Uj Szó, 1955. március (8. évfolyam, 51-77.szám)

1955-03-26 / 73. szám, szombat

2 UJSZO 1955. március 26. PARTÉLET Ellenőrizzük a határozatok teljesítését A losonci járási pártkonferencián hü tükörképet alkothattunk arról, hogy a gyakorlatban hogyan érvénye­sül a pártmunka és hogy a kommu­nisták hogyan teljesítik feladataixat, mérlegelhettük pártunk X. kongresz­szusa határozatainak teljesítését a járásban. Helyesen jártak el a losonci járas­ban, ahol a pártmunka lényeges fel­lendítésének alapját épp az alapszer­vezetek és minden egyes párttag te­vékenységében látták, és azt tűzték ki minden egyes alapszervezet fel­adatául. Ez annál is inkább időszerű volt a losonci járásban, mert az ipar­ban elért jobb eredmények, a mező­gazdaságban elért részletsikerek mel­lett is hiányosságok mutatkoznak nép­gazdaságunk e két fontos szakaszán. Ha csak azt hozzuk fel, hogy az el­múlt évben a járás üzemei közül ki­lenc nem teljesítette a tervét és á járás egységes földművesszövetkeze­tei közül 19-ben nem érték el a ter­vezett munkaegység értékét, ez arra figyelmeztet, hogy a járás kommunis­táinak valóban van mit javítani mun­kájukon. Még olyan fejlett üzem is, mint az apátfalusi Poľana textilüzem, vagy .pe­dig a lónyabányai Magnezit-üzem, amely az elmúlt év folyamán or­szágos méretben is kimagasló ered­ményt ért el — a textilgyáriak há­romszor nyerték el a minisztérium vörös zászlaját, a magnezitesek pedig a kormány vörös zászlaját érdemelték ki — ennek ellenére mégis olyan fo­gyatékosságok fordulnak elő náluk, amelyek kiküszöbölésében nagy fel­adat vár a kommunistákra. A Magne­zit-gyárban, ahol példásan érvényesí­tik a termelés pártellenőrzését, nem tudták eddig megakadályozni, hogy a bérek ne emelkedjenek gyorsabban, mint a munka termelékenysége. Az apátfalusi Pol'anában viszont, ahol a járási pártbizottság kezdeményezésére többször egybehívták a kommunisták aktíváit, amelyek nagymértékben hozzájárultak a termelésben előfor­duló nehézségek leküzdéséhez, szép eredményeket értek el a terv teljesí­tésében, a munkatermelékenység eme­lésében, az önköltség csökkentésében és a minőségi termelés fokozásában. Azonban mindeddig nem tudtak siker­rel megbirkózni az újítási mozgalom­ban észlelhető fogyatékosságok kikü­szöbölésével, nem tudták elérni azt, hogy a termelés emelését a termelés technikájának további fejlesztésével biztosítsák, és azt sem, hogy az üzem­ben ne kampányszerűen, hanem fo­lyamatosan fejtsék ki az \ agitációs munkát, és hogy hatékonyabban har­coljanak az önelégültség megnyilvá­nulásai ellen. A losonci járásban, úgy mint az ipari üzemekben, a mezőgazdaságban is megvannak a feltételek a kitűzött feladatok teljesítésére. A járás a me­zőgazdasági termelés szempontjából a legtermékenyebb járások közé tar­tozik, és mégis — a füleki járással együtt — a besztercebányai kerület­ben az utolsók között kullog. Ennek oka abban rejlik, hogy a kommunis­ták nem mindenütt értették meg a mezőgazdasági termelés növelésének országos méretű jelentőségét. Igaz az is, hogy több helyen azon is vitatkoz­tak, teljesíthetők-e ezek a fel­adatok vagy sém, ahelyett, hogy meg­teremtették volna a teljesítés felté­teleit. De ez mégsem lehet ilyen jel­lemző az egész járásra, mert egyes falusi pártszervezetek, földművesszö­vetkezetek és a nagy hazafias ver­senybe bekapcsolódó egyénileg gazdál­kodó kis- és középparasztok jó példái­ból kiindulva megállapíthatjuk, hogy a járásban minden feltétel megvan ahhoz, hogy lényegesen emeljék a mezőgazdasági termelést. A legszebb példa erre az, hogy felszabadulásunk 10. évfordulójának tiszteletére eddig a földművesszövetkezetek tagjai több mint két és félmillió korona értékű kötelezettséget vállaltak, s az egyé­nileg gazdálkodó kis- és középparasz­tok is követték^ példájukat, kétezer kötelezettségvállalást tettek, amelyek túlnyomó részben a hektárhozamok emelésére és az állatok hasznosságá­nak fokozására irányulnak. Csak a di­víni EFSZ tagjai terven-felül 50 máV zsa sertéshússal, 10 mázsa marhahús­sal, 40 000 tojással, 10 000 liter tej­jel, 800 kg gyapjúval járulnak hozzá dolgozó népünk ellátásának megjaví­tásához. A kommunisták mindenütt a mező­gazdasági termelés gyarapításáért megindított harc élén j^j-nak. Olyan szép eredményeket érhetnek el, mint a kalondaiak, akik büszkén dicseked­hetnek azzal, hogy szövetkezetük a járás legjobbjai közé' tartozik. A ka­londai falusi pártszerVeze.t tagjai, bár, kevesen vannak, mégis példát tudnak mutatni a többieknek, helyesen irá­nyítják a helyi nemzeti bizottság és a földmúvesszövetkezet munkáját az ott dolgozó kommunisták segítségével. Kezdeményezésükre megnyitották a szövetkezeti iskolát, a szövetkezetben bevezetik a haladó módszereket és a négyzetes-fészkes ültetést. Ahol a kommunisták jó példával járnak elől, ott eredmény is mutat­kozik a mezőgazdasági termelés fo­kozásában. A járási pártbizottság ezért most mindent elkövet, hogy a falusi pártszervezetek munkáját megjavítsa. Ne forduljon elő többé, hogy a járási pártbizottság ne ellenőrizze a falusi pártszervezetek és a földművesszö­vetkezetek helyzetének megjavítására és megerősítésére hozott határozatok teljesítését, mint pl. a mýtnai, ude­rinai, lónyabányai esetben történt, ami természetesen azt eredményezte, hogy a hozott határozatok teljesítetlenül maradtak. Hiba volt az is, hogy az elmúlt idő­szakban nem fordítottak kellő gondot az osztályharcra és így kulákok garáz­dálkodhattak a lupoči, tomašovcei, boj­ki, toénicai szövetkezetekben. E fal­vak pártszervezetei és szövetkezeti tagjai példát vehettek volna a lónya­bányai és a lehotkai szövetkezetek tagjaitól, akik ki tudták zárni H ku­lákokat és így sikerült szövetkeze­tüket megszilárdítani. A nemzeti bizottságban dolgozó kommunisták sem fejtenek ki minde­nütt olyan tevékenységet, hogy fal­vainkban jobb eredményeket tudjanak elérni a mezőgazdasági termelésben. Elsősorban is a járási nemzeti bizott­ság mezőgazdasági szakosztályán dol­gozó kommunistáknak kellene megja­vítaniok munkájukat és a helyi nem­zeti bizottságokkal gyakoribb személyi érintkezés alapján kellene elősegíte­niük a mezőgazdasági termelés lénye­ges emelését. E cél eléré­sében ne indítsanak papírháborút, amint tették ezt pl. a mýtnai esetben, ahová egész papírhalmaz utasítást küldtek és a faluban mégis minden maradt a régiben. Kissé nevetsé­gesnek tűnik az a kifogás, amit 05­kay elvtárs, a járási nemzeti bizottság mezőgazdasági szakosztályának veze­tője vetett fel a konferencián, hogy ők a falvakon azért nem tudnak na­gyobb tevékenységet kifejteni — bár az osztályon több mint harmincan dolgoznak —, mert nem áll rendelke­zésükre egy külön személyautó. Pedig jól tudják, hogy járásukban jó az autóbuszközlekedés és minden faluba könnyen és gyorsan el lehet jutná, csak több akaratra és tettre van szükség. A kommunistáknak sohasem sza­bad egyről megfeledkezniök: a párt­kötelezettségek teljesítéséről. Ha e szerint igazodnak és törekednek a losonci járás kommunistái, és szívük­be vésik Gottwald elvtárs szavait: „A párt minden, elvtársak!", akkor nem merülhet fel olyan nehézség, amelyet le nem küzdenének és győzelemre ne vinnék járásukban is pártunk és kor mányunk célkitűzéseit, dolgozó né pünk jólétének megteremtését hazánk ban. Petrőci Bálint Új csehszlovák nagykövet Indiában Antonín Zápotocký köztársasági el- . Köztársaság indiai meghatalmazott és nök František Komzalát a Csehszlovák | rendkívüli nagykövetévé nevezte ki. H-1-K-ť-Hŕ Akik a pult mögött állnak tllIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIlllllIIIIIIIIllllllllIUlllllllllilllllIllllllllMIIIIIIIIIIIIIIIllllllllllMMIIIIIIIIlllllIlllllllllIlIlllIIIIlllltlIlllllllIlllllIlI SÁRRÉT \ É P E MEGMOZDULT • • Az egész falu türelmetlenül várta már a tavaszt. Az EFSZ ve­zetősége március 24-ére, csütörtök­re tervezte a tavaszi munkák meg­kezdését. Az időjárás azonban ked­vezőbb volt, mint ahogy várták. A szerdai nap olyan szép volt, hogy szebbet szántó-vető ember már nem is kívánhat. Kora reggeltől fényes napsütés, mérsékelt széllel A talaj nedvessége éppen megfelelt a munkához. Tomeš Ottó, a szövet­kezet agronómusa szinte óránként vizsgálta a föld nedvességét. — Kár volna minden elmulasz­tott óráért, — mondotta az elnök­nek és ajánlotta, délután kezdjék meg a árpavetést. A vezetőség fontolóra vette az ajánlatot. Elfo­gadta. Sárrét népe megmozdult és a tervet megelőzve, szerdán délután megrakták műtrágyával a szekere­ket és minden előre számításba vett munkaerő kiment a határba. Jó hangulatban szórták el a mű­trágyát és 8 pár lófogattal, vala­mint a traktorokkal megkezdték a simítást és boronálást. A késő dél­utáni órákban pedig megindultak a vetőgépek. Estig 5,5 hektárt ve­tettek be árpával. Csütörtökön reggel Havala Lász­ló DT 54-es jelzésű lánctalpas traktorának zúgásától zengett a határ. Tizenkét méter széles agre­gátot húzva maga után simítja és boronálja simára a földet. Havala elvtárs a csallóközcsütörtöki gépál­lomás egyik legjobb traktorosa. Gépe eddig 2700 órát működött na­gyobb javítás nélkül. A 35 sűrűso­ros vetögépet Navratil elvtárs hú­zatja 30-as Skoda traktorával. A gépesített vetés örömteljesen, za­vartalanul folyik. A lófogatokkal együtt a traktorosok csütörtök délig 17 hektárt vetettek be. Kihasznál dk a lófogatos vetőgépeket Az EFSZ 200 hektár árpát, 60 hektár zabot és 4,5 hektár tavaszi keveréket vet el. Ezt tervszerint legkésőbb hétfőn akarják elvégez­ni. Ezért felhasználják a lóval von­tatott vetőgépeket is. Mivel a ló­vontatású vetőgépek régebbi min­tájúak, ezekkel 30 hektáron ke­resztsorosan vetnek. A lófogatos szántó-vető szeme ragyog az örömtől. Hogyis ne örül­nének, hiszen a 26 éves Rácz Al­bert, aki 8 lovat gondoz. 680 mun­kaegységet ajánlott fel önként és eny.ek eleget is akar tenni. A 66 éves Tóth János bácsi élete na­gyobbik felét cselédsorban élte le. Mindig parancsszóra dolgozott, senki nem volt kíváncsi vélemé­nyére. De most ő is felelős a közös gazdálkodás sikeréért. Ambrus Lajos meg Rajcsányi Dezső serdülő legények, olyan magabiztosan és felelősségteljesen boronálnak, hogy a szemlélő önkéntelenül is arra gondol, aligha van most náluk bol­dogabb ember. Sárréttői 3 kilométerre fekszik Vitény Itt is nyüzsög az élet a mezőkön. Papp elvtárs, a csoportvezető, ke­rékpáron igyekszik az egyik mun­kacsoporttól a másikhoz. Huszon­egy ember három csoportban szór­ja a különböző határrészeken a szuperfoszfátot és más fajta mű­trágyákat. Ebben a határban Szku­bi János elvtárs DT 54-es lánctal pas traktorral a traktorosbrigád büszkesége. Szinte szünet nélkül dolgozik, készíti elő a talajt a délutáni vetésre. Canecky József 30­f s Skodával- boronálja és si mítja a földet. L uč Pál elvtárs, a Szlovák Nemzeti Tanács képvise­lője pedig 25-ös traktorával szál­lítja helyszínre a vetőmagot. Már-már úgy látszott, hogy csü­törtökön nem tudják megkezdeni a vetést, mert szemerkélni kezdett az eső. De mégsem lett komolyabb akadály. Délután 4 óra tájban az időjárás kedvező, a talaj ismét száraz éš vetésre alkalmas. Meg­'öltik a gépeket maggal, rákapcsol ják a traktorra és megindul a ve­tés. Száraz József Keveset beszélünk róluk. Vagy ha beszélünk, legtöbbször rosszat. Vagyis szidást. Ezek a pult mö­götti emberek, az eladók pedig nem érdemlik meg, hogy mondaniva­lónk róluk csak a szidásban me­rüljön ki. Igaz, vannak közömbös, lélektelen, sőt udvariatlan eladók is. De ne csak ezeket vegyük észre, Beszéljünk egyszer az udvarias, kedves, vevőt szerető eladóról, a boszorkányosan ügyes pénztáros­nőről és a vitákat tapintattal el­simító üzletvezetőnőröl. Most a volt Manderla húsüzlet­ről szeretnék beszélni, ahol mind a hármat megtaláljuk. A kedves, vevőt szerető és a vevőt kielégíteni akaró eladót, a boszorkányosan ügyes pénztárosnőt, aki már szin­te személyes ismerősnek, számít és az üzletvezetönőt, aki mindenhol jelen van. Pénteken, szombaton nagy itt a forgalom. A vasárnapra készülő háziasszonnyaink itt vásárolják be hússzükségletüket. így szombaton van bizony tolongás, de sebaj. Ezt AZ ORLOVAI ZSÔFIA-BÄNYA min­den bányásza és technikusa aláírta a Béke-Világtanács felhívását. Ami­kor szerdán, március 23-án felszínre hozta a felvonó a negyedévi terv utolsó tonnáját, azt mondták a bá­nyászok, hogy ez az ő hozzájáru­lásuk a békemozgalom megerősítésé­hez. Március végéig további 15 000 tonna szénnel fejtenek többet. KASSÄN legkisebbjeink örömére 4200 méter hosszúságú gyermekvas­utat építenek a vasutasok. Az induló állomás Csermelyen lesz s a vasút végigvezet a gyönyörű Csermely-völ­gyén. A vasútnak három állomása lesz, felépítésén 140 000 órát kell dolgozni és 6000 köbméter földet kell áthe­lyezni. Felépítéséhez a vasutasok a Torna-Rozsnyó vonal építésénél meg­maradt, egyéb célokra nem alkalmas anyagot használják fel. A vasút első részét az idei vasutas-nap tiszteletére akarják átadni vasutasaink. A FEKETE- ÉS A BARNASZÉN cél­szerű keverésével a korompai vil­lanyüzemben ez évben két hónap alatt 2300 tonna feketeszenet pótoltak bar­naszénnel és 211 tonna tüzelőanya­got takarítottak meg. Hazzájárult eh­hez a fűtők egyéni versenye, akik a tüzelőanyag gazdaságos felhasználásá­ra törekednek. A megtakarított tü­zelőanyagot a korompai villanyerőmű 400 000 kilowattóra áram előállítására használja fel. A KASSAI KERÜLET egységes földművesszövetkezeteiben fokozato­san gépesítik az állattenyésztési ter­melést. Még ebben az évben 38 EFSZ-ben több mint hetven tehén­és borjúistállóban felszerelik a függő etetőket. További hét EFSZ-ben 22 keskenyvágányt szerelnek be részben a trágya elszállítására, részben pedig a takarmány szállítására. Harminchét szövetkezet istállójában ötven önmű­ködő itatót és 43 villanyfejő beren­dezést szerelnek fel. A HANDLOVAI szénbányákat meg­látogatta dr. Konštantín Cársky se­bésztanár, a bratislavai Komenský­egyetem sebészeti klinikájának veze^ tője. Megnézte a bánya egyes mun­kahelyeit és délután előadást tartott a handlovai bányászoknak és lakosok­nak a balesetek okairól és tapaszta­latairól a hiv^tásokozta betegségek és balesetek gyógyításában. CSÜTÖRTÖKÖN, március 24-én rendkívüli ülésre ült össze a Cseh­szlovák Nőbizottság elnöksége, hogy megtárgyalja a nők feladatait a me­zőgazdasági termelés fejlesztésében. Az ülésen jelen voltak az EFSZ-ek élenjáró dolgozónői, a nemzetgyűlés küldöttei a mezőgazdasági körzetek­ből és a Csehszlovák Nőbizottság más dolgozói. is könnyebb elviselni, ha a kiszol­gálók kedélyesen, gyorsan végzik munkájukat. A másik oldalon, ahol a szalámi­féléket árulják, nők a kiszolgálók. Itt hasonló gyorsan megy a mun­ka. És miután mindkét oldalon meg­vettük a kívánt húsárut, a pénz­tárhoz kerülünk. Itt aztán igazán pillanatokig tart a várakozás. Bo­szorkányosan ügyes a pénztárosnő. Hétköznapi eset, nem érdemes róla sokat beszélni; egy bratislavai háziasszony húsvásárlása. Mégis írtam róla, hogy necsak mindig szidjuk, kritizáljuk, azokat a pult mögött álló embereket. Dicsérjük is, ha van miért. Ebben az üzlet­ben pedig igazán megérdemelnek minden dicséretet. És biztosan jól is esik nekik ez az egész kollektí­vának szóló dicséret. Űj kedvet, lendületét ad, hogy továbbra is gyorsan, ügyesen és készségesen "** végezzék munkájukat G. A. ' A falusi tanítók szlovákiai konferenciája A mezőgazdasági termelés fejlesz­tése az elkövetkezendő ' 2—3 évben nagy feladatokat ró a falusi tanítókra is. Nevelniük kell a vidék ifjúságát e fontos ágazatban való munkára. E fel­adat teljesítésével foglalkozott pénte­ken, március 25-én a falusi tanítok össz-szlovákiai kongresszusa Bratisla­vában, amely az iskola és a nevelők mezőgazdaságunknak nyújtandó segít­ségéről és az új mezőgazdasági káde­rek neveléséről tárgyalt. Becsületesen teljesítették kötelezettségvállalásukat A Kysucké Nové Mestó-i Viliam Širo­ký finommechanikai üzem dolgozói köztársaságunk jubileumi évében fo­kozottabban harcolnak a termelési fel­adatok teljesítéséért és túlteljesítésé­ért, a termelés gazdaságossá tételéért. Az év elején Jozef Ľudmíl csoportja kötelezettségvállalást tett Csehszlová­kia felszabadítása 10. évfordulójának tiszteletére, hogy március 29-ig telje­siti a negyedévi termelési tervet. Hála' a szocialista versenynek és a terv egyenletes teljesítésének az egész ne­gyedévben, a csoport dolgozói pénte­ken, március 25-én, hat nappal határ­idő előtt teljesítették negyedévi fel­adataikat. Ezzel eredeti kötelezettség­vállalásaikat is négy nappal előbb tel­jesítették. Nyitrán folytatják a lakásépítést A nyitrai volt repülőtéren, ahol né­hány korszerűen berendezett többeme­letes lakóházat építenek, -jól halad a munka. A kedvező időjárás lehetővé teszi, hogy a lekásegységek építését befejezzék. A legutóbb húsz lakást ad­tak át a dolgozóknak. A napokban to­vábbi 16 ház építését fejezik be. Áp­rilisban a magasépítkezési vállalat dolgozói 16 lakásegységet fejeznek be. Májusban ugyanennyit. Augusztusig összesen 64-et. Az idei kedvezőtlen tél, különösen a januári erős fagyok a belső munkála­tok végzésére kényszerítették a ma­gasépítkezési vállalat dolgozóit. Ennek következtében a belső munkálatoknál némi előnyük van, ami kedvezően be­folyásolja egyes háztömbök befejezé­sét. Az előny elérése az összes munka­csoportnak, különösen Ján Dostál va­koló-csoportjának és a munkaerőtarta­lékok tanulóotthona komplex-csoportjá nak érdeme. Ezt a csoportot Balog Já­nos vezeti. Dostál csoportja túlnyomó részben idősebb kőművesekből áll. Eleinte nem nagyon bíztak az újítások­ban, például a gépesített vakolásban, ma azonban sikerrel alkalmazzák ezt a módszert. Egy műszak alatt átlag 30— 35 négyzetmétert vakolnak be, ami egy munkásnak óránként 10 korona kere­setet biztosít. \

Next

/
Thumbnails
Contents