Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-28 / 128. szám, szombat

ül SZÖ 1955. máius 28. Hogyan értelmezzük helyesen a mezőgazdaság fejlesztésének politikai és gazdasági kérdéseit munkájának döntő szerepét hangsúlyozva a mezőgazdaság munkatermelékenységének és termelésének fejlesztésében éberen figyelemmel kell kísérnünk az eeyes mezőgazdasági termények, a különböző minőségi osztályok árainak viszonyát, valamint a mezőgazdasági termények és a szocialista ipar szállította termelőeszközök árainak viszonyát és olyan intézkedéseket kell foganatosítanunk, amelyek elősegítik a termények minőségének és értékének megjavítását és a termelés műszaki színvonalának emelését. A mezőgazdasági termelés fejlesztésével megteremtjük a paparasztpiac további kibővítésének előfeltételeit, ami nemcsak biztosítja a városi lakosság bőségesebb élelmezését, hanem ugyanakkor a mezőgazdasági termelés további növelésére is ösztönöz. Kritikusaink megfeledkeznek továbbá arról, — és tulajdonképpen ebben keresendő a legkomolyabb probléma —, hogy a mezőgazdasági termények beadási nor máinak és árainak megállapítása nem szorosan vett mezőgazdasági kérdés, hanem fontos politikai és közgazdasági probléma, amellyel egyben szocialista országépítésünk legfontosabb kérdéseit is megoldjuk. mint például a népgazdaság általános fejlesztését, a bérek és fizetések reális értékét, a dolgozók élelmezését, az életszínvonal emelésének politikáját, valutánk meg szilárdításának problémáit, ettől függ szocialista országépítésünk további sorsa és végeredményben a munkások és a dolgozó parasztok szövetsége is. Csak olyan árpolitikát tekinthetünk helyesnek, amely számol mindezekkel a követelményekkel. Ha a mezőgazdasági terményekre olyan árakat állapítanánk meg. amelyek szükségszerűen az élelmiszerek árainak emelésére vezetnének, vagy súlyos veszteségeket okoznának az állami kereskedelemnek, úgy ezzel veszélyeztetnek a bérek és fizetések reális értékét. Ebből a szempontból kell megítélnünk például azokat a nézeteket is, hogy a szabad piacot a kötelező beadások rovására lényegesen ki kellene bővíteni, mivel ebben az esetben az állami kereskedelem érthetően nem biztosíthatna kellő mennyiségű élelmiszereket a városi dolgozók számára. A kapitalizmus idején az értéktörvény ösztönös hatása alatt álló szabadpiac csak a nagybirtokosok, nagykereskedők és tőkések számára volt szab°d, akik e szabadpiac segítségéve' kizsákmányolták és nyomorba döntötték a dolgozó parasztok tömegeit és megfosztották őket munkájuk gyümölcsétől. A para >/-tok zöme „szabadon" adhatta el mezőgazdasági terményeit a kapitalista tőzsde diktálta árakon, a gabonát rendszerint tüstént aratás után kénytelen volt áruba bocsátani. amikor az árak a legalacsonyabbak voltak, mivel a parasztnak pénzre volt szüksége. A válság és Munkanélküliség idején éppen a szabadpiacon nem mutatkozott kereslet és a parasztok kénytelenek voltak mélyen „áron alui" eladni terményeiket. Az úgynevezett „szabadpiacnak" a népi demokratikus rendszerben nincs ilyen antagonista jellege. Az a ténv, hogy nálunk az úgynevezett szabadpiac (parasztpiac) vonzza a narasztok zömét, elsősorban abban a nagy társadalmi és közgazdasági fordulatban gyökerezik, amely megszüntette a válságokat és a munkanélküliséget. A szocializmus gazdasági alaptörvénye és e törvény alapján a dolgozók életszínvonalának szüntelen emelkedése biztosítja a szövetkezetek, parasztok és szövetkezeti tagok számára azt, hogy elhelyezhetik mezőgazdasági terményeiket. Államunk e törvényre támaszkodva, biztosítja a mezőgazdasági termelés tervszerű, szüntelen gyarapodását. Az úgynevezett szabadpiac egyike azoknak az eszközöknek, amelyeket népi demokratikus rendszerünk arra használ fel, hogy növelje a szövetkezetek és egyénileg gazdálkodó parasztok anyagi érdekeltségét a termelés fejlesztésében, az élelmiszer felvásárlásának fő forrása azonban az állami- és szövetkezeti kereskedelem kell, hogy legyen. A begyűjtési árak bírálata során nem egyszer rámutatnak arra a különbségre is, amely a begyűjtési árak és az állami kiskereskedelmi árak között fennáll. Arról nem is beszélve, hogy a begyűjtési árakat az állami felvásárlási árakra való tekintettel kell megítélni, ez a különbözet árpolitikánk alapelveiből következik. Ez a különbözet elkerülhetetlen, mivel a forgalmi költségek leszámítása után az állam fontos bevételi forrását alkotja. Ezzel kapcsolatban a reakciós uszítók azt akarják elhitetni dolgozó parasztjainkkal, hogy igazságtalanság történik velük, hogy megkárosítják őket. Parasztjaink azonban jól tudják, hogy az árkülönbözetet nem lánckereskedők és üzérek vágják zsebre, mint a tőkésrend idején, hanem ez a különbözet az állam pénztárába folyik be. amely az így nyert összegeket a közösség javára fordítja, olvan szükségletekre, amelyek kielégítése elsősorban maguknak a parasztoknak érdeke, gép- és traktorállomások építésére és kiadásainak fedezésére, a parasztok társadalmi biztosítására. egészségügyi és közoktatási célokra, beleértve a mezőgazdasági iskolák kiadásait is, kulturális létesítményekre, a honvédelemre stb. Államunk ezen felül állami pénzekből közvetlenül is támogatja a parasztokat. Az árkülönbözet nagyságát más szempontok is meghatározzák. Az állami kiskereskedelmi árak megállapításával szabályozzuk a piacot, fenntartjuk a kereslet és kínálat egyensúlyát és meghatározzuk a bérek és fizetések reális értékét. Pártunk és kormányunk rendszeres politikával törekszik az állami kiskereskedelmi árak leszállítására, mivel ez az a legfontosabb út, amelyen növelhetjük a munkások bérét, az alkalmazottak fizetését, a szövetkezeti tagok, egyénileg gazdálkodó kis- és középparasztok jövedelmét és megszilárdíthatjuk a csehszlovák koronát. Az élelmiszerárak további jelentős leszállításának feltétele az, hogy lényegesen növeljük mezőgazdasági termelésünket, bőségesebben ellássuk a piacot hússal, vajjal, tejjel és más terményekkel. A párt és a kormány ezt az árpolitikát folytatva, egyenlő mértékben, igazságosan értékeli a városi és falusi dolgozók munkáját. Ezt a legjobban az a tény tanúsítja, hogy a dolgozó parasztság, amelynek a tőkésrend idején nyomor volt az osztályrésze, új, népi demokratikus államrendünkben szüntelenül emelheti jólétét és hogy falvainkon a jólét növekedése általános jelenségnek számít. Erről meggyőzően beszélnek azok a számadatok, amelyek szerint falvainkon rohamosan emelkedik a textiláruk, cipők fogyasztása, egyre több építőanyagot, rádiókészüléket és más iparicikket vásárolnak parasztjaink. Hasonló meggyőző adatok számolnak be arról, hogy falvainkon egyre emelkedik az élelmiszerfogyasztás is. Kis- és középparasztjaink még nem felejtették el azt az időt. amikor szájuktól kellett megvonni a legszükségesebb élelmiszereket is, hogy egy kevés pénzt szerezhessenek a kapitalista szabad piacon, és még így is gyakran pénz nélkül tértek haza, mert nem került vevő. A paraszt munkáját igazságosan értékelve, nem engedjük — és ebben nyilván egyetért velünk minden becsületes paraszt —, hogy egyesek a többi dolgozó terhére üzérkedéssel, nyerészkedéssel növeljék hasznukat. Bár az áremelés politikája a szövetkezeti tagok, kis- és középparasztok számára látszólag kedvező és elfogadható lenne, ez a politika végeredményben a dolgozó parasztságnak legalább annyi kárt okozna, mint a városi dolgozóknak. Ha ezeket a kérdéseket mind kellően megmagyarázzuk szövetkezeti tagjainknak, kis- és középparasztjainknak és ha nem engedünk a különféle maradi nézeteknek, úgy kétségtelen, hogy a parasztokat és szövetkezeti tagokat meggyőzzük politikánk helyességéről és megnyerjük a paraszti és szövetkezeti termelők zömének teljes támogatását. Kritikusaink — akár beismerik akár nem — nézeteikkel tulajdonképDen kapitulálnak azok előtt a nehézségek, megoldásra váró bonyolult feladatok előtt, amelyekkel mezőgazdasági termelésünkben meg kell küzdenünk. Látszólag az értéktörvény érvényére hivatkoznak, a gyakorlatban azonban elméleteik szabadjára engednék az értéktörvény ösztönös hatását és nem állítanák e törvényt a terv szolgálatába. Ez az elmélet összeegyeztethetetlen a szocializmus gazdasági alaptörvényével, mivel szükségszerűen az élelmiszerárak emelésére vezetne és véget vetne az árleszállítások politikájának. Ez az elmélet a gyakorlatban komolyan fenyegetné egész szocialista országépítésünket. Mi azonban nem vagyunk hajlandók meghátrálni a nehézségek előtt mezőgazdasági termelésünkben sem, a kistermelő szektorban sem bízzuk magunkat az értéktörvény termelés-szabályozó hatására, hanem az értéktörvényt minél hathatósabban ki akarjuk használni a mezőgazdasági termelés tervszerű fejlesztése érdekében. A kérdés tehát így áll: Van-e elég hathatós eszközünk ahhoz, hogy felkeltsük a szövetkezeti tagok és parasztok termelő igyekezetét és tovább fejlesszük a város és a falu piaci kapcsolatai? Bár a mai helyzetet semmiképpen sem akarjuk kielégítőnek mondani és — mint már említettem — nem kevés a még megoldandó bonyolult kérdés — főleg az állattenyésztési termelésben, politikánk helyes és sok hatásos eszközt ad kezünkbe a mezőgazdasági termelés tervszerű fejlesztésének biztosítására, még pedig nemcsak a szocialista, hanem a kistermelő szektorban is. Az eredmény múlhatatlan előfeltétele azonban, hogy ezeket az eszközöket helyesen használjuk fel és emeljük gazdasági-szervező munkánk színvonalát. * * * Mezőgazdasági politikánk politikai és gazdasági kérdéseinek és a dolgozó parasztsághoz való viszonyunknak helytelen értelmezése az állami apDarátus, elsősorban magának a Földművelésügyi Minisztériumnak gvakorlati munkájában is kifejezésre jutnak. A mezőgazdasági igaizgatás, elsősorban maga a Földművelésügyi Minisztérium mezőgazdaságunk jelenlegi problémáit nem a kapitalizmusból a szocializmusba való átmeneti időszak alapvető politikai és gazdasági problémáinak tekinti, nem olyan problémát lát benne, amelynek lényege a munkások és dolgozó parasztoknak a munkásosztály vezette szövetsége szüntelen megerősítése, hanem a mezőgazdasági problémákat a szo cializmus építésének többi kérdésétől elszigetelten, lényegében rendi problémákként értelmezi. A mezőgazdasági kérdések e rendi értelmezésének megfelelően a gyakorlatban lebecsüli a mezőgazdasági termelés munkatermelékenységének és belterjességének növelésére irányuló igyekezetet, a gazdasági kérdéseket nem a mezőgazdasági termelés tervszerű fejlesztése eszközének tekinti, és inkább azok ösztönös hatására támaszkodik. A Földművelésügyi Minisztérium egész munkája megsínyli, hogy nem tisztázták a jelenlegi problémákat és megoldásuk módjait, valamint a mezőgazdaság fejlesztésének további távlatait. elszakadtak a mezőgazdasági termelés eleven, konkrét kérdéseitől. a szövetkezetektől és általában a falutól, nehézkesen dolgoznak és halogatják a sürgős feladatok megoldását. A Földművelésügyi Minisztérium nem irányítja kellően a kerületi és járási nemzeti bizottságok mezőgazdasági osztályait, irodai bürokratikus módszereket alkalmaz és általában véve munkája politikailag, szakmailag és szervezetileg egyaránt alacsony színvonalú. Mindez arról tanúskodik, hogy a Földművelésügyi Minisztérium új vezetősége igen komolv feladatok előtt áll. Hangsúlvozni kell továbbá, hogy a Földművelésügyi Minisztériumot, illetve egyes dolgozóit csak igen kevéssé késztették arra, hogy teljes felelősséget érezzenek a dolgozók rendszeres élelmiszerellátásáért, az iparnak mezőgazdasági nyersanyagokkal való ellátásáért. A dolgozók ellátásának gondját a Begyűjtési Minisztérium kizárólagos jogának és kötelességének tekintették. A begyűjtési rendszer és a begyűjtési apparátus a szocializmus építésében igen fontos feladatot teljesít: szervező munkájával gondoskodik arról, hogy a paraszti és szövetkezeti termelők teligsítsék alapvető kötelességeiket az állammal szemben. A mezőgazdasági terménybeadás megszabott normák szerint a lakosság ellátásának legfőbb cikkeivel látja el az állami alapokat. Világos, hogy jól működő begyűjtő apparátus nélkül nem teljesíthetjük a begyűjtési tervet, a mezőgazdasági termények begyűjtése nélkül pedig nem válthatjuk valóra a szocializmus építését. Éppen ezért nagy követelményeket támasztunk a begyűjtő apparátus munkájával szemben. A begyűjtés tervét feltétlenül teljesíteni kell és a begyűjtési apparátus felelős a begyűjtési terv teljesítéséért. De a begyűjtés egyben elsőrendű politikai feladat is és a begyűjtési terv csak akkor teljesíthető sikeresen, ha helyes politikai módszereket alkalmazunk, kitartóan, lelkiismeretesen dolgozunk és megfelelően együttműködünk a nemzeti bizottságokkal. Ezért meg kell szilárdítani az együttműködést a Begyűjtési Minisztérium meghatalmazottai és a nemzeti bizottságok, mint a nép választott szervei között. Ennek az együttműködésnek elsősorban abban kell megnyilvánulnia, hogy a kerületi és járási nemzeti bizottságok fokozzák ellenőrző munkájukat és kellően támogassák a begyűjtő apparátust. A nemzeti bizottságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy minden mezőgazdasági terményben teljesítsék az állami begyűjtési tervet, felelősséget kell érezniök azért, hogy a szövetkezetek és egyénileg gazdálkodó parasztok eleget tehenek az állammal szemben fennálló alapvető kötelességüknek és ugyanakkor biztosítaniuk kell. hogy a ^gyűjtés módszerei megfeleljenek a pártnak és a kormánynak a.munkás-oaraszt szövetség megszilárdítását szolgáló irányelveinek. A kerületi és járási nemzeti bizottságoknak a helyi nemzeti bizottságokban is fel kell kelteniök a felelősség tudatát a begyűjtési feladatok teljesítéséért és különösen arról kell gondoskodniuk; hogy mindenekelőtt a nemzeti bizottságok tagjai, a különféle nyilvános intézmények és szervezetek funkcionáriusai példásan és felelősségteljesen teljesítsék beadási kötelességüket. Meg kell állapítanunk továbbá, hogy számos határozat és irányelv ellenére a falusi pártmunka a X. pártkongresszus után sem javult meg lényegesen és hogy a párt X. kongresszusának irányelveit a falun végzett munkáról igen elégtelenül teljesítik. A nemzeti bizottsági, nemzetgyűlési és a Szlovák Nemzeti Tanácsba való választások, a párizsi egyezmények ratifikálása ellen indított széleskörű, jelentős kampány és más politikai akciók arról tanúskodnak, hogy a parasztság tömegei szorosan öszszefognak pártunk és kormányunk körül, bizalommal viseltetnek a párt politikája iránt. Mindez arról tanúskodik, hogy pártunk cselekvőképesen dolgozik a falun. Ha a párt mégis mind ez ideig nem mozgósította kellően a parasztságot a mezőgazdasági termelés fejlesztésére, úgy ennek fő okát abban kell látnunk, hogy a pártapparátus és sok pártszervezet munkája egyrészt mélyen lebecsüli parasztpolitikánk alapvető politikai és eszmei kérdéseit, másrészt különféle pártszervekben és alapszervezetekben helytelen, szerfölött káros nézetek kaptak lábra parasztpolitikánk alapelveiről. A CSKP Központi Bizottsága 1955. február 10-én és 11-én megtartott ülésén részletesen elemezte a CSKP X. kongresszusán kitűzött irányelvek teljesítésének jelenlegi állapotát és mezőgazdasági termelésünk további fejlesztésének kérdéseit. Határozatában konkrét és világos feladatokat tűzött ki. amelyek megoldásával biztosíthatjuk mezőgazdasági termelésünk lényeges fejlesztését a legközelebbi években. A CSKP KB e határozatát falvainkon igen kedvezően fogadták. A dolgozó parasztok látják, hogy a párt következetesen biztosítja a mezőgazdasági termelés gyarapodásának és ezzel a falu jóléte emelkedésének minden feltételét és készek arra, hogy pártunk és kormányunk vezetésével és támogatásával teljesítsék hazafias feladatukat. E helyzetben rendkívül fontos az a harc, amelyet a mezőgazdaság fejlődését fékező helytelen és káros nézetek ellen vívunk, és amellyel ideológiailag tisztázni akarunk minden falusi politikánkkal összefüggő kérdést, elsősorban a munkás-paraszt szövetséggel kapcsolatos problémákat. Ezért feltétlenül szükséges, hogy fentről lefelé elvi harcot indítsunk a pártvonal elferdítése és eltorzítása ellen, szétzúzzuk a helytelen nézeteket és rendkívüli gondot fordítsunk arra, hogv minden kommunistát a parasztkérdés marxista-leninista elmélet szellemében neveljünk. A mezőgazdasági termelés lényeges fejlesztése biztosításának nagy feladatai megkövetelik, hogy a káderek helyes elosztásával, a feladatok nagyságának megfelelő szervezési intézkedésekkel és mindenre kiterjedő gonddal biztosítsuk felvainkon a politikai töm ármunka hathatóságát és magas színvonalát. (Megjelent a Nová mysl 1955. évi 5. számában.)