Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-26 / 126. szám, csütörtök

8 II J £20 1953. május 28. Egy nappal a berlini ökölvívó EB rajtja előtt... Május 27-e és június 5-e között rendezik meg Berlin nyugati övezeté­ben az idei ökölvivő EB-t. A szerve zőbizottsághoz ez ideig 175 versenyző nevezése érkezett. Ökölvívó-válogatottunk edzőtáborban készül a z európai találkozóra. A leg­utóbbi EB-n, amely 1953-ban Varsóban volt, ökölvívóink nem szerezték meg az első helyet. Edzésük tehát főleg arra irányul, hogy ez alkalommal eredményesebben szerepeljenek. Versenyzőink keményen készülnek a ver­senyre; állóképességüket, Utőtechnlká jukat és gyorsaságukat gyakorolják. Majdloch edzését arra állítja be, mikor szükséges átvenni a kezdemé­nyezést és teljes erőbedobással küz­deni a végső döntésig. Zachara a leg­utóbbi EB-n nem indult, jelenleg hi­bás ütéseiről szokik le; Koutný bal horogütését gyakorolja, Vítovec ered­ményes támadás formáit akarja elsa­játítani. Torma sportmester, aki ki­váló tempóérzékkel rendelkezik, gyor­saságát és ütéseinek erejét fokozza. Ivanus a legtechnikásabb versenyzőnk, akinek kilátásai vannak a győzelemre. A csehszlovák együttes minden való­színűség szerint így áll szorítóba: Majdloch, Petrina, Zachara, Gold, Iva­nus, Vítovec, Marciš, Koutný, Torma, Neťuká. A Szovjetunió csapata a legkomolyabb részvevők egyike és várható, hogy a legtöbb súlycsoport­ban veszélyes vetélytársként lép majd fel. Az együttes tagjai a következők: Sztotnyikov, Styepanov, Zaszuhín, Szmirnov, Jengibarjan, Isajev, Dzsa­nerjan, Satkov, Marauskas, Szocikasz. A lengyelek is megtették a szükséges előkészülete­ket, hogy megismételjék varsói fényes sikereiket. Sztamm edző felügyelete és irányítása alatt végzik munkájukat, aki szorgalmas munkával, kiváló ne­velési módszerével, türelmességével lerakta a lengyel ökölvívás új alapja­it. Az ő keze alól kerültek ki a je­lenlegi Európa-bajnokok: Stefaniuk a harmatsúlyban, Kruza a pehelysúlyban, Drogosz a kisváltósúlyban és Chychla a váltósúlyban. Ezek nagy szorgalom­mal készülnek az új taláJkozóra, hogy bajnoki címüket továbbra is megtart­ják. Sztamm edző nagy elismeréssel nyi­latkozik az angol ökölvívók teljesít­ményeiről. Megjegyzi, hogy Anglia csa­pata Berlinben egyes számokban ko­moly nehézséget fog okozni az indu­lóknak. Az angol válogatott nem lesz teljes számú és csupán a szerintük biztos számokban indítják versenyzői­ket. A magyar válogatott előkészületei szintén eredményesen folynak. A legutóbbi csehszlovák—ma­gyar találkozón felmerült hiányosságo­kat küszöböli ki a csapat. Az edzés műsora: állóképesség fokozása, ütés­keménység, rugalmasság, védekező­technika, gyors helyzetfelismerés, kez­deményezés a támadásoknál. Papp László, a csapat legeredményesebb tagja, aki már sok olimpiai és európai dicsőséget szerzett a magyar ökölví­vásnak, szorgalmasan fokozza erőnlé­tét. Tudja jól, hogy mezőnye erősebb lesz, mint az előzők voltak és még nagyobb küzdelmekre készül fel, mint idáig. Szeretné mindenképpen megtar­tani bajnoki címét. Az edzők a követ­kező csapatot nevezik be a berlini ta­lálkozóra: Nagy, Fekete, Horváth, Ju­hász, Budai, Dőri, Papp, Plachy, Szil­vásy. Szabó. Lehet azonban, hogy a csapatban változtatások lesznek majd. Románia együttese szorgalmasan készül az ökölvívó Euró­pa-bajnokságra. Erről tanúskodik a párizsi válogatott és Svédország elle­ni két győzelme. A csapat legjobb Tagja a nehézsúlyú Ciobotaru, aki Var­sóban még félnehézsúlyban indult. Ciobotaru az utóbbi két évben igen feljavult és a szovjet Szoclkas mel­lett a nehézsúlyú EB legkomolyabb vá­rományosa. Az együttesből megemlí­tendök még a középsúlyú Tita és a csapat legtapasztaltabb tagja, a pe­helysúlyú Toma. A román válogatott felállítása a következő: Toma, Cons­stantin, Mindeanu, Fiat, Dumitrescu, Ambrtw, Popescu, Tita, Veheti, Ciobo­taru. Az idei EB ökölvívó mezőnyén sok jól felkészült versenyzőt láthatunk majd, akik kemény küzdelmekben fogják kivívni az elsőséget. Az 1955­ös ökölvívó EB sok érdekes mérkőzést fog hozni, mert az erőviszonyok ki­egyensúlyozottabbak. U. T. Atlétáink nagy nemzetközi eseménye lesz az idei Rošicky-emlékverseny Rošickyt a német fasiszták 1942 júniusában a kobylisi lőtéren kivégezték. Ennek emlékére atlétikai szövetségünk minden év júniusában Rosičky ­emlékversenyt rendez. A híres csehszlovák középtávfutó emlékét megőrző vetélkedés június 8—9-én kerül lebonyolításra Prágában, s ezen a neves külföldi atléták egész sora jelentette be részvételét. A verseny akárcsak tavaly, az Idén Is az atléták nagy nemzetközi eseménye lesz. Sőtér (magasugrás), Opris (110 m aka­Legfiatalabbjaink kockagyakorlatai tnfaidig sok sikert aratnak. Az idei emlékversenyen induló kül­földi atléták névsora: Magyarország: Zarándy (100 és 200 m), Lippay (400 gát), Tanay (800 m), Rozsnyói (3000 m akadály), Szécsényi (diszkosz), Csermák (kalapács), Bojky (hármasugrás), Mihályfi (súly), Kazi (400 és 800 m), Gyarmati (80 m gát és távolugrás), Neszmélyi és Gremin­ger (mindketten 100 és 200 m), Bács­kay (400 és 800 m). Románia: Savai (400 m akadály), A Köztársasági Bajnokság után nagy nemzetközi feladatok várnak legjobb labdarúgóinkra Három bajnoki forduló van még hátra a labdarúgók Köztársasági Baj­nokságában, mely június 12-én ér vé­get s rá két hét múlva kezdődnek a 16 év után felújított Középeurópai Kupa-mérkőzések. A KK-bizottság még április elején Firenzében meg­ejtette a sorsolást, mely szerint az elsé fordulóra június 29-én és július 3-án, a második fordulóra július 6-án és 10-én, az elődöntőkre július 17-én és 24-én, a döntőre pedig július 27-én és 31-én k~rül sor. Az időpontok csak akkor tolódnának el, ha hat mérkő­zésen nem dőlne el a továbbjutás és emiatt harmadik mérkőzést kellene vívnia az ellenfeleknek. A Középeurópai Kupáért vívandó mérkőzéseken a Köztársasági Bajnok­ság első két helyezettje képviseli majd országunkat, előzően pedig vá­logatott A-csapatunk június 5-én Brüsszelben Belgiummal játszik or­szágok közötti mérkőzést, B-csapa­tunk Luxemburgban az ottani váloga­tottal találkozik, végül juniorjaink Bukarestben Románia juniorjaival mé­rik össze erejüket. Legjobb labdarú­góinkra tehát nagy feladatok várnak az elkövetkezendő hetekben. Slovan Bratislava és ÚOA — minden valószínűség szerint ez a két együttes vesz majd részt a Kö­zépeurópai Kupa-mérkőzéseken. Mind­két csapatnak jelenleg 13—13 pontja van, de a bratislavaiak egyelőre jobb gólarányuk révén elsők. A Slovan hátralévő ellenfelei: Spartak Trnava (Trnaván), Kladno (otthon) és Červe­ná Hviezda (szintén otthon). Az ÜDA ellenfelei: Tatran Prešov (Prešovon). Spartak Sokolovo (Prágában) és Tan­kista (szintén Prágában). Látjuk te­hát, hogy az ÜDA együttesére vár­nak a nehezebb bajnoki küzdelmek. Különösen a Tatran Prešov—ŰDA találkozónak lesz nagy jelentősége, hiszen a mai helyzet szerint a Tatran — ha vasárnap győz — behozhatja az ŰDA két pont előnyét. Első ellenfelek a KK-ban A sorsolási terv szerint a KK első fordulójában Csehszlovákia II. ellen­fele a Jugoszlávia II.—Olaszország II. selejtező győztese lesz, míg Cseh­szlovákia I. Olaszország I. számú csa­patával találkozik. A legutóbbi jelen­tések szerint Olaszország valószínű bajnoka, a Milano nem indul a KK­ban s így a már most végleges má­sodiknak, illetve harmadiknak tekint­hető Udinese, és Bologna ellen küz­denek majd csapataink a Középeuró­pai Kupa első fordulójában. E kettő közül az egyiktt üdvözölhetjük majd Bratislavában — aszerint, hogy mi­ként végez a Slovan ÜNV ... A KK eddigi győztesei 1927-től 1939-ig tizenháromszor ír­ták ki a Középeurópai Kupát. Az ed­digi győztesek: 1927: Sparta, 1928: Ferencváros, 1929: Üjpest, 1930: Ra­pid, 1931: Vienna, 1932: Bologna. 1933 Austria, 1934: Bologna, 1935: Sparta, 1936: Austria, 1937: Ferencváros, 1938: Slavia, 1939: Üjpest. Ezek szerint te­hát magyar csapat négyszer, osztrák csapat is négyszer, csehszlovák együt­tes háromszor és olasz csapat két­szer győzött a KK-ban. • * * A felszabadulás óta eltelt tíz év alatt válogatottunk szereplésének mérlege az egyes években a követke­ző volt: 1945 — — — — —. 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 1953 1954 46 19 8 19 82:95 Az idén eddig egy országok közötti mérkőzést vívtunk, Brnóban az osztrá­kok ellen és a Nemzetközi Kupába tartozó találkozót 3:2 arányban meg-' nyertük. Ez volt válogatottunk felsza­badulás utáni 47. küzdelme. 5 2 — 3 9:14 7 5 1 1 23:14 7 1 1 5 7:14 5 3 — 2 12:10 5 3 1 1 10:8 2 — 1 1 3:4 3 — 2 1 3:10 9 5 2 2 14:10 3 — — 3 1:11 Amikor olimpiai döntőt vívtunk a belgákkal Antwerpenben, 1920-ban a csehszlo­vák és belga csapat került az olim­piai labdarúgó-torna döntőjébe. Ellen­felünk tehát az olimpiászt rendező Belgium volt. És csakhamar kiderült, hogy a játékvezető a házigazdáknak „ítélte oda" az aranyérmet. Kezdettől fogva igazságtalan ítéletekkel sújtot­ta csapatunkat, így már az első perc­ben teljesen idokolatlan 11-est rúga­tott ellenünk, amelyből vezető gólju­kat érték el a belgák, majd kiállítot­ta egyik hátvédünket, Steinert, ami­kor a belgák már 2:0-ra vezettek. Játékosaink tiltakoztak, a játékvezető hajthatatlan maradt s mert a közön­ség is ellenünk foglalt állást, a cseh­szlovák csapat vezetősége jobbnak találta öltözőjébe rendelni a csapatot. A mérkőzés mindössze 39 percig tartott és a versenybíróság úgy döntött, hogy az olimpiai aranyérmet a bel­gáknak juttatja. Tizennégy nemzet vett akkor részt az olimpiai labdarúgó-tornán és a döntőig a mieink nyújtották kimagas­lóan a legjobb teljesítményt... H F. dály), Balázs (magasugrás). Lengyelország: Chromik (5 km), Weinberg (hármasugrás), Rut (kala­pács), Sidlo (gerely), Prywer (súlydo­bás), Potrzebowsky . (800 és 1500 m), Dunszká (távolugrás), Ciachová (ge­relyvetés, súlydobás), Majkpvá (gerely), Pestkowá (400 és 800 m). / NDK: Herrmann (1500 m), Erdmen­ger (100 és 200 m), Weber (20 km-es gyaloglás), Lein (magasugrás), Peu­kert (rúdugrás), Seeliger (100 és 200 m). Nyugat-Németország: Fütterer (100 és 200 m), Schade (5 km), Stracke (800 m), Lueg^(1500 m), Urbach (súlydobás). Jugoszlávia: Michalicska (5 km), Lor­ger (110 m akadály), Sarcsevics (súly­dobás), Matejová (diszkosz). Finnország: Kauhanen (gerely), Leh­to (hármasugrás), Sutinen (rúdugrás), Rienteepää (3000 m akadály), Mildh (400 m akadály), Helsten (400 m), Val­kama (távolugrás). Svédország: Nilson (magasugrás), Lundberg (rúdugrás), Bengston (ge­rely). • * • A tavalyi Rošicky-emlékversenyen három csúcsot állítottak fel a részve­vők: kettő atlétáink nevéhez fűződik, egyet pedig az NDK versenyzői szerez­tek. Az idei versenyen ugyancsak több új csúcs várható. A magasugrásban Kovaŕ, Lanský és Sőtér találkozása új csehszlovák és román csúcsot hozhat ebben a számban, az eredmény akár 205 is lehet. Különleges érdeklődés előzi meg a lengyel Sidlo indulását is. A fiatal lengyel gerelyvető 80 méteren felüli eredményre képes. Nagyszerű versenyt hoz majd kétségkívül a 100 méteres gyorsfutás is, hiszen ott lesz a rajtnál a nyugatnémet Fütterer, aki jelenleg a világ egyik legjobb vág lá­zója. Janecek csak nemrég állította be saját 100 méteres csúcsát (10,5 mp) s így ebben a számban is új csúcsra kerülhet sor. De kiváló eredményt hozhat még a kalapácsvetés, távolug­rás és a többi futószám is. Külföldi atlétikai hírek Minszkben befejeződtek a válogatott atléták versenyei, amelyek Moszkva együttesének győzelmével végződtek. Második helyen Leningrád csapata végzett. Ezen a versenyen Sztoljarov a 110 m-es gátfutásban 14,2 mp-cel győzött, Ignatyev a 200 m-t 21,5 mp­re futotta, 5000 m-en Pudov 14 p 28,2 mp-cel lett első. 30 km-en első Kuz­nyecov 1 ó 39 p 28 mp. Hármasugrás­ban Dementev 15,43 m-rel győzött. A gerelyvetést Kuznyecoí nyerte 72,82 m-rel. A női számokban ezek az ered­mények coltak: távolugrás: Vinö­gradová 605 cm, gerelyvetés — Gor­csakova 48,89 m, 200 m: Serova 24,7 mp, 800 m: Otkalenkova 2 p 10,2 mp. Az NDK-ban Preussger 425 cm-t ugrott rúddal, a magasugrást Lein nyerte 193 cm-rel, a női súlylökésben ilillMHIfia :« i! •'iiii>i:ii!iiiii!>ii>niiiii>iiiiiiititiiaiiii!iiii!!iiiitiaiiiii|[ia{iinii!iiiiiiiiii!iii>a; mauana i «i;a i iat iHiiiaitanan \A FIATALOK STADIONJAI | .4 régi Jozefov-eröd falai már | csak itt-ott látszanak. A kis város š annyira kiépült, hogy egybeolvadt •• Jaromirral. Ma már nem is neve­| zik a régi nevén, hanem a szom­Ü szédos város nevét vette át. Ez­kájuk gyümölcsére. Az iskolások ­körülbelül 70 ezer munkaórát dol- i goztak összesen az építkezésen. A ­lakosság is hozzájárult a munká- 2; latokhoz. A szépen és szaksze- f rűen épített atlétikai pálya hossza 1 • zél egyidöben a sportolók igénye 400 méter. Bučina ma úgy véle- | Z is megnövekedett. Űj pályára volt kedik a sporttelepről, hogy ez lese I 1 szükség. Jaromírnak volt rendes Csehszlovákia második Houštkája. ­| pályája, de ez messze esett a régi Lehet, hogy igaza van, Ugyanis Ž | városrésztől és így elhatározták, a Jiskra Juta ÖSSZ vezetősége, 1 | hogy Jaromir U-ben is építenek mely átvette az egész építkezést, i I egy új pályát. elhatározta, hogy az első két év- I = A terv szép volt, de nem volt, ben a pályán msak atlétikai via- | ľ aki végrehajtsa. Mikor azonban dalokat vívhatnak. A labdarúgók | 1 megjött a hír, hogy járási sparta- majd csak aztán jutnak szóhoz, f | kiadókat fognak rendezni, az isko- A pálya mellett kosárlabda-, ké- Í Z lások elhatározták, hogy felépí- zilabda-, röplabda- és teniszpályák I - tik maguknak ezt a kis pályát, is épültek. A fiatalok ezeket is | A tanulók el is mentek a 70 éves *aját erejükből építették fel. f ~ Bučina Ferenchez, aki mint gond- A járási spartakiádot az újjá- § - nok működött a régi kis Sokol- épített sportpályán ünnepi keretek " I pályán,^ hogy* vele együtt megva- között tartják meg. Látogatásunk I - lósítsák a szép tervet. Nehezen alkalmával Bučina sporttárs a | I ment, de sikerült. Bučina, mint a diákokkal együtt az utolsó simítá- | * helyi nemzeti bizottság tagja, kt- sokat végzi. Kora reggeltől ­- járta, hogy gépi segítséget kap- késő estig dolgoznak, hogy adott | I janak. Ez nagyon meggyorsította a szavukat beváltsák, mert megígér- I - munkát. télC, hogy a járási spartakiádra | . Most egy héttel, a járási sparta- kész lesz az új stadion. ; Idád előtt; örömmel néznek mm- (N.) | *i>«:IBI!BIIBI:aiiatiai:ta:!BI>iis!IA<IAIIA<IBT;BUB>ÍB.';a!iaii>BLIS i !>AIÍBŤIBIIB!ÍAIIBIIAI7HTISIIA !iait«t!BI!a iiaii BÍIB üaiiaii •• !• üaiü BI rai IIBIIBÍ ISIIATI Lüttge 13,83 cm-rel új országos csú­csot állított fel. A 80 m-es akadály­versényben Köhler 11 mp-cel győzött, a 100 m-en Stubnik 11,8 mp-cel lett első. Budapesten atlétikai versenyt ren­deztek, melyen a következő eredmé­nyek születtek: 5000 m: 1. Béres 14 p 32,6 mp, magasugrás: Hagys 193 cm, diszkoszvetés: Lévay 50,05 m. Nők: 800 m: Orosz 2 p 16,7 mp Szentgály és Iharos május 28-án indulnak a Lon­donban megrendezendő brit sportjáté­kok keretében. A román Wiesenmayer a 100 m-es síkfutást 10,5 mp alatt nyerte. A ma­gasugrást Sőtér 200 cm-rel, a női ma­gasugrást Balázs 160 cm-rel nyerte. Az Egyesült Államokban a 100 yar­dot King 9,4 mp-re futotta. 220 yar­don Blair 20,9 mp-cel győzött. 440 yardon Gosper (Ausztrália) 46,9 mp-t ért el. 880 yardon Santee ideje 1 p 48,5 mp volt. Sporthíradó Anufrijev, a kiváló szovjet távfutó Minszkben új szovjet csúcsot futott 10 000 m-en. Ideje 29:10,6 p. 2. Krivo­sien, 3. Baszalajev, negyedik Kuc lett. 3000 méterig Kuc vezetett, aztán Anufrijev elhúzott és szép hajrával fö­lényesen győzött. A skótok elleni magyar válogatott keretbe a következő játékosok kerül­tek: Faragó, Danka (kapusok), Buzán­szky, Várhidi, Kárpáti, Lantos (hát­védek), Bozsik, Szojka, Csernai (fede­zetek), Sándor, Kocsis, Hidegkúti, Orosz, Palotás, Puskás, Fenyvesi (csa­tárok). Bulgária válogatott labdarúgó együt­tese Szófiában 2:1 arányban győzött Egyiptom csapata felett. Az otthoniak góljait Milanov és Gugalov szerezték az első félidőben. k

Next

/
Thumbnails
Contents