Uj Szó, 1955. július (8. évfolyam, 157-183.szám)

1955-07-20 / 173. szám, szerda

2 UJSZO 1955. július 20. A négy nagyhatalom kormányfőinek genfi értekezlete D. Eisenhowernek, az USA ebeikének nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról.) kereteit. Megoldhatatlanoknak tűnnek a félelem, a bizalmatlanság, sót ellenséges légkörben, amikor minden lépést fontolóra vesznek és minden lépésnél meggondolják, vajon hozzájárul-e az ellenség gyengítéséhez. Ha ezek a körülmények megváltoztathatók, akkor spkat tehetünk. Meggyőződésem, hogy ilyen körülmények közepette külügyminisztereink egymás között, vagy pedig a többi államok külügyminisztereivel együtt folytathatják munkánkat, hogy megtalálják a problémák megoldásának útját. Kétségtelen, hogy népeink között filozófiai nézetekben sok esetben öszszeegyeztethetetlen eltérések vannak. Bármit is mondunk, báVmit is teszünk itt, ezen mit sem változtatunk. Azonban nem mindig szükséges afc, hogy az emberek a közös munka érdekében egyformán gondolkodjanak s ugyanabban higgyenek. A fődolog az, hogy senki se kísérelje meg erőszakkal, vagy okoskodással győzelemre vinni saját meggyőződését és így rákényszeríteni rendszerét azokra, akik nem értenek vele egyet. Ezen az értekezleten új álláspontot kell találnunk. Ezt nem írhetjük el csak elvont és általános gondolatmenettel. Nyíltan kell beszélnünk a közöttünk feszültséget okozó konkrét kérdésekről és arról, hogyan oldjuk meg őket. Példaként engedjék meg, hogy felvessek néhány kérdést, amelyeket meg kell vitatnunk. Az első kérdés Németország egyesítésének és az össznémetr kormány szabad választások alapján való alakításának kérdése. Tíz év telt el a fegyverszünet megkötése óta, azonban Németország még mindig ketté van osztva. Ez komolyan megkárosítja a népet, amelynek a többi néphez hasonlóan joga van a közös sorsra. Ez az európai labilitás fő forrása. Béketárgyalásunk értelmetlen volna, ha ugyanakkor nem küszöbölnénk ki a békét veszélyeztető körülményeket. Mi négyen különösképpen felelősek vagyunk Németországért. Bármiféle elért eredmény hatástalan volna, ha nem támogatná egész Németország lakosságának többsége. S e kérdéseknek kell képeznie értekezletünk tárgyalásainak gerincét. Avagy ne tárgyaljuk meg e kérdés gyors és igazságos megoldásának módjait? A tartós béke érdekében tárgyalásaink során szem előtt kell tartanunk valamennyi érdekelt ország biztonságának jogos érdekét. Ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy az egyesített Németországnak saját választása szerint joga van a kollektív önvédelemre. Ugyanez okból készségesen tekintetbe vesszük a Szovjetunió biztonságának jogos követelményeit is. A párizsi szerződések sok e célt szolgáló cikkelyt tartalmaznak. Teljes mértékben készek vagyunk megvitatni a további ésszerű gyakorlati és valamennyi érdekelt fél biztonságával összeegyeztethető kölcsönös kezességnyújtás kérdését. Helyesen értelmezve, itt a népek azon _ jogának tiszteletbentartásáról van szó, hogy maguk válasszák kormányformájukat, kormányukat és visszanyerjék szuverén jogaikat, amelyektől megfosztották őket. Az amerikai nép meggyőződése, hogy néhány kelet-európai nemzet, amely hosszúéves nemzeti történelemre tekinthet vissza, nem élvezheti az Egyesült Nemzetek háború során elfogadott és más szerződésekkel alátámasztott deklarációjának jótéteményeit. Továbbá ide tartozik a népeink közti kapcsolat és személyes érintkezés kérdése. Nyíltan megmondjuk, félünk az olyan helyzet következményeitől, amikor egész népeket elszigetelnek a külvilágtól. Az amerikai nép a szovjet nép barátja akar lenni. Nincs ellentét az' amerikai és a szovjet nép között. Nincs köztük sem konfliktus, sem gyűlölet. A történelem folyamán népeink mindig békében éltek. Azonban a népek közti kölcsönös baráti megértés nem fejlődik könnyen, ha a kapcsolatokat jelenleg gátló mesterséges akadályok léteznek. Elérkezett annak ideje, hogy a fegyverekkel, a törvényekkel és a határozatokkal emelt minden választófalat lebontsunk. Ezt csak a kölcsönös tiszteletbentartás és bizalom légkörében tehetjük meg. Azután idetartozik a „nemzetközi kommunizmus" kérdése. Ténykedése már 38 éve zavarja a kapcsolatokat a Szovjetunió és más népek között. Ez a ténykedés nem korlátozódik csupán a meggyőzésre. Megkísérli az egész világon aláásni a törvényes kormányokat és idegen uralom alá hajtani a nemzeteket. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a bizalmatlanságot, amelyet e ténykedés támogatása kelt. Országomban éppúgy, mint más •országokban ez a ténykedés hozzájárul a bizalmatlanság és a nemzetközi feszültség kialakulásához is. És végül a fegyverkezés túlsúlyban levő problémája ez. Egyúttal a mostani feszültség és bizalmatlanság eredménye és oka is. Az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányának fő céljaival ellentétben a fegyverkezés az emberiség törekvéseinek jelentős részét eltéríti az alkotó munkától a nem gyümölcsöző célok felé. Ennek véget akarunk vetni. De világos, hogy ezt senki sem meri megtenni a támadástól való félelem miatt. A váratlan támadás sokkal pusžtítóbb lehetne, mint minden támadás, amit az ember valaha is ismert. Ezért közülünk mindenki szükségesnek tartja, hogy olyan eszközökkel rendelkezzék, .amilyenekkel az ilyen támadást visszaverheti. Ezért talán mérlegelhetnénk, hogy a fegyverkezés korlátozásának problémája nem oldható-e meg leginkább azzal, hogy első lépésként a katonai berendezések ellenőrzésének és felügyeletének megfelelő útjait keressük, hogy sem váratlan támadással, sem a megegyezett korlátozások titkos megsértésével ne következzék be szörnyű meglepetés. Ezen a téren nincs fontosabb feladatunk, mint közösen megtárgyalni a hathatós, kölcsönös felügyelet sürgős és fontos problémáit. Az ilyen rendszer a hathatós lefegyverzés alapja. Szem előtt kell tartanunk, hogy a költséges fegyverkezés nemzeteinket nemcsak a magasabb életszínvonaltól fosztja meg, hanem a kevésbé fejlett területek nemzeteit is megfosztja a sorsuk megjavítását szolgáló eszközöktől. Ezekben az országokban él a világ lakosságának nagyrésze, és sok nemzet most lép először a politikai függetlenség útjára. A gazdasági fejlődés elkerülhetetlen problémájába ütköznek. Normális körülmények között segítséget kapnának a világ fejlettebb nemzeteitől fő gazdasági ágazataik fejlesztésére. De ezt a normális folyamatot jelentős mértékben akadályozza az a tény, hogy az iparilag fejlettebb országok termelési törekvéseiknek olyan nagy részét fegyverkezésre fordítják. A fegyverkezés korlátozása biztosítaná és kénytelen lenne biztosítani a megtakarítások egy részének a világ kevésbé fejlett országaiba való torkolását, ami gazdasági fejlődésük javára válna. Ezenkívül minden igyekezetünkkel arra kell törekednünk, hogy hozzájáruljunk az atomenergiának építő célokra való felhasználásához. Sajnáljuk, hogy a Szovjetunió nem fogadta el javaslatunkat, melyet 1953 decemberében terjesztettünk elő, hogy azok a nemzetek, amelyeknek hasadó anyagjaik vannak, egyesüljenek és járuljanak hozzá értékeikkel ,,a világ bankjához", hogy így az emberiség jóléte érdekében végzett együttműködés egyre növekvő mértékben pótolja az emberiség pusztítását szolgáló eszközök megszerzéséért folyó versenyt. Még mindig kitartunk amellett, hogyha a Szovjetunió lehetőségei szerint támogatja ezt a nagy javaslatot, akkor ez a tett megjavítja a nemzetközi helyzetet. Az értekezleten tett eme első nyilatkozatban röviden ismertettem azokat az egyes problémákat, amelyekkel én és az Egyesült Államok népe foglalkozik és amelyeknek megoldása jelentős mértékben függ tőlünk, négyünktől. Ahogyan folytatódik munkánk, remélem, valamennyien előterjesztjük javaslatainkat arra, vonatkozóan, hogyan segíthetnénk ezen kérdések megoldásában. Talán hasznos lenne, ha közülünk mindenki megmagyarázná országának állásfoglalását. Akkor gyorsan képet alkothatnánk azon kérdések terjedelméről, amelyeket hasznos lenne itt megtárgyalni és eszerint osztanánk be időnket. Engedjék meg, hogy ismételjem, remélem, nemcsak azért vagyunk itt, hogy közöljük nézeteltéréseinket. Nem azért vagyunk itt, hogy megismételjük ugyanazokat a szomorú leckéket, amelyek jelentős mértékben jellemezték tevékenységünket az utóbbi tíz év folyamán. Az emberiség békevágyaival egyetértve vagyunk itt, hogy olyan tárgyalásokat kezdjünk, amely új légkört teremtenek diplomáciánkban és hogy új tárgyalásokat kezdjünk a jó kilátások reményében. Csak ilyen úton és talán csak ezen az úton járulhat hozzá gyűlésünk, —' amely kényszerűségből rövid ideig, tart — az új erők születéséhez és érvényesüléséhez, amelyekre szükség van, hogy valóban eljussunk a béke útjára. Meg vagyok győződve róla, hogy az egész emberiség imádkozni fog ezért. A. Edennek, Nagy-Britannia miniszterelnökének nyilatkozata Ez az értekezlet egyedülálló a maga nemében a történelemben, mivel azok a körülmények, amelyek közepette összeülünk, az emberi tapasztalatban példátlanul állanak. Valamennyien tudjuk, hogy korszakunk tudományos és technikai felfedezései milyen óriási forrásokat tártak fel. Elég kezünk egy mozdulata és az emberiség a felvirágzás soha nem ismert időszakába léphet. Éppúgy mindenki előtt világos, milyen borzalmas pusztító hatású volna bármiféle konfliktus, amelyben résztvennének a nagyhatalmak. Voltak olyan idők, amikor a támadó remélhette, hogy háborúval túlsúlyba kerül és katonai akció segítségével politikai tőkét kovácsolhat országa számára. Minél erősebb volt a katonai erő, annál csalogatóbb volt a győzelem, a támadónak annál kevésbé kellett számolnia a visszavágással. Valamennyien emlékezhetünk a történelemből ilyen példákra. Ma semmi hasonló nem történhet. A győzőnek semmiféle háború sem jelenthet babért, neki és áldozatának is csak a teljes megsemmisülését okozhatja. A semlegeseket a háború éppúgy sújtaná, mint a harcos feleket. Kemény tények ezek, amelyek alapján talán végül is elérjük a tartós békét. A háborús akció ellen irányuló elrettentő eszköz óva intő jelzés. Az ilyen megfélemlítő eszköz azonban egymagában nem oldhatja meg a nemzetközi kérdéseket, nem küszöbölheti ki közöttünk az ellentéteket. Ezért jöttünk itt ma össze, hogy igyekezzünk haladást elérni e kérdések és ellentétek megoldásának ügyében. Ezen az értekezleten e kérdések megoldásában elsősorban tekintetbe kell vennünk az európai helyzetet. E kérdések közül melyek a legfontosabbak ? Természetesen kétségtelenül a legfontosabb Németország egységének kérdése. Amíg Németország kettéosztott, addig Európa is kettéosztott, amíg nem újul fel Németország egysége, addig nem uralkodhat ezen a világrészen sem bizalom, sem biztonság. A nyugati övezetünkben Németország egységesítéséért megtettünk mindent, amit tehettünk: övezeteink között felszámoltuk a határokat. A három nyugati övezetet egy gazdasági egységnek vettük és szövetségi kormányt adtunk neki. Megszüntettük a megszállást. Teljesen függetlenül Németország egységesítésének fő kérdéseitől, igazi haladást érnénk el, ha a német egységről folyó tárgyalásaink idején a szovjet kormány lehetségesnek tartaná enyhíteni azokat az anyagi korlátozásokat, amelyek ma elmélyítik Németország kettéosztottságát és akadályozzák a keleten és nyugaton élő németek érintkezését. Most rá szeretnék térni Németország egységesítésének szélesebbkörü kérdésére. Mi az oka a tavalyi berlini konferencia sikertelenségének? Ezt a kérdést a lehető lege^fogulat^nabbul kel! vizsgálnunk, hogy megállapítsuk, milyen haladást érhetünk el a nagyhatalmak által elfoglalt és, világosan elhatárolt pozicióktól való eltérés terén. A berlini konferencián a Nyugat-Németországnak szabad választások alapján való egyesítését javasoltuk és azt, hogy Németországnak szabad kezet adjunk arra, hogy saját maga döntsön külpolitikájáról. Az úgynevezett Eden-terv szerint Németország választhatott volna a nyugattal, avagy a kelettel való szövetség '-vagy a semlegesség között. A szovjet kormány azonban nem tudta ezt a tervet elfogadni. Szívünk mélyén azonban meggyőződésünk, hogy Németországnak egységesnek kell lennie és hogy ennek a nagy országnak nem lehet tartósan megtiltani, hogy szabadon válassza külpolitikája irányát. A berlini konferencia zátonyrajutásának oka az, hogy egy, ezen a konferencián részt vevő nagyhatalom úgy vélte, az egyesített és újrafelfegyverzett Németország, amely érvényesítené jogát csatlakozni a NATO-hoz, mind nagyobb mértékben veszélyeztetné e nagyhatalom biztonságát. Nem akarok vitatkozni arról, vajon ez az aggály indokolt volt-e. Az utóbbi 10 év során sok minden gyanakvást és nyugtalanságot keltett. Ez megnyilvánul a fegyverkezés fokozott ütemében. Hogy ezeket a kérdéseket szélesebb körben megvitassuk, valamennyien elhatároztuk, hogy az ENSZ leszerelési bizottsága közvetítésével fogunk dolgozni, üdvözöljük azt a lényeges előrehaladást, amelyet nemrégen ebben a bizottságban elértek, amely az egyöntetűség fontosságát bizonyítja. Ez az egyöntetűség most kezd kialakulni a nyugati hatalmak különféle javaslatai és a szovjet kormány nemrégen tett javaslatai között. Ezek a viták folytatódnak majd, de tudjuk, hogy a legsürgetőbb dolog megkezdeni a gyakorlati lépéseket. Halaszthatatlan kérdés, hogyan kezdjük meg a feszültség csökkentésének, a gyanakvás és a félelem légköre kiküszöbölésének folyamatát. Fennáll az a gyakorlati kérdés is, hogyan dolgozhatjuk ki és valósíthatjuk meg a fegyverzet és a fegyveres erők feletti közös és hatékony ellenőrzést. Az egységes Németország felújítása magában véve sem nem növeli, sem nem csökkenti azt a veszélyt, amely egyesek szerint Európa biztonságát fenyegeti. Minden az egyesítés megvalósításának körülményeitől függ. Ezért most javasolni akarom, hogy vitassuk meg a megvalósítandó és kölcsönösen összefüggő javaslatok sorát. Elsőrendű céljuk az, hogy enyhítsék azokat az aggályokat, amelyek egyesek részéről Berlinben megmutatkoztak, hogy tervünk elfogadása után fokozódni fog a veszély. Másik céljuk az, hogy gyakorlati alapon kísérletet tegyünk a fegyverzet hatékony ellenőrzésére. Ha ennek a kísérletnek sikere lesz Európában, centrifugálisan ki lehet "bővíteni. Ha legalább egyszer sikerül megteremtenünk az európai szárazföldön a biztonság légkörét, ha ki tudjuk alakítani Európában a feszültség csökkentésének hatékony rendszerét, bizonyára remélhetjük, hogy ez az első siker a szélesebbkörű és hatásosabb megértés alapjává válik. Ezzel kapcsolatban van /néhány elgondolásom, amely, úgy véljük, hozzájárulhat e cél megvalósításához. Amint már említettem, célom biztosítani Németország egységét és szabad kezet adni neki abban, hogy saját elhatározása szerint létesítsen kölcsönös kapcsolatokat az egyes országokkal. Ez senkit sem fog fenyegetni. Kétségtelen, hogy e cél elérésére sok út vezet. Annak megvilágítására, hogy mi e gondolat lényege, néhány példát hozok fel. Néhány esetben tényekről, más esetekben pedig kezességnyújtásról van szó. Vegyük először a kezességnyújtás kérdését. Készek volnánk részt venni valamilyen biztonsági megegyezésben, amelynek tagjaivá válhatnának az ennél az asztalnál képviselt nagyhatalmak és az egyesített Németország. Minden ország saját megfontolása alapján kijelenthetné, hogy kész segítséget nyújtani a i agresszió áldozatainak, bárkiről is volna szó. Ennek az egyezménynek különféle formái lehetnének. Készek volnánk ezeket a formákat megvitatni és kifejezni ezzel kapcsolatos álláspontunkat, javasolni, hogy az ilyenfajtájú egyezmény az Egyesült Nemzetek Szervezetének ellenőrzése alatt álljon. Az a véleményünk, hogyha bármely ország megszegné a békét, elveszítené ezzel az érvényes szerződésekből eredő valamennyi jogát. Másodszor készek vagyunk megvižs- 'gálni és megkísérelni a megegyezést Németország mindkét részének fegyveres erői és fegyverzete kérdésében, valamint a Németországgal határos országok fegyveres erői és fegyverzete kérdésében. E cél elérése érdekében csatlakozni kellene a kölcsönös ellenőrzés rendszeréhez, hogy lehetővé váljon ezen egyezmény teljesítésének hatékony ellenőrzése. Reméljük, hogy az itt képviselt valamennyi ország az egyesített Németországgal együtt ez egyezmény résztvevőjévé lesz. Természetes, hogy e téren tett bármiféle javaslat nem zárja ki és nem fogja fékezni az Egyesült Nemzetek Szervezete leszerelési bizottságának munkáját, amely véleményünk szerint nagyjelentőségű. Vannak más kezességek is, amelyeket egymásnak nyújthatunk? Van egy ilyen kezességnyújtás, amelyet véleményem szerint határozottan meg kell említeni. Készeknek kell lennünk megvitatni a Kelet és Nyugat közti demilitarizált övezet létesítésének lehetőségét. Világos, hogy ezek az elgondolások az adott esetben Európára korlátozódnak, de meggyőződésem, hogy segítséget nyújthatnának gyakorlati munkánkban és példát szolgáltathatnának. Összefoglalva a mondotttikat: a kölcsönös biztonságot biztosító egyezmény megkötésére tettem javaslatot. Foglalkoztam azon egyezmény megkötésének kilátásaival, amely szabályozná a fegyveres erők és a fegyverzet mennyiségét mind Németországban, mind a Németországgal szomszédos országokban. Ez kölcsönös ellenőrzés alá esnék. Felvetettem ezenkívül a demilitarizált övezet létesítésének gondolatát is. Ha ez irányban megkezdhetnénk a munkát, akkor az európai béke biztosítására konstruktív és buzdító tervet dolgozhatnánk ki. Ezeknek a gondolatoknak megvalósítása a teljes biztonságot biztosítaná. Éppen azért, mivel ilyen biztonság nem létezik, Németország jelenleg is kettéosztott. Javasolom, hogy ezeket a gondolatokat tegyék további vizsgálat tárgyává. Most csak tömören foglalkoztam velük. A közös munka más útjai is léteznek, amelyekről beszélhetnénk. Nagy hálával fogadnánk ,például minden olyan javaslatot, amely lehetővé tenné a nagyobb mozgásszabadságot és a népeink közti cserét. Ügy vélem azonban, hogy ennek az értekezletnek eredményeit a Németország jövőjére és az európai biztonságra vonatkozó sikeres gyakorlati eredmények alapján fogják értékelni. Két kérdésben akarunk megegyezni: Németország egyesítésének sürgető szükségességében és az ezen cél eléréséhez vezető eszközök gondos keresésében. Nem állítom, hogy elgondolásainkat egységes tervként lehet elfogadni. Ez azonban olyan vázlat, amelyet végérvényesen kidolgozhatnánk abban az esetben, ha elfogadnánk. Ha valamilyen ilyesmit kidolgozunk, mielőtt befejezzük ezt az értekezletet és elhagyjuk Genfet, a világ népei nem lesznek csalódottak.