Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-28 / 128. szám, szombat

1955. május 22. UJSZ0 5 Hogyan értelmezzük helyesen a mezőgazdaság fejlesztésének politikai és gazdasági kérdéseit mélet reakciós és veszélyezteti a szövetkezeti mozgalom fejlődését, a szocializmus üsvét. A kis- és középparasztok termelő igyekezetének támogatása múlhatatlanul fontos azonban közvetlen nemzetgazdasági érdekből is. az egész mezőgazdasági termelés lényeges és gyors fejlesztésének szempontjából, amint azt a párt X. kongresszusa kötelességünkké tette. Felesleges bizonygatnunk, hogyha a szocialista szektor mellett az egyénileg gazdálkodó parasztok nem termelnek többet, úgy nem teljesítjük az előttünk álló feladatokat, nem szüntetjük meg és nem is csökkentjük a mezőgazdasági termelés elmaradását a népgazdaság szükségletei mögött, nem leszünk képesek biztosítani a tervszerűen növekvő élelmiszer-szükségletet és ennek révén a dolgozók anyagi színvonalának emelését. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága szeptemberi ülé

rén az ötéves terv nagy feladatainak sikeres teljesítéséből és az ország szocialista iparosításának eredményeiből indult ki. Ezek az eredmények lehetővé tették pártunknak és kormányunknak, hogy a mezőgazdasági termelésnek a legközelebbi években való fejlesztésével kapcsolatban számos fontos intézkedést tegyen, amelyek célja, hogy minél inkább felkeltsék a szövetkezetek és egyénileg gazdálkodó parasztok anyagi érdekeltségét a mezőgazdasági termelés egyes ágazatainak tervszerű fejlesztésében és biztosítsák a város és falu közti gazdasági kapcsolatok sokoldalú fejlődését. A beadási normákat leszállítottuk, illetve az egyes vidékek adottságai szerint, járási keretben pedig a talaj minősége szerint állapítottuk meg. A begyűjtési árakat felemeltük és ugyanakkor lényegesen emeltük az állami felvásárlási árakat is. A parasztok számára előnyösebben rendeztük a gép- és traktorállomások munkájának, továbbá a vetőmagoknak, ültetőmagoknak, műtrágyának és más termelőeszközöknek az árait. Jelentős pénzösszegeket szabadítottunk fel, hogy olcsó hitelt biztosítsunk. Hathatós, messzenienő intézkedéseket tettünk, hogy lényegesen megjavítsuk a falvak ellátását iparcikkekkel. A fogyasztás^ szövetkezetek kiterjedt hálózata révén az iparcikkek közelebb jutottak a falvakhoz, úgyhogy a szövetkezeti tagok és az egyénileg gazdálkodó parasztok a szövetkezeti boltokban nagy mennyiségű értékes iparcikket vásárolhatnak. A közszükségleti cikkek, elsősorban ipari gyártmányok árai leszállításának politikája, amelyet a pénzreform óta sikeresen folytatunk, jelentősen növeli a paraszt munkáiénak értékét. Mindezek az intézkedések biztosították a város és falu közti piaci kapcsolatoknak és ez által a mezőgazdasági termelés fejlesztésének fontos gazdasági feltételeit. Nem akarom állítani, hogy minden kérdést megoldottunk. Még sok probléma, köztük sok komolv kérdés vár megoldásra. A jövőben is nagy figyelmet kell fordítanunk arra, hogv sikeresen fejlesszük a város és falu közti piaci kapcsolatokat. De ezek már csak részletkérdések. A közgazdasági problémák megoldásának általános irányvonala helyes és megfelel a mai szükségleteknek. Ha ennek ellenére sem sikerült mindmáig kellően felkelteni a szövetkezetek és az egyénileg gazdálkodó parasztok jelentős részének anyagi érdekeltségét a mezőgazdasági termelés feüesztésében. úgy a legtöbb esetben ennek fő oka nem az árak és beadási normák rendezőében keresendő, hanem gazdasági s'ervezőmunkánk elégtelenségében, mindenekelőtt a földművelési tervek fogyatékos gazdasági szervező munkájában. Ezzel szemben elhangzanak olyan nézetek, hogy i r/'aci kapcsolatok elégtelen fejlődésének fő oka nem a Földművelésügyi Minisztérium és általában a mezőgazdasági szervek gazdasági szervező munkájának hibában és gyöngéiben keresendő, hanem abban, hogy a mezőgazdaŕäarj termelésben nem tesszük lehetővé az értéktörvény alkalmazását és kihasználását. Az efféle nézetek nemcsak helytelenek, hanem a gyakorlatban szerfölött káros és veszélyes irányzatoknak bizonyulnak. Világos és félreérthetetlen álláspontot kell elfoglalnunk ezekkel a nézetekkel szemben, mivel hirdetői nemcsak a Földművelésügyi Minisztérium dolgozóinak, hanem a tudománvos és kutatóintézetek dolgozóinak -soraiból is regrutálódnak és ezek a nézetek mezőgazdasági politikánk alapvető problémáit érintik. Elsősorban arról a nézetről van szó, hogy az értéktörvény a mezőgazdaságban a termelés korlátlan szabályozója. Elméleti kérdés ez, amelynek meszszemenő gyakorlati jelentősége van. Ismeretes, hogy Sztálin elvtárs „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban" című munkájában foglalkozik az értéktörvény érvényességének kérdésével a szocializmusban és a termelésre gyakorolt befolyásával. Igen meggyőzően cáfolja azt a nézetet, amely szerint az értéktörvény a kapitalizmushoz hasonlóan a szocializmusban is a termelés „szabályozójának" szerepét játszhatná. Ogy vélem, hogy ez a tétel teljes egészében érvényes a mi népi demokratikus rendünkben is, a kapitalizmusból a szocializmusba vezető átmenet viszonyaira. Nálunk a termelés szabályozói a tervek, amelyekben és amelyek révén kisebb-nagyobb sikerrel alkalmazzuk a szocializmus közgazdasági törvényeit, elsősorban a népgazdaság tervszerű arányos fejlődésének törvényét. Az értéktörvénynek a termelést szabályozó funkciójáról szóló tétele a szocialista szektor szempontjából, tehát az állami gazdaságok és egységes földművesszövetkezetek szempontjából igen nehezen védelmezhető, és úgy vélem, fölösleges e kérdéssel tovább foglalkozni. Mi a helyzet azonban az értéktörvény termelést szabályozó hatásával a kistermelő szektorban, amely igen fontos helyet foglal el mezőgazdasági termelésünkben és ezért jelentősen befolyásolja egész mezőgazdasági termelésünket? A mezőgazdasági szervek egyes dolgozói igen erélyesen hangoztatják az értéktörvény szabályozó funkcióját a kistermelés szakaszán és azt bizonyítják, hogy a tervek csak a szocialista szektorban határozhatják meg a termelést, de sohasem a kistermelő szektorban. Tisztázzuk tehát először is, mit jelent az a tétel, hogy az értéktörvény a termelés korlátlan szabályozója. Mint ismeretes, az értéktörvény a piac révén szabályozza a termelést, mégpedig ösztönösen, a kínálat és kereslet törvényének hatására. Ha növekszik a kereslet, ú"v emelkednek az árak és ez a termelés bővítésére ösztönzi a termelőt. Ha csökken a kereslet, esnek az árak és a termelés korlátozódik. Az efféle szabályozásnak elkerülhetetlen kísérő jelenségei a túltermelési válságok, a nagybirtokosok és kulákok meggazdagodása, a kis- és középparasztok nvomora és eladósodása — parasztjaink mindezt nagyon jól ismerik,a tőkés rend idejéből. Ha kritikusaink azt állítják, hogy minálunk is a kistermelő szektorban a termelés korlátlan szabályozója az értéktörvény, úgy ez azt jelenti, és nem is jelenthet mást, hogy terveink, íjmenynviben a kistermelésre vonatkoznak, csupán jámbor óhaj számba mennek, és hogy az egyéni kistermelés még mindig az értéktörvény elemi érvényének hatása alatt áll. Ebből az „elméletből" csak egy végső következtetés vonható le: ha növelni akarjuk a kistermelő szektorban a termelést, akkor emeljük az árakat, csökkentsük a minimumra a beadási normákat és bővítsük ki minél jobban a „szabad piacot". Amikor pártunk kitűzte a mezőgazdasági termelés lényeges fejlesztésének feladatát és megállapította a kistermelő szektor megLelelő feladatait, egészen más feltételből indult ki. Mégpedig abból, a) hogy a kistermelésben az értéktörvény kétségtelenül bizonyos szabályozó szerepet játszik, népi demokratikus államunknak azonban ennek ellenére már ma elég eszköz áll rendelkezésére, hogy döntő módon határozza meg a kistermelő szektor termelésének fejlődését terveink szerint. Százszázalékosan kezében tartja a szabott •iskereskedelmi árakon árusító állami és szövetkezeti kereskedelmet; kezében tartja a termelőeszközöket, amelyeket kellő mértéken bocsát az egyénileg gazdálkodó parasztok rendelkezésére, az egyénileg gazdálkodó parasztokkal termelési szerződéseket köt, amelyekkel szervesen bekapcsolja őket a mezőgazdasági termelés egyes ágazatainak tervszerű, arányos fejlesztésére irányuló közös törekvésekbe, nemcsak a begyűjtés, hanem az állami felvásárlás útján is átveszi tőlük terményeiket, rendelkezésükre bocsátja a gép- és traktorállomások munkáját és egyre szorosabb kapcsolatot létesít a kistermelő és szocialista szektor között; b) hogy nem növelhetjük lényegesen a mezőgazdasági termelést, ha nem fejlesztjük kellően a kistermelő szektor termelését és hogy kihasználhatjuk a kistermelés munkatermelékenysége fej lesztésének jelentős tartalékait a szocialista országépítés javára; c) hogy a kistermelést sem szolgáltathatjuk ki az értéktörvény ösztönös hatásának és hogy elegendő eszközünk van ahhoz, hogy a kistermelést a népgazdaság fejlesztése állami tervének és a terv összesített szükségleteiből következő árpolitikának rendeljük alá; d) hogy a szocialista országépítés jelenlegi szakaszán nem az értéktörvény szabályozó hatása a döntő a kistermelő mezőgazdasági termelés fejlődésében, hanem a terv és azok az eszközök, amelyeket a terv ad a minisztérium és a mezőgazdasági szervek kezébe. Ugyanakkor a terv érthetően számításba veszi, hogy az értéktörvényt is felhasználja a kistermelés fejlesztésére. A mezőgazdasági termelés fejlesztésének feladatát a kistermelő szektorban tehát a kormány nem jámbor óhajként tűzte ki, hanem a mezőgazdasági szervek irányfeladataként. Ezekkel a megállapításokkal kapcsolatban még hangsúlyozni kell, hogy lénveges különbség van az értéktörvénynek a termelést szabályozó funkciója és érvényessége, vagyis az értéktörvénynek mint olyannak a hatása között. Tudjuk, hogy az értéktörvény a szocializmusban is érvényben marad, bár hatásköre korlátozódik, és ha a tervező szervek helyesen használják és irányítják, úgy az értéktörvény a t terv igen fontos eszközévé válik. Tudjuk továbbá, hogv az állam az értéktörvény segítségével szabályozza az áruforgalmat is. Természetes azonban, hogy az értéktörvény a tervgazdaságban nem rendelkezik azzal termelést szabályozó funkcióval, .mely a tőkés rendben jellemzi, nbályozó funkciója a. kistermelő szektorban fokozatosan korlátozólik. A szocializmus építésének jelenlegi szakaszán a tervgazdaság ägyik legfontosabb feladata, hogy kistermeléssel kapcsolatban is irányítsuk az értéktörvénvt. bár érthetően az értéktörvénv bífolvása a kistermelésre nagyobb, mint \ szövetkezeti szektorra. Ezért ú°v vélem, hogy nem kritikusainknak van igazuk, akik az értéktörvénynek a kistermelő szektor termelését korlátlanul szabályozó funkcióiáról beszélnek, hanem ellenkezőleg, a pártnak van és volt igaza, amikor azt követelte, hogy tervszerűen mozgósítsák a kistermelő szektor tartalékait a mezőgazdasági termelés fejlesztésére. Sajnálatos csunán, hogy egyes politikai és gazdasági dolgozók nem értették meg mezőgazdasági politikánk alapvető problématikáiát, amint azt pártunk X. kongresszusa megszövegezte, nem fogták fel, hogy a szocialista országépítés sikereinek nyomán új helyzet állt elő, amelyben olyan feladatokat is kitűzhetünk, mint a kistermelő szektor termelésének tervszerű fejlesztése, és amelyben lényegesen korlátozott az értéktörvény termelést-szabályozó szereire. Az értéktörvénynek természetesen nagy befolyása van a mezőgazdasági termelés tervszerű fejlődésének biztosítására, mivel helyes alkalmazásával gazdaságilag hathatósan ösztönözzük a tervfeladatok teljesítésére és túlteljesítésére mind az egységes földművesszövetkezeteket, mind az egyénileg gazdálkodó parasztokat. Ezzel kapcsolatban olyasfajta nézeteket hangoztatnak, hogy lebecsüljük a szövetkezeti tagok és egyénileg gazdálkodó parasztok anyagi érdekeltségének jelentőségét a mezőgazdasági termelés fejlesztésében, és ezt mind azok után az intézkedések után állítják, amelyeket e téren foganatosítottunk. Nem nehéz bebizonyítani, hogy e mögött a szemrehányás mögött tulajdonképpen mezőgazdasági politikánk alapjai ellen irányuló támadás rejlik és a valóságban azt kívánják, hogy engedjünk szabad teret az értéktörvénv ösztönös érvényesülésének — akár tudatában vannak ennek kritikusaink, akár nem. A dolog lényege abban áll, hogy mezőgazdasági politikánkban ma a szövetkezetek és egyénileg gazdálkodó parasztok anyagi érdekeltségének fokozása szempontjából is abból kell kiindulnunk, hogy elsőrendű fontosságú a Földművelésügyi Minisztérium és a mezőgazdasági szervek gazdasági szervező munkája, amelynek célja a munkatermelékenységnek, a hekhektárhozamoknak és az állatok hasznosságának növelése. A beadási normák és begyűjtési árak rendszerének minél hathatósabban támogatnia kell e termelő törekvéseket és a lehető legnagyobb mértékben fel kell keltenie a szövetkezeti tagok és egyénileg gazdálkodó parasztok anyagi érdekeltségét a tervfeladatok teljesítésében és túlteljesítésében. Kritikusaink a gazdasági-szervező munkát alantas jellegű kérdésnek tekintik és a különféle nehézségek és hiányok csodaorvosságát a magas -árakban, esetleg a beadási normák teljes megszüntetésében, és amint ők mondják, a „szabad piacra" való áttérésben látják. Emellett legalább két dologról megfeledkeznek: Elsősorban megfeledkeznek arról, hogy a mi feladatunk a dolgozó, termelő paraszt támogatása és ösztönzése, nem pedig a kulák, a spekuláns paraszt támogatása. A rentabilitás tartós növekedését csak úgy érhetjük el, ha fokozzuk a munka termelékenységét, ezt pedig elsősorban a szervezési és műszaki intézkedések következetea és megfontolt végrehajtásával, az agrotechnikai és zootechnikai elvek fáradhatatlan alkalmazásával, mindenekelőtt a föld idejében való, gondos megművelésével, helyes trágyázással, a vetőmagokkal és a takarmánnyal való lelkiismeretes, szakszerű gazdálkodással biztosíthatjuk. Ha a mezőgazdasági termelés rentabilitását csupán az árak emelésével igyekeznénk növelni, úgy ez végül is, csak még jobban fokozná a mezőgazdasági és ipari termelésünk között fennálló aránytalanságot. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a népi demokratikus rendben az árprobléma megszabadul antagonista jellegétői és a népi demokratikus rendszer az értéktörvényt az egész népgazdaság fejlesztésének szolgálatában arra használja fel, hogy gazdaságilag indokolt módon tervezze az árakat. Vitathatatlan tény, hogy nem egy esetben az egyes mezőgazdasági terménvek termelése némely szövetkezet vagy egyénileg gazdálkodó paraszt számára kevéssé, esetleg egyáltalán nem rentábilis. Ez azonban legtöbbször nem a begyűjtési árak következménye, hanem oka abban keresendő, hogy az adott lehetőségtől messze elmaradott, alacsony munkatermelékenység következtében nagyok az önköltségek, a hozam pedig kicsi, így aztán a parasztnak nem marad annyi piaci terméke, hogy azt előnyösen értékesíthesse az állami felvásárlás útján vagy a szabad piacon. Magyarázzuk meg ezt a kérdést egy konkrét példa kapcsán: A nemesített vetőmagok és a műtrágyázás növelik a hektárhozamokat és csökkentik az önköltségeket. Alkalmazásuk során azonban be kell tartani az agrotechnikai szabályokat, a vetőmagnak pedig valóban jó minőségűnek kell lennie és meg kell felelnie az illető vidék éghajlati és talajviszonyainak. E feltételek betartásával a hozamok valóban emelkednek, a termelés rentabilitása pedig az árak módosítása nélkül is lényegesen nő. Arról van tehát szó — és a jelenlegi időszakban éppen ez a gazdálkodás lényegbevágó és legfontosabb problémája a földművesszövetkezetekben és az egyénileg gazdálkodó parasztoknál egyaránt — hogy lényegesen növeljük a mezőgazdasági szervek gazdasági szervező munkájának színvonalát, a Földművelésügyi Minisztériumtól kezdve a kerületi és járási mezőgazdasági osztályokig, valamint gép- és traktorállomásokig. Csakis e feltétel teljesítésével érvényesülhetnek hiánytalanul azok a gazdaságilag ösztönző tényezők, amelyeket egyrészt már létrehoztunk, másfelől még létre fogunk hozni. Csakis gondosan megfontolt, az egyes falvak adottságaihoz alkalmazott és következetesen végrehajtott intézkedésekkel biztosíthatjuk helyesen az anyagi érdekeltség elvének érvényesülését a mi viszonyaink között, tekintettel arra, hogy a kereslet gyakorlatilag állandóan emelkedik és nem fenyeget a túltermelés veszélye. E szempontból igen előnyös a tervezés decentralizálása, amely lehetővé teszi, hogv tekintetbe vegyük minden falu, minden gazdaság konkrét termelési adottságait. Nem könnyű és nem is egyszerű probléma ez. A hiba abban van, hogy egyes elvtársak helytelen nézetektől befolyásolva nem fordítottak elég gondot e törekvések megszervezésére, nem fogták fel kellően, hogy mit jelent a mezőgazdasági termelés lényeges fejlesztésére irányuló politikánk munkamódszerei szempontjából, a kistermelő szektort is beleszámítva, és mi mindent kell megtenni annak érdekében, hogy minden tekintetben előkészítsék e probléma megoldását. Az állam gazdasági-szervező