Uj Szó, 1955. január (8. évfolyam, 1-26.szám)

1955-01-13 / 11. szám, csütörtök

1955. január 13. UJSZ0 1 Találkozásom Móricz Zsigmonddal Húsz évvel ezelőtt, egy ködös decemberi délutánon személyautó állt meg a házunk előtt. Én az ablakon át néz m, vajon kik jönnek hozzám. Mert abban az időben gyakran kaptam látogatókat, hol a közeli Kassáról, hol máshonnan. Nagyon sokan kíváncsiságból jöttek, de akadtak olyanok, akik mint a népből jött festőt becsültek. És mint embert szerettek. Nos, hogy a dologra térjek, az autóból Móricz Zsigmond, a nagy magyar író száll ki. Utána Dobosi László tanár, akinek már több tehetséges írása jelent meg a baloldali lapokban. Sietve elébük mentem, de a nagy megtiszteltetéstől semmi okos dolog nem jött az ajkamra. Csaknem szótlanul vezettem be vendégeimet szegényes hajlékomba. Beszéltem én már Zsiga bátyámmal a budapesti Ernst-múzeumban kiállításom alkalmával. Tömör, színes, őszinte szavaival nyűgözött le ekkor, mert mint ember is olyan volt, mint az írásai, melyekből érzett a jó szív, az elnyomott szegény emberekkel való együttérzés, az úri világban megrugdosott, kisemmizett zsellérosztály iránti mérhetetlen szeretete. Még álmomban sem reméltem, hogy ilyen nagy megtiszteltetés érjen, hogy ez a nagy író személyesen látogat el hozzám. — Imre, hát megnémultál, — rázott fei Dobosi hangja. S akkor egy alászolgáját nyögtem ki reszkető hangon. — Szervusz! — mondta Móricz Zsigmond mosolygó arccal. Elfogódottságomban nem mertem visszategezni és akkor zsörtölődve rámszólt: — Ejnye, ha urazni akarsz, akkor már megyek is. Délután háromtól este tízig beszélgettünk, jó bort iszogatva, — mert Zsiga bátyám szerette a jó bort, legalább is én azt hittem, ő inkább kérdezgetett, nagy nyugalommal hallgatta a körülötte levőket. Aztán a képeimet nézte s azt mondta róluk, hogy népi balladák és dalok színekben. Meg-megdobbanó szívvel hallgattam szavát, amikor azt mondotta, hogy az író és a festő mélyen éljen ät mindent, amiről ír vagy amit fest. Az igazi tehetséges író vagy festő csak ügy találja meg sajátos kifejező formanyelvét, ha az életet a maga valóságában megfigyeli és azt vetíti ki alkotásában. Csak szigorú megfigyelések révén juthat el a szocialista valóság ábrázolásához. A lélek őszinte reális nyelvén kell a legegyszerűbb történéseket is kifejezni és a tárgyakat hitelesen elénk állítani. Mi lélegzetfojtva ittuk minden szavát, közben nővérem a szoba tűzhelyén tojásrántottát sütött, melynek ínycsiklandozó illata betöltötte a levegőt, mert meg kell mondanom, hogy a falusi parasztember szívesen látott vendégének tojásrántottával kedveskedik. — Ti falun nem éltek rosszul! — mondotta mosolyogva Zsiga bátyám. — Én is azt mondpm — tette hozzá Dobosi és nyelvével csettintett. — Mert a rántotta a falusi csenddel fűszerezve nem utolsó dolog. És aztán falun zavartalanul lehet dolgozni. Zsiga bátyánk is helyeslően bólintott, közben a rántotta friss paprikával és szalonnával az asztalra került és mi derekasan nekiláttunk. Zsiga bátyánk szótlanul és jóízűen evett, aztán megkérte, hogy szeretne egy nagyidai földműves-munkással beszélni, olyannal, aki nem csűri-csavarja a szót. El is jött egy jóképű zömök fiatalember, kissé megilletődve állt meg a szoba közepén. Zsiga bátyánk felállt és elibe ment. Közben Dobosi megkérdezte, vajon ismeri-e vendégemet? — Hogyne ismerném! — Móricz Zsigmond, a nagy magyar író, — hangzott a felelet és a látogató az író könyveit kezdte felsorolni. — Melyik könyvem tetszett a legjobban? — kérdezte Zsiga bátyám. — A Légy jó mindhalálig és aztán a Forr a bor is. De a legjobban a Galamb papné tetszett. — Miért éppen ez? — kérdezte Zsiga bátyám mosolyogva. — Talán azért, mert solat tanultam belőle az asszonyi természetet illetőleg. — Hogyan? — hangzott az író újabb kérdése. — Hért szó, ami szó, de azóta nem hagyom a fejemre nőni az asszonyt, mint az a »pap azt az úri hisztérikát. Mindannyian jót nevettünk és Zsiga bátyám maga mellé ültette emberünket és az akkori munkaviszonyok f»lől érdeklődött. A fiatalember eh dotta, hogy nehéz az élete; mint mezőgazdasági munkás naponta 0 koronát keres. Látástól-vakulásig dolgozik, de ez a munka is csak ősz végéig tart. — Télen miből élnek? — Hát jobbára abból, amit tavasztól őszig keres az ember, aztán akad egy kis favágás, vagy hóhányás, jég-« vágás. De legjobban az fáj, hogy az urak nem tartják a szegény munkást embernek. Pedig bennünk is van műveltség utáni vágy, mi is szeretnénk jobbak és műveltebbek lenni, de nincs meg a lehetőségünk, hogy tudást szerezhessünk. Közben beesteledett, a munkás elköszönt és elment. Utána sokáig szótlanul néztünk a petróleumlámpa fényébe. A csöndet Zsiga bátyám törte meg. Őszinte szavakkal köszönte meg a vendéglátást. Még az induló autóból is felénk nyújtotta kezét. Ma, húsz év multán, a dolgozók szabad országában végtelen hálával gondolok Móricz Zsigmondra és nálam tett látogatására. Elmondhatom, hogy életemnek az volt a legtartalmasabb és legkedvesebb napja, amikor hajlékomban vendégül láthattam a nagy magyar írót, aki bátran beszélt a nyomorgó nép nevében és tolla hatalmas fegyverével küzdött a kizsákmányolás és a sötétség ellen. . Oravecz Imre. PRÁGAI LEVÉL Írja: KIS ÉVA A PIONÍROK KÖZÖTT A napokban érdekes beszélgetésnek voltam akaratlanul tanúja. Együtt utaztam reggel a villamosban három gyerekkel, két kislánnyal és egy kisfiúval. Tíz-tizenkét évesek lehettek. Az egyik kislány nagykomolyan magyarázta a másik kettőnek: _ — Ha felvesznek titeket a pionírszervezetbe és leteszitek a fogadalmat, még nem vagytok igazi pionírok. Ezt a kitüntetést csak előlegezzük nektek. Igazi pionírok akkor lesztek, ha minden cselekedetetekkel, viselkedésiekkel, előmeneteletekkel, a többi pionírok iránti baráti viszonyotokkal bebizonyítjátok, hogy megérdemelten viselitek a piros kendőt és a pionírjelvényt. A másik kettő pár pillanatig elgondolkozva hallgatott. Aztán megszólalt a kisfiú: — Idefigyelj Jarka, én betéve tudom a pionírszabályok tíz pontját: A pionír szereti népi demokratikus hazáját; a pionír szereti a Szovjetuniót, szabadságot és békét kíván minden nemzetnek; a pionír jól tanul; a pionír szorgalmas; a pionír felkészül, hogy népi demokratikus hazájának védője legyen ... A kisfiú még folytatta volna, ha a fent nevezett Jarka félbe nem szakítja: — Kitűnően tudod Vašek, azt hiszem jó pionír lesz belőled. Tudod mit, elviszlek a karlini Pionír-otthonba és ha jól fogod magad érezni, együtt járhatunk majd oda. Sajnos, le kellett szállnom és így nem hallottam a beszélgetés folytatását. De nem hagyott nyugton a kíváncsiság és ezért elmentem a Pionír-otthonba, hátha találkozom ott ismerősömmel. A kis Vaseket ugyan nem találtam meg, de helyette sok-sok más Vašekkel, Jiŕiná- val, Miloszlavval, Helenkával, Frantaval, Ruženkával ismerkedtem meg. A gyerekek, legtöbbjük pionírkendővel a nyakán, a legkülönfélébb érdekkörökben szorgoskodnak. A kis szobrászok éppen női alakot mintázna^, Jini}3 Slabá, tizenegyéves lányka, fürge újakkal egy fejkendős nénike modelljén végzi az utolsó símitásokaL A kézügyességet fejlesztő körben bőrhulladékokból kulcstartókat, zsebkéstokokat készítenek a pionírok. Mondhatom, munkájuk becsületére válna akármelyik mesternek is. — Ajándéknak szánjuk a februári CsISz-kongresszusra — árulja el büszkén Jaroslav Vacek. A szomszéd terem kis állatkertet varázsol elém. Igaz, hogy az elefánt a falon függ, kép formájában, de annál több a kanárimadár, tengerimalac, hörcsög, ürge, egér. Ezt az érdekkört az állatbarát gyermekek látogatják. Az utazni vágyó fiúk kíváncsiságát a földrajzterem gazdag felszerelése elégíti ki. Az óriási térképeken nemcsak Hanzelka és Zikmund kalandos útját kisérhetik figyelemmel, hanem szórakoztató formában gazdaságtörténeti ismereteket is szereznek. A vegyészeti laboratórium az idősebb pionírok részére szolgál. A sok kémcső, lombik, tölcsér, állvány, mérleg egész komoly laboratórium benyomását keltr. A jó hallású gyerekek ének- és tánc-csoportokban fejlesztik tehetségüket. Természetesen saját zenekaruk is van. Bár csak rövid időt 'tölthettem a gyerekek között, megismerkedtem a Pionír-otthon fontos küldetésével. A 9—14 éves korban lévő ifjúság szakszerű irányítás mellett hetenként egyszer vagy kétszer érdeklődésének megfelelő kedvtelésnek szentelheti szabad idejét. Az egyik fiú például egy órát utazik azért, hogy a többi kis festővel együtt tanulhasson. A tájképek, portrék, rajztanulmányok a gyerekek komoly tehetségéről tesznek tanúságot. A Pionír-otthonban 20 pedagógus hivatásszerűen és 62 külső munkatárs alkalmilag foglalkozik a gyerekekkel. Az érdekkörökben hetenként ezer pionír is megfordul. De ezzel még nincs kimerítve a Pionírotthon hivatása. Rendszeresen előadásokat rendeznek a pionírcsoportok vezetőinek, havonta tizenkétszer pedig érdekes programot állítanak össze azoknak a gyerekeknek, akik nem tartoznak az otthon állandó látogatói közé. Decemberben például a televízióról, a legnépszerűbb ifjúsági regényekről beszélgettek és nagyszabású Télapó ünnepség is volt. Mi már annyira megszoktuk az iskolásgyermekeken a piros kendőt, hogy fel sem tűnik. Természetesnek veszszük, hogy az iskola és a pionírszervezet segít gyermekeink nevelésében. De akadnak még most is olyan szülők, akik nem is rosszindulatból — minek az, délután legalább azt csinálhatsz, amit akarsz — felkiáltással lebeszélik gyermekeiket a pionírszervezetben való részvételről. Azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom, hogy ez a nézet mennyire helytelen. Megvonja a gyerekektől — a szórakoztató tanuláson kívül — az önálló fellépés, a kollektívában legjobban kifejlődő nemes jellemvonások felszínrejutásának lehetőségét. Az iskolai pionírtanácsok is még gyakran hibáznak. Megnehezítik a gyermekeknek a pionírszervezetbe való felvételét. Nemcsak a legjobb előmenetelű tanulóknak van ott helyük. A gyengébbeknek azzal, hogy nyakukba kötjük a piros kendőt, erkölcsi és gyakorlati segítséget nyújtunk, hogy a legjobbak közé kerülhessenek. A pionírkendő három sarka Csehszlovákia Kommunista Pártja, Csehszlovákia Ifjúsági Szövetsége és a pionírszervezet elszakíthatatlan szövetségét jelképezi. Büszkén viselik és nagy becsben tartják kendőjüket a pionírok. Nap nap után emlékezteti őket arra, hogy értékes tagjai a társadalomnak és ha apró tetteikkel is, de előbbre visszik a szocializmus építését hazánkban. Amiről Moszkva kövei beszélnek Az első gazdagtartalmú beszélgetést Moszkvában már azokban a pillanatokban folytatja a látogató, amikor a vnukovoi repülőtérről gépkocsin beviszik a városba. Ez a beszélgetés a partner részéről szavak nélkül folyik, de mégis csodálatosan kifejező módon, tudniillik az épületek nyelvén. Minden város architektúrája krónika, amelybe egy-egy korszak maga jegyzett be az épül°t~k formáinak, térbeli helyzetének, itő elemeinek nyelvén az illető h.ly és az ott élő nép életéről szóló igen becses tájékoztatásokat. Moszkvában ezek a feljegyzések a legrégibb időktől a jelenig terjednek. S nemcsak letűnt századok, több mint nyolc évszázad messzeségébe világítanak, hanem a jelenkor munkájába bepillantást és a jövő horizontjai felé kitekintést engednek. A Szovjetunió fennállásának ideje alatt Moszkva lakossága közel négyszeresére nőtt, ma meghaladja a hat milliót, s a szovjet építőművészet és építészeti technika csodálatos munkát végzett a városi forgalom ütőereinek kiszélesítésével, monumentális középületek és lakóházak emelésével. Ebben a munkában nagy figyelemmel volt az építészet műemlékek megőrzésére és a sajátos moszkvai jellegű értékes hagyományok fenntartására. A város évszázados központja: a Kreml várfallal körülvett háromszöge s a Kremlhez tartozó székesegyházak a reneszánsz korszakában épültek, tehát Hunyadi Mátyás és a Jagellók uralkodásával egy időben. Olasz építőmesterekkel dolgoztattak abban az időben Moszkvában is, de ezek munkájuk kivitelezése előtt tanulmányozták orosz városok, így Pszkov, Novgorod és mások gyökeres építészeti stílusát. Az Uszpenszkij, a Blagovestyenszkij és az Archangelszkij székes* egyház — remek építészeti arculata, kupolacsoportjaik elrendezése és eredeti formája arról tanúskodik, hogy itt nem történt nyugatról jövő építészeti áramlatok passzív átvétele a nemzeti hagyományok rováséra. Az említett székesegyházak aranykupoláin villanó fény nem visszaverődés, hanem pompájában és ragyogásában van eredetiség és sajátságosan ragyogó varázs. Az úgynevezett klasszicizáló épftészet oszloprendjeivel, antik szabású fronttagoltságával és díszeivel a XVIII. században vonult be Moszkvába, ekkor és a XIX. század elején hagyott maga után olyan emlékeket, mint amilyen a Lenin-könyvtár épülettömbjének azelőtt múzeumul szolgáló része, valamint a Lomonoszov-egyetem régi központi épülete. A XIX. század utolsó negyedének és a XX. század legelejének polgári építészete történelmi stílusok elemeinek meglehetősen élettelen felhasználásával és másolásával kozmopolita jellegűvé vált. Ebből a szürkeségből emelte ki a moszkvai városépftést a szovjet építészet attól az időponttól kezdve, amikor 1918-ban a kormány ideköltözött. Ekkor vonult be a dolgozók alkotó világnézetét kifejező, az ő szükségleteiket, a tömegek törekvéseit kifejező építészeti realizmus. A Vörös téren, a Kreml fala mellett Lenin és Sztálin gránitból és vör&s márványból emelt mauzóleuma a maga egyszerűen nemes formáival éppoly kifejező erejű, mint a Szovjetunió Minisztertanácsának hatalmas tízemeletes palotája és a város délnyugati részén elővarázsolt lakóház-tömböknek új városrészeket alkotó tömege, meg a 32 emeletes új egyetemi palota a Lenin-hegyen. Ennél pompásabb szentélyt nép nem emelt a tudománynak. Az utóbbinak pompája nem öncél, hanem arra szolgál, hogy az ifjúság tanulmányi helyét a benne nyújtott praktikus kényelem útján a lehető legvonzóbbá tegye. Moszkva magas épületei nem ridegek és egyhangúak. Egy új világ életérzése jut bennük kifejezésre, a szépségre szomjúhozó emelkedettség s ugyanez található a földalatti vasút, a Metro állomásainak pompájában, amelyekhez képest Párizs vagy London hasonló közlekedési berendezései elavultaknak számítanak. Az építőművészet moszkvai alkotásai a nagy birodalom távoli határvidékeiig buzdító és nemcsak követendő, hanem követett példákul szolgálnak. Aki épit, békében akarja munkahelyül, vagy szállásul használni az emelt épületeket. A Szovjetunió valamennyi testvéri köztársasága a bennük megvalósuló nagyszerű építkező lendülettel egységesen fejezi ki a szovjet nép vágyát nyugodtan végzett alkotómunkára és a béke megvédésére. SAS ANDOR Felnyitották Romáin Rolland lepecsételt naplóját az 1914-1919 háborús évekről A Szovjetuniónak a V. I. Leninről elnevezett moszkvai Állami Könyvtárában felnyitották Romáin Rolland nagy francia író kéziratainak lepecsételt köteteit. E köteteket Romáin Rolland 1934—1935-ben adta át megőrzésre a könyvtárnak. Romáin Rolland • 1934. november 25-én kelt a V. I. Leninről elnevezett Állami Könyvtár igazgatójához intézett levelében azt írta, hogy a kötetek az 1914—1919-i háborús évek naplója 29 füzetének autorizált kópiáit tartalmazzák. Az író azt kívánta, hogy a kötetek pecséteit 1955. január 1-én törjék fel. Azonkívül úgy rendelkezett, hogy 1955. január 1. után a kéziratok a könyvtárt illetik teljes tulajdonjoggal, kiadhatók vagy felhasználhatók történelmi, avagy irodalmi célokra. A fent említett feltételek mellett a következő tagokból álló bizottság nyitotta fel tíz kötet pecséteit, amelyekre Romáin Rolland sajátkezüleg írta rá a feltörés keltét: T. M. Zujejová, az OSZSZSZK kulturális ügyeinek minisztere, F. D. Hrustov, az OSZSZSZK kulturális ügyek miniszterhelyettese, P. M. Bogacsev, az OSZSzSzK állami V. I. Lenin-könyvtár igazgatója, továbbá az OSZSZSZK külügyminisztériumának az OSZSZSZK kulturális ügyek minisztériumának, a szovjet Írószövetségnek, a VOKS-nak, a V. I. Lenin múzeumnak és a TASZSZ-nak képviselői. A kötetek „A háborús évek naplója" géppel írott és a szerző sajátkezű írásával javított 29 füzetét tartalmazták 2650 oldalon, A napló 1914. július 31-i bejegyzéssel kezdődik és 1919 július 11-i jegyzettel végződik. A naplót Romáin Rolland előszóval látta el. A kéziratokat most oroszra fordítják és előkészítik azok kiadását. A Faluszínház Léván (J. I.) Vasárnap, január 9-én a Faluszínház magyar szín játszócsoport ja ellátogatott Lévára, ahol a nap folyamán kétszer szerepelt. Délután előadásra került a „Hamupipőke" című mesejáték, amit a szlovák és a magyar ifjúság nagy tömege nézett végig. A színvonalas előadás minden tekintetben kielégítette az ifjúságot. Este Szigligeti Ede „Liliomfi" című háromfelvonásos vígjátéka került színre. Valamennyi szereplő tudása legjavát nyújtotta. Különösen nagy tetszést aratott — főleg az ifjúság körében — a lévai származáiú Bella Antal. Meg kell azonban említeni Holubek Lászlót, Kovács Ottót, Németh Violát, Ondrás Lászlót, Szentpéteri Arankái is, akik jó játékukkal megérdemelt sikerre vitték Szigligeti játékát. * .. Az esti előadásnak nagy hiányossága, hogy a zenei kíséretet egyetlen harmonikás látta el, aki ugyan művésze hangszerének, de még sem tudott egy zenekart pótolni. A kultúrszerető lévai közönség nagy elismeréssel és tapssal jutalmazta az együttes játékát és reméli, hogý a Faluszlnház máskor is ellátogat Lévára, hogy színvonalas előadásaival szórakoztassa dolgozóinkat és ifjúságunkat.