Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-22 / 123. szám, vasárnap

Világ proletárjai egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1955. május 22. vasárnap 30 fillér VIII. évfolyam, 123. szám A mai számban: A Belügyminisztérium hivatalos közleménye (2. old.) A Német Demokratikus Köztársaság népi kamarája jóváhagyta a varsói értekezlet határozatait (3. old.) Néphadseregünk a béke őre (4. old.) Építőmunkánk — ez a ml aláírásunk a nyolc európai állam szövetségi szerződése alá (5. old.) Rádióműsor (6. old.) Szocialista kereskedelmünk népünket szolgálja Volkov szovjet író figyelemreméltó regényének, mely a kereskedelemből meríti tárgyát „Mi átl hozzánk a leg­közelebb" címet adta. Ezzel az elne­vezéssel kiemelte a szocialista keres­kedelem lényegét. Hiszen a kereske­delem közvetítésével jutnak a köz­szükségleti cikkek a polgárokhoz, mint az élelmiszerek, anyagok, ruha, cipő, bútor stb. Minden polgár kapcsolat­ba került a kereskedelemmel. A ke­reskedelem lényegesen hozzájárulhat a polgárok jólétének és elégedettsé­gének növekedéséhez. A kereskedelem­nek ez a népgazdasági és politikai jel­lege csak a szocializmusban van meg. Azelőtt a kereskedelem spekulációk forrása volt, a tőkések meggazdagodá­sát szolgálta. De a társadalom nö­vekvő szükségleteinek legtökéletesebb biztosítása nem volt a kereskedelem feladata. A kereskedelem jelentősége még sókkal messzebb terjed. A szocialista kereskedelem fontos tényező a mun­kások és parasztok szövetségének megszilárdításában. Hiszen a falvak lakossága a kereskedelem közvetíté­sével jut az ipari szükségleti cikkek­hez és a mezőgazdasági gépekhez, szerszámokhoz, a városok lakossága pedig az élelmiszerekhez és üzemeink a mezőgazdasági nyersanyagokhoz. A piaci kapcsolatok fejlődése szilárdítja a munkás-paraszt szövetséget. A kereskedelem nagy hatással van arra, hogy a dolgozók tudatosítják anyagi érdekeltségüket munkájuk eredményeiben, a munkatermelékeny­ség fokozásóban, mivel a közszükség­leti cikkek túlnyomó részét keresetük­ből vásárolják az üzletekben. így a ke­reskedelemnek erős eszköz van a ke­zében az emberek kezdeményezésének fejlesztésére. Ezért Szlovákia Kommunista Párt­jának kongresszusa is újból felhívta a figyelmet kereskedelmünk nagyon fon­tos szerepére. Nagy jelentőségűek a kongresszuson elhangzott szavak: „A párt a kereskedelmi dolgozóktól el­várja, hogy tovább fogják javítani a nyilvánosság részére nyújtott szolgá­lataikat." Ezeket a szavakat kellene alapúi venni Szlovákia Kommunista Pártja üzemi szervezeteinek és a ke­reskedelemben az üzemi tanácsoknak. Többek között Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa hangoztatta a kereskedelem azon feladatát, hogy gondoskodnia kell a közszükségleti cikkek választékának bővítéséről és biztosítania kell, hogy a polgárok csak jóminőségü árut kapjanak. Nagyon fontos kérdések ezek, mi­vel lakosságunk vásárló ereje egyre nő és vele együtt az emberek igényei is. A fogyasztók egyre jobb minőségű gyártmányokat követelnek gazdag vá­lasztékban. Kereskedelmünk küldetése, hogy ebben az irányban hasson a termelésre. De a tápasztalatok azt mu­tatják, hogy a kereskedelmi dolgozók nem értik meg eléggé feladatuk ko­molyságát. Nem tesznek javaslatokat új fajták gyártására, olyanokra, me­lyeket hazánkban nem termelnek. Egyedülálló ezen a téren a partizán­ske! cipőáruház, a Központi Szakszer­vezeti Tanács és a kormány zászla­jának birtokosa, amely időnként konk­rét mintákkal jelentkezik. De egészben véve ezen a téren olyan a helyzet, hogy a kereskedelem azon árufajták­javaslataiból válogat, amelyeket a termelés terjeszt be, de sajátmaga új cikkek gyártását nem javasolja. Az árufajták bővítése céljából a keres­kedelemnek be kellene vezetnie a fo­gyasztók keresletének figyelemmel kisérését is. A kereskedelem a termékek minő­sége szempontjából sem vált még a fogyasztók érdekeinek támogatójává. Láttuk tavaly az üzletekben a Perobot jelzésű mosógépek nem kifogástalan minőségű első sorozatát és más rossz­minóségű termékeket. De ezt a hiá­nyosságot legjobban ott vehetjük ész­re, ahol a kiskereskedelem közvetlen kapcsolatba kerül a termeléssel: a pékipari, tej- és hústermékeknél. Az élelmiszer árucikkeket árusító kiske­reskedelem vállalati igazgatóságai még nem jelölték ki az összes ipari- és bányaközpontokban a péktermékek minőségi ellenőreit. A fentemlített vállalati igazgatóságok Eperjesen, Ho­monnán, Bártfán ezzel egyáltalán nem foglalkoztak annak ellenére, hogy ez a CSKP X. kongresz­szusának határozataiból és a belkeres­kedelemügyi miniszter utasításaiból is rájuk hárul. így fordul aztán elő, hogy az üzletvezetők a kenyeret „darab­számra" veszik át. Közben figyelmen kívül hagyják az olyan hibákat, hogy a termelés nem tartja be az előírt normákat, hogy a fogyasztók nem kap­nak olyan minőségű áruikat, melyek megfelelnek az árnak. Ez a hús- és tejtermékekre is vonatkozik, ahol a minőség nagyon is ingadozó. Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa újból hangsúlyozta a kereskedelemben az áru minőségi átvételének jelentő­ségét, mivel ez közvetlenül a szocia­lista kereskedelem alapelvéből ered és összhangban van a fogyasztó érdekei­vel. A kereskedelem nem fordít kellő gondot a polgárok érdekeire az étter­mek és vendég lök szakaszán sem. Számos vendéglőben ízetlenül főznek, az étlapok összeállítása rossz, az éte­leknek értelmetlen neveket adnak, nem tartják be az anyagnormákat és az ételek választékát. A higiénia és a kiszolgálás alacsony fokon van. A trnavai Dukla-vendéglőben az állami kereskedelmi felügyelet megállapítot­ta, hogy az ételek előállításához ol­csóbb húsfajtákat használnak és nem tartják be a fogyasztási normákat. Például egy adag kolozsvári rakott káposztánál a fogyasztót minőségben 2,62 koronával károsították meg. Nem csoda, hogy ebben az üzemben sok húsfölösleg, sertészsír- és növényzsír­felesleg volt Emellett a kereskedelmi gazdálko­dásnak nagy jelentősége van egész népgazdaságunkra. Hiszen a kereske­delem közvetítésével nemcsak köz­vetlenül az állami költségvetés kap pénzeszközöket, hanem az ipar és mezőgazdaság is. Ezekből az össze­gekből tovább gyarapszik a terme­lés és növekszik a társadalmi fo­gyasztás is. Ha a kereskedelem dolgo­zói ezt a hivatást jól tudatukba vésik, komolyabbá válik a kereskedelemben á gazdaságosság kérdése és ezzel kap­csolatban a hiányok ellen folytatott harc is, melyek következtében nép­gazdaságunknak milliós veszteségei vannak. Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa kijelentette, hogy elvár­ja, hogy a kereskedelemben megjavul az elárusítóhelyek és közös étkezdék alkalmazottainak politikai-szakmai ne­velése. A párt alapszervezetei a keres­kedelemben e feladatban lássák tevé­kenységük fő tartalmát. De vannak olyan kereskedelmi vállalataink és nagy elárusítóhelyeink is, amelyekben nincsenek pártszervezetek vagy csak i kevés kommunista dolgozik. Annál nagyobb jelentősége van a kereske­delmi alkalmazottak szövetsége mun­kájának és a kommunisták munkájá­nak a szakszervezetekben. A szakszer­vezetekben működő kommunisták fel­adata, hogy személyes példával és meggyőző munkával a kereskedelem összes dolgozóit fontos szolgálatukban a legnagyobb lelkiismeretességre és felelősségérzetre irányítsák. Ä III. országos szakszervezeti kongresszus folytatja ülését Szombaton, május 21-én a prágai Julius Fučík kultúra- és pihenőpark­ban lévő kongresszusi palotában foly­tatódott a III. országos szakszerveze­ti kongresszus. A kongresszuson jelen voltak Antonín Zápotocký köztársasá­gi elnök, a kormány tagjai, a Nemzeti Front összes szervezeteinek képvise lői és más vendégek. A Központi Szakszervezeti Tanács elnökségi tagjának, František Kok­tannak elnöklése mellett folytatódtak a tárgyalások. A Forradalmi Szakszer­vezeti Mozgalom új alapszabályzatával kapcsolatban elsőnek Jaroslav Kolár/a / Központi Szakszervezeti Tanács titkára tartott beszámolót. A beszámolót, amelyben Jaroslav Kolár, a Központi Szakszervezeti Ta­nács titkára ismertette, hogy az új alapszabályzattal kapcsolatban a mun­kahelyeken folytatott vitaösszejövete" lekről a Központi Szakszervezeti Ta­nácshoz több mint 28 000 hozzászólás érkezett, a küldöttek feszült figye­lemmel hallgatták. A vitahozzászólásokban sokszor hangsúlyozták, hogy a szakszervezetek munkájának állandó javításához fej­leszteni kell a termelésünk alapvető közgazdasági kérdéseivel kapcsolatos ismereteket. A vita folyamán külö­nösen bírálóan értékelték a szakszer­vezetek tevékenységét, és főleg arra mutattak rá, hogy mily irányban kell fejlesztenünk a szakszervezetek te­vékenységét, hogy helyesen és idejé­ben teljesítsék legfontosabb feladatu­kat, a dolgozók nevelését és megnye­rését a szocializmus építésében való aktív részvételre. A vitában hang­súlyozták, hogy a szakszervezeteknek a Csehszlovákia Kommunista Pártjával való legszorosabb kapcsolata hogyan teszi lehetővé, hogy a szakszervezetek teljesítsék azt a történelmi külde­tést, hogy a szocializmus iskolájává váljanak és egyúttal kiküszöböljék az előforduló hiányosságokat és nehézsé­geket. A vita keretében felszólaltak Hele­na Zakoufilová, a prágai telefon­központ üzemi tanácsa termelési tö­megmunka irányító bizottságának el­nöke, František Klega, az ostravai ko­hóipari és ércbányák alkalmazottai szövetségének bizottsági elnöke, Vi­liam Smit, a handlovai nagybánya üze­mi tanácsának elnöke, Ottó Kestler, a plzem V. I. Lenin-üzem üzemi ta­nácsának tagja, Tóth József, a zsellzi állami gazdaság üzemi tanácsanak el­nöke, Mária Halická, a homonnai járási katonai igazgatás üzemi bizal­mija, Zdenék Rychta, az Állami Terv­hivatal üzemi tanácsának ügyvivője, Anežka Myslková, a jabloneci bizsu­térla üzemi tanácsának elnöke, Václav Kopriva mérnök, a devetskali erdő­ipari nemzeti vállalat igazgatója, Ko­lotnan Adamec, a partizánskej cipő­nagykereskedés vezetője, František Kamaryt, a köztársasági érdemrend viselője, Helena Kociková, a kassai nyomdák üzemi tanácsának elnöke és Rudolf Kocourek, az észak-csehországi zsírüzemek üzemi tanácsának elnöke. A kongresszus délelőtti tárgyalásá­nak második részében, melyet Ján Te­por, a bányászati alkalmazottak szö­vetségének elnöke irányított, a gép­ipari termelés fejlődéséről és ezen ipari szektor dolgozóinak további fel­adatairól Karel Poláček gépiparügyi miniszter beszélt. Rámutatott gépipa­runk hagyományaira, amely mindig magas színvonalon állott. Kiemelte annak szükségességét, hogy a gépipari üzemek alkalmazottai sokkal nagyobb mértékben érvényesítsék a, legújabb haladó munkamódszereket, amelyek meggyorsítják és gazdaságosabbá te­szik a termelést és így hozzájárul­janak a jó minőségű gépipari termelés még nagyobbmérvű fellendüléséhez. (Folytatás a 2. oldalon.) Jelentés a növényápolási munkákról Szövetkezetünk folyó hó 12-én befejezte a cukorrépa első kapálását és nyomban megkezdtük a kukorica sarabolását is. A napraforgót is meg­kapáltuk már. A négyzetes-fészkes módszerrel ültetett krumpli is szépen kikelt. A héten a kukorica kapálásával is szeretnénk végezni. A dohánypalán­ták ültetésével is szépen haladunk. Pécsi István, Für * » » A tavasziak vetését időben el­végeztük. A jól előkészített talajban úgy mondva gyerekjáték volt a vetés. Egy hét alatt elvetettük az összes ár­pát és zabot. A takartnányfélék és a kukorica is időben a földbe került. Ná­lunk a munkaerkölcs igen jó. A kom­munisták példamutatása nyomán terv­szerűen halad a munka. A répa egye­lését a napokban kezdtük meg. A cu­korrépa kártevői ellen is védekezünk. Szemerei Ferenc, Nagykeszi » * * A SÍkabonyiszövetkezetesek ha­táridőre elvégezték a tavaszi vetést. Mint sok más szövetkezet, ők is alkal­mazták a haladó munkamódszereket. A krumplit és kukoricát négyzetesen, a gabonaféléket sűrű- és keresztsoro­san vetették el. Hogy a kapásnövények ápolását időben el tudják végezni, min­den tagra egyenlő arányban mérték ki a reá eső részt. Bevezették a pótjutal­mazást a terven felüli termelés után, ami jó munkára serkenti a szövetke­zet tagjait. Patasi István, Dunaszerdahely • • • A kistárkányi traktorosbrigád a legjobbak közé került a tavaszi mun­kálatokban. Tavaszi munkatervét a bri­gád május 19-ig 134,4 százalékra tel­jesítette és emellett jp minőségű mun­kát végzett. A kistárkányi traktorosok most már minden erővel hozzáláttak a növény­ápolási munkák elvégzéséhez. A terv szerint a növények sorközi kapálását 230 hektáron kell elvégezniük. Erre a célra 3 kultivátor áll a rendelkezé­sükre. A növényápolási munkákon kí­vül még 221 hektár fűkaszálást is el kell végezniük a tavasz során. Erre a munkákra is jól felkészültek. A traktorosok viszonya a gépekhez állandóan javul. Mindennap rendesen elvégzik a karbantartást, gépeiket kí­mélik. E tekintetben Kiss István trak­toros nevét kell megemlítenünk. Kiss István Skoda 30-as géppel dolgozik. Már ötödik éve ül a kormánykerék mellett. Gépét szereti és igyekszik rendesen kihasználni. A géphez fűző­dő jó viszonya a múlt évben szép eredményt hozott. Műit évi tervét 128 százalékra teljesítette és több mint 1000 liter üzemanyagot takarított meg. JÓI halad a növényápolási mun­ka a kistárkányi állami gazdaság­ban is. 20 hektárnyi területen már elvégezték a cukorrépa első ka­pálását és megkezdték az egyelést. A kapálási munkákban Győri József, Kovács Erzsébet és Andrej Irén jár­nak elől jó példával. Személyenként naponta 16 árt kapáltak be. Most az egyelést végzik szorgalmasan. Ügy iparkodnak, hogy ezt a munkát mi­nél előbb végezzék el, mert ez ked­vezőleg hat a növényzet további gyors fejlődésére. A gazdaság dolgozói célul tűzték ki, hogy az idén 400 mázsás hektárhoza­mot érnek el cukorrépából. S hogy ezt elérjék a cukorrépát annyiszor fogják megkapálni, ahányszor a föld megkívánja. F K. Befejeztek a rizs vetését a já­noki szövetkezetesek. A rizs vetésé­re a földeket már az ősz folyamán előkészítették úgy, hogy most. csak tárcsázni és boronálni kellett. Tizen­nyolc hektárnyi területen három nap alatt végezték el a vetést. A rizstermelés Vámos József irá­nyítása mellett folyik, aki a múlt ta­pasztalataiból kiindulva, azon reményé­nek adott kifejezést, hogy ebben a z évben gazdag rizstermésre számíta­nak. K. I. • • * A nyitrai kerületben május 15-ig befejezték a tavaszi munkák el­ső szakaszának munkáit. A kerület déli járásaiban a szövetkezetek, álla­mi gazdaságok, sőt több egyénileg gazdálkodó lds- és középparaszt is hozzáfogott a cukorrépa sarabolásához. A munkák elvégzésének értékelése alapján a kerületben a zsellziek telje­sítették a legjobban tervüket. Az ösz­szes vetési munkákat agrotechnikai határidőre végezték el. A járás terü­letén több mint 895 hektáron alkal­mazták a kukorica és krumpli négy­zetes-fészkes ültetését. A terv telje­sítésében ezen a téren 107,8 százalé­kos teljesítményt értek el. Jól teljesítette feladatait az ara­nyosmaróti járás is, ahol a tavaszi kalászosokat ugyancsak idejében el­vetették, a kukorica és a burgonya fészkes ültetésére előirányzott felada­taikat pedig 141,8 százalékra teljesí­tették. Az aranyosmaróti járás ezzel az eredménnyel kerületi viszonylatban a második helyet foglalta el. Sok tennivaló van azonban még a privigyei járásban, ahol a burgonya fészkes ültetését csupán 80 százalék­ra teljesítették. Sí. A . Nvitra. W

Next

/
Thumbnails
Contents