Uj Szó, 1955. január (8. évfolyam, 1-26.szám)

1955-01-15 / 13. szám, szombat

1955. január 15. UJ SľG 5 A „POLITIKAI GAZDASÁGTAN" XXII. FEJEZETE kapitalizmusból a szocializmusba vezető átmeneti időszak fő jellemző vonásai A proletárforradalom és a kapitalizmusból a kommunizmusba vezető átmeneti időszak szükségszerűsége A „Politikai gazdaságtan" X XII. fejezetének első részét az Üj Szó 1955. január 13-i számában közöltük. Az alábbiakban a befejező részét közöljük. A gazdaságpolitika alapjai a kapitalizmusból a szocializmusba vezető átmeneti időszakban A szocializmus nem építhető fel anélkül, hogy helyesen számba ne vegyük az átmeneti időszak objektív gazdasági feltételeit és azokat a gazdasági törvényeket, amelyek e feltételekből következnek. A kommunista párt politikájában a szocializmus építésének lenini tervéből indult ki. a gazdasági törvényekre támaszkodott és tekintetbe vette az osztáiyerők reális kölcsönös viszonvát. A szocializmus felépítésének szempontjából a Szovjetunióban a legnagyobb jelentőségű Lenin tanítása volt a szocializmus győzelméről egy országban. Ez a tanítás a párt és a munkásosztály előtt megnyitotta a tudományos szocializmus eszméi biztos győzelmének ragyogó távlatait. A szocializmus egy országban való győzelmének kérdésében két szempontot kell megkülönböztetni: a kérdés belpolitikai és nemzetközi oldalát. A szocializmus egy országban való győzelme kérdésének belpolitikai része magába foglalja az osztályok kölcsönös viszonyának problémáját az országon belül. A kommunista párt abból indult ki, hogy a munkásosztály megszüntetheti a közte és a parasztság között létező ellentéteket. megszilárdíthatja kölcsönös szövetségüket és megnyerheti a paraszti tömegeket a szocializmus építése ügyének. A munkásosztály a parasztsággal szövetségben mihelyt a kapitalizmust politikailag szétzúzták, az ország burzsoáziáját gazdaságilag is teljesen legyőzheti, felszámolhatja a kizsákmányoló osztályokat és felépítheti a szocialista társadalmat. A szocializmus egy országban való győzelme kérdésének nemzetközi oldala magába foglalja a proletárdiktatúra országa és a kapitalista országok kölcsönös kapcsolatainak problémáját. Ha két ellentétes rendszer — szocialista és kapitalista — létezik egymás mellett, akkor fennáll a fegyveres támadás veszélye a szocializmus országa ellen az ellenséges imperialista hatalmak részéről. Ezt az ellentétet nem oldhatják meg csupán a proletárdiktatúra országának erői. Ezért a szocializmus győzelme végleges csakis akkor lehet, ha már megszűnt az agresszív imperialista hatalmak intervenciójának és a kapitalizmus visszaállításának veszélye. A Szovjetunióban a szocializmus sikeres felépítésének múlhatatlan előfeltétele volt, hogy szétzúzzák a kapitalizmus trockistabuharinista feltámasztóit, akik a munkásosztályt lefegyverző elméleteket hirdettek, többek között azt, hogy állítólag a szocializmus felépítése egy országban nem lehetséges és hogy Oroszország műszaki és gazdasági elmaradottsága következtében „nem érett meg" a szocializmusra. A kommunista párt Leninnek abból a tételéből indult ki, hogy a Szovjetuniónak rendelkezésére áll minden, ami a szocializmus teljes felépítéséhez szükséges és elegendő, és hogy Oroszország műszaki és gazdasági elmaradottsága a proletárdiktatúra alatt teljesen megszüntethető. A történelmi tapasztalatok hiánytalanul igazolták a lenini tételek helyességét. Lenin terve a szocializmus felépítésére a Szovjetunióban magába foglalta a hatalmas szocialista ipar felépítésének gondolatát, amely a szocializmus gazdasági alapja, és múlhatatlan előfeltétele annak, hogy a kisparaszti gazdaságok szövetkezés útján áttérjenek a kollektív nagy termelésre. A szocializmus építésének lenini programjában a legnagyobb jelentőségű Oroszország villamosításának állami terve, a GOELRO volt, amelyet 1920-ban hagytak jóvá. Az emberiség történetében ez volt a népgazdaság fejlesztésének első távlati terve, amely azzal számolt, hogy 10—15 éven belül felépítik a szocializmus termelési és műszaki alapját. „A szocializmus győzelme a kapitalizmus felett és a szocializmus megszilárdítása csak akkor tekinthető biztosítottnak, ha a proletár államhatalom — mihelyt végleg elnyomja a kizsákmányolók mindennemű ellenállását, mihelyt teljesen szilárddá és biztossá teszi helyzetét és az ellenkezőket feltétlen engedelmességre kényszeríti — a kollektív nagytermelés elvei szerint és a műszaki tudományok legújabb vívmányai alapján (az egész gazdaság villamosítása) átépíti az egész ipart. Csakis ez teszi lehetségessé, hogy a város olyan hathatós műszaki és társadalmi támogatást nyújtson az elmaradt és gazdaságilag felaprózott falunak, hogy az megteremthesse a mezei' és általában a mezőgazdasági munkák termelékenysége óriási méretű fejlődésének anyagi alapját és ezzel a példamutatásnak és a saját haszon reményének az erejével arra késztesse a kisparaszti gazdálkodókat, hogy áttérjenek a mezőgazdaságban is a kollektív gépesített nagytermelésre." (V. I. Lenin: ,,Az agrárkérdésről szóló tézisek eredeti vázlata," V. I. Lenin műveinek orosz kiadása 31. kötet 138. oldal). Az állami ipar és a parasztgazdaságok kölcsönös gazdasági kapcsolatainak sokoldalú kifejlesztése volt a legfontosabb előfeltétele annak, megvalósulhasson a szocializmus építésének lenini terve. A kisparaszti gazdálkodás jellegéből következik, hogy a parasztok számára a várossal való gazdasági kar^c;

0i

at

0t létfontosságú form

í

4% vétel és eladás útján történő árúcsere volt. Az átmeneti időszakban az állami ipar és a kisparaszti fazdaság kereskedelmi kapcsolatai gazdaságilag nélkülözhetetlenek. A paraszti gazdálkodás léte az átmeneti időszakban tehát szükségessé teszi, hogy a szocializmus építésének szolgálatába állítsuk a piacot és a pénzgazdálkodást. A szovjet hatalom már 1918 tavaszán a vétel és eladás útján kezdte megszervezni a faluval való árucserét. Előkészületeket tett a pénzreformra. A külföldi intervenció következtében azonban az egész gazdaságot a front szükségleteinek kellett alárendelni, bár az anyagi-, források szerfölött korlátozottak voltak. Az intervenció .jelentősen növelte az országban az első világháború okozta pusztításokat. A szovjet hatalomnak nem álltak rendelkezésére olyan iparcikkek, amelyeket mezőgazdasági termékekért cserélhetett volna be. Ugyanakkor a mezőgazdasági termékek mennyisége is erősen csökkent. Vétel és eladás útján nem lehetett beszerezni a hadsereg és a városok részére szükséges mezőgazdasági termékeket. Ezért e terményeket a piac megkerülésével, az élelmiszerfeleslegek kötelező beadásával kellett megszerezni, vagyis úgy, hogy az állam átvette a parasztoktói az egész élelmiszerfelesleget. Az objektív körülmények tehát arra kényszerítették a szovjet hatalmat, hogy a „hadikommunizmus' politikáját folytassa. Az élelmiszerfeleslegek kötelező beadását a sürgető szükség tette elkerülhetetlenné: kenyeret kellett adni a katonáknak, a munkástömegeket meg kellett menteni az éhhaláltól. Mivel az államnak nem álltak rendelkezésére semmiféle árukészletek, megtiltották, a fő élelmiszercikkekkel való kereskedést, hogy azok ne juthassanak az üzérek kezébe. A fogyasztási cikkeket a városokban igen kis adagokban jegyre szolgáltatták ki. Az elosztásnál fiqyelembe vették az osztályharc elvét; emellett az adagok nagysága a végzett munka nehézségétől és az a vállalat fontosságától függött. Bevezették az általános munkakötelezettséget. A burzsoáziát kötelezően társadalmilag szükséges munkába vonták be. A háborús viszonyok megkövetelték, hogy a szovjet hatalom a maga kezébe vegye nemcsak a nagy- és a középipart, hanem a kisipari vállalatok jelentős részét is. Mivel a készletek korlátozottak voltak, az iparban bevezették a szigorúan központosított természetbeni ellátás rendszerét, amelyet a front ellátása feladatainak rendeltek alá. A vállalatok utalványokra vették át és adták le a termékeket fizetség nélkül és semmiféle gazdasági önállósággal sem rendelkeztek. Az imperialista és a polgárháború következtében a Szovjetunió népgazdasága teljes hanyatlásba jutott. 1920-ban a nagyipar termelése az 1913. évhez képest közel egyhetedére csökkent, a mezőgazdaság termelése pedig kereken a felére. Az állami kiadások fedezésére nagymennyiségű papírpénzt bocsátottak ki, amely hamarosan értékét vesztette. A vállalatok munkásai a vörös hadseregnek a frontokon küzdő harcosaihoz hasonlóan tömegesen mutatták a nagyszerű hősiesség példáit. Ebben az időszakban nagy jelentőségűek voltak a munkaverseny első formái, elsősorban a kommunista szombatok. A munkásosztály tapasztalatokat szerzett a termelés irányításában. A külföldi intervenció és a polgárháború idején jött létre és erősödött meg a munkásosztály és a parasztság katonai és politikai szövetsége. Feladata az volt, hogy egyesítse a munkások és parasztčíc erőfeszítéseit, hogy visszaverje a külföldi betolakodók és fehérgárdisták támadását és hogy megvédje a hazát, a munkások és a parasztok államát. A szovjet hatalom földet adott a parasztságnak, megvédte őt a nagybirtokosok és a kulákok ellen; a parasztság a feleslegek kötelező beadásával élelmiszerrel látta el a munkásosztályt — ez volt a munkások és parasztok katonai és politikai szövetségének alapja a „hadikommunizmus" idején. A „hadikommunizmus" bizonyos történelmi feltételek között a polgárháború és gazdasági felbomlás idején elkerülhetetlen volt. A „hadikommunizmus" az élelmiszerfeleslegek kötelező beadásával és a kereskedelmi tilalommal elnyomta a parasztok anyagi érdekeltségét az élelmiszerek termelésében. A „hadikommunizmus" összeegyeztethetetlen a város és a falu gazdasági szövetségével. Ezért az olyan proletárállam. amely ellen nem folyik intervenció és amelynek gazdasági életét nem bomlasztotta fel a hoszszú háború, el lehet a „hadikommunizmus" nélkül. Ezt bebizonyították a népi demokratikus országok tapasztalatai. Amikor a szovjet hatalom leszámolt a külföldi intervencióval és végét vetette a polgárháborúnak, 1921 tavaszán áttért az ú.j gazdasági politikára (rövidítve NEP), amelyet azért neveztek így, hogy megkülönböztessék a „hadikommunizmus" politikájától. Az új gazdasági politika 'vezérelveit Lenin már 1918 tavaszán kidolgozta. Megvalósításukat azonban megszakította az intervenció. Csak három év múltán hirdethette meg újból a szovjet kormány e politikát és foghatott hozzá következe- tes megvalósításához. Az új gazdasági politika, amelyet a szovjet hatalom az átmeneti időszakban folytatott, olyan gazdasági politika, amely a piac, a kereskedelem és a pénzforgalom segítségével törekszik a szocializmus felépítésére. E politika lényege a munkásosztály és a' parasztság gazdasági szövetsége, amely múlhatatlanul szükséges ahhoz, hogy a paraszti tömegeket megnyerjük a szocialista országépítés ügyének. A NEP feladatait magyarázva Lenin 1922 kezdetén megállapította: „Összefogni a parasztság tömegeivel; az egyszerű dolgozó parasztsággal és megkezdeni az előrehaladást, mérhetetlenül, végtelenül, sokkal lassabban, mint ahogy arról ábrándoztunk, de úgy, hogy valóban az egész tömeg velünk halad előre. Akkor aztán, annak idején, ez az előrehaladás is meggyorsul majd, mégpedig olyan mértékben, amirőí még csak nem is álmodhatunk". (V. I. Lenin: Cikkek és beszédek 1922—23 Pravda, Bratislava, 1952, 17. oldal). A NEP-re való áttérés elsősorban a gazdaság helyreállításának feladatát vetette fel. Fel kellett kelteni a dolgozó parasztok gazdasági érdekeltségét a mezőgazdaság gyorsütemű fejlődésében, hogy biztosíthassák a városi lakosság élelmiszerellátását és az ipar nyersanyagellátását. Ezen az alapon fejleszteni kellett az állami ipart, szoros kapcsolatba hozni a mezőgazdasággal és egyben kiszorítani a magántőkét. Megfelelő anyagi eszközök felhalmozása után meg kell oldani a hatalmas szocialista ipar felépítésének feladatát, amely képes szocialista elvek alapján újjászervezni a mezőgazdaságot, döntő támadást indítani a kapitalista elemek ellen és véglegesen felszámolni őket. Az új gazdasági politika számolt azzal, hogy bizonyos mértékben érvényesülési lehetőséget nyújtanak a kapitalizmusnak, miközben a kulcspozíciók a proletárállam kezében maradnak, számolt továbbá a szocialista elemek harcával a kapitalista elemek ellen, a szocialista elemek győzelmével e harcban, a kizsákmányoló osztályok felszámolásával és a szocializmus gazdasági alapjának felépítésével. A kereskedelem jelentette a NEP kezdetén azt a fő láncszemet, amelyet meg kellett ragadni, hogy megragadhassuk a gazdasági országépítés egész láncolatát. A háború befejezése lehetőve tette, hogy az élelmiszerfeleslegek kötelező beadását természetben fizetett adóval helyettesítsék. A természetben fizetett adó, amelynek nagyságát előre, a tavaszi vetés előtt állapították meg, kisebb volt a feleslegek kötelező beadásánál, a parasztoknak meg

1hagyta a gabona és egyéb terményfeleslegek egy részét szabadpiaci eladás céljaira, hogy ezeket a terményeket iparcikkekért cserélhessék be. Lenin hangsúlyozta, hogy sürgősen meg kell tanulnunk úgy kereskedni, hogy a szocialista ipar kielégítse a parasztság szükségleteit. A város és falu közti áruforgalom szüksége kifejlesztette az ipar kebelében a piaci kapcsolatokat és szükségessé tette az ország pénzgazdálkodásának megerősítését. Az új gazdaságpolitikára való áttéréssel kapcsolatban az ipar természetben való ellátásának helyére a vétel és eladás rendszere lépett, az állami vállalatokban bevezették az ön elszámolás rendszerét, e vállalatok egyre inkább érvényesítették munkájukban a rentabilitás elvét és el is értek bizonyos jövedelmezőséget. A lakosság ellátásában a jegyrendszert fejlett kereskedelemmel helyettesítették. 1924-ben megvalósult a pénzreform, amely szilárd valutát biztosított az országnak. A szovjet hatalom a népgazdaság tervszerű fejlesztésének törvényére támaszkodva fokozatosan korlátozta az értéktörvény hatáskörét és lépésről-lépésre áttért az állami ipar tervezésére. Az állami szektorban a szovjet hatalom közvetlenül tervezte a termelési feladatokat és ezeket következetesen felbontotta a vállalatokra. Az állami vállalatok gyártmányaira szilárd árakat állapítottak meg. A parasztgazdaságban ilyen tervezés nem volt lehetséges. A parasztgazdaságot az állam közvetlen befolyásolta, közvetve érvényesítette gazdasági irányító szerepét — a kereskedelem, a közellátás, a begyűjtés, az árak, a hitel és a pénzügyek útján. Ezeket a gazdasági eszközöket a szovjet állam arra használta fel, hogy megszilárdítsa kapcsolatait a parasztgazdasággal, megerősítse a szocialista szektor vezető szerepét. Az értéktörvény érvényessége a magánpiacon abban éreztette hatását, hogy az árak ösztönösen alakultak, megmaradt a konkurrencia, az üzérkedés és a kapitalista elemek a dolgozók kárára élősködtek. A szovjet állam egyre nagyobb árumennyiséget összpontosított a maga kezében, egyre jobban kiépítette a mezőgazdasági termények begyűjtésének hálózatát és így a kapitalista elemekkel vívott elkeseredett harcban ő kezdte megállapítani a gabona és egyéb fontos cikkek árait és minden eszközzel korlátozni igyekezett a piaci árak szabad kialakulását. Az OK(b)P XI. országos konferenciája feladatul tűzte ki: „Ä niac létezéséből kiindulva és törvényeit tekintetbe véve uralkodni kell a piacon és rendszeres, pontosan átgondolt és a piaci folyamat szabatos nyilvántartásán alapuló gazdasági intézkedések útján át kell venni a piac és a pénzforgalom irányítását." A kommunista párt és a szovjet állam sikeresen megfelelt ennek a feladatnak. A szovjet hatalom a szocialista iparra, a pénzügyi és hitelrendszerre, az állami kereskedelemre és a szövetkezetekre támaszkodva elkeseredett osztályharcban következetesen véghez vitte a kapitalista elemek, nagyiparosok, kulákok és kereskedők korlátozásának és kiszorításának politikáját. Növelte a kapitalisták adóterheit és korlátozta annak lehetőségét, hogy a kapitalisták kihasználhassák a termelőeszközöket és a bérmunkát. Ez azt jelenti, hogy az értéktöbblet törvényének hatásköre egyre szűkebbre szorul. A NEP első éveiben ugyan a kapitalista elemek bizonyos felélénkülése és gyarapodása volt megfigyelhető, jelentőségük a gazdasági életben azonban hamarosan és egyre rohamosabban csökkent. (Folytatás a 6 oldalon.)