Uj Szó, 1955. április (8. évfolyam, 78-102. szám)
1955-04-10 / 86. szám, vasárnap
msw 1955. április 10. Qózí^l cÁttiLa iuuiepe I iliill^lllllllllllllllllllllllllillllllllílllllllillllllllllllltllllllllllllllllllllllllllllllllixilllllllllllll -j~4a költ o oagy Számontartjuk az évfordulókat: írók, költök, tudósok születési és halálozási dátumait, művek megjelenésének időpontjait, kulturális események történelmi fordulóit. Áldozunk kegyelettel, fejet hajtunk köszönettel, visszaszaladunk a múltba, előrehozzuk a tegnapot a mába, vizsgálunk, összehasonlítunk, számvetést és számadás* tartunk. Keressük és kutatjuk az összekötő vonalakat, az avult ré szeket oldalra ejtjük és ha kell akkor a nagyobb múlt és ered mény jogán döbbentünk tékozló sáfárságunkra, tőkeemésztő kamatélvezésünkre. Vannak dátumok, melyek csak udvarias kalaplevételre késztetnek, vannak melyek hozzáértőket és szakembereket érdekelnek csupán, és vannak, melyek tömegeket mozgósíthatnak." Vannak dátumok, melyek ünnepek, országos jellegű megmozdulások. És vannak ünnepek, melyek melegítenek, melyek egyetlen családi ünneppé forrósodnak. Ünnepek, melyek az otthont jelentik: a testvért, a testvérköszöntést. Vannak írók, költők, kik nem halnak meg, csak születnek, vannak, kiket nem szabadna halottas ünnepeiken idézni, akik állandóan élnek és éltetnek. Az örökké jelenvalókról van szó: a mindig éppen jelenvalókról, a jelenlét, a tükrözés állandó valóságáról. Április 11-én ilyen jelenvalóságot, ilyen állandóságot ünneplünk: József Attila ötvenedik születésnapját. Ünnep ez: sugárzó tekintet melege és öröme, a bizonyosság derűje köszönti a költőt. Családi ünnep ez: az összetartozás érzete és tudata, dolgozók hálája és szeretete, a szellem tisztelgése övezi és élteti a „nincsen apám, sem anyám" árváját — mindnyájunk legédesebb testvérévé: Attilává! Öngyilkossága előtt, vonatfalta halála előtt, nem remélt családot, nem remélt milliós közösséget, milliós ünnepet. Szomorúan, elkeseredetten, öngyilkosságba hajszoltan. sóhajtva búcsúzott: Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz, s legszebb a tél annak, ki tűzhelyet, családot már végképp csak másnak remél. Hogy lehet az, hogy ez a gyilkoló szomorúság eíemésztődött, elfelejtődött? Hogy lehet az, hogy mi ma milliós családi ünnepet tartunk — a sugárzó mosoly jegyében és hogy ezt a sugárzást József Attila lopja belénk, aki pedig tegnap „országos volt a pusztulásban"?! Az összetartozás, az együvétartozás elszakíthatatlansága szüli itt a csodát, mely a legteljesebb valóság. József Attila otthona, családja a szegénység volt: a város pereme, a külvárosi éj. Itt csapott rá. amiből „eszmélete, nyelve származik s táplálkozni fog": a közösség, a szegénynemzet egyazonossága, mely „munkahelyeken káromkodva" él, vagy „az éj nagy odva mélyén" töpreng. Itt, a „nemzeti nyomorban" lesz a költő, a szegénység ihletettje és a szegénységet szüntető változás és változtatás sugalmazója. A népdal ütemén keményedik mondanivalója: V Ha až Isten iródiák volna, S éjjel nappal mozogna a tolla, Ügy se győzné, ő se feljegyezni, Mennyit kell a szegénynek szenvedni." Pedig... És most jön a tanulság, az igazságtalanság tudatosítása és a nyomon követő igazságtevés kikerülhetetlensége: szegénység baján csak maga a szegénység segíthet. A szenvedésben a szegénység erővé válik: Pedig benne laknak a galambok. Csillagtollú éneklő galambok, De így végül griffmadarak lesznek, Hollónépen igaz törvényt tesznek. Ezt a törvénytevést — kikényszerítését, jogát és erejét — József Attila tudatosította. Ezért lehetett a proletárlét igazságának törvényszövegezője. A lázító valóságra csak lázítással lehet felelni. A mélyből, életre csak fölfelé lehet törni, a magasba: az emberig, az emberségig: Föl a szívvel, az üzemek fölé! Föl, Föl!... E felosztott föld körül sír, szédül és dühöng a léckerítés leheletünktől, mint ha vihar dühöng, Fújjunk rá! Föl a szívvel, füstöljön odafönt! József Attila költő volt és — Horthy-Magyarországon élt, és ez a Magyarország a millénium óta nem változott: „duhaj legények falva" volt, ahol „több a csaplár, mint a néptanító". Juhász Gyulát, e kor másik öngyilkosságba menekülő költőjét köszöntötte József Attila, sorstársát a rettenetes magyar ugaron, ahol „nem tud olvasni senki igét", és ahol „csak néhány ember nem írástudatlan". Ezt a sötétségbe lökött és tartott népet felvilágosítani, felemelni, magához ölelni — ki ismerhet ennél nagyobb magyar feladatot?! — De akit a nyomor taglóz, bírhatja-e végig ez emésztő munkát? Horthy-Magyarország legnagyobb költője nyomorgott: nem fűthetett, nem volt cipője, csak egy ajándékba kapott, uraságoktól levetett 43-as gombos betétes lakkcipője, noha 36-os lába volt. Sokszor ennivalóra sem futotta, de az éhséget megszokta, a cigarettahiány jobban kínozta „és így tovább". És így tovább — a balatonszárszói tragédiáig. Árva volt, egy ország elárvultja, kit állandó keserűség emészt. Költő, ki kénytelen leírni ezt a sort: „Amikor verset ír az ember, nem írni volna jó". Végzetes halál-útja előtt V. Hugó versét fordította, amikor elért a felriasztó mondathoz: „elpusztult az emberi értelem" ... lecsapta a tollat és a vonat alá rohant. Elpusztult az emberi értelem, mert a kinti világnak Hitler kezdett értelmet adni! József Attila ege és mértéke „az ésszel fölfogott emberiség világossága" volt. A fasizmus terrorja és kísértése ellen felcsattanón védőn és visszautasítón övezi magát az emberség elkötelezettségével: „Emberek, nem vadak — elmék vagyunk!" Aki ezt mondja, vallja és tudatosítja — az csak a fasizmus ellen lázadhat, az undorszülte öngyilkosságig. „A költő hasztalan vonít": ijed az embertelen, értelmetlen valóságra, amikor ..a nemzetekből a szellem nem facsar nedves jogokat" és így ..eevmás ellen úi evalázat serkenti föl a fajokat". A fasizmus őszszemező neve: háború. József Attila az emberség költőié és ífy az imperialista háború vétója és mulasztója: luiiiiiiiuiiiiiniiiiiiiiin De erősebbek vagyunk gyönge életünknél, Mert a fűszálak sem csorbulnak ki, Csak a kardok, tornyok és ölő igék Ha költő vagy, ne kérdezd senkitől; Miről mondj éneket? Mosakodj ki a rútság szennyiböl És által lépheted Az eszme templomának küszöbét, Hol pap leszel magad ... És felszakítja ittmaradt ködét A múltnak — egy szavad! x Ha költő vagy: tudnod kell a dalról, Hogy az miként terem? A vers legyen bizonyság magadról, Melyben az értelem Fénylő, mint n nap, tiszta és meleg, Az igazak igéje Benne világlik, hogy az emberek Beteljenek véle! Ha költő vagy, zengő kiáltásod Nyom nélkül nem marad: Visszhangja kél és e nagy világot Meghódítja szavad! És megmozdul a régen elnyomott Nép és lehull kezéről A bilincs s miről titkon álmodott: Fel, — kilép a mélyből. Ha költő vagy: szavadnak varázsa Ilyen sokat tehet! Ügy indulj hát s szíved dobbanása Verjen oly ütemet. Hogy el ne halkuljon a végtelen Időben a hangod! — Ha ennyit tenni erőd képtelen: Tedd félre a lantot. Csontos Vilmos. Ady Endrének, a háború embertelenségét, az uszítást formulázó meghatározása, az „állat-hős igék" József Attilánál új, nyersebb, valóbb fogalmazást kapott: „ölő igék". A fasizmus: az „ölő igék" teljessége. Költőnk Hitlerrel szemben Thomas Mannhoz fellebbez. és az antifasfzmus német világemberét köszönti, amikor „az emberségen mint a rák... egy szörnv-állam iszonyata rág". József Attila antifasizmusa az emberség. az értelem tiltakozása: Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint pártfogón e század: rám gondol, szántván, a paraszt; engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között József Attila a század pártfogolt ja, mert ő az igazsága: emberség törvénye. És rágondol a dolgozó. Szemben a fasizmussal, mint az emberiség lelkiismerete él és éltet József Attila. Szemben a tőkés kizsákmányolással a dolgozók szolidaritását tudja és sugalja. Itt van ő otthon és így lesz az emberség és a szociális igazság — családtagja, rokona. Pontosan úgy, ahogy megírta: „A költő, a rokon". A költő: a rokon. Ezért köszöntheti milliók családja. Rokon: családtag, kit ünnepelni kell és éltetni lehet: A költő — ajkán csörömpöl a szó, de ő (az adott világ varázsainak mérnöke), tudatos jövőbe lát s megszerkeszti magában, mint ti majd kint, a harmóniát József Attila előre élte a jövőt: megszerkesztette önmagában azt. amit az általa vágyott és tudott proletár utókor ma — valósít. A jövőnek adta fel a kérdést, a jövőnek tűzte ki a feladatot: „Lesz-e nap holnap, mely békét ígér és végre munka, mely nem gyötrelem?" A mai ünnep erre vár, erre ád feleletet. És ez József Attila ünneplésének legigazabb, legmélyebb értelem. Ha a békét igérő család békét akar, akkor meg is valósíthatja a békét. Csak ez a család és senki más! A béke és a gyötrelem nélküli munka a tőkés társadalomban — imperializmusa révén — nyilvánvaló képtelenség és strukturális lehetetlenség. Tegnap éppúgy, mint ma. József Attila még mindig aktuális: | Majtényi Erik: Forgolódnak a tőkés birodalmak, csattog világot szaggató foguk. Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak s mint fészket ütik le a kis falut. Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, — kis, búvó országokra rálehel a tátott tőke sárga szája. Párás büdösség-felhő lep bennünket el E bűzhödt rothadásból József Attila tiszta világába lépni: értitek már most, mit jelent ez a szó „harmónia"?! Ez a jövő szava és ígérete. És József Attila a példája. Általa és vele a munka, a béke és szellem emberségét, az élet emberhez méltó lehetőségét köszöntjük és ünnepeljük. De ezért a harmóniáért küzdeni kell, a békéért harcolni kell, falankszba tömörülni a zavaró, uszító atombombás embertelenség ellen! József Attilát nemcsak a bé.ketábor magyar családja ünnepli. Az ünneplés sorát, a költő tegnapi köszöntöttje. Thomas Mann nyitotta meg, még januárban, a Magyar írók Szövetségéhez intézett levelében, melyben kéri, „hogy lélekben jelen lehessen a költőnek szentelt ünnepen." József Attilát ma a világ ünnepelheti! „Országos volt a pusztulásban". 1945 után országos lett feltámadásában és feltámasztásában. Ma országos lesz ünnéplésében. Magyarországon külön emlékbizottság alakult: nagy lesz ez az ünnepi Mi szlovákiai magyarok sem maradhatunk el. mert minket köt tegnapi példaadó és példamutató költő-igenlésünk. Amikor József Attilát gyászoltuk, mi úgy temettük, mint egy elzuhant fejedelmet. Ezt tegnap dicsérőn nyugtázta a magyar sajtó. Mostani félszázados életünnepe kell. hogy felülmúlja tegnapi gyász-szolidaritásunkat. Az első republika magyarsága, minden más magyar nyelvterületnél jobban vizsgázott a költőtisztelgésben. Most a szlovákiai proletár utókornak kell megmutatni, hogy miként tud ünnepelni, mint tud testvért köszönteni: éle tet, jelenválóságot, költőt, rokont. A Szlovákiában megrendezett József Attila-ünnepségeken a proletár utókor vizsgázik: Szájunkra a_ jövő hágott, Kiáltunk emberibb világot. Szeretetet, szabadságot. I TjaaaPzi i | A napfény | drágagyöngyöt hintett | | a pázsitokra | mindenütt, I i úgy látszik, f | néki | édes mindegy, hogy kire süt | | és mire süt. | | Bosszantott § | ez a nagy tékozlás, | mert fényben fürdő, búzaföld | | mellett | | egy elfelejtett, | | rozsdás 1 lövedék | szintúgy tündökölt. | i S nemcsak a karcsú = | ifjú fákat | | vonta be fénnyel — 1 az öreg | tuskót is, 1 | a már rég kiszáradt § | rosszindulatút, | | üszköset. Ejnye! § I — kérdeztem — I | mindegy kendnek, | 1 hogy kire ragyog, s hogy ragyog? | Hát kelmed | J egyformán melenget | | rossz tegnapot f | s szép holnapot? Felelt a napfény: ! | Nékem mindegy, " én máskép j, | nem is tehetek, f 1 itt a tavasz, l | s én kincset hintek | s kapnak belőle... ; vén hegyek j | s ifjú völgyek ... | Az ember dolga, | ő teqye meg, | hisz teheti, l i hogy ; ki nem méltó | fényre, \ | y lombra, f ne örülhessen \ már neki. \ | Majtényi Erik, a romániai magyar irodalom neves költője, akit tavaly | „Örségen" című verseskötetéért államdíjjal tüntettek ki, egy hónapot [ | töltött köztársaságunkban Tanulmán yút1 a folyamán ellátogatott Bratí- • = slavába is, ahol a Szlovák frók Sző vétségé vendégeként rendkívül tar- \ 1 talmas előadást tartott a romániai magyar irodalomról. \ Fábry Zoltán. III«IUIII!WI»I1IIIIIIIIIII1U!11I*I>II fnIHIlfl!!lillHl!l»lllll»lllll»I!ll!«ltl»lt!ll!IMIH»fll!l»llillltlÍillt!IIII1H!IIII»tlllllHlHHIllllIi»i!l}
