Uj Szó, 1955. február (8. évfolyam, 27-50.szám)

1955-02-10 / 35. szám, csütörtök

1955. február 3. UJSZG 227 V. M. Mofotov beszámolója a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésén a nemzetközi helyzetről és a Szovjetunió kormányának külpolitikájáról val, N. A. Bulganyinnal, A, I. Mikojannal és N. M. Svernyikkel az élen és azok a fontos egyezmények, amelyeket ez a küldöttség kötött, mind a gazdasági, mind pedig a nemzetközi együttműködés terén, — kifejező megnyilvánulása azoknak az új szocialista kapcsolatoknak, amelyek e két nagy ország között létrejöttek. Mind a fentnevezett országokkal, mind valamennyi többi állammal a Szovjetunió olyan kapcsolatok ápolására törekszik, amelyek hozzájárulnának a világbéke és a nemzetközi biztonság megszilárdításához. Nagy örömmel állapítjuk meg, hogy ezt a politikát a népi demokratikus államok mind Európában, mint Ázsiában teljes erővel támogatják és a Szovjetunióval karöltve következetesen olyan politikát folytatnak, amely a nemzetközi viszonyok feszültségének enyhítésére irányul. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok között minden téren baráti együttműködés jött létre és az állandóan erősödik mind a politikai és gazdasági, mind kulturális téren. Ez az együttműködés a szuverenitás és a nemzeti függetlenség elvei következetes betartásán alapszik. Magától értődő, hogy szükség esetén az együttműködés kiterjed mindezen országok védelmi képességének megszilárdítására is. Mindazonáltal a Szovjetunió és a szocialista tábor országai- nem létesítenek semmiféle más államok ellen irányuló katonai tömböket. Nem teszik ezt a jövőben sem, de kénytelenek lesznek erőiket összefogni, hogy függetlenségüket biztosítsák arra az esetre is, na valóra válnak a német < militarizmus felújítására és a békeszerető államok elleni támadás előkészítésére irányuló agresszív tervek. A szocialista tábor országainak eddig nem volt szükségük katonai törekvéseik egységesítésére. A közöttük ura'kodó egységet az elválaszthataU lan barátság és a testvéri kapcsolatok által megerősített tevékeny együttműködés és kölcsönös segítség ápolásával érték el. Ezért ez a tizenkét ország — a Szovjetunió és a népi demokratikus országok, összesen 900 millió lakossal — a béke, a demokrácia és a szocializmus tömör táborát alkotja. Ezekben az államokban a hatalom a dolgozók kezében van, akiknek nem nehéz megegyezni az összes lényeges kérdésben és akiket nem választanak el az imperialisták között uralkodó elvadult erkölcsök és brutális verseny. Tekintettel arra, hogy a Szovjetunió a világbéke ügyét és a nemzetek szuverenitása és nemzeti függetlensége elveinek érinthetetlenségét védelmezi — az egyes államok társadalmi berendezésére való tekintet nélkül — a Szovjetunió külpolitikája más népeknél és államoknál, nagyoknál és kicsinyeknél egyaránt, támogatásra talál. A Szovjetunió értékeli azt a tényt, hogy például India vagy Burma a Kínai Népköztársasággal együtt az államok közötti békés' együttműködés olyan öt elvét (az együttélés, a belső ügyekbe be nem avatkozás, meg nem támadás stb.) tették magukévá, amelyeken a Szovjetunió külpolitikája eddig is mindig alapult és amely elvek az egész világon olyan baráti támogatásra találtak. Jogunk van megkérdezni valamennyi állam kormányától és parlamentjétől, hogy ezek az 1954. július 28-i indiaikínai deklarációban lefektetett békés elvek miért ne képezhetnék az öszszes népek számára a béke megőrzésének és megszilárdításának közös alapját? A Szovjetunió békeszerető politikájának számtalan megbízható barátja van a kapitalista tábor országaiban is. Tudjuk, kik ezek a --barátaink. Ez elsősorban a munkásosztály, amely soha sem kívánja a háborút és amelynek soraiban állandóan növekszik azon tevékeny harcosok száma, akik a háborús gyújtogatők, s a nemzetek közötti béke megszilárdításának ellenségei ellen küzdenek. A Szovjetunió békepolitikáját barátian támogatták és támogatják a földművesek milliói, akiknek a háború soha sem hoz mást, mint szenvedést és szerencsétlenséget. Messze, a szocialistái tábor határain túl fekvő városokban és falvakban növekszik a b°kevédők mozgalma a lakosság minden rétegében, ideértve a módosabb osztályokat is, és az egész szovjet nép örömmel üdvözöl minden igazi sikert, amit ez a békemozgalom az államok közötti normális viszony fejlesztésében elér. Ami az USA és az amerikai külpolitikai irányzatot követő országok külpolitikáját illeti, ez a politika sok esetben éppen az ellenkező irányban halad. Míg a Szovjetunió a többi országokkal való kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítéséért és a nemzetközi kereskedelem fejlődéséért harcol, addig az USA uralkodó körei a Szovjetunióval és a többi demokratikus államokkal szemben éppen ellentétes irányt követnek. Mi mindent ki nem találnak az Egyesült Államokban, hogy akadályokat gördítsenek a szovjet külkereskedelem útjába, hogy elállják a Kínával és a többi államokkal való gazdasági kapcsolatok útját, hogy lehetetlenné tegyék és ha lehetséges, elfojtsák a demokratikus államok kereskedelmét azokkal az államokkal, amelyek az USA-tói függnek. E célból az Egyesült Államok kormánya és kongresszusa az utóbbi években számos

> különféle törvényt és határozatot fogadott el. Szenátorai és miniszterei a legkülönfélébb beszédek sorát tartották, amelyekben megfenyegették az engedetlen államokat. Ugyanebből a célból megalakították a mindenféle ellenőrző bizottságok egész sorát, hogy esetleg, ne adj isten, valamelyik amerikai, chilei, angol, dán, nyugatnémet vagy olasz bussínesman valahogy el ne adja a külföldi piac számára termelt áruját a Szovjetuniónak, Bulgáriának, Kínának, vagy Magyarországnak. Emellett az Egyesült Államok a nyomás és a közvetlen diktátum olyan eszközeihez fordul, hogy számos nagyiparos és kereskedő komolyan meg van ijedve és fél más országokkal kereskedelmi kapcsolatokat folytatni. Csodálatos, hogy az Egyesült Államokban mindeddig nem értették meg, hogy ez nem vezet a kitűzött célhoz. Az amerikai hivataloknak a Szovjetunió és a népi demokratikus országok elleni tilalmai, megkülönböztető intézkedései ellenére nem sikerült megszakítania ezen országok külkereskedelmét a kapitalista államokkal. Ezenkívül ez az agresszív politika arra vezetett, .hogy a demokratikus tábor országai közötti gazdasági kapcsolatok gyorsabb ütemben kezdtek fejlődni. És ez egyszersmind hozzájárult a demokratikus államok közötti gazdasági-politikai kapcsolatok megszilárdításához. Egyes olyan amerikai tényezők, amelyeknek rendkívüli örömük telt abban, hogy a Szovjetunió külkereskedelmében nehézségeket támasszanak, arra számítottak, hogy késleltetik a népgazdaság háború utáni megújítását hazánkban. Ügy vélték, hogy évtizedekre lesz szükség ahhoz, hogy a Szovjetunió megújítsa háború előtti gazdaságát. De vajon az állami költségvetésnek a Legfelső Tanács ezen ülésén való megtárgyalása nem bizonyította-e be újonnan, hogy milyen szégyenteljesen elszámították magukat? Csak egy példát hozok fel erre. Közülünk senki sem kételkedik abban, hogy sikeresen teljesítjük az 1955. évi állami költségvetést és a népgazdasági tervét. És ha iparunk teljesíti az idei népgazdasági tervet, akkor olyan méreteket ér el, hogy több mint háromszorosan túlszárnyalja hazánk ipari termelésének háború előtti színvonalát. Tudatosítsuk továbbá azt is, hogy a kommunista pártnak és a szovjet kormánynak az utóbbi időben elfogadott határozatai következtében a mezőgazdaság, a kolhozok és szovhozok építésének szakaszán most olyan munka folyik, amely újabb, eddig ismeretlen fellendülésre vezet. Az e szakaszon kitűzött új és valóban elragadó feladatok megkövetelik a szovjet állam további nagy erőfeszítését. De teljesen világos, hogy e feladatok elvégzésére elegendők a mostani erős kolhozok és szovhozok, nem beszélve arról, hogy e határtalanul fontos feladatok megvalósítását nagy mértékben fogja támogatni az egész nagy szovjet nép. Ami a kereskedelmi kapcsolatokat illeti, tanulja meg mindenki, hogy a normális nemzetközi kereskedelem fejlesztése és az egészséges gazdasági együttműködés mellett vagyunk. Mi rossz van abban, ha a kapitalista és a szocialista rendszer között becsületes gazdasági verseny fejlődik? lliszen a XX század közepén talán nem is lehet semmi jobbat kitalálni. 4. Az Egyesült Államok támadó politikája veszélyezteti a békét Amíg az amerikai „erőpolitika" gazdasági téren mindenféle korlátozásokhoz és megkülönböztető intézkedésekhez vezet a nemzetközi kereskedelem terén, addig ez katonai-politikai tekintetben főleg a külöiíböző katonai-politikai tömbökben és támadó csoportosulásokban nyilvánul meg. Amint ismeretes, a fő helyet ebben a tekintetben az északatlanti csoportosulás foglalja el, amelyet az Egyesült Államok vezetése alatt álló angolamerikai tömb hozott létre. Ennek a csoportosulásnak az Amerikai 'Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Kanada, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Dánia, Norvégia, Izland, Portugália, Görögország és Törökország a tagjai. Ezenkívül léteznek még más katonai-politikai csoportosulások, amelyek szintén az Egyesült Államok vezetése alatt jöttek létre. Az alábbi csoportosulásokat sorolhatjuk fel,' amelyeket az elmúlt néhány esztendőben szerződésekkel vagy megegyezésekkel jóváhagytak: az Egyesült Államok, Ausztrália és Üj-Zéland közötti szerződés; az Egyesült Államok és Japán közötti szerződés; a délkeletázsiai szerződés (SEATO); az Egyesült Államok és a csődbejutott Csang Kajsek közötti szerződés; az Egyesült Államok és a délkoreai Li-Szin-manklikk közötti szerződés; az Egyesült Államok, Franciaország, a Baódaj-féle Vietnam, Laosz és Kambodzsa közötti szerződés. Mindenki előtt világos, mi a jelentőségük az Egyesült Államok által kötött olyan szerződéseknek és egyezményeknek, amelyeknek célja legalább részben támogatni az egész kínai nép által gyűlölt Csang Kaj-sekklikket Tajvanon, vagy pedig Li Szinman fasiszta csoportját Dél-Koreában, avagy Baodajt, akit az egész vietnami nép elutasít. Ugyanebbe, az Egyesült Államok vezetése alatt létesített tömbcsoportba sorolhatjuk be a nemrég Törökország és Pakisztán között kötött szerződést, valamint a Törökország és Irak között éppen most előkészített megegyezést. A párizsi egyezmények nyugat-európai katonai unió létesítését tervezik, amelynek mintegy az északatlanti tömb rohamcsapatának kell lennie. A nyugateurópai katonai unióba Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Belgium Hollandia és Luxemburg mellett még Nyugat-Németországot is bekapcsolják. Ahhoz, amit erről a katonai szövetségről már mondottunk, nem szükséges semmit sem hozzáfűzni. Egészen különös helyzetben van most Törökország, Görögország és Jugoszlávia között kötött szerződés, miután a részvevők közül csak ketten tagjai az északatlanti tömbnek, míg a harmadik — Jugoszlávia — nincs benn ebben a tömbben. Mindamellett a balkáni népeknek ebben az irányban kellő éberséget és figyelmet kell tanúsítaniuk. Az Egyesült Államok által Európában létrehozott katonai tömbök és csoportosulások éle a Szovjetunió és a népi demokratikus államok ellen irányul, míg Ázsiában a Kínai Népköztársaságot és az azzal baráti viszonyban aló népeket fenyegeti. De nemcsak tömbök és csoportosulások létesítéséről van szó. Nem kicsinyelhetjük le az állandó lázas fegyverkezésből eredő veszélyeket sem. Egyes országokban, mint az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és még néhány másban is, a katonai költségvetés hallatlan összegekre nő. Az Egyesült Államokban a katonai kiadások az állami költségvetés kétharmadát teszik és sokszorosan felülmúlják az ugyanezen célokat szolgált hábgrúelőtti kiadásokat. Az Egyesült Államok fejlett iparában a termelés jelenlegi színtjét főképpen katonai rendelésekkel tartják fenn. A katonai célokat szolgáló ipari termelés 20—25 százalékát, vagyis közel egynegyedét jelenti az egész amerikai ipari terhelésnek. Mind ennek ellenere az Egyesült Államokban gazdasági válság és a brutto termelés csökkenésének folyamata nyilvánul meg. Helyén való 'volna nyíltan bevallani, hogy az olyan egészségtelen alapokon, mint amilyenek a katonai rendelések, egy ország gazdaságát sem lehet fenntartani. Ennek ellenére az Egyesült Államok a nemzetközi kereskedelem lehetetlenné tételének öngyilkos politikáját követi, ami lehetetlenné teszi az amerikai iparnak normális úton való fejlesztését és kiterjesztését. Nem véletlen jelenség az sem, hogy az Egyesült Államok kormánya immár ötödik esztendeje tart fenn az országban úgynevezett „rendkívüli állapotot". Ez az állapot Truman demokrata párti kormányának idejében kezdődött és folytatódik ma is a köztársasági T?árt kormánya alatt. Hogy fenntarthassák a háborús hisztéria kialakult légkörét, az utóbbi időben még tovább is mentek. Dühödt kampány indult a sajtóban és a rádióban, ahol nemcsak a háborúról hangzanak el mindenféle beszédek, de propagálják az atomháború előkészítését is. A felelősséget mindezért elsősorban az amerikai uralkodó körök viselik. Éppen az ő sürgetésükre jött össze a múlt év decemberének közepén Párizsban az északatlanti tömb tagjainak az atomháború előkészítését célzó értekezlete. Az utóbbi időben egyes külügyminiszterek is igyekeznek, hogy ne maradjanak le az atomháború propagálása terén. így például 1954. december 18-án Spaak belga külügyminiszter a párizsi sajtóértekezleten azzal kezdett kérkedni, hogy az előző napon az északatlanti tömb tanácsa által elfogadott határozatok „éppen azt adják meg a katonáknak, amire szükségük van. Hozzájárulást kértek, hogy atomháborút készíthessenek elő. Ezt az engedélyt megkapták" Spaak közben egy adag diplomatikus homályossággal „az atomfegyver használatának hipotéziséről'' beszélt, és fontoskodva kijelentette: „A végleges határozatok (tudniillik az atomfegyver használatára vonatkozó határozatok) és azok az eszközök, amelyek azok elfogadását lehetővé teszik, nem, tehetők közzé. Mindez legszigorúbb katonai titok." Az atomháború propagálásába az utóbbi időben Spaak és Dulles mellett nemcsak Radford, Gruenther és Stevenson amerikai tábornokok merültek be, hanem beleszólt abba a bőbeszédű brit tábornagy, Montgomery is. Vajon nem azt akarják-e mindezzel mondani, hogy az Egyesült ÁllarríOk államférfiainak nemrég elhangzott nyilatkozatai és javaslatai az atőmenergia békés célokra való felhasználásáról csak a széles nyilvánosság figyelmének elterelésére szolgálnak ? Ha ebben a feltevésben akárcsak egy szemernyi igazság is van, abból az amerikai külpolitikának kettős kára keletkezik. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az ilyen kétféle politikai vonal először is aláássa a nép bizalmát a kormány iránt és másodszor, a nép az atomháborúnak ezen egyes mai szócsöveiben már ma is az új háborús főbünösök jelöltjeit látja. ' Mindennek együttesen, — annak a számos akadálynak, amelyet az Egyesült Államok a nemzetközi kereskedelem útjába gördít, a támadó jellegű katonai tömböknek, a más államok területén épített számos katonai támaszpontnak, a lázas fegyverkezésnek és az atomháborúval valö fenyegetődzésnek — az a célja, hogy az Egyesült Államok és az amerikai vezetés alatt álló államcsoportosulás megvalósítsa a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és a népi demokratikus országok ellen irányuló úgynevezett „eröpolitikát". Mindennek az a célja, hogy valakit megijesszen, hogy valakit az „erő helyzetéből", vagyis az erőszak és a fenyegetődzés politikájával zavarba hozzon. De erre az egész ideges politikára drágán ráfizet maga az amerikai nép. Ez a politika semmiképpen sem szolgálja az Egyesült Államok érdekeit és nem erősíti meg külpolitikai pozícióit. Az Egyesült Államok agresszív körei ismét elszámították magukat. Nemrégen még azt hitték, hogy kétségbevonhatatlan monopóliumuk van az atomfegyver terén. A háború utáni években közülük még a legjózanabbak is azt hitték, hogy a Szovjetuniónak az atomfegyver gyártására legalább 10—15 évre van szüksége. A többség azonban még ennél is sokkal hosszabb időre számított. Azonban a szovjet tudósok, mérnökök és technikusok és azok mindnyájan, akiknek ehhez a dologhoz valami közük van, rövid idő alatt olyan eredményeket értek el, amelyek a szovjet állam rendkívüli lehetőségeit bizonyítják. A hidrogénfegyver gyártása terén a szovjet emberek olyan sikert értek el, hogy nem a Szovjetunió maradt el, hanem az Amerikai Egyesült Államok. Az Egyesült Államok jelenlegi külpolitikája még saját hazájában sem talált egységes támogatásra. Ma már a republikánus pártnak nincs többsége az amerikai kongreszszuson. A múlt évi őszi választások után az amerikai parlamentben a demokrata párt tagjai vannak többségben. Ezzel kapcsolatban nem árt, ha ismertetjük az USA demokrata pártja ismert tényezőjének, Stevensonnak nyilatkozatát, aki a demokrata párt nevében volt jelölve az elnöki tisztségre az 1952. évi választásokon. Az amerikaj sajtó jelentései alapján Stevenson k demokrata párt 1954. szeptember 8-i ülésén ezeket mondotta: „Megállapítottam, hogy néha nehéz megkülönböztetni, hogy mi a mi politikánk és mik a mi nyilvános nyilatkozataink és jelszavaink — ezek a hatásos frázisok és tetszetős politika; természetesen jelszavakon alapuló politikát valósítunk meg — Dulles kimondja őket és Knowland világgá kürtöli — azt a politikát, amely semmit sem jelent és kevés eredménye van. Emlékeznek- e azokra az izgalmat keltő, merész kiáltásokra: „Felszabadítani!", „Csang Kaj-seknek lehetőséget nyújtani a szabad cselekvésre", „átvenni a kezdeményezést!", a védelmi kérdések „új felfogása", „összpontosított viszszaütés" stb. Egyik a másik után titokban tér haza és egyre jobban aláássák tekintélyünket és befolyásunkat... Elég szomorú látni, hogy a washingtoni családi ellentétek fájdalmas képe szövetségeseinkben hogyan vált ki kishitűséget. De sokkal rosszabb tünet az a bomlás, amely — úgy látszik — megbénította az állami departementet. Dulles államtitkárnak kétségtelenül igaza van, amikor kijelenti, hogy bekövetkezett külföldi kapcsolataink „fájó átértékelésének" ideje. De az egész szerencsétlenség abban van, hogy az okos átértékelés lehetetlen olyan légkörben, ahol a „tárgyalás" szó az „árulás" szóval lett egyértelmű." Az amerikai külpolitika ismertetétt értékelése, amit olyan kompetens személy nyújt, mint az elnöki tisztség nemrégi jelöltje, figyelmet érdemeL Nem lenne rossz, ha bizonyos mértékig tudatosítanák ezt azok az emberek is, akiket ez közvetlenül érint. De távolról sem Jehet mondani, hogy az USA külpolitikájának ez az értékelése teljesen feltárná a létező ellentéteket és az ügyek valódi állását ezen a szakaszon. Hiszen éppen akkor, amikor a szocializmus és demokrácia tábora politikai céljainak egysége és a dolgozók nagy nemzetközi barátsága révén erős, az imperializmus táborát külső és belső ellentétek tépázzák. Mindez elkerülhetetlenül megnyilvánul a külpolitika szakaszán is. Erről számos példából meggyőződhetünk. Felsorolod a tényeket. Emlékezzenek vissza a genfi konferenciára. Ott sikerült egyezményt el-