felvetődik a kérdés, milyen lépéseket kell tenni, hogy a szükséges egyezmény megkötéséig a négy nagyhatalom az országok közötti kapcsolatokban fennálló feszültség enyhítésére törekedjék és ezáltal a megoldatlan problémák kiegyenlítéséhez szükséges feltételek megteremtésére, beleszámítva a lefegyverzést az európai kollektív biztonsági rendszer kiépítését és a német kérdés megoldását is, amely az európai biztonság legfontosabb kérdése volt és marad. A szovjet kormány leszerelési programjában és az európai biztonság rendszerének megteremtésében abból indul ki, hogy a nemzetközi kapcsolatokban a feszültség enyhítése és Európában egy hathatós biztonsági rendszer kiépítése jelentős mértékben megkönnyítené a német kérdés megoldását és megteremtené Németországnak békés, demokratikus alapokon való egyesítéséhez a szükséges feltételeket. A szovjet kormány Németország egyesítése mellett volt és van ma is a német nép nemzeti érdekeivel és az európai biztonság érdekeivel összhangban. Németországnak mint békeszerető és demokratikus államnak egyesítése nagy jelentőségű lenne mind az európai béke, mind a német nemzet sorsa szempontjából. A német népnek a háború már nem egyszer nagy veszteségeket okozott és sok áldozatába került. Németország egyesítése a német nép számára megnyitná a békés gazdálkodás és a kultúra fejlődésének, a lakosság jóléte növekedésének hatalmas lehetőségeit. El kell ismernünk, hogy a Németország egyesítéséhez vezető úton a fő akadály Nyugat-Németország újrafelfegyverzése és a nyugati hatalmak katonai csoportosulásába való bekapcsolása. Ebben a kérdésben ki kellene cseréim a nézeteket, szem előtt tartva azt, hogy a német kérdés megoldására kell törekedni abban az esetben is, ha a mostani feltételek mellett nem sikerülne azonnal megegyezést elérni Németország egyesítésében. Ebben az esetben ezt a feladatot fokozatosan kell megoldani. Szükségesnek tartom más kérdésekkel is foglalkozni. A szovjet kormány úgy véli, hogy egyrészt az Északatlanti Tömb és a párizsi egyezmények tagállamai, másrészt a varsói szerződés tagállamai kölcsönösen kötelezettségeket vállalhatnának arra, hogy nem használnak egymás ellen fegyveres erőket. Magától értődő, hogy ezeknek a kérdéseknek nem szabad érinteniök az államoknak az ENSZ alapokmánya 51. cikkelyében kihirdetett át nem ruházható jogát az egyéni vagy kollektív önvédelemre fegyveres támadása esetén. Továbbá kötelezhetnék magukat, hogy kölcsönösen tanácskoznak abban az esetben, ha félreértések vagy ellentétek keletkeznének köztük, amelyek veszélyeztetnék az európai békét. A szovjet kormány figyelmeztetni szeretné Franciaország, Nagy-Britannia és az USA kormányait egy fontos kérdésre, amely egyre időszerűbb. Ismeretes, hogy az utóbbi időben az egyes államokban egyre erósödik a semlegesség politikájáért indított mozgalom, vagyis a katonai tömbökben és koalíciókban való részvétel ellenes politika. A tapasztalat azt mutatja, hogy egyes államok, amelyek a háborúk idején semleges politikát folytattak, biztosították nemzeteik számára a biztonságot és pozitív szerepet játszottak. Ezt bizonyítják a második világháború tapasztalatai is, annak elItnére is, hogy az egyes országok semlegessége nem volt teljes. A szovjet kormány úgy véli, hogy ha egyik vagy másik állam, amely semlegességi politikát akarna folytatni és a katonai csoportosulásokban nem akarna részt venni, s amíg ezek a csoportosulások léteznek, kérnék biztonságuk és területük érinthetetlenségének biztosítását, a nagyhatalmaknak támogatniuk kell ezeket a kéréseket. Ami a Szovjetuniót illeti, határozottan kész osztozni az ilyen biztosítékokban, mint ahogyan ezt például Ausztria esetében is tette. Felvetődött itt a kelet-európai népi demokratikus országok kérdése. Ezen az értekezleten ezzel a kérdéssel foglalkozni az jelenti, hogy kényszerítenek bennünket ezen államok belügyeibe való beavatkozásra. De jól tudjuk, hogy ezekben az országokban a népi demokratikus rendszert maguk a nemzetek juttatták uralomra akaratuk szabad megnyilvánulásával. Ezenkívül senki sem hatalmazott fel bennünket arra, hogy megtárgyaljuk ezen országok helyzetét. Tehát nincsen okunk arra, hogy ezt a kérdést értekezletünkön tárgyaljuk. Továbbá felvetődött itt az úgynevezett „nemzetközi kommunizmus" kérdése. Ismeretes, hogy értekezletünket azért hívtuk össze, hogy megtárgyalja az államok közötti kapcsolatok kérdését és nem azért, hogy a különféle országok egyik vagy másik politikai pártjának tevékenységéről vagy az e pártok közötti kapcsolatokról tárgyaljunk. Ezért úgy véljük, hogy lehetetlen helyesnek tartani e kérdés besorozását a kormányfők értekezletének programjába. A szovjet kormány nem egyszer fejtette ki álláspontját az ázsiai és távol-keleti problémák rendezése szükségességének kérdésében. Többek között figyelmeztette az illetékes államokat arra a komoly helyzetre, amelv Tajvan körzetében keletkezett, amely körzet a Távol-Keleten a bonyodalmak veszélyes tűzfészkévé lett. A helyzet rendezése Ázsiában és Távol-Keleten, és így Tajvan körzetében is Kínának e szigetre való vitathatatlan joga elismerésének alapján nagy jelentőségű lenne az egész nemzetközi helyzet megjavítása szempontjából. Ezzel kapcsolatban szükségesnek tartom megemlíteni a Kínai Népköztársaság kormányának általánosan ismert törekvését, amely a tajvani kérdésnek az USA és a Kínai Népköztársaság közötti közvetlen tárgyalások útján való megoldására irányul. Hangsúlyoznunk kell a Kínai Népköztársaság ENSZ-beli törvényes jogai kérdésének jelentőségét is. A mostani helyzet, amikor ebben a szervezetben még mindig Csang Kaj-sek képviselője működik és a nagy Kínai Népköztársaság meg van fosztva annak lehetőségétől, hogy elfoglalja ebben a szervezetben helyét, nemcsak, hogy nem normális, hanem elfogadhatatlan. Orvosolni kell ezt az igazságtalanságot és minél hamarább bekövetkezik ez, annál jobb. A szovjet kormány úgy véli, hogy a négy nagyhatalom értekezletének, amely az államok közötti kapcsolatok megjavítására törekszik, figyelmet kell fordítania az államok közötti gazdasági kapcsolatok megszilárdítására, de főként a kereskedelem kiszélesítésére. A jelenlegi helyzet, amikor az államok egész sorában különféle mesterséges korlátozásokat vezettek be, amivel megszakították a hosszúéves gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat több állam között, egyike azoknak a komoly akadályoknak, amelyek a nemzetközi feszültség enyhítésének útjában állanak. Az ilyen korlátozásokat, amelyek rendszerint akkor következnek be, amikor az állam gazdasága a háborús előkészületek érdekeinek van alárendelve, egyáltalán nem lehet mentegetni, ha a megoldatlan nemzetközi kérdésekről és a „hidegháború" beszüntetéséről szóló egyezmények elérésére irányuló törekvésből indulunk ki. Erre nem azért hívjuk fel a figyelmet, mint hogyha a Szovjetunió gazdasága nem tudna meglenni azon államokkal való normális gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok megújítása nélkül, amelyek ezeket a kapcsolatokat a mi hibánkon kívül szakították meg. Azért beszélünk erről, hogy e téren, jelentős lehetőségek vannak a normális és baráti kapcsolatok megteremtésére ezen országok között, amely lehetőségek kedvezően megnyilvánulhatnak a nemzetek jólétének növekedésében, a nemzetközi feszültség enyhítésében és az államok közötti bizalom megszilárdításában. A nemzetközi kapcsolatok és együttműködés kiterjedt fejlődésének voltunk támogatói és maradunk továbbra is a kultúra és tudomány szakaszán, a gátak kiküszöbölésének támogatói voltunk és maradunk, amely gátak megakadályozzák a nemzetek közötti kapcsolatok kifejlődését. Meg vagyunk győződve arról, hogy a nemzetközi kulturális és tudományos együttműködés hatalmas fejlődése megfelel ennek a célnak — az államok közötti kapcsolatokban a feszültség enyhítésének és a feltétlenül szükséges bizalom megteremtésének. Olyan kérdések ezek, amelyeket a szovjet kormány nézete szerint értekezletünkön meg kellene tárgyalni és olyan érvek, amelyeket a szovjet kormány ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban már munkánk kezdetén fel akart hozni. Meghallgattuk itt az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia kormányfőinek nyilatkozatait. Ezek a nyilatkozatok sok komoly kérdést tartalmaztak, amelyek véleménycserét követelnek, hogy ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban megteremtődjenek a szükséges megegyezés alapjai. Az ismertetett kérdések között vannak olyanok is, amelyek további tanulmányozást kívánnak. Vannak olyan kérdések is, amelyekkel kapcsolatban eltérő az állásfoglalásunk, de ez a körülmény nézetünk szerint nem szabad, hogy akadályozza értekezletünk sikeres munkáját. A szovjet kormány megtesz mindent, ami erejéből telik, hogy ez az értekezlet valóra váltsa a nyugodt, békés élet után vágyó nemzetek vágyát. Ezzel kapcsolatban meg kell említenünk azt, hogy a Szovjetunió helyesnek tartja az öt nagyhatalom fegyveres erői színvonalának olyan módosítását, ahogyan azt az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Kanada javasolták. Nagy jelentősége lenne annak, ha ez az értekezlet olyan nemzetközi egyezmény megkötése mellett nyilatkozna, amelyben kifejezésre jutna közös egyetértésünk az USA, a Szovjetunió és Kína fegyveres erői számának módosításában, úgy, hogy a felsorolt nagyhatalmak közül az USA-nak, a .Szovjetuniónak és Kínának egytől lVi millióig terjedő katonasága lenne; Nagy-Britanniának és Franciaországnak 600 000 főnyi hadereje, az összes többi államok fegyveres erőinek száma pedig nem haladná meg a 150 000—200 000-et. Mégegyszer szeretném Hangsúlyozni, hogy a szovjet kormány elfogadta a három nagyhatalom javaslaté^ a szo-