Uj Szó, 1955. június (8. évfolyam, 131-156. szám)

1955-06-11 / 140. szám, szombat

7 J " •••K. JANKO JESENSKÝ: DEMOKRATÁK 1955. június ľť UISZ0 Hol van eltemetve Jánošík? Alig négy kilométernyire Liptovsky Mikúláštól, a Rózsahegy felé vezető út mentén szerénykedik Csemice, kis helység ez, inkább telepnek nevezhetném, 15—20 házzal s egy régi. zsindelyes tornyú kúriával. Ennek a falucskának a határában, közvetlenül az országút mellett hat fűzfa áll őrt bedőlt sirok felett — sírkeresztek helyett . .. Temető van ezen a pár lépésnyi helyen, kétszázötven év óta porladó, Liptóban elesett kuruc halottakkal, Kuructemetőnek nevezik máig ezt a temetőt, mely 1706 óta áll fenn, s benne pár étizeddel ezelőtt itt-ott méfl ki lehetett venni a hantok tikusan —, hogy itt van eltemetve, csak azt nem tudom, melyik fűzfa alatt? Most már nem hagyott nyugton a gondolat. Valóban, itt porladozna a legendás Jánošík, aki annyi monda, költemény és mese középpontja? Akit a nép dalban, festményben annyiszor megörökített, akinek bűnül rótták fel, hogy erőszakkal elvett azoktól, akiknek sok volt, s szétosztotta azok között, akik szükséget láttak, a szegényemberek között? Csemicén nyugodna Jánošík? Tudjuk, hogy a csellel elfogott, feudális igazság tslanságok ellen harcoló A palúdzkai „Vranovo", ahol Jánošíkot fogva tartották. domborúságát. Ma hepehupás bozótos hely ez, melyet nem ápol senki. A természet azonban mintha javítani akarná a kietlenségen, nyíló ibolyák ezreivel borítja tavasszal a horpadt sírokat. Igaz, hogy nem gondozzák, de sem a község, sem az állami birtok vezetői eddig nem szántották fel kegyeletből, bár mint ék helyezkedik a temető a szántóföldek közé. A kuruc felkelés halottait nem háborgatja senki... Tavaly történt, hogy egy festőművész témát keres tájképéhez. A csemicei Kuructemetőnél állott, s gyönyörködött a Liptói Havasok szépségében, mikor az úton öreg bácsi bandukolt feléje. Majd megállt, barátságosan jónapot kívánt, s azt kérdezte : — A Jánošík sírjához jött talán? — Hogyan? A Jánošík sírjához? — csodálkozott a festő. — Azt hiszi a bácsi, hogy Jánošík itt van eltemetve? — Hát nem tudja? Itt nyugszik bizony a Kuructemetőben, mert hiszen ő is kuruc volt. A festő elmondta ezt az epizódot, melyet azonban elfelejtettem sok más elfoglaltságom miatt. Nemrégiben azonban Csemice előtt gépkocsin elhaladva, azt kérdezte tőlem a kocsivezető: — Ezek azok a fűzfák, amelyek alatt Jánošík nyugszik? — Hennán veszi ezt a gondolatot? — kérdeztem felvillanyozva, meri eszembe jutott a tavalyi beszélgetésünk a festőismerőssel. — így beszélik — mondta flegma„zbojník"-ot a Csemicétől két kilométernyire fekvő Paludzkára szállították, ahol a máig meglévő „Vranovo"-nak nevezett kastélyban tartották láncraverve, majd átszállították a Vág túlsó (partján fekvő Mikulásra, ahol 1713. március 16-án és 17-én bírói tárgyalást tartottak bűnperében. A tárgyalásról latin-jSzlovák jegyzőkönyvet vettek fel, majd könnyebb és súlyosabb kínzásokkal egybekötött vallatások utána halálra ítélték, még pedig Verbőozy hármaskönyvének idevonatkozó szakasza alapján: „bordáiba döfött horogra akasztva, elrettentő példaképpen". Érdekes, hogy a vádló súlyosbító körülménynek vette, hogy Jánošík részt vett a Rákóczi által megindított szabadságharcban, s mikor az ítélet szigorítását kérte, hozzáfűzte: „annál inkább, mert kuruc volt". Az ítéletet a Vág partján hajtották végre 1713. március 18-án, körülbelül azon a helyen, ahol a vágóhíd áll. Két évszázad viharzott el azóta a tavaszi nap óta, mikor utoljára járatta végig szemeit a Vág túlsó partján meghúzódó zsellérházak apró ablakain, amelyek mögül aggódó nincstelenek kémleltek a bitófa felé. Köztudomású dolog, hogy a nép Jánošík pártján volt. Ök rejtegették életében, s kivégzése után számtalan mondában, mesében örökítették meg legendás alakját. Nem tűrhették, hogy pártfogójuk napokig lógjon a bitófán, s vadmadarak lakmározzanak húsából. Bizonyosra. vehető a szóbeszéd, hogy éj idején ellopták tetemét. Ellopták és elhantolták. De hová? Messze szállítani nem volt tanácsos a holttestet, nehogy észrevegyék a megye pandúrjai, de a közeli eltemetésben a néphit is közrejátszhatott. A helyenkérvf máig is fennmaradt középkori babona ugyanis azt tartja, hogy elveri a jég a termést abban a határban, amelyen akasztott embert szállítanak keresztül. A legközelebbi temető Mikuláson és Paludzkán volt — ide azonban nem volt tanácsos temetni a felkészültség miatt. Felszentelt temetőbe öngyilkost, vagy gyilkossággal vádoltat tiltva volt temetni, de a rendes temetőben is feltúnő lett volna egy frissen hantolt sír. A legközelebb fekvő csemicei útmelletti Kuructemető jöhetett tehát számításba, hiszen az ő kivégezettjük is kuruc volt. Ügy hírlik, hogy Csemice is beleesik abba a területbe, mely egy tervezett vízierőmű miatt víz alá kerül. Nem lenne tanácsos még a terv keresztülvitele előtt felnyitni ezeket a régi nyughelyeket? Ha valóban itt van eltemetve Jánošík, könnyen felismerhető lenne csontváza törött bordáiról. A vashorog, amelyet bal bordáiba döftek, s ezen csüngött a bitófán, minden valószínűség szerint bordatörést okozhatott. L. Kiss Ibolya. A csemicei Kuructemetőt még eddig kegyeletből nem szántották fel. ANDREJ PLÁVKA: népemUez ltuseges SS X költő Én, népemhez hűséges költő, a holt hősök üzenetét, ha gyűlik vészt hozó felhő, vagy ha a láthatár setét, versekbe szedve hirdetem, s az élőkért tovább szövöm, hogy ne lepjen meg hirtelen, miként a múltban, vérözön. Mindenért, miért élni szép, tolmácsolom a kisdedek, a kisgyermekek kérését, hogy egy fül se legyen süket, hogy minden szív meginduljon, és hogy a lelkiismeret éber legyen, ne aludjon. Ezért írom most versemet. Ügy küldöm felétek szavam, ahogy kisded kezét nyújtja, s szavam ne legyen hasztalan hallgassátok csak újra, újra, s úgy higgyetek annak, mit mondok, mint kisgyermek tekintetének s egységes rendbe álljatok mindannyian, ifjak és vének, s ez életvágyó seregre ki néz, ne lássa, hol a vége, s fülünkbe csendüljön egyre a legdrágább szó, az hogy: békél Béke, s ne vér árán osztalék, béke, s ne gránát robaja, ne atomtól mérgezett lég, ne fiát sirató anya! Békés földek 'lengő kalásszal, békét hirdető verssorok, gyermek, akinek dala szárnyal, anya, ki boldog, s mosolyog. Füffedi Elek. A szlovák irodalom kritikai realista alkotói közül eredeti tehetségével, finom humoréval és sokoldalúságával emelkedik ki Janko Jesenský. Irodalmi működésének kibontakozása és tehetségének kiteljesülése a két világháború közötti időre esik. Az irodalmi érvényesülésért nem kell sokáig verekednie, sajátos hangja, újszerű témaválasztása egy csapásra biztosítja számára a hímevet a próza és a költészet területén egyaránt. Jesenský első verseihez és novelláihoz az anyagot és az élményt egy új, a szlovák irodalomban eddig alig érintett területről hozza: a kisváros a Jesenský-alkotások színhelye és a kispolgár az ő irodalmi hőse. Nagyszerű humorérzéke és csípős, ironikus stílusa segítségével színes és vérbő figurákat emel ki a társadalmi rétegből és pompás helyzetrajzokat ad ebből az új környezetből. Ezekben az első írásaiban azonban még nincs meg az a mélyebb kritikai elemzés, amely későbbi, nagyobb lélegzetű alkotásainak lesz a sajátja; itt még az alkotás friss és üde élményszerűsége és a művészi játékosság öröme dominál. A kritikai realista író teljes fegyverzete és imponáló felkészültsége jellemzi azonban már azokat a lírai és prózai írásait, amelyeket a harmincas évek folyamán jelentet meg. E korszakának érett és értékes terméséből is kiemelkedik a Demokraták című nagy regénye, amelyben a mesterien alkalmazott gúny és irónia segítségével a polgári demokrácia hazug és álszent világát leplezi le. Átfogó nagy méretekben ábrázolja Jesenský ebben a szatirikus műben az első köztársaság polgári rendszerének egész struktúráját, felépítését. Bemutatja az egyérdekű, de különböző politikai cégerek alatt működő polgári pártokat hangzatos jelszó-készleteikkel, demagók képviselőikkel és választási machinációikkal, trükkjeikkel együtt. Éles reflektorfénnyel világít be a hivatali kasztszellemiség és bürokrácia homályos zugaiba. Lerántja a leplet a földbirtok és bank urainak érdekösszefonódásáról, szoros együttműködéséről. Megmutatja a felsőbb polgári rétegek fényűző, erkölcstelen életét, divathóbortokban való tobzódását, kulturális felelőtlenségét és dekadenciáját. A Demokratákban is találkozunk aztán a kispolgárság jól megrajzolt típusaival, akik között már feltűnik a kritizáló, elégedetlen és igazságot ke! resó ember is. Ezt a típust képviseli a regény főhőse, dr. Landik közigazgatási komiszárius is, akinek egyéni életsorsa és története fölé az író a bemutatott társadalmi rendszer egész I boltozatát építi fel. Landik rokonszenves és lelkes fiatal értelmiségi, aki a társadalmi életben annak az ; egyenlőségnek a megvalósításáért harcol, amelyről még nem régen az iskolában tanult és amelyről a rendszer cifra jelszavai is szólnak. Landiknak ez az egyéni harca persze nem vezet sikerre, mert az íróhoz hasonlóan ő sem találja meg a körülötte nyüzsgő társadalomban azt az osztályt, amely az igazságért és a dolgozók jogaiért szervezetten küzd. Landik az eredménytelenül folytatott harcot végül is feladja és gyenge elégtételként az annyira óhajtott társadalmi egyenlőséget legalább saját magánéletében valósítja meg, amikor az egyszerű szolgálóleány Hanával házasságot köt. Ez a lépés azonban csak Landik egyéni életsorsában jelent megoldást, de az egész társadalom kérdései, problémái felelet nélkül maradnak. A Demokratáknak ezért a kritikai realista befejezetlenségéért kárpótolja az olvasót a remek szatirikus társadalomrajz, a nagyképűségükben és képmutatásukban leleplezően bemutatott komikus polgári figurák és nem utolsó sorban az az újabb és újabb ötleteket , szikrázó szellemesség, amely ott csillog Jesenský minden sorában. A magyar olvasók, akiknek körében ez a nagyszerű ábrázolási mód Mikszáthon keresztül rendkívül népszerű és kedvelt, egész biztosan sok örömet, élvezetet és tanulságot találnak majd Jesenskýnek magyarra fordított könyvében. A humor és irónia sajátosan egyéni kezelése és alkalmazása ellenére sok pompásan megrajzolt alaknál, vagy bravúrosan megfogalmazott csattanó életigazságnál, aforizmánál elhangzik majdnem egy magyar olvasó ajkáról az elragadtatott kiáltás: — Ezt még Mikszáth sem írhatta, mondhatta volna különben! Ilyen Mikszáth-figurákra emlékeztető szereplő a Demokratákban például Brigantik járási főnök úr, akiből a paragrafusok, szolgálati előírások és társadalmi konvenciók már valóságos bürokrata szörnyet formáltak. Felejthetetlenül mulatságosan írja le Jesenský ennek a hétpróbás hivatali gépembernek azt az esetét, amikor tudomást szerez arról, hogy egyik alárendeltje, a hivatalos munkaidő alatt a folyóparton lógva, kimentette az örvényből a fürdőző Brigantikné őnagyságát. Brigantikban ez az eset súlyos összeütközésbe hozza a kíméletlenül szigorú főnököt a hálára kötelezett magánemberrel, gentlemannal. Brigantik ezt az összeütközést a következőképpen oldja meg: tisztelgő látogatáshoz öltözve megjelenik az életmentő tisztviselő hivatali szobájában és szinte könnyekig meghatódva rebegi el neki hőstettéért a köszönetet. Utána rögtön visszavedlik szigorú felettessé: magához hivatja a főnöki köszönetnyilvánítás felmagasztosító élményétől még mindig átszellemült alárendeltet és kegyetlenül lehordja azért a súlyos kihágásért, hogy a hivatali órák idején elhagyta munkahelyét és kisétált a folyóhoz. Ugyancsak Mikszáth különös figuráit juttatja eszünkbe a regénynek egy másik mulatságos alakja, Sekulik irodatiszt, akit mohó nagyravágyása és feltűnési viszketegsége különös dologra késztet. Ez a jóember szóról szóra bevágja egy Tvrdý nevű irő „Latin idézetek és kifejezések" című könyvét csak azért, hogy latin mondásokkal teletűzdelt beszédével a szokatlanul művelt ember szerepében tetszeleghessen hivatalnoktársai előtt. A színes és találó vonásokból összeállított figurákon és a rendkívül mulatságos epizódokon kívül száz meg száz szellemes ötlet és megfigyelés, tanulság-levonás és következtetés váltja ki bámulatunkat Jesenský Mikszáthtal rokon humorérzéke iránt. Erre az állandóan résen levő és a szellemes ötleteket szünet nélkül ontó és termelő Jesenský-humorra rengeteg apró példát tudnánk a Demokratákból egymás mellé sorakoztatni, amelyek közé nyugodtan becsempészhetnők Mikszáth úgynevezett „aranymondásait" is. Szinte találós kérdésként lehetne aztán feladni ezeket az idézeteket, hogy melyik származik Mikszáthtől és melyik Jesenskýtôl. A Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó nagyon helyesen járt el, amikor Jesenskýnek ezt a kiváló művét lefordíttatta és a íordítást nemcsak az itteni olvasóknak, hanem a népi demokratikus Magyarország könyvkedvelóinek is rendelkezésére bocsátotta. A nemes szórakozáson kívül, amelyet ez a könyv nyújt, a mi olvasóközönségünk jól vissza tudja belőle idézni a masaryki köztársaság kendőzetlenül igazi arcát. A magyarországi olvasóközönség pedig szintén hű képet kap és alapos tájékoztatást nyer arról a látszat-demokráciáról, amely ezt a burzsoá köztársaságot — a Horthy-rendszerrel szemben vitathatatlanul haladóbb jellege ellenére is — jellemezte. A fordítás — noha nem éri el az eredeti mú kiváló stíluserényeit és a nyelvi kifejezés eszközeivel nem is tudja teljesen visszaadni Jesenský írásának foszforeszkálóan megnyilatkozó ötletgazdagságát és szellemességét — sikerültnek mondható és néhány kisebb ortográfiai pontatlanság kivételével bántóbb fogyatékosságokat nem találni benne. A kiadónak őszintén gratulálunk ezért a szerencsés választásért és kívánjuk, hogy a nemzeteink között fokozatosan erősödő és kibontakozó kultúrkapcsolatok elmélyítését a jövőben is hasonló értékű irodalmi tettekkel szolgálja. Dr. Turczel Lajos Én, népemhez hűséges költő, a holt hősök üzenetét, ha gyűlik vészt hozó felhő, vagy ha a láthatár setét, \ versekbe szedve hirdetem. Szavuk forrón feléd dobog. Hogy a földön béke legyen, miként ők, én is harcolok V Fordította: I M