Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-11 / 113. szám, szerda

1955. május 11. UJSZ0 A Béke-Világtan ~CSa békevédők sok százmilliós táborának figyelmét a nagy német költő halálának 1SÍ55 -ben bekövetkezett 150. évfordulójára irányította és ezzel alkalmat ad ezekben a napokban egyetemes, népközi jelentőségű haladó hagyomány gyümölcsözte tésére. Amikor Schiller 1805. május 9-én 46 éves korában meghalt, versekben, színdarabokban, történelmi és filozófiai müvekben olyan örökség maradt utána, amely mint művészi és tudományos teljesítmény a halála óta eltelt 150 év alatt nem szűnt meg az elméket foglalkoztatni és gyümölcsözni. Nemcsak Beethovennek adott Schiľer Prőmdala ösztönzést a hatalmas IX. szimfónia utolsó tételében a nemzetek békés összefogásán érzett öröm és magasröptű elégedettség elragadó kifejezésére, hanem például a Pápán diákoskodó Petőfit 1842-ben Schiller költészete úgy megragadja, hogy egyik lirai költeményét fiatalos hévvel magyarra fordította. (Ifjú a pataknál.) Az 1945ös felszabadulás- óta Schillernek három darabja jelent meg korszerű, új fordításban, ezek között a feudális osztályuralmat szenyedélyesen megbélyegző és támadó „Ármány és szerelem". Az egyetemi tudomány a porosz feudálkapitalista vezetés alatt álló Németországban a kommentárok, méltatások, életrajzok hallatlan tömegével vette körül Schiller műveit. Ezekből a kommentárokból a bennük megtestestesülő ideológiát alaposan meg lehet ismerni, de magát Schillert kevésbé, mert vagy elködösítették tevékenységét és jelentőségét nagyhangú csűrés-csavarásokkal és jelszavakkal, vagy torzítva magyarázták és ferdítették társadalmi nézeteit; elhallgatva azt, ami műveiben előremutató és haladó jellegű. A polgári irodalomtudomány nem volt képes Schillernek méltó emléket állítani. Egy strassburgi egyetemi tanár például az első világháború alatt megjelent Schiller-tanulmányában a nagy költő hazaíiasságával kapcsolatban az imperializmus háborús törekvéseire, mint analóg jelenségre utalt s Bismarck és, Hindenburg emlegetésétől sem riadt vissza. Sokat ártott Schiller reális megismerésének az is, hogy a feudálkapitalizmus megtette Iskolai klasszikusnak, «z iskola pedig va^y tudni nem érdemes és színtelen részletekkel terhelte meg a tanuló fejét, vagy átszűrte magyarázgatásaival, kihagyásaival és kiemeléseivel Schillert olyanná, amilyen formában az uralkodó osztályok törekvéseit és nyugalmát nem zavarhatta. A marxista irodalomtudományra vár az a leladat, hogy méltó emléket állítson neki. Lukács György Berlinben 1953ban megjelent Goethe és kora című könyvében a németek számára is példaadóan foglalkozik Schillerrel, éspedig egy tanulmányban méltatja Schiller és Goethe irodalomelméleti tartalomban gazdag levelezését, valamint Schiller esztétikai nézeteit. Ezt a XVIII. század végén és a XIX. század elején virágzó weimari és vele egykorú klasszikus irodalmat abból a szempontból kell megvilágítani, hogy ez volt Németországban a polgári-demokratikus forradalom előkészítője. 'Természetesen azt kell tisztázni, hogy ennek az előkészítésnek elvégzése milyen mértékben történt. így tekintetbe kell venni a német gazdasági, társadalmi és politikai fejlődés sajátos körülményeit, úgy amint azt már Engels 1845ben megtette. Milyen volt Németország állapota Schiller korában? Engels válasza így hangzik: „Senki sem érezte jól magát. Az ország kereskedelme, ipara, mezőgazdasága csaknem nullára sülylyedt; a parasztok, kereskedők és gyárosok a vérszopó kormány és a rossz üzletmenet . kettős nyomását sínylették; a nemesség és a fejedelmek azt látták, hogy bevételeik bármennyire is kiuzsorázzák alattvalóikat, csak nem tartanak lépést növekvő kiadásaikkal; minden rossz úton haladt, és az egész országban általános elégedetlenség uralkodott. Nem volt nevelés ... nem volt szabad sajtó, nem volt közvélemény ... csak kicsinyesség és pnzés — kicsinyes, csúszómászó, szánalmas, kalmárszellem hatotta át az egész népet." Engels szerint ebben a szégyenteljes korszakban a német irodalom és filozófia alkotásait az teszi naggyá, hogy minden kiemelkedő művükben kifejezésre jutott a tiltakozás és a lázadás szelleme az akkori német tárftiedtUU Sckiíiet 1759 — 1805 sadalom ellen. Engels Schiller első nagysikerű drámáját, a Haramiákat egy höslelkü ifjú dicsőítésének nevezi, aki nyíltan hadat üzen az egész társadalomnak. Friedrich Schiller életrajzában három korszakot szokás megkülönböztetni. 1. 1759—1781, ez az ifjúság és a koréval elégedetlen lázadó költő korszaka. 2. A történelmi és filozófiai tanulmányok időszaka 1785—1795, és végül 3. 1

796—1805-ig a klasszicizáló irányú költői tevékenységhez való visszatérés korszaka, amelyben Schiller az emberiség nevelőjének nem a forradalmat, hanem a művészek munkáját tartja, Goethevei baráti kapcsolatba lép, együtt és versengve tiolgoznak. Schiller kettőjük egyéni és művészi különbségének tipizáló formába foglalt jellemzését adja a naiv és a szentimentális költészet fogalmának kifejtésével egyik legjelentékenyebb esztétikai tanulmányában. Talán nem elegendő az említett három korszak elkülönítése Schiller életrajzában és tevékenységében, hanem azt kell mondani, hogy ennek a fejlődésnek folyamán tulajdonképpen két egymástól lényegesen különböző egyéniséggel, két Schillerrel találkozunk. Az egyik a realitásban gyökerező lázadó, a köztársasági gondolat híve, aki Moor Károly szájába adja a Haramiákban a következő mondást: „Állíts egy hadsereg, egy magamfajta fickókból toborzott sereg élére és olyan köztársaságot kanyarítok Németországból, hogy Rómát és Spártát zárdának nézed mellette..." Második darabjában a „Fiesco génuai összeesküvésében" azt a követelményt állítja föl, hogy aki republikánusnak vallja magát, az formáljon ki magában új embert, új erkölcsi elveket, mert ha ezt nem teszi, akkor méltán végez vele a megalkuvást nem ismerő köztársasági eszme képviselője. Ennek a korszaknak a törekvéseit fejezi ki egyik költeményében az a figyelmeztetés, hogy „ha láncát széttörő rabszolgát látsz, ne félj, ne remegj tőle." A feltörekvő dolgozó polgárság és a feneketlen züllöttségű nemesség osztályellentétét a legélesebben Walter Ferdinand és Miller Lujza tragikus szerelmi története viszi a színpadra az „Ármány és szerelem" c. szomorújátékban. Negyedik darabjában, a Don Carlosban Schiller csak messziről utal a németalföldi polgárságnak a spanyol önkényuralom és klerikalizmus elleni szabadságharcára, hallunk szép szavakat egy magas eszmeiségű udvaronc szájából az emberiség nagy közösségi törekvéseiről, de itt már az eleinte realista Schiller a maga ifjúkori törekvéseit az ünnepélyesség és az idealizmus ködfátyolába és többértelműségébe burkolja. Ennek az iránynak képviselője az a Schiller, akit szívesen sajátított ki a maga számára a burzsoázia korának feudális hagyományokkal kegyeletesen kacérkodó iskolája és irodalomtudo-mônya. Ma a népi demokráciákban az elhallgatott igazságot, a fiatal Schillert kell ünnepelni. Azon az úton, amelyen három első drámájában elindult, viharos tetszésnyilvánítások közepette tömegek követték és követhetik, de zarándokútját az ókori görögség és Kant filozófiájának idealisztikus dialektikája felé csekély érdeklődéssel és kevesek kíséretében tette meg. Bár itt is felcsillan hellyel-közzel valami a fiatal Schillerből, magatartása legfeljebb magyarázható, a körülmények kényszerének és nyomásának tudható he, de se igazi érdeklődést nem keltő, se nem lelkesítő. Egy másik ellentmondás, egy másik ellentét Schiller tevékenységében abból adódik, hogy a művész és tudományos gondolkodó volt egy személyben. A len.ni tanítás szerint a költészet és a tudomány ugyanazt a valóságot tükrözheti, az első szemléletesen és képszerúen, a másik a tapasztalatokat fogalmakba és törvényszerűségekbe tömörítve. Schillerben egyesült az alkotóművész és a filozófiai gondolkodás embere, azonban az utóbbinak tevékenysége kedvezőtlenül hatott az előzőre. A költő ugyanis eredetileg helyesen, realisztikusan ábrázolta a valóságot, a filozófus azonban elkanyarodott idealisztikus irányba. De nemcsak elkanyarodott, hanem magával vonta a költőt is. Ennek az lett a következménye, hogy ami a költőben friss, közvetlen, bátor és meg nem alkuvó volt, azt az öncélú eszmélődés elnehezítette, clszürkítette, vagy olyan mélységgel próbálta kiegészíteni, amelyből hiányzott a fény és az átélés melegsége. így lett Schiller lírája gondolatokkal túlterhelten bölcselővé és ez a sok bölcselkedés végül aztán a kispolgári életforma és életszemlélet kíhangsúlyozásába, megszépítő dicsőítésébe torkollik. A kanti filozófia a maga hívét ugyanakkor, amikor idealistává teszi, megalkuvóvá is formálja. így a kantiánus Schiller arra a meggyőződésre jut, hogy a valóságon nem lehet változtatni, legfeljebb a művészet gyakorolhat áz emberre bizonyos nevelő hatást, de az idők végtelenségének kell leperegnie, míg az ilyen művészi úton történő besugárzással el lehet érni azt, amit tervezetesen előkészített és megszervezett politikai mozgalmak a kellő időpontban ugrásszerűen elvégeznek. A korviszonyokból való kiábrándultságnak Schiller olyan kifejezését adta három első darabjában, hogy utána csak a forradalmi cselekvés megindulását lehetne várni, ehelyett azonban következik a különféle klasszicizáló és bölcselő formákba- öltöztetett nagy visszakozás. A nagy francia forradalom első tettei, a jobbágyság és a földesúri kiváltságok megszüntetése fellelkesítik Schillert, azonban a jakobinusok tetterejének szükségességét már nem tudja megérteni és a forradalom nagy közösségi céljait szem elől téveszti, amikor a XVI. Lajos ellen indított perről és a forradalom ellenségeinek felszámolásáról van szó. Az önmagán átmenetileg túlemelkedni tudó kispolgár visszazuhan régi mivoltába, beletörődik az osztályuralom által fenntartott úgynevezett nyugalmi állapotba. .||llllllll|llllllllllllltlMllllltllll!!ll!ii!«llllltillt:IH»lllllf(tllllllllliHllllllinii!lllllll(Illltill!l»:]|Ull]|ltlillllllll!llttlMllinil!l|tlllll Tjaaa&z Csupa mosoly már a határ, csupa Jókedv, tarka báj, leng a füzek tavasz-arca, zeng a nyilröptű madár. Fent a nap koto.iyja szót ja, veti fényéi szertcszet, bontja lent a /.sange ligot kedve selylmes szőttesét. Csörgő patak habja ujrik mohos kövek jerfckňn, pattan a rilgy szé'be mosdó, kérgehántó szilvafán. Nő a düliő zöld szakálla, búza, árpa bánonj.l, összehajlik, egybering a termőföldek 'áncsora. Tavaszi nap, kedves, édes, hullj a földre gazdagon, hadd teljen a jmr.is/t kedve • majd a púpos :isztngon. Hol a búzakévét rakva, szeme boldogan nevet, s gondolván e jó tavas/ra, kedve szerte heinpwey. így lesz? Bízvást. Mert a munka árad, mint tavus'í-lolyo, nyelves szelek rügyes ágon pengetik, hogy élni jó. Cini szép, mert remény sarjad zsíros barázdák során s osztozunk raji", mint a nv'-hek virágerdők hímporán. M Bájos tavaszt így köszöntünk, felénk ő is így ktisíiín, s kezünk nyoma ott meleng ím minden omló kis rög-in DÉNES GYÖRGY I iiaiiaiiBiiBiiaiiaiiaiiBiiBriBiiaMaiiBiiaiiBiixiiBiiirtBimiiiia EiBiiaHaiiBiiBiiBiiBiiBiiana.ijinBiiaiiBiisiiBMBiiatiaiiaitanjinauBiiBjiBiiaiiaiiBj Schiller kispolgári számazású, Svábföldön, Württembergben született, apja hivatalos katona, hadnagy, majd seborvos, anyai nagyapja pék. Az apa a fiút hercegi parancsra katonai nevelőintézetbe adja, itt orvosi diplomát szerez s két évig mint katonaorvos szolgál. 1782-ben került színre a pfalzi Mannheimiben első darabja, a Haramiák. A württembergi herceg eltiltja az írástól, szökve hagyja ott állását. Egy ideig dramaturg Mannheimben, ezután barátok és tisztelök látják maguknál vendégül. 1789-ben a jénai egyetemen kap alkalmazást, de ez az állás éppen úgy nem biztosít neki a megélhetéshez szükséges jövedelmet, mint színdarabjai és a különféle folyóiratok és kiadványok, amelyeket szerkeszt. A társadalmi ellentéteket már diákkorában megismerte, neki például nem volt szabad a hercegnek kezet csókolnia, mert ezt csak nemes ifjak tehették, ő legfeljebb a hercegi kabát szegélyét érinthette ajkával. Schiller drámáiban visszatérő téma a feudális uralkodó osztályok és udvarok önzése, a bennük folyó marakodások, cselszövények, életrehalálra szóló összeütközések. Ezt nemcsak németek közt mutatja be (mint a Haramiákban, a Wallenstein-trilógiában és a Teli Vilmosban, s a polgárság sorsát színpadra vivő Ármány, és szerelemben), hanem az olasz, a spanyol, az angol és a francia történelemből merített drámai anyagon -is. Pompás történelmi tudása volt, többnyire felülnézetben tárja fel a letűnt korok világát, vagyis az uralkodó osztályok keretéből nyit kitekintést, de lentről is kiválóan képes jellemezni tömegjelenetekkel, mint első darabjában, azután a Wallenstein táboráról szóló egyfelvonásos remekben (a trilógia első része ez) és a svájciak forradalmi szabadságharcáról szóló Teli Vilmosban. Halála előtt még befejezte a svájci történelmi monda mesterlövészét szerepeltető drámai művét, melynek hőse igazában a régi Svájc szabadságszerető népének mondhatjuk népfrontja, a dolgozókkal együttérzö nemesektől a szabadparasztságon át a jobbágysorban élő földművesekig és pásztorokig. Mindezek egyek önrendelkezésük szilárd és elszánt megvédésében az osztrák helytartók gyarmati uralomnak beillő zsarnoksága ellen. A Teliben előforduló nemesek, Attinghausen és Rudenz, tudják és hangoztatják, hogy a parasztnép felszabadulása elkerülhetetlen a földesúri kötelékből. Schiller a Teli Vilmosban kollektív, nemzeti és történeti példán visszatér a szabadságeszméhez, melyet első nagysikerű drámájában, a Haramiákban annyi forradalmi tűzzel — bár csak általánosságban és többé-kevésbé egyéni anarchikus színezettel — hangoztatott. A spanyol és osztrák Habsburgok zsarnokságáról szól Németalföldön és Svájcban a „Dorl Carlos", illetve a „Teli Vilmos", Idegen invázió szerepel az „Orleansi szűz"-ben és a „Wallenstein"-ban. A jénai egyetemen tartott megnyitó előadásában arról beszélt Schiller, hogy a történész a jelen világhelyzetből kiindulva hatol visszafelé a múltba, a jelenségek eredetéig. Schiller történeti drámáiban ezt megfordítva is teszi, világtörténeti témáiból mindig levonható valami jelképes tanulság a németségnek az ő korabeli helyzetére vonatkozólag. 1793 óta Schiller valamennyi drámáját lefordították magyarra a XIX. század első felében igen göröngyös nyelven, később csiszoltabban, de ma új átültetésre van szükség, olyanra, mely az eredeti művészi nyelvéhez méltó. , Sas Andor. Állandó képtár Bratislavában A Szlovák Nemzeti Képtár törvénybeiktatásával ez a nélkülözhetetlen kultúrintézmény megkezdhette alflkészületeít és május 8-án, működésének ötödik évében már el is érkezhetett legfontosabb állomásához: az állandó képtár megnyithatta kapuit a nagyközönség számára. Valóban bámulatos az az építészeti munka, amely a barokk stílusú, méteres falú, ódon dunaparti Vizikaszárnyát az állandó képtár Iátványossápszámba menő épületévé alakította flt. Az elmúlt idők hangulatát lehelő palota dohos pincebörtönében valaha Madách Imre, az Ember tragédiájának írója raboskodott és szabadságban élő népeink ma ugyanezen a helyen csalhatatlan cáfolatként és ragyogó jelképként bizonyítják kultúrájuk kivirágzását. Négyezer négyzetméter kiállítási felületen Szlovákia népe több mint 500 tizenkilencedik és huszadik századbeli, 150 év terméséből gondosan kiváló* gatott képpel és szoborral bemutatja alkotó képzőművészeti tehetségét, melynek még a létezését is tagadásba vette az akkori soviniszta reakció a rabságos elnyomás éveiben. A termek sokaságában egy 42^néter hosszú s emelet magasságú nagyterem, két 25 méter hosszú felülvilágítóval ellátott kiállítási terem teszi lehetővé a nagyméretű vásznak és szobrok legelőnyösebb elhelyezését és külön kiállítások megrendezését. A legkorszerűbb eszközökkel felszerelt restaurátori-, fényképészeti- és keretező-műhelyek segítik elő a képzőművészeti alkotások szakszerű karbantartását. Egy tízezer kötettel bíró, Szlovákiában egyedülálló szakkönyvtár áll a művészkutatók rendelkezésére. •Szlovákia, az akadályok elhárításában mindig cselekvő párt és kormány hathatós támogatása eredményeképpen állandó képtárhoz jutott. A Szlovák Nemzeti Képtár és a Stavokombinát építővállalat dolgozóinak áldozatos munkája megérlelte gyümölcsét a felszabadulás tizedik évfordulójára. Felbecsülhetetlen ennek a kultúreseménynek a jelentősége a szlovákiai ifjú képzőművész-nemzedék nevelésének és alkotókedvének kifejlesztése szempontjából. A vasárnap délelőtti megnyitáson Milan Lajčiak államdíjas költő ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a cseh és szlovák burzsoáziának egyaránt nem állt érdekében a nép kulturális színvonalának emelése. A kultúra ilyesfajta ünnepnapjait csak a szabadságban és békében élő nemzet ismerheti. Ne feledjük el, hogy ezt a májusi szabadságot a Szovjetunió hatalmas népének köszönhetjük. Dr. Vladimír Novotný, a prágai Nemzeti Képtár igazgatója üdvözlő beszédében rámutatott arra, hogy a cseh képzőművészet is sokat köszönhet a szlovák művészek frissítő kölcsönhatásának. Jozef Kôstka államdíjas szobrász a képzőművészek és a Képzőművészeti Főiskola nevében megköszönte a felelős tényezők támogatását. A kitüntetett bratislavai Hadseregegyüttes Stelzer dirigens vezetésével népdalok és vokális szerzemények kitűnő előadásával járult hozzá a megnyitás ünnepélyességéhez. A műsort dr. Karol Vacullk, a Szlovák Nemzeti Képtár fáradhatatlan igazgatója közvetlen szavai vezették be. A prágai Nemzeti Képtár és a szlovák képzőművészek értékes Klemens, illetve Bourdelle művek adományozásával gyarapították a képtár gyűjteményét. A dolgozók, a képzőművészet lelkes és ma már hűséges híveinek százai voltak jelen az ünnepségen. Jelen Mihály. A Szlovák írók Szövetségének József Attila emlékestje A Szlovák írók Szövetsége e ho 12-én, csütörtökön este 20 órás kezdettel a Belügyi Megbízotti Hivatal hangversenytermében József Attila születésének 50. évfordulója alkalmából ünnepi emlékestet rendez. Az emlékest ünnepi beszédét Ctibor Štitnický, az írószövetség vezető titkára tartja. József Attila verseit Mikuláš Huba és Viliam Záborský, a bratislavai Nemzeti Színház államdíjas művészei, valamint Mária Královičová, a Nemzeti Színház művésznője és Ivan Teren, a Nemzeti Színház igazgatója adják elő Ján Smrek fordításában. Az emlékesten magyar muvészvendégek is szerepelnek, éspedig Palotai Erzsi, előadóművésznő és Horváth Ferenc, a budapesti Madách Szinház művésze. X, Az emlékest zenei részében a Szlovák Filharmónia Bartók és Kodály szerzeményeket ad elő dr. Rajter Lajos vezénylésével. Az írószövetség emlékestjére ingyenes a belépés.