Uj Szó, 1955. március (8. évfolyam, 51-77.szám)

1955-03-08 / 57. szám, kedd

Világ proletárjai egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1955. március 8. kedd 30 fillér VIII. évfolyam, 57. szám A csehszlovákiai nők küldöttségének látogatása a köztársasági elnöknél Až Idei nemzetközi nőnap alkalmából Antonín Zápo­tocký köztársasági elnök és neje a prágai Várban fo­gadta a köztársaság valamennyi kerületének legjobb női dolgozóit. A köztársasági elnök és neje a prágai Vár tróntermében fogadta a csehszlovákiai nők 200 főnyi klildöttségét, amelyet Anežka Hodinová-Spurná, a Cseh­szlovákiai Országos Nőbizottság elnöke és a nemzet­gyűlés alelnöke vezetett. A fogadáson jelen voltak a párt és a kormány vezető képviselőinek nejei is. A fogadáson részt vettek a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság, Nyugat-Németország, Fran­ciaország, Lengyelország és Ausztria nömozgalmának képviselői is, akik a nemzetközi nőnap alkalmából érkez­tek Csehszlovákiába. A csehszlovákiai nők nevében Anežka Hodinová-Spur­ná beszélt, majd Antonín Zápotocký köztársasági elnök­Intézett beszédet a küldöttekhez. Ezt követően a köztársasági elnök és r.eje baráti be­szélgetésre hívták meg a vendégeiket, amely meghitt légkörben folyt le a prágai vár reprezentációs helyisé­geiben. Antonín Zápotocký köztársasági elnöknek 1955. március 7-én a Prágai Várban a nőbizottság küldötteihez intézett beszéde Tisztelt elvtársak, testvérek, a cseh­szlovákiai nők képviselői! Népi demokratikus köztársaságunk egyik szép hagyománya, hogy a nem­zetközi nőnapot egész népünk meg­ünnepli. Hagyományossá vált már az is, hogy e nap előestéjén a nők kül­döttei és a legkiválóbb dolgozó nók látogatást tesznek a prágai várban. Mindez azt bizonyítja, hogy népi de­mokratikus rendszerünk teljes mér­tékben megvalósította a nók tényle­ges egyenjogúságát és hogy társa­dalmunkban a nőt egyenrangú mun­katársnak tekintjük hazánk jobb jö­vőjének építésében. A nők egyenjo­gúsága nem valósítható meg, hanem biztosítjuk a nők gazdasági függet­lenségét. Ex azt jelenti, hogy meg kell adni a nőknek is a munkára va­ló jogát, meg kell becsülni és egyen­lően kell díjazni munkáját. Ezt különösen az Idén kell hang­súlyoznunk, amikor hazánk felszaba­dulásinak tizedik évfordulóját ünne­peljük. Az önök szószólója kijelentette: „A mai nagyfontosságú idők ön­tudatos állampolgárnőket, a béke és a háború erői közötti jelenlegi tör­ténelmi jelentőségű mérkőzés pedig elszánt női békeharcosokat kíván." Űgy vélem, ezek a szavak helyc­sen mutatnak rá az önök feladatá­ra napjainkban és nemcsak önökre, asszonyokra érvényesek, hanem hazánk mánden becsületes, öntudatos és ha­zafias érzelmű polgárára Is. Azok a sikerek, amelyeket felsza­badult hazánk építésének tíz éve alatt elértünk, valóban nagyszerűek. Joggal vagyunk büszkék rájuk, ami azonban nem jelenti azt, hogy gond­talanul és kényelmesen pihenjünk ha­bárainkon. Az elért sikerek pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja he­lyes politikájának eredményei, amely a Nemzeti Front vezető pártjaként egyre szilárdabbá teszi a munkások, a parasztok és a dolgozó értelmiség szövetségét, együttes munkában egye­sítve egész népünket azoknak a nagy és szép feladatoknak teljesítésében, amelyeket a szocializmus építése tű­zött és tűz ki elénk. Ezen egység nélkül, amelyben az asszonyok is — mint dolgozó nők, anyák és neve­lők — fontos szerepet játszanak, nem érhettük volna el eddigi sikereinket. Ugyanakkor kötelességünk ezt az egységet tovább szilárdítani, hogy to­vább haladhassunk előre és ne tor­panjunk meg félúton. Szocialista országépítésünk merész célkitűzéseinek megvalósításához nyu­galomra és békére van szükségünk Ezért nem szabad lankadnunk ab­ban a harcban, amelyet a békéért, a háborús uszítók terveinek meghiú­sításáért vívunk. A Szovjetunió ve­zette világbéke-tábornak — a Szovjet­unió békés törekvései következtében — mind ez ideig sikerült keresztülhúz­nia a háborús uszítók terveit és meg­hiúsítania gaz szándékaikat. A béke gondolata egyre több hívet szerez az egész világon. A békeharcban a nő­mozgalom fontos szerepet játszik Hozzájárul a nemzetek közötti egyet­értéshez. a béke gondolatával egye­síti a különféle társadalmi és gazda­sági rendszerű országok asszonyait, abban a törekvésben, hogy megőriz­zük nyugodt, boldog és megelége­dett életünket és elejét vegyük az új háború borzalmainak, amelyek oly súlyosan érintették a tíz év előtt véget ért háború során az asszonyok mülióit is. A nemzetközi események legújabb fejleményeit az imperialista körök fokozódó nyomása jellemzi a pári­zsi egyezmények ratifikálása érdeké­ben, amelyek a fasiszta Wehrmacht feltámasztását jelentik, és ezáltal fo­kozott mértékben fenyegetik a világ békéjét. Ez a fejlődés világosan mu­tatja a békeharc további kiszélesíté­sének és fokozásának jelentőségét és fontosságát. Sohase feledjük Lidicét és ne feledjük soha Oradourt. A nem­rég megindított kampányban, amely­nek keretében dolgozóink aláírják a Béke-Világtanács felhívását az atom­háború előkészületei ellen, bizonyá­ra asszonyaink is, csakúgy, mint egész népünk, teljesítik kötelességüket. Harcunk a békéért és a nemzet egységéért nem üres frázis. Napról­napra valóra váltjuk mindennapos munkánkban és mindennapos életünk­ben. Ebből fakad e harc ereje is és törhetetlen elszántságunk, hogy a győzelemig folytassuk e küzdelmet. Ne feledjük azt a jelszót, amelyet feledhetetlen Klement Gottwald elv­társunk tűzött elénk: „Építsd a ha­zát — erősíted a békét!" Ezért asszonyaink is, mint azt be­számolójukban önök is megállapítot­ták, egyre nagyobb számban kapcso­lódnak be a munkába és ezzel gaz­dasági, kulturális, társadalmi és köz­életünk egyes szakaszain elősegítik népi demokratikus hazánk építését. Az utóbbi időkben különösen örvendetes, hogy asszonyaink egyre nagyobb számban vesznek részt a mezőgaz­dasági termelés fontos munkájában és hogy számos földművesszövetkezo­tfink sikereit elsősorban a szövetke­zeti parasztasszonyok munkájának köszönheti, akik az öntudatos szov­jet kólhozparaszt-asszonyok példáját követve elsajátítják azok munkamód­szereit, példás dolgozók lesznek és figyelemre méltó sikereket érnek el a növénytermesztésben és az állatte­nyésztési termelésben Ezek a tények arról tanúskodnak, hogy nőmozgalmunk helyes úton halad és hogy ezen az úton ki kell tartania a jövőben is. Igaz, még mindig nem kevés a fogyatékosság, az akadály és a nehézség. Harcolni kell ellenük. Küzdeni a helyenként még tapasztal­ható előítéletek, maradiság, az asszo­nyok lebecsülése ellen, nem egyszer a mindezek hátterében rejlő kényel­messég ellen is. A szakszervezeti szervek és az üzemek vezetői gyakran még nem ismerik fel, mily fontos, hogy bekapcsoljuk a nőket a munká­ba, nemzetgazdaságunk fejlesztésébe és gyarapításába. Ezt a kérdést min­denképpen meg kell oldani és nem .szabad, hogy bármi is elkedvetlenít­sen bennünket. ' Nem kevésbé szükséges azonban, hogy asszonyaink teljes mértékben kihasználják mindazokat a jogokat és lehetőségeket, amelyeket népi demok­ratikus államrendünk biztosít szá­mukra. Aktív részvételük a szak­szervezetek és az ifjúsági szerveze­tek munkájában, a békeharcban, egész gazdasági és közéletünkben múlhatat­lan előfeltétele snnak, hogy a gya­korlatban hiánytalanul érvényesüljön és tovább erősödjék a nők tényleges egyenjogúsága. Ez a tevékeny részvétel csakis önöktől függ. Arról van szó, hogy oly szélesen kifejlesszük a nők alkotó ké­pességeit, hogy még nagyobb mérték­ben hozzájáruljon közös célkitűzé­seink eléréséhez és ezzel nemzetünk egységének megszilárdításához, álla­munk szilárdságának és erejének gya­rapításához. A nőknél csak úgy. mint a férfiak­nál elsősorban arról van szó, hogy becsületesen végezzék mindennapi munkájukat, teljesítsék feladataikat és kötelességeiket. Ebből az apró munkából születnek azok a nagy vál­tozások, amelyeken társadalmunk ke­resztülmegy, amelyek kialakítják új népi demokratikus rendünket. Önök előtt áll a szovjet nők nagy­szerű példája. Okulni e példából azt jelenti, hogy mélyrehatóan megért­sük a nők szerepét és feladatát az új társadalomban, amely megszabadult a kapitalista kizsákmányolástól. A régi társadalmi rend megalázta az asz­szonyt és a társadalomban passzív tényező szerepére kárhoztatta. Nem igaz, hogy a kapitalista rend megsza­badította volna az asszonyt a mun­kától, ellenkezőleg, a nő munkáját a legnagyobb mértékben kizsákmányol­ta és a nőt hajtotta leginkább igájába. Ezt a tényt különféle szóvirágokkal, a nők „családi" vagy „asszonyi" hi­vatásáról szóló 1 hangzatos frázisokkal leplezte. Éppen népi demokratikus köztársa Ságunk teremti meg a boldog családi éiet előfeltételeit és tiszteletben tart ja a nő anyai kötelességeit. Orszá­gunkban sohasem gondoskodtak any­nyíra az anyákról, mint éppen ma. Számos társadalmi és nevelő intéz mény segíti az anyát a gyermekek gondozásában. Szükségesnek tartom azonban ezzel kapcsolatban külön hangsúlyozni, hogy ^mindez nem csök­kenti és nem szünteti meg a szülők felelősségét a gytrmek neveléséért, amint azt egyesek helytelenül hinni szeretnék. Elvtársak, testvérek, köszönöm üd­vözletüket, amelyet valamennyi cseh­szlovákiai nő nevében tolmácsoltak és szívélyesen, ószir.te szeretettel kö­szöntöm önöket a Prágai Várban. Valóban örvendek, hogy önökkel együtt üdvözölhetem felszabadítónk, hűséges barátunk és szövetségesünk a Szovjetunió asszonyainak küldött­ségét és a többi külföldi küldöttséget. Fogadják jókívánságaimat a nem zetközi nőnap alkalmából és sok si­kert kívánok önöknek további mun kájukban hazánk felépítéséért . és a világbéke megszilárdításáért! A nemzetközi nőnap alkalmából ünnepi gyűlésen találkoztak a Kabio n. v. üzemi éttermében a Bratíslava-Nivy nemzeti bizottság körzetéhez tartozó nók. A nemzetközi nőnapról — Március 8-áról elnevezett üzemben dolgo­zó nők üdvözlése után az I. tlzenegyéves iskola pionírjai ajándékokat — könyveket és virágcsokrokat — adtak át a példás dolgozó nőknek. A bra­tislavai „Chema" üzem példás dolgozójának, Bernardína Uhlíkovának u Bratislava-Nivy körzeti nemzeti bizottság ajándékát — könyvet és virág­csokrot egy pionírlány adta át. nők nagy összefogása A nemzetközi nőnap gyönyörű ha­gyományaihoz híven ebben az eszten­dőben még mélyebb és harcosabb tar­talmat kapott. Az idei nemzetközi nő­napon minden asszony, az eddiginél jobban tudatosítja magában, mivel já­rult hozzá a nők nemzetközi összefo­gása és egységes kiállása a béke meg­őrzéséért folytatott küzdelemhez és mit tett a nők és gyermekek jogainak védelme érdekében. A ma negyvenötödször ünnepelt nemzetközi nőnapok sorában em­lékezetes marad a pétervári asszonyok hősies megmozdulása, amely a dicső 1917. év forradalmi megmozdulásának volt előhírnöke. A nemzetközi nőnap az első világháború befejezése után új útra lépett. Hiszen az első világháború befejezése után a dolgozók millióinak élete nem javult sem Európában, sem a világ más részein, sőt, évről évre romlott. A kapitalista Csehszlovákiá­ban tartott nőnapok emlékezetesek még ma is. Akkor a kapitalizmus ki­szolgálói, a közigazgatás vezetői és a csendőrök mindent megtettek, hogy megakadályozzák a nemzetközi nőnao tüntető megtartását. Mindennek elle­nére, proletár asszonyaink és velük együtt a haladás harcosai, a legnehe­zebb körülmények között, csendőr- és rendőrgyűrűtől körülvéve, kőzápor kö­zepette is megünnepelték ezt a na­pot. A dicső Októberi Szocialista Forra­dalom győzelme után már volt' egy or­szág a világon, a nagy és legyőzhetet­len Szovjetunió, ahol az asszonyoknak nem kellett harcolniuk legnagyobb ün­nepük megtartásáért, jogaik és köve­teléseik érvényesítéséért. Ezen a napon a szovjet nők büszke öntudattal örül­hettek munkasikereiknek, gyermekeik boldogságának és kifejezhették szoli­daritásukat a világ többi asszonyaival, akik még a legkeményebb harcokat vívták mindezekért a jogokért. • Míg a Szovjetunióban a nemzetközi nőnap évről évre azon eredmények fel­sorakoztatása volt, melyeket az assz­szonyok mint a férfiak egvenlőrangú társai a munka minden szakaszán el­értek és amelyek által az új szocialista társadalom jelentős és nélkülözhetet­len részeseivé váltak, addig a kapita­lista országokban ez a nap az uralkodó osztályok elleni egyre forrongóbb tün­tetések között zajlott le. A munkanél­küliség és az éhség gondjaival páro­sult a háborútól való rettegés, hiszen tisztán látták a hitleri Németországnak ja nemzetközi burzsoázia támogatásával szervezett, a Szovjetunió megsemmi­sítésére irányuló támadó terveit. A második világháború, amely mér­hetetlen veszteségeket okozott ember­életben és anyagi javakban, a női lel­keket a legnagyobb fájdalommal súj­totta. Sok anyát a második világháború legdrágábbjaiktól, gyermekeiktől és férjeiktől fosztotta meg. Éppen ezért a nők voltak azok, akik a legboldogab­ban és megkönnyebbülten üdvözölték a második világháború befejeztét. A világ valamennyi nemzete nőinek legforróbb vágya hívta életre 1954 decemberé­ben a Nők Nemzetközi Demokratikus Szövetségét, amely a haladó nemzetközi nömozgalomnak célkitűzése, hogy a nehezen szerzett békéért harcoljon. Ebben az évben az összes nemzetek és fajok nőinek milliói az emberiség legnagyobb értékéért, a világbéke fenn­tartásáért harcolnak. Ma a népi de­mokratikus államok és a nagy Kína — a közel egymilliárd lelket számláló bé­ketábor országai — a Szovjetunió ol­dalán a béke fenntartásáért és a népek életszínvonalának állandó emeléséért harcolnak. A Nők Nemzetközi Demokratikus Szövetsége, amelybe ma 66 -országnak Í45 millió nője tartozik — és számuk napról napra emelkedik — összekötő kapocs a világ valamennyi nője. illetve anyája között, akik megértik egymást és ezt a megértést nem akadályozza sem nyelvkülönbség, sem országhatár. A Nők Nemzetközi Demokratikus Szö­vetségének elnöksége az elmúlt hetek­ben Genfben tartott ülésén Eugénia Cotton javaslatára elhatározta, hogy ez év nyarára összehívják az Anyák Világ­kongresszusát, ahol képviselve lesznek | valamennyi ország anyái, hogy tanács­i kozzanak az új agresszió előkészítésé­j nek megakadályozásáról, és megtár­I gyalják azt, hogy miképpen harcolja­nak hatékonyan tovább a békéért. A mi nőink között nagy visszhangra talált ez a felhívás és az elsők között voltak, akik azonnal a javaslat nyilvá­nosságra hozatala után megtartották Lidice községben a csehszlovák anyák konferenciáját. Ezen a konferencián lelkesen elfogadták az Anyák Kong­resszusáról szóló javaslatot, és felhí­vással fordultak Németország, Francia­ország és Anglia nőihez, hogy az Anyák Kongresszusának előkészületeit kap­csolják össze a párizsi és londoni meg­állapodások ratifikálása elleni fokozott harccal. így erősödik nőinkben a nemzetközi összetartozás, a többi nemzetek női iránt való őszinte barátság érzése. A mai nemzetközi nőnapon elmond­hatjuk, hogy az elmúlt években a bé­keharc a sikerek egész sorát mutat­hatja fel. Csehszlovák hazánk női méltón vették ki részüket a békeharc sikereiből, mind nemzetközi viszony­latban, mind hazánk gazdasági és po­litikai erejének megerősítésében. Ér­tékelni tudják azt a gondoskodást, amelye? rendszerünk a nőkre és gyer­mekekre fordít. A nők egyenjogúsága a. népi demokratikus Csehszlovákia fennállásának elsó perceitől kezdve nemcsak törvény, hanem a gyakor­latban is érvényesül. Megadja azokat a feltételeket, amelyek teljes mérték­ben érvényre juttatják a nők tehet­ségét. Ma hazánkban dolgozóink 36,6 százaléka női alkalmazott és büszkén kijelenthetjük, hogy n nők legnagyobb része sikerrel és eredményesen tel­jesíti a rábízott feladatokat. Hazámc sikereiben, amelyeket dolgozó népünk a szocializmus építése terén elért, (Folytatása a 2. oldalon.) t ) i

Next

/
Thumbnails
Contents