Uj Szó, 1955. március (8. évfolyam, 51-77.szám)

1955-03-12 / 61. szám, szombat

Í955. március 12. UJSZO 7 fii ois Jirásek Ma huszonöt éve fejezte be termékeny életét a cseh irodalom Jókaija, a cseh nép küzdelmes múltjának szépirodalmi megörökítője: Alois Jirásek. Történelmi tárgyú regényeinek egész ciklusával hirdette nemzete iránt érzett nagy szeretetét, méltatta a cseh hazafiaknak az idegen elnyomók és a hazai megalkuvók ellen folytatott küzdelmeit. Bátor tollával egyaránt támadta a cseh nép szabad életét fojtogató Habsburg-elnyomást, a pórnépet szipolyozó cseh főurakat és a katolikus klérus képmutató, kizsákmányolást támogató papjait. Nem véletlen, hogy Jirásek a jobbágyok szemszögéből nézte a cseh nép életének történelmi eseményeit, hiszen mint takács-paraszt család gyermeke látta meg a napvilágot 1851-ben. Annak ellenére, hogy apjának péksége volt szülővárosában, az északcsehországi Hronovban, Jirásek paraszti származásúnak érezte és vallotta magát. Már kora ifjúságának idején erős vonzalmat érzett a művészetek: a festészet, a zene és az irodalom iránt. Emellett nagyfokú szorgalommal tanulmányozta t történelmet. Prágában, mindjárt egyetemi tanulmányai kezdetén megismerkedett, egész életre szóló barátságot kötött legnagyobb nemzeti festőművész kortársával, Mikuláš Adešsel. A két művészi és hazafias ambícióktól ösztönzött fiatalember elhatározta, hogy minden tehetségét hazája múltjának feltárására, megismertetésére szenteli. Ehhez az elhatározásukhoz életük végéig mindketten hűek maradtak. A cseh nép múltja Jirásek számára nem egyszerűen történelmet jelentett, hanem, mint Zdenék Nejedlý elvtárs írja róla: „Jirásek azért emlegeti a múltat, hogy ezzel erősítse a jelen küzdelmeit, mert számára legfontosabb a nemzet jelene és jövője." Az író a XIX. század végének nagy nemzeti harcaiban így segítette elő a cseh nemzeti öntudat fejlődését, és a nép alkotó, forradalmi erejébe vetett hit erősödését. A prágai egyetemen Jiráseket Palackýnak, „a cseh történelem atyjának" utóda, Tomek, tanította a nemzet múltjának megismerésére. Zdenék Nejedlý szerint ez a két cseh történetíró sorsdöntő hatással volt Jirásek életére. Palacký és életművének folytatója, Tomek, a cseh múlt legidősebb korszakának a huszita mozgalmat és a huszita háborúkat tartotta. Jirásek is ennek a rendkívül tanulságos időszaknak a szépirodalomban való ábrázolására fordította a legnagyobb figyelmet, tehetségének legjavát. Jirásek már egyetemi tanulmányainak idején kezdett alkotni. A tanári képesítés megszerzése után a halhatatlan cseh zeneszerző, Smetana szülővárosába, Litomyslbe nevezik ki a cseh nyelv és a történelem tanítójává. Délelőtt szeretett diákjai lelkében gyújtogatja a hazaszeretet lángját, délután és éjjel népe számára önti művészi formába a- nagy hagyományokat, a szabadságért folyt küzdelmeket, hogy állandóan buzdítsa, bátorítsa és hazafias büszkeséggel telítse nemzete szellemét. Mivel a nép számára írt, műveiért elsősorban a népi származású tanítványai rajongtak. Diákjai megvédték az írót a kisváros intrikáival és a vaskalapos tanfelügyelők indulatával szemben; népszerűsége egyre fokozódott. Jirásek minden regényéhez rendkívül alapos forrástanulmányokat végzett; mielőtt leírta volna, pontosan meg akarta ismerni a történelmi valóságot. Nemcsak a történettudományi műveket olvasta át, hanem felkutatta a levéltárak kéziratokban őrzött anyagát, a múzeumi emlékeket, és a szünidőkben sorra járta regényei cselekményeinek színhelyét, főként a csehországi és magyarországi várakat. Tanulmányozása közben nemcsak a vidéket és a történelmi emlékeket igyekezett alaposan megismerni-, hanem az ott lakó népet és a., általa megőrzött szájhagyományt is. A történelmi tanulságok feltárásának szenvedélyessége ösztönözte, az események színhelye ihlette az írót; ezért tükrözik művei részletekig menő pontossággal és hűséggel a történeti személyek életét, régi korszakok szellemét. 1888-ban Jirásek családjával együtt Prágába költözik, ahol később minden idejét írói tevékenységének szenteli. Legkedveltebb témája a huszita korszak volt, amelynek kezdetéről regenytrilógiát írt („Mezi Proudy" — , Áramlatok között"). Ebben a művében Jirásek megmutatja, hogy a huszitizmus nem csupán eretnekmozgalom volt, hanem a társadalmi rendszer igazságtalansága miatt, a jobb élet utáni vágyból fakadt. Ennek a trilógiának folytatása a „Mindenki ellen" című hatalmas regényalkotása, amelyben élethűen megrajzolja a husziták dicső harcait Zižka vezetésével, az egész feudális Európa ellen Jirásek szemében az igazi huszitá^: a következetes, meg nem alkuvó táboriták voltak, akik házaikat felégették, személyes tulajdonukat átadták a mozgalom vezetőinek, hogy Táborban, igazi közösségben és egyszerűségben éljenek. Ezek a táboriták következetesen harcoltak az uralkodó, a pápa és papjai, saját hűbéruraik és a német elnyomók ellen, fanatikus hittel akartak megteremteni egy általuk elképzelt kommunista társadalmi rendet. Jiráseknek a huszita korszakról írt másik jelentős müve a „Bratrstvo" („Testvériség"), amelyben leírja a prágai polgárok, árulását és ennek következményét, a huszita mozgalom vereségét. Leírja, hogyan kerültek a husziták Szlovákiába, ahol hatásuk alatt gyökeret vert a cseh irodalmi nyelv és kultúra. Ez a regény három részből áll: Bitva u Lučence (A Losonc melletti ütközet), Mária, Žebráci (Koldusok). A mű cselekménye Magyarországon játszódik le, de az eseményeket nem Mátyás erős központi államának szemszögéből, hanem Giskra zsoldosainak oldaláról nézi. A huszita eszmék folytatójának tekintette Jirásek Pogyebrád Györgyöt, Hunyadi Mátyás apósát, aki elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy minden ellenséggel szemben megvédje Csehország függetlenségét. Ez a nagyszabásúnak indult regény befejezetlen maradt, mert az író közben olyan történelmi anyagot talált, ami azt bizonyította, hogy Jirí Podébrad üldözte a kor huszitáit, a Cseh Testvérek Egyesületének tagjait. Egy másik regénysorozatában Jirásek a fehérhegyi csata utáni időszakot ábrázolja. A fehérhegyi csata után a parasztok és nincstelenek mozgalma volt a haladás rugója Csehországban. A fokozott elnyomás miatt kitörő parasztíázadást írja le a „Psohlavci" („Kutyafejűek") című regényében. Ez a mű, Jirásek egyik legforradalmibb alkotása, a chodok felkelését írja le, akiknek vezére Ján Sladký-Kozina, életével fizetett a lázadásért. Az ellenreformáció idejét jellemző kulturális és politikai visszaesést írja le a „Temno" („Sötétség") című regényében. A sötétség leggonoszabb támogatói Jirásek szerint a jezsuiták voltak, akiket a főnemesek és a gazdag prágai polgárok támogattak. A hazafias öntudatot ebben az időben csak a parasztok őrizték és a protestánsok titkos társasága élesztgette. A „Sötétség" című mű alapján a világháború idején az egész cseh nemzet felismerte, hogy Jirásek művei milyen nagyhatású Habsburg-ellenes erőt képviselnek. Jirásek nagy figyelmet szentelt a nemzeti újjászületés korénak is. Ezzel az időszakkal foglalkozó terjedelmes regényének a címe: „F. L. Vék". A regény hazafias hőse a népet igyekszik öntudatos, szabad gondolkozású emberekké nevelni. ' Megmutatja azt is, hogy az újjászületés korszakában sem biztosítható a cseh nyelv szabadsága a szociális és politikai szabadság nélkül. A cseh újjászületés népi szociális és nemzeti mozgalom volt. Erre mutat rá Jiráseknek „U nás" („Nálunk") című négykötetes krónikája. Jirásek alkotása mély hazafiasságra tanít mindnyájunkat. A nagy cseh íré azzal tette műveit örök értékűvé, hogy a cseh nép legjobb hagyományaira támaszkodott. Műveit eros optimizmus hatja át, megmutatja, hogy az emberiség az ideiglenes megtorpanások ellenére is előre halad, fejlődik. Jirásek alkotása klasszikus példája a nemzeti öntudatra nevelésnek, de a haladó eszmékért folytatott harcnak is. Alkotása példakép a mai irodalom számára. Csanda Sándor. M D INI D i N K D A. Jirásek regénye magyarul Értékelésének megfelelően, „A világirodalom klasszikusai" sorozatban, parádés kiállításban és tolmácsolásban — Németh László fordításában és Szalatnai Rezső bevezetőjével — jelent meg magyarul, Alois Jirásek nagy huszitaregénye, a „Mindenki ellen". A cseh történelem legnagyszerűbb és leghősiesebb fejezete: a huszitizmus. E tény tudatosításának két legeredményesebb reprezentánsa, egy történetíró és egy regényíró volt: Palacký és Jirásek. Jirásek — ,,a csehek krónikusa", — Ne- jedlý szavaival, élve, tulajdonképp Palacký életművét népszerűsíti a szépirodalom eszközeivel. A népszerűsítés, lényegében a dolgok, tények és eszmék közelebbrehozását jelenti i— a közvetlen közlési módot, az idegenség feloldását, a tér- és időkorlátok áttörését. A regényíró művészete elevenítő erő: korok és emberek jelen valósága. Titka: a légkör megteremtése, az atmoszféra-közvetítés igazsága. A történeti regényben szemünkkel látni, fülünkkel hallani, orrunkkal szagolni kell tudni a tegnapot: megérezni, megérteni. Ezt éreztetni és megértetni a regényíró legsajátosabb feladata. Alois Jirásek népének, nemzetének világtörténelmi fejezetét közvetíti a huszitizmusban elért hőfokon, e túlfokozottiság magas feszültségének bekapcsolásával. Mindennél nehezebb vállalkozás ez: emberek és történések valóságává egyszerűsíteni a chiliasztikus megszállottság állapotát. De minden ezen fordul meg: ha az emberek és történések a regényvalóság próbáját kiállják, egyszerre igazolják a regényt és hősét, Jiráseket és a huszitizmust. Jirásek regénye, ez igazolás és; igazoltság kicsengése és ezért mestermű, a történés irodalmi próbatétje: világirodalom. Mi a világirodalom? írónak, nyelvének és témájának, tehát népének, világigenlése. A cseh világtörténelmi fejezetet csak -világirodalmi igénnyel lehetett azonossá, láthatóvá tenni: regénnyé, a próbák próbájává realizálni. A cím a légkör feszültségét, az aktivitás hőfokát jelzi. Mindenki ellen: az egész világ ellen, az egész világ mozgósított erői ellen. Minden kockán forog: az akkori világot kiteljesítő feudalizmus, a cseh huszitizmus ellen, mint létét legjobban veszélyeztető lázadás ellen kénytelen felvonulni: „a keresztes hadak elpusztítanak mindem és mindenkit, aki a kelyhet vallja. Harc lesz honfitársak ellen, idegenek ellen, mindenki ellen". A világfeudalizmus és a cseh huszitizmus harcában — e Dávid és Góliát küzdelemben — az eszmei tisztaság és így az igazság, a táboriták oldalán van és ezért — legyőzhetetlenek majdani vereségük ellenére is: „abból a testvériségből valók, mely minden, rosszat ki akaa világból irtani, hogy ne legyen semminemű uralkodás és jobbágyság ... Isten bosszuló angyalai vagyunk ezen időben, hogy a jókat, mint Lótot Sodomából... kivezessük." E legmagasabb erkölcsi feszültség hőfokán, — mely a chiliazmus, tehát a világvég és világmegváltás boldogító tudata — a harc csak a mindent, vagy semmit vagy-vagyára lehet beállítva: „A világ végének ebben az idejében karddal vagy tűzzel kell az ellenszegülők házát megvenni. Főképpen tűzzel. Mert ahogy valaha vízözöntől újult meg a világ, ebben az időben az egész testi tűztől fog megújulni". Tüzek jelzik a husziták és keresztesek útját: városok és várak, viskók és templomok lángokban, menekülő nemesek és velük menekülő nép, amíg meg nem hallják e megszállottság reális indítékát és alaphangját: „Ne menjetek sehová! Ne féljetek! Nem ránk jönnek csak az urakra és papokra, ezekre a sáskákra és'fésűsökre, mert mindent fölesznek s tisztára leszednek". Az ellentét, az összehozhatatlanság egyre nyilvánvalóbb lesz: „Papok meg urak. Mi meg: Isten ügyének védő.." Ez istenügy, e világügy népi és nemzeti cseh ügy lesz abban a pillanatban, amikor a nép, és a jobbágy, a városi polgár és a huszitizmust valló nemes, szembetalálják magukat a feudalizmus egész reakciós idegenségével. A pápa és a császár oldalén i— a keresztes hadak térfelén — csak idegenek állhatnak és így nemzetidegenekké, ellenséggé válnak azok a cseh főpapok és főurak, akiket feudális érdekeik idekötnek, de embereik, zsoldosaik, jobbágyaik ez idegenségben csehek, tehát érintetlenek maradnak és így — megbízhatatlanok. A döntő pillanatokban e népi elemek hazahúz. nak, visszahúznak, a néphez húznak: a huszitizmus nemzetegyenlítő ereje, népébresztő és népmegváltó elsődlegessége így lesz — adekvát módon — Jirásek regényének gerince és eszmei hordozója. Csak ez a közösség mondhatja és állhatja aztán a fogadalmak „A két szín alatti áldozást, meg nyelvünk becsületét minden ember ellen, utolsó erőnkig védelmezni fogjuk". A vallás szabadságharca, az emberi szabadság, a népszabadság védelmével azonosul: „Ki akarnak irtani bennünket. Aki idegen, a csehek és morvák közül megöl valakit, annak a pápa bűnbocsánatot ad". Gyilkos bűnbocsánat ez: bűnök bűne. Ez idegenséggel, ez istentelen farizeizmussal szemben a űseh huszitizmus eszmei fanatizmusa — harci fölényre képesít jámbor embereket is. Minden természetessé válik és minden megvan engedve, mert az idegenség, az istentelenség ellen irányul, harc és pusztulás, harc és győzelem: az igazság borzalmas logikája: „mintha minden, ami körülöttünk történt, egy istentiszteletnek volna a része." Rettenetes istentisztelet! Az igazság apokalipszise! Egy kis nép világrengető, világlázító hősiessége minden és mindenki ellen, ami az egyszer megtalált és vállalt megváltó eszme ellen irányul. Az összeütközés mozgalmassága: harcok, csaták kavargó szín- és hangképe. Jirásek e mozgalmasság, ez áradás rögzítésének nagy művésze. Csataképei: a győzelem freskói, de a freskók ugyanakkor regénymerevítő veszélyt is ielenienek. A regény emberi mozgalmassága a freskó idegen 'alkatú igényén megtörik és vannak részek, melyek a törés következtében az ifjúsági regények illusztratív szintién és színeiben élnek Ondržej úrfi és a volt apáca-novícia bimbózó szerelmének ilynemű közvetítése aztán arra kényszeríti írónkat, hogy az adamiták szekszuálpatológiai eltévelyedéseit is serdülőknek való tolmácsolással lényegtelenítse. mert az ellentét e ponton különben szétvetné a regényt. Az illusztratív elsődlegességnek (ennek a nyilvánvaló Aleš-hatásnak), hol freskószerű nagyvonalúsága, hol sterilizált \konfliktusmentessége azonban rit-. kán merevedik dekorációvá vagy laposodik sablonná. Jirásek írásművészete, emberiessége magas lírai fokon hatálytalanítani tudja úgy a képpé merevedés ünnepélyességét, mint a chiliasztikus megszállottság ficamait. Egyetlen egy példa:, „Ebben a pillanatban újabb könyvek rspültek ki a plébániaablakon. A szatócs balkezével megragadta a fiatal cseresznyefa törzsét, lehajolt a rá föibámuló tömeg felé s szenvedélyesen ku.ltotta: — Szaggassátok szét ezeket a papi könyveket... A híveknek, de csak a híveknek a szívében olyan bősége támad a Szentléleknek, hogy mind Isten tudósai lesztek. 3 hagyjatok itt mindent, ha eljön az ítélet napja, nem fogtok már semmiféle gyümölccsel élni. Hagyjatok mindent itt, földeket, fákat. Ezekkel is úgy kell tenni, mint a könyvekkel. Kirántotta a gyerek kezéből a fejszét s a fiatal, virágzó cseresznyefára sújtott és bőszen vágta, ütötte a napon bronzfényben tündöklő sima testet. Szenvedélyre gyúlt hallgatói közül ketten is odaugrottak, lent a gyökér fölött kezdték vágni. A cseresznyefa pedig a halálos ütések alatt megreszketve az ószerest, gyermekét és lent mindenkit fehér virágesővel szórt be"... A fehér virágeső egyszerű líraiassága egyszerre avatja e megszállottság természetellenségét döbbenetessé és emberivé. A természet örök változatlansága szépít itt: szenved, megért és megbocsát. Jirásek regényét olvasva, fejet hajtunk „a csehek krónikásának" nagy megjelenítő művészete előtt, mellyel elénk idézte népének nagy harcát minden és „mindenki" ellen. aki és ami a szabadsággátló feudalizmust jelentette. Fábry Zoltán SIMKÓ MARGIT: BE K E Tudjátok mit jelent nekem a béke? Ha kiballagok reggel a rétre, a szellő felkéri a pipacsot táncra és ráfúj a féltékeny búzakalászra. Ekétől föltúrt föld szagát nyelem és aki túrja, megsüvegelem, ő is odabólint. A homloka ránca elsimul. S megcsörren az igásló lánca. Tudjátok mit jelent nekem a béke? A munka ritmusát, mely a létnek éke, a bányászt, az orvost, a művészt, a péket, az acélhengerlőt. egy da Vinci képet, a tengerele kékjét, tudós éles elmét, két egészséges szép ember szerelmét. ,4 bizonyosságot. Elégedett népet. Az élet himnuszát, mely sose ér véget. Tudjátok mit jelent nekem a béke? Ránézek egy kisgyerek kezére amint homokból mesevárat épít s maszatos kezével bekeni a képit, rámnéz és mosolyog. És elönt a jóság. Megáll az idő. Egy dús virágos ág ránk nyújtj-a hosszít árnyéka végit, a gyerek leguggol. Továbbjátszik. Épít. Tudjátok mit jelent nekem a béke, minden jó ember menedéke? Jelenti, hogy csend van délután s kinyújtom kezem egy könyv után, kinyílik ott, hol jelző van benne, megölel, mintha a kedvesem lenne. Aztán nyújtózom lassan, tunyán. Csend van. Béke van. Délután. Tudjátok mit'jelent nekem a béke? Hogy rágondolok a bombák zenéjére, hogy reszketek és a halálomat várom, hogy körülöttem csak pusztulás van, sár, rom, hogy az emberiség ott állt éhen, fázva, jövője szétdúlva, múltja meggyalázva ... S akkor rádöbbenek, hogy ez csak rossz álom s ordítok, hogy hallják az egész világon, hogy visszhangozza mind a négy vége: Béke kell nekünk! Béke ... Béke ... Béke ...