Uj Szó, 1955. június (8. évfolyam, 131-156. szám)

1955-06-11 / 140. szám, szombat

6 III SZU 1955. június 11. ver Pozsonyeperjes szomszédságában nagylombú fák koronújától eltakarva lapul egy ház, amelyből néhány éve még minden reggel a szövetkezet földjére vezetett Kürti Gábor utja. A negyven év körüli ember kalaplevéve, ingújjra vetkőzve, néha fütyörészve, dalikózva járt a hepe.-hupás ösvényen. Most csendes az út, ember nem kopjg, nem köhög, nem füstöl rajta. Lassan járatlan lesz az ösvény, fű nőm be, nincs aki koptatná... Ha az útról a portára merészkedsz, javitásra szoruló istállót, rozoga fésűért és az udvaron egy hajlotthátú, rövidlátó, remegökezű öregasszonyt látsz. Fáradtan, elnyütten végzi a dolgát. Első pülantásra lehetetlen észrevenni, hogy ez a hatvankilenc éves asszony, aki még most sem ejti ki a kezéből az itatóvödröt, tizenegy gyereket hozott a világra. Nyolcat felnevelt, hármat eltemetett. Hát az emberről mit olvashatsz le? Gyengélkedő, az orvos az ágyba parancsolta, de vajon tud-e feküdni? Tud-e beteg szívére, fájó lábára hallgatni? Nem tud. Többször felkel, kijön, belenéz a napba, pihenteti szemét a tengerzöld vetésen, aztán viszszamegy, lefekszik. Ha többet nem is, ennyit mindennap megtesz. És ennyi jó, ennyi megbékíti. Negyvenhat éves házasság, rengeteg munka, küszködés, gond apasztotta el a két öreget. Az ember ha lefekszik, ha fentjár, gondolatban mindig elölről kezdi azt a nagy életet, amit megjárt. Jó feleségével Gutáról csöppentek erre a kis tanyára. Eladták házukat, kertjüket, örökölt két hold földjüket és itt adósságra húsz magyar holdat vettek. így kezdődött az élet, így vetette bele magát a lelket sorvasztó, ideget bénító küzdésbe. Negyvenhat évig küszködött a nagybirtok fojtogató hulláma ellen, nem kevesebb idő kellett ahhoz, hogy adósságtól, nyomortól megszabaduljon és a földet a magáénak mondhassa. És mire élvezhetné véres verejtékének gyümölcsét, elszaladt felette az idő, tönkretette magát. Az öregasszony még tesz-vesz a ház körül. A főzés, sütés, mosás, takaňtás gondja az övé. Négy lányt férjhez adott, három fiút megházasított, Gábor maradt, mert"nőtlen. Mert üyen az élet. Az anyja nevili nagy szeretettel, odaadással a gyerekeket és ha megnőnek kirepülnek a fészekből, mint a madarak, ö is így volt ezzel. És talán már össee se jöttek volna a gyerekek, ha 1952-ben nem forr, pezsdül az élet Pozsonyeperjesen és nem suttognak valami jobb, emberségesebb gazdálkodási módról. De a faluban szájról-szájra járt az új gondolat és olyan hangosan, erősen, hogy a kis tanyai ablakot is megérintette. A föld az öregé. Neki kellene dönteni. Rengeteget beszéltetett magának, mert h 't míg az agitátorok a nagyüzemi termelés hasznáról, előnyéről beszéltek, ő az életére gondolt, a nehezen viselhető szenvedéseire. Az is megfordult a fejében, hogy a föld, az udvar, a kert egészen összeforrott szívével, lelkével. Hogyan szabaduljon tőle? Hiszen félholtan is megmarkolná a rögöt, amelyért öreg napjaira csupa csont, meg bőr az arca. A faluban másképp gondolkoztak. Az öreg fülébe jutott a szövetkezet megalakulásának a híre. Rekedt, torkotszorító hangon mondta a feleségének: — Hívd össze a gyerekeket. Jöttek a gyerekek és a konyhában minden helyet elfoglaltak. Figyeltek az öregre, aki komótosan sétált le, s fel a házban. Vizenyős szemévél úgy nézett a gyerekekre, hogy ezt kellett érteni a tekintetéből: „Értetek küzdöttem, hogy legyen ~ valamitek. De most arról van szó, hogy ki kellene semmizni benneteket. Ezt pedig nélkületek nem akarom". — A faluban már mindenki belépett — jegyezte meg az égyik fia. Az semmi. Tik mondjátok, hogyan ak írjátok? — így az öreg. — Mi csak úgy, mint a többiek — emeli hangját Gábor és még Jiozzáteszi: — Nekünk versenyezni nehezebb a nagyüzemmel, mint az érnek hullámot verni a tengerben. A harminc-negyven év körüli gyerekek azt akarták mind, amit Gábor. Belépni. Az öreg azonban igen nehezen hajlott. Sokáig pörölt, hevesfee'Wí, míg megérttették vele a gyerekek, hogy ez lesz a legjobb. És itt kapcsolódik az eseményekbe Gábor, aki együtt él az öreg szülőkkel, aki nap nap után vidámabban térül haza a közösből és néz az öregre. aki egyre bánatosabb. (J óbor egy nagy szövetkezeti gazdaság tagja lett. Megtetszett neki a szövetkezeti termelés. Boldog érzésekkel járta a mezőt, egészen megrészegítette az a körülmény, hogy a nagy magányból egyszerre a közösségi életbe csöppent, ahol századmagával oszthatja meg a gondot. Nem kullog egyedül, hanem csoportba jár a többiekkel, ha kedvük kerekedik énekelnek, duhajkodnak és a munkát fel sem veszik. S ami az öreg legénynek még inkább megpezsdítette a vérét, lányok közé került. Hiszen ilyen korban már szégyél lányok után csavarogni a legény, otthon penészedik és tűri, hagyja, hogy a spülők csipkedjék. Most meg a munka, ha akarja, ha nem, lányokkal hozza öszsze. Üjra fiatal lett, hevesen dobogó szívű, pajkos tekintetű legény. Igen ám, de a közösségi élet még nem vert mélyen gyökeret a szívében. Ezt a nagy, nemes célért küzdő emberi közösséget csak azért szerette meg, mert gépeivel csodákat művelt és mert a munka gigászi részét nem az ember végzi, nem az görnyed, nem az izzad. Szívével, lelkével még nem forrott össze a közösséggel. Az öreg ember estéről estére egy letűnt vüág értelmetlenségét, céltalanságát zúdította rá, akasztotta nyakába. S ez nem lett volna hiba. Az öreg és a fia, két vüág egy családban. Ezt mind a ketten tudták. De jöttek sorban az apró cseprő dolgok, amelyek vagy szárnyat adnak az embernek, vagy megtorpantják. A szövetkezet nehezen indült. A szervezés nehézkessége, a nagy közösség bonyolult irányítása meghökkentette Kürti Gáborékat. Ki bírja itt a gyeplőt kézben tartani, ki tud lelkesedést önteni a parasztokba, amikor ahány az ember, annyiféle a célja, szándéka, gondolata. Kürti Gábor megijedt az elétornyosuló problémáktól. De nem futamodott volna meg, ha a nagy általános feladatok mellett nem jelentkeznek az embert érintő kisebb események is. Az egyik alkalommal szecskázták a szövetkezeti tagok. Őt bízták meg a gép kezelésével. A gép elromlott. Hiába lendített a kerekén, hiába igazított a benzin szabályozón, a gép csak köhécselt, nem hajtotta a szecskavágót. A szövetkezeti parasztok porosan, izzadtan támaszkodtak a villára és köpködték az epésebbnél epéssbb megjegyzéseket. — Éhen döglesz üyen motoros mellett. Tétlenkedünk a gépész miatt. Kürti Gábor arcából eliszkolt, a vér. Nem tudta mit tegyen, fusson-e innen, vagy maradjon. Visszavágjon-e vagy lenyelje a sértő szavakat. Aznap lehangoltan, szomorúan ballagott az ösvényen hazafelé. Az öregek hallván az esetről, sírva bántották tovább. — Tehetnék-e ezt veled, ha a magad gazdája lennél? Fiam, drága jó gyerekem, hová tetted az eszedet. Aztán ez is elmúlt. Kürti Gábor felejtett és megint megjött a kedve. Már-már minden rendbe jött volna, ha az egyik csoportvezető nem taszít ismét rajta. Ünnep után történt... A fiú korán reggel patkoltatni vezette a lovakat. A csoportvezető csok az öregasszonyt találta az udvaron. — Hun a Gábor? — kérdezte mérgesen a hajlotthátú öregasszonytól. — Vasaltatni ment. — Éppen akkor, amikor a körmünkre ég a munka? No, majd megtanítom én kesztyűbe dudálni Az öregasszony mondott volna valamit, de a csoportvezető elkarikázott. Mit tehetett mást, csak állt, csak bámult elérzékenyülten, pedig a csoportvezetőt nem láthatta, mert megeredt a könnye. Hát egy idegen bántja az ő fiát, az ö vérét, a legkedvesebbjét? Hiszen nem lóg az a gyerek, dolgozik, négyszáznyolcvan munkaegységet csinált. — Nem neked való az az élet, Gábor. Gyere csak haza, majd mi teszünk róla apáddal, hogy ott hagyd őket. Az öreg írta alá a belépési nyilatkozatot, 6 küldte be a felmondást is ötvennégyben. Kürti Gábor nem ellenkezett. Az öreg szülők azt hitték, mindent rendbetettek. Pedig ami ez után következett, igen megviselte Gábort. Valami bántotta, folyvást rágta bévül, amiért az öregek akaratába beleegyezett. Bizonytalan lett, bizonytalannak érezte az életét is, jövőjét is. Ismét nyakába szakadjon a nyolchektáros gazdaság minden baja, gondja? Küzdjön egymaga ezen a kis szigeten egy hatalmas szövetkezeti gazdaság mellett. Mikor ott nem volt rossz. Havonta hozta a pénzt és természetbeni jutalomban is részesült. Bódultan, megfáradtan az őnmarcangolástól futott, sietett, néhány hónap elmúltával Csóka elnökhöz és újra felvételét kérte. Az elnök józanul. megfontoltan mondta: — Már elkéstél, Gábor. Hamarább jöhettél volna. Most már várj egy evig, aztán visszaveszünk. f]z év tavaszán így maradt kívül a közös gazdálkodáson. Két táblában visszakapta a földjét, lovát, szekerét. Űjra a maga gazdája lett. Kezdhet mindent elölről. Csinálhatja, amit eddig csinált, fontolgathat, számítgathat, hogyan és miképpen boldogulhatna. Közben persze, ha vetett, ha boronált, mindig a szövetkezeti parasztokra pülogott. És folyton az elnök szavára emlékezett: egy év. Egy évig élhet a közösségtől, elszakadtan, amelyet már megszokott, megszeretett. Ott a gondból, számításból egy kis rész volt csupán az övé, itt minden ránehezedik. Ott biztos az élet, jobbak az életfeltételek, itt a boldogulás, az előretekintés bizonytalansága nyugtalanítja. Egy év, egy év — ez kíséri a dülőutakon, a barázdában és mindenütt, ahol megfordul. És a gazdálkodást egyedül nagyon nehéznek érzi. Bántja, elkedvetleníti az a görbe út is, amelyet megjárt. Akármerre megy, csak az foglalkoztatja. hogyan zárul majd az év, milyen eredménnyel kecsegtet az újrakezdés. Számolgatja a napokat. Figyeli az időt. Mert lám, rövid ideje csak hogy a maga gazdája és mintha az idő is haragudna rá. A hideg szél, a gyakori fagy félelemmel tölti el, mert tudja, hogy egy olyan kis gazdaságot, mint az övé, tönkretehet az idő. A szövetkezet nagy gazdaságával azonban nem bír... És ha esténként az asztalhoz, vagy az öregasszonyhoz húzódik, hosszan, merengve mondja: — Azt hiszem, édesanyám, hogy az a csete-paté ott a szecskavágó körül nem volt olyan bántó, amilyennek én vettem. Vagy: — A csoportvezető se bántott meg, nem volt olyan durva a hangja, mint ahogy azt édesanyám mondta. Az öregasszony nem szólt semmit, csak krákog és a szemüvegén igazít. A fiú meg h naptárban lapoz, mert még sohasem tűnt olyan hosszúnak egy év, mint ez a mostani. Aztán hallgat, ő se szól. Nem az ablakot kopogtató szélre figyelnek, az életre, a jövőre gondolnak. j4_

z édesanya azon tűnődik, amit a fia mondott az előbb, hogy nem bántotta öt senki a közösben. És hinni kezdi, mert arra gondol, hogy amikor ők kezdték a gazdálkodást, pénz es felszerelés nélkül, napjában összemarakodtak az öreggel. De a közös cél, a gazdaság fellendítése összetartotta őket, olyannyira, hogy a célért mindent, eltűrtek. Erről azonban nem szól a fiának, sőt még azt is elhallgatja, amit az idén nly vágyakozóan mondott— Az év is sokkal rövidebb a szövetkezetben! MÁCS JÓZSEF Áz EFSZ az egyedüli út a paraszti élei felemelkedéséhez Az idei tavasz, noha a kedvezőtlen időjárás sok kellemetlen percet szierzett a szentpéteri szövetkezet tagjainak, mégis eredményesen zárul a közös gazdálkodás megszilárdulása szempontjából. 'Ébőől a szövetkezetből is az évek folyamán több tagot elvitt a kíváncsiság, akik aztán az ipar 'üzemekben és egyéb munkaszakaszokon helyezkedtek el. A falu egyénileg gazdálkodó kis- és középparasztjai azonban figyelemmel kísérték a közös gazdálkodás menetét és a tagság munkáját. Meglátták a hiányosságokat, de az előnyöket is figyelembe vették, látták, hogy a közös gazdálkodásban a tagok sokkal jobban boldogulnak és gépi segítséggel kisebb erőfeszítéssel nagyobb termelési eredményeket mutatnak fel. Február közepén tartotta évzáró közgyűlését a helyi szövetkezet, amelyen a vezetőség részletezte a tagság előtt az eredményeket, a hibákat, az egész mű't §vi gazdálkodás menetét. A jelenlévő egyéni gazdálkodók, akiket a tagok ugyancsak meghívtak a szövetkezet évzáró gyűlésére, meghányták-veetették egymás között a dolgot, latolgatták az eredményeket, az év folyamán előforduló fogyatékosságokat. Végeredményben azonban a mérleg mindig a szövetkezeti gazdálkodás javára ballent. Kaján János, egy hektáros kisparaszt szintén „ielen volt az említett közgyűlésen. De nem egyedül ment ám, a felesége kísérőül elküldötte vele a fiát, Jánost, is. Természetes, a fiú, amikor hallotta a gépi munka -előnyeit, régi áima megvalósulását látta a közös gazdálkodás keretein beiül kibontakozni. Amikor édesapja tehát a jelentkezési ívet aláírta, arcára boldog mosoly ülit. Azóta a Kaján család élete teljesen összeforrott a szövetkezet, a közösség életével, s a tavaszi munkákban elért eredményekben nekik is nagy részük van. Ne gondoljuk azonban, hogy csak Kaján János lépett a közös gazdálkodás útjára. Vele együtt akkoriban még vagy húszan írták alá a belépési nyilatkozatot. El kell mondanunk azt is, hogy a szövetkezet a növénytermelésben, főleg a kukoricatermelés szakaszán még tavaly bevezette az érdemszerinti pótjutalmazást és az előirányzott mennyiségen felül termelt kukoricából tagjainak óo százalékot fizetett ki. Ez az eljárás csupán idősebb Paulovics János bácsi családjának 44 mázsa csöves kukoricát eredményezett. Amikor a szövetkezet vezetősége összeült, hogy értékelje ez év első negyedében elért eredményeit, megállapította, kifizetheti a tagoknak a közgyűlésen jóváhagyott 9 korona előleget munkaegységenként. Nem kell mondani, ez még lelkesebb munkára serkentette a szövetkezet régi és új tagjait egyaránt. Prazsenyica elvtárs, a szövetkezet pénztárosa megjegyezte, hogy bizony ezen a tavaszon igen nagy szüksége volt szövetkezetüknek a kitartó és jó munkáskezekre. A birtokukban lévő 60 hektár szőlő, 35 hektár cukorrépa, 23 hektár napraforgó tettrekész és szorgalmas dolgozókat követelt. A jó munkafegyelem és a munkaszervezés eredményeképpen ma már azzal dicsekedhetnek a szövetkezet tagjai, hogy a cukorrépa sarabolását és egyelését, a szőlő kapálását és az első permetezést sikeresen befejezték. Ezenkívül kétszer sarabolták meg a napraforgót, melyet mind a 23 hektáron ki is egyeltek és még 328 köbméter takarmányt silóztak le. Most van folyamatban a dohánypalánták kiültetése, amit rövidesen ugyancsak befejeznek. Egyébként a szövetkezet elérkezett a cseresznyeszürethez is. Ezekután nem csoda tehát, ha újabb jelentkezők kérték felvételüket a szövetkezetbe. Telkes Mihály 3 hektáros kisparaszt ezekben a napokban csatlakozott a közös gazdálkodáshoz és teljes erővel bekapcsolódott a tavaszi munkába. Eddig tehát 23 új taggal szilárdult a szövetkezet. Szombat Ambrus, Nyitna. Szóe&éff. artzu Az utolsó tíz év folyamán Csúz új arculatot öltött. Modern községgé vált. Megváltoztak a község viszonyai és a községben az új jellemű emberek százai növekedtek fel. A lakáskultúra a községben nagyot emelkedett. Valaha a béresek sötét odúkban laktak, petróleumlámpával világítottak. Ma a polgárok szép, új családi házakat építenek. A községben új kolónia épül, amelyhez rövidesen 33 új családi ház fog tartozni. Oj lakásban lakik Garay Kálmán szövetkezeti tag családja, Hrabovszky Ondrej, az állami gazdaság dolgozója, Krenčan Štefan traktoros és további 41 család, melyeknek családi házai mér felépültek. Eltűntek a kormos petróleumlámpák, helyettük mindenütt vülanyfény ragyog. Ma már úgyszólván minden házban villanyvilágítás van. Több, mint 400 családnak, vagyis a lakosság több mint háromr<egyedénelí, van rádiókészüléke. Eltűnt a dobot verő kisbíró, helyét a helyi rádió foglalta el, amely nagy segítséget nyújt főleg a szövetkezeti tagoknak a tavaszi és aratási munkáknál. Az ifjúság nevelésének lehetőségei a községben nagyon megjavultak. Míg a múltban csak néhány nagygazda gyermeke járt középiskolába Érsekújvárott, ma a községben van a középiskola. Óvoda is létesült, ahol a szövetkezeti tagok gyermekei vannak elhelyezve. Kibővül a nemzeti iskolák száma is, ezenkívül a községben szövetkezeti tanonciskola működik, melyben pékeket nevelnek. Ma Csúzon nemcsak orvos van, hanem fogászati rendelő és men.őkocsi is, miáltal jelentősen növekedett a lakosok egészségéről való gondoskodás. A községben számos új üzlet van, úgyhogy a lakosok a szükseges ruhaanyagokat és kész ruhákat megvásárolhatják anélkül, hogy bárhová is utazniok kellene. — Nagy gondot fordítanak arra is, hogy a község külseje szép legyen, — mondja Csada Ferenc elvtárs, a HNB elnöke. — Szívesen vesznek részt önkéntes brigádokban a község szépitési munkálatain. A múlt években a mezei utak mentén 8000 gyümölcsfát ültettek kl, amelyek már meghozták első gyümölcseiket. A városok és falvak szépítési akciója keretében a község lakosai több mint 200 díszfát és több mint 2000 díszbokrot ültettek ki. A község szépítésére gazdag tervet dolgoztak ki. A terv megvalósítása után Csúz község még szebb, még takarosabb lesz, parkok és kertek teszik majd kellemesebbé. És végül szóljunk néhány szót arról, ami a csúzi lakosokat egy családba tömöríti. A községben III. típusú egységes földmüvesszövetkezet van, amely ma Szlovákiaszerte ismert. A szövetkezeti tagok nagyon szép eredményeket érnek el, mert a közös munka lehetővé teszi számukra, hogy többet, jobb minőségben és olcsóbban termeljenek. Ezért dolgoznak örömmel Palkovics János, Lackó János, id. Mital Béla, Vrzal Štefan elvtársak munkacsoportjainak tagjai, Zachar Imre példás traktoros, a hét Misko kőműves: Sándor, Lajos, Mihály, Pál, Kálmán, ifj. Lajos és Imre, valamint az EFSZ 300 tagja. Az utóbbi években a szövetkezetben új sertéshizlaldák, istállók, baromfitelepek és dohányszárltők épültek. A szövetkezet vezetőségének és tagjainak szorgalma és törekvése biztosítékul szolgálnak arra, hogy a csúzi szövetkezet eredményei ebben és a jövő években még jobbak lesznek. Azt akarják, hogy több kenyér és hús kerüljön dolgozóink asztalára. A csúziakat elért eredményeik arra kötelezik, hogy a jövőben az eddiginél még nagyobb mértékben, még nagyobb törekvéssel járuljanak hozzá népünk életszínvonalának emeléséhez, mert a szabad élet további évei ezt számukra lehetővé teszik. Pohovej Ivan.